Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-07-25 / 29. szám

1987. július 25.

SZABAD FÖLDMŰVES

3

A forradalom útja

Különös, mondhatni zűrzavaros volt a helyzet Oroszországban 1917 áprilisának első napjaiban. A végrehajtó hatalom képviselője, az Ideiglenes Kormány minden erejével a cárizmust megdöntő győztes forradalom elfojtására törekedett, fenntartás nélkül támogatta a háború folytatásának gondolatát, a munkásság kizsákmányolásának és elnyomatásának „programját“ illetően pedig nem sokat különbözött a hajdani uralkodótól, II. Miklóstól. De a hatalomban osztoznia kellett a-munkások és a katonák érdekeit képviselő tanácsokkal, a szovjetekkel. A dolgozók, az egyszerű közkatonák a szovjetek útmutatásait követték: ösztönösen is érezték és egyre inkább felismerték, hogy a burzsoázia elárulta a forradalom ügyét, s hamar kiderült: a proletariátus és a szegényparasztság alapvető követeléseinek teljesítésére sem hajlandó. A várakozás és a reménység napjait a kiábrándulás és a keserű csalódás napjai követték. Nyilvánvalóvá lett: a cár elűzése még nem hozta meg a munkások felszabadulását, az ő igazi forradalmuk csak ezután következik. Az országban napról napra nőtt a nyugtalanság, fokozódott a feszültség — ilyen volt a helyzet, amikor április 16-án hazaérkezett az emigrációból az eljövendő forradalom hivatott vezére, Lenin. Lapozzuk fel ismét az eseménynaptárt.

Április 17-én Lenin — akit az előző napon munkások és katonák ezrei fogadtak a főváros Finn pályaudvarán, ahol a szocialista forradalom szükségszerű bekövetkezéséről beszélt — a pétervári bolsevik pártbizottság ülésén elemezte a kialakult helyzetet és ismertette Áprilisi Téziseit, melyekben kitűzte a bolsevikok soron következő feladatait. Hangsúlyozta, hogy a forradalomnak csupán az első szakasza zajlott le, s a búr zsoázia győzelme csak átmeneti. Ä proletariátus legfőbb célja — mondotta Lenin — a 'hatalom átvétele, s a bolsevikok ezt most békés úton is elérhetik, kihasználva a kettőshatalom adta lehetőségeket és a szovjetek rendkívüli befolyását. „Minden hatalmat a szovjeteknek!“ jelölte ki Lenin a forradalom továbbfejlesztésének Irányát.

Április 2B-án a fővárosban megjelent a Szoldatszkaja pravda (Katonaigazság) című lap, a pétervári bolsevik pártbizottság katonai szervezetének sajtóorgánuma, melynek fontos szerepe volt a katonák felvilágosításában. meggyőzésében és forradalmasításában. Erre annál Inkább szükség volt, mert május 1-jén Míijukov külügyminiszter biztosította az antanthatalmakat, hogy Oroszország hű marad a szövetséghez és „teljesíti kötelezettségeit“ — az Ideiglenes Kormány elhatározta a háború folytatását: a békekötés reménye szertefoszlott.

Május 3-án a bolsevik párt központi bizottságának ülésén a résztvevők Lenin javaslatéra határozatot fogadtak el, mely elítélte a kormány imperialista politikáját és hangsúlyozta, hogv a háborút csupán a forradalom erői, az öntudatos munkások és katonák fejezhetik be. Ugyanekkor a nép ts kifejezte tiltakozását az Ideiglenes Kormánv háborús politikája ellen; május 3-án és 4-én hatalmas tömegek tűntettek Pétervár utcáin. A tüntetések hatására lemondott a kűlügy- és a hadügyminiszter.

Május 7-e és 12-e között zajlott a bolsevik párt VII. összoroszországi konferenciája. A főbeszámolőt Lenin

tartotta, aki ismét hangsúlyozta, hogy a bolsevikok feladata a forradalom második szakaszának előkészítése, melyben a munkásság és a szegényparasztság veszi át a hatalmat. A résztvevők az imperialista háborút megbélyegző határozatot hoztak és megválasztották az új központi bizottságot, amelynek az élére Lenin került.

Máju* 17-én a fővárosban megkezdődött a parasztküldöttek I. összoroszországi kongresszusa, amelyen felszólalt Lenin is, aki a föld felosztását követelte a szegényparasztok között, ám a nagybirtokok elkobzását az opportunista többségnek ezúttal még sikerült elodáznia; mindazonáltal Lenin javaslata nagy hatással volt a falvak forradalmi mozgalmának továbbfejlődésére.

Május 18-án megalakult az ún. koalíciós Ideiglenes Kormány, amelyben ismét a burzsoázia képviselői voltak többségben. A kormánynak tagja lett néhány eszer és mensevik politikus Is — e megalkuvó és reformista pártok ígv önmagukat leplezték le.

Május 22-én Lenin cikket jelentetett meg a Pravdában a nemzetközi munkásmozgalom feladatairól; hangsúlyozta, hogy az igazságos béke ügye a világ dolgozóinak kezében van, s csak ők kényszeríthetik kormányaikat a háború befejezésére. Ebben az időben országszerte gyorsan növekedett a Lenin vezette bolsevikok befolyása, a szovjetek hatalma — a katonák körében is, akik nem voltak hajlandók harcolni és megtagadták a parancsteljesitést. A hadseregben kialakult helyzetet jól jellemezte a balti flotilla képviselőinek I. kongresszusa Helsinkiben Június 7-e és 28-a között, amelyen kimondták: a flotilla ügyeinek intézésére a tengerészekből alakult bizottságok hivatottak.

)únius 16-án Pétervárott megkezdődött a szovjetek képviselőinek I. összorosz kongresszusa, amely július 7-én ért véget. A kongresszuson a mensevikek és az eszerek voltak többségben, akik az Ideiglenes Kormányt védelmezték, azt állítva, hogy az országban nincs olyan párt, amely képes lenne a hatalom átvételére. Ekkor hangzottak el Lenin történelmi szaval: „Van ilyen párt!“ Lenin élesen bírálta a mensevikek és az eszerek opportunista politikáját és a bolsevtkok forradalmi irányvonalának érvényesítésére törekedett. Mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy csupán a bolsevikok képviselik következetesen a proletariátus érdekeit. A kongresszus az opportunisták határozati javaslatait fogadta el. Az országban eközben egyre nagyobb lett az elégedetlenség a kormány politikájával szemben, szaporodtak a parancsmegtagadások, a parasztok földfoglaló akciói, a sztrájkok és a tüntetések; július 1-jén a fövárosbn a forradalom áldozatainak emlékművénél félmilliós tömeg tüntetett; követelték a hatalom átadását a szovjeteknek és a háború befejezését. Hasonló megmozdulások zajlottak le Moszkvában. Kijevben, Kronstadtban, Szmolenszkben és még számos más városban. Ugyanezen a napon az Ideiglenes Kormány utasítására az orosz csapatok támadást indítottak a délnyugati fronton; az offenzívát az eszerek és a mensevikek is támogatták. A támadás július 7-én Összeomlott, a hadsereg a felbomlás állapotába került, a katonák nem voltak hajlandók harcba indulni. (Folytatjuk)

G. KOVÁCS LÁSZLÓ

CHILE KÖZIGAZGATÄSA

Uraim, mindannyian mundjanak bátran véleményt!

D. Agajev rajza

* hazánkkal szomszédos barát) A szocialista országnak mindig kijutott a történelmi viharokból, megpróbáltatásokból és nehézségekből. Sokat tudónk róla és keveset. Három felosztásától a lengyel nép függetlenségi harcáig, a forradalmi mozgalom kialakulásáig, majd a lengyel állam helyreállításáig. Ojkori történetét az 1944. július 20-án felszabadult lengyel területtel kezdték írni, majd a július 21-én — az t. Lengyel Hadsereg és a Népi Hadsereg egyesüléséből — kialakult Lengyel Haderő létrejöttével, amely a berlini ütközetig segített a fasizmus leverésében. A fasizmuséban, amely már 1939- -ben lerohanta Lengyelországot, s felosztotta bekebelezett területekre, hogy az értelmiséget üldözze és tervszerűen likvidálja, s hogy a zsidók tömeges megsemmisítésével hatmillió lengyel állampolgárt irtson ki haláltáborokban.

A háború által tönkretett gazdaságot kellett helyreállítani az emberek millióit gyászoló, felszabadulás utáni Lengyelországban, rommá lőtt és bombázott, porrá égetett városokat újjáépíteni. Mindehhez a Szovjetunió óriási gazdasági segítségére volt szükség. A nemzeti jövedelem 1951- -től 1976-ig hatszorosára növekedett. Ezt követően a hetvenes évek második felében egyre fokozúdú egyensúlyhiány veszélyeztette a társadalmi harmóniát. Az elhatározott intézkedések nyugtalanságot keltettek, amelyet a szocialista ellenes erők kihasználtak. A válságos helyzetből a LEMP és a lengyel kormány politikai eszközökkel kívánt kilábalni. Személyi és egyéb intézkedéseket fogadtak el, gazdasági reformot készítettek elő és a fenyegető gazdasági káosz elkerülésére alkalmas rövidebb lejáratú programokat dolgoztak ki.

A válságos évek gazdasági és politikai-társadalmi nehézségeinek leküzdésében a testvéri szocialista országok sokoldalú segítséget nyújtottak Lengyelországnak. Leginkább az élelmiszer-ellátás gondjaira emlékszünk, ezért foglalkoztat bennünket a kérdés, hogy lesz képes fölemelkedni a lengyel mezőgazdaság, hogy ezeket önerőből képes legyen megoldani?

A nagyüzemi gazdálkodás kiterjesztésén (a mezőgazdaság fokozatos szocializálása) és a paraszti gazdálkodásnak nyújtott különféle segítségen (gépek, vetőmag) fúl a fejlődés intenzifikálása Itt is a korszerű módszerek alkalmazásának és széles körben való bevezetésének függvénye.

Századunkban a mezőgazdaság fejlődése a legnagyobb mértékben a biotechnológia és az informatika fejlődésétől függ. Ahogy a modern technológiák alkalmazása során a mezőgazdaságban szükségessé váltak a peszticídek és a számítógépek, ugyanügy a közeljövőben az ágazat jellegét a biotechnológia és az informatika vívmányai fogják meghatározni.

LENGYELORSZÁG NEMZETI ÜNNEPEN

Meghatározó ténye: a mezőgazdaság fejlesztése

1986. márciusában Moszkvában a Hazánkkal együttműködve meg fog-KGST Tudományos-Műszaki Együttműködési Bizottságának 34. ülésén általános egyezményt írtak alá a biotechnológia fejlesztésében való együttműködésről — a KGST-országok 2000-ig szőlő tudományos-műszaki fejlesztési komplex programja öt kiemelt irányzata egyikeként.

A biotechnológia gyorsított ütemíl fejlesztésének kiemelt KGST-programjában Lengyelország egyebek közölt részt vesz a fermentációs technológia bevezetésében és a zöldség- és gyümölcslevek készítésében és a szeszgyártásban, s foglalkozik néhány új növényi eredetű, fogyasztásra szánt anyag hidrolízisével.

A növénytermesztésben sokkal szélesebb körben végeznek kutatásokat. Foglalkoznak a génsebészeti és a szövettenyésztést módszerek kidolgozásával, hogy megfelelő növényi fajtákat és hibrideket állítsanak elő. Más KGST-országokkal közösen megkezdték a növények termőképességét növelő és a környezeti ártalmakkal szembeni ellenállőképességüket fokozó mikrobiológiai peszticidek és növekedésszabályozók előállítását.

A mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén kívül a lengyel szakemberek tevékenyen együttműködnek a biotechnológia eredményeinek alkalmazásában az iparban, az egészségügyben és a növényvédelemben.

Lengyelország számára a KGST-keretein belül a biotechnológia gyorsított ütemű fejlesztési programjában való részvétel jelentősége attól függ. hogy milyen helyet foglal majd el ez az irányzat a lengyel mezőgazdaság és élelmiszeripar szerkezeiében a kilencvenes években. Ennek rendelték alá a „Biotechnológia a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban“ című programot. Ez a legfontosabb gazdasági problémák megoldásában alkalmazható feladatköröket határozza meg, amelyek közül négy a mezőgazdaságra, nyolc pedig a feldolgozóiparra vonatkozik.

Az egyik legfontosabb feladatként a talaj termőképességének fokozását határozták meg, amit a kultúrnövények légköri nitrogénmegkötésének intenzivebbé tételével kívánnak elérni. Nagy jelentőségű a biopeszticidek kutatásának és előállításának fejlesztése. Az állattenyésztésben a legnagyobb figyelmet a takarmánygazdálkodás gyorsított ütemű javítására fordítják, elsősorban azért, hogy kompenzálják az országban előállítót keveréktakarmányok lizinhiányát.

ják kezdeni e fontos exogén aminosav gyártását, ami lehetővé teszi majd a lengyelországi fehérjekészletek ésszerűbb felhasználását és kiváltja a nagy fehérjetartalmú takarmánykomponensek Importját.

A takarmánygazdálkodás javításának egy további rendkívüli fontos tényezője s szilázskészités módszereinek tökéletesítése. A mezőgazdasági haszonállatok jelenlegi takarmányszerkezete mellett ugyanis minden egyes tonna szilázs átlagosan 1/10 tonna szemes takarmánnyal egyenértékű. Ezért olyan baktériumkészítmények előállítását kezdik meg, amelyek biztosítják a növényi nyersanyagok silőzásí folyamatának helyes menetét; valamint lényegesen megnövelik a feldolgozóipar melléktermékeinek felhasználását takarmányozásra.

1990-ig Lengyelországban teljesen el akarják sajátítani a haszonéllat-embrtő átültetésének és mikrosebészeti elkülönítésének technikáját. E technika alapvető feladata az értékes anyáktól származó utódok számának növelése. Ennek megvalósítása a szelekció fejlődését évente mintegy két százalékkal növeli.

Az élelmiszerek feldolgozása területén a fő feladat a szerves sav-biosztntézis technológiájának, valamint az enzimelőállítás technológiájának tökéletesítése.

Lengyelország tudományos Intézményei a koordinátorai annak a KGST-együttműködési programnak, amelynek célja a mezőgazdasági szerves hulladékokból biogáz előállítása metános erjesztéssel. Az együttműködés magába foglalja mind a közös kutatómunkát, mind az algőcok előállítását egy sor biogázberendezés Számára.

Mindent összegezve a biotechnológia alkalmazása — előzetes értékelések szerint — egy év alatt 150 ezer tonna tüzelőanyag, 200 ezer tonna szemestakarmány, 7 ezer tonna sörárpa. 1 ezer tonna melasz ég 27 millió importra fordított dollár megtakarítását tenné — és teszi majd — lehetővé Lengyelország számára. Ez pedig nagy jelentőségű tény az adósságokkal megterhelt lengyel gazdaság számára.

A tervek megvalósítása a KGST-országok együttműködésével folyik, s nemcsak erősíti a kölcsönös tudományos-műszaki és termelési kapcsolatokat. hanem azt is elősegíti, hogy Lengyelország az élelmiszer-ellátás területén függetlenné váljon.

KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR

Tárgyalásokkal -A szenegáli fővárosban. Dakarban találkozott mintegy ötven dél-afrikai fehér közéleti személyiség az évtizedek óta törvényen kívül helyezett apartheidellenes szervezet, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) képviselőivel.

A találkozó azért volt rendkívüli jelentőségű, mert a dél-afrikai fehér ellenzékiek keresték a fehér kisebbség és a fekete többség közötti kompromisszum — a jogfosztottság megszüntetésének — esélyeit az ANC küldöttségével. Olyan emberek szánták el magukat tehát a feketék jogainak védelmére, akik az apartheid hagyományos alapjának számító fehér kisebbségből kerültek ki: értelmiségiek, s a közélet széles rétegeinek képviselői.

Konkrét eredményekről nem adnak hírt a kommentátorok. Hogyan is tehetnék. amikor a fehér személyiségek nem hivatalosan, hanem titokban. kormányuk tiltása ellenére, rangrejtve érkeztek a tanácskozásra, hogy kinyilvánítsák készségüket a helyzet rendezésére, a fekete többség j emberi jogainak védelmére.

Jelképesnek is tekinthető a talál: kozó, hogy igenis van lehetőség, van ; mód az évek úta tartó terror, a brutalitás és elnyomás megszüntetésére, a kilátástalannak feltüntetett helyzet tárgyalásos rendezésére. Az ANC is bizonyíthatta, hogy nem fanatikus, erőszakot hirdető szervezet, ahogyan azt Botha rezslmje hangoztatja, hanem a fekete lakosság döntő többségét maga mögött tudó mozgalom, aaz apartheid ellen

mely kész a kompromisszumra, a békés megoldások keresésére.

Reménykedjünk tehát, hogy a fehér kisebbség képviselői is helátták végre. nincs értelme az öngyilkos apartheidnek, a fajgyűlölet állandóan robbanásveszélyt jelentő légkörének. Nyilván, vannak ilyen fehérek is — mint azok például, akiknek képviseletében Dakarnál a tárgyaló felek az asztalhoz ültek. Azonban túl sokat a fehérek belső ellenzékétől kár lenne remélni.

A hivatalos Pretoria szempontjából a dakari eszmecsere egyértelmű kihívás a meghirdetett „óvatos reformokkal“ szemben, amelyek látványos meghirdetésük ellenére nem érintették a fehérek kizárólagos hatalmát és a feketék teljes jogfosztottságát. Bár Pieter Botha és a vezetése alatt állá Nemzeti Párt a feketékkel való megegyezést hirdeti, hallani sem akar az őslakos többség teljes választójogának megadásáról és az ország irányításába való bevonásáról. Fenntartja magának a jogot, hogy eldönthesse, kiket tart „tárgyalóképes“ feketéknek és kiket tekint vezetésre, tárgyalásra alkalmatlanoknak. A májas elején tartott fehér parlamenti választások tovább nehezítik a kibontakozás lehetőségét, mivel a Nemzeti Párt megőrizte pozícióit és előretört az apartheid híveit tömörítő szélsőjobboldal.

Érthető tehát, hogy a fekete lakosság elégedetlensége és ellenállása nem csökkent, az ismétlődő tiltakozó megmozdulásokra pedig a kormányzat változatlanul az erőszak megtorlásával válaszol.

Előremutató lehet a nemzetközi közvélemény nyomása, ezen belül pedig a gazdasági embargó. Ezzel azonban csak akkor érhető el kedvező hatás, ha Dél-Afrika nagyobb kereskedelmi partnerei is csatlakoznak hozzá. Ahogyan arról régebben már beszámoltunk, az Egyesült Államok és más nyugati országok hoztak ugyan bizonyos korlátozó intézkedéseket, stratégiai és üzleti érdekeik miatt viszont ellenzik az átfogö szankciókat.

Az utóbbi hónapok érdekesssége viszont, hogy a piac bizonytalanságára hivatkozva mind több amerikai nagyvállalat vonult ki Dál-Afrikábol. 1984 óta mintegy 150, s csupán az idén eddig ötven cég számolta fel ottani érdekeltségeit, köztük olyan vállalat is. mint a Ford. Maradt még azonban több száz amerikai, japán és más cég, így számottevőnek és tüntetőnek ezt a kivonulást nem lehet tekinteni.

Rendkívül érdekes kérdés még Dél* -Afrika és a környező fekete országok kapcsolata. A frontországok egyértelműen fellépnek a stabilitásukat fenyegető apartheidrendszer ellen, gazdasági függésük miatt azonban döntési szabadságuk rendkívül korlátozott. Ezzel együtt azonban készek csatlakozni a fajüldöző rezsim elleni átfogó szankciókhoz, ha a világ országai és a nemzetközi szervezetek segítenek nekik.

Bonyolntt, egymással összefüggő, sokszor összefonódó érdekek és tények alakulása dönti majd el, mikor és milyen módon lehet felszámolni a fajüldöző rezsimet Dél-Afrikában. Biztató a kezdeményezés, hogy békés úton, tárgyalások segítségével képzelik el. Talán éppen ez állítja még inkább az ezt kezdeményezők mellé a világ közvéleményét.

—h-