Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-10-17 / 41. szám
1987. október 16. SZABAD FÖLDMŰVES, 7 л Szentasszony a nyolca- Л dik emeleten lakott, „kö* 1 zel Istenhez“, mint azt lépcsőháziakban egy alkalommal fellengzősen megjegyezte. Már akkor, ott helyben, erősen kiklvánkozott belőlem, hogy én, akt Istennel egyáltalán nem komázok, a lakásszövetkezet jóvoltából plusz két emelettel kerültem közelebb a mennyekhez, s az egészből haszon helyett csupán károm származik. Nékem a tizediken hideg víz ritkán, meleg víz csak elvétve folyik a csapból, holott ugyanakkor a nyolcadikon Szenlasszonyék vígan főznek Ikel- és töltöttkáposztát és egyéb finom jó, házi és főleg álható szagú ételeket!, és meleg fürdővízben lubickoltatfák Édesmamát... Nyáron majd megsülök, télen mafd megfagyok, és nem győzőm kiengedni a hideg fűtőtestekből a forró víz áramlását megakadályozó levegőt. Szerencsére a feleségem, aki jól ismer, még ide/ében észrevette rajtam, hogy elérkezett ama kivételes pillanatok egyike, amikor meg kívánok szólalni, s még idejében oldalba bökött, belém fojtva a kikívánkozókat. — Vérig sértetted volna a Szentassszonytl — szólt rám gondolatolvasóként szemrehányóan, mire én lehnrqasztottam a fejem, és bűntudatosan sunyítottam. Igen, ismertem el magamban, feleségemnek igaza van, nagyon helyes, hogy megakadályozta. hogy meggondolatlanságot kövessek el. Ezek után úgy difficult, hoqy a Szentasszony és köztem továbbra is szent volt a béke, udvariasan köszöntöttük egymást, ha összefutottunk, s ment ki ki a-maga dolgára. Én népművelni, ö meg a templomba. Tapasztalatból, illetve hallomásból tudom, egyik helyen sincs telt ház. Szentasszonyék hárman voltak: ő — a haladon, jobban mondva vénlány —. az özvegy nővére, aki eskórban szenvedett, és az anyjuk. Édesmama. afcl olyan érea volt, hogy az 6 családi állapotát — már mint az özvegyséaét — te/esen el lehetett hanyagolni. A panelház tokái főleg a Szentasszony családi állapotával foglalkoztak, mely állítólag egy nagy, vtsznrzat'an. soha be nem teljesült szerelem egyenes következménye. Az illetőt pappá szentelték, ntt volt neki Isten A lánt) mea, aki valaha ráemelte a szervét, megmaradt ecetnek. Előbb megörökölte özvegy édesanyját — Édesmamát, később özvegy, eskőros nő vérét,és ahelyett, hngy meqgyülölte volna Istent, akt elrabolta tőle a szeretett lényt, minden ésszerűség ellenére a vallásban talált menedéket. E régt. kissé édeskés história mellett még sok más történet keringett a Szentasszonyról, s valahány azt volt hivatni és bizonyítani, milyen példás, feddhetetlen, követésre méltó életet él, egy szó mint száz, hogy mennyire szénit A szomszédasszonyok fecsegését el szoktam ereszteni a fülem mellett, de az egyik elevenen megmaradt bennem, talán épp azért, mert nem a régmúltban, hanem a mában gyökerezik... Szentasszonynak a templombafáró hobbija mellett rendes civil fglalkozása van. Elárusítónö egy fehérneműboltban, ahol tisztességesen keres. /Ё- desmama és eskóros nővére nyugdíjasok. mely nyudifak olyan kis összegben állapíttat-ARDAMICA FERENC: kelkáposztafőzelék illata, melyet csak a még jokhagymásabb fasírozott hús illata fog elnyomat délben. Az időjáráson kívül soha semmi másról nem beszélgettünk. Most is valami banalitást !„micsoda hőség van“, vagy „hová megy, szomszéd úr?") vártam tőle. Elszámítottam magam! Mindössze a megszólítás, a „szomszéd úr“ stimmelt. tak meg, hogy perselypénzre és könyöradományokra is csak szűkén elegendők./ Nemrégiben mégis felmondott, mert a főnöke váratlanul áthelyezte a férfialsónemű-osztályra, bűnös gondolatok kísértéseinek téve ki Ott Csak miután a zoknik és zsebkendők árusításával bízták meg, vonta vissza felmondását. A Szentasszony egész viselkedése, és az előbb vázolt történet ke meg hozzá hasonlóak sugárzó dicsfényt vontak a fele fölé. Mi, közönséges halandók, ritkán néztünk a szemébe, szégyelltük bűnös, hétköznapi mivoltunkat, inkább bámultuk a feie lelett lebegő glóriát, s lábán a télen nyáron hordott, jóval bokán leiül végződő, vastag talpú, bizonyára lúdtalpbetétet Is tartalmazó cipői. Egűik vasárnap reggel Igencsak szomjasan találtam felébredni. $ mivel a vízcsapok rosszindulatúan csupán büdös leveaöt sziszegtek, külön-külön próbáltam rábeszélni gyermekeimet. hogy sürgősen tegyék meg a demizsonnal az artézi kúthoz vezető utat. Szomjúsdqom nem mutatkozott megqyőző érvnek, lányom és fiam az elkészítendő leckék formájában felhalmozott ellenérvei annál inkább. Feleségemnél már meg sem próbálkoztam. DOrmőgve háltam ingbe, nadrágba és kapva a demizsbnt leslattyogtam a panelház elölt parkoló kocsimhoz. Épp a gyújtással kísérleteztem — eme művelet minden-kor felér egy közepesnél főbb krimi Izgalmaival —, amikor a parkoló előtti járdán feltűnt a a pár magasszárú, fekete fűzős cipő. A Szentasszonyl Istenem, hogy bírjat? Már kora reggeltől rekkenő hőség uralkodott.., A Szentasszony lelépettt a járdáról, odacstkorgott fekete cipőivel az autóhoz, szorosan odaállt a leiekert ablakhoz, és kishíján bedugta rafta a fejét, így nem láttam a fölötte lebegő dicsfényt, csak a cekkeréből ktkandikáló kelkápasztaföt. A piacról volt hazatérőben. Orromban máris ott vol a fokhagymás rántással készített — Szomszéd úr, verje már le az erkélye fölött a fecskefészket I Gyalázat hogy mit művelnek azok a mocskos madarak! Telepiszkítfák az erkélyemen lévő gumiszőnyeget. Nem győzöm takarítaniI Ügy meghökkentem, hogy nem tudtam megszólalni. Még a gyújtási kísérletekkel is felhagytam. Azt hittem, vagy rószszül hallok, vagy ez a nő nem azonos a Szentasszonnyal. látván bamba arcomat, valamint azt, hogy teljesen lebénultam, egészen bedugta fejét a kocsiablakon — glóriája kint maradt —, és türelmetlenül folytatta: — Mikor veri le? — Mikor verem le...? — ismételtem báván. — Igen, mikor veri le?! — Soha, asszonyom, soha! Ez az asszony, ez a nő valaki más, valaki egészen más... Egy némber! Egy satrafaI Gyilkos perszőnal — Soha? — Jól hallottat Ellentétben önnel én szeretem a fecskéket. Vallásos nem vagyok, inkább babonás. IA Szentasszony keresztet vetett!) Azt tartom, a ház eresze alá költöző fecskével beköltözik a házba a boldogság. — Nem érti? Bepiszkolfák a gumiszönyeget. És tönkreteszik! Trágyájuk egészen kimarja, szürkésfehér, eltávolíthatatlan foltok maradnak utána. Károm származik belőlet — Tegyen a fészek alá egy kartondobozt. A boltban, ahol dolgozik, könnyen hozzájuthat. — Ez az utolsó szava? — A legutolsól S még valami: Aki fecskefészket ver le, törvénybe ütköző cselekedetet követ el... és megbüntetik! A fecske hasznos madár! Ezt már az iskolában megtanulhatta! — Micsoda emberek vannak! — sziszegte dühösen a Szentasszony, és kihúzta fejét az autómból Épp jó időben, mert már készültem feltekerni az ablakot. Pár percen belül sikerült begyújtanom a kocsit, és egykettőre megfordultam az artézi vízzel. Otthon egyszerűen rávetették magukat, s a demizson szájról szájra fárt. Nékem pillanatnyilag nem akadt semmi dolgom, kimentem hát az erkélyre hallgatni a fecskék csivitelését, Hogy szurkoltam nekik, míg többszöri kísérletezés után végül siker'It odatapasztani házukat az elfuserált eresz alá! Es mgst én verjem le a fészküket?! — Micsoda emberek vannak! — méltatlankodtam, és észre sem vettem, hogy a Szentaszszony szavalt ismételgetem. Mélyen kihajolva, becézve beszélgettem a népes családhoz; hol egy éhes csőr, hol egy másik testrészük Jelent meg a fészeknyílásban, s én ilyenkor elégedetten biztattam őket... Odalent épp akkor hagyta el az épületet három pár csikorgó, fekete, fűzős magasszárú cipő és vette az irányt a templom felé. A Szentasszony balról, Eskóros Özvegy Nővér jobbról, középen a támogatásra szoruló Édesmama. Alattam felháborodott megjegyzések röpködtek. Gyorsan visszahúzódtam és füleltem De a párbeszéd már másról szólt. — Figyeled? — kérdezte egyik szomszédasszonyom a másikad. — Kit? — Hál őt... őket. — Igen, látom, milyen peckesen lépkedi — Büszkén cipeli keresztjét! — állította az első. — Egy mártír ez az asszonyt — esktidözött a másik. — Szent... Valóságos szent! — bizonygatta roppant hévvel az első. Mindezt csak azért nem hittem el neki, mert aznap reggel meggyőződtem az ellenkezőiéről. Na meg azért, mert ahogy távolodott, már nem látszott a glóriája. A Thalia októberi műsora 17., 18., 19.. 21., 22., 23., 24., 25., 28., 28., 30., szombat, Lekenye (Bohúňovo) vasárnap, Hosszúszô (Dlhá Ves) hétfő, Szepsl (Moldava n. Bodvou) szerda, Rimaszécs (Rím. Seč) csütörtök, Kassa (Košice) péntek, Szomotor (Somotor) szombat, Kuntapolca (Kun. Teplica) vasárnap K'rasznahorka-váralja (Krásnohorské Podhradie) hétfő, Ktrályhelmec (Kr. Chlmec) szerda, Kassa (Košice) péntek, Berzéte (Brzotln) Llliomft 19.00 Liliomfl 19.00 LUlomfi 19.00 A vén szerelmes 19.00 LUlomfi 19.00 Liliomfl 19.00 Liliomfl 19.00 A vén szerelmes 19.00 Liliomfl 19.00 Liliomfl 19.00 A vén szerelmes 19.00 A színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Antalík József: Hajak I—III (tus) (V. Gy. reprodukciói) FELLINGER KAROLY: Ars poetica csak saját erdejében bolyonghat el Igazán az ember csak itt találhatja meg azt amit elveszíthet s Itt veszíti el azt a madarat amely kivezetheti a rengetegből Fúga a szabadság . / felöltözteti múzsáit — a kulcslyukon át egy kulcsra látni — ftrágyaszagú a kedvesem kezéről lecsékolom a port amely a cipőmről való — z nem Is tudom őt nézem-e vagy a tükörben mindkettőnket) Átkelés a nyár vagy az őszt vagy a telet juttatja eszünkbe a tavaszt elfelejtetjük talán ezért tudjuk befejezni a verseket JEGYZET En mérgelődöm, te mérgelődsz... __6 mérgelődik ... Ezt a nem éppen jé kedvre derítő szavacskát ragozgattam magamban akkor, amikor az elmúlt hetek egyik vasárnap estéjén a Stúrovőből, Bratislava felé robogó gyorsvonat folyosóján álldogáltam. De hadd kezdjem szépen az elején, hiszen ez a történet csakis összefüggéseiben érdekes, tanulsá-. gos: Miután a batárvároska vasútállomásán megvettem a vonatjegyet, helyjegy után érdeklődtem. A pénztárosnő legyintett egyet, majd azt mondta: nem lesz rá szüksége, lesz ülőhely ... A nagy tülekedésben véletlenül egy helyjegyes kocsiba szálltam fel, s hát — hadd valljam be — szabálysértést követtem el: beültem az egyik fülkébe. Aztán meghánytam-vetettem magamban a dolgot, s a „betyárlogika“ azt súgta: ha átmegyek a nem helyjegyes kocsiba, akkor egygyel vagy mondjuk százzal — akik bűnbe estünk — még többen tülekszünk majd az amúgy is tömött vagonokban. Múltak a percek, s egyszer csak megjelent a folyosón egy kék egyenruhás — Inkább az erélyes fellépésére, mintsem a testsúlyára ügyelő férfi. A kedves olvasó jól tippel: a kalauz ... Erélyes hanggal kiparancsolta a fülkéből azokat, akik nem rendelkeztek a megváltást jelentő kis papírkártyéval, és terelni kezdte őket maga előtt. Mi néhányan már meg sem vártuk a dorgálást, szépen csendben magunktól is kivonultunk. A két nehéz táskát cipelő idős néni. s a tipegő, görbebotos bápsi sem kapott kegyelmet, mert ugye a „szabál, az szabál...“ Amikor aztán — mint a heringeket — szépen „bekonzervált“ bennünket a zsúfolt kocsiba, s mint egy győztes hadvezér, végignézett szép számú gyűjteményén, elégedetten cigarettára gyújtott. Hogy ml okból tartott pihenőt, képtelen voltam megfejteni. Ugyanis a három helyjegyes kocsiban alig kellett néhány jegyet kezel nie, hiszen csak ketten-hárman maradhattak legálisan ott. Vlszsza nem mehetett senki — legalább is a folyosóra, mart a kalauz ott állt cerberusként, s keményen cigarettázott. Egyikről a másikra gyújtott rá, s fújta a füstöt az arcunkba, a fejünk fölé.Hát ugye, amúgy sem volt levegő, az a kevés meg miért ne lett volna füsttől, nikotintól átitatott? Aztán megszólította őt aa egyik utas, aki — a kiejtéséből ítélve — a falubelije lehetett: — Szolgálsz? — kérdezte. —‘ Sajnos — válaszolt a kalauz, majd így folytatta: — Látod, mi van itt? Kész bolondokháza. Aztán, hogy az mebert ne üsse meg a guta. Ilyen tömegben lyuggathatom a Jegye-két, taszlgálódhatok, meg vitatkozhatok ezzel a csőcselék-* kel... Hát kit bántottam én, hogy így üldöz a sors? De te csak üljél nyugodtan, a helyjegyes kocsikban van hely bőven, alig van ott valaki.“ — Később előkerült még egy-két cigaretta a kalauz zsebéből, ugyanis a jelek szerint nemigen volt kedvére a jegykezelés, majd lassan megérkeztünk Bratislavába. A „csőcselék elhagyta a szardíniás dobozra emlékeztető utasteret, s a kalauz így kiáltott falubelije után: — No végre. kiegyenesíthetem a hátamat a szolgálati fülkében ... Egy másik eset: Brnőből vonaton utaztam vissza Bratislavába, s mint egy helyjegy boldog yilajdonosa, feszítettem az ablak melletti ülésen. Jön a kalauz, átnyújtjuk a jegyeket, egyszer csak egy Idős asszony megszólal: „Ne haragudjon, de nekem nincs helyjegyem ... Tudja nem volt időm..." A kalauz elnézően legyint, s csak ennyit mond: „Nem baj nagymama, csak üljön nyugodtan, amott úgy sincs hely, meg aztán Bratislava még messze van..." De nem volt helyjegye a ki tudja milyen messziről utazó álmos katonának, diáklánynak sem ... Mindenki maradt a helyén, helyjeggyel senki sem érkezett. így senkinek nem kellett felállnia, a kupéban nyugalom uralkodott. A bratislavai állorpáson már várták az unokák a nagymamát, aki — sok-sok puszi után — elégedetten csak ennyit szőlt: „De jól utaztam ... Tudjátok, ültem, jó helyem volt, a térdem sem fáj... Legszívesebben elállnék attól, hogy a két esetet összevessem, tanulságát levonjam, hiszen a kedves olvasó megtette ezt helyettem ts. De azt hiszem, zárszóként érdemes feltenni a kérdést: Vajon kettőjük közül melyik kék egyenruhás követte el a nagyobb szabálysértést? Mindenesetre — 8 ezt hadd mondjam ki határozottan — nem az, aki — EGYEZTETNI TUDTA A SZABÁLYT AZ EMBERSÉGGEL! Kalita Gábor
