Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-28 / 12. szám

1987. március 28. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Л 6. Bahcsiszeráj felé Január tizennegyedikén, azaz szerdán egész napos kiránduláson vettünk részt .amiért sze­mélyenként nyolc rubelt kellett fizetni. Ezen a napon részletesen megismerkedtünk a Jalta— Szimferopol közötti út mentén található neve­zetességekkel, ellátogattunk Szimferopolba és Bahcslszerájba. Sajnos, Ismét nem fogtunk ki kellemes kirándulóidőt, ugyanis reggel esett az eső, délután párás, estefelé pedig ködös idő volt ,ami nehezítette is hazafelé az utat. A Jaltából Szimferopolba vezető országút egyben egy hegyvidéki trollbuszpálya Is. Hosz­­sza a szimferopoll repülőtérig 105 kilométer, ami egyedülálló. Az első trolibusz egyébként 1959. november 7-én tette meg az utat Szirn­­feropolból Alustába, 1961. július 25-én pedig Szimferopol és Jalta között Is megindult a tro­libuszforgalom. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a több mint nyolcvan kanyart számláló országút építése kilométerenként 1—4 millió rubelba került. Az út Jaltából Masszandra, a Nyikitai Bota­nikus Kert és Gurzuf mellett halad el. Gurzuf­­ról, amely Jaltától 16 kilométerre terül el, sze­retném megjegyezni, hogy többek között itt van az Artek üdülőtábor, a Szputnyik nemzetközi ifjúsági üdülőtábor, az A]-Danyil szanatórium, a Konstantyin Korovin festőművészről elneve­zett alkotótábor és a Masszandra Borászati Kombináthoz tartozó Gurzuf Szovhoz. Gurzuf ugyanakkor az ősi múltra Is emlékeztet a Gé­­nuai-sziklán épült középkori erőd romjaival, amelyet és a tengerpartot a január 19-i gur­­zufi kirándulás idején meg is tekintettünk. Gurzufhoz fűződik Puskin, Mickiewicz és Csehov neve Is. Gurzufban a száműzetésben levő Puskin, akinek halála 150. évfordulójáról a közelmúltban emlékeztünk meg. A kaukázusi fogoly című elbeszélő költeményén dolgozott és versciklust írt Tavrldáről. Itt született meg benne a Bahcsiszeráji szökőkút megírásának gondolata, és ugyancsak Gurzufban határozta el a Jevgenyij Anyegin megírását. A szintén száműzetésben levő Micklewiczet Is megihlette a Krlm-félszlget természeti szépsége. Krími szonettjeit joggal tartják a lengyel költészet gyöngyszemeinek. Ezek közül is talán a leg­szebb az Aju Dagc ímű, amely a később még megemlítésre kerülő Medve hegyről szól. Cse­hov így írt gurzufi élményeiről: „A csodálatos, ф A „könnyek kútja* [A szerző felvétele) kéklő és szűzlányok hajára emlékeztető gyön­géd tenger, amelynek partján ezer évig sem unja el magát az ember,“ Gurzufból Alusta Irányába haladva, az or­szágút f jobb kéz felől) megkerül egy furcsa alak- hegyet, amely a tenger víztükre fölé haj­ló, inni készülő medvére emlékeztet. Ezért is kapta az Aju-Dag, azaz Medve hegy nevet. A romantikus táj számos legendát szült. Az ide­genvezető szellemes és meghitt előadásában mi a következőt hallottuk: „Ezen a parton vala­mikor őriásmedvék éltek. A vén vezérmedve nagyon megszeretett egy kislányt, akit a med­vék a parton találtak. A hajótörés egyetlen túlélőjét az anyamedvék táplálták és nevelték. Teltek az évek, a gyermek szépséges leányzóvá serdült. Csodálatos hangja volt a lánynak, a vadak elbűvölve hallgatták énekét. Egyszer a vihar egy ladikot sodort a partra, amelyben egy elgyengült ifjú feküdt. A leány a medvék­től titkolva ápolgatta őt. Megszerették egymást és úgy határoztak, hogy csónakba szállnak és az emberekhez mennek. Csakhogy nem juthat­tak messzire, mert a medvék észrevették a csó­nakot, a partra feküdtek és szívni kezdték ma­gukba a tenger vizét. Az ár már a part felé sodorta a ladikot. Ekkor a lány énekelni kez­dett. Énekével rimánkodott a vezérmedvének, hogy bocsásson meg szerelmének. Megesett a vén medve szíve, de bánatában ott maradt fek­ve e tenger partján, míg végül kővé változott, így keletkezett a Medve-hegy.“ Szimferopol felé haladva utunkba estek Pod­­gornoje és Zaprudnoje falvak, melyek közelé­ben — a hegyek lankáin — terül el a Tavrlda Szovhoz, amely főleg szőlő- és dohányterme­lésre szakosodott. Kiparisznoje falu előtt, az országúttól jobbra Puskin mellszobra áll, an­nak emlékére, hogy itt járt a költő. Kiparisz­noje faluból látható az Utyosz (Szirt) szana­tórium épülete. A Mali) Ma jak falu után, az országúttól jobbra látható a Kasztel-hegy, a­­melynek neve a latin „castellum“ (erőd) szó­ból ered. Valaha a hegycsúcs közelében egy erődített település volt. Néhány kilométerrel tovább a Krím déli partvidékének második leg­nagyobb városába, Alustába érkeztünk, amely nevét egy bizánci erődről, Alustonről kapta. Az erődöt egyébként az időszámításunk előtti hatodik században építették. A kedvező éghaj­lat, a szép strandok és a festői körny_ék szin­tén vonzza a turistákat Alustába. Ugyan az üdülőhely jelentősége elmarad Jalta mögött, snnek ellenére igen népszerű, hiszen több mint 30 üdülő és szanatórium van a városban. Kűtuzovka falu után egy szökőkút áll, dí­szes kőfalán Mihail Kutuzov, a nagy Orosz had­vezér domborművé látható. A szökőkutat a Szimferopol—Alusta országút építése idején (1824—1826) állították fel az 1774-es esemé­nyek emlékére. 1774-ben-a törökök partra száll­tak Alustában. Csapataik egy része a hágó felé Indult, hogy elfoglalja Akmecset községet (ez volt akkor Szimferopol neve). A törökök ellen két oszlopban vonultak fel az orosz csa­patok. Az egyik előhadban volt M. Kutuzov al­ezredes zászlóalja. Sütni falunál (ma Kutuzov­ka) július 24-én zajlott le az ütközet. Kutuzov rohamra vitte zászlóalját. Az ütközetben Kutu­zov súlyos sebet kapott halántékán és fél sze­mét elvesztette. A szökőkutat az ütközet he­lyének közelében állították fel. A korábban már említett Angarszkl-hágőn túl, az úttól jobbra áll a Nagy Honvédő Há­ború Idején elesett krími partizánok emlék­műve, egy hatalmas kőtömb, amelynek kör­vonalai a partizánok vöröskokárdás kucsmá­jára emlékeztetnek. Tizenhárom kilométerrel tovább az út Dobroje faluba, a „Perevalnij“ gyümölcstermesztő állami gazdaság központ­jába vezet. A gazdaság egész éven át friss gyü­mölccsel látja el a Krím városait, községeit, üdülőit. Még néhány kilométer, és megérkeztünk' Szimferopolba, a Krím közigazgatási központ­jába, amely a Krím-félsziget sztyeppes és he­gyes övezetének mezsgyéjén, a terület északi és déli, nyugati és keleti részét összekötő utak kereszteződésénél terül el. A város görög el­nevezése annyit jelent, mint gyűjtő város, és a lehető legjobban fejezi ki Szimferopol sze­repét és helyzetét. Bahcsiszeráj Szimferopoltól 35 kilométernyi­re délnyugati irányban fekszik. Valaha ez volt a Krími Kánság székháza. Megnéztük a kán rezidenciáját, az udvari kíséretének épületét, a Díván-teranet, a háremet és a mecsetet, vala­mint az udvarokat. Az úgynevezett szökőkút­­udvarka északkeleti oldalán megcsodáltuk a „könnyek kútját“, amelyet Omer perzsa mes­ter épített 1764-ben. A szökőkúthoz számos le­genda fűződik. E legendák alapján írta Bahcsi­szeráji szökőkút című elbeszélő költeményét Puskin és Krími szonettjeit Mickiewicz. A szö­kőkút a bánat szimbóluma. Egy ötszirmű virág központiában könnyező szem van. A könnyek szívet jelképező márványkehelybe hullanak. Az innen kicsorduló víz két kisebb kehelybe fo­lyik, ami azt leiképezi, hogy a könnyek után megkönnyebbül a szív. De a megkönnyebülés csak átmeneti, a kis kelyhekből a víz újra az alattuk elhelyezett nagy kehelyben gyűlik össze. És így tovább: a bánat és a megköny­­nyebbúlés váltogatja egymást. (Folytatjuk) BARA LÄSZLÖ „Színésznek lenni a legrangosabb dolog a világon. A színjáték olyan, mint a vallás. Föláldozod maisad érte. s hirtelen úgy találod, hogy nem marad időd barátokra, szerelmekre. Ezt nehezen értik meg. Nem tudsz már találkozni senkivel. Egyedül maradsz a koncentrációiddal, a kép­zeleteddel. Ez minden. Színész vagy.“ (lames Dean) Lelkes Magda Komáromban (Komárno), a hetes (Kikötő) lakótelepen szoktam találkozni egy fekete­ruhás, szemüveget viselő, óva­tosan tipegő szőke asszonnyal, akit már messziről hangos szó­val köszöntök ... Nem véletle­nül jár mindig fekete ruhában. Egy kissé megviselte az élet a családját — s őt magát is. Han­gos köszönésemre elmosolyo­dik és tekintetét, amellyel ed­dig a járdát pásztázta, barát­ságosan rám emeli. Mindig vál­tunk néhány szót — természe­tesen a színházról —, aztán hangos köszönéssel elválunk; elindulunk más-más irányba ... Ez a tipegő idős hölgy tizen­egy éve még a Magyar Terü­leti Színház komáromi társula­tának tagja volt. A nézők idő­sebb generációjának tagjai úgy emlékeznek rá, mint színész­nőre. Olyan színésznőre, akinek „erőtől duzzadó alakításaidra mindig oda kellett figyelni. A Matesz első bemutatóján, Ur­­bán Ernő Tűzkeresztség c. da­rabjában ő játszotta Sohár Lidi szerepét. Schiller: Ármány és szerelem c. drámájában Miller­­nét, a polgárasszonyt alakítot­ta. Temperamentuma igen jól érvényesült a vígjátékokban is fNem olyan világot élünk, Té­kozló szerelem). „Utoljára ■ a Nyolc nő c. darabban lépett fel 1965 őszén. Ez volt a hattyú­dala“ — idézem a Dódi bemu­tatójához készült Matesz-mű­­sorfüzetből (1976. október 15.). A „színészi hattyúdal“ után még tizenegy évig volt Lelkes Magda a Magyar Terü'eti Szín­ház tagja (összesen 24 évadon át). Milyen is volt hát a pálya­futása? 1950-ben az akkor alakuló Állami Faluszínház magyar ta­gozatának lett a színésznője. 1952-ben „átpártolt“ a Magyar Területi Színházhoz, amelynek alapító tagja lett. „Lelkest“ a szíve „húzta“ a színházhoz — s 15 évi „színészkedés“ után ugyanez a szív volt az »ka, hogy a színésznőt az orvosa „leparancsolta“ a színpadról. Továbra is a színház tagja ma­radt, de ettől kezdve már az adminisztratív kollektívához tartozott. Tizenegy éven át volt a személyi és káderügvek elő­adója. 1976. július 30-án vonult nyugalomba. Engem még ő „vett fel“ a Matesz soraiba ... Mikor át­nézte a kitöltött nyomtatványo­kat és átestünk a formaságo­kon — mintha most is magam előtt látnám —, felállt, egy zsebkendőbe ünnepélyesen meg­törölte a kezét, majd egy na­gyot szippantott a levegőből, szemüvegén át rám irányította a tekintetét, és némi keserű­séggel a hangjában ennyit mondott“ „Üdvözlöm önt á színházunkban, kedves Mihály, gratulálok, hogy a Matesz tag­jainak sorába léphet, kívánok magának igen jó alkotómunkát — és több szerencsét mint má­soknak ...“ Csak később tud­tam meg, hogy az utolsó gon­dolattal önmagára célzott, s azóta is gyakran el-elmélázok rajta: vajon az egészség tény« leg a szerencse „témakörébe“ tartozik-e... Hogy mennyire „színészvér“ folyt az ereiben, ezt a Matesz alapításának 25. évfordulóján bizonyította. Színészként már nem léphetett a nézők elé, de mint alkotó ember egy másik műnem keretei közt szólt a közönséghez. Sorra vette a 25 év alatt bemutatott színjátékok címét, s ezeknek a felhaszná­lásával kerekített egy megható­­-megrázó színészi vallomást — Drágám címmel. Idézzük most ennek a hosszabb lélegzetű írásnak az utolsó két fejezetét! „Drágám! (...) Mindez már a múlté. Nem mondom, néha­­-néha még »Az öreg fa is kivi­rágzik«, de mára »Kisunokám* miatt sem csinálok ebből »Szél­vihart«. Most, a 25. házassági évfor­dulónkon, s így e »Bolhabál« keretei között kérlek: »Légy jó mindhalálig!« Ne legyenek a gyerekeink »Bánatos örökö­sök«! Ez a huszonöt év ne le­gyen »Elveszett paradicsom«, és hogy az 50. házassági év­fordulónkon is »Szivárvány«« ként _ ragyogja be »Egy szere-' lem története« az életünket, s mi becézgessük egymást, mint »Romeo és Júlia«. Komá­rom, 1978. január 31.“ (Megje­lent Batta György „Kakastánc“ c. színjátéka bemutatójának műsorfüzetében, 1978. május 19-én.) Mit tehetünk még mindehhez hozzá? Úgy legyen! KMECZKÖ MIHÄLY N. LÄSZLÖ ENDRE: mit- e cn aícwyáu ? FOLYTATÁS) Persze, voltak olyanok Is, akik azt gondolták, hogy ők ugyan nem dolgoznak másra. Ügy érezték, hogy sikerült már ellesniük az aranymosás min­den tudományát. Az ilyenek az­tán a saját szakállukra kezdtek dolgozni. Ezek a kontárok, hogy sikertelenségüket leplezzék, el­terjesztették azt a téves néze­­tét, hogy az aranymosás már nem kifizetődő. Így tulajdon­­képpen akaratlanul ts az iri­gyelt aranyászok szekerét tol­ták ... Sajnos, abból az Időből sem­miféle kimutatás, feljegyzés nem maradt fenn arról, hogy mennyi aranyat mostak ki, vál­tottak be a dunai aranyászok. 'A csallóköziektől tudom, hogy nagy keletje és jó ára volt ak­kor a sáraranynak a feketepia­con. A vagyonosabb emberek, s az egyre inkább szorongatott zsidóság vásárolta fel az ara­nyat az aranymosóktól, mint például az egyik nagyiéli birtok bérlői, a Révész testvérek is tették, akik nem csupán a csal­lóközi aranymosóktól vásárol­tak aranyat, hanem a dunán­túliaktól is. 1973. október 10-én jelent meg az Ország-Világban Gyer­ke Zoltán cikke. Nagy Lajos ácsi aranymosót szólaltatja meg benne. „Valamikor a harmincas é­­vekben kenyeret adott aZ aranymosás... Nehéz munka volt, de egy aranymosó napon­ta 3—3,5 g aranyat nyeri a ho­mokból, és többet keresett, mint két mesterember. Most naponta 2 gramm ragyogó nemesfémet mos ki a homokból.“ De azért történnek még ér­dekes dolgok a Duna partján. Egy aranyász — szavahihető ember — közölte velem, hogy nem is régen volt olyan jó hó­napja, amikor több mint száz gramm aranyat mosott ki a Duna fövényéből. Mint az aranymosás fénykorában! Hát akkor mi változott, a Duna föve­nye. vagy az emberek? Azt is tudom, hogy két ara­nyász egy nap alatt — egy pá­don — őr gramm aranyat mo­sott ki nemrégiben ... Meg azt is, hogy egy fiatal aranyász, akt csak mellékesen „moso­gat", a múlt évben hat deka aranyat vitt be a Magyar Nem­zett Bankba. Kósa László néprajzkutató néhány évvel ezelőtt előadást tartott Komáromban a Csalló­köz néprajzáról. Többek között az aranymosásról ts beszélt. Próbaképpen hozzá intézett kérdésemre azt válaszolta, hogy a szakemberek véleménye sze­rint a Duna fövenyében most is annyi — főként alpi eredetű — arany van, mint ötszáz vagy ezer évvel ezelőtti így tudom, így tapasztaltam én is. Csak a laikusok hiszik azt el, hogy ma már kevés és egy­re kevesebb arany van a Duna fövenyében! Nem a föveny aranytartalma csappant meg, hanem az arany lerakására al­kalmas helyek száma — a part­rendezés, kotrás következtében, meg azoké az embereké is, a­­kik éjt nappallá téve tudtak dolgozni, ha kellett. Magabiztosság és kedélyes öntudat csendül ki — és mél­tán — a szapi aranyászok da­lából, melyet-az utolsó híres szapi aranyásztól hallottam im­már csaknem negyven eszten­dővel ezelőtt: • Egy leányt szeretni: gyüge legény jussa, Minden lányt szeretni: csak aranyász fussa! Gyere, csapj fel, pajtás te is aranyásznak, Válogathatod majd javát a sok lánynak!.., (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom