Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-14 / 10. szám
1987. március 14. ^ 10. szám ★ XXXVIII. évfolyam * Ara 1,— Кёя Lesz elegendő zöldség és gyümölcs hazai termelésből? Az utóbbi években — sajnos — nem sikerült elörelia'adást elérni a zöldség- és gyümölcsfélék termelésében, felvásárlásában, feldolgozásában és értékesftésében. Még annak ellenére sem. hogy párt- és állami szerveink rendkívül nagy figyelmet szenteltek e probléma megoldásának. Ezért nem véletlen, hogy а XVII. pártkongreszsznson Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról szoló jelentése a következőket is tartalmazta: „Nem sikerült azonban elérni в kívánt fordulatot a cukorrépa, a burgonya, a gyümölcs- és zöldségfélék, valamint egyes további növények termelésében. Az okok elsősorban a döntő intenzifikációs tényezők nem eléggé komplex érvényesítésében rejlenek.” A zöldségfelvásárlás az utóbbi években az SZSZK-ban csökkenő tendenciát mutat. Kivételt csak az 1904- -es év jelent. Míg ugvanis az SZSZK-ban 19R3-ban 200 ezer tonna zöldséget vásároltak fel. addig 1984-ben 262 ezer 110, egy évvel később 270 ezer 914, a mólt évben pedig — nem végleges adatnk alapján — csak 2S4 ezer 217 tonnát. Nézzük meg közelebbről, hogy január 15-ével az egyes felvásárló szervezetek hogyan kötötték meg a zöldségfélék esetében az adásvételi szerződéseket. A Gyümölcs- és Zöldségkereskedelem vezérigazgatóságánál több mint 15 ezer. a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségénél pedig I960 tonna zöldség hiányzott, ■ LIKO vezérigazgatóságánál ugyanakkor ezer, az Édesipari Tröszt vezérigazgatóságánál pedig 1078 tonna többlet mutatkozott. A Kertbarátok Szlovákiai Szövetsége és a Nyitrai (Nitre I Agrokomplex vezérigazgatóságé lényegében eleget tett a kívánalmaknak. Ha egyeztetjük a számadatokat. megállapítható, hogy jannfir 15-ével nem eeészen 15 ezer tonna zöldség szerződéses alapon történő fe’vásárlása hiányzott még. Mi szerepelt főleg a hiánylistán? Mennyiségi sorrendben ez Így festett: karfiol 12514 t). káposzta (2287 t>, karalábé (2158 t), étkezési paradicsom (1899 t). paprika (1753 t), salátauborka, ipari paradicsom (1144 t), fejes saláta, retek kelkáposzta, fokhagyma (450 t), görögdinnye, petrezselyem (374 ti. cékla, eltevósi uborka. Túlkínálat volt ugyanakkor vöröshagymából. sárgarépából, zöldborsóból, vajbabból és zellerből. Csak érdekességként említem, hogy a Gyümölcs- és Zdldségkereskedelcm vezérigazgatóságának hatáskörében többlet csnpán zellerből és vöröshagymából volt. a többi zöldségféle esetében kisebb-nagyobb hiány nintatkozott. A kései, tárolásra szánt zöldésgfélékből való hiány (petrezselyem, sárgarépa. fokhagyma) a termelés alacsony fövedelmezőségével kapcsolatos. Ezért nem ártana, ha a Szlovákiai Arhivatal módosítaná — emelné — főleg a sárgarépa, a petrezselyem és a fokhagvma felvásárlási árát, ezzel is ösztönözve a termelőket. Néhánv szót az egvéb és a nem hagvománvos zöldségfélék felvásárlásának kilátásairól. A legnagyobb hiány itt is a Gyümölcs- és Zöldségkereskedelmet érinti. Csak néhány példa: január 15-ével még 124 tonna tojásgyümötcs. 38 tonna cseresznyepaprika. 190 tonna torma, 169 tonna kínai káposzta. 53 tonna bimbóskel, 109 tonna csillantok. 189 tonna póréhagyma. 80 tonna rebarbara hiányzott, és még folytatnánk a sort. Meg kel! jegyezni azt is. hogy a kertbarátok január 15-ig a Zelenina kirendeltségeivel az igényelt 48 ezer 25 tonnával szemben nsak 40 ezer 601 tonan zöldség felvásárlására kötöttek szerződést. Ebben az összefüggésben legnagyobb a Idány fokhagymából, tormából, zöldborsóból vajbahhól, cseresznvopaprikából. tnjásgyümölcsből stb A zöldségfélék termelése, felvásárlása, feldolgozása és értékesítése az SZSZK kormánya mellett működő bizottság figyelmének középpontjában Is áll. A bizottság a múlt év novemberében feladatul adta az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamiót Kereskedelmi Minisztériumának, hogy intézkedéstervezetet dolgozzanak ki a fokhagyma, a fűszerpaprika és a káposzta termelésének, felvásárlásának és feldolgozásának növelése érdekében. Az intézkedések célja, hogy az említett zöldségfélék esetében mellőzni lehessen a külföldi behozatalt. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumában február közepén munkaértekezlet keretében vitatták meg a fokhagymával és más zöldségfélékkel kapcsolatos helyzetet. Az illetékesek megállapodtak abban, hogy a szocialista szektorban a fokhagyma termelésének részarányát fokozatosan 5П százalékra kell növelni. А MÉM tartalékolt bizonyos mennyiségű devizaeszközt a termelés gépesítéséhez és a termés feldolgozásához szükséges gépek vásárlására. Már megtörténtek a lépések 45 tonna tavaszi ültetésű biológiai anyag beszerzésére és annak főleg a Gótal (Kollárovo) Efsz-ben történő hasznosítására. A munkaértekezleten megállapodtak abban is, hogy kerületi szinten március végéig meg kell oldani — adásvételi szerződések útján — a még hiányzó igények kielégítését, hogy a Zelenina a Kertbarátok Szlovákiai Szövetségével pontosítsa a szerződéskötéseket, főleg a nem hagyományos zöldségfélék esetében. A zöldségfélékkel kapcsolatban még néhány megjegyzést. Majoránnából 180 tonna, ebből 110 tonna a szocialista szektorból biztosított, ami országos viszonylatban is elegendő mennyiség. Ugyancsak elegendőnek Ígérkezik a 110 tonna koriander. Korai burgonyából viszont 1310 tonna hiányzik, ami lényegében abból következik, hogy a június 1-től június 6-ig tartó időszakra nincs kínálat. A gyümölcsfélék esetében még kedvezőtlenebb a helyzet. A január 15-ig megkötött adásvételi szerződések értelmében a Zelenina esetében több mint 25 ezer tonna, a LIKO vezérigazgatóságánál 59, az Édesipari Tröszt vezérigazgatóságánál 54, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségénél pedig 491 tonna hiányzott. A Kertbarátok Szlovákiai Szövetsége és a Nyitrai Agrokomplex vezérigazgatósága az adásvételi szerződésekben vállalta, hogy gyakorlatHag eleget tesz az igényeknek. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a kertbarátok inkább a (eldolgozóipar felé orientálódnak, mert ott nem annyira szigorúak a minőségi követelmények. Példánl a Zelenina a kertbarátokkal jannár 15-ig csak 1898 tonna gyümölcs felvásárlására kötött szerződést! Ha alaposabban szemügyre vesszük a szerződéskötéseket, megállapítható, hogy gyakorlatilag minden gyümölcsféléből hiány mutatkozik. Mennyiség tekintetében következő a sorrend: szilva (5088 t), kajszibarack (4945 t), szőlő, őszibarack (2921 t), étkezési és hullott alma, cseresznye, körte, szamóca (633 t), ribizli, dió, meggy, egres stb. Az említettekből megállapítható, hogy még korántsem megoldott a zöldség- és gyümülnefélék termelése, felvásárlása ős feldolgozása. Ha a jövőben javulást akarunk elérni, akkor mindent el kell követni a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáért. A CSSZSZK gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányai az 1988—1990-es évekre, és kilátások a 2000-ig terjedő időszakra című dokumentum többek között ezt is tartalmazza: „Az egészséges táplálkozás követelményeivel összhangban gyorsabban növeljük a zöldség- és a gyümölcsfélék termelését, rnealmasahhan oldjuk meg a betakarításukkal. feldolgozásukkal és szállításukkal kapcsolatos kérdéseket.” BARA LÁSZLÓ A biotechnológiai fejlesztéssel kapcsolatos feladatok megoldásába egységes földműves-szövetkeze« teink is bekapcsolódnak. A felvétel a légi (Lehnice) Csehszlovák—NDK Barátság Efsz-ben késztllf Egri Péter felvétele Tartalmas életút Hatvanéves Tibor Palka professzor, kandidátus, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma Nevelési és Oktatási Intézetének igazgatója. A CSKP IX. kongresszusát, Illetve a szocialista mezőgazdaság építésének 4alapkőletételét követő viharos években, amikor sorra alakultak az egységes földműves-szövetkezetek, Ifjonti lelkesedéssel minden erejével és tehetségével a szocialista szövetkezeti mozgalom ügyének kötelezte el magát a Szövetkezett Gazdálkodási Pelsőiskola ambiciózus végzőse, a Nyitra j Nitra) melletti Cabaj szülötte. Kezdetben mint a Nyttrat Kerületi Szövetkezeti Tanács elöljárója és szülőfaluja 111. típusú földműves-szövetkezetének bérelszámolója, amelynek maga Is építőtagja volt, majd a Szlováktat Szövetkezeti Tanács osztályvezetőt ttsztét láttál el. Iskolai képzettségének jellege, valamint a földműves származású fiú keserű élettapasztalata késztette az Új szocialista Szldvákiáért folytatott küzdelembe való bekapcsolódásra. 'Az, hogy figyelme éppen a mezőgazdaságra összpontosul, talán szülőföldjének, AlsóNyttrának (Dolná Nitra) köszönhető, amelynek éltető fekete)öldje gazdagon termett, persze elsősorban a gazdagoknak. Rövid időn belül bekapcsolódott a mind nagyobb ütemben kibontakozó szövetkezeti mozgalmat szervező és irányító munkába, jelentős tisztségeket töltött be a Földműves-szövetkezetek Szlovákiai Szövetségében, valamint a Szövetkezetek Szlovákiai és Kerületi Tanácsában. A tisztségekkel járó nagy elfoglaltság mellett talált időt a további önképzésre, és a Kerületi Szövetkezeti Iskolában végzett oktatómunkára, ahol mezőgazdasági dolgozóknak és kisparasztoknak Igyekezett megvilágítani a szocialista szövetkezeti rendszer alapjait, különös tektntettel a tervezésre, és a számvitelre, valamint a pénzügyi kérdésekre. Tulajdonképpen ezzel vetette meg további pályafutásának és pedagógiát karrierjének alapjait. Röpke hét év intenzív munkája árán középiskolai tanár, lett, közben a közgazdasági főiskolán folytatta tanulmányait. Csakhamar a szocialista mezőgazdaság elismert számviteli és pénzügyi szakembereként tartják számon. Megkezdte közírói munkáját: huszonhat évvel ezelőtt megjelent első középiskolai tankönyve. Gazdag szervező és oktatói tevékenysége tanulságait, tapasztalatait jelentős tanulmányokban, monográfiákban, különböző szakcikkekben és főiskolai tankönyvekben rendszerezte és összegezte. Közösségi szellemét igazolja hogy a szakkönyvek és tankönyvek kiadásán nagyrészt szerzői munkaközösségekkel együtt dolgozott. Pedagógiát és tudományos munkásságának csúcsaként a pénzügyi politika az agrokomplexumban“ című publikáció említhető, amelyet mint doktori disszertációt terjesztett elő. Palka elvtárs tapasztalt főiskolai tanárnak és akadémiai tisztségviselőnek bizonyult. Az ő érdeme, hogy a Nyttrat Mezőgazdasági Főiskolát, annak rektorhelyetteseként külföldi kapcsolatai révén nemcsak hazánkban, hanem hatóratnkon túl is bevítte a köztudatba. Ezerkilencszázhet• venötben az „Érdemes pedagógus* címmel tisztelték meg, azonkívül számos elismerést kapott külföldi egye* temektől is. Szívóssága, szorgalma és műoeltsóge folytán helyet kapott a főiskolai tanárok közölt, tagja tudóstanácsok* nak, a Csehszlovák és a Szlovák Tu• dományos Akadémia munkaközössé• geinek, valamint a KGST munkacsoportjának. Érdemi munkit fejt kt a felsőoktatás átszervezésében és tanárok tudományos munkájának irányításban. Közben a Nyttral Mezőgazdasági Főiskola, és a CSKP Központi Bizottsága Politikai Főiskolája bratislavat fakultásának állandó előadója. Az utóbbi tíz évet gyakorlatilag a mezőgazdasági—élelmiszer-ipari komplexumban végzett munkának szentelte, mindenekelőtt magasan képzett káderek nevelésével, annak további fejlődése érdekében. Ezerkilencszázhetvenkilencben Tibor Palka professzort az SZSZK ,mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere kinevezte az SZSZK MÉM Nevelést és Oktatást Intézete igazgatójának. Az intézetet annak bonyolult fejlődési korszakában vette át, amikor hatáskörébe mentek át a mezőgazdasági szaktanintézetek, és ezek átszervezése. Ezenkívül az Intézet Nyttrára való áthelyezését is meg kellett oldania, annak sokirányú tevékenysége folytonosságának biztosítása ryellett. Az, hogy a Nevelési és Oktatási Intézet lényeges fejlődést gondjain túl van, elsősorban Tibor Palka profeszszor áldzatos és elkötelezett munkájának köszönhető. Életművének elismeréseként 60. születésnapja alkalmából a köztársasági elnök — az SZSZK kormányának javaslatára — Tibor Palka professzornak, kandidátusnak, az SZSZK MÉM Nevelést és Oktatást Intézete igazgatójának „Az építésben szerzett érdemekért" állami kitüntetést adományozta, amelyet július Varga, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere nyújtott át a jubilánsnak. (O. I.) j i