Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-27 / 52. szám

2 .SZABAD FÖLDMŰVES, 1986. december 27. Támogatják a CSKP KB 4. ülésének határozatait Ülést tartott Prágában a Csehszlo­vák Nemzeti Front Központi Bizott­ságának Elnöksége. A bevezetőben tájékoztatót hallgatott meg a CSKP KB 4. ülésének lezajlásáról és hatá­rozatairól és kifejezte teljes támo­gatását irántuk. Megállapította, hogy a Nemzeti Front szervezetei fokoza­tosan megvitatják a központi bizott­ság ülésen kitűzött feladatokat, és azokat beiktatják munkatervükbe. Ezután az elnökség azokat a ta­pasztalatokat értékelte, amelyeket a Nemzeti Front szervezetei a munka­­kezdeményezés fejlesztése terén sze­reztek. Nagyra értékelte, hogy min­den társadalmi szervezet teljes mér­tékben magáévá tette a szociális és a gazdasági fejlesztés meggyorsítá­sának programját, és tevékenységé­ben nagy súlyt helyez a Szakszerve­zetek Központi Tanácsa kezdeménye­zésének és a prágai felhívásnak szé­lesebb körben való alkalmazására. A lakóhelyeken nagy figyelmet szen­telnek a Nemzeti Front választási programjainak megvalósítására. Az elnökség javasolta a Cseh és a Szlo­vák Nemzeti Front Központi Bizottsá­gának, valamint a társadalmi szerve­zetek központi bizottságainak, hogy a szociális és a gazdasági fejlesztés meggyorsítása érdekében rendszeres politikai és nevelő munkával, a szo­cialista demokrácia elmélyítésével még céltudatosabban teremtsék meg a feltételeket, tagjaik kezdeményezé­sének és állampolgári aktivitásának továbbfejlesztéséhez. Ezt követően az elnökség értékel­te a Nemzeti Frontnak és szerveze­teinek részvételét a jogi nevelésben és az antiszociális tevékenység elle­ni harcban. Az ülés végén tájékozta­tót hallgatott meg arról, hogyan já­rulnak hozzá a Nemzeti Front szer­vei és szervezetei a másodlagos nyersanyagok gyűjtéséhez. Ülést tartott Bratislavában a Szlo­vák Nemzeti Front Központi Bizott­sága. A tanácskozás napirendjén azok a teladatok szerepeltek, amelyek a Szlovák Nemzeti Front szerveire és szervezeteire a CSKP XVII. és a SZÍ,KP legutóbbi kongresszusán elfogadott határozatok lebontása és végrehajtá­sa terén hárulnak. A tanácskozást Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szlovák Nemzeti Front KB elnöke nyitotta meg és vezette le. Az ülésen felvették a Szlovák Nem­zeti Front tagszervezeteinek sorába a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségét és a Csehszlo­vákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségét. A Szlovák Nemzeti Front KB Elnök­sége saját kérésére felmentette tiszt­ségéből Fedor Gullát, a Szlovák Nem­zeti Front KB alelnökét, aki nyuga­lomba vonul. A Szlovák Nemzeti Front KB új alelnökévé Daniel Futejt vá­lasztották meg. Ezután Daniel Futej beszámolót terjesztett elő. Megállapította, hogy a CSKP KB 4. és az SZLKP KB leg­utóbbi ülése lelentős ösztönzést ad a Szlovák Nemzeti Front, valamint politikai pártjai és társadalmi szer­vezetei tevékenységének. Jozef Lenárt elvtárs vezetésével ülést tartott a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksége is. Megvitatta, hogyan vonják be a szlovákiai szakszerveze­tek a gyermekeket és a fiatalokat a tudományos-műszaki fejlesztésbe. Hangsúlyozta, hogy az SZKT és a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa által jóváhagyott intézkedések alap­ján optimális feltételeket kell terem­teni ahhoz, hogy az ifjúság konkrét eredményeket érjen el ebben a fo­lyamatban. A CSKP KB delegációja négy afri­kai és arab országban, Etiópiá­ban, Mozambikban, Zimbabvé­­ban és a Jemeni NDK-ban tett látoga­tást. A küldöttség vezetője Miloš Ja­kes, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára nyilatkozatban értékel­te a látogatás eredményeit. — Tárgyalásaink célja az volt — mondotta —, hogy biztosítsuk az együttműködés fejlesztését, főleg po­litikai téren, ezen kívül tárgyaltunk a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésről. A baráti munkalá­togatások nagyon pozitív eredménye­ket hoztak. Mindegyik országban tisz­telik pártunk munkáját és népünk barátságát. Olyan országokba látogattunk el, melyek nagyon nehéz helyzetben van­nak. A Szocialista Etiópiát nemcsak baráti országok veszik körül, komoly gazdasági problémái vannak, szembe kell szállnia az ellenforradalmi ban­dákkal, melyek károkat okoznak a gazdasági fejlődésben és terrorizálják a lakosságot. A két frontországban: Mozambikban és Zimbabwében. a dél­afrikai fajüldöző rezsim szomszédsá-Űj év — új feladatok (Befejezés az 1. oldalról) Az adásvételi kapcsolatokat — táv­latilag — a kölcsönös előnyök alap­ján kívánjuk továbbfejleszteni, azzal a céllal, hogy az őstermelők és a fel­dolgozók. valamint a kereskedelmi hálózat között jó összhang alakuljon ki. s lehetőség nyíljon a termésinga­dozások okozta problémák megoldá­sához. Ma már elegendő forrás és erő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy ki­elégítsük lakosságunk igényeit, s nö­velhessük az élelmiszer-termelés részarányát társadalmunk gazdasági és szociális fejlesztésének meggyorsí­tásában. Az 1987-es esztendő küszöbén a mezőgazdaságban és az élelmiszer­­iparban dolgozóknak, valamint a Sza­bad Földműves összes olvasójának jó erőt és egészséget, további munka­­' és személyi sikereket kívánok. Pozitív eredméni'ekke! zároló körűt gában különösen bonyolult a helyzet. Az USA által támogatott Dél-afrikai Köztársaság meg akarja semmisíteni az általuk elért eredményeket és meg akarja akadályozni, hogy ezek az or­szágok szocialista úton fejlődjenek. Ami a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságot illeti, itt tragikus ese­ményekre került sor. A párt most konszolidációra és a nép egységének megszilárdítására törekszik. Ugyan­csak olyan országokkal szomszédos, melyek nem éppen barátságosak vele szemben, ami szintén nehezíti hely­zetét. Számos gazdasági kérdésről tár­gyaltunk. Ezek az országok nagyra értékelik együttműködésünket. Tuda­tában vannak annak, hogy a kapita­lista országokra való orientálódás lé­nyegében azt jelentené, hogy nem tudnának előrehaladni a szociális kérdések megoldásában, sem a szo­cializmus építésében. Természetesen, számítanak támogatásunkra. Nem sze-Tag teret a hasznos Megtartotta 17. plenáris ülését Bra­tislavában a Szakszervezetek Szlová­kiai Tanácsa. Értékelte a szakszer­vezetek hozzájárulását a terv teljesí­téséhez. áttekintette a szakszervezeti beruházások és üdültetés helyzetét. A tanácskozáson részt vett Peter Co­­lotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök. A Szakszervezetek Szlovákiai Ta­nácsa Elnökségének beszámolóját Štefan Hrúzik, a tanács titkára ter­jesztette elő. Megállapította, hogy a gazdasági eredmények az ötéves terv­időszak kezdetén az előzőeknél job­bak. azonban nem felelnek meg tel­jes mértékben a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán meg­szabott kritériumoknak. A beszámoló kritikusan rámutatott arra. hogy továbbra is formalizmus tapasztalható a szocialista verseny­ben, s az irányítás és a fegyelem hiá­gények, óriási nyersanyag- és más forrásaik vannak. Ha részt veszünk ezek kiaknázásában, az mindkét fél számára előnyös együttműködés lesz. A látogatás lehetőséget nyújtott ar­ra. hogy személyesen tapasztaljuk, merre tartanak ezek az országok és pártok, mit értek el, milyen problé­mákkal foglalkoznak. Nagy érdeklő­dést tanúsítanak a mi pártunk tapasz­talatai iránt, az iránt, hogyan halad­tunk mi előre, milyen problémákkal találkoztunk és találkozunk, hogyan oldottuk és oldjuk meg ezeket. El szeretném mondani — jelentette ki Miloš Jakeš —, hpgy valóban olyan barátsággal találkoztunk, amelyet olyan emberek kölcsönös kapcsolata­ként jellemeznék, akiknek meggyő­ződése. hogy egyazon úton haladunk. Utunkat pozitívan értékeljük, teljesí­tette feladatát és céliát: a megláto­gatott testvéri országokkal való ba­ráti együttműködés elmélyítését és fejlesztését. kezdeményezéseknek nyosságait gyakran a felajánlási moz­galommal ellensúlyozzák. A szakszer­vezeti beruházásokkal és üdültetéssel foglalkozva Merva Lóránt, a Szak­­szervezetek Szlovákiai Tanácsának titkára rámutatott, hogy ez a dolgo­zókról való gondoskodás fontos té­nyezője. Ezt követően Karol Halász, a Szakszervezetek Szlovákiai Taná­csának osztályvezetője terjesztett elő tájékoztatót a szakszervezeti szerve­zetek idei évzáró taggyűléseinek le­zajlásáról. Ezután vita következett, amelvben Peter Colotka elvtárs is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy az állami, a gaz­dasági és a szakszervezeti szervek közös erőfeszítéseket tesznek a prob­lémák és a hiányosságok felszámolá­sára, a tartalékok mozgósításéra, va­lamint az életszínvonal és az embe­rek szociális biztonságának megszi­lárdítása területén kitűzött célok el­érésére. Visszapillantás az 1986-os esztendő legfontosabb belpolitikai eseményeire JANUÄR 1.: Gustáv Husák, a CSKP KB főtit­kára, köztársasági elnök újévi beszé­det mondott. 11.: A napilapok közzé­tették A CSSZSZK gazdasági és szo­ciális fejlesztésének fő irányai az 1988—1990-es évekre és kilátások a 2000-ig terjedő időszakra című doku­mentumot. 13.: A pártlapok közzétet­ték Csehszlovákia Kommunista Párt­jának alapszabályzatát, a javasolt módosításokkal együtt, lö—19.: A CSSZSZK 62 járásában, valamint Prá­ga és Bratislava városkerületeiben pártkonferenciákre került sor. 25— 2B.: A CSSZSZK 65 járásában, vala­mint Prága és Bratislava városkerü­leteiben pártkonferenciákat tartottak. 30.: Az energetikai hálózatra rákap­­csilták a Dukovanyi Atomerőmű má­sodik reaktorát. 31.: Gustáv Húsúk­nak, a CSSZSZK elnökének meghívá­sára látogatást tett hazánkban Ru­dolf Kirchschläger, az Osztrák Köz­társaság szövetségi elnöke. FEBRUÁR 4—6.: Hans Dietrich Genscher, á Német Szövetségi Köztársaság alkan­­cellárja és külügyminisztre munka­látogatást tett hazánkban, melynek során Bohuslav Chnoupek csehszlo­vák külügyminiszterrel folytatott tár­gyalásokat. 6.: Prágában aláírták a hárommililárd rubel értékű szovjet kőolajszállítási egyezményt. 15—16.: . Hazánk tíz kerületében, illetve Prá­gában és Bratislavában került sor a kerüeti és városi pártkonferenciákra. 18.: Bratislavában ülésezett Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bi­zottsága. Napirendjén a CSKP XVI. és az SZLKP 1981. évi kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtásá­ról és a szlovákiai pártszervezetek további feladatairól előterjesztendő beszámoló tervezetének megvitatása, valamint az SZLKP 1986. évi és a CSKP XVII. kongresszusának előké­születeivel összefüggő további kérdé­sek szerepeltek. 19.: Prágában ünne­pi ülést rendeztek Kun Béla születé­sének 100. évfordulója alkalmából, a­­melyen Jan Fojtík, a CSKP KB Elnök­ségének pótíagja, a KB titkára mon­dott ünnepi beszédet. 28.: Prágában megártották Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának 17. ülését, amelyen megvitatták a CSKP XVII. kongresszusával kapcso­latos dokumentumokat. 24.: Prágában ünnepi ülésen emlékeztek meg a feb­ruári győzelem 38. évfordulójáról. MÁRCIUS 6—7.: A nők, valamint a párt- és állami vezetők hagyományos talál­kozója a prágai és a bratislavai vár­ban a nemzetközi nőnap alkalmából. Ünnepi beszédet Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, illetve Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke mondott. 12.: A Szövetségi Gyűlés, valamint a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége az általános választások időpontját május 23-ra és 24-re tűzte ki. 13—15.: Bratislavában, a Szakszervezetek Házában ülésezett Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. Az SZLKP Központi Bi­zottságának a CSKP XVI. és az SZLKP előző kongresszusán elfoga­dott határozatok végrehajtásáról és a párt további feladatairól szóló be­számolóját Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB el­ső titkára tér jesztete elő. A kongresz­­szuson Gustáv Husák, a CSKP KB fő­titkára, a CSSZSZK elnöke is beszé­det mondott. A küldöttek jóváhagy­ták az SZLKP kongresszusának hatá­rozatait és a CSKP Központi Bizottsá­gának küldött levelet. Az újonnan megválasztott központi bizottság első ülésén az SZLKP KB első titkára Jo­zef Lenárt elvtársat választotta meg. Vitazáró beszédet jozef Lenárt mon­dott. 19.: A CSSZSZK, a CSSZK és az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bi­zottságai megválasztották a Nemzeti Front központi, csehországi és szlo­vákiai választási bizottságait. 24—28.: A prágai Kultúrpalotában ülésezett a CSKP XVI. kongresszusa, amelyen 108 országból 127 testvéri kommunista és munkáspárt, szocialista, szociálde­mokrata és nemzeti forradalmi párt, szervezet és mozgalom képviselői is jelen voltak. A CSKP Központi Bizott­ságának politikai beszámolóját Gus­táv Husák, a CSKP KB főtitkára ter­jesztette elő. A CSSZSZK gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányai az 1986—1990-es évekre és kilátások a 2000-ig terjedő időszakra című do­kumentumról szóló beszámolót Ľubo­mír Štrougal, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, szövetségi miniszterelnök terjesztette elő. Az újonnan megvá­lasztott központi bizottság első ülé­sén a CSKP KB főtitkárává Gustáv Husák elvtársat választotta meg. Vi­­tazáró beszédet Gustáv Husák mon­dott. Április 3.: A napilapok közzétették a CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott do­kumentumokat, A CSSZSZK 1985— 1990. évi gazdasági és szociális fej­lesztésének fő irányait és a 2000-ig terjedő időszakra szóló kilátásokat, valamint a CSKP alapszabályzatát. 7.: Az SZLKP Központi Bizottsága Bratislavában ülésezett, melynek na­pirendjén az általános választások előkészületeiről szóló jelentés meg­vitatása szerepelt; Prágában Ernst Thälmann születésének 100. évfordu­lója alkalmából kiálítás nyílt meg, amelyen Jan Fojtík mondott ünnepi beszédet: 9.: A prágai vár Spanyol Termében tartotta meg 2. ülését a CSKP Központi Bizottsága. A pártnak a választások előtti időszakra vonat­kozó javaslatait és feladatait Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára indokol­ta meg. 9—10.: Prágában ülésezett a Szakszervezeti Világszövetség Végre­hajtó Bizottsága, melynek napidend­­jén a XI. szakszervezeti világkong­resszus előkészítése szerepelt. 10.: A CSSZSZK, a CSSZK és az SZSZK Nem­zeti Frontja Központi Bizottságai e­­gyüttes ülésének napirendjén az ál­talános választásokra való előkészü­letek szerepeltek. Az ülésen elfogad­ták a CSKP KB és-a CSSZSZK Nem­zeti Frontja Központi Bizottságának választási felhívását. 18—19.: Prágá­ban országos szemináriumot tartot­tak a CSKP XVII. kongresszusa utáni ideológiai munkáról. 22.: Prágában és Bratislavávan Vlagyimir Iljics Le­nin születésének 116. évfordulójáról ünnepi ülésen emlékeztek meg, ame­lyen Josef Havlín, a CSKP KB titká­ra, illetve Jan Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára mondott beszédet. 22—29.: A fogyasz­tási cikkek nemzetközi kiállítását Brnóban 17. alkalommal rendezték meg. 24—25.: Prágában megtartották a Szakszervezetek Központi Tanácsá­nak 15. ülését. 30.: A prágai várban május elseje alkalmából átadták a legjobb 'egyéneknek és munkaközös­ségeknek az állami kitüntetéseket. MÄJUS 1.: Prágában, Bratislavában és ha­zánk számos más városában május elsejei ünnepségeket rendeztek. Prá­gában Gustáv Husák, Bratislavában pedig Jozef Lenárt mondott ünnepi beszédet. 5.: A csehszlovák nép nem­zeti felszabadító harca betetőzésének, és hazánk szovjet hadsereg általi fel­szabadításának 41. évfordulója alkal­mából Prágában és Bratislavában ün­nepi ülést rendeztek. Prágában Jozef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, Bratislavában pedig Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizott­ság vezető titkára mondott ünnepi beszédet: 6.: A Csehszlovákiai, a Csehországi és a Szlovákiai Újság­írók Szövetsége Központi Bizottságá­nak együttes ülésén megvitatták azo­kat a feladatokat, amelyek az újság­írókra a CSKP XVII. kongresszusa határozataiból vonatkozuak. 13. A Népi Kamara és a Nemzetek Kama­rája 21. együttes ülésének napirend­jén a 1985. évi zárszámadás megin­­doklása és megvitatása, valamint nemzetközi egyezmények jóváhagyá­sa szerepelt. 15.: A Szlovák Nemzeti Tanács 20. ülésének napirendjén az SZSZK 1985. évi zárszámadásának jó­váhagyása, valamint bírók felmenté­se, illetve kinevezése szerepelt. 18.: Terezínben békenagygyűlésre került sor. 19.: Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke baráti munkalátogatást tett hazánkban, akit Gustáv Husák elv­társ is fogadott. 23—24.: A képviselő­­-testületi választásokon 10 millió 884 ezer 947 szavazó, azaz a választók 99,39 százaléka vett részt. A Nemzeti Front képviselőjelöltjeire a válasz­tók 99,94 százaléka szavazott. A kü­lönböző szintű képviselő-testületekbe a Nemzeti Front 197 ezer 404 képvi­selőjelöltjét mind megválasztották. 30.: Az SZLKP KB Bratislavában ülé­sezett. Megvitatta az SZKP KB Elnök­ségének az általános választás’ok szlovákiai eredményeiről szóló jelen­tését. JÚNIUS 3—10.: Hazánkban megrendezték a vietnami kulturális napokat. 4.: A CSKP KB 3. ülésének napirendjén aá általános választások eredményeinek, valamint a párttagállomány összeté­tele fejlesztésé és javítása kérdései­nek megvitatása szerepelt. 5.: Orszá­gos aktívaértekezletet tartott Prágá­ban a Csehszlovák Tudományos-Mű­szaki társasság. A résztvevők megvi­tatták a CSKP XVII. kongresszusának határozataiból a tagokra háruló fel­adatokat. 9.: Prágában ülésezett á Nemzetközi Újságíró Szervezet, ame­lyen békefelhívást fogadtak el. 12.: Prágában került sor a Szövetségi Gyűlés két kamarájának alakuló ülé­sére. A Népi Kamara elnökévé Vladi­mír Vedrét, a Nemzetek Kamarája elnökévé pedig Dalibor Hauest vá­lasztották meg. 13.: A Szövetségi Gyűlés két kamarájának első együt­tes ülésén Alois Indrát választották meg a Szövetségi Gyűlés elnökévé. 16. : Gustáv Husák köztársasági elnök kinevezte a CSSZSZK új kormányát. 17. : A Szlovák Nemzeti Tanács ala­kuló ülésén a képviselők az SZNT elnökévé Viliam Šalgovičot választot­ták meg. 18.: Az SZNT Elnöksége ki­nevezte az SZSZK új kormányát. 20.1 A Csehszlovák Tudományos Akadémia 49. közgyűlésének napirendjén a CSKP XVII. kongresszusa határoza­taiból az intézményre háruló felada­tok megvitatása szerepelt. 21—27. t Az INCHEBA nemzetközi vegyipart vásárt 18. alkalommal rendezték meg Bratislavában. 24.: A Szövteségi Gyű­lés két kamarájának 2. együttes ülé­sén a képviselők jóváhagyták a CSSZSZK kormányának programnyi­latkozatát. 25.: A Szlovák Tudomá­nyos Akadémia 50. közgyűlésének napirendjén a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusa hatá­rozataiból az intézményre háruló fel­adatok megvitatása szerepelt. 28.: Bratislavában ülésezett az SZLKP Központi Bizottsága. Megvitatta az SZKP KB Elnökségének azon beszá­molóját. hogy Szlovákiában hogyan hajtják végre a CSKP XVII. és az SZKP legutóbbi kongresszusa után a tagállomány további fejlődésével és minőségének javításával kapcso’atos határozatát. 27.: A csehszlovák fiata­lok, valamint a párt és az állam kép­viselőinek találkozóján Gustáv Husák méltatta a fiatalok aktivitását és a társadalom fejlesztéséhez való hozzá­járulását. (Folytatjuk) t I * Az igényes feladatok teljesítéséért

Next

/
Oldalképek
Tartalom