Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-13 / 50. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1986. december IS. A CSAP KB 4. ütésének határozatából A Csehszlovák Mezőgazdasági Akadémia tevékenységének ij szakasza sokoldalú Intenzlfikálásával szemben támasztott követelmény elsősorban a tudományos-műszaki haladás eredmé­nyeinek széles körű felhasználásét teszi szükségessé. Ez annál is inkább bonyolult feladat, mert a cél nemcsak a jelenlegi technológiák tökéletesíté­se, hanem egyben új technológiai el-* járások kidolgozása is, amelyeknek a biotechnológia és az agrofizikai je­lenségek felhasználására kell támasz« kodniuk. Ez megköveteli a tudomá­nyos kutatómunka intenzívebbé téte­lét, a nemzetközi tudományos és mű­szaki ismeretek tökéletes elsajátításé* és hasznosítását. E téren pótolhatat­lan szerep hárul a Csehszlovák Me­zőgazdasági Akadémiára, amelynek egybe kell hangolnia a tudományos­­műszaki fejlesztést a mezőgazdaság­ban és az élelmiszeriparban. Az akadémia tevékenységének Ú1 szakaszát a szervezet új statútuma jellemzi. Az általános rendelkezése« ken kívül rögzíti a CSMA tizenegy fő feladatát. A rendkívüli ülésen ennek megvitatásán kívül megválasztották az akadémia huszonhárom új rendes, ötven levelező és nyolc tiszteletbeli tagiát, a tizenhét tagú elnökséget, va­lamint tizenkét tudományos munka« csoportjának elnökét és alelnökét. A szervezet elnöke ismét Karel Ku­­drna lett. AZ ELŐREHALADÁS MEGGYORSÍTÁSÁVAL (Befejezés az 1. oldalról) A vita keretében — a CSKP KB El­nökségének egyes bel- és külpolitikai kérdésekről szóló bezsámolójával, va­lamint a CSSZSZK gazdasági és szó ciális fejlesztésének 8. ötéves tervé ről szóló jelentéssel kapcsolatban — tizennyolcán szólaltak fel. A CSKP Központi Bizottsága ezutár egyhangúlag határozatot hagyot jóvá. A CSKP KB 4. ülésének végén Gus­táv Husák elvtárs mondott beszédet. Többek között nagyra értékelte a tárgyszerű vitát, s kiemelte: a ta­nácskozás fő célja az volt, hogy min­den párt-, állami, gazdasági és társa­dalmi szerv és szervezet gyorsítsa lé­péseit a kongresszusi határozatok végrehajtása során, átgondoltabban és következetesebben dolgozzon. A költségvetés a iiatékenv termeléssel számai dozó üzemek tevékenységének az el­lenőrzésére. Azon gazdaságoktól, ahol nem tartják be az intenzifikációs programot, a dotációt megvonják. Ugyancsak felül kell vizsgálni a közös mezőgazdasági vállalatok hely­zetét. Az előrejelzések szerint ugyan­is Szlovákia 28 vállalata közül húsz­ban az idén is jelentős veszteséggel zárják az évet. Az agrokémiai válla­latok közül is csak kevés tölti be a rendeltetésének megfelelő szerepét. Elgondolkoztató, s egyben sürgős megoldásra váró kérdés, vajon mi le­gyen a további sorsa ezeknek a gaz­daságtalan vagy ráfizetéses vállala­toknak? A miniszter sajátos égető kérdés­ként emelte ki a tudományos-műszaki fejlesztés területét, ahol ezidáig a rá­fordítások nem hozták meg a várt eredményeket. A becslések szerint a 7. ötéves tervidőszakban 2 milliárd ЗОЙ millió koronát fordítottunk tudo­mányos kutatásra, ennek eredménye­ként pedig 150 megoldott tudomá­nyos-kutatási témakör látott napvilá­got. A tudományos kutatás azonban csak akkor töltheti be Igazán a kül­detését, ha eredményeit a mezőgaz­dasági gyakorlat fel is használja. Ezért már az idén — a jövő évi terv előkészítésével kapcsolatban — olyan megállapodás született, hogy a tudo­mányos-kutató intézetek gazdasági szerződések formájában felkínálják, illetve eladják „szellemi termékeiket“ a mezőgazdasági üzemeknek, s a tu­dományos kutatás eredményeinek gyakorlati alkalmazása révén létre­hozott nyereségen 10—15 százalékos arányban részesednek. Ez egy lényeges népgazdasági kér­dés, hiszen a tudományos kutatás eredményeinek gyakorlati alkalma­zása egyik alapvető eszköze lesz a hatékonyság növelésének. Tehát fon­tos nvereségképző tényezővé válik. A fövő évi költségvetés értelmében a tudományos-műszaki fejlesztésre úgyszvólván 365,5 millió koronát for­dítunk. A tudományos-műszaki hala­dás új Ismereteinek az alkalmazásá­val pedig a termelés volumenjét 322.8 millió koronával szeretnénk növelni, ami gyakorlatilag 91 millió korona nyereséget Jelentene. Mindez szüksé­gessé teszi a mielőbbi átállást a tu­dományos kutatás eredményeiből ki­induló hatékony termelésre. KIAMARCSIK MARIA és az idei állami terv teljesítésének eddigi eredményeit. Megalapította, hogy a 7. ötéves tervidőszakhoz ké­pest vitathatatlan javulás következett be, amelyhez hozzájárult a dolgozók aktivitása, a párt- a társadalmi szer­vek és szervezetek, a nemzeti bizott­ságok és a legtöbb gazdasági vezető tevékenysége, azonban nem értük el teljes egészében a tervben kitűzött célokat. Ez főleg az újratermelési fo­lyamat hatékonyságának és gazdasá­gosságának növelésére, valamint a nemzeti jövede'em képzésére vonat­kozik. Nem értük el a tervezett üte­met a termelés költségeinek csökken­tése, minőségének javítása és a gyárt­mányok műszaki és gazdasági para­métereit illetően, ami befolyást gya­korol a belpiac színvonalára, a kivi­telre és a beruházások hatékonyságá­ra. Minden erőfeszítést e fogyatékossá­gok leküzdésére és az idei feladatok teljesítésében nmutatkozó lemaradás csökkentésére kell összpontosítani. Érdemi határozatokat kell hozni és végrehajtani a termelési és értékesí­tési folyamatra vonatkozóan az 1987. évi igényesebb feladatok teljesítése érdekében. A nyitott problémákat sürgősen meg kell oldani, a dolgozók aktív részvételével, valam:nt a köz­ponti szervek, a konszernek és a trösztök hatékony segítségével. A CSKP Központi Bizottsága a párt-, a szakszervezeti, az ifjúsági és más társadalmi szervekhez és szervezetek­hez, a Nemzeti Fronthoz, a nemzeti bizottságokhoz, a gazdasági szervek­hez és a kollektívákhoz fordul, hogy növeljék a dolgozók aktivitását, a 8. ötéves terv feladatainak teljesítésére és a kitűzött célok túlszárnyalására törekedve. Fontos szerepet tulajdonít annak, hogy kibontakoztassák a dolgozók kezdeményezését a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évforduló­ja tiszteletére, főként a tudományos és műszaki eredmények gyakorlati felhasználásának meggyorsítása, a termelési költségek csökkentése, a munkatermelékenység növelése és a minőség javítása cléjáből. A CSKP Központi Bizottsága kifeje­zi meggyőződését, hogy a kommunis­ták a többi dolgozóval együtt minden orejüket és képességüket az 1987. évi terv és az egész 8. ötéves terv fel­adatainak megvalósítására fordítják. Prágában a Csehszlovák Mezőgaz­dasági Akadémia kétnapos ülésen vi­tatta meg az új rendes, levelező és tiszteletbeli tagoknak, az akadémia vezetőinek megválasztására vonatko­zó javaslatot, valamint a következő ötéves időszakra szóló programdoku­mentumokat. A tanácskozáson részt vett Franti­šek Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Miroslav To­man szövetségi miniszterelnök-helyet­tes, szövetségi mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter, és több más sze­mélyiség. jelen voltak a bulgáriai, lengyelországi, magyarországi, NDK- beli és szovjetunióbeli partnerszer­vezetek küldöttségei is. Az akadémia programnyilatkozatét Karel Kudrna, a szervezet elnöke ol­vasta fel. A program egyebek között megállapítja, hogy a következő idő­szakban az akadémia nagy gondot fordít tevékenysége hatékonyságának növelésére és minőségének javításá­ra, valamint az élelmiszer-termelés intenzlfikálásával Összefüggő kulcs­­problémák tervszerű megoldására. František Pitra elvtárs arra muta­tott rá beszédében, hogy a tudomány­ra fontos szerep és nagy felelősség, hárul a szociális és a gazdasági fej­lesztés meggyorsítását célzó stratégia megvalósításában. A mezőgazdaság A biotechnológia ni távlatokat nyit A központi bizottság megáilapítot­­ta, hogy a CSKP XVII. kongresszusá­nak határozatai, a szociális és a gaz­dasági fejlesztés meggyorsítását cél­zó stratégiai irányvonal széles körű támogatásra talált egész társadal­munkban. A dolgozók aktív részvéte­lével életünk minden területén foko­zatosan megvalósulnak. Az eredmé­nyek megmutatkoznak a népgazdaság fejlesztésével kapcsolatos feladatok­nak a teljesítésében és az iutenzifi­­kálás elvének érvényesítésében. Egyes problémák és fogyatékosságok elle­nére mindez megteremti a feltétele­ket a párt gazdaságpolitikai céljai­nak eléréséhez. Ugyanerre irányul a 8. ötéves tervről szóló törvény ter­vezete. A CSKP KB hangsúlyozta, kogy a 8. ötéves terv feladatai igé­nyességüknél fogva minőségileg új szakaszt jelentenek a csehszlovák gazdaság és az egész társadalom fej­lődésében, s az intenzifikáláson, el­sősorban a tudományos-műszaki fej­lesztés meggyorsításán, a szükséges szerkezeti változtatások határozott elvégzésén, a termelés anyag- és energiaigényességének csökkentésén, a társadalmi munkatermelékenység növekedési ütemének lényeges foko­zásán és azon alapulnak, hogy lénye­ges fordulatot érjünk el a gazdasági hatékonyság növelésében s az álló­eszközök felhasználásában. Ez meg­követeli. hogy kezdeményezően és nagy felelősségtudattal lássunk hoz­zá az arra irányuló intézkedések vég­rehajtásához. hogy gazdaságunk na­gyobb mértékben és hatékonysággal vegyen részt a szocialista, főleg a Szovjetunióval való gazdasági integ­rációban. 'A CSKP Központi Bizottsága öröm­mel fogadta a KGST-tagországok ve­zető párttisztviselői moszkvai ülésé­nek eredményeit, amelyek célja a gyártásszakosítás és a kooperáció széles körű kibontakoztatása, főként a közvetlen vállalati kapcsolatok a­­lapján, továbbá közös vállalatok lét­rehozása s a gazdasági és a tudomá­nyos-műszaki együttműködés mecha­nizmusának. valamint a KGST tevé­kenységének javítása. Meghatározó jelentőséget tulajdonít a KGST-tag­országok 2000-ig terjedő tudományos­­műszaki haladása komplex program­jából eredő feladatok következetes teljesítésének. A CSKP Központi Bizottsága teljes mértékben támogatja a Szovjetunió békepolitlkáját, a Gorbacsov elvtárs által előterjesztett új javaslatokat és a szocialista országok közös kezde­ményezéseit, amelyekhez aktívan hoz­zájárulunk. A 8. ötéves terv és az 1987. évi ál­lami végrehajtási terv igényes, de reális feladatai megkövetelik a veze­tő dolgozók aktivitását a dolgozók nagyfokú részvételét és kezdeménye­zésük helyes felhasználását. Minde­nütt növelni kell az igényességet és a felelősséget, szilárdítani kell a fe­gyelmet, a rendet és növelni a gazda­ságosságot. be kell küzdeni a tehe­tetlenséget, az elkényelmesedést és a beidegződött gyakorlaton való változ­tatásra való készség hiányát. Erre kell orientálni, és ennek érdekében javítani kell a párt, a gazdasági ve­zetőségek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek irányító-, politikai nevelő és szervezőmunkáját. Nagy szerepet tulajdonit a közpon­ti bizottság az irányítás és a tervezé­si rendszer, az egész gazdasági me­chanizmus fokozatos átalakításához készülő terv következetes kidolgozá­sának. Ugyancsak következetesen kell végrehajtani azokat a rendelke­zéseket, amelyek a jövő évben lép­nek hatályba, ezen belül azt a komp­lex kísérletet, amelynek során növe­lik a hatékony fejlődésért és a köz­vetlen irányítás hatékonyságának fo­kozásáért. A CSKP Központi Bizottsága elvár­ja, hogy a pártalapszervezetek soron következő évzáró gyűlései minden te­rületen hozzájáruljanak a feladatok határozottabb megoldásához. Az a cél, hogy konstruktív és igényes légkör­ben, kritikus szellemben folyjanak le, előmozdítsák a konkrét feladatok tisztázását minden párttag és tagje­lölt számára, s minden alapszervezet részére kitűzzék a következő időszak­ban rá háruló feladatokat, hogy e­­gyetlen olyan égető problémát se hagyjanak figyelmen kívül, amely a munka és a lakóhelyek, valamint az emberek életét érinti. A CSKP Központi Bizottságának ü­­lése egyidejűleg megvitatta a 8. öt­éves tervről szóló törvény tervezetét A Szlovák Nemzeti Tanács mező­­gazdasági és éle'mezésügyi bizottsága a közelmúltban megtartott 5. ülésén megvitatta és jóváhagyta az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumának valamint az SZSZK Erdőgazdasági és Vízgazdálkodási Minisztériumának az 1987-es évre szó­ló költségvetési javaslatát. Pichodsky elvtárs, az SZSZK pénz­­ügvmlntszter-helvettese arról tájékoz­tatja a képviselőket, hogy az előter­jesztett költségvetés az állami végre­hajtási tervből, valamint a tudomá­nyos-műszaki fejlesztés hosszú távú programjából indul ki. Megvalósítása az előző évekhez képest különösen Igényes, mivel a meglévő tartalékaink kiaknázására épül. Töl érzélkelteti ezt az a ténv. hogy a költségvetés anyé­­reségképződésben 18 százalékos, a teliesftménvek tekintetében pedig mindössze 2.százalékos növekedéssel számol A mezőgazdasági-élelmiszer­ipari komplexumban ez annyit jelent, hogy a nyereséget évi átlagban közel egvmflliárd koronával kell növelni. Ezen a növekedésen a termelés haté­konyságának a fokozása 90, a telje­sítményeké pedig tíz százalékos arányban részesedik. A gyakorlatban ez megkövetel! a minőség javítását, valamint a gazdaságosság és a mun­katermelékenység növelését. A költ­ségvetés egyensúlyának a megtartása elsőrendű feladat. Ellenkező esetben a kiadásokra szánt keretekből kell maid pótolni a hiányt. A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium kiadásainak jövő évi té­tele az előző évhez viszonyítva 76,5 millió koronával növekszik. A költ­ségvetésben elsősorban az állami gazdaságok és vállalatok alapeszköz­ellátottsága lényegesen elmarad a szövetkezetekétől. Ezért az Idei év­hez viszonyítva az állami szervezetek dotálása 229,2 millió koronával nő. á szövetkezetek állami támogatása pe­dig 137.3 millió koronával csökken. Vonatkozik ez elsősorban az áruter­melés növeléséért lárő prémiumok korlátozására, mert napjainkban nem I termelés mennyiségi növelése, ha­nem minőségi javítása az alapvető társadalmi követelmény. A következő évben már jelentős pénzeszközöket fordítanak a tartalék­­alap létrehozására. Ebből az összeg­ből 130 millió koronát fordítanak majd az integrációs alap bővítésére, amely az élelmiszeripar és a mező­­gazdaság közötti kapcsolatok szilár­dítására lesz hivatott. További 109 millió koronával járulnak majd hozzá a mezőgazdasági üzemek tudományos­műszaki fejlesztéséhez. A beruházási kerettel kapcsolatban a lövő évi költ­ségvetés első ízben 350 millió koronás hozzájárulással számol a régi, elavult épületek korszerűsítéséhez. Jövőre is számottevő lesz a talajja­vítást munkákra fordított összeg. Vi­lágos képet ad erről már az a tény is, hogy a tervek szerint jövőre 7 ezer 900 hektkáron új öntözőberendezése­ket helyeznek üzembe, 12 ezer 500 hektáron elvégzik a vizenyős talajok Iecsapolását, úgyszólván 93 ezer hek­­tárnvi területet rekultiválnak, 61 ezer 300 hektár savanyú kémhatású talajo­kon elvégzik a meliorációs meszezést, s 30 ezer hektáron pedig számításba jön az altalajlazítás. Továbbá megkü­lönböztetett figyelmet szentelnek a Kelet-szlovákiai Síkság talajjavítás! munkáinak. Az előző évhez képest nő a szociá­lis és kulturális alap, jelentős össze­get fordítanak a munkaerők stabili­zálására, valamint a szolgáltatások iavitására. Július Varga, az SZSZK mezőgazda­sági és élelmezésügyi minisztere rá­mutatott arra. hogy a jövő évtől kezd­ve szigorú társadalmi ellenőrzés alá helyezik a huzamosan lemaradozó mezőgazdasági üzemek intenzifikáciős programiéinak a megvalósítását. Ezen üzemek már ezidáig is az állami kasz­­szából tetemes összeget emésztettek feí. szinte minimális megtérüléssel. A költségvetés kiadásaiban a lemara­dozó gazdaságok támogatására jövő­re is több mint 700 millió koronás ráfordítással számolnak. Ezért már jövő év lanuárlától a minisztérium munkaoaoportokat létesít • lemara­(Befejezés az 1. oldalról) eredményekről lehet beszámolni, mint az ivarzás szinkronizálása, a vemhes­­ség korai megállapítása, az embrió­­(zigóta-j átültetés. Például a múlt évben 5143 embrió-átültetésre került sor. A kutatók nagy reményeket fűz­nek az izolált hormonok felhasználá­sához. Például a 8. ötéves tervidőszak végéig szeretnék megoldani a pete­­sejtek szuperovuláció útján való izo­lálását, in vitro kultiválását és meg­termékenyítését, valamint a recipiens tehenek szervezetébe való transzplan­tációját, továbbá az ikerelléseket és az embrió nemének befolyásolását. A biológiailag aktív anyagok és az állatgyógyászati készítmények jelen­tős belterjesítő tényezőként szerepel­nek. Jelenleg van folyamatban a ve­gyi alapanyagú készítményeknek bio­szintetikus anyagokkal történő he­lyettesítése. Erre főleg egészségügyi és ökológiai szempontokból van szük­ség. Az antibiotikumok kifejlesztését és gyártását külön program szorgal­mazza. A biológiailag aktív anyagok közül a vitaminok is jelentős szerepet töltenek be. Ugyanez mondható el a fertőző és a nem fertőző betegsé­gek diagnosztizálására és gyógyításá­ra használatos biológiai készítmé­nyekről is. Ide tartozik többek kö­zött az új oltóanyagok génsebészet útján történő kifejlesztése és gyár­tása, valamint a sajátos peptid-anti­­biotikumok szintézise, a diagnosztizá­lás és a gyógyászat céljait szolgáló klónos ellenanyagok, az immunológiai módszerek kutatása és kifejlesztése. Külön kell szólni a gazdasági állatok életjelenségeinek szabályozásáról, el­sősorban a növekedési (szomatotropl hormon izolálásáról és alkalmazásá­ról. Ä kutatók figyelme az említetteken kívül az állattenyésztéssel kapcsola­tos további génsebészeti módszerek kutatására és kifejlesztésére, a transz­helyzetű állatok problémájának meg­oldására és a biológiai szennyvíztisz­títás során keletkező biomassza ta­karmányfehérje-forrásként történő felhasználásának kutatására Is kiter­jed. A biotechnológiai fejlesztéssel kap­csolatos feladatok sorát még folytat­hatnánk az élelmiszeriparral, a hul­ladékmentes technológiákkal, az erdő­gazdasággal. a vízgazdálkodással stb. Ezek ismertetésére még visszatérünk. Az említettekből megállapítható, hogy a biotechnológiai fejlesztéssel kapcsolatos feladatok nagyon igénye­sek. Bízunk abban, hogy hazánk tu­dományos-kutató bázisa mindent el­követ a CSKP XVII. kongresszusa bio­technológiával kapcsolatos határoza­tainak következetes végrehajtásáért, va'amint a biotechnológiai fejlesztést szorgalmazó programok sikeres meg­valósításáért. Távlatilag nem másról, mint a már említett biológiai forra­dalom adta lehetőségek maximális ki­használásáról, társadalmunk további gazdasági és szociális fejlesztésének e’mélyítéséről van szó. Jelentős mér­tékű előrehaladást azonban csak ak­kor érhetünk el, ha megoldódik aá új szakemberek nevelésének, a tudo­mányos-kutató bázis munkahelye! kor­szerű berendezésekkel voló ellátásá­nak, a biotechnológiai fejlesztés fi­nanszírozásának, a tudományos-kutató bázis és a termelési gyakorlat között! új kapcsolatok kia’akításának és a nemzetközi együttműködés adta le­hetőségek maximális kihasználásának kérdése, és még folytathatnánk to­vább. BARÄ LÄSZLÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom