Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-17 / 20. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES Í986. május 1?» fiatal választópolgárok 'Az Ipolysági (Šahy) Magyar Tannyelvű Gimnázium negyedik В osztályának tanulói izgatottan várják május végét. Az orgonaillatú hónap utolsó napjaiban ugyanis életük két jelentős eseményére kerül sor. 23-án és 24-én legtöbben (alig egy-kettő van közöttük, aki még nincs 18 éves) a választási urnákhoz járulnak, hogy életükben először leadják szavazataikat a Nemzeti Front jelöltjeire. Május 26-án pedig már a szóbeli vizsgák várják valamennyiüket, hogy ott állampolgári és emberi érettségükről ismét számot adjanak. Néhánnyal közülük elbeszélgettünk, s megkértem őket, válaszoljanak körkérdéseimre: Milyen érzéssel készülnek életük első választására? íme a,válaszok: Knrcsog Éva: „Nagyszerű érzés ez. Mindkét aktus: a szavazás és az érettségi vizsga is figyelmeztet bennünket arra, hogy lám, elszállt a gondtalan gyermekkor, érett, felnőtt emberekké váltunk, akiknek válallniuk kell a felelősséget egyéni sorsuk és hazánk sorsának alakulásáért. Az első pillanatban ijesztő érzés ez, a felelősségvállalás tudata De csak az első pillanatban. Mert aztán az ember egyre inkább úgy érzi, hogy lehetetlen nem észrevenni valamiféle valós párhuzamot a szavazás és az érettségi vizsgák között. Mert akkor is, amikor majd leadom szavazató mat a Nemzeti Front jelöltjeire, és akkor is, amikor számot adok az iskolában elsajátított ismeretekről az érettségi vizsgán, tulajdonképpen a jövőmet és egy kicsit talán az egész szocialista társadalmunk jövőjét is egyengetem. Ezért készülök a gyerekkortól búcsúzó, az éretté váló ember felelősségtudatával és lelkesedésével a választásokra is és az érettségire is.“ Borik Mária: ;,Örömmel készülök a választásokra és az érettségire is. Itt is, ott is tudom, mi a kötelességem. A szocialista társadalom támogatása, kommunista pártunk bölcs iskolapolitikája nélkül talán soha nem lehettem volna gimnazista. Tudom tehát, gem, s örömmel és dóm le szavazatomat a Nemzeti Front jelöltjeire. Az érettségi vizsgáktól sem félek. Szerettem tanulni, lelkiismeretesen felkészültem életemnek erre az első nagy erőpróbájára, s ezért talán joggal bízhatok benne, hogy a siker nem* marad el. Nagyon szeretnék jól leérettségizni, mert tanulmányaimat főiskolán akarnám folytatni. Mint diplomás ember, szerelnék tenni valamit szocialitsa társadalmunkért, melynek jövőjére, előrehaladására fogok szavazni.'1 mi a kölelessébüszkeséggel a* 1,mínusz János: „Az Iskolában több g§ író, mint például Mikszáth, Tersánszky Józsi Jenő, S. H. Vajanský, Ján Kalinčiak és mások müveiben olvashattunk arról, milyenek is voltak egykor a választások a félfeudális Magyarországon vagy a kapitalista Csehszlovákiában, amikor a reakciós pártok választási győzelme mindig csalások útján született meg, hiszen pénzzel és eszem-iszommal megvásárolták azokat a szegény embereket, akik csak azért szavaztuk rájuk, mert jólesett nekik, hogy legalább akkor kedvükre ehettek-ihattak. Ma a Nemzeti Front jelölljei becsületes dolgozó emberek, akiknek arra nincs szükségük, hogy csalások árán váljanak képviselőinkké. Ezért örülök, hogy már magam is választópolgár lettem. Jó tanuló vagyok, gondolom, hogy az érettségi vizsgák sem okoznak számomra különösebb gondot. A műszaki főiskolán szeretném folytatni tanulmányaimat, hogy majd mint gépészmérnök segíthessem elő műszakilag is gyorsan fejlődő szocialista társadalmunk további előrehaladását.“ Czibula Margit: „Első osztályos Ifi korom óta, de már talán régebben is gyakran gondoltam arra, mennyi mindent ad nekem az iskola. Az alapiskolában ugyanúgy, mint itt a gimnáziumban, teljesen ingyen kapjuk a tankönyvet, füzetet és egyéb tanszert, kedvezményes áron étkezünk az iskolai étkezdében, sokan közülünk rendszeresen tanulmányi ösztöndíjat is kapnak, sítúrákon, úszótanfolyamokon és egyéb rendezvényeken vehetünk részt. S ezek csak az anyagi jellegű juttatások, amikben részesülünk. Ezen kívül kaptuk a temérdek fontos ismeretet, ha szabad így mondanom, váltunk szinte napról napra okosabbakká, képzettebbekké, hiszen tanáraink mindent megtettek annak érdekében, hogy tartós ismeretekkel ruházzanak fel bennünket. Nagy segítséget jelentenek számunkra az utóbbi években bevezetett szaktantárgyak is, hiszen ezekből szakképesítést nyerünk, s aki nem kivan ■ tovább tanulni, az érettségi után mint szakképzett középkáder helyezkedhet el valamelyik munkahelyen. Az iskola újabban valóban — ahogyan mondani szokás — kenyeret ad a kezünkbe. Végtelenül örülök, hogy most azért a sok-sok mindenért, amit eddig kaptam, törleszthetek valamit. Örömmel adom le szavazatomat a Nemzeti Front jelöltjeire, az érettségi vizsgákon pedig jó helytállással szeretném hálámat kifejezni. Most érzem át életemben talán először, hogy kapni ugyan jó, de a legjobb érzés az, hogy végre én is adhatok valamit a társadalomnak ...“ Béláit Jana: „Szeretném előrebocsátani, hogy szlovákosan hangzó nevem ellenére — magyar vagyok. Nagy örömmel készülök a választásokra, hiszen tanultuk az iskolában, de sokat olvastam is arról, hogy napjainkban a világon még számos olyan ország van, ahol a nőknek nincs szavazati joguk. A mi fejlett szocialista társadalmunkban mi, nők is teljesen egyenrangú állampolgárok vagyunk, van szavazati jogunk, választhatók is vagyunk a nemzeti bizottságokba és a Szövetségi Gyűlés valamennyi testületébe. Jő példa erre az egyik fiatal tanárnőnk, Ondrusz Mária, akit az Ipolysági Városi Nemzeti Bizottságba jelöltek képviselőként. Biztosan rá szavaznék, ha Ipolyságon szavaznék; de én a Nyitrai (Nitra) járásban lakom.. Jó érzés tudni, hogy az enyémmel js eggyel több lesz a szavazatok száma, melyeket a Nemzeti Front jelöltjeire adnak majd le a ml községünkben. A választások előtti „izgalmamat“ kissé fokozza az érettségi vizsgák közelsége is, hiszen úgyszólván a választási urnák elől állok a zöld posztós érettségi asztalhoz. Remélem, ilt is, ott is megállóm a helyemet.,..“ Hólya Zsolt: „Nagyon nagy örömmel és lelkesedéssel készülök a választásokra, annál is inkább, mert annak a választási f bizottságnak, amely előtt szavazatomat leadom, egyik tisztségviselője az édesapám. Felemelő érzés, hogy nemcsak a helyi nemzeti bizottságunkba választhatok képviselőt, hanem a felsőbb népképviseleti szervekbe is. Jó érzés tudni azt, hogy valamennyi leendő képviselőnk olyan ember, aki már sokat tett szocialista társadalmunk felvirágoztatásáért, munkahelyén és képviselőként továbbra is az igaz ügyet fogja szolgálni: szocialista társadalmunk további sikeres előrehaladását. Ezzel a jó érzéssel és állampolgári felelősségtudattal állok majd oda az 'érettségiztető bizottság elé, hogy bebizonyítsam: tanáraim jól felkészítettek az életre, a továbbtanulásra.“ A lelkes fiatal választópolgárok, az érettségi vizsgák előtt álló nagydiákok szavaihoz talán nem szükséges semminemű kommentár, csak egy jókívánság: kívánjuk, hogy választópolgárként és érettségiző diákként is helytálljanak! Sági Tóth Tibor Boráros Imre előadóestje A Magyar Területi Színház feles művésze „Nem minden humor, ami fénylik“ címmel állította össze egész estét betöltő, színes verses énekes műsorát, amelyet élces prózával tarkított. Orgonán Rév Sándor kíséri. Boráros egyedi módon láttatja világát. Mellőzi a „divatos“ hevenyé - szettséget, valamint az agyondolgozást egyaránt. Ebben az összeállításban elállt attól a hagyománytól is, hogy az effajta műsorban a folyamatosságot nem szakítják meg a szerzők és a szerzemények konferál ásóval. Ö megszakította, mert így a műfajilag egymástól távol eső írások, dalok — Zs. Nagy Lajos: Rendetlen napló (részlet); Örkény Az autószerelő; Zirig Árpád: Ezen a napion; Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában; Álla Pugncseva: Millió rózsaszál; Presser —Adamis: Valaki mondja meg és Dinnyés József: Tiszta forrás, szép sző — „békésen“ megférlek egymás mellett. A közelmúltban a Komáromi (Komárno) Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói olyan művésszel találkozhattak, aki teljesen átadta magát a mondanivalójának, A „teltháznyi1' (Fotó: Kocsis László) diákság azonosult vele, pedig a művész nem bizalmaskodott. A sikert a fölkészültségével, a műsorválasztásával aratta. A sok-sok vaslaps ráadást is kért tőle, í gy hangzott el ezen az estén Konsztantyin Szimonov Várj reám című verse is. A példásan viselkedő és lelkes publikumnak Búkor Gábor nevelő-tanár mutatta be a színművész Búkor Gábor szervezte az estét, a többletmunkájáért köszönet illeti. Nagyon érdekesen hangzottak Zs. Nagy Lajos fanyar humorú, találó karcolatot, amelyeket Boráros Imre a neves hazai költő nemrég megtelem prózagyüfteményéoől vett. Mindenképpen kiemelten tolmácsolta a Szilágyi-verset, Bartók Amerikában-ját, itt a világ nagyon bonyolult dolgait pár szóban ki tudta fejezni, nemcsak a költöt adta vissza, hanem önmagát is belevitte. A vers mindenségén keresztül a Békéért szállt síkra. Mindezt úgy tette, hogy nem oktatott és nem magyarázott a műbe. Értékének ez a záloga. Érdemes megnézni műsorát. Csiba Géza (Vass'Gyula felvétele) Citera kontra gitár örvendetes tény, hogy ősi hangszerünk, a citera egyre nagyobb népszerűségnek örvend; nemcsak az idős korosztály kedveli, de sok fiatal is az egyik kedvenc hangszerének tartja. Mint például ífj. Vígh Sándor is. A minap, amikor hozzájuk igyekeztem, már meszsziről hallani lehetett a Vígh-portáról kiszüremlö citeraszót, amely csak akkor halkult el, amikor bekopogtam az ajtón. Szívélyesen fogadott, hiszen bevallhatom, hogy évek óta barátok vagyunk; ennek ellenére szabódott egy kissé, ami-' kor jövetelem célját megtudta. Sándor ugyanis nagyon szerény ember, nem híve a népszerüséghajhászásnak, de végül mégiscsak kötélnek állt. — Sládkovifovóban születtem 1960-ban — kezdi a választ első kérdésemre. — A bratislavai Magasépítő Vállalatnál dolgozom mint vízvezeték- és gázszerelő. ■ Mikor kezdtél el citerázni? — Napra pontosan nem tudnám megmondani, de .úgy tizenkét évesen, vagyis 1972 körül kezdtem el pengetni a citerát, ha jól emlékszem. U- gyanis édesapám, és annak időközben elhunyt barátja, Magyarics János bácsi már abban az időben tagjai voltak a diószegi citerazenekarnak. Mivel én aH&or már játszottam gitáron — gitározni egyébként ma is nagyon szeretek—, úgy gondoltam, megpróbálkozom a citerával is, elvégre sok a hasonlatosság a két hangszer között. Jobban odafigyeltem, amikor édesapám esténként próbált, így csakhamar nekem sok népdal dallama a fülembe „fészkelte“ magát. Persze, ez még távol volt attól, hogy el is tudjam játszani őket; előbb nekem is át kellett esnem'a „citérás ábécé“ megtanulásán, ami a legegyszerűbb népdalok pengetéséből állott. Szorgalmasan gyakoroltam, egyre jobban ment a játék, és nemsokára tagja lettem a község citerazenekarának. Igyekeztünk rendszeresen próbálni, bár nemigen volt hol; helyiség nem volt, így maradt a Zobor Pista bácsi nyárikonyhája ... ■ Cgy hallottam, hogy a seregbe is citerával rukkoltál... —■ Hát ez nem egészen így volt, de az igaz, hogy amikor az édesanyám először meglátogatott, magával hozta a citerámat, hogy ott is gyakorolni tudjak. Amikor a parancsnokaim először meghallották a játékomat, nyomban beneveztek a néphadsereg öntevékeny művészeti versenyébe, ahol díjat is nyertem. A legnagyobb öröm azonban az volt a számomra, hogy Játékomat olyanok is hallhatták, akik egyébként azt sem tudták volna meg soha, hogy egyáltalán létezem. Aztán amikor leszereltem, két évre mégis a háttérbe szorult a cilera; ugyanis, mint már említettem, gitározni is nagyon szeretek, ezért sokáig fáradoztunk egy zenekar létrehozásán. Sajnos, — ahogy mondani szokás — nem jött össze ... ■ Most viszont te irányítod a citerazenekart, sőt, szólistaként is szerepelsz ... Hogyan tértél vissza a citerához? —Hát ügy, hogy — szeretem... Nincs olyan nap, hogy a kezembe ne venném; naponta legalább egy-két, de olykor — szombat-vasárnap — három órát is gyakorolok egyfolytában. Ami pedig a csoportot illeti, hetente egyszer, de versenyek, fellépések előtt sűrűbben is próbálunk. Magyarícs János bácsi halála után kértek fel, hogy legyek én a vezető; ez a múlt év nyarán történt, s azóta örömmel csinálom. ■ Mit szeretsz jobban: egyedül. szólistaként játszani, vagy a csoporttal szerepelni? — Erre csak azt tudom válaszolni, hogy így is, meg úgy is. Én ugyanis nem az ilyen vagy olyan díjakért játszom elsősorban, hanem azért, mert örömemet lelem a citeramuzsikában. Ennek az az egyik nagy előnye, hogy nem Ismerem a lámpalázat, legyen szó bármilyen rendezvényről vagy versenyről; a színpadon is úgy érzem magam, mintha otthon, a szobámban játszanék. ■ Ki állítja össze a „repertoárt“? — Magamnak természetesen én, sőt a csoport részére is. Ez utóbbi esetben azonban természetesen megbeszéljük, megvitatjuk a javaslatomat, aztán vagy teszünk hozzá, vagy elveszünk belőle. 1 ■ Milyennek tartod az együttest? — Nagyon jó a közösségi szellem, élvezet a közös munka. Persze, azért is, mert minden tag nagyon szereti a citeramuzsikát. S hogy nemcsak szereti, hanem érti is, erre gondolom elég bizonyíték, hogy a Tavaszi szél... legutóbbi országos döntőjében a harmadik helyen végeztünk . ■ Ne hallgasd el azt sem. hogy Te nemcsak az együttes tagjaként kerültél be az országos döntőbe, hanem szólistaként is; mi több, a második helyen végeztél... — Valóban így volt, és nagy öröm volt a számomra. Nem is annyira az országos második díj, hanem az, hogy találkozhattam a legjobb hazai magyar citerásokkal, elbeszélgethettünk, kicserélhettük tapasztalatainkat. Щ Van-e példaképed? — Az első az édesapám volt, akitől megtanultam a citerázás alapjait, na és a kitartást, ami a gyakorláshoz szükséges. Azután nagy élményt jelentett a számomra, hogy két éve találkozhattam Príbojszky Mátyás magyarországi citeraművésszel, akitől — nem szégyen, azt hiszem — ellestem egyet s mást. Az ő tanácsára kezdtem játszani az új 'stílust, amellyel kapcsolatban csak annyit szeretnék elmondani — bár senkit sem kritizálok szívesen —, hogy ezt a stílust egyelőre még az országos verseny zsűrije is idegenkedve fogadta. Magyarán: úgy néz ki, mintha ezt az új stílust még nem tudnák kellőképen értékelni, mintha nem lennének felkészülve rá ... Remélem, ez a hozzáállás rövidesen megváltozik, hiszen a citeramuzsikában egyre inkább ez az irányzat válik uralkodóvá, és ezt nekünk is tudomásul kell vennünk . ■ Köszönöm szépen a beszélgetést, és további sok sikert kívánok, a magánéletedben és zenészként egyaránt. Nagy Mihály
