Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-03 / 31. szám

, 1985. augusztus 3< _ .SZABAD FÖLDMŰVES Fejlődést ösztönző Az éhező Afrika határozatok Ä betakarítás megkezdésével pár­huzamosan több felső szintű határo­zat és intézkedés lépett életbe a Szovjetunióban a mezőgazdasági ter­melés fejlesztésének ösztönzésére és az idei feladatok maradéktalan telje­sítésének biztosítására. Az SZKP Központi Bizottsága és e Szovjetunió Minisztertanácsa határo­zatot hagyott jóvá az őszi gabona, a tavaszi búza, a kukorica, a köles és о rizs jövő évi termelésének növelé­sére. Ezt az intenzív technológiák bevezetésével kívánják elérni. Л ha­tározat rámutat, hogy az utóbbi idő­ben a Szovjetunióban nagy erőfeszí­téseket tesznek az intenzivebb ga­bonatermesztés érdekében. Több és jobb technológiai paraméterekkel rendelkező gépet, hatékonyabb mű­trágyákat és növényvédő szereket , alkalmaznak. Mindez hozzájárul a gabonatermesztés és az egész növény­termelés színvonalának emelkedésé­hez. A határozat arra is felhívja a fi­gyelmet, hogy a nem átíogó hozzá­állás, az erőforrások szétforgácsolása és a technológiai fegyelem megsérté­se miatt több tekintetben alacsony a ráfordítások visszatérülésének aránya. 'Az SZKP KB és a kormány ezért jó­váhagyta a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizott­ságainak és kormányainak, a minisz­tériumoknak és a tudományos inté­zeteknek azokat a javaslatait, ame­lyek az őszi és tavaszi búza, a kuko­rica, a köles és a rizs vetésterületé­nek további bővítésére irányulnak. Az egyéni és csoportos érdekeltségi rendszer erősítésére az SZKP KB dön­tést hozott a gabouafelvásárlási árak emeléséről is. A határozat szerint a mennyiségi és minőségi többletet már ezen a nyáron magas felárral veszik át. így például az első osztályú ke-Ki issza meg a levét...? Világraszóló hullámokat kavart az osztrák borhamisítási botrány. Előre­láthatóan évekre megbénul az osztrák borexport. Az NSZK-ban, Svájcban, az USA-ban és Kanadában, minde­nütt; ahol eddig forgalmazták, kivon­ták az osztrák borokat a forgalom­ból. Egyedül a burgenlandi borgazda­ságok máris százmillió schlUinget ve­szítettek a hamisítási botrányt köve­tően, és az egész osztrák borgazda­ság kárát a következő években mll­­liárdokra becsülik. A botrány kirob­banása után a szakemberek az auszt­riai boltokban szúrópróbaszerűen el­lenőrzik , nem került-e glikollal ke­vert bor forgalomba, miután — tar­tályvagonokban — tonnaszám expor­tálták a „vegyszerrel kezelt aszúbo­­' rókát“ az NSZK-ba. A sajtó tele van figyelmeztetésekkel: már néhány po­hár glikolos bor fogyasztása vese- és májbetegségekhez, rákhoz vezet­het. Márpedig nem egy burgenlandi „aszúban“ literenként 3,3—7 gramm glikolt találtak. A mind szélesebben gyűrűző bot­rány máris világossá tette, hogy tá­volról sem egy alkalomról van szó: mind az NSZK-ban, mind Svájcban találtak már 6—7 évvel korábban le­fejtett osztrák borokat, amelyekben ugyancsak kimutatható az egyébként fagyálló folyadékok alapanyagaként ménybúze tonnájáért a 130 rubeles alapár kétszeresét fizetik a felvásár­­lúhelyeken. A mezőgazdasági terme­lőegységek a továbbiakban kiemel­kedő teljesítményt nyújtó dolgozóikat a fejlesztési alapból premizálhatják. Mint az Izvesztyija írja, jelenleg már a kolhozok és szovhozok egy­­harmada nem csupán a végzett mun­ka, hanem a végtermékek minősége szerint fizeti dolgozóit. Ezekre az ösztönző tényezőkre azért is nagy szükség van, mert nehéz körülmények között kezdődött el az idei aratás. A betakarítás késlekedését főként a kedvezőtlen időjárási viszonyok, az érés lelassulása okozza, de több he­lyen gondot okoz, hogy a gépparkot alkatrészhiány miatt nem tudták jól és időben felkészíteni, minden gé­pet munkába állítani. Amint a Prav­da írja, nem egy területen szállítási és raktározási gondok is várhatók. Ezzel együtt a mezőgazdasági mun­kák irányítói bíznak abban, hogy jó munkaszervezéssel, az erők megfele­lő csoportosításával és valamennyi dolgozói lelkes munkájával megbir­kóznak az idei, a szokottnál is ne­hezebb feladatokkal. A mezőgazdaság technikai és tech­nológiai fejlődése a hatalmas erőfe­szítések ellenére sem zökkenőmen­tes. 1970 őta több mint 500 milliárd rubelt költöttek mezőgazdasági be­ruházásokra, de ezek — mint M i­­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is utalt rá legutóbbi kijevi látogatása során — nem hozták meg még a várt eredményeket. A mostani határozatok ösztönzőleg hatnak a ga­bonatermesztés hatékonyságának fo­kozására, a dolgozó kollektívák, a tudományos intézetek munkatársai erkölcsi és anyagi érdekeltségének növelésére. használt etilénglikol. Az eddig Ausztriában megvizsgált 70 borgazdaság közül 27-ben buk­kantak glikolos borra. Az elkobzott 3 millió liter kétharmada két bur­genlandi nagykereskedőtől, az apetlo­­nl Josef Tschida és a podersdorfi Georg Steiner cégtől származott Az ausztriai borszakma egyes képviselőt most azután azzal magyarázzák a je­lek szerint hosszú évek óta folyó borpancsolást, hogy másképp nem tudtak volna helytállni az erős nem­zetközi versenyben. A viszonylag is­meretlen osztrák minőségi borokat ugyanis egyharmaddal olcsóbban kell adni, mint az olasz és a francia bo­rokat, hogy bejussanak pl. az NSZK piacára. Az ausztriai fogyasztás ugyanis rendkívül alacsony a terme­léshez képest. A 35 millió hektós évi termésből 9 millió hektót — mégpe­dig a javát — exportálni kell. Nos, ha ilyen a „java“, milyen az otthoni fogyasztásra szánt? Ezen töp­reng az osztrák borivó. Hiszen hiába kerülnek vizsgálati fogságba sorra a legnagyobb borhamisítók. (Johann Sautner „aszúborában“ literenként 16 gramm dietilénglikolt találtak. Ennyi glikoltól fogyasztója már halá­los veszélybe kerül néhány deci bor fogyasztása után is.) a bort fogyasz­tó emberek félnek a következmé­nyektől, véleményük szerint akármi­lyen nagy .desz is a borgazdaságok vesztesége, az egésznek a bort ked­velő és akár alkalmakként fogyasztó gyanútlen emberek isszák meg a le­vét. AMERIKAI BÉKEGALAMB Nemrég hozták nyilvánosságra New Vorkban Javier-Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár jelentését a szárazság sújtotta Afrika helyzetéről. A jelentés egyebek között megálla­pítja, hogy a hosszan tartó szárazság és a sivatagok terjedése katasztró­fáiig következményekkel járt az afri­kai országok gazdasági és társadal­mi életére. 1983 végén és 1984 elején több mint 150 millió embert sújtott az éhínség, az alultápláltság és sok esetben az ivóvízhiány. A csapadék hiánya nagy veszteségeket okozott a növénytermesztésben és az állatte­nyésztésben. Az ENSZ adatai szerint 1985 'áprilisában 27 afrikai országot érintett a kritikus élelmiszerhiány. Ebben az időszakban kezdődött el milliók átköltözése a kedvezőbb ég­hajlatú helyekre, ami további nehéz­ségeket okozott. Jelenleg mintegy 30 millió ember van vesszélyben és 10 millió azok száma, akik a szárazság miatt más térségekbe települtek át. Az ENSZ-főtitkár a jelentésben hang­súlyozza, hogy az évszázad leghosz­­szabban tartó afrikai szárazságáról van szó, s az előrejelzések szerint a jövőben sem várható e téren válto­zás. A legsúlyosabb helyzetben levő or­szágok Csád, Etiópia, Mali, Mauritá­nia, Mozambik és Niger. Szudán azért tartozik közéjük, mert saját sú­lyos problémái mellett azzal a gond­dal is meg kell birkóznia, amelyet az éhség elől Etiópiából menekülők je­lentenek. Ä Szahel-övezetben élő nomádok az első áldozatai az aszálynak, amely a hetvenes évek elejétől egyre vész­terhesebben sújtja Észak- és Közép- Afrika népeit. A szaharai nomád tör­zsek élete ökológiai szempontból mindig is bizonytalan volt, de külö­nösen 1980 óta helyzetük kétségbe­ejtővé vált. A nomád törzsek öregjei azt mesé­lik, hogy valaha itt zöld füvön tapos­tak, amerre csak néztek, mindenütt tövisfákat láttak. Most csaknem siva­tagi a táj, halottak a fák és kiszá­radt a fű. Ahol még akad foltokban fű, a törzsek versengenek érte, oly­kor még összecsapásba is torkollik ez a valóban élethalálharc. Normális körülmények között a törzsek május­ban „járőröket“ indítanak a délre eső vidékek természeti viszonyainak felderítésére, majd a fiatalabb törzs-, tagok elhajtják a nyájakat a déli le­gelőkre, míg a nők, a gyerekek és az öregek a kecskenyájakkal a táborban maradnak. Néhány hét után az esők nyomában kezdik a nyájakat vissza­felé terelni, majd csatlakoznak hoz­zájuk a családtagok is, és megkezdő­dik a nagy vándorút észak felé. Min­den családnak megvan a maga útvo­nala, hogy elkerüljék egymás füvé­nek lelegel tetését. Mintegy hét éve azonban ezek a legelők is fonnyadoz­­ni kezdtek. így a nyájakat korán kell visszaterelni a táborba, és az itt nyárra tartalékolt legelőket idő előtt felélik az állatok. 1983-ban például már november közepére elfogyott az északi legelők füve, ezért mire a tél véget ért, már a táborhely körüli le­gelők is kimerültek, és délre kellett hajtani az állatokat, legelőt keresve. Itt azután össszetűzésekre került sor a helyben élő földműves törzsekkel. A nomádok és a földművelők nem egymástól független közösségek,, ha­nem egy közős gazdasági rendszer részei. A nomádok állatokat tenyész­tenek táplálkozási, szállítási és fel­­dolgozási célokra, a földművesek pe­dig kölest és cirokmagot termeszte­nek. A nomádok helyi központokban értékesítik állataikat, s az értük ka­pott pénzért gabonát vásárolnak csa­ládjuk élelmezésére meg az egyetlen fényűzésükhöz szükséges teát és cuk­rot. Ugyancsak az állataikért kapott pénzből vesznek olykor pamutezöve­­tet, fegyvereket és háztartási eszkö­zöket. Gazdasági helyzetüket megnehezíti, hogy az utóbbi években a gabona­árak az állatok árához képest ma­gasra szöktek. 1984. decemberében egy zsák gabona már 70 fontba ke­rült, vagyis az ára huszonöt év alatt csaknem a százötvenszeresére nőtt, míg a teve ára csak körülbelül a tíz­szeresére: 100—150 fontra emelkedett. Az árak ilyen alakulása eredményez­te, hogy egyre több nomád család szakít sok évszázados életmódjával és próbál másutt megélhetést keresni. A kutatók, akik tanulmányozták a szudániak éhínségének okait, megál­lapították, hogy 1983-tól Szudánnak a 12. és a 16. szélességi fok között fekvő központ! zónájában az esős évszak olyan száraz volt, amilyenre századunkban még nem volt példa. A kutatók által kidolgozott diagram szerint 1984-ben az átlagos csapadék­­mennyiséghez képest a csökkenés pontosan akkora volt, mint az eddigi legrosszabban, 1913-ban. Valójában a probléma nem az, hogy 1984-ben az átlagnál kevesebb „A Kukrinyikszi rajza z atombombázás naplója. Irta Sidzuina Sigemacu Furuicsi városában, a menedékül bé­relt ház szobájában, Hirosima pre­fektúra Ásza járásában, 1945. szep­tember havában. Augusztus 6. Szép idő. Tegnapig a megszokott hang min­den reggel bemondta a rádióban: „A Kii csatornától százhúsz kilométerre délre, a tenger fölött, nyolc B-29-es­­ből állő repülőraj tart észak felé.“ Ma reggel azt mondták be: „Egy B-29-es tart észak felé“, de nem na­gyon figyeltünk oda, mert hosszú idő óta, minden áldott nap, éjjel-nappal ilyen adásokat hallgattunk. Annyira hozzászoktunk a légiriadókhoz, hogy alig valamivel zavartak jobban, mint régente a delet jelző sziréna. A mun­kahelyemre igyekeztem, és mint ren­desen, a Jokogava . állomásra men­tem, ott akartam felszállni a kabei vonatra__ Az indulóban levő vil­lanyvonat bal oldalától háromméter­nyire vakító tűzgolyó villant fel, és rögtön utána mély sötétségbe zuhan­tam. Ogy éreztem, fekete fátylat bo­rítottak rám, amelyet azonban a kö­vetkező pillanatban kiáltások, fájdal­mas üvöltések hasítottak szét: — Húzzanak ki! Eresszenek!" E részlet a világhírű japán író, Ibusze Maszudzsi regényéből „A fe­kete eső“-ből való, amely Hirosima túlélőinek naplóiból született. A fe­kete eső abból a felhőből hullott, amelyet így írtak le a szemtanúk: „Kiegyenesedve óriási felhőoszlopra figyeltem föl. Formája a kumulonim­­buszokéra emlékeztetett, amelyeket a nagy kantói földrengés után készült fényképeken láttam. De ennek egyet­len vastag szára volt, azt vonszc tia maga alatt, és magasan felnyúlt az égbe. A csúcsán szétterült, egyre vastagabbra és vastagabbra duzzadt, mint egy nyíló gomba.“ Az a zápor, amely a fekete felhőből lehullt, ugyanúgy sugárfertőzést okozott, mint maga az atombomba, mint a bomba által elpusztított város romjai, mint a bomba által megnyomorított sebe­sültek tízezrei, a túlélők, akik csak haladékot kaptak a haláltól, és ezt a haladékot Iszonyatos ellenértékkel űzették meg. Ibusze könyve az egy­szerű szavak, intelmet és tanulságot hordó erejével, emberközelben tárja elénk az atomhalál hétköznapi, és éppen ezért talán mindennél ször­nyűségesebb arcát. Az atomhalálét, amely a történe­lemben először pusztított 1945. au­gusztus 6-án. A bombázás időpontjá­ban Japán már a katonai bukás szé­lén állt, hadászatílag teljesen indo­kolatlan volt az USA-nak ez a barbár táníadása, amely az ártatlan polgári lakosság, Hirosima városának pusz-A fekete eső tulását jelentette. Romhalmazzá vált a város hetvenöt százaléka, az áldo­zatok száma hosszú ideig ismeretlen volt. A később készített felmérések alapján közzétett adatok szerint az atombomba-támadás folyamán 78 ezer 150 ember pusztult el, 13 ezer 983 eltűnt, 37 ezer 425-en pedig megse­besültek. A túlélők — ki néhány hó­nap, ki hoszsú évek szenvedései után —, akikre a fekete eső hullott, ma­gukban hordozva a lappangó halált, meghaltak sorra mind. Ugyanígy azok is, akiket augusztus 9-én Nagaszaki­­ban ért az atombomba-támadás, a sugárfertőzés. Mindarról, ami Hirosimában az atombomba ledobása után történt, sokat írtak már. Riportok, vallomá­sok, dokumentumfilmek kérték, kö­vetelték, figyelmeztették az emberiség lelkiismeretűre hivatkozva: Meg kell védeni a békét! De egyetlen más do­kumentum és írás sem szólott talán ennyire személyesen, külön-külön minden emberhez, mint ez a könyv. Ma, amikor az emberiség léte sors­fordulóhoz érkezett és bolygónk jö­esapadék hullott, hanem, hogy ezt megelőzően 15—20 éven keresztüli csaknem megszakítás nélkül csapa» dékszük esztendők követték egymást. Ez a körülmény — a lakosság léleKji számának növekedésével és a tew mészeti erőforrásoknak ebből követ* kező kimerülésével együtt — vezetett a század talán legnagyobb természeti katasztrófájához. Az Afrikai Egységszervezet most, július közepén megtartott 21. csúcs­­értekezletén Mengisztu Hailé Mariam etióp államfő rámutatott, hogy a kon­tinens legfontosabb ügye, hogy meg. teremtsék a gazdasági függetlenség feltételeit. A nyugati országiok ugyan­is nem nyújtanak segítséget a gon* dók végleges megoldásához. Elsősor­ban a 170 milliárd dollár adósságál­lománnyal rendelkező kontinens élel­mezési- problémáiról van szó; ebben az esztendőben is milliókat fenyeget az aszály, az éhhalál. Szinte mindent háttérbe szorít e körülmény, amely­ről az ENSZ élelmezési világszerve­zete, a FAO a következőket jelenti! Az Afrikai Egységszervezet tagálla­mai közül (jelenleg számuk 50) 34 országban van élelmiszerhiány és ezek között 27-nek még arra sincs lehetősége, hogy biztosítsa lakóinak az alapvető élelmiszercikkeket. Afrika élelmiszer-termelése az elmúlt 15 év alatt 12—13 százalékkal csökkent, a népesség pedig a' kétszeresére nőtt. Az éleltmszer-feleslegekkel rendel­kező országok a FAO Világélelmezési Programjának keretében igyekeznek adományaikkal enyhíteni az éhező milliók sorsát. Azonban mindez a se­gítség, mind az olyan akciók, mint a legutóbbi rock-koncert az éhező Af­rikáért, csupán pillanatnyi enyhülést Jelent, nem végleges megoldást. Amíg a fekete kontinens hatalmas ásvány­kincs és természeti tartalékai ellené­re iparilag a legelmaradottabb és to­vábbra is főként csak a fejlett orszá­gok nyersanyagbázisaként szolgál, kevés változás várható. Ha az eladósodott afrikai országok nem a törlesztésre termelhetnének, hanem saját ellátásuk — nagvGnh önállóságuk — biztosítására, ha gá­tak, kutak, vízvisszafogók építésébe kezdhetnének és az öntözés, vala­mint a megfelelő talajmegmunkálás segítségével helyreállna a talajszer­kezet — az lenne a megoldás. A föld a hagyományokat is figyelembe vevő korszerű módszerek alkalmazásával ■ekkor eltarthatná szülötteit. Az éhsé­get csillapító mentőakciók után á legfőbb: távlati fejlődéséhez segíteni Afrika országait. Feldolgozta! H. Mészáros Й, vőjét jelenti á béke megőrzése, el­pusztulását a lehetséges — minden eddiginél borzalmasabb — atomhá­ború, jó lenne, ha mindenki elolvas* hatná ezt a könyvet. Feledékenyek vagyunk és felületesek. A számok egy pillanatra megdöbbentenek, aztán alig-alig emlékezünk rájuk, hiába jel­zik emberek ezreinek kínhalálát. Da egy fiatal lány arca, álmai, sorsa, ha­lálba torkolló reménytelen küzdelme az életért — saját szenvedésünkké lényegit! az övét, egyéni, személyes felelősségünkké milliók gondját; so­ha többé Hirosimát! Nagy évfordulók esztendeje az Idei. A fasizmus felett aratott győzelemé, a békét szavatoló szerződéseké, intéz­mények születéséé. De Hirosimáé is, amely azért vált örök mementővá, mert az értelmetlen politikai hata­lomvágy és erőfitogtatás kalandor felelőtlenségével pusztított ártatlan és védtelen emberéleteket. Az Egye­sült Államok már akkor a Szovjet­unió megfélemlítésére — a szocia­lista eszmék terjedésétől félve, a fa­sizmus legyőzőjének népszerűségét gátolandó — világuralmi pozíciója bizonyítására dobta le Hirosimára és Nagaszakira az atombombát. Az erő­viszonyok — azóta is láthatja és negyven év békét féltő és óvó küz­delmeiből megtanulhatja a világ —• nem a háborúval és pusztulással fe­nyegető atom oldalára billentik a mérleg nyelvét, hanem a Szovjetunió jóvoltából a haladást és az életet szolgáló eszközök létrehozására. Mégis újra meg újra meg kell küz­deni a békéért. A világuralml törek* vés ma sem hiányzik az USA straté­giájából, az erőfitogtatás taktikai esz­köztárából. Japánban és mindenütt a nyugati féltekén békemenetek Indul­nak, manifesztációkon, gyűléseken, tüntetéseken követelik az emberek a, leszerelést, a fegyverkezés megállítá­sát, az atommentes övezetek létreho­zását. Tárgyalások Genfben, Stock­holmban, találkozó Helsinkiben —­­mind egyetlen cél érdekében: hogy ne legyen több Hirosima. Hogy csak a felhőtlen ég jusson eszünkbe, ha azt mondjuk: „Augusztus 6. Szép idő.“ H. Mészáros Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom