Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-14 / 37. szám

1985. szeptember 14.

.SZABAD FÖLDMŰVES

3

Meg kell akadályozni a világűr militarizálását

Irta: PINTÉR ISTVÄN MÉRNÖK, A TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA

V.

1984. június 29-én a szovjet kormány javasolta az Egyesült Államok kormányának, hogy kezdjenek megbeszéléseket a világűr militarizációjának megakadályozására. Rendkívül komoly kérdésről tárgyaltak volna. Arról, hogy a lázas fegyverkezés ne terjedjen tovább egy újabb stratégiai területre. Ha ez nem történik meg azonnal, azt jelentené, hogy megbékéltünk az atomkatasztrófa növekvő veszélyével és azzal, hogy a világűrt az emberiség számára halálos fenyegetést jelentő veszélyforrássá alakítjuk át. Azért, hogy az események ilyen alakulásának teljesen és megbízhatóan elejét vegyék, a Szovjetunió javasolta, hogy egyezzenek meg a fegyverek teljes kategóriájának betiltásában és megsemmisítésében. Ilyenek a támadó űreszközök, beleszámítva az említett, a Földön, a levegőben és a tengeren elhelyezett műholdmegsemmisítő rendszereket, valamint a világűrbeni beavatkozásra szánt objektumokat.

Az Egyesült Államok kormánya a Szovjetuniónak ezzel a világos javaslatával szemben negatív álláspontot foglalt el, előzetes feltételeket akart szabni és a világűrről szóló tárgyalásokat a stratégiai és európai atomfegyverek problémájához akarta kapcsolni. Az amerikai kormány azzal, hogy az atomfegyverek kérdését a világűr militarizációja elhárításának problémájával köti össze, ki akar bújni a világűrről szóló megbeszélések alól. Jellemző az is, hogy az USA kormánya kitér az olyan fontos, a Szovjetunió által javasolt kérdés megtárgyalása elől is, mint a kölcsönös moratórium bejelentése a támadó fegyverek kipróbálására és elhelyezésére a világűrben.

A Szovjetunió abban az igyekezetben, hogy a világűrt megóvja a fegyverektől, a kozmikus korszak több mint huszonöt éves eddig eltelt időszakában több javaslatot és kezdeményezést tett. Már 1958 márciusában, röviddel az első mesterséges holdak felbocsátása után azért emelt szót, hogy az ENSZ közgyűlése tárgyaljon a világűr katonai célokra történő felhasználásának tilalmáról és, hogy oldják meg a békés nemzetközi együttműködés kérdéseit ezen a területen. Szovjet kezdeményezések alapján a Szovjetunió és az USA nyolc szerződést és egyezményt kötött, hogy korlátozzák a világűr militarizációját. A szárazföldön, a vízben és a világűrben végzett atomfegyver-kísérletek betiltásáról szóló 1963-ban megkötött szerződés törvényen kívül helyezi az atomrobbantást a világűrben. Az 1967-ben kötött szerződés az államok világűrben! tevékenységének alapelyeiröl, beleszámítva a Holdat és más égitesteket is, betiltja az atomfegyverek és mindenféle tömegpusztító fegyver elhelyezését a világűrben. Létezik továbbá egy ideiglenes szovjet-amerikai egyezmény néhány intézkedésről a stratégiai támadó fegyverek korlátozására (SALT íj 1972- ből, amely tiltja a világűrben rakétaelhárítő rendszerek telepítését.

Az USA hadügyminiszter-helyettese, F. Ikle a szenátus külügyi bizottságában kijelentette, hogy a kormány „megvizsgálja a katonai segédműveletek lehetőségeit a világűrben, és hogy a Pentagon már most felhasználja a főldönkívülí térséget a parancsnokiás, az ellenőrzés és az öszszeköttetés biztosítására a szárazföldön és a tengeren is“. A Pentagon főnökének helyettese nem titkolta, hogy az USA-ban már 1977-től dolgoznak a műhold-megsemmisítő fegyverek kifejlesztésén. Amikor így próbálta igazolni a Pentagon kozmikus katonai terveinek indokoltságát, kijelentette, nincs ellentétben a nemzetközi joggal, hogy az USA a világűrt katonai célokra használhassa fel.

1981-ben a Szovjetunió külügyminisztere, Andrej Gromiko levél formájában előterjesztett az ENSZ főtitkárának egy további szerződésjavaslatot bárminemű fegyver elhelyezésének tilalmáról a világűrben. Ennek a javaslatnak a megvalósítása azt jelentené, hogy akadályt emelnének azon kísérletek elé, hogy a világűrt az emberiség számára halálos veszély forrásává tegyék. De mint ismeretes, az USA és a NATO lényegében lehetetlenné tették a munkát ennek a szerződésnek a tervezetén az ENSZ Leszerelési Bizottságában, és így akadályozzák az ENSZ javaslatának megvalósítását is.

Végül 1983 szeptemberében, az ENSZ 38. közgyűlésén a Szovjetunió tárgyalásra terjesztette elő szerződési javaslatát az erő alkalmazásának tilalmáról a világűrben és a világűrből a Földdel szemben. A szerződés szovjet javaslatában bárminemű erő alkalmazásának tilalmával számolnak a világűrben és a világűrből a Földdel szemben, a Föld körül keringő űrbéli objektumok felhasználásával, vágy az égitesteken, illetve bárhol a világűrben elhelyezett csapásmérő eszközökkel. Az egyezmény aláírói köteleznék magukat, hogy nem semmisítik meg, nem károsítják meg más államok űrobjektumait, nem zavarják azok normális tevékenységét' és nem változtatják meg azok repülési pályáját. Ennek a szerződésnek a szellemében az aláíró felek konkrét kötelezettséget válla'nának a világűrben bárminemű fegyver kipróbálásának és elhelyezésének teljes tilalmára. Ez radikálisan és teljesen megoldaná a műhold-megsemmisítő fegyverek kérdését.

Kiegészítésként a szovjet szerződésjavaslatban foglalt lépésekhez a Szovjetunió egyoldalúan és önkéntesen vállalta, hogy elsőként nem küld a világűrbe semmilyen rakétaelhárítú fegyvert.

A békéért folyó harcot nem lehet megszakítani egy órára sem. Különösen ezekben a hónapokban, amikor az USA abban az igyekezetében, hogy katonai fölényre tegyen szert a Szovjetunióval szemben, tovább fokozza a lázas fegyverkezést, s annak újabb körét indítla el a „csillagok háborúja-program" formájában. Ez a program ma a legnagyobb kihívás a világ lelkiismeretével szemben.

Negyven évvel a hitleri fasizmus felett aratott győzelem után az emberiség a világbéke elleni legsúlyosabb fenyegetéssel néz szembe.

Az új szovjet békekezdeményezések sikeréért

Hetenként, sőt, naponta leírt, elmondott véleményünkből, gondolatunkból nyilvánvaló, hogy legnagyobb gondunk a béke megőrzése, a háború elhárítása.

A Csehszlovákiai Ojságlrók Szövetsége e mindannyiunkat átható gondnak és szándéknak most nyilatkozatban adott kifejezést, hogy vágyunkat és akaratunkat ne csak hazai közvéleményünk ismerje, hanem a világ békéért felelős legmagasabb fórumai is megismerjék.

„Minden ember, akinek kedves a békés élet, örömmel fogadta a Szovjetuniónak azt a döntését, hogy 1985. augusztus 6-tól egyolda- > lúan moratóriumot rendelt el valamennyi atomrobbantásra, s ez egészen az év végéig érvényben marad. A szovjet kezdeményezésben a csehszlovákiai újságírók is olyan további gyakorlati lépést látnak, amely csökkenti az egész civilizációt fenyegető nukleáris veszélyt,

\ s amely ösztönző példa más atomhatalmak számára is", hangsúlyozza a nyilatkozat, majd így folytatódik: „Az atomfegyver-kísérletek betiltása minden állam és nép érdekeit érinti. Ezért egész közvéleményünkkel együtt egyértelműen támogattuk a Szovjetuniónak az ENSZ-közgyúlés 40. ülésszaka alkalmából előterjesztett ja- I vaslatatt.

Kijelentjük, hogy ugyanúgy, mint mtndtg a múltban, ma — amikor az egész világ feszülten figyeli a genfi szovjet—amerikai tárgyalásokat, és reménykedve várja Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának találkozóját az amerikai elnökkel — is mindent megteszünk azért, hogy publicisztikai tevékenységünkkel hozzájáruljunk ezen új békekezdeményezések sikeréhez."

Ez a szándékunk és elhatározásunk bizonyára olvasóink őszinte egyetértésével találkozik. _ hme — í

Vigyázó szemmel figyel a világ minden megnyilatkozást, minden véleményt, minden lépést, amely az emberiség létkérdéseivel foglalkozik, amely efelé törekszik. Egészen természetes tehát, hogy szeptember első hetében az a nyilatkozat állt a nemzetközi érdeklődés középpontjában, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára adott a Time című amerikai folyóiratnak.

Ez a határozott és nyílt hapgú nyilatkozat újabb dokumentuma annak a következetes és egyértelmű állásfoglalásnak, amelyet mi egyszerűen szovjet béketörekvésetomk nevezünk. E törekvések tükrében azonban újra meg újra — így most is —■ meg kell vizsgálnunk, milyen a nemzetközi helyzet, hogy tiszta képet kapjunk mindarról, ami jobbra vagy rosszabbra fordíthatja azt. Ahogyan. Mihail Gorbacsov mondja az interjúban a nemzetközi légkört meghatározó szovjet—amerikai kapcsolatokról: „Szembe kell néznünk az igazsággal. Tekintet nélkül a Genfben elkezdett tárgyalásokra és a legfelsőbb szintű találkozóról szóló megállapodásra, országaink között a kapcsolatok tovább romlanak, a lázas fegyverkezés fokozódik, és nem csökken a háborús veszély“.

„Azt kérdezték, ml a fő és döntő a szovjet—amerikai kapcsolatokban.“ — hangzik el a nyilatkozat további részébep. — „Úgy vélem, az a megmásíthatatlan tény, hogy — tetszünk egymásnak vagy sem — csak együtt élhetünk vagy halhatunk meg. A legfőbb kérdés, amelyre meg kell adni a választ, hajlandók vagyunk-e végül elismerni, nem létezik Ihás út, mint az, hogy kölcsönösen békében éljünk, s hajlandók vagyunk-e gondolatainkat és tetteinket katonai területről átvinni a béke területére? Ahogyan önöknél mondják — élni és élni hagyni. Mi ezt nevezzük békés egymás mellett élésnek. Ami a Szovjetuniót illeti, erre a kérdésre igenlő a válaszunk“.

A novemberi csúcstalálkozót illetően Mihail Gorbacsov főtitkár ma óvatosabban tekint a genfi találkozó távlataira, mint akkor, amikor beleegyezését adta ehhez a találkozóhoz, hiszen — úgymond — eredményei sok tekintetben attól függnek, mi történik már most.

Azokban a napokban, amikor a nyilatkozatot olvastuk, Moszkvában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára fogadta a héttagú amerikai szenátorküldöttséget, amelyet Robert Byrd vezetett. Az SZKP KB főtitkára — miként a korábbi nyilatkozatban — ezen a találkozón is hangsúlyozta a Szovjetunió őszinte törekvését, hogy a két ország kapcsolatai a korrekt, kölcsönösen előnyös együttműködés medrébe térjenek vissza, hogy építő párbeszéd alakuljon ki.

A Szovjetunió építő párbeszédet kíván

Ugyancsak megismételte: a novemberi genfi csúcstalálkozóra a szovjet fél azzal az óhajjal készül, hogy minden lehetségest megtegyen a béke megszilárdításáért. A két legnagyobb katonai hatalom viszonyának a meghatározója, érthetően, hogy milyen a helyzet a biztonságot illetően. Ezért — szögezte le Mihail Gorbacsov főtitkár — a nukleáris és űrfegyverek kérdésében, illetve a katonai enyhülés kulcsfontosságú problémáiban kell megállapodást elérni.

A washingtoni törvényhozók moszkvai látogatásával egy időben Georgij Arbatov vezetésével szovjet közéleti személyiségek érkeztek az Egyesült Államok fővárosába. A küldöttség egyebek között részt vesz a San Franciscóban immár negyedszer megrendezendő tanácskozáson, amelynek témája a szovjet—amerikai kapcsolatok és a nemzetközi problémák.

Közben a moszkvai nyilatkozatra a washingtoni reagálás váratott magára. Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője ismertette az elnök rövid nyilatkozatát ez SZKP KB főtitkárának a Time magazinban megjelent interjújáról, miszerint Reagan elnök kész félúton találkozni a szovjetekkel és üdvözli Mihail Gorbacsovnak azt a kijelentését, hogy Moszkva új javaslatokkal óhajtja előrelendíteni a fegyverzetkorlétozás ügyét. A tudósítások szerint a szóvivő azt fejtegette, hogy Reagan elnök változatlanul őszintén készül a csúcsra, tárgyalni akar Genfben.

Miközben a Fehér Ház őszinte tárgyalási szándékáról biztosítja Moszkvát, Washingtonban hivatalosan bejelentették, hogy az Egyesült Államok a legközelebbi időben kísérletet szándékozik végrehajtani az ASAT míiholdelhárító rendszerrel a világűrben levő konkrét célpont felhasználásával. Az amerikai kormánynak ez az elhatározása nem jelent mást, mint olyan lépést, amely közvetlenül újfajta veszélyes fegyverek — támadó kozmikus eszközök — kifejlesztésének megkezdésére irányul.

Washington ezzel további lépést tesz a-fegyverkezési hajsza fokozására és annak kiterjesztésére a világűrbe. Teszi ezt tekintet nélkül arra, hogy már két éve fennáll az egyoldalú szovjet kötelezettségvállalás arra, hogy nem helyeznek el műholdelhárító rendszereket a világűrben.

Ezt a lépést az amerikai kormány akkor teszi, amikor a genfi tárgyalóasztalon fekszik a támadó űrfegyverek, beleértve a müholdelhárító fegyverek teljes betiltására és, az ftyetl fajta már meglévő eszközök felszámolására tett messzemenő szovjet javaslat. A TASZSZ nyilatkozatban foglalkozik ezzel az újabb, a fegyverkezési hajsza fokozására tett amerikai lépéssel, és leszögezi: „A tárgyalások során tett konstruktív javaslatainkra az amerkai fél azzal válaszol, hogy kinyilvánítja készségének hiányát a megállapodásra és azt, hogy nem hajlandó a kölcsönös önmegtartóztatásra.

Az USA kormánya a széles közvélemény és saját törvényhozó szervei megtévesztésére törekedve azt állítja, hogy a genfi tárgyalásokon állítólag a műholdelhárító fegyverekre vonatkozó szigorú korlátozásokra törekszik. A valóságban azonban az Egyesült Államok mind a genfi tárgyalásokon, mind a diplomáciai úton folyó véleménycserék során határozottan elutasította és elutasítja a mnholdelháritó fegyverek tilalmára és korlátozására irányuló bármilyen intézkedések elbírálását.“

Ebben újból megnyilvánul Washington tényleges hozzáállása az atom- és űrfegyverekről folyó genfi tárgyalásokhoz, valamint az, hogy nem hajlandó és nem készült fel olyan reális lépések megtárgyalására, amelyek a lázas űrfegyverkezés elhárításéra és a fegyverkezési hajsza megállítására szolgálnának a földön. Á Szovjetunió augusztus végén újból felszólította az amerikai kormányt, hogy mérlegelje a tervezett amerikai kísérletek negatív következményeit a világ politikai és katonai stabilitására, valamint a genfi tárgyalások kilátásaira. Ebben a felhívásban figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy a műholdelhárító eszközökre meghirdetett egyoldalú szovjet moratórium csak addig maradhat érvényben, míg a többi állam, beleértve az USA-t is, hasonlóképpen jár el. „Az események további alakulásáért minden felelősség teljes mértékben az amerikai félre hárul.“ — Ezzel a kijelentéssel zárul a TASZSZ nyilatkozata és mi — a világ haladó, békeszerető és békéért küzdő erőivel együtt — ószintén egyetértünk azzal, amit Mihail Gorbacsov főtitkár nyilatkozatában mondott, hogy a két nagyhatalom kapcsolataitól függ az egyetemes civilizáció sorsa. Végső soron ezt az amerikai félnek is tudatosítania kell. Még akkor is, ha a tárgyalásokhoz vezető útra ilyen akadályokat gördít.

H. Mészáros Erzsébet

j KflLPOLfTIIÍA

A

ugusztus utolsó hetében ismét egy afrikai puccsról számoltak be a hírügynökségek. Nigériában vérontás nélkül megdöntötték Mohamed Buhari tábornok katonai kormányát. Az új államfő Ibrahim Babangida vezérőrnagy lett. fél előkészített, gondosan kitervelt és frappánsan időzített akció volt ez, hiszen az előző kormány szeptemberben országos nagytakarítást akart elrendelni, hogy október elsejét, a függetlenség kivívásának negyedszázados évfordulóját megtisztított utcákkal köszöntsék. Babangida tábornok és hívei a maguk eszközeivel és elképzelései szerint végzik a „nagytakarítást“.

A becslések szerint 90—100 milliés lélekszámú, legnagyobb afrikai ország — sokak szerint afrikai nagyhatalom —. történelmében az utóbbi időkben is sok volt a vihar. A törzsi és vallási gyűlölködések évszázadokra nyúlnak vissza, hiszen azon kívül, hogy az ország négy nagy etnikai csoportra (hausza, fülbe, jornba. ibo törzsek) osztható, a lakosság 23« nyelvet beszél.

De most ne menjünk olyan meszszire a történelemben. Emlékezhetünk még az egyik legnagyobb népvándorlásra. amikor 2 millió ghanai vendégmunkásnak kellett rövid időn belül elhagynia Nigériát az infláció, a világ olajpiacain bekövetkezett túlkínálat, valamnit a beruházások leállítása miatt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy szinte egymást követték a hatalomátvételek. Bonyolította még az elmúlt időszakban a belső helyzetet, hogy a vallási zavargások nyomán súlyos összecsapásokra került sor a lakosság, valamint a katonai alakulatok között. Tavaly például a hatóságok csak nagy nehezen tudták leverni a fanatikus Maitasine-szekta fegyvereseinek lázadását. A hatalmától most megfosztott Buhari tábornok

1 KOMMENTAR (

csupán húsz hónappal ezelőtt döntötte meg a korábbi polgári kormányzat hatalmát arra hivatkozva, hogy az túlzott költekezésével és korrupciós politikájával súlyos gazdasági válságba juttatta az országot. Buhari katonai vezetése a tisztikar és a lakosság nagy részének támogatásával a polgári rendszer politikai és gazdasági hibáinak felszámolását hirdette meg. Szigorú takarékossági programot dolgozott ki a központi kiadások és bernházások visszafogására, az import korlátozására, a kivitel —»

mindenekelőtt az olajexport — fellendítésére, lépéseket tett a tömeges méretű korrupció, a feketézés és pénzcsempészés megfékezésére.

A Buhari-kormányzat gazdaságpolitikájának fő célja Nigéria pénzügyi helyzetének javítása, az ország fizetőképességének megőrzése volt. A vezetés abban bízott, hogy a belső rend és fegyelem megszilárdítása, valamint a külső, mintegy 25 milliárd dollárnyi adósság csökkenése nyomán hosszabb távon lehetőség nyílik a súlyos gondokkal küszködő gazdaság talpra állítására. A nehézségek fő oka az volt, hogy a nigériai gazdaságot a hetvenes években mind jobban az ország bevételeinek négyötödét adó olajjövedelmekre építették, ami belső szerkezetének torzulásához vezetett: főként az olajiparral kapcsolatos ágazatokat fejlesztették, míg a többi iparág és a mezőgazdaság a háttérbe szorult. A nyolcvanas évek elejétől a kedvezőtlen olajpiaci változások hatására azonban az olajbevételek visszaestek, és nem volt más gazdasági szféra, ahonnan pótolni lehetett volna az évi tízmilliárd dolláros jövedelemkiesést. Ilyen feltételek mellett a korábbi ambiciózus bernházások is növekvő teherré váltak, részben, mert soknak a befejezésére már nem volt pénz, részben pedig a nagyszabású programokra felvett hitelek törlesztése is gondot okozott. A Buhari-kormányzat a megszorított intézkedések ellenére sem tudott átütő eredményt elérni. Az ország gazdasági helyzete nem javult a várt mértékben, a nadrágszíj-politika az ipari és a mezőgazdasági termelést, valamint a lakosság életszínvonalát hátrányosan befolyásolta. Az első hónapok után a politikai hangulat romlani kezdett, megerősödtek a széthúzó tendenciák.

A másfél évvel ezelőtti puccsal szemben most a hadsereg egy csoportja szintén katonákat, sőt a befolyásos tábornokok nagy részét magában foglaló kormányzatot távolított el, hogy a hatalom bizonyos átrendezésével egy másik, ugyancsak tisztekből álló vezetést állítson a helyére. Hogy ez mennyiben változtat Nigéria belső politikai és gazdasági helyzetén, hogyan befolyásolja a különböző törzsek és etnikumok közötti kényes egyensúlyt, arra ma nehéz lenne választ adni. Talán jobban megértjük a viharos történelmű ország mai helyzetét, ha idézzük egykori külügyminiszterének, Adefonénak a véleményét: „Addig nem lesz vége a katonai hatalomátvételek sorozatának, ameddig Afrika országai nem képesek kultúrájuknak és tapasztalataiknak megfelelő kormánytípust kialakítani“. A jövőre nézve a világ számára sem közömbös, mikor, s hogyan szilárdul meg a nyugalom ebben a legnagyobb — külpolitikáját tekintve továbbra is az afrikai és el nem kötelezettségi szolidaritás politikáját folytató — afrikai országban, hiszen a New Nigerian megfogalmazta vélemény valós: Afrika biztonsága azonos Nigéria biztonságával.

—m—<