Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-07 / 36. szám
/ 6 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. szeptember 7. a megnyitást! Ж felsőpatonyi (Horná Potflü) VörOs Csillag Efsz szákháza nem tartozik az impozánsabbak küzé. Az alacsony, hosszú épület alig iit el a falu legtöbb lakóházától, s talán csak a végéhez hozzábiggyesztett szobá; nyi rész különbözteti meg tőlük. Az tzléses, szárnyas üvegajtó fölött kétnyelvű tábla hirdeti, hogy itt kapott otthont a szövetkezet emlékszobája. Egy forró augusztus eleji napon — ráadásul *a kora délutáni órákban — mi sem tűnt természetesebbnek,.mint hogy az emlékszobát zárva találtam. A szövetkezet székházában viszont készségesen útbaigazítottak, mivel A patonyi falvak ekkor természetesen már feltett szán- egyike — dékom volt, hogy „belül“ is körülné- Lögérpatony — zek; s alig néhány perc múlva már a kél világháború. Anda Lajossal, a művelődési ház dől- közölt Az emlékszoba egy részlete a középső térelem homlokfalával gozójával ballagtunk fel a' bejárathoz vezető lépcsőkön. — A „technika“ makrancoskodik egy kissé — mondta mentegetőzve, mihelyt beléptünk. Őszintén bevallom, hogy alig figyeltem fel erre a mondatára, egyrészt, mert nemigen tudtam elképzelni, milyen különleges műszaki berendezése lehet egy emlékszobának, másrészt az ízlésesen és hozzáértéssel berendezett terem az első körülpillantásra lekötötte a figyelmemet. A csupán a falakon elhelyezett táblák és panelek ellenére sem keltette az üresség benyomását, mert a közepén mennyezetig magasodó hasáb-térelem áll, amely szinte uralja a helyiséget. A bejárattal szembeni lapján elsőként Gustáv Husák szavait pillantja meg a belépő látogató: „Pártunk történelmi hagyományai köteleznek bennünket, hogy népünk boldogabb jövője érdekében a jelenlegi feladataink, megoldásához kommunista harcossággal álljunk hozzá.“ — Az anyag három témakörre oszlik — mondja kísérőm. — Az első rész a község történelmét, a második a falusi pártszervezet megalakulásának történetét, a harmadik pedig a szövetkezet fejlődését foglalja össze. De talán így követhetőbb lesz az egész. — Elhallgat, a bejárat melletti kis asztalkához lép, én pedig némi csodálkozással várom, ugyan mi is következik most? Hamarosan kiderül. „Üdvözöljük kedves látogatóinkat a Felsőpatonyi Egységes Földművesszövetkezet emlékszobájában“ — tö’ti be a helyiséget váratlanul egy férfihang, valahonnan lentről, s csak ekkor veszem észre a középső térelem két oldalán, közvetlenül a mennyezet alatt elhelyezett hangszórókat. — Elsőként ismerkedjünk meg közösen falunk történelmi múltjával...“ Az első tablócsoport felett automatikusan kigyullad egy neonégő, és a magnószalagra rögzített kísérőszöveg pontos, részletes magyarázatot főz a látottakhoz. Utána néhány másodpercnyi szünet, miközben a szalagról egy elektromos impulzus kioltja az első tábla mfegvilágítását, és meggyújtja a másodikét. A magyarázat ismét tökéletesen összhangban van a látottakkal, Szinte nem is lehet máshová figyelni, annyira jól irányított ez a két érzékszervre ható kalauzolás. Az igazsághoz tartozik, hogy valamivel később már rájöttem, mit akart mondani Anda Lajos mindjárt az első mondatával: a „technika“ némely tabló esetében valóbau makrancoskodott egy kissé, s a neonégők csak azután voltak hajlandók váltani, miután kísérőm matatott egy rövid ideig a kábelek színes erdejében. Az összhatást viszont ez mit sem csökkentette, s valóban csak gratulálni lehet a fiatal népművelőnek — aki mellesleg ele)<tromüszerész — ehhez az egyedi és rendkívül ötietes megoldáshoz. Ennyit „műszakiakból“, most nedie blokk — mint már említettük — a község pártalapszervezctének megalakulását ismerteti, s külön figyelmet szentel Dunai János és Füle József személyének, akik a pártsejt, majd az alapszervezet megalakítói közé tartoztak. Az említett magnófelvételen a ktsérőszüvegbe iktatva még egy rövid interjú is elhangzik Dunai Jánossal, aki a megalakulás körülményeiről beszél, s aki ma már, sajnos, nincs az élők sorában. Az összeállítás harmadik részéből megtudhatjuk, hogy a felsőpatonyi szövetkezet 1948. március 21-én, az országban az elsők között alakult meg. Akkori harminckét tagja közül, a dokumentumok külön is megemlítik Miklós Vince, Zsemlye Károly, Bódis József, Kovács József és Fóliák Lajos nevét; ez utóbbi a jelenlegi elnök, Rcnczés Sándor elődje volt, s 1952- ben vette át a szövetkezet vezetését. A gazdaság fejlődését jól összeválogatott fényképanyag, gazdasági eredéi iratai szóljunk arról, hogy mit is láthatunk tulajdonképpen a felsőpatonyi szövetkezet emlékszobájában? — Az ötlet Renczés Sándortól, a szövetkezet elnökétől származik — veszi át a szót immár „élőben“ Anda Lajos. — A gyűjtést munkatársammal, Balódi Violával végeztük, és ezzel kapcsolatban ezúton is szeretnék köszönetét mondani a község mindazon lakosainak, akik ebben a munkánkban — akár adatközléssel, akár dokumentumok szolgáltatásával — segítségünkre voltak. Különösen hálásak vagyunk dr. Püspöki Nagy Péter történésznek, aki a község legrégibb múltjáról bocsátott » rendelkezésünkre több felbecsülhetetlen értékű dokumentumot. — Az első táblára mutat, amelyet ezúttal már jegyzetfüzettel a kezemben olvasok végig, s így jómagam is krónikáiról pontossággal mondhatom, hogy az első írásbeli említés a három Patony nevet viselő településről 1250-ből származik, egy Roland nádor előtt tett tanúvallomásból. Nem sokkal újabb — 1526-os — keltezésű az az írás, amely szerint a Zeghen csallóközi nemes-família néhány patonyi birtokát IV. Béta hozzájárulásával adta el. Mellette, egy 1468-ban Pozsonyban keltezett levélben Mátyás király megerősíti a patonyi falvak régi kiváltságait, s ugyancsak ebből az időből viszonylag pontos adatot találunk a patonyi házak számáról egy rovásadójegyzékben. Az első tematikus blokk tehát valóban a legrégebbi időktől vezeti végig a látogatót egészen napjainkig, a község mai arcáig. A második Dunai fános arcképe . [A szerző felvételei) ményeit táblázatok, grafikonok szemléltetik, amelyek arról tanúskodnak, hogy az 1981-ben Mihályiéval (Michal na Ostrove) egyesült szövetkezet dolgozóinak van mivel büszkélkedniük. S befejezésül mondjuk el még egyszer, hogy mindez — kitűnően tömörítve, áttekinthetően és esztétikusán elrendezve — a szövetkezet újonnan berendezett, ottjártamkor hivatalosan még meg sem nyitott emlékszobájában látható. * Személyes „élménnyel" kezdem: a szó szoros értelmében az életemet köszönhetem neki. Harmincegy néhány esztendeje ugyanis — fittyet hányva Komlósi doktor úr meg a bába számit gat ásóinak, jó pár héttel a várt időpontnál korábban, s egy kiló har-■ mine deka súllyal — megszülettem. Édesanyámat módfelett megviselte a szülés, Verőn néni vett hát gondos pártfogásába, legtöbben, akik láttak, egy fabatkát sem adtak volna épp csak pár perces életemért. De mi — győztünk! Igaz, megküzdőit értem a szülésznő adaposan. XXX Egy nyárvégi napon az emberi próbáló aratás befejeztével jélve-jélénken édesanyja elé állt Veronka. — Anyuka, a te mesterségedet szeretném kitanulni. Szülésznő akarok lenni! Nyolc esztendeje asszony volt már ekkor. Öt testvéréhez hasonlóan paraszti munkát végzett eladdig. Tavasztól őszig a nagygazdák jöldjeit dolgozta, télen meg a befagyott Ipoly folyó jegébe vágott léken mások szennyesét mosta napszámban. Édesanyja mégsem őrült asszonylánya elhatározásának. Ö, aki kerek negyven évig végezte áldásos tevékenységét, tudta, minden porcikája érezte azt, amit gyermeke még nem sejthetett: ez a munka rengeteg áldozatot követelj Ám Skerlecz Jőzsejné, aki férjét köveivé 1931-ben ipolybaloyi /Balog nad Ipľomj lakos lett, kétesztendös józsika fiát szüléjére és párjára bízva, fehér abroszt kötött szerényke holmijával a hóna alatt a második világháború kitörésének az évében nekivágott a nagy álnak: Szolnokra ment, „bábaképzöbe“. Oklevelét, melyet a reá következő nyáron vehetett kezébe, ma is féltve őrzi, büszkén mutatja. Teheti: az iskolát kitüntetéssel végezte, más nem vehette fel vele a versenyt az egész akkori járásban. Mondta is neki búcsúzóul egyik szakoktatója, Orsós tanár úr: — Veronka, én szíves-örömest elmennék oda gyógyítani, ahol maga fog bábáskodni. A falusi asszony diplomájánál is jobban örült a nagy hírű onostanár dicsérő szavainak. Ez volt első „kitüntetése“ a. pályán, amit az évek folyamán számos érem, anyagi elismerés is gyarapítóit. Édesapja ladikkal hozta őt haza a megáradt Ipolyon keresztül. Először két község — Ipolubalog és a szomszédos Ipolykeszi (Kosihy nad Ipľom) — asszonyait bízták a gondjaira. Megtanult az iskolában mindent, amit csak lehetett. De az anyuka segélykérő szeme láttán menten elmúlt a félelme. És jelesre vizsgázott! Akkoriban nerh szívesen „mutatta magát" orvosnak a falusi asszony. A szülésznőben, a bábában volt minden bizodalmuk. No, meg aztán, az orvosnak fizetni kellett az ellenőrzésért. A pénznek pedig ezer helye volt ezen túlmenően is — földvásárlásra, a gazdaság gyarapítására, vagy éppen a belévő falat előteremtésére kellett. A nagy világégést követően 1951- hen Rimaszombatban (Rimavská Sobotaj „különbözeti vizsgál“ tett. Még ugyanebben az esztendőben a párttagok sorába állt. Megszerették az emberek, hiszen közülük való volt, nem idegenkedtek tőle. Pedig faluhelyen nem barátkoztak könnyen az emberek. XXX éjszaka kellős közepén is rázörgették az ablakot. Hóban, fagyban, ítéletidődben vágott neki az útnak, ha a szük'ség ügy kívánta. S legtöbbször természetesen gyalogszerrel, hiszen még Kondor földbirtokos is csak szekeret, vagy jobb esetben hintát tudott küldeni érte. Ottalan utakon is járt, sokszor férfiemberek vagy igavonó barmok törték előtte a derékig érő havat. Ám Verőn néni töretlenül megőrizte munkájába vetett hitét, víg kedélyét. — Egy a fontos — szokta mondogatni egy-egy nehezebb szülés levezetése után, amikor a fáradságtól leroskadt valamilyen ülőalkalmatosságra —, hogy igyekezetünk nem volt hiábavaló. — S ilyenkor szemével végigcirógatta a békésen szunyókáló újszülöttet és a hálásan köszönetét rebegő édesanyát. — Negyela Margitnál meséi három éjjel virrasztottam, amíg megszületett a pici. Hallani sem akart orvosról, engem akart látni az ágya mellett. Sokszor egy kis praktikához folyamodlak az emberek. Hiába működött már Szlatyinkában jSlalinkaJ a szü-VASS GYULA' Bábáskodása alatt számtalanszor az „Hosszú, de szép volt a szolgálat“ —< mondja Verőn néni (A szerző felvétele)' lőotthon, meg Nagykürtösön jVeľký Krtíšf az új, modern kórház, legtöbbször akkor szóltak Verőn néninek, amikor az anyukát nem lehetett szállítani. Egy gazda, útban a kórház felé, épp csak a „gólya néni“ házáig futott el, amikor „megtörtént a baj“: a szekéren látta meg a kis csöppség a napvilágot. Kezdetben egészen iskoláskorukig rendszeresen látogatta a gyerekeket. Elvégezte a szükséges védőoltásokat is. Rengeteg munkája voll. Csupán Ipolybcüogon évente több mint harminc csecsemő született. Szolgálati ideje vége felé, amikor 17 község volt a gondjaira bízva, az újszülöttek száma jóval túlhaladta a százat egy esztendőben. A keze alatt nem halt meg baba.. Pedig számítgatásai szerint mintegy 3000 leányka és kisfiú születésénél segédkezett pontosan negyven évig tarló munkálkodása idejét. A nyugdíjba vonulását követően még négy évig dolgozott. Jelenleg 1700 korona nyugdíjjal kopogtat be hozzá a postás havonta. X X X Tisztelik, becsülik környékszerte. Amikor házukat építették, a legnagyobb dologidőben is elmentek hozzájuk ezt-azt segíteni a népek. Mióta — 1969-ben — meghalt a férje, egyedül él. Egyedül? Nem, nem jól írom: fiával, unokáival, dédunokáival egy udvarban, közel egymáshoz. Fia, Józsi, állatorvos, a Tátra aljáról hozott menye, Anička, ápolónő. Csendben morzsolgatja napjait. Panaszkodik a szomszédoknak: hol itt fát, hol meg amott sajog. — „Elkoptam" a hosszá szolgálatban — mondja —, a sok éjszakázás, gyaloglás kikészített. De nem baj, oda se neki, fő. hogy segíthettem az embereken. Hiszen erre tettem fel az életem. Engem errefelé mindenki szíves szóval köszönt, hiszen szinte mindenkit én segítenem a világra. Zolczer László Idill a Vltaván (Kalita Gábor felvétele) „Bába Verőn
