Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-18 / 20. szám

1985. május 18. SZABAD FÖLDMŰVES KALITA GABOR: W Mottó: „Tudom, akik előtt a szavak — szörnyű háború — ismeretlenek, sokszor így szólnak a világkatasztró­fa élő tanúihoz: Próbáljátok elfeledni, ne beszél­jetek róla... Meg lehet őket érteni, megértésre is találnak. De ezzel párhuzamban — megjelölt kilo­méterkőnél, ünnepnapon — éppen ez 6 kötelessé­gük így fordulni a résztvevőkhöz: „Kik átéltétek, emlékezzetek!“ Holba Margit arcát figyelve nem volt nehéz megállapítani: már nem háborús eseményekről regél, a szabad­ság örömét, az igazi életkezdést fej­­tegeti: — A felszabadulást egy nagyon szép karácsony követte. Pedig az Andrej Kmet utca lakóinak nem vol­tak roskadozó karácsonyfáik, gazdag ajándékcsomag}aik. A szovjet tankok­ról leszakított fény6gallyacskák a sza­badság felemeló érzése mellett na­gyobb boldogságot jelentettek akkor számunkra, mint bármi más... A derűs eseményeket ismét a gon­dok ecsetelése váltja fel: — A város kommunistát, a haladó gondolkodásúak tisztában voltak az­zal, hogy a felszabadulás még nem jelentette a teljes győzelmet, a har­cot tovább kell folytatni. Az ellensé­ges elemek macska módjára várták a pillanatot, mikor is lazul egységünk, mikor lesz ismét válságos a helyzet. Ma már — ha csak így szavakkal írja körül az ember — nem is tűnik elég­gé hitelesnek az, milyen harcot kel­lett nekünk, kommunistáknak tovább­ra is folytatnunk ... Holba Margit szavat nagyon is a valóságot tükrözték. A küszöbön álló feladatok Szlovákia Kommunista Párt­jának vezetőségét arra ösztönözték, hogy 1945. április nyolcadikára össze­hívja funkcionáriusainak szélesebb körű aktíváját. A hosszantartó vitá­ban az elvtársak rámutattak a leg­égetőbb problémákra: vontatottan ha­lad a föld szétosztása, a reakciós ele­mek akadályozzák a párthatározatok végrehajtását. A kassai pártaktíván sző esett arról ts, hogy a háború ide­jén nagy károkat szenvedett vidékek — az északi járások, a Garam völgye stb. — gyors segítségre szorulnak. Te­hát feladat ezekben az időkben volt bőven, melyek alól egyetlen igaz kommunista sem vonta ki magát. Holbáné a helyi problémákról szólt bővebben. Nem hagyta említés nélkül egy Hlavka nevű személy népellenes tevékenységét sem. A hitelesség ked­véért hadd idézzek dr. Gustáv Husák Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Fel­kelésről című könyvéből, ahol a szer­ző a szemtanú alapossságával ír erről az eseményről: „... Léván egyfajta katonai diktatúrát vezetett be a ka­landor Hlavka százados, akt megala­kította a csehszlovák hadsereg egy­ségét, erről viszont a hadvezetés kö­reiben senki sem tudott. Hlavka az agrárpárti nagybirtokosok vezette já­rási nemzett bizottságot támogatta, s elnyomta a kommunistákat. Amikor Lévára érkeztem, Hlavka hadserege nyugat felé vonult, de a járási nem­zeti bizottság tovább uralkodott, s új politikáját a maga szája íze szerint magyarázta. Nem sikerült megegye­zésre jutnunk. Fel kellett oszlatnom a járási nemzett bizottságot, s járási közgazdasági bizottságot neveztem ki egy kommunistával, Csernák Gyulá­val az élen ... Bratislavában Hlavkát telles dicsőségben értem tetten: meg­szállta a Svötopluk-laktanyát, s több élelmiszer- és textilraktárát. Több tu­cat épületen és raktáron lógtak a táblák: ,fl csehszlovák hadsereg száll­ta meg". A szovjet szervek azt hitték, hogy valóban a mi hadseregünk oda­vezényelt egységéről van szó. Tár­gyaltam Hlavkával: be kell soroznia katonáit hadseregünk kötelékeibe, alá kell magát vetnie a kormány paran­csainak. De megegyezés csak egyen­rangúak között lehetséges. Vezérkara tele volt kollaboránsokkal, feketézők­kel és kalandorokkal. A helyzetet megmagyaráztam a város szovjet pa­rancsnokának. Megígérte a támoga­tást. Amikor aztán Hlavka garázdál­kodása nem maradt abba, megálla­podtam a szovjet parancsnokkal, hogy az egész társaságot lefegyverezzük és internáljuk. Ebben az időben már csaknem ezer katonája volt. Hlavka tudomást szerzett erről, s az akciót megelőző éjjel egységének egy részé­vel eltűnt a morva határ felé ...“ A fenti idézet is hűen ábrázolja Holbáné szavait: a kommunistáknak elővigyázatosnak, ébernek kellett len­niük. • • • — A később történteket már te is jól ismered — talán nem is szüksé­ges róla sokat beszélnünk ... Boldo­gabb napok jöttek, országunk élete rendeződött. Persze ezért a boldogsá­gért sokat kellett dolgoznunk. Ügy, mint más becsületes ember, én is a munka mellett részt vettem minden olyan szervezet életében, tevékenysé­gében, amely a haladás ügyét szol­gálta. A párt feladatok, a nőszövetség­ben végzett munkám, a „vöröskeresz­tes“ tevékenységem még a mai napig is minden időmet lekötik, de — hidd el. én ezt örömmel csinálom. Persze ennek a fáradozásnak megvolt, s meg ts lesz az eredménye: A felszabadulás idején tizennyolcezer lélekszámú vá­roskában ma már harmincezren élnek jólétben, emberi körülmények között. Pártértekezleten hallottam a múltkor: a világégés után napjainkig ezerhat­­százötven új lakás épült. Az állami lakásépítkezések mellett támogatják a magánépítkezést is. Nemrég jártam a volt Ördögárok vidékén. Mint újte­lepi gyerek, te is bizonyára ott ját­szottál katonásán, ott csináltatok ma­gatoknak nádból bunkert. Ma ezen a lápos, mocsaras területen gyönyörű családi házak épültek fel. A régi ta­­bánra még te is jól emlékezhetsz. Hi­szen apád mesélte egyszer., hogy ott láttál először televíziót. Hát igen. Még felsorolni ts hosszadalmas, mi mindennel gazdagodott Léva. A fel­­szabadulás után felépült az új posta, a sportcsarnok, a modern vasúti fe­lüljáró, a kőfeldolgozó új részlege, a Milex üzeme, a TjEVlTF.X ötezer em­bert foalalkoztató gyára, a Béke Bú­torgyár, a PALMA nemzeti vállalat részlege, a baromfifeldolgozó vállalat. De épül már Léva mellett, Mochovcé­­ben az az atomerőmű, amely oly sok járásbellnek ad majd kenyeret a ke­zébe ... Holba néni a továbbiakban a gye­rekekről szólt, akikben a fövő nemze­dékét tisztelt: — Mint jóformán minden hailott korú. a legnagyobb örömömet a gye­rekekben lelem. Ha olykor egy-egy pionírcsapat beszélgetésre hív mea, a múltról, a háborúról Is mesélek. Történt egyszer, hogy egy pionír a kitüntetéseimet, az okleveleimet sze­rette volna látni. Mivel sok van belő­lük, elhívtam a fiúcskát a lakásomra, s ott mutattam meg neki az érmeket, a köszönőleveleket. A ayerek hosszas csodálkozás után ennyit mondott: „Néni! Nekem Is lehet majd egyszer ennyi Jelvényem?" Erre azt feleltem: „Bizony lehet. De csak akkor, ha jó leszel, ha a rád bízott jeladatokon kívül többet ts cselekedsz, akkor ne­ked Is lesz ennyi felvényed.“ Emellett az unokáim is elfoglalnak. A fértem — akt szintón hű kommunista volt — már rénen meghalt, így az unokák­nak segítek gondtalkhan. halaikban. Amikor pedig egyedit! vagyok, csak úgy magamban, az emlékeimet Idé­zem .. • •• Bennem ts felidéződlk Holbáné sza vakba öntött élete. Megható volt az, hogy a kommunista asszony azokat az eseményeket mesélte el a legsze­rényebben. a legönzetlenebbül, ami­kor safät személye érdemelte volna kf leginkább az elismerést. Persze, a szerénység fényében a kívülállónak kötelessége ktéreznie az asszony hő­sies cselekedeteinek súlyát, értelmét. JŐ, megnyugtató volt hallgatni egy­szerű , nagyon igaz mondatait, sza­vait, s amikor életének mozaikjai ré­vén egy teljes kép tárult elém, meg­foghatatlan örömet éreztem. Nem kí­sértett már tudatomban a bántó gon­dolat: ismerjük mi ennek az asszony­nak a sorsát? A leírt sző révén most már sokan megtudhatjuk, valójában ki is ez a fejkendős, egyszerű, de tiszta gondolkozású, hősies cseleke­deteket véghezvivő asszony. Nyolcvanadik születésnapja alkal­mából adjuk át közösen Margit néni­nek az emlékezés szavakból font vi­rágcsokrát. Azt a csokrot, aminek kísérőcéduláján ez áll: Tetteti nem feledjük, emlékeinkben tovább éltet­jük, őrizzükI Róbert Dúbravec: Napfény a hegyekben (fametszet, 1958) (Vége) A MATESZ májusi műsorterve 18. szombat, 19 vasárnap, 20. hétfő, 21. kedd, 22. szerda, 25. szombat, Dunaszerdabely (Dunajská Streda): Az anya 19.39 Marcelháza (Marcelová): Az anya 19.30 Štúrovo: Az anya 19.30 Gúta (Kolárovo): Az anya 19.30 Nyitra (Nitra): Gellérthegyi álmok 19.00 Somodi (Drienovec Csapodár madárka 19.03 20. vasárnap, Reste (Rešica): Csapodár madárka 19.00 28. kedd. Kassa (Košice): Az anya 19.00 29. szerda. Kassa (Košice): Az anya 15.00, 19.00 30. csütörtök, Kassa (Košice): Az anya 19.00 31. péntek, Hárskút (Lipovnlk): Gellérthegyi álmok 19.80 A színház a műsorváltozás jogát fenntartjal (RÉSZLET) Februar eleje volt, hogy melyik esztendőben, nehéz volna szám szerint megmondani — külön­ben is, egyik esztendő olyan, mint a másik. Nos, hát február eleje volt; a rőcat gimnázium alsós diákjai, kezük­ben valami papírlapot szorongatva, izgatottan futkároztak fel-alá az ut­cákon, és roppant élénken tárgyatak valamit. Nem történt semmi szeren­­j- csétlenség, sem korszakalkotó ese­­mény — másrészt viszont azt is téve­­g sen állltanók, hogy szürke, minden­­d napi dologról lett volna sző: nem, a e diákok, de még a város életében is g igen jelentős nap volt a mai. s A professzor urak, más szóval a f- tanférfiak, ma osztották ki a félévi k bizonyítványt!' f. Márpedig ez a nap a kisebb diákok számára ünnepnappá lett, sőt, egy ki­csit talán ítéletnappá is: két nagy csoportra osztotta őket — egyesek a „jobb oldalra“ kerültek, mások a „bal oldalra“. De’ még a két csoporton be­lül is mutatkoztak árnyalatok, kezdve a kitűnőtől egészen a szekundáig. Nagy jelentőségű nap volt ez. Néme­lyiknek örömet hozott, másoknak csa­lódást, egyeseket felmagasztalt, má- MARTIN KUKUČ sokat megalázott, egyeseknek lelki megnyugvást adott, másoknak alapjáig megrendítette a lelkiísmeretét. Kicsi, igen kicsi azok száma, akik teljesen elégedet­tek, vidámak, za­vartalanul boldogok. A legtöbbjét rág­ja, a legtöbbjének bántja a csőrét va­lami, s természetesen mindannyian a tanárok számlájára írják elégedetlen­ségükét. Hiszen tudjuk, hogy a diákok szemében minden tanár mennyire igazságtalan! „Elvégre is, ki bukna meg, ha a tanár nem adna szekun­­dát? — bölcselkedik a rövldnadrágos legényke, aki viszi haza a' bizonyít­ványában a szégyenfoltot. — De hát van ezeknek szívük?! Bár senki sem kényszeríti őket, odavágják az elégte­lent!“ „Azok meg, akik tiszta kitűnőt kaptak, más okból elégedetlenek. „Miért van Ondrónak egyese történe­lemből? Talán tud annyit, mint én? Vagy Jožónak matematikából — ég­bekiáltó igazságtalanság!“ Azt szeret­nék, ha az egész osztály recsegne­­ropogna, csak Ők ragyognának a ro­mok tetején. De miért vesztegetnők tovább az időt ezekre a pöttömjankókra! Lám. amott megy Miško Jahoda és Ferko Putoris, mind a ketten felsősök már, mégpedig Miško Jahoda már nyolca­dikos, Ferko Putoris pedig hetedikes. Miškón szegényes öltözet, de barátsá­gosan mosolyog róla a tisztaság; moz­dulataiban bizonyos elegancia látszik, mintha csak azt mondaná magában: Hej, ha módomban állna, tudnék én öltözködni! Ferko ruháját Jó, erős anyagból varrták, talán azért Is olyan rövid rajta mind a nadrág, mind a kabát, mert nem bírja elszaggatni. Ferko magas, cingár termetű fiú, a feje előrehajlik, mintha a vékony nyak nem bírná egyenesen tartam. A mozdulatai is esetlenek, nem néz senkire, mintha ilyesmit gondolna magában: Nem érdekel, mi van raj­tam; az emberekkel nem törődöm. Hogy mi van bennem — az az én dol­gom. ök is az osztályfőnöküktől Jönnek, de a bizonyítványt nem szorongatják a kezükben — hanyagul zsebre vág­ták. Semmi ünnepélyes, semmi rend­kívüli aktust nem látnak a bizonyít­ványosztásban; tanulmányaik során ez is elszürkült már a szemükben. Teljes nyugalommal ballagnak, meg­tették kötelességüket. Szüleiknek sincs okuk az elkomorodásra, inkább örülniük van miért. Miškóéket egyéb gond nyomja. Fero, jól megértetted az öreg­asszonnyal? Tudod, hogy kell a. fehér­nemű! — Mondtam neki... — Mondtam neki! — pattant fel ingerülten Jahoda. — Mondtam neki! Az semmi! Istenesen meg kellett vol­na neki mondanod. Hiszen tudod, mi­lyen! — Ugyan kérlek, mit veszekszel velem, mikor magad nem mondod meg?! Mindig csak én csináljak min­dent? Olaj keil, Fero, gondoskodj ró­la, hogy legyen; másvalamí kell, sza­ladj, Fero! Néha te is mozduLhatnál! Jahoda megállt, és tekintetét Ferko arcába szúrta. Ferko szintén megállt. 6 is végig akarta mérni a másikat, de az 6 tekintete nem tudott szilár­dan megállni egy ponton; ide-oda bo­lyongott Miško pirozsgozsgás ábráza­tán. Nézd, egyszer már vége lehetne az ilyen beszédeknek. Ami magától .értetődő, az magától értetődő, az faktum: az ellen kár rugdalózni. Ami­kor én hetedikes voltam, akkor ... — mondta Miško, és itt megállt, mintha fel akarta volna mérni azt a végtelen nagy időt, ami azóta eltelt. — No hiszen. Szent Habakuk, ami­kor te hetedikes voltál, .. Tavaly vol­tál hetedikes. Nem múlt el azóta ezer esztendő, de száz sem! — Sok darás tésztát megeszel még, mire oda jutsz, ahol én vagyok. — Egy év.... sémiül több. No hi­szen! i — Egy év? ... Figyelj csak jól, mit mondok én neked! Egy év: az három­százhatvanöt nap, közönséges eszten­dőt veszek, hogy ezzel is a kedved­ben járjak. De gyerünk tovább! Há­romszázhatvanötöt szorozz meg hu­szonnéggyel, megkapod az órák szá­mát, szorozd ezt meg még hatvannal, megkapod a perceket... meglátod, hány perc az összesen! S bármely percben kaphatsz egy szekundát, mert az ördög nem alszik ... Tudod, mi­lyen a diákélet! De tegyük fel, hogy minden különösebb baj nélkül elsu­han fejed fölött az esztendő, megéred a jövő ilyenkort, s ott leszel, ahol én ma vagyok; de nem ahol jövő ilyen­kor leszek! Márpedig ez rád nézve szörnyen szomorú, de megcáfolhatat­lan tény. Ebben van a kolosszális kü­lönbség! Amennyit előrefutsz te, any­­nyit előrefutok én is, a különbség pe­dig mindig ugyanaz marad. De lásd még világosabban a dolgot. Képzelj el egy számtani haladványt, amelyben a differencia mindössze egy — a ta­gok sorszáma pedig: öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz stb. Te vagy a hét, én a nyolc. Egynek hozzáadásával megkapjuk a következő tagot. Te nyolc leszel ... de azt hiszed, hogy én maradok, ami voltam? Nem, paj­tás, az engem jelképező számhoz szintúgy hozzá kell adni egyet, vagyis én kilenc leszek. Te nyolc, én kilenc, á különbség megint csak egy! S így megy ez ad infinitum: neked már az a végzeted, hogy a nyelvedet lőgatva fuss, szüntelenül loholj utánam, de soha utol ne érj... Ferko talán már el is felejtette, miről van szó: némán ballagott Miško oldalán. — Nos, mit szólsz hozzá? Megér­tettél már végre? — Mi? Mi az? Ja, persze! Ez csak gőg, semmi más, mint gőg. Egyébiránt arra a meggyőződésre jutottam, hogy nem érdemes a felsőbb osztályosok­kal cimboráskodni... — Látod, ez tebenned is gőg; noha felsőbb osztályos vagyok, nem akarod elismerni elsőbbségemet, ugyanakkor az alsóbb osztályosokkal szemben tu­datában vagy a magad felsőbbségé­­nek. A legszívesebben ötödikesekkel barátkoznál. Miért? Hogy fitogtathasd velük szemben az elsőbbségedet, mint én veled szemben, ez pedig ugyan­csak gőg! Ferko nem válaszolt, szótlanul bal­lagott tovább Miško oldalán. „A gyerek hallgat, megsértődött — gondolta magában Miško és apró lá­ba fejét nézegetve rátartin lépdelt. — Haragudni fog rám“ — folytatta gondolatban a helyzet elemzését, és lopva rápíslantott pajtására, de a ha­rag semmi Jelét nem látta az arcán, csak a megszokott mélázást. Miško megnyugodott, mert hát mi oka is lett volna az aggodalomra? Ügyszólván naponta előfordult köztük hasonló összecsapás, de soha nem járt semmiféle következményekkel. Hiszen tapasztalatból tudjuk, micso­da különbséget látnak a diákok az egyes osztályok között, de csak mo­­solvgunk rajtuk, hogy milyen kicsi­nyesek. Egyébiránt így van ez kinn az életben is. Ott is megvannak a fo­kozatok, osztályok, kasztok, csakhogy ezek a vagyoni helyzet, a betöltött állás, a felfelé vagy lefelé érvénye­sülő befolyás, a beszélőkészség sze­rint alakulnak, s végül pedig a kor szabja meg, hogy ki hová, melyik ka­tegóriába tartozik, amikor ts gyakor­ta egyetlenegy esztendő sokat nyom a latban, szakasztott úgy, mint a gim­nazista diákok körében. *A százhuszonöt évvel ezelőtt (1860. május 17.) született Martin Kukučín ma már az alapiskolától az egyetemig tananyag a szlovák irodalomtanításban. Talán ennek tudható be, hogy mintha gyengü­lőben lenne az érdeklődés élet-' műve iránt, mintha őt is elérte volna a „kötelező olvasmányok“ szerzőinek sorsa. Pedig történél-* mi regényei csakúgy, mint a diák­életről írt vagy a falusi környezet által ihletett elbeszélései színes, jó humorú, érdckfeszítő olvasmá­nyok. Bizonyítja ezt a fenti rész­let is egyik legismertebb elbeszé­­lésgyfijteményéből, az Ifjú évele bői.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom