Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-18 / 20. szám

1981 május 18.

.SZABAD föLDMÜVES

A jövőbe vetett biztonságérzette!

Moszkvában a Vörös téren megtar tolt nagyszabású katonai díszszemlé vei tetőztek a szovjet nép Nagy íjon védő Háborúban aratott győzelme 40 évfordulójának ünnepségei. A törté nelmi múltú tér ünnepi díszben várts a katonai seregszemlére meghívotl hazai és külföldi vendégeket.

A színpompás díszszemlén Szerge Szokolov marsall, az SZKP KB PB pót tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere mondott ünnepi beszédet. A győzelem napján az SZKP KB, a Leg felsőbb Tanács Elnöke és a Minisztertanács fogadást adott a Kreml Kong resszusi Palotájában, amelyen Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára mondott beszédet. Többek között kijelentette: „Büszkék vagyunk arra, hogy a világ első szocialista állama döntő szerepet játszott a második világháború győzelmes befejezésében és az emberiségnek a fasiszta barbarizmustól való megmentésében.“

Aki szereti az életet, aki gyermekei számára biztos jövőt szeretne, ezekben a napokban bizonyára többet foglalkozott korunk sorsdöntő kérdéseivel, a tartós béke lehetőségének, megteremtésének feltételeivel, mint máskor. E mindenki számára döntően fontos kérdésekre ad választ az a felhívás, amelyet a szovjet vezető testületek intéztek a világ népeihez, parlamentjeihez és kormányaihoz.

„Negyven évvel ezelőtt győzelme sen fejeződött be a szabadságszerető népek harca a fasizmus ellen, amely a világuralom elérését tűzte ki célul“

— kezdődik a felhívás. A továbbiak-* ban hangsúlyozza: „A hitleri fasizmus az európai és a világcivilizáció tulajdonképpeni létét veszélyeztette.

A második világháború 50 millió ember életét követelte. A Szovjetunió a rákényszerített háborúban 20 millió fiát és lányát veszitetto el. A háború lángjai minden családot sújtottak.

Soha nem enyhül a mi fájdalmunk és gyászunk, senki nem tudja elcsendesülni a hadiözvegyek, édesanyák és árvák fájdalmát. Az agresszur népgazdaságunk egyharmadát pusztította el.“ A legfontosabb tanulságként a felhívás azt jelöli meg, hogy addig kell határozottan és közösen fellépni az agresszió ellen, amíg nem csap magasba a háború lángja. Majd leszögezi: „A halálos veszélyt jelentő fasiszta fenyegetéssel szemben a második világháború éveiben a különböző társadalmi rendszerű országoknak sikerült összefogniuk a közös ellenséggel szemben. Ezek az országok bebizonyították, hogy lehetséges a hatékony politikai és katonai együttműködés az egész emberiség közös célja — a szabadság és a béke megőrzése érdekében.“ A népek összefogásának jelentőségét méltatva megállapítja, hogy az ma is erős gátat vethet azoknak az erőknek, amelyek a világot a nukleáris katasztrófa felé sodorják.

A béke és a haladás erőiről szólva kiemeli: „A Szovjetunió a háború befejezése után fáradhatatlan erőfeszítéseket tett a nukleáris katasztrófa elhárftása, a leszerelés, a vitás kérdések békés, tárgyalásos megoldása érdekébeni. Európa népei 1945 tavasza óta békében élnek. A különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése egyre határozottabban utat tör magának a nemzetközi életben, az államközi kapcsolatokban. A helsinki biztonsági és egyöttmüködési konferencián részt vett országok 1975. augusztus l én aláírták a Záróokmányt, amelyben kitűzték a múltbeli kapcsolataik jellegéből eredő szembenállás leküzdéséhez, a jobb kölcsönös megértéshez

vezető utakat. Az országok koliektü erőfeszítéseivel létrehozták az eny hülés alapjait, amelyek igazolták két ségtelen előnyeiket valamennyi állam szempontjából.

A győzelem 40. évfordulójáról a népek veszélyesen kiéleződött helyzet ben emlékeznek meg. Ez a helyzet annak következtében alakult ki, hogy az Egyesült Államok és a NATO a ka tonai-stratégiai egyensúly megbontó sára, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama feletti katonai erőfölény elérésére törekszik. Minden nemzetre nézve elfogadhatatlanok és veszélyesek a világuralom megszerzésére és a saját akaratnak másokra — többek között a Szovjetunióra — való kényszerítésére irányuló törekvések.“

A felhívás rámutat, hogy bizonyos erők Európában és a földrészen kívül nem hagytak fel a történelmi fontosságú jaltai’ és potsdami megállapodások aláásását célzó veszélyes terveikkel, jóllehet az ott létrejött szerződések lerakták a háború utáni világ alapjait. Aktivizálódtak a revansiszta erők, amelyek megpróbálják kétségbe vonni a háború és a háború utáni fejlődés eredményeit, mindenekelőtt Európának a háború után kialakult jelenlegi politikai és területi elrendeződését'.

„A Szovjetunió soha senkit nem támadott meg, viszont nemegyszer egyedül kellett visszavernie az agresszornk támadását“ — hangsúlyozza a felhívás. „A szovjet népnek békés körülményekre van szüksége alkotómunkájához és a fejlett szocialista társadalom további tökéletesítéséhez. A mi ideálunk és tartás igyekezetünk célja az általános és teljes leszerelés, a szilárd és igazságos béke.“

Ennnek érdekében a Szovjetunió felhívással fordul minden néphez és országhoz, parlamentjeikhez és kormányaikhoz, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a lázas űrfegyverkezés megakadályozásáért, a Földön folyó fegyverkezési hajsza korlátozásáért, csökkentéséért, végső soron pedig az atomfegyverek teljes felszámolásáért.

A történelmi jelentőségű dokumentum Ismét rámutat: „A nagy győzelem 40. évfordulóján a Szovjetunió megerősíti egyoldalú kötelezettségét, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvert, és ismét felszólítja a többi nukleáris hatalmat, hogy amelyek még ezt nem tették meg, vállaljanak hasonló kötelezettségei.

Az enyhülési folyamattal összhangban van az a stockholmi konferencián előterjesztett szovjet javaslat, amely szerződés megkötését szorgalmazza a katonai orő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról. Ez az indítvány a konferencia legalapvetőbb céljának az elérését tartja szem előtt. A javasolt szerződésnek kulcsszeme lenne az a kötelezettség, hogy a felek kölcsönösen nem alkalmaznak elsőként egymás ellen sem nukleáris, sem'hagynmányos fegyvereket, vagyis egymás ellen nem vetnek be semmiféle katonai erőt.

Felszólítjuk az európai országok, az Egyesült Államok és Kanada kormányát, hatékony lépésekkel segítsék elő, hogy az európai földrész teljes mértékben váljon mentessé a közepes hatótávolságú nukleáris és taktikai fegyverektől.“ A- felhívás végezetül leszögezi: „Az emberiség megérheti és meg kell hogy érje az ezredfordulót, hogy a jövőjébe vetett biztonságérzettel lépjen a 21. századba.“

— Ezt átnyomtukl

Cserepanov rajza

Meglepő helyszínt választott a Reagan-kormányzat a középamerikai politikájában kulcsszerepet betöltő Nicaragua elleni újabb támadásra. Az amerikai elnök és küldöttsége Bonnban, a hetek csúcsértekezletén jelentette be — Larry Speakes szóvivő közvetítésével —, az Egyesült Államok teljes kereskedelmi embargót léptet életbe a sandinista rendszer ellen, felmondja a még a Somoza-diktatúra időszakában kötött barátsági ás közlekedési szerződést, ennek megfelelően leállítják a két ország között mind a légi-, mind a hajóforgalmat. Az USA így kívánja „büntetni“ a mindössze hárommilió lakosú Nicaraguát, mert annak vezetősége nem hajlandó eleget tenni az amerikai diktátumnak.

Nicaragua Közép-Amerika legnagyobb országa. A 148 ezer négyzetkilométer területű államot északon Honduras, délen Costa Rica, keleten az Atlanti-, nyugaton a Csendés-óceán határolja. A főként mezőgazdasági árukat termelő Nicaragua fő termékei a kávé, a gyapot, a cukor, a banán és a marhahús.

Legújabb kori történelmében a spanyol gyarmatosítók örökségébe lépett konzervatív oligarchia jutott vezető szerephez. Ez lényegében az észak—amerikai nagytól j érdekeinek teljes kiszolgálását jelentette Nicaraguában. 1910-ben az Egyesült Államok hadserege megszállta az országot, a lakosság a külső és belső elnyomás terhei alatt egyre nehezebb körülmények között élt. Ebben az időben szerveződött az a nemzeti felszabadító mozgalom, amely Auguslo César Sandino tábornok zászlaja alatt a bányászokat, a szegény- és középparasztokat egyesítette a kizsákmányolás elleni küzdelemben. Ennek emlékére ünnepük május 4-ét, vagyis az 1927-es zászlóbontás napját, a forradalmi Nicaraguában a nemzeti méltóság napjaként. A Sandino vezette felszabadító harc eredményeként 1933. december 31-én az amerikai megszálló csapatok távozni kényszerültek Nicaraguából, ám az általuk létrehozott Nemzeti Gárda náhány hónappal később meggyilkolta Sandinót és vezérkarát, s hatalomra juttatta Anastaslo Somozát. A washingtoni támogatást élvező diktatúrát — majdnem két évtizedes fegyveres küzdelem után — 1979. július 19-én számolta fel a Sandinista Nemzeti Felszabadítást Front.

A sandinista erők győzelme szétzúzta a diktatúra hatalmi, katonai és állami gépezetét és politikai teret nyitott egy szilárd népi hatalmon alapuló új társadalmi rend felépítéséhez. A forradalmi kormányzat kisajátította

Baráti támogatással, szolidaritással

a diktatúra politikai és katonai vezetőinek javait, földreformot hajtott végre, államosította a pénzügyi rendszert, a külkereskedelmet és a bányákat. Létrejött a forradalmi népi hadsereg és a népi milícia, megalakultak a helyi tanácsi szervek, országos kampány bontakozott ki az írástudatlanság felszámolására, az egészségügyi hálózat fejlesztésére. A forradalmi vívmányok politikai alapjainak megszilárdításában kiemelkedő fontosságúak voltak a tavaly novemberben megtartott általános választások, amelyeken a lakosság döntő többsége szavazatával az addig követett politika mellett foglalt állást.

Nehéz örökséget hagyott hátra a diktatúra, elmaradott viszonyokat, munkanélküliséget, üres államkasszát és másfél milliárd dollár adósságot. Somoza végnapjaiban még bombázásokkal Is rombolta a nagyobb városokat, az ipari létesítményeket. A helyreállításhoz szükséges békés körülmények kezdettől fogva hiányoztak. A felmorzsolódott somozlsta rendszer tagjai zavarták az építőmunkát, majd 1981 végétől először a hondurasi, majd a Costa Rica-i bázisállásaikról támadták az új rendszert. A CIA hivatalosan tlzenkilencmillió dolláros kerettel segélyezte az első időszakban az ellenforradalmárokat, ám a washingtoni sajtó szerint a támogatás értéke napjainkig meghaladta a százmillió dollárt. A Nicaraguára kényszerített háború hatalmas erőforrásokat von el a termelésből: Idén a.költségvetésnek negyven százalékát fordítják honvédelmi kiadásokra. Az ellenforradalom a fő csapást a gyapot-, a kávé- és a cukornádültetvényekre mért, amelyek Nicaragua exportjának fő tételeit alkotják. Az ország kivitele évek óta nem fedezi az import értékének a felét sem. A kényszerű, a fogyasztást visszafogó Intézkedések ellenére az államadósság már négymilliárd dollár fölé növekedett.

A sandinista vezetés rendkívül nehéz körülmények között, a külső nyomással dacolva védelmezi nemzeti szuverenitását, azon fogát, hogy a lakosság nagy többségének egyetértésével meghatározza gazdasági és társadalmi fejlődésének útját. Nicaragua több alkalommal kinyilvánította, hogy a közép-amerikai feszültség megszün-Ugy tartják, a tények önmagukért beszélnek. Mégsem lehet indulatok nélkül, pusztán csak a tények közlésére szorítkozva tudomásul venni a „hetek“ bonni találkozójának eseményeit.

A hét leggazdagabb tőkés állam vezetői hagyományos értekezletének rendeltetése eredetileg a gazdasági, pénzügyi kérdések megvitatása lenne. Az idén igencsak sok ilyen téma várta a megvitatást, számtalan kérdés a tisztázást, a döntést. Például a mesterségesen felértékelődött dollár, a világkereskedelmet gátló protekcionizmus, a harmadik világ országainak eladósodása, sőt fizetésképtelensége, vagy az éppen a leggazdagabb országokban egyre nagyobb arányokat öltő munkanélküliség.

Nos, a mostani — május első hetében megtartott — bonni értkezleten minden megfigyelő és a záróközleményt értékelő szakértő véleménye szerint túl nagy figyelmet és túl sok időt e kérdések megvitatására nem fordítottak. Az említett közlemény csak általánosságokban és a régebbi értekezletek közhelyeit ismételve érinti a tömegeket sújtó munkanélküliséget vagy például a harmadik világban pusztító éhínséget. De csoda-e, amikor Ronald Reagan — kénytelen az ember megint a színész-múltjában megtanult módszerekre gyanakodni — „hatásos nyitánnyal“ indította a hetek tanácskozását: bejelentette Nicaragua elleni embargóját. Miután nem talált olyan egyetértésre, amilyenre számított, csillagháborús terveihez akarta megnyerni a hat tőkés állam teljes támogatását.

Az „igenek“ nem voltak egyöntetűek, sem túl hangosak. Elnyomta őket a tüntetők hangja. A felháborodott tiltakozásé, amiért az Egyesült Államok elnöke a második világháború befejezése, a fasizmus feletti győzelem negyvenedik évfordulója alkalmából a bithurgi temetőt látogatta meg. Ä luxemburgi határtól nem messze fekvő városka temetőjében kétezer olyan német katona sírja van, akik a második világháború nyugati frontjának egyik nagy csatájában, az Ardennekben estek el — az amerikaiak elleni harcban. A kétezer sír közül vagy harmincnak a tábláján SS-ek neve olvasható. „Ezzel a gesztussal az amerikai elnök a megbékélést hozta el“, magyarázták a Fehér Ház szóvivői. Ilyen „megbékéléshez“ elvárni a „hatok“ csöndes egyetértését, vagy helyeslését, pontosabban fogalmazva cinkosságát — köztük olyan országokét is, mint Franciaor„Csúcsteljesítmény’

szág és Olaszország, ahol erőteljes volt a fasisztaellenes partizánharc, az ellenállás —, enyhén szólva is fanatikus egyeduralmi szándékra vall.

Ilyen „megbékélést“ az emberiség nem ismerhet el — és nem is fogadhat el —, mivel megcsűfolná vele mindazt, amit eddig a humanizmus nevében alkottak és létrehoztak. Önbecsüléséről és felelősségéről mondana le, ha erre valaha is képes lenne. Hiszen — felejthetők-e a könyvégetők, az emberek millióit szenvedésbe, pusztulásba kergetők? Megbocsáthat-e a tiszta érzelmekkel érző, a nemes gondolatokat valló ember apja, anyja, gyermeke, barátja! gyilkosának? ...

Világszerte fellángolt a tiltakozás e szégyenletes politikai manőver, e minősíthetetlen „mutatvány“ időszakában, amivel minden egykori, mártírhalált hall áldozat emlékét, minden fasisztaellenes harcost, minden békeszerető embert megsértett a legnagyobb tőkés hatalom elnöke. Ezen az sem változtatott, hogy Helmut Kohl

tetáséért minden vitás kérdést kész tárgyalásos úton rendezni, de kifej' tette azt is, hogy semmiféle diktátu' mot nem fogad el, zsarolás hatására sem hajlandó politikai engedményekre.

Az Egyesült Államok mostani ma' gatartása Nicaraguával szemben a chilei fordulat és a grenadai beavatkozás előtti amerikai módszerekre emlékeztet. Ugyanis, miután a kong' resszus elutasította a Reagan-kormány kérését és nem engedélyezte újabb pénzügyi segély folyósítását a fegyveres ellenforradalmároknak, az el' nők embargót rendelt el a Nicaraguá' val folytatott kereskedelemre és leállította a két ország közötti légi for* galmat. „A washingtoni vezetés azzal Indokolja döntését, hogy a „sandlnis' ta rendszer fenyegeti a demokráciát, sót az Egyesült Államok biztonságát“, s hogy Nicaragua a „szovjet katonai jelenlét, bázisa a térségben“ — írja a TASZSZ hírmagyarázója.

Valójában Washington fenyegeti a sandinista rendszert. Hadüzenet nél kuli háborút folytat Managua ellen fegyverekkel látja el az ellenforra dalmárokat, elaknásítja a nicaraguai kikötőket. Világszerte elítélik és bí rálják Reaganék Nicaraguával szem beni magatartását. Kanada példáu továbbra is fejleszteni kívánja ke reskedelmi kapcsolatait Nicaraguával

Azonban Daniel Ortega kormánya a forradalmi célkitűzések intézmé nyesítésével sem képes a jelenlegi, súlyossá vált gazdasági helyzetben egyedül ellenállni az Egyesült Alias mok és az általa támogatott ellenforradalmárok nyomása következményei-» nek. A honvédelmi feladatok mellett napjainkban a gazdaság vált döntő stratégiai területté. Ezt a követelményt tükrözi egyebek között Daniel Ortega mostani körútja az európai szocialista országokban. A nicaragual küldöttséget vezető Daniel Ortega Saavedra köztársasági elnök tavaly júniusban rövid munkalátogatáson már. járt hazánkban.

Szolidaritást vállalunk azzal Я harccal, amit Nicaragua az imperializmus agresszív tervei ellen vív. A’ többi szocialista országgal együtt baráti támogatást nyújtunk ahhoz, hogy megoldhassa gazdasági fejlődésének halaszthatatlan feladatait.

kancellár kíséretében „csak“ tíz percig tartózkodót a temetőben, s hogy „taktikai okokból“, a nemzetközi felháborodás hatására, meglátogatta a bergen-belseni koncentrációs tábort is. Hiszen utána, bonni tartózkodása „fináléjáéként, beszédet mondott az NSZK fiataljai „legjobbjainak“, akiknek csillagháborús tervei nagyszerűségét úgy ecsetelte, mint az „emberiség biztonságos jövőjének feltételét“, A „béke és a szabadság apostoláénak pózában a két német állam egyesítésének szükségességéről beszélt. Ezek után érthető, hogy a bajorországi Nesseelwangban a Totenkopf SS-hadosztály volt tagjai tartottak háromnapos találkozót, és hogy az NSZK hatóságai nem ellenzik két további SS* hadosztály, a Leibstandarte Adolf Hitler és a Hitlerjugend egykori tagjainak összejövetelét sem.

Érthető? ... Az. ha nyilvánvalónak tekintjük, hegy Reagan elnök nem „megbékélést“ akar, hanem világhatalmának kiterjesztését — akár a fasiszta eszmék újjáélesztése által is.

Csakhogy aki már átélte, megszenvedte a rettegés és a félelem éveit, nem felejt. A spanyol nép azért rendezett óriási tüntetéseket, amikor —» a Közös Piac új tagországaiba látogatva — Reagan Spanyolországba érkezett. De New Yorkban, az ENSZ székhelye előtt is 250 ezer ember tüntetett, elítélték Reagan bitburgi látogatását. Kényelmetlen és nyugtalanító párhuzamok vonására kényszerít ugyanis e pózokban, mutatványokban és manőverekben nem válogatós elnök: nem hagyja elfelejtenünk, hogy valaha egy őrült, magát költőnek tartó uralkodó égő városokban gyönyörködött. Alig negyven éve egy mázoló ámokfutó akarta birtokba venni a világot. Vajon milyen szerepre vágyik még ez az egykori vadnyugati „filmhős“? Mert amit most „csúcsteljesítménynek“ vélt, csúfos bukás. Nem a 'színpadon, nem a mozivásznon, sokkal komolyabb fórumon: a világ lelkíismerete előtt.

H. Mészáros Erzsébet