Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-12 / 2. szám

1985. Január 12. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Ha az ember éhes, elsősorban arra gondol, miképp szerezhetne üres gyomrába valami ennivalót. Amíg bír­ja, fut, minden ötletet, lehetőséget felhasznál, hogy munkát szerezzen, vagy valakinek pár fillérért szolgála­tot tegyen, hogy csillapíthassa azt e kínzó és mardosó érzést, amelyet az éhség okoz. Nem riad vissza a szé­gyentől, megaláztatástól, csak kilá­baljon végre az éhség elviselhetetlen állapotából, amely olyan, mintha az ember légüres térben volna: torka ki­szárad, szédül, és olyan egyedül érzi magát, oly elhagyatottnak, mintha so­ha nem lett volna apja, anyja, test­vére. Ilyen állapotban keringtem szé­­delegve az ételszagú Vencel-tér óriási forgatagában, abban a reményben, hogy a sok ezer emher között mégis­csak ráakadok egy ismerősre,. És íme, a csoda megtörtént. Egy szülővárosomból való kereskedőt píl­f SZABÓ BÉLA: Zdenéket eddig bizonyos fölénnyel kezeltem, most kiderült, hogy semmi okom nincs rá. Olyasmire tanított, amin illik eltöprengeni... — Azon az éjjelen a tömegszálló­ban — tizenhatan aludtunk egy szo­bában — nyitott szemmel bámultam a sötétbe. A nagyvárosi zaj közepette különös látomásom volt. Ojra otthon voltam. Láttam a kereskedőt, ott állt főutcai boltja előtt, karba tett kézzel, felemelt fővel... Ügy tetszett, hogy nemcsak a boltját, hanem az egész város rendjét őrzi. Akkor értettem meg hirtelen, miért lett számomra oly idegen szülővárosom és otthonom. Abban a pillanatban azonban, amint az otthonra gondoltam, hirtelen hon­vágy fogott el... Magam előtt láttam anyámat, a teknő előtt áll, szitálja a kevert barna rozslisztet. Két karja szakértelemmel jobbra meg balra len­dül, hűséges szeme áhítattal őrzi a kovászos tésztát. Amikor a liszt ma­gába nyeli a vizet, és egyre sűrűsö­dik, kezdődik az Igazi munka, foly­tatódik a mindennap kenyérért való harc. Két keze ökölbe feszül, újra és újra nekilendül, gyúrja, paskolja a tésztát, szakadatlanul, pihenés nél­kül. Arcán megfeszül, kifényesedik a bőre, homlokán verejték gyöngyözik, de kérges ujjairól már leválik a ke­nyér tésztája. Ez az érlelődés jele, ezt már én is tudom, de azért még nem hagyja abba, még eljátszadozik, szép domborúkra gereblyézi a hatal­mas tésztadombot, azután meghitt, biztos mozdulatokkal letakarja a dur­va szövésű vászonabrosszal, A szobá­ban még mindenki alszik, de a ke­mencében már izzó szénné égnek a nagy fahasábok, és az abrosz alatt emelkedni, dagadozni kezd a tészta, mintha anyám az otthon lelkét gyúrta volna belé. Teremtő erő: csodálattal vegyes bámulattal lestem minden mozdulatát, ahogy leemelte a forró árpavékáról a fedőt, és rendet teremtett az ébre­dő, morgó gyermekhangok között. Mohó szájak ülnek most az asztal kö­rül, apró fogakkal tépik, gyömöszölik magukba a múlt heti maradék kenye­ret, közben egy-egy korty frissen fő­lantottam meg, akit ugyan sosem szív­­letlem, de most megörültem neki. Hajlandó lettem volna ellenszenvemet tévedésnek minősíteni, és minden csalását, bűnét megbocsátani. Elha­­gyatottságomat enyhítette a remény, hogy talán sikerül újra rendes kap­csolatot teremtenem a világgal. Né­hány percig észrevétlenül kísértem, és szorongó szemérmességgel azon gondolkoztam, megszólítsam-e... Mert hiszen számolnom kellett azzal is, hogy kolduló életem hírével telekür­­tölí a várost, ami aligha használt vol­na amúgy is megtépázott dicsőségem­nek. De követelődző gyomrom éppen akkor falta fel büszkeségem és em­beri méltóságom utolsó morzsáit__ Már semmivel sem törődtem, már ... már dadogó alázattal üdvözölni akar­tam, amikor az Ambassador szálloda előtt hirtelen visszahökkentem, az üd­vözlő szavak megakadtak száraz, tik­­kadt torkomon, és ijedten hátrál­tam ... A kereskedő bájos felesége és még bájosabb lánya lépett ki a szállodából, és én egyszerűen képte­lennek éreztem magara arra, hogy a Jóllakott család előtt megalázottan vallják e társadalom átkáról és titká­ról, amelyet ők tagadtak, és amelyről én versben is csak vonítani tudtam. Azon az estén Zdenék segített raj­tam, az a munkás, akivel az üdvhad­sereg szállodája előtt ismerkedtem meg. A Wilson pályaudvar váróter­mében találkoztam vele. Az a remény hajtott oda, hogy esetleg ráakadok egy utasra, aki egy-két koronáért igénybe veszi a szolgálataimat. Utas­ra ugyan nem akadtam, de Zdenék nagyon megörült nekem. Megltatott és megetetett, mint egy gyermeket, szál­lásomról gondoskodott, sőt egy inggel is megajándékozott, mert újat vásá­rolt. A régit a váróterem mellékhelyi­ségében levetette, újságba csomagol­ta, majd szó nélkül a kezembe nyom­ta, én pedig ugyancsak sző nélkül el­fogadtam, és egy közeli mosodában leadtam. Mindez pár perc alatt tör­tént ... és én újra olyan boldog vol­tam, mintha főnyereményhez jutottam volna. Minden újra helyreállt ben­nem ... Zdenékről nagyon keveset tudtam, még a családi nevét sem ismertem, 6 sem az enyémet, és nohe nem volt sokkal Idősebb nálam, azon az estén úgy viselte gondomat, mintha fiatal­korú öccse lennék... A cseh nyelv­vel is hadilábon álltam, de ez nem zavarta ... Mindenképpen segíteni akart rajtam. Elmondta, hogy egy szállítócégnél dolgozik, ezt a munkát ugyan nem ajánlhatja nekem, mert nehéz bútorokat kell cipelni, de ha baj volna (ha éhezem), akkor csak várjam őt hat óra tájban a cég előtt... Jellemző az is, hogy vacsora köz­ben, melyet a Wilson étteremben et­tünk meg, azt kérdezte tőlem, tu­dom-e, milyen nap van ma? Minden erőlködésem ellenére sem jutott eszembe értelmes, elfogadható válasz. Legnagyobb meglepetésemre közölte velem, hogy ma van az októberi for­radalom évfordulója. Gúnyosan meg­jegyezte: éhes embernek Illenék erre a nagy napra gondolnia. Ott, a Szov­jetunióban bizony senki sem éhe­zik ... Zdenék nem mondott többet, de kemény arcvonásai ellágyultak, és nekem akkor az volt a benyomásom, hogy azért vette fel az új inget, hogy megünnepelje ezt a nagy napot. Meg is kérdeztem, de nem válaszolt, hör­­pintett a söréből, majd komoly és ke­mény tekintette a beláthatatlan távol­ba merült. Hallgatott, én is hallgat­tam, a szégyen azonban emésztett. lisztet, nehogy egy porszemnyi is kár­ba vesszen. Szitált fáradhatatlanul tíz gyermeknek egy hétre valót. A liszt porzott és szállt felfelé, barna, lágy arcára rakódott fehéren. Szép­nek láttam akkor az anyámat, szólni szerettem volna hozzá, mondani vala­mi meghitten szépet, vigasztalót, megnyugtatót, de nem mertem, fél­tem, hogy nem tudom kimondani, hallgattam, сэак a szándék élt ben­nem. Igen, a szándék, gondoltam magam­ban keserűen. Mit ér mindez? Kinek segítek vele? Vajon érzí-e anyám, hogy szívből hálás vagyok neki? ... Hirtelen folytatódott a kép, pergett, mint egy filmszalag. Hajnal van, még mindenki alszik, anyám óvatosan le­száll az ágyról, csöndesen magára húzza elnyűtt, kopott ruháját, elma­radhatatlan kék kötényét, lábujjhe­gyen a tűzhelyhez megy, lehajol, majd térdre ereszkedik és tüzet rak. A tűz pattogni, élni kezd, a láng fal­ja a forgácsot, egyre hízik, vidáman ugrándozik anyám barna szemében, mint egy tükörben. Arra gondolok, a kissé kormos, megbízható tűzhely, a láng, anyám szeme, mindez elválaszt­hatatlanul együvé tartozik; fejlődő gyermekek bölcsője, éltető forrása: otthona. Otthon: szürkére meszelt falak, ágy ágy mellett, alvó, pihegő gyermekek, halkan emelő, emelkedő kenyér- és krumpllszagú mellükkel. A szoba kö­zepén mázolt asztal, rajta kenyérvá­gó kés, mellette a letakart, száraz bélü, áldott kenyér. A két ablakon hirtelen belép a napsugár, megara­­nyozza mindazt, ami szürke; cslllog­­vlllog, mint az eleven derű és re­mény... Anyám ekkor már ott állt a hatal­mas teknő előtt, amely egy kicsit ko­porsóra hasonlít, most mégis a csa­lád mindennapi kenyerének szülője. A bába az anyám, gyors mozdulattal könyökig feltűri a ruha ujját, lan­gyos vizet önt a teknőbe, és fürge ujjaival szakértelemmel szétmossa a zött árpakávéval leöbltntik. Aztán a gyerekek elindulnak könyveikkel a hónuk alatt, kopottságukkal, szegény­ségükkel, melyet anyánk tett elvisel­hetővé. Ami utánuk maradt, csend­élet: kenyérvágó kés az asztalon, pá­rolgó kávé és kenyérszag, a napsu­garakkal átszőtt szegényes otthoni levegő. Mihelyt a gyerekek eltávoznak, folytatódik anyám munkája. Ott ku­porog к forró kemence előtt, barna szemében vörös lángok szikráznak, előtte szakajtóban és más edények­ben kenyértészták domborodnak. A lapát Izmos kezében hirtelen működ­ni kezd, gyorsan, kiszámított pontos­sággal, percnyi Időveszteség nélkül. Ezután jól lezárja a kemencét. Csönd­ben, forróságban alakul, érik, bámul a kenyér, önmaga tüzében tisztul az otthon lelke. Én innen, a prágai tö­megszállásról látom mindezt... sze­retnék szólni... Valamit mondani, talán megköszönni... De hallgatok, csak a szándéknál maradok,- nyuga­lom önti el minden tagomat, hagyom, engedem, hogy szétáradjon bennem... És Íme, feltámadt a kenyér, kikelt forró sírjából, és megszületett bar­nán, fényesn. Fényes és vidám anyám arca is, csak a szeme sarkában fész­kel lágyan a fáradság. Munkáját a­­zonban pillanatnyi pihenés nélkül folytatja, véglgsimít a cipókon ned­ves, vizes ujjaival, megmossa plroslő barna arcukat, akárcsak gyerekei ar­cát Végre leül, ölébe rakja fáradha­tatlan, kérges kezelt, mintha pihenne, de nem pihen, lázasan él benne az idő tovább, gyűjti erejét, és szívében már ebédre melengeti. a krumplit, amely szürke, akár a rög, mégis ott­honunkban olyan a rangja, mintha a kenyér ikertestvére lenne. Prága, 1030. november 8. Hát végre eljutott hozzánk is. Most nem az a lényeg, hogy mozivásznon-e vagy tévében, hanem az, hogy láthat­tuk a Csodát. Mármint a filmtörténet egyik legnagyobb szenzációjának ki­kiáltott amerikai szuperfilmet, a Csil­lagok háborúját, amely első kópiáinak egyikét a végnapjait éló Elvis Presley sodperceken múlott, de mégis a Go­nosz pusztult el és megmenekült egy bolygó, talán több is, esetleg egy egész naprendszer. Ilyen grandiózus filmhez kozmikus méretű hepiend il­lik, nem vitás, Mint ahogy az sem, hogy tulajdonképpen jól szórakoz­tunk a vérbeli szuperprodukció min­den kellékét felvonultató, mesterien fényképezett, látványos filmen. Csak­hogy ... Az Idópont, az alkalom tette mégis kissé disszonánssá szórakozásunkat. Mert túlságosan bántó volt az ellen­tét a képernyőn cikázó halálsugarak és a karácsonyfa szelíd fényei között. A lézerpisztolyok sziszegése, a su­Gyertyafény és lézersugár háromnegyed millió dollárért vásá­rolta meg házimozija számára. Nos, Elvis után hét évvel a Magyar Tele­vízió is műsgrára tűzte, éspedig de­cember huszonötödikén este nyolc órától, és izgulhattunk, tövig rághat­tuk a körmünket két órán keresztül, hogy végül megkönnyebbülten eler­­nyedjünk a fotelben: bár csak má­gárágyúk találata nyomán széthulló bolygik explóziója és az év legbéké­sebb estéjének ünnepi csendje között. A száz nyelven egymásra acsarkodó világ és a családokban ezen a napon szinte testet öltött szeretet között. Olyan film ez a Csillagok háborúja, amelyre fél évre előre be lehet táb­lázni a mozit és amelyet az év há-Lorincz Gyulára emlékezünk Háromnegyed évszázaddal ezelőtt, 19X0. január 16-án született Sládkovi- Covón Lőrincz Gyula, kulturális és közéletünk jeles képviselője. Pályafutá­sát képzőművészként kefcdte, miután elvégezte Budapesten a Képzőművé­szeti Akadémiát, ahol egyebek között Vaszary Jenő és Réti István tanítvá­nya volt. Ezt követően két évet Franciaországban töltött tanulmányúton, majd 1939-től 1945-ig Budapesten dolgozott mint reklámgrafikus. 1947-ben tért vissza Bratislavába, ahol átvette a Pravda és a Journal kiadó grafikai osztályának vezetését. Élete egyik legjelentősebb állomása volt az 1949-es év, amikor megvá­lasztották a CSEMADOK Központi Bizottságának elnökévé, illetve kinevez­ték az Oj Szú főszerkesztőjévé. Az előbbi funkciót 1968-ig, az utóbbit 1934-ig töltötte be, miközben tagja volt az SZLKP, majd a CSKP Központi Bizottságának is. 198ö-tói 1975-ig ismét az Oj Szó főszerkesztőjeként mű­ködött, 1972-ben újra megválasztották a CSEMADOK KB elnökévé, amely funkciót egészen haláláig (1980. december 14.) töltötte be. Életének utol­só három évében a Szlovák Képzőművészek Szövetségének elnöke volt. Képzőművészeti munkásságában főleg a festészet és a grafika foglal el jelentős helyet. Legjelentősebb festményei: Gondok (1934), Vihar előtt (1936), Párizs elbukott (1940), Február (1948), Komoly pillanatok (1978). Grafikái közül a legismertebbek az Emlékek című ciklus, továbbá a Ko­súti sortűz, a Dózsa György serege, a.Legyőzhetetlenek és a Szlovák Nem­zeti Felkelés című alkotások. LADISLAV NOVOMESKV: Csempészett ceruzával Fut a Vág, fut e habja, habra hullva, mégis egy helyben áll örökre kint, akárcsak hosszú perceink, mikkel itt maradtunk magunkra. Nézzük bennünk a tükrös tavi mélyből földerengő volt művek romjait s a múló napok dolgait, mintha olvasnánk egy nyitott tenyérből. Szánkból szavak pókhálószála véget nem érve árad, árad egyre, és — hogy ne lephesse feledés — álmok éjébe rejtik el az évek. Ring életünk, részekből rakva össze, a tétlen idő mérlegén, míg a gyönge remény, mint szelíd galamb, suhant tova benne. Hosszú perceink maradnak csupán itt unt csöndünkben, elfolyva, mint a mozdulatlan Vágón odakint a habok, hol a hegyek kékje látszik. (RÓNAY GYÖRGY fordításai Fotoi -kallta-. romszázhatvanót napjából háromszáz­­hatvannégyen bemutathat a televízió. December huszontötödiké kivételével, amikor ml láthattuk. S ha már ttt tartok, hadd mondjam el, hogy maga a film is meglehetősen vegyes érzelmeket keltett bennem. George Lucas diagnózisa az, ami nyugtalanít, amit nem tudok, nem akarok elfogadnt. Valóban gyógyítha­tatlan lenne az emberiség? Tankok helyett lézerágyúk, vadászgépek he­lyett űrclrkálók, letgázott országok helyett letgázott bolygók -r ennyt lesz csak a változás száz vagy ezer év múlva? Az ELLEN S EGE S KEDÉS marad továbbra is az Ember legfőbb jellemvonása? Jó, tudom, nem jöven­dölni akart Lucas, hanem első­sorban és mindenekelőtt kasszasikert csinálni. Viszont ez csak eggyel több ok az aggodalomra: miért az ILYEN film kasszastkere a legbiztosabb? Ilyennek szeretnénk látni magunkat a távolt jövőben? Vagy ilyenek le­szünk valóban? Vagy — ha mindab­ból, amit láttunk, csak egy pld Is megvalósul — leszünk-e egyálta­lán .,.? VASS GYULA' A Thália januári játékterve 12. szombat, Lekenye (Bohuöovo): Csapodár madárka 19.00 13. vasárnap, Alsőlánc (Nižný Lanec): Csapodár madárka 18.00 17. csütörtök, Kassa (Košice): Gellérthegyi álmok (Premier) 19.00 19. szombat, Csoltő (Coltovo): Csapodár madárka 19.00 22. kedd, Kassa (Košice): Gellérthegyi álmok 19.00 23. szerda, Kassa (Košice): Gellérthegyi álmok 15.00, 19.00 24. csütörtök, Kassa (Košice): Gellérthegyi álmok 19.00 25. péntek, Perény (Perín): Csapodár madárka 18.00 26. szombat, Szádelő (Zádiel): Csapodár madárka 18.00 27. vasárnap, Szína (Seňa): Csapodár madárka 17.00 29. kedd, Csécs (Čečejovce): Csapodár madárka 19.00 31. csütörtök, Királyhelmec (Král. Chlmec): A csodatevő Borbála-ág 14.00, 19.00

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom