Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-09 / 10. szám
1985. március 9. SZABAD FÖLDMŰVES 3 Szilárd összefogással a békéért, az életért Amikor a II. Internacionále kong resszusa 1910. augusztusában Koppenhágában összeült, egyidejűleg az akkoriban Európa haladó mozgalmaiban nagy szerepet játszó szocialista nők 2. konferenciája is megkezdte munkáját. A konferencia, mint utóbb bebizonyosodott, fontos határkő lett a nemzetközi nőmozgalomban. A tizen hét ország szocialista nőit képviselő küldöttek itt a dolgozó nők sorsáról tanácskoztak. Megvitatták társadalmi helyzetüket, továbbá a nőmozgalom soron következő feladatait. A szervezett nőmozgalom tanácskozása merőben eltért az akkori idők polgári társadalmában kikiáltott nűmozgalomtól. Volt azonban egy fő dolog, amely a szocialista nők szervezetét összekötötte más haladó szervezetek gyakorlati tevékenységével. Ez pedig fáradhatatlan harc volt a háború ellen. A koppenhágai konferencia kiemelte, hogy a szocialista nőmozgalom egyik elsőrendű feladata legyen a békeharc. Zetkin Klára, az ismert lelkes német forradalmár javasolta a konferenciának, hogy március 8-át évente a nemzetközi nőnapként ünnepeljék meg annak emlékére, hogy 1909- ben negyvenezer New York i varrónő tüntetett és sztrájkolt az akkor még elképzelhetetlen demokratikus-szociális jogokért, így köztük a nők egyenjogúságáért, választási jogáért, a nyolcórás munkaidőért, a szociális ellátásért, az emberhez méltó társadalmi helyzetért, s (#zel juttassák kifejezésre békeharcukat és nemzetközi szolidaritásukat. A New York i varrónők sztrájkja az első önálló női sztrájk volt. 1908 végén kezdődött és négy hónapig tartott. A sztrájkoló nők a nyolcórás munkaidő azonnali bevezetését, a bérek emelését, a szociális biztosítás törvénybeiktatását, a munkakörülmények javítását követelték. A hatóságuk ugyan erőszakkal elnyomták a sztrájkot, így a sztrájk résztvevői követelményeiknek csak részleges teljesítését érték el, de a New York-i varrónők megmozdulása önmagában nagy politikai esemény lett, egyesítően hatott a munkásnőkre, megmutatta a munkásegység erejét a tőkés kizsákmányolás elleni harcban. Hozzájárult ahhoz, hogy számos tőkés országban. így például Svájcban, Németországban, Dániában megalakultak a varrónők saját szakszervezetei. A szakszervezetek felkarolták azt a gondolatot, hogy évente megünnepeljék a nemzetközi nőnapot. Első megünneplésére már 1911-ben sor került. Ez hatalmas megmozdulásként zajlott le a nyolcórás munkaidőért, a nők választójogának elismeréséért és harci felhívásként halott a háborús veszély elleni küzdelemre. Az Osztrák — Magyar Monarchiában a háború időjén betiltották a nemzetközi nőnap ünneplését. Oroszországban először 1913. március 8-án ünnepelték meg. Haladó nőszervezetek kezdeményezésére nálunk Csehszlovákiában felújították a nőnap hagyományait. .Először 1921-ben ünnepelték a polgári demokratikus köztársaságban. Egy év múlva az ünnepségek már tömegjellegűekké váltak, 1933-han pedig a nemzetközi nőnap a dolgozó nők harci manifesztációjaként zajlott le a fasizmus ellen. A nemzetközi nőnap jelentőségét kidomborítja az a tény, hogy a szocialista irányítású nőmozgalom a nők teendőit kezdettől fogva egybekapcsolta a munkásosztály felszabadításának általános tennivalóival, a mozgalom nem különüli el a társadalmi harctól mint valami különálló érdekszövetség, hanem feladatait mindenkor egybekapcsolta a munkásosztály érdekeinek védelmével. így van ez manapság is, ha végigtekintünk a békeharcban aktív szerepet játszó nők mozgalmában. Ott találjuk őket Angliában, ahol végsőkig menően mindent elkövettek a Fershing-rakéták és a robotrepülőgépejc befogadására alkalmas támaszpontok megszüntetéséért, azért, hogy a jelenlegi drágaság viszonyai közepette a bányászfeleségek nagyobb keresetet kapjanak, mint a múltban. A „vaslady“ kormánya azonban eleresztette füle mellett a dolgozó nők, anyák és feleségek jogos követeléseit. Ha megállapítjuk, hogy a békemozgalom Európa-szerte erősödik, akkor ebben igen nagy része van korunk asszonyainak, akik két világháború tapasztalataiból okulva, egy harmadikat gyökerében meg akarnakAakadályozni. Fülükben csengenek Konsztantyin Csernyenko szovjet pártfőtitkár és államfő mély hittől áthatott szavai, hogy a háború ellen akkor kell harcolni, amikor még el sem kezdődött. Lőrincz László Új szocialista javaslat Bécsben Ä bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon a Szovjetunió a maga, valamint az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia nevében megállapodástervezetet terjesztett elő a Közép-Európában állomásozó amerikai és szovjet szárazföldi erők létszámának tényleges csökkentésére, indítványozva, hogy a csökkentés után a felek ne növeljék a térségben állomásozó fegyveres erőik és fegyverzetük szintjét. A javaslat szerint a megállapodás érvénybe lépésétől számított egy év alatt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közép európai szárazföldi erőit, szervezett egységekben húsz-, illetve tizenháromezer fővel csökkentené. A csapatokkal együtt kivonnák a katonák személyi fegyverzetét és egyéb haditechnikai eszközeit is. Ezzel egyidőben a tárgyalásokon részt vevő valamennyi állam kötelezettséget vállalna, hogy a megállapodás érvényességgének ideje alatt sem kollektiven, sem országonként nem növeli középeurópai haderejét és fegyverzetét. A megállapodástervezet javasolja a csökkentés és kivonás által érintett egységek jegyzékének cseréjét, a csökkentéssel, kapcsolatos gyakorlati intézkedések kezdetének és befejezésének bejelentését, végezetül pedig azt, hogy a csapatok kivonásának Időszakára mindegyik fél hozzon létre három-négy megfigyelőállást a csökkentés ellenőrzésére. Valerian Mihajlov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője, rámutatott: a tervezet abból indul ki, hogy a további, nagyobb méretű haderőcsökkentéssel kapcsolatos tárgyalások folytatódnak, méghozzá azzal a céllal, hogy a felek 900—900 ezer főben, a szárazföldi erőknél 700—700 ezer főben érjék el közép-európai haderőik azonos szintjét. Kukrinyikszi rajza Az összeíomM bizonyítéka A SZOVJETUNIÓBAN MEGTARTOTTAK A VÄLASZTÄSOKAT Alig kevesebb, mint egy év telt et a legutóbbi mérlegkészítés óta, s most hasonló esemény — választási gyűlések sorozata — adott alkalmat a számvetésre és a továbbtervezésre. Tavaly, amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába jelölt politikusok találkoztak választóikkal, a szovjet közvélemény — és a külföld — elsősorban arra a kérdésre várt választ, milyen irányvonal niellett kötelezi el magát az alig néhány héttel korábbi személycsere után a szovjet vezetés. Érthetően nagy viszhangot váltott ki, hogy a Politikai Bizottság tagjai, élükön az SZKP KB főtitkárával, minden részterületen hitet tettek a korábbi célok meBett. Vonatkozott ez a következetes békepolitika folytatására éppúgy,, mint a megkezdett gazdasági kísérlet továbbfejlesztésére. A belpolitikai esemény, amelyhez a mostani képviselő- és tanácstag-jelölti beszámolók kapcsolódtak, szélesebb körű: az idén a köztársaságok parlamentjeinek, illetve tanácsi szerveinek össztételéről döntöttek a szovjet állampolgárok. Szinte hihetetlennek tűnő adat: a kampány során 2 millió 300 ezer jelölt találkozott választóival, s elképzelhető, hogy a kisebb kollektívák gyűlésein milyen aprólékosnak tűnő, s valószínűleg főként az illető országok érdeklődésére számot tartó kérdések kerültek szóba. A világot természetesen elsősorban a kampány finise érdekelte, azok a gyűlések, amelyeken a Politikai Bizottság egy-egy tagja mondott beszédet. Változatlan alapelvek mellett részletkérdésekben érzékelhetőek voltak eltérések a tavalyi megfogalmazásokhoz képest — már csak azért is, mert akkor egy irányvonal megszabása volt a központi kérdés, mára viszont egy év távlata a számadást is lehetővé tette. Másként építették fel belgazdasági mondandójukat Is a szónokok. Egyrészt — köztársasági választásokról lévén sző — egészen részletekbe menő elemzést adtak az érintett területek eredményeiről, — az ötéves időszakot felölelve. Másrészt tavaly a központi kérdés az akkor indult gazdasági kísérlet volt. A jelöltek érveltek, felidézték az első tapasztalatokat, amelyek kivétel nélkül a nagyobb vállalati önállóságot jelentő, egyszersmind megnövekedett felelősséggel járó kezdeményezések mellett szóltak. Most magáról a kísérletről kevés szó esett — mintegy jelezvén, hogy az elfogadott, beindult, ebben a szakaszában nincs mit közölni róla, csinálni kell, s tjiajd az eredmények Tavaly Latin-Amerikában talán a legtöbbet emlegetett szélsőjobboldali vezető Augusto Pinochet tábornok, a chilei junta vezetője volt. Neve rendszerint azért szerepelt a világsajtó hasábjain, mert az uralmával azaz sajátosan brutális kormányzati módszerével elégedetlen alattvalói egyre gyakrabban szerveztek ellene úgynevezett nemzeti elégedetlenségi napokat. Ilyenkor szóhoz jutott az ország minden elégedetlen ereje, hallatta szavát az illegalitásban tevékenykedő kommunista párt, mely e jelek szerint az illegalitásban is ápolja kapcsolatait Lnis Corvalannal. a párt kiemelkedő vezéralakjával, továbbá a Népi Egység erőszakkal megdöntött kormányának más tagjaival. E napokon hallatták szavukat az ellenzéki szerepbe kényszerült egyház képviselői is, akik keresztüllátva Pinochet embertelen szándékain leleplezik az emberek megtévesztésére szolgáló olykor kenetteljesen ható demokratizálási ígéreteit. Pinochet, aki vérfürdőket rendezett, titkosrendőrségével eltüntette a kellemetlen személyeket végül is rákényszerült, hogy „szabad választások“ soha be nem váltott ígéretével csillapítsa az elégedetlen tömegeket, hogy elkerülje a robbanást. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy azoknak volt igazuk, akik eleve nem vették komolyan a diktátor Ígéreteit. Pinochet szájából sokszor elhangzott, hogy mérsékelni szándékozik a fegyveres testületek terrorját és rátér a demokráciához visszavezető útra, ám a gyakorlatban semmi sem törtpnt. Arra ugyanis nem figyelhettünk fel érdemben, hogy próbálta, nem is egy alkalommal megtalálni a maga embe rét, akivel megtévesztő kapcsolatokat építhet ki a dolgozók felé. A közvélemény jól sejtette, amikor azt tippelte, hogy ez az ember Sergio Onofre Jarpa belügyminiszter, ismert jobboldali politikus lehet, aki már többször próbálkozott párbeszédbe bocsátkozni a polgári ellenzékkel. Pinochet ugyanis elővigyázatosan a polgári ellenzék felé orientálódik, miután többször is kudarcot vallott az egyházi körök megnyerésével. Pinoönmagukért beszélnek. Az első év tapasztalatait helyi és össz-szövetségi szinten egyaránt korábban kiértékelték,* a következtetést jelzi, hogy ez év januárjától további 21 össz-szövetségt és köztársasági ipari minisztérium vállalatára terjesztették ki. Persze közvetett módon több szovjet vezető is érintette a gazdaságirányítás új elképzeléseit; Mihail Gorbacsov például igen keményen szólította fel a helyi vezetőket, hogy a problémáikat maguk oldják meg, s ne várjanak valamiféle felsőbb beavatkozásra. Emellett elsőrendű fontosságúnak ítélte a munkafegyelem javítását, és a korrupció elleni harcot. Tyihonnv miniszterelnök egyebek között a munka termelékenységének további növelését szorgalmazta. Mint mondotta, nem lehet beérni a kezdeti eredményekkel — különös tekintettel arra, hogy a Szovjetunió még messze nem használja ki tartalékait. Gazdasági szakértők egyöntetű véleménye, hogy az 1985-ös terv teljesítése kiemelkedő jelentőségű. Nyikolaj Rizskov КВ-titkár elmondta: a tét nagy, hiszen ez az év döntő lehet a most záruló XI. ötéves terv egésze, á népjőlét általános növekedése és a XII. ötéves terv startja szempontjából is. A választási kampány szorosan kapcsolódott az SZKP XXVII. kongreszszusának előkészítéséhez. Már csak azért is, mert a párt e legmagasabb fórumán olyan nagyjelentőségű kérdésekről döntenek majd, mint a következő ötéves terv, és a népgazdaság 2000-ig szóló fejlesztési terve. Több KB-titkár — Borisz Ponomarjov, Mihail Zimjanyin, Konsztantyin Ruszakov — emlékeztetett arra, hogy az SZKP idejekorán magára vállalta a tudományos-műszaki haladás és a szocializmus egybekovácsolásának történelmi feladatát. A tudományosműszaki haladás — húzta alá Ponomarjov — biztosíthatja számunkra a fölényt gazdasági téren a kapitalizmussal folyó világméretű versenyben. Ugyancsak a XXVII. kongresszusra vár a fejlett szocializmus tökéletesítésével összefüggő kérdések áttekintése, az SZKP újjászerkesztett programjának megvitatása és jóváhagyása, a párt szervezeti szabályzatában a szükséges változtatások végrehajtása. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP ehet tavaly ősszel amolyan önfelszámoló puccs látszatát kísérelte meg. A belügyi tárcát elfoglaló jarpa segítségével átszervezte a kormányt és a cselszövéssel elfogadtatott alkotmányban is bizonyos látszat módosításokat eszközölt. Ezzel egyidejűleg ostromállapotot rendelt el, nehogy engedékenységnek vélt gyengesége láttán nekibátorodjanak a dolgozók, radikalizálják követeléseiket és komolytalanul vett Ígéreteinek beváltására kényszerítsék a kormányfőt. Azóta mintegy félév telt el. Pinochet most újra a régi trükhöz folyamodott. A á diktátor közelmúltban ismét átszervezte kormányát. Jarpa helyére új belügyminisztert állitott s kicserélte a pénzügyminisztert is, a többi miniszter azonban a helyén maradt. A chilei eseményekből a szemlélők azt a tanulságot vonták le, hogy Pinochet a kormány átszervezésével kifejezésre kívánta juttatni, hogy tovább óhajtja folytani eddigi politiká ját, vagyis a demokratizálási ígéretek ellenére változások nélkül kíván kormányozni a terror országában. A látszat átszervezéssel egyidejűleg ismét elszabadult a pokol Chilében. Ezrével tartóztatják le az embereket. Száműzetésbe küldenek ellenzéki politikusokat, fokozták a cenzúrát, erősítették a gyülekezési és kijárási tilalmat. Pinochet ezzel a lépésével és korábbi trükkös fogásaival fő ellenségének, a munkásosztálynak rontott neki. Cseles kormányátalakításával hirtelen megelőzte a szakszervezetek szándékát, hogy megszervezik az eddig legnagyobb általános sztrájkot. A diktátor és a szakszervezetek párviadala ugyanis bizonyos fajta politikai barométer, melyen a kormányzattal kapcsolatban sok minden lemérhető. Tény és való, hogy évtizedek terrorja alatt a diktátor bizonyos félő tisztelettel tekintett a dolgozók egységes szakszervezeti központjára, de nem mert hozzányúlni. Február elején alkotmányellenesnek KB főtitkára, akinek beszéde a hagyó» mányokhoz híven mindegy lezárta a kampányt, s egyszersmind összegezte a szovjet vezetés állásfoglalását a leglényegesebb kérdésekben, ezzel kapcsolatban igy fogalmazott: „Folynak az előkészületek a párt XXVII. kongresszusára. Arra a kongresszusra, amely különös szerepet hivatott bétől» teni pártunk történetében, az ország sorsában. Ennek a kongresszusnak kell ugyanis elfogadnia az új szerkesztésű pártprogramot. Ez a fejlett szocializmus tökéletesítésének programja lesz, annak á nagyarányú alkotó tevékenységnek a programja, amely lehetővé teszi, hogy teljes egészében valóra váltsuk szocialista eszményeinket.“ —★ — Ä Szovjetunió 15 szövetségi köztér* saságának központi választási bízott* ságai elbírálták a választások ered* ményeiröl szóló adatokat, és a választási törvények vonatkozó cikkelyei alapján nyilvántartásba vették valamennyi választási körzetben a legfelsőbb tanácsokba megválasztott kép* viselőket. Valamennyi megválasztott képviselő a kommunisták és pártonkívüliek tömbjének jelöltje. Ä legnagyobb szovjet köztársaság* ban, az Orész Föderációban a választásokon 101 millió 058 ezer 205 személy vett részt, vagyis a választók 99,97 százaléka. A képviselőjelöltekre a választók 99,93 százaléka szavazott, A képviselők 35,8 százaléka munkás, 14,7 százaléka kolhoztag. A képviselők 66,6 százalékát az SZKP tagjai és tagjelöltjei alkotják, 33,4 százaléka pártonkívüli. A nők hányada 35,3 százalék, a harminc éven aluli képvise* lök aránya 20,3 százalék. A képviselők összetétele 64 százalékban váltó* zott meg. 'Ä 15 szövetségi köztársaság legfelsőbb tanácsaiba történt választások eredményei újból meggyőzően tanúsítják, hogy a szovjet dolgozók teljes mértékben támogatják az SZKP* és a szovjet állam bel- és külpolitikáját, A szovjet emberek bizonyították: következetesen új sikerekre törekednek a kommunista építés valamennyi szakaszán. minősítette a haladó pártokat tömörítő demokratikus népi mozgalmat, hogy ennek alapján letartóztatási parancsot adhassanak ki tiz ismert politikai vezető ellen. Onofre Jarpa belügyminiszter felismerve a helyzet komolyságát s ebben a maga bűnösségét, lemondott miniszteri gangjáról és visszaadta miniszteri megbízatását pártfogójának, a diktátornak. Washington évek éta nyugtalanul figyelte a chilei kibontakozást, persze nem abból a szempontból, hogy lesz-e itt valaha tényleges demokrácia, hanem azért, hogy sikerül-e a diktátornak valamilyen gyógyszert feltalálnia rendszere bajaira, hogy ne hozza még nehezebb helyzetbe a diktátort támogató Reagan kormányzatot. nem tanul A latin-amerikai országokban mostanában különféle kiszámíthatatlan változások mennek végbe. Márciusban iktatják be hivatalába Uruguayban jósé Sanguinetti köztársasági elnököt, aki tizenegy év után váltja fel a katonai juntát és vezeti vissza az országot a polgári kormányzás útjára. Hasonló a helyzet Brazíliában is, ahol a nemrégen lezajlott választások révén Tancredo Neves polgári politikus foglalja el az elnöki széket. Ezek a változások kétségtelenül meglepték a chilei diktátort, ám a jelek szerint a helyzet még nem érett arra, hogy gyökeres változások történjenek Chilében, egy általános népi megmozdulás révén. A nyári események után az a kép tárul elénk, hogy Pinochet még nem eszmélt rá, mit kell tennie a józan ész törvényei szerint. A diktátor nem ismeri alattvalóinak gondolkodását, teljesen elidegenedett tőlük, ugyanakkor nem veszi észre, hogy a lakosság valamennyi rétegében erősödik a demokrácia igénye. A jelenlegi chilei helyzetre jellemző, hogy kisebbednek az ellenzék között; ideológiai különbségek és olyan járható utat keresnek, amely majd oda fog vezetni, hogy Chile megszűnjék a rémuralom szimbóluma lenni. L. L. KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR