Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-23 / 8. szám

1985. feSruär 23. SZABAD FÖLDMŰVES 3 A béke védőpajzsa Nehéz, hosszé és győzelmes utat tettek meg a szovjet fegyveres erők attól az időtől fogva, hogy 1918. feb­­runár 23-án az akkor még teljesen fiatal munkás-paraszt Vörös Hadsere” ezredei Pszkovnál és Narvánál az első megsemmisítő csapást mérték a támadó német-cári hadseregre, meg­állították előrenyomulását Pétervár felé, megvédték a Nagy Október böl­csőjét és megmentették a szocialista hpzát. Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt mindent megtett a forradalmi vívmányok megvédéséért és a szovjet hatalom, a világ első munkás-paraszt állama megszilárdí­tásáért. Az imperialista államok mindjárt a forradalom győzelmét követő napok­ban a cári tábornokok által vezetett fehérgárdista bandák támogatásával véres intervenciós háborút indítottak Szovjet-Oroszország ellen. A szovjet nép akkor nehéz helyzetben volt. Az Októberi Forradalom győzelme az egész világ dolgozói között az öröm és a lelkesedés óriási hullámát kel­tette, mivel ebben a győzelemben a saját jobb jövőjüket is látták. Ezért sok külföldi, akit az az időszak Oroszországban ért, önként a Vörös Hadseregbe lépett, és soraiban védel­mezte a forradalmat. .Több mint ne­gyedmillió volt ezeknek az öntudatos hazafiaknak-internacionalistáknak a száma, köztük mintegy húszezer cseh és szlovák harcolt. Már akkor hiábavalók voltak a nemzetközi reakciónak a szovjethata­lom megsemmisítésére irányuló szán­dékúi. Törekvései végül a polgárhá­borúban teljes csőddel végződtek, s ez nem volt a véletlen műve. A szo­cializmus legyőzhetetlenségét és óriá­si életerejét magasan kiemelte a for­radalom vezére, V. I. Lenin a követ­kező szavakkal: „Sohasem fogják le­győzni azt a népet, amelynekAnunká­­sai és parasztjai nagy többségükben felismerték, megérezték és tisztába lettek vele, hogy saját hatalmukat, a szovjethatalmat — a dolgozók hatal­mát védelmezik, hogy azt az ügyet védelmezik, amelynek győzelme nekik és gyermekeiknek biztosítja a kultú­ra minden áldását, mindannak élve­zetét, amit az emberi munka létreho­zott.“ A Szovjetunió nemzetei számára a legnagyobb próbatétel a hitlerista Né­metország elleni 1941—1945-ös Nagy Honvédő Háború volt. A második vi­lágháború legnagyobb terheit viselő Szovjetunió érdeme, hogy eltörte a fasiszta szörnyeteg gerincét ps így megakadályozta a fasiszták "barbár szádékának, a haladó emberiség ki­irtásának megvalósítását, megmentft­­te az emberiséget a fasiszta járom­tól. Szocialista hazájuk védelmében a szovjet katonák a hősiesség soha nem látott példáit mutatták. A szovjet nép Nagy Honvédő Háborúja az egész világnak megmutatta a szocialista gazdaság alapjainak hatalmasságát, s az internacionalista szocialista esz­mék legyőzhetetlen erejét. Ezek az eszmék vezették a szovjet népet a szabadságért vívott harcában. A szovjet fegyveres erők a fasiszta rabságból tizenegy európai ország több mint 113 millió állampolgárát szabadították fel, a japán szamurá­jok elnyomásától pedig az ázsiai föld­részen több mint hetvenmillió embert mentették meg. A fasiszta hordák elleni súlyos .har­cokban a szovjet hadsereg oldalán derekasan küzdöttek a csehszlovák katonák — a Szovjetunióban megala­kult csehszlovák egységek tagjai is. Ezekben a harcokban a szovjet és a csehszlovák katonák vérük közös huilatásával pecsételték meg a két nép harci testvériségét. A Kárpátok­ban, a lengyel Krosno városától kezd­ve a szovjet hadsereg teljes nyolc hónapon keresztül szüntelen harcok­ban szabadította fel hazánk helysé­geit. Hazánk felszabadítását 1945 di­cső májusi napjaiban Prága felszaba­dításával tetőzte be. E történelmi eseményre emlékez­ve a negyvenedik évforduló alkalmá­ból újfent tudatosítjuk, hogy a szov­jet hadseregnek a hitlerista Német­ország fölött aratott győzelme nélkül nem lennénk szabadok. Szabadsá­gunk kivívásáért katonák milliói ál­dozták életüket. Az imperializmus a második világ­háború után sem változtatta meg igazi arcát. Szüntelenül a szocializ­mus megsemmisítéséről ábrándozik. Agresszivitásáról több mint ötszáz helyi háború és konfliktus tanúsko­dik, amelyeket az imperialisták rob­bantottak ki. Emellett a legváltozato­sabb formákban hadakoznak a szo­cializmus és a világ forradalmi moz­galma ellen. Szüntelenül növelik a fegyverkezési kiadásokat, tökéletesí­tik agresszív stratégiájukat, erősítik katonai tömbjeiket, főképpen az USA vezette észak-atlanti tömböt. Minden módon fékezik a nemzetközi enyhü­lés folyamatát, fokozzák az ideológiai aknamunkát a szocialista országok ellen. Szándékaikat és céljaikat mu­tatja, hogy ignorálják a Szovjetunió és a szocialista közösség többi orszá­ga fontos békejavaslatait. Az imperialista erőszakpolitikát csakis a szocializmus sokoldalú és összehangolt védelmi képességével fékezhetjük meg. Ehhez járult hozzá' a Varsói Szerződés tagországai had­seregeinek tavaly hazánk területén megtartott Pajzs ’84 elnevezésű sike­res hadgyakorlata. Megmutatkozott a Varsói Szerződés egyesített haderőinek magas színvo­nalú katonai felkészültsége, szilárd internacionalista egysége, erkölcsi­politikai ereje és megbonthatatlan harci tevékenysége. Megmutatkozott, hogy a Varsói Szerződés tagországai­nak baráti hadseregei szilárd pajzsot képezve védik a szocialista országok békés építőmunkáját és népének éle­tét. A nemzetek és hadseregeik ba­rátsága megbízható alap a szocia­lista államok katonai ereje tovább­­erősítésének, amelyen mindenkor ha­jótörést szenvedtek és a jövőben is megtörnek a háborús uszítók agresz­­szív törekvései és cselszövései. A szovjet néphez és hadseregéhez szilárd testvéri barátság szálai, kö­zös célok és feladatok fűznek ben­nünket. A Szovjetunió segítséget nyújt nekünk hazánk építésében, hadsere­günk politikai és harci felkészültsége növelésében. A szovjet fegyveres erők és velük együtt a Varsó Szerződés többi országának hadserege kommu­nista pártjuk kongresszusának hatá­rozatait teljesítve szüntelenül növeli országaik védelmi képességét, éberen őrzik mindazt, amit nemzeteink meg­teremtettek. A szovjet hadsereg és haditengeré­szet megszületésének 67. évfordulója alkalmat ad arra, hogy ismét megem­lékezzünk a szovjet fegyveres erők dicső harci útjáról, amelyet kommu­nista pártjuk vezetésével tettek meg. Mélységes az a meggyőződésünk, hogy a szovjet hadsereg — a béke védő­pajzsaként — a Varsói Szerződés töb­bi országának hadseregével együtt a jövőben is teljesíti internacionalista kötelességét — mindenkor szilárdan áll a szocializmus és a béke őrhe­lyén. —SZ— A Csendes-óceán „behalasítása“ Ö. Arzsekajev rajza Ä Francia Kommunista Párt XXV. kongresszusa Párizs északi külváro­sában Satnt-Ouenban ülésezett. A kül­földi vendégek, a testvéri kommunis­ta és munkáspártok, valamint a nem­zeti felszabadító mozgalmak képvise­lői körében helyet foglalt a CSKP küldöttsége is Josef Hamannal, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségé­nek póttagjával, -a KB titkárával az élen. Az SZKP küldöttségét Mihail Szolomencev, váz SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP KB mel­lett működő pártellenőrzési bizottság elnöke vezette. A kongresszus elnökségének meg­választása után Georges Marchais, az FKP Központi Bizottsága főtitkára emelkedett szólásra. Georges Marchais a Központi Bi­zottság beszámolójában, rámutatott, hogy а ХХУ. kongresszus igen bonyo­lult időszakban tartja tanácskozását. Ezt az időszakot a kommunisták és a szocialisták közös kormányprogram­énak megvalósítására irányuló kísér­letek jellemzik. Három év elegendő volt ahhoz, hogy a nép reményeit ag­godalom, elégedetlenség és néha ta­pogatózás váltsa fel. A kormány 1981. évi új orientációját felváltotta a takarékossági intézkedések, a mun­kanélküliség és a válság elmélyülése felé történő rohamos visszatérés. A politikai pártokat, amelyek ezért a helyzetért • felelősek, súlyos veszte­ségek érték: 1984 júniusában a Szo­cialista Párt választóinak csaknem a felét vesztette el, akik az 1981. évi elnökválasztások első fordulójában Francois Mitterrandra szavaztak. Pár­tunk hasonlóképpen, mint 1981-ben, újabb választási sikertelenséget szen­vedett el. Egyes sikertelenségek elle­nére a francia kommunisták büszkén­­mondhatják, hogy pártjuk mindig az igazságosság, a szabadság, a nemzeti érdekek és a nemzetközi szolidaritás oldalán állt. Georges Marchais szólt a FKP és a Szocialista Párt „közös programja“ politikájának tapasztalatairól. Rámu­tatott, hogy e politikának köszönhe­tően az FKP éveken át alárendelte a társadalmi átalakulásokért vívott har­cot a Szocialista Párttal való meg-Kik a terroristák? — A New York Times riportere az iránt érdeklődött, vajon miért nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba Elvia Cosme Hernández és három társa. A négy salvadori asszony 18 hozzá­tartozóját hurcolták el és „tüntették el“ az elmúlt négy év során. S ebbe nem tudtak és nem is akartak bele­nyugodni. Ezért csatlakoztak ahhoz a szervezethez — a politikai foglyok, az eltűntek és a meggyilkoltak szü­leinek és rokonainak országos bizott­ságához —, amely követeli, hogy de­rítsék fel szeretteik halálának körül-Tanácskozott a Francia Kommunista Párt egyezés elérésére irányuló erőfeszí­tésnek. Mihelyt aláírták a közös programot, az az Illúzió támadt, hogy a baloldal választási győzelme auto­matikusan mélyreható változásokhoz vezet. Az események fejlődése meg­mutatta, hogy ez távolról sem volt így-Az elmúlt évtizedek bíráló elemzé­se során Georges Marchais a továb­biakban figyelmeztetett az 5. Francia Köztársaság alkotmánya és intézmé­nyei antidemokratikus jellegére, ami a társadalomnak baloldalra és jobb­oldalra való polarizálódásához vezet. Az FKP és a Szociallista Párt egysé­gének stratégiája ezt a logikát kö­vette és „a népi erők nem demokra­tikus rendszerbe való integrációjá­hoz“ vezetett. A kommunisták, akik 1981-ben je­lentős mértékben hozzájárultak a Francois Mitterrand megválasztásához és becsülettel ellátták kötelességei­ket a kormányban, semmilyen felelős­séget sem viselnek a kormánypoliti­ka megváltozásáért és annak mai formájáért. Mégis a közvéleményben az a benyomás keletkezett, hogy az FKP részt vett a vállalt kötelezettsé­gekkel ellenkező politikában, mon­dotta Georges Marchais. " Georges Marchais ezután Francia­­ország belpolitikai helyzetét elemez­te, amely szavai szerint mély válsá­got él át, s ez a válság a párt leg­utóbbi, három évvel ezelőtt megtar­tott kongresszusa óta szüntelenül rosszabbodott. A kommunisták segít­ségével keresztülvitt lépések többsé­gét hatálytalanították. A dolgozók vásárlóképessége szüntelenül csök­ken, az államosított vállalatok tönk­remennek, és elbocsátják a munká­sokat éppúgy, mint a magánvállala­tok. A dolgozók számára kivívott elő­nyöket a munkáltatók rendszeresen ményeit és büntessék meg a gyilko­sokat. A bizottság az emberi jogok érvé­nyesítéséért nehéz körülmények kö­zött folytatott harcának elismeréseként most nyerte el a Robert F. Kennedy Alapítvány 30 ezer dolláros díját. En­nek átvételére óhajtotta a bizottság az Egyesült Államokba küldeni Elvia Cosme Hernándezt és három társát. De nem mehetnek. Mert a Reagan­­kormányzat megítélése szerint — a salvadori politikai gyilkosságok, a halálbrigádok terrorja ellen fellépő asszonyok — terroristák. Vajon minek minősül e sajátos lo­gika alapján például Robert ď Au­­buisson, a SálvadoFí halálbrtgádok egyik vezéregyénisége? Ö ugyanis nemrégiben kapott — immár másod­szor — beutazási vízumot az Egyesült Államokba. f « M. kongresszusa megnyirbálják és a kormány ezt tét» lenül nézi — mondo'tta Georges Mar­chais. 1981 óta csupán az iparban 500 ezer munkahelyet szüntettek meg. Azóta Franciaországban 700 ezerrel szaporodott a munkanélküliek száma. Romlott a helyzet a mezőgazdaság­ban is. Franciaország egyetlen év alatt 50 ezer tejtermelőt vesztett el. Csökkentek a reálbérek és növeke­dett a szegénység: 800 ezer munka­­nélküli, akinek 1982 októbere előtt igénye volt segélyre, ma semmit sem kap — mondotta Marchais. A franciaországi fejlődés.valameny­­nyi negatív vonása közül a legsúlyo­sabb probléma a munkanélküliség, a­­melyet Georges Marchais „a társadal­mi destabillizáció nagy tényezőjének“ nevezett A válság nem sorsszerű, ezt a vál­ságot á kapitalizmus okozza. Minden­napos harcot kell folytatni ellene minden fronton és meg kell találni a kivezető utat. Franciaország jövőjé­ről van szó — mondotta Georges Marchais. A válság nem „világméretű*. Ä té­nyek elferdítése volna, ha' egyenlő­ségjelet tennénk a különböző orszá­gok nehézségei közé. Mindenekelőtt a világkapitalizmus válságáról van szó, amely befolyásolja az összes nemzetközi kapcsolatokat. Ezzel ösz­­szefüggésben Georges Marchais el­ítélte a Közös Piacnak a nyugat­európai dolgozókat sújtó politikáját és állást foglalt a Közös Piac kibőví­tése ellen. Pierre Mauroy, majd később Lau­rent Fabius kormánya a válság nagy­tőke érdekében való szabályozásának szociáldemokrata politikáját válasz­totta. Ez a politika meggyengíti gaz­daságukat, sebezhetőbbé, függőbbé teszi az USA-ban levő válság kilen­géseitől. Minden szakértő jóslata megegyezik abban, hogy az Egyesült Államok gazdasága újabb súlyos ne­hézségek elé néz. „El kell utasítani a válság szabályait, meg kell érteni, hogy lehet más utat is találni, mint a szociális hanyatlás“ — mondotta Georges Marchais és rámutatott, hogy az FKP az egyedüli párt, amely Fran­ciaországban ilyen kivezető utat kí­nál. Az FKP XXV. kongresszusa több napon át folytatta a vitát, majd fon­tos határozatok jóváhagyása után megválasztották a párt új irányító szerveit. A beszámoló mellett a kül­döttek jóváhagyták a központi ellen­őrző bizottság, valamint a mandátum ellenőrző bizottság jelentését is. A vita utáni szavazás eredménye­ként 1652 küldött szavazta meg a ha­tározati javaslatot, 62-en pedig tar­tózkodtak a szavazástól. A párt új fő­titkárává ismét Georges Marchaist választották. лж omoly vihar előszele fodrozza a Csendes-óceán délnyugati * * vizeit. Az onnan több ezer ki­lométerre fekvő Egyesült Államokat, valamint Ausztráliát és Oj-Zélandot tömörítő katonai szövetség, az ANZUS lassan három és fél évtizedes törté­netében ugyanis még nem volt példa arra, hogy egy előre eltervezett, „me­netrendszerű“ hadgyakorlatot le kel­lett volna fújni. .Most mégis ez tör­tént. s ennek oka Oj-Zélandon kere­sendő. A wellingtoni kormány ugyanis — mindennemű amerikai nyomás ellené­re — nem hajjandó engedélyezni, hogy az ország kikötőit nukleáris meghajtású vagy atomfegyverekkel felszerelt hadihajók használják. Ez az álláspont nem valamiféle hirtelen ke­letű makacskodás eredménye, hanem annak következménye, hogy a Mun­káspárt egyebek között éppen az ilyen jellegű hajók kitiltásának jel­szavát zászlajára tűzve indult a ta­valy júliusi új-zélandi választásokon — és győzött. \ Az ANZUS-paktum (Csendes-óceáni Védelmi Szerződés) értelmében az Egyesült Államok hadihajóinak sza­bad a bejárása a másik két ország kikötőibe. Washington most erre hi­vatkozva követelte, hogy egyik hajó­ja. a Buchanan romboló kiköthessen Oj-Zálandon. A hajó ugyan hagyomá­nyos meghajtású, de hogy fedélzetén van-e atomfegyver, arról a Pentagon nem volt hajlandó nyilatkozni. Wel­lington ezek után nem járul! hozzá a kikötéshez, mire az Egyesült Államok kezdeményezésére törölték a már­ciusra tervezett „Tengeri Sas“ fedő­nevű közös hadgyakorlatot. Washington ezúttal csak arra a ki­jelentésre szorítkozott, hogy az ame­rikai hajó kitiltására vonatkozó dön­tés „Oj-Zéland szövetséges) kötele­zettségeinek lényegét érinti, és sú­lyos aggodalomra ad okot“. Arra a­­zonban egyelőre nincs válasz, hogy az ügy a szorosan vett katonai együttműködésen túlmenően hogyan befolyásolhatja az Egyesült Államok és Oj-Zéland kapcsolatait. Félhivata­ngyanúgy korábban a Robert Hawke vezette ausztrál Munkáspárt is anti­­nukleáris jelszavakkal szerezte meg a szavazatok jelentékeny részét. Azt követően azonban Hawke és csapata kezdett visszatáncolni ígéretétől, hogy az atomfegyvereket, valamint az azo» kát hordozó repülőket és hajókat kl» tiltják az ötödik kontinensről. A* ausztrál lakosság érzékenyen reagált: a december elején megtartott újabb választásokon, amelyek pedig a Haw­­ke-kormány erősítésére voltak hiva­tottak, a Munkáspárt szavazatokat vesztett, ám azok tekintélyes részét nem a jelenleg ellenzéki Liberális és ANZUS-konfliktus los amerikai körökből azonban már fölröppentek olyan javaslatok, hogy például mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari termékek tömeges piacra dobá­sával „leckéztessék meg“ a 3,2 millió lakosú renitens szövetségest. Üj-Zélandon mélyen gyökeret ver­tek az antinnkleáris törekvések. A világon sehol sem örülnek az atom­fegyvereknek, földünknek ezen a tá­ján azonban, ha lehetséges, még fo­­kozottabbak az ellenérzések. Bikini közelsége (az amerikaiak ottani kí­sérletei miatt a sziget még ma is al­kalmatlan egykori lakói visszatelepí­tésére), az ausztráliai brit atomrob­bantások utóhatásai (a rákos megbe­tegedések ügye pont tavaly dagadt országos botránnyá), a franciák most is folytatódó légköri kísérletei Poli­néziában éppen eléggé felpaprikáz­ták az új-zélandiakat, no meg az ausztrálokat is. £s ahogy tavaly Da­vid Lange új-zélandi Munkáspártja, a Nemzeti Párt szerezte meg, hanem egy vadonatúj csoportosulás, a Nuk­leáris Leszerelés Pártja. Robert Hawke, aki a közelmúltban bizonyára nem könnyű tárgyalásokat folytatott Washingtonban, nem hagy­hatta figyelmen kívül az otthoni po­litikai szeizmográf jelzését. így visz­­szavonva a korábbi engedélyt, meg­tagadta az amerikaiaknak, hogy ausztrál területről figyeljék a Tas­­mán-tengerre kilőtt kísérleti MX ra­kéták repülését. Sajtójelentásek szerint a Japán közvélemény teljes odaadással támo­gatja a két ország antinukleáris in­tézkedéseit. A Pentagon pedig, amely a csendes-óceáni katonai paktum Ja­pánig történő kiterjesztéséről — fan­tázianévvel: „JANZUS“-ról — szövö­gette eddig a terveket, most attól tart, hogy az Oj-Zélandon meglökött domi­nósor nemcsak ezt a teret, de még az ANZUS-t is felboríthatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom