Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-11 / 32. szám

SZABAD FÖLDMŰVES'

1984. augusztus l£<

A havas tátrai csúcsok alatt, a festőién szép, romantikus falucskában most adtak harmincadszor egymásnak randevút Szlovákia legjobb folklórcsoportjai, táncegyüttesei, énekesei és énekiőcsoportjai, valamint hangszeres zenészei. Persze, az idei találkozó összehasonlíthatatlan az egykori kezdeményezéssel, amikor összeeszkábált színpadon, alkalmi nézőközönség előtt egymást váltva szólisták és csoportok szórakoztatták a háború terhei alól alig fellélegzett východnái és környékbeli lakosokat. De az is igaz, hogy a rendezvény abban az időben is sikeres volt, egy nép, nemzet élnivágyását tükrözte hűen, egy új, születőben levő társadalmi rend lehetőségeit fémjelezte.

A harmincadik východnái folklórfesztivál monumentális volt. Az előbbi gondolathoz kapcsolódva: hú tükre szocialista társadalmi rendünk gondoskodásának, támogatásának, amelyet az amatőr művészetek élveznek. „A kultúra a népé“ — találjuk az irányt adó megállapítást több pártdokumentumban is. Ez a folklórfesztivál, amely időközben a CIOFF-rendezvények közé soroltatott, s európai, sőt világhírűvé vált, a leglátványosabb tükre pártunk idézett elvének.

A fesztivál az évek során kialakult és jól bevált koncepció szerint folyt le az idén is, s mint az egész társadalom, a fesztivál előkészítői sem feledkeztek meg Csehszlovákia legújabb kori történelmének nagy eseményéről, a Szloyák Nemzeti Felkelésről. Tehették ezt annál inkább, mert a východnái fesztivál is, mint minden hasonló rendezvény a haladó hagyományok ápolására, a népek, nemzetek barátságára, a béke megőrzésének gondolatára épül. A Szlovák Nemzeti Felkelés eszmei hagyatéka pedig éppen az internacionalizmus, a békevágy és forradalmiság. így találkozott az alapkoncepció a nagy történelmi esemény örökségével, így ünnepelte Východná az idei

Harmincadszor

Východnán

*40

t?

folklórfesztiválon az SZNF 40. évfordulóját.

Sajnos a jubiláló fesztivált az időjárás nem fogadta kegyeibe. A pénteki szabadtéri műsorokat elmusta az eső. szombaton a Kriváň csúcsaira lehullott hó éreztette hatását, alig volt néhány fok nulla felett. Csak vasárnap volt igazi, verőfényes nyár, s akkor volt igazi ünnepi fesztiválhangulat a gyönyörűen kiépített východnái amfiteátrumban. Akkorra megtelt a nézőtér is, s a szereplőket nemcsak a kellemes’ nyári napsugarak melengették, hanem a több ezer ember szűnni nem akaró tapsa is.

Az idei folklórfesztiválnak közel kétezer szereplője volt, s a hazai csoportokon kívül részt vett rajta a

Zaviruha együttes a Fehérorosz Szovjet Szocialista Köztársaságból, a lengyelországi Hamernik táncegyüttes Krakkóból, a jugoszláviai jarac népi dal- és táncegyüttes Belgrádból, a Szófia fulklórcsoport Bulgáriából és a franciaországi EMPI et RIAUME ROMANS folklórcsoport, mint az SZSZK Kulturális Minisztériumának meghívott vendégei. A hazai csoportok között nemzetiségi kultúránkat az ekeli (Okoličná na Ostrove) Tátika gyermektánccsoport képviselte nagy sikerrel.

Az említett, közel kétezer szereplő a három nap folyamán összesen tizenegy műsorblokkban mutatkozott be a közönségnek. Említettem már, hogy ebből a péntek esti szabadtéri

Mterein-látogatás

Ä műterem egyik ablaka alatt — vagy 150 éves, mestercímerrel ellátott téglák között — két növényke gubbasztott.

— A padlóburkolatból nőttek ki. Néha sokat gondolkodom felettük. Nem várta, nem ápolja őket senki, ám az életerő hatalmas... Itt vannak... S jó, hogy Itt vannak.

Lipcsey György szavai hallatán elgondolkodtam. Az 6 művészi pályafutása is hasonlít kissé e növénykék életéhez. Hiszen útját jóformán senki sem egyengette, s mégis üstökösként jelent meg a szlovák és a csehszlovákiai magyar képzőművészet' egén. A kezdet — magányos volt. Csupán a néprajzgyüjtő apa, a pedagógus édesanya jelentette azt az érzelmi erőt, azt a biztonságos hazai talajt, amely mindig is befogadó — akár kudarc esetén is. Az érettségi után a bratislavai Művészeti Ipariskola fafaragó szakára jelentkezett. Fővárosi albérleti szobáján gombamódra szaporodtak a diófaszobrok, reliéfek, aztán falujában, Hegyétén (Kútniky) megrendezték első kiállítását. A hozzáértők meglepetten álltak a művek előtt. A megszokott jelzők: „még nem kiforrott“, „útkeresés“, „kezdő lépéseky valahogy elmaradtak, hiszen az éles szem már látta, hogy nem tanulmányszintű, hanem többnyire kész, kiforrott alkotásokról van szó.

Ш Te hogyan nézel ma a Tuberkulózis vagy a Háború című műveidre? Egy szobrászművész említette annakidején: ez a két mű — kőbe vésve, vagy bronzba öntve, monumentális nagyságban — megállná a helyét térszoborként is.

— Mindenesetre nem tagadom meg ezeket a műveket, hiszen egy nagyon szép alkotó korszakra/emlékeztetnek. Spontán módon születtek, a hosszadalmas lamentációt helyettesítette az intenzív tenniakarás.

■ Ma nehezebben alkotsz?

— Nem mondhatnám. Csak programszerűbben, tudatosabban, ami nagyon sok áttöprengett éjszakát, vázlatrajzot rejt magában. A fejlődés az igényesség függvénye, ez a művészi fennmaradás törvénye.

Ä műterem melletti lakásban nézelődünk. A korábban alkotott művek „nem lógnak ki“, szerves összhangot alkotnak az újakkal. Persze nemcsak faszobrok láthatók^ itt: Bartók mellszobra a hagyományos szobrászati ele-' mekből „épült fel“, itt a realisztikus ábrázolásmód dominál. Ä Csontváry-mellszobor minden elemében él, s csodálatos módon van benne megjelenítve mindaz a feszültség, az a kínokkal kísért alkotásvágy, amely az európai hírű festőművész munkásságát jellemezte. A műterem egyik zugában néhány díőfaszobor áll Lipcsey mindig visszatérő témájával, a falusi ember ábrázolásával. Akárhányszor nézem ezeket az alkotásokat, mindig tiszteletet ébresztenek bennem a régmúlt idők földművelői iránt. Ezeknek a műveknek ugyanis nemcsak riiflvészl értékük van: hagyományőrző szerepük is jelentős.

■ Lipcsey másik kedvenc témája a szülőföld, a csallóközi ember ábrázolása. Erről így vall:

— A hazához, a szülőhelyhez kötődni kell. Én úgy érzem, tartozom annyival szülőföldemnek, hogy alkotásaimon keresztül tovább éltessem az itteni néphagyományokat, mondákat, az emberek mindennapi életét. S ez fordítva is igaz, hiszen az én művészetemet főleg az itt élő emberek szeretik, éltetik, munkásságomban is főleg ők támogatnak.

Ä komáromi (Komárno) kiállításon'való sikeres bemutatkozás már a monumentalitás felé vezető utat sejteti, de a fő téma továbbra is az ember maradt Lipcsey György művészetében. A Szerelmespár, az Egyesülés, a

Gyászmenet, Az ember tragédiája, a Megalázott című szobrok — megannyi szuggesztív erejű, érett alkotás. Ügy tűnik, hamarosan összegyűlik belőlük egy újabb kiállításra való ...

A tágas helyiség egyik szöglete kovácsműhely, fémmegmunkálásra, fémöntésre szolgáló eszközökkel.

— Az utóbbi időben a fa, a gipsz vagy az epoxid mellett egyre inkább kezd érdekelni a fém. Néhány ötletemet már fémbe öntöttem, s úgy látom, ezzel is foglalkozom majd.

A műterem közepén formálás alatt álló agyagfej; Lipcsey megérkezésemkor ezen dolgozott.

— Rendelésre készül ez az életnagyságú figurális szobor, egyelőre még csak a fej megmintázásán dolgozom. Sajnos, ilyen jelentősebb munka nagyon kevés akad.

+ ♦ +

Az utolsó mondat kapcsán érdemes egy kicsit elgondolkoznunk. Ugyanis aki egy kissé ismeri Lipcsey eddigi munkásságát, az tudja: művészi pályája kezdeelőadás, a prágai Csehszlovák Állami Népi Együttes fellépése, elmaradt. Szombaton kétszer mutatkoztak be a vendégegyüttesek önálló műsorblokkban, egy gyermekműsor volt, két alkalommal a hazai amatőr folklórcsoportok szórakoztatták a nézőket, s ekkor valósult meg a menettánc is, végig szemerkélő esőben. A szereplő együttesek közül kimagasló teljesítményt nyújtott a Horný Kelčov-i Keléovan gyermekcsoport, a Tátika, a bratislavai Vienok, továbbá a kozárovcei, a Slovenská Lupéa-i, a terchuvái, a Daéov Lom-i, a hefpai és a Liptovské Sliaée-i együttes. A külföldi vendégegyüttesek műsorának nagy értéke abban rejlett, hogy nem stilizált folklórt mutattak be, hanem a környezetükben, kisközösségükben a mai napig élő néphagyományokat elevenítettek fel. Különösen a lengyelországi együttes műsora aratott ilyen szempontból nagy szakmai és közönségsikert.

Vasárnap előbb a hangszeres zenészek mutatkoztak be, majd a Rodokmeň zeme című összeállítást láthatta a közönség. Ezzel a műsorblokkal emlékeztek meg a rendezők a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójáról. A műsorban olyan falvak / csoportjai szerepeltek, amelyek különösen sokat szenvedtek a felkelés idején és annak leverése után a felszabadulásig, s olyan mesélők emlékeztek vissza falujuk történelmére, akik aktív részesei voltak a Szlovák Nemzeti Felkelésnek, köztük a Peter Jiiemnický könyvéből is ismert Johana Tažká-Straková. A műsor minden pátosz nélkül reprodukálta a nép szenvedéseit, csak tényekre építkezett. A vasárnap délutáni műsort, amelynek egy részét a Csehszlovák Televízió egyenes adásban közvetítette, akár gálaműsornak is nevezhetnénk, hiszen szinte minden együttes és szólista bemutatkozott a közönségnek még egyszer. Kár, hogy a televízió képernyőjéről lemaradt a műsor záróképe, amely lenyűgözően szép volt, monumentális képhez hasonlítható, s igaz, őszinte demonstrációja volt a népek, nemzetek barátságának, békeóhajtásának.

A floklórfesztiválnak természetesen kísérő műsorai is voltak. Mindenekelőtt a néprajzi kiállítást kell megemlíteni, amely a régmúlt idők használati tárgyait mutatta be. Talán ennél is érdekesebb volt az a gyermekkézimunka-kiállítás, amely arról győzött meg mindenkit, hogy a népművészet ápolói között egészen fiatalok is vannak. Különösen nagy tetszést aratott a csipkeverő kislányok munkája, valamint a szalmából készített használati tárgyak, főleg táskák bemutatása. Tovább gazdagodott a východnái fesztivál színhelyének állandó szabadtéri kiállítása, ahol hat új szobrot helyeztek el az amatőr népi fafaragók alkotásaiból.

A jubileumi folklórfesZtivá! előtt egy nemzetközi szemináriumot rendeztek, amelynek az volt a célja, hogy rámutason arra, mekkora hatást gyakorolnak az ilyen jellegű seregszemlék az amatőr népművészeti mozgalomra. A szemináriumot élénk tapasztalatcsere, gyümölcsöző vita követte, amelynek eredményességét remélhetőleg már a jövő évi folklórfesztiválon észlelhetjük.

NESZMÉRI SÁNDOR

Nemzetiségi kultúránkat az ekeli. (Okoličná na Ostrove) Tátika képviselte

ď Ш

>, „ ^ ÜT ''

ЯН5 * *шшВпШ ЯВИ

Lipcsey György alkotás közben

(A szerző felvétele)

tén háromszor egymás után nyerte el a műkedvelő fafaragók szlovákiai versenyének első díját. Több Önálló és csoportos kiállítása volt, neves szobrászművészek, műbírálók csakis elismeréssel szólnak munkásságáról, amely a mai napig épülő, folyamatos/ Ennek ellenére többszöri jelentkezés után sem vették fel őt a képzőművészeti főiskolára. A képzőművészeti szövetség illetékeseinek komolyan el kellene gondolkodniuk azon, hogy vajon azok a tehetséges alkotók, akik nem tagjai a szövetségnek, hol keressék a támogatást, a megélhetést, a biztatást? így aztán nemegyszer előfordul, hogy a tehetséges, ám „státus“ nélküli képzőművészek olyasmivel kénytelenek foglalkozni, amihez történetesen nem értenek. A probléma megoldása azért is sürgős, mert a DIELO boltjaiban — beszéljünk most csak a szobrokról és a plasztikákról — nemigen találni megfelelő művészi színvonalú, amellett kedvező áron megvásárolható alkotásokat. Komoly hiányosság ez, mert gombamódra szaporodnak az új lakótömbök, lakások, fejlődik az emberek ízlése, így mind nagyobb az igény az eredeti képzőművészeti alkotások iránt. Tehát tenni kellene valamit, méghozzá sürgősen. Ugyanis a Lipcsey Györgyhöz hasonló lelkes, tehetséges amatőr képzőművészek kezdeti, spontán alkotókedve — nem végtelen.

KALITA GABOR

Harmincéves elmúltam. ’Agilis, tanult nö vagyok. Erkölcsös és hajadon. Nem nagyon igyekszem férjhez menni. A gyerekóbégatás, amit a falon keresztül és az udvarról hallok, nekem elég. Karcsú és csinosnak mondott vagyok, adok magamra. A kozmetika berkeiben eléggé jártas va\ gyök, és oly régen használom a különböző szépílőszereket, hogy már magam sem tudom pontosan milyen a hajam színe, szemöldököm merre ível, és hol végződik a szemhéjam. Ám azt tudom, hogy mindenem olyan, amilyennek éppen lennie kell'.

Mindent ami új az életemben, lelkesen üdvözlök. Nem szeretem, ha a dolgok ismétlődnek, és nem keresem a múltat. Pedig most divat a nosztalgia, azaz, vissza a múlthoz. Mintha mindenki megőrült volna: öltözködésben a XÍX. század, bútorban a XVI. század.

Vitathatatlan, van ebben valamt izgalmas, sőt, egyféle pikantéria is. Ám ugyanakkor felvetődik a kérdés: érdemes-e elfecsérelni egy életet a visszaemlékezésekre, a nosztalgiára.

Hát nem, nekem mindenben az új, a korszerű kell. A legeslegújabb, a legeslegkorszerűbb.

Itt van példának a keringő. Kecses, gyönyörű tánc. De kérdezem, meddig lehet forogni? Vagy madame Bovary — lenyűgöző, de azért mégiscsak eljárt fölötte az Idő. Egészen más a „Harminc éven túliak* klubja. Ez izgalmas, újszerű és ígéretes.

A közelmúltban városunkban is nyílt egy ilyen klub.

Természetes, hogy felkerestem én is. Belesüppedtem egy mély fotelba, és retikülömből elővettem egy cigarettát ... Ekkor hozzámlépett egy férfi .frakkban, monoklival a szemén. Tisztelettudóan és mélyen meghajolt, majd így szólt: — Sajnálom, hölgyem,

nálunk nem dohányoznak. — Ss ml az, amit önöknél csinálnak? — kérdeztem én. — Nálunk csak táncolnak — válaszolt udvariasan a férfi. — És kizárólag szalontáncokat, nosztalgia stílusban. Majd mélyen meghajolt előttem,' és felkért egy mazurkára, Kész tébolydát

A tánc végétért, ám a férfi nem távozott. Előbb egy polkát, majd egy francia négyest táncolt velem.

Ezután hazakísért, egészen a kapuig. Búcsúzáskor kezetcsókolt és randevút kért a köztéri óra alatti Stílszerűen.

Egy hónapon keresztül járt velem színházba, koncertekre, kiállításokra. Én meg ez idő alatt mindvégig a régmúlt idők művészeteit tanulmányoztam. Bevallom, kezdetben szórakoztatónak találtam. Később elbűvölőnek (ki gondolta volna?!). Aztán egy szép napon a férfi felhívott a lakására. Ez elkeserített. Gondoltam: na, vége a nosztalgiának.

Arca ünnepélyes volt. Udvariasan bevezetett az ebédlőbe, és a virágokkal terített szobában egy fotelre mutatott. Modern nő lévén, mindenre felkészültem, csak egy ilyen fogadtatásra nem. Amulva és csodálkozva tanulmányoztam a lakás berendezését, amikor a gavallérom váratlanul térdre ereszkedett előttem és szerelmet vallott. Majd ürínepélyesen felajánlotta a szívé, és megkérte a kezemet.

Soha az életben nem tudtam elképzelni, hogy mindez ilyen mély benyomást tegyen rám. Elgondolkoztam: lehet, hogy nem is vagyok modern nő? Hanem csak amolyan átlag? Ki tudja ... Egy azonban bizonyos: nagyon boldog vagyok.

Lehet, hogy ez a nosztalgiahullám engem is elsodort?...

.VIKTOR KODJAJEV;