Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-07 / 27. szám
1984. július 7. SZABAD FÖLDMŰVES 7 w Beszámoló a VI. Kodály-napokról HIRDESSE DALUNK: BÉKÉT AKARUNK...“ Ä CSEMADOK központi kulturális rendezvényeinek — pontosabban: versenyeinek — sorát az Idén a Kodálynapok zárták. A háromévenként megrendezésre kerülő versenyen a legjobb hazai magyar felnőtt kórusok mérték össze tudásukat, immár hatodízben. A rendezvény színhelye természetesen az idén Is Galánta IGalante) volt, ahol a nagy magyar zeneszerző, a körusmuzslka világviszonylatban is egyik legnagyobb mestere „életének hét szép esztendejét“ töltötte, s amelynek nevét a Galántai táncokkal világszerte ismertté tette. A járási és kerületi döntőket követően kilenc kórus mutatkozott be a galántai művelődési ház színpadán; a kétnapos rendezvénysorozatot rajtuk kívül néhány patinás énekkar vendég; szereplése is gazdagította. —V— Ä szombati versenynapon zsúfolásig telt nézőtér előtt elsőként a galántai Kodály Zoltán Daloskor mutatta be műsorát. A kórus csaknem három évtizedes múltra tekinthet vissza, s alapító tagjai közül többen személyesen ismerték Kodály Zoltánt. Jelenlegi vezetőjük Józsa Mónika, a CSMTKÉ egyik oszlopos tagja. Mindezzel együtt az aranykoszorús minősítést viselő kórus meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott. Fogyatékosságaik — a gyönge tenorszólam, az erőtlen dinamika, a pontatlan kezdések — sajnos éppen a Kodály-mövek esetében ütköztek ki a legmarkánsabban. A dinamika erőtlensége fosztotta meg monumentalitásától Juhász Gyula Gárdonyi Zoltán által megzenésített versét, A munkát is; s bár az átlaghallgató — és főleg a hazai közönség —• aligha mért Ilyen szigorú mércével. az kétségtelen, hogy a kórusnak Javulnia kell, ha az élmezőnyben akar ma radni. A CSEMADOK komáromi helyi szervezetének vegyeskaráról egyöntetű volt a vélemény: óriásit fejlődtek az elmúlt évek során. Stubendek István zenetanár magabiztosan uralja a kórust, vezénylése pontos, szuggesztív, elegáns. Műsoruk legjobban sikerült darabja B. M. Cernohorský Fúgája volt: magabiztosan, tisztán tntonáiva, a dinamikai utasításokat pontosan követve adták elő. Apróbb bizonytalanságokra főleg Zsákovlcs—Kulács Készülődés című művében figyelhettünk fel, itt Is csak azért, mert a darab egyes részei egyértelműbb és világosabb zenei megfogalmazást igényelnének. Hasonlóan gyengébbre sikerült Kodály Békességóhajtésának előadása: a ritmikai félreértelmezés kishíján indulót eredményezett. Mindent egybevetve azonban kétségtelenül szép zenei élmény volt a komáromitik fellépése. Ü1 kórust köszönthettünk ezután a Kodály-napok pódiumán: a CSEMADOK zselizi 1 Želiezovce) helyi szervezetének vegyeskarát. Az együttes két éve alakult, Horváth Géza vezetésével. aki munkájukat jelenleg is irányítja. Változatos műsoruk változékony színvonalú volt; erősen érezhető még rajtuk az összeszokottság, a rutin hiány*. A szólamok között a kissé nyers és kemény alt olykor elnyomta a szopránt, bár hozzá kell tenni, hogy az viszont „hagyta magát“. A fiatal, még „nyers“ kórus legfőbb jellemzője, hogy a tökéletes összhangot Igénylő, sok planót tartalmazó. lágy dalokat szinte „leveti magáról“; ez történt a zseliziekkel is, a Zúgj hullám esetében. Viszont — Vass Lajos szavait idézve —: „A kórus készen van, összeállt; már csak finomítani kell rajta. Arra pedig van idő!“ Kilenc év után jutott el ismét a Kodálv-napokra a CSEMADOK dióspatonyi (Orechová Potöft) helyi szervezetének Barátság vegyeskara. A kórus a szövetkezet nevét viselt, amelytől hatékony anyagi és erkölcsi támogatást kap. Munkájukat két éve Ag Tibor személvében igazi szakember irányítja. Műsorukról szólva pedig legalább az első mondatban tegyük félre a tárgyilagos hangot, mert — lenyűgözően, csodálatosan nagy dolog az, ha egy alig kétezer lakosú faluban összeverbuválödott énekkar úgy tud énekelni, mint ahogy a dlőspatonviak énekelték Bárdos Lajos Dana-danáját. A nap egyik legjobb darabja voltl S ezt nem (csakj az újságíró állítja, hanem olyan szakemberek is, mint Dnhnányi Olivér vagy Vass Lajos. Persze, fogyatékosságaik Is vannak, sőt, a szigorú mérlegelésnél, mi tagadás, ezek voltak többségben. Olyan hibákról van szó. amelyek tipikusak a viszonylag keveset próbáló műkedvelő csoportok esetében: klmunkálat)HB énekhangok, rossz légzéstechnika és hasonlók. Hogy ott volt a. helyük a Kodály-napokon, ahhoz viszont nem fér kétség; már csak a csodálatos élményt jelentő Dana-dana miatt Is! A Zobor-vidéket a koloni (Koliüany) és a zsérei (žirany) énekkarok egyesüléséből keletkezett ZoborHang ja vegyeskar képviselte; karnagyuk a szakmában jól ismert Simek Viktor. Legalább három ' nemzedék állt egymás mellett a színpadon, jellegzetes zoboralji népviseletben; s éppen ez utóbbi tény ad leginkább okot a fejcsóválásra. Kórusműveket népviseletben énekelni a legenyhébb kifejezéssel is stílustalanság, s képtelenek voltunk szabadulni a gondolattól, hogy egy hagyományápoló éneklőcsoportot látunk a színpadon. A látványról enynyit, hiszen mégiscsak az a fontosabb, hogy mit hallottunk: egy masszív, egészséges fortékkal előadott Karaiművet (Barikádra), a kötelező szám (Kodály Köszöntője) középszerű előadását, és — nem kis meglepetésre — a Rabszolgák kórusát Verdi Nabucco című operájából. (Nem árt emlékeztetni: népviseletben!) Az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy a mii messze meghaladja a csoport képességeit: gyönyörű legatöl elvesztek, ráadásul a rttmustalan zongorakíséret széttördelte az egészet. Igen találó volt Dohnányi Olivér megállapítása a szakmai értékelés során: a csoportnak elsősorban az „egészséges falusi hangra“ kell építeni, s repertoárjukat is ennek — és persze képességeiknek — szem előtt tartásával kell összeállítani. A soraorjai (Samorín) Híd vegyeskar negyedszer szerepelt a Kodálynapokon; a legutóbbin aranykoszorús minősítést szereztek. A kórusmuzsika művelésében szerzett sok éves tapasztalataik összességükben most Is kellemes perceket, szolid színvonalú műsort eredményeztek. Talán csak Halmos László Motettájának műsorra tűzésével értékelték kissé túl a képességeiket, s itt tárultak fel leginkább a csoport fogyatékosságai: a bátortalan dinamika, a halk és „zöngétlen“ tenor, a bizonytalan szoprán-szökkenések. Olykor kifejezetten szép volt a női szólamok összecsengése: szinte egy szimfonikus zenekar vonósainak ezüstfolyamként egybeolvadó hangspektrumát idézte. Legjobban sikerült műsorszámuk szintén Halmosszerzemény volt: a Rokonaink dalai szép befejezése volt műsoruknak. A- mivel még adósak vagyunk: az énekkar vezetője Pokstaller László. A „szomszédvár" — Dunaszerdahely (Dunajská Streda) — Bartók Béla vegyeskara sorrendben hetedikként lépett színpadra. )arábik Imre vezetésével több mint egy évtizednyi, sikerekben gazdag múltat tudhatnak maguk mögött. Aranykoszorús minősítésüket több éve őrzik, a legutóbbi Kodály-napokon a második helyen végeztek, tavaly pedig országos В kategóriás minősítést szereztek. Ezek után már aligha meglepő, ha műsorukról szólva több a dicsérő szó, mint az elmarasztalás. A Köszöntőt valamennyi kórus közül ök tolmácsolták a legjobban, s a többi darabnál is kitűnt a szólamok tisztasága, az énekhangok biztonsága és a mindig kellő erősségű dinamika. Talán csak Bartók Négy szlovák népdal feldolgozása sikerült gyengébben: a szoprán időnként ellaposodott, s a tenor (egyébként Is ezen van a legtöbb csiszolnívalö) sem állt feladata magaslatán. Először szólhatunk viszont elismerően a fellépés dramaturgiájáról. A bevonulás, a felállás, a kezdés előtti fegyelmezett, ünnepélyes mozdulatlanság, a kották azonos mozdulattal, egyszerre történő kinyitása, ha döntő mértékben nem Is, de mindenképpen hozzátehet egy előadás értékéhez. S ellenesetben természetesen, ronthatja az összbenyomást. A dunaszerdahelyiekre teljes mértékben az elsőként elmondottak érvényesek; s ha már Ilyen szempontoknál tartunk, hadd említsük meg azt Is, hogy Imponáló volt karnagyuk, Jarábik Imre nyugalmat árasztó magabiztossága. Ez a nyugalom átragadt a kórus tagjaira Is, és a számok között egy-egy biztató mosoly tartotta életben; követendő példa lehet a többségükben bizony túlságosan Is kimért, olykor szemmel látható „drukkal“ vezénylő kollégák számára! Az egyetlen „egynemű“ kórus következett: a CSEMADOK pelsőci (Ple- Sivec) helyi szervezetének női kara. Vezetőjük, Samu Katalin az 1978-as Kodály-napok versenysorozata előtt fejlesztette több szölamú kórussá az addigi éneklócsoportot, s a rendezvény következő évfolyamán, 1981-ben már harmadik helyezést sikerült szerezniük. Idei műsoruk a gyönyörű női hangszínek valóságos kavalkádja volt. Éneklésüket mély átélés, már-már szinte áhítat Jellemezte. Kár, hogy egész fellépésüket érezhető megllletődöttség kísérte végig, amire pedig műsoruk színvonalát tekintve a legkisebb okuk sem lett volna, (önként tolul a pajzán kérdés: nem kéne közéjük mégis néhány férfi, már csak a „kurázsi“ kedvéért Is...?) Mindenesetre így, ahogy voltak, csodálatosat produkáltak, elsősorban Kodály Túrót eszik a cigány című darabjában. Felszabadult könnyedséggel, Játékos szökellésekkel, egyszóval virtuóz módon adták elő! Berkesi Sándor spirituáléfeldolgozásában kitünően érvényesült a bársonyos hangú szóló, viszont talán egyedül ebben a számban volt érezhető némi aránytalanság az egyes szólamok között. Fellépésük azonban mindezzel együtt a nap eddigi legnagyobb élménye volt. Alig tellett azonban néhány percbe, hogy kiderüljön: a valóban legnagyobb — még hátra volt. Mielőtt tehát teljes joggal, és túlzásoktól egyáltalán nem tartva — Jobb szó híján — áradozni kezdenék a kassai (Košice) CSERMELY kórus műsoráról, hadd mondjak magáról a csoportról néhány tényközló mondatot. Az Oj Nemzedék Népi Együttes énekkarából alakultak 1973-ban; a Kodály-napok versenysorozatába először 1978-ban kapcsolódtak be, és első díjat, valamint aranykoszorús minősítést szereztek. Egy évre rá a Bratislava! Zenei Ünnepségeken elnyerték a Szlovák Zenei Alap különdlját, majd 1981- ben ismét az első helyen végeztek a Kodály-napokon. A két utolsó évfolyam győztesét hagyták tehát utoljára a rendezők, s ezúttal — anélkül, hogy ezzel bármelyik csoportot megsértenénk, vagy teljesítményét lekicsinylenénk — valóban a végén csattant az ostor. A Havasi József vezette CSERMELY egyszereün ^emelkedett a mezőnyből. A polifónia magasiskoláját produkálták; á szólamok úgy simultak egymáshoz, mint a felhőn áttörő napsugarak. A szoprán szinte már nem is énekelte, hanem szőtte a melódiát, mint a leheletfinom selymet, s a basszus zöngés teltségébe, átható erejébe olykor a szó szoros értelmében beleborzongott a hátunk. A zsűri szerint műsoruk Így, ebben az előadásban a világ bármely koncerttermében megállta volna a helyét. Főleg az utolsó számuk, egyben а VI. Kodály-napok utolsó versenydala, Kodály Zoltán és Weöres Sándor Norvég lányok című müve volt lélegzetelállítóan gyönyörű, és verseny ide vagy amoda, a közönség egyszerűen nem akarta leengedni a kórust a színpadról. Az eredmény amúgy sem volt kétséges. Sorrendben ez volt tehát a CSERMELY kórus harmadik győzelme a Kndály-napokon. Az elmondottak alapján valószínűleg az sem meglepő, hogy a második helyen a pelsőci női kórus végzett, mig a harmadik helyet megosztva kapta a dunaszerdahelyi Bartók Béla vegyeskar, illetve a CSEMADOK komáromi helyi szervezetének kórusa. Az első és a második helyezett egyben a zsűri dicséretével egybekötött aranykoszorús minősítésben részesült; aranykoszorút kapott továbbá a dunaszerdahelyl, a dióspatonyi, a somorjai, a kolon-zséret, valamint a zselizi kórust —W— Sokszor halljuk: a legszebb hangszer az emberi hang. Ha sírni'kell, igazán sír, ha ujjongó a dal, igazán ujjong. S ha ez Igaz — márpedig nincs mit kételkedni benne —, akkor a legszebb zene a kórusmuzsika. Meggyőztek bennünket erről a két csodálatos nap során nemzetiségi dalkultúránk legjobb kórusai, s a meghívott vendégkarok, amelyek teljesítményükkel kiérdemelték, hogy név szerint Is megemlítsük' őket: a Dohnányi Olivér vezényelte prágai Canticorum Iubilo kamarakórus, amelyet a Cseh Zene Éve alkalmából köszönthettünk Gaiántán; a székesfehérvári PRIMAVERA hangversenykórus, amely állandó szereplője a Magyar Rádió Kóruspódiumának: a senical Járás tanítóinak kulturáltan énekló és nagyon rokonszenves énekkara, na és persze a műfaj első számú hazai magyar reprezentánsa, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Hozzájuk csatlakoztak még a galántai Járás falvaiban-városaiban működő klsebb-nagyobb énekkarok, hogy a vasárnapi fináléban egyetlen hatalmas, több mint félezer tagot számláló kórussá olvadjanak össze, és elemi erejű monumentális szárnyalással röppentsék világgá: „Hirdesse dalunk, békét akarunk, békét mind e világon!“ VASS GYULA A CSEMADOK komáromi helyi szervezetének vegyeskar* Közös éneklés az amfiteátrumban, vezényel: Vass Lajos (A szerző felvételei) A pelsőci női kar A dunaszerdahely) Bartók Béla vegyeskar
