Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-08 / 49. szám

cseppvérkeresztezés formáinak egybeolvadásával. A tenyésztői munka egyrészt a fajtatiszta tenyésztésre, másrészt a vegyeshasznosítású hús-tejtermelő típusú marha kialakítására irányul a hazai marhafajták öröklődő tulajdonságainak domináns megőrzése mellett. A behozatal Így túlnyomórészt csak a javító marhafajták legjobb bikáitól származó ondó beszerzésére korlátozódik, és a tenyészbikák előállítását, valamint a tenyésztői munka további javítását szolgálja majd.

Hazánk tehénállományának kb. 32—35 százalékát a tejelő, vagyis egyhasznú fajta fogja képezni, ezt a következő tenyésztési eljárással alakítjuk ki:

ф külföldről behozott tisztavérű fekete-tarka marhatenyészetekkel;

# a fajtaátalakító keresztezésből származó utódok útján, amelyekben túlsúlyban vannak a feketetarka marha tulajdonságai;

ф a szlovák tarka marhának a feketetarka és a vöröstarka, elsősorban a holstein fríz marhafajtával történő új fajtát előállító keresztezésből származó utódok segítségével;

ф a CSSZK-ban e populáció keretében érvényesítik majd a feketetarka marhával végzett haszonállat-előállító keresztezést (hibrid populáció).

Többnyire tejelő típusú és haszoncélra szolgáló feketetarka marha szintetikus populációjának kialakításáról van szó a legjobb európai és tengeren túli marhafajták felhasználásával. A tejelő típusú szarvasmarhát a nagyon jó takarmánykészlettel rendelkező tejtermelésre-szakosított mezőgazdasági üzemek számára fogjuk tenyészteni és szaporítani, aho) az átlagos tejelékenység eléri az egyedenkénti évi 4500 litert. Ennél gyengébb (4000 literen aluli) átlagos tejelékenységet a kevésbé igényes és jő hústermelő vegyeshasznosítású marhafajtával is elérhetünk.

A feketetarka fajta tehenek és azok keresztezettjeinek létszámát igyekeznünk kell minél hamarabb az előirányzott szintre emelni, ezért sürgősen korlátozni, esetleg teljesen le Is kell állítani a hazai marhafajták fekete-tarka fajta bikával történő párosítását, s ezt a keresztezést nem szabad további tenyészetekben bevezetni.

Nagy termelőképességű haszonállatokat párhuzamosan két úton alakítunk ki:

■ olyan komplex tenyésztési program érvényesítésével, amely biztbsítja az egész populáció genetikai színvonalának emelkedését;

■ közvetlenül a mezőgazdasági üzemben érvényesített egyetemes intézkedések útján, főként az állatok nevelésével, takarmányozásával, gondozásával és céltudatos selejtezésével, amely megteremti az előfeltételeket a genetikai adottságok érvényesüléséhez és nagy fokú kihasználásához.

BORJÜ- ÉS ÜSZÖNEVELÉS

A borjak és az üszők ésszerű nevelésével olyan feltételeket kell teremtenünk, amelyek az állatok megfelelő növekedését, fejlődését és jó egészségi állapotát biztosítják. A borjúnevelés eredményeit az alábbi legfontosabb tényezők befolyásolják:

>jc az újszülött borjakat gondos ápolásban részesítjük, beleértve a köldökzsinór kezelését is;

з(с az újszülött borjakat születésük után egy órán belül

1,5—2,0 liter főcstejjel megitatjuk;

з|с az újszülött borjakat a születésüket követő első bárom napon naponta háromszor, közvetlenül a tehén tőgyéből, vagy gumiszopóka segítségével a jóllakottságig megszoptatjuk (burjánként naponta kb. 9 liter föcstejet itatunk meg);

jjc a borjakat minél hamarabb elválasztjuk és az itatásos nevelésre való áttérés utáni 45—B0 nap alatt 25—30 kg tejes borjútápot etetünk fel velük;

jjí: 3 hét elteltével a borjaknak komplett takarmánykeveréket és ivóvizet kínálunk tetszés szerinti mennyiségben, hogy ezzel az elválasztás idejét lerövidítsük;

эфе a borjakat 60 napos koruktól kezdve jó minőségű tömegtakarmánnyal (szénával, szenázzsal) etetjük tetszés szerinti mennyiségben;

эфе a 8—10 napos üszőborjakat szarvatlanítjuk;

эфе a fiatal állatok növekedési képességeit kihasználva a hatodik hónapban napi 700—750 grammos súlygyarapodást kell elérni;

эфе a borjak gondos ápolásával csökkenteni kell az elhullási veszteséget (a halva született és elpusztult borjak számát), amelynek néni volna szabad meghaladnia a 6 százalékot.

A borjúnevelés további Időszakában gondoskodnunk kell az egyes takarmányfélékre való fokozatos átmenetről, a 4. hónaptól kezdve és a borjúnevelő istállóba való áthelyezés után. Az üszőborjakat a hathónapos koruktól 12 hónapos korukig terjedő időszakban is bőségesen kell takarmányoznl, naponként és állatonként 1 kg erőtakarmányt kell adagolni, hogy kihasználjuk a fiatal állatok növekedési képességét. Az üszőborjakat 12 hónapos koruktól kezdve főként tömegtakarmányokkal etetjük és a napt erőtakarmány-adagot állatonként 0,5—1,0 kilóra csökkentjük. Az üszőket jő karban tartott legelőn készíthetjük elő legsikeresebben~a nagy termelőképességre.

A borjúnevelő istállókban érvényesített természetszerű állattartás esetén az állatokat koruk és testtömegük alapján 20— 30 egyedet számláló csoportokba tömörítjCk. Az egy csoportba sorolt üszők közötti optimális súlykülönbség 20, maximálisan 40 kilón aluli. Az egy szakaszban nevelt üszőcsoportok összetételét ne változtassuk (kivéve a kényszervágás esetét). Átcsoportosításra csak az üszők tenyésztésbevételekor, vagyis a fedeztetésre való kiválasztáskor kerüljön sor.

Az üszők testtömegének növekedését legalább háromhőnapos időközökben mázsálással kell ellenőrizni. Az üszőnevelés irányítására a növendékállatok termelőképességének ellenőrzése nyújt megbízható adatokat. Az átlagon aluli növekedésű (csenevész vagy beteges) üszőket idejekorán kiselejtezzük.

AZ ÜSZŐK FEDEZTETÉSE

Az üszőnevelós célja, hogy az állatok jól fejlődjenek és élősúlyuk elérje a borjazás előtti 550, valamint a borjazás utáni 500 kilós testtömeget. Ezek az értékek az Uszőnevelés minőségének legfontosabb mutatói. E cél elérése érdekében az üszőket a 360—380 kilős testsúly elérése után kell fedeztetni. A szlovák pinzgaui és az ayrshire marha esetében ez a súlyhatár 10 százalékkal alacsonyabb lehet.

A fedeztetés időpontjának meghatározásában a kor kiegészítő kritériumot jelent. Az üszőneveiést ügy kell szervezni és irányítani, hogy az üszőket 15—20 hónapos korukban fedeztessük és 25—29 hónapos korukban elljenek. A legeltetéses üszőnevelés, valamint a takarékos erőtakarmány-fogyasztás esetén az említett korhatár felső értékével kell számolnunk.

Az üszők fedeztetésének szervezésével kapcsolatban főként az ivarzás megfigyelését és nyilvántartását lelkiismeretes és betanított dolgozókra kell bízni. A tervszerű vemhesség elérésének előfeltétele az újratermelés adatainak gondos nyilvántartása és rugalmas hasznosítása, valamint az állatgondozók megfelelő anyagi érdekeltsége az újratermelés kedvező eredményeiben és a felnevelt üszők minőségében.

A VEMHES ÜSZŐK TEIELÉSRE (LAKTÄCIÖRA) VALÓ ELŐKÉSZÍTÉSE

Az üszőket a vemhesség megállapítása után a fedeztetés előtti időszakhoz Hasonlóan megfelelő mennyiségű és jé minőségű tömegtakarmánnyal etetjük, de ebben az időszakban, is a jő legelő felel meg a legjobban. Az erőtakarmányt csak kiegészítő takarmány formájában, 0,5—1,0 kg-os mennyiségben adagoljuk. Nagyobb mehnyiségű abrak takarmányozásával a magzat túlzott fejlődését segíthetjük elő, ami számtalan ellésl nehézséget válthat ki, esetleg előidézheti a zsírtertalékok túlzott felhalmozását, ami szintén nem kívánatos. A vemhes üszőket jő tenyészkondíciőban kell tartani, az elhízás csak ártalmukra lehet.

A tejtermelésre való előkészítés azzal kezdődik, hogy a vemhes üszőt borjazás e-lőtt kb. két hőnappal átvezetjük az előhasi tehenek istállójába. Itt a létfenntartáson felüli 6 kg tej termelésére elegendő jő minőségű szénával (naponta 3—4 kg) és kis abraktakarmány-adagokkal (állatonként napi 0,5—1.0 kg) etetjük. Az előhasi üszőnek borjazás előtt kb. két hónappal meg kell szoknia az új környezetet és elegendő védőanyagot kell felhalmoznia.

A tejelésre való tulajdonképpeni felkészítést a borjazás előtt kb. egy hónappal kezdjük el, amikor az állatonként! napi abrakadagot 2 kg-ra növeljük és ezt a szintet az ellést követő 5. napig fenntartjuk. A fokozott erőtakarmány-adagokkal kialakítjuk a bendő szükséges mikroflóráját és bizonyos menynyiségű, könnyen emészthető tápanyag tartalékolására serkentjük. Az előrehaladott vemhességű üszők esetében ügyelni kell arra, hogy elegendő mennyiségű ásványi anyagot és vitamint kapjanak.

Az üszőket a borjazás előtti utolsó hónapban a fejésre is elő kell készfteni. Tőgyüket naponta egyszer rövid ideig (5 percig) masszírozni keli, hogy az anyaállatok ellés után uyugodtabban viselkedjenek.

A TEHENEK I. LAKTÄCFÔ ALATTI TAKARMÁNYOZÁSA ÉS GONDOZÁSA

Az első tejelési időszak a nagy termelőképességű tehenek kialakításának legfontosabb időszaka. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy a tehenek a tejelési Időszakban elegendő és jő minőségű takarmányt kapjanak, és az állatok selejtezését következetesen végezzük el.

A tehenek nagy tejtermelőképessége szempontjából döntő jelentősége van a borjazást követő 100 napnak. Ez alatt az időszak alatt a tehén megtermeli az össztej-termelésének 42—48 százalékát. Ugyanakkor ennek az időszaknak döntő jelentősége van a tehén fedeztetése és a tőgy jé egészségi állapotának megőrzése szempontjából is. Ebből következik, hogy az ellést követő 100 nap alatt fokozottan kell ügyelni a takarmányozásra, a gondozásra és a fejésre.

Ä borjazást követő hatodik naptól kezdve, vagyis a föcstejes Időszak befejezése után, a kezdeti abrakadagot naponta kétszer 0,5 kg-mal kell növelni mindaddig, amíg el nem éri a 4 kilót. Amennyiben 3500 liternél nagyobb tejeiékenységge! számolunk, az abraktakarmány-adagot 5 kilóra növeljük. Az erőtakarmány mennyiségének pontosabb meghatározása az alaptakarmány termelési hatékonyságától függ. Egy-egy tehénistállóban 40 nappal a borjazás után, egészen a termelőképesség első ellenőrzéséig minden tehénnek elegendő és azonos mennyiségű erőtakarmányt adunk, hogy ellenőrizhessük azok tejtermelőképességét. Ebben az időszakban a tehenek csak annyi takarmányt fogyasztanak, amennyi tápanyagot a tejtermelésre fel tudnak használni, így nem tudjuk őket túltáplálni. Az első ellenőrzés után az erőtakarmány adagját a tényleges termelőképesség alapján módosítjuk. Az átlagon aluli tejelékenységű tehenek abrakadagját csökkentjük, az átlagos és az átlagon felüli tejhozamú tehenek kedvezményes adagját a borjazást követő teljes 100 napig fenn keli tartani Az erőtakarmányokat az istállóban kialakított feltételeknek és a lehetőségeknek megfelelően naponta háromszor adagoljuk, hogy elősegítsük a bendő mikroflérájának elszaporodását és ennek eredményeképpen a takarmányok jobb hasznosulását. Az egy fejönő által gondozott tehenek csoportjában az első laktáciőban levő teheneket a borjazást követő száz nap alatt ajánlatos a termelőképesség nagysága szerinti sorrendben állítani egymás mellé, hogy kiadósabban takarmányozhassuk őket. Az előhasi üszők borjazáskor nem fejezték be fejlődésüket, még tovább növekednek. Ezért egy liter tej kitermelésére 20 százalékkal több erőtakarmány szükséges, mint a második és további Iaktációkban. A speciális rekeszekben elszállásolt teheneknek a napi erőtakarmány-mennylségének felét a laktáció első harmadában a. vályúba kell adagolni, a másik felét pedig a fejőházban. A tehenek ugyanis a fejőházban, különösen röviddel a borjazás után, nem képesek az egész abrakadagot elfogyasztani.

Amennyiben a frissfejős tehenek takarmányadagját növelni akarjuk, akkor az abraktakarmányt a vemhes tehenektől kell elvonni a laktáció utolsó harmadában. Ezek abrakadagját lényegesen csökkentjük. Az ellés előtti utolsó hőnapban a vemhes tehenek takarmányadagjából az abrakot kivonjuk. Az erőtakarmányok adagját minden termelőképességi ellenőrzés után pontosítjuk, és minden tehén fejtáblájára feljegyezzük, mennyit keli kapnia. Ügyelünk arra, hogy a maga adagját minden tehén rendszeresen megkapja.

A TEHENEK TERMELŐKÉPESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE

A tenyésztői munka sikerének alapja a tehenek termelőképességének ismerete. Ehhez a termelékenységi ellenőrzés nyújt megbízható adatokat. Havonta egyszer minden tehén esetében meg kell állapítani a kifejt tej mennyiségét, ennek zsír- és fehérjetartalmát. A tejhozamot és a tej zsírtartalmát a harminc naponként rendszeresen Ismétlődő ellenőrző napokon egy fejésből állapítják meg, méghozzá váltakozva, az egy hónapban a reggeli, a másik hónapban az esti fejésből. Az ellenőrzést az állattenyésztési felügyelőség dolgozója végzi. A tehenészet rugalmas irányítása érdekében a mezőgazdasági üzemnek Is érdeke, hogy az ellenőrző napon a tejhozamot két fejés alapján megállapítsa. Ezeket az adatokat a fajtanemesítő zootechnlkusnak, valamint a számítóközpontba továbbítja.

A tenyészállományokban a frissfejős tehenek termelőképességét ellenőrzik. A tejhozamop kívül az ellenőrző nap minden fejőséből mintát vesznek és megállapítják a tejzsír mennyiségét. Az ellenőrzést az állami állattenyésztési szervezet dolgozója végzi. A mezőgazdasági üzem az ellenőrzés eredményeit az egyes istállók szerint csoportosítva, minden hőnapban megkapja.

A TEHENEK 1. LAKTÄCI0BAN VÉGZETT SELEJTEZÉSE

A szarvasmarha-tenyésztésben a selejtezés legfontosabb mutatója a tejtermelőképesség. Ezt az első laktáció időszakában végezzük el.

Az első selejtezést két termelőképességi ellenőrzés után, vagyis a laktáció második hónapjában végezzük el, amikor a tehenek fedeztetéséről kell dönteni. A selejtezésnek legfőbb mutatója az egyedek napi tejbozama az utolsó három hónap folyamán ieborjadzott azonos korosztályú frissfejős tehenek tejhozamához viszonyítva. Megbízható adatnak a 20 azonos korosztályú tehenek csoportjával való összehasonlítást tekinthetjük. Az állományból rendszerint azokat az egyedeket selejtezzük ki, amelyek tejtermelöképessége minimálisan 3 literrel marad el az azonos korosztályú tehenek csoportjának teljesítménye mögött. Azokat a frissfejős teheneket, amelyek termelőképessége a selejtezés határán mozog, legcélszerűbb újbői fedeztetni, és további sorsukról a következő termelőképességi ellenőrzés eredményei, Illetve a laktáció első 100 napján elért termelőképesség alapján dönteni. Azokat a frissfejős teheneket is legalább 100 tejelési napon ét meghagyjuk az állományban, amelyeket az alacsony termelőképesség miatt nem fedeztettünk be, de ellenőrző párosításból származnak. Ezt azért tesszük, hogy a termelőképességüket bejegyezhessük az öröklődés ellenőrzésének értékelésébe és növeljük a tenyészkíválasztás megbízhatóságát.

A laktáció első 100 napjának eredményei alapján végzett selejtezés a frissfejős tehenek második és kiegészítő negatív tenyészkiválasztása. Az állományból rendszerint azokat a teheneket selejtezzük ki, amelyek tejhozama 350 kg-mal, vagy ennél is többel kevesebb az azonos korú frissfejős tehenek átlagúnál. A tenvészkiválasztás pontosabb és megbízhatóbb, ha a selejtezés alapjául a laktáció első 200 napján termelt tejzsír mennyisége szolgál. Azokat a frissfejős teheneket, amelyek nem felelnek meg a követelményeknek, még abban az esetben Is kivonjuk a további tenyésztésből, ha már fedeztettük.

Az utolsó, harmadik selejtezést 200 tejelési nap után, a termelőképesség] ellenőrzés eredményei alapján végezzük el. Ebben az időszakban a teheneket már nem selejtezzük ki, hanem minőségük szerint az idősebb tehenek istállóiba soroljuk őket.

Számításaink szerint a tehenek kb. 30 százaléka kerül selejtezés útján vágóhídra, ebből: az 1. és 2. termelőképességi ellenőrzés után a leborjazott tehenek kb. 15 százaléka, a 100 napi tejelés után leborjazott tehenek öt, az egészségi okokból és szaporodásbiológiai zavarok miatt pedig 10 százaléka.

A selejtezés arányának mérséklése érdekében Igyekeznünk kell csökkenteni az egészségi okokból kiselejtezett egyedek részarányát. A szelekció alapjául szolgáló mutatók, határértékek különbözőek, mindenütt az elért átlagos termelőképességtől és a tehénforgő szükségleteitől függnek. Ezért az előhasi tehenek istállójában a mezőgazdasági üzem állattenyésztője az állami állattenyésztési felügyelőség szakemberével közösen értékeli a teheneket, és meghatározzák e tenyészkiválasztás konkrét módszereit.

A TEHENEK OSZTÁLYOZÁSA A MEZÖGAZDASÄGI ÜZEMBEN

Az eltérő termelőképességű tehenek hasznosításának nagyobb gazdasági hatékonysága érdekében célszerű, ha a mezőgazdasági üzemekben a teheneket azok minősége és termelése szerint csoportosítják.

A tehenek osztályozásának alapját az előhasi tehenek ellenőrző istállói képezik, ahová az első laktáció idején az őszszes tehenet összpontosítják. Ezek befogadóképessége a teliének férőhelyeinek 25—30 százalékát teszi ki. Az ellenőrző istállót az üszőnevelő telepek területén, vagy azok közelében kell létesíteni, hogy a vemhes üszőket ne kelljen nagyobb távolságra szállítani. A vemhes üszőket 2 hónappal a várható ellés előtt kell átvezetni az előhasi tehenek ellenőrző istállójába. Itt maradnak a tejelési időszak végéig, de minimálisan 200 tejelési nap leteltéig, mindaddig, amig az újabb vemhesség megállapítható.

Az előhasi üszők ellenőrző istállójában végzett tertyészkiválasztásra kapcsolódik а П. és további laktáciők idején végzett selejtezés, amelynek alapján a teheneket három alapvető csoportba osztják. Ezeket az állatcsoportokat elkülönítve, önálló istállókban helyezik el:

a) a rekord tejelő állományba összpontosítják a mezőgazdasági üzem legjobb teheneit. Ezek a tehénállománynak 10—- 20 .százalékát képezik, állományukat a legjobb előhasi üszőkkel töltik fel. A törzstenyészetben jó feltételeket teremtenek a nagy teljesítményű tehenek termelőképességének kiaknázására és az állomány minőségi Javítására. Az elit tenyésszetekben összpontosítják a bikanevelő teheneket. Az elit tenyészetek legmagasabb foka a törzstenyészet;

b) a produktív állományok és a borjútermelés legfőbb hordozói. Ide összpontosítják a jó tejtermelőképességü teheneket és az állományt kiselejtezett, előhasi üszőkkel töltik fel. itt tartják a mezőgazdasági üzem tehénállományának kb. 50 százalékát. A tehénállomány e részét számos mezőgazdasági üzemben nagy kapacitású tehénistállókban helyezik el;

c) a gyenge termelőképességü, vagy bizonyos rendellenességben szenvedd, ezért az állomány újratermelésére nem alkalmas teheneket haszontenyészetekben csoportosítják. Ezeket .átlagon aluli termelőképességü előhasi üszőkkel, vagy pedig egészségi okokból kiselejtezett, eredetileg elit vagy produktív tenyészetbe tartozó tehenekkel töltik fel. A haszonállatok istálóit a beteg tehenek elkülönítésére is felhasználhatjuk. A tehénállomány kb. 10 százalékának a befogadására alkalmasak.

A HAZÁNKBAN TENYÉSZTETT SZARVASMARHA!’A|TÁK ÉS HASZNOSÍTÁSI TÍPUSOK

Cseh tarka marha. Csehországban honos. A 19. században a honi vörös marha és importált fajták, elsősorban a Svájc-