Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-14 / 28. szám
, 1984. július 14. .SZABAD FÖLDMŰVES Svidník ’84 Napokon át ismét ütemes tapstól, táncok kemény csapásolásátől és szárnyaló énektói visszhangzott a Duklai-hágó lábánál fekvő Svidník városka minden zuga. Az SZNF 40. évfordulója tiszteletére immár 30. alkalommal rendezték meg itt a csehszlovákiai ukrán dolgozók országos kulturális ünnepségét. A jubileum! ünnepség fó műsorait 1984. június 16 17-én bonyolították le a város szabadtéri színpadán, ahol 4 mösorblokjfban összesen 50 csosportot képviselve 1861 szereplő lépett a közönség elé, hogy dallal, tánccal s a népszokások bemutatásával idézzék fel népük örömét, búját, bölcsességét és humorát, s egyúttal bizonyítsák sajátos kultúrájuk létjogosultságál. A hazai ukrán művészcsoportokon kívül több vendégegyüttes is szórakoztatta a közönséget, mégpedig a Mustár • táncegyüttes Breznóból, az llosvai táncegyüttes Nagyidáról jVeiké Ida), a Radovanka folklórcsoport Ungvárről, a szovjet hadsereg Csehszlovákiában állomásozó egységeinek művészeti együttese és a Zavirjuha együttes a Belorusz SZSZK-ból. AZ előző évfolyamokhoz hasonlóan az öntevékeny együttesek mellett felléptek a hazai ukrán hivatásos művészek is, mint a Duklaaljai Ukrán Népművészeti Együttes vagy a Prešov! Ukrán Állami Színház tagjai. A szlovák, a kárpátaljai, a belorusz és a csehszlovák magyar vendégegyüttesek szerepeltetésével markánsan kifejezésre jutott a nemzetek és nemzetiségek kulturális közeledésének gondolata, felidézve az SZNF máig ható örökét és Internacionalizmusát. Hiszen már 40 évvel ezelőtt, Európa nemzeteinek haladó gondolkodású fiai vállvetve harcoltak együtt a világot fenyegető rém, a fasizmus sötétsége ellen. A jubileumi 30. ünnepség keretében a szabadtéri színpadon zajló események mellett még számos további rendezvényre is sor került Svldnfken. Többek között sikerrel szerepelt a prešovi ukrán gimnázium' színjátszó csoportja, kiállítás nyílt a közelmúltban felavatott Milly Galériában, és több ezres tömeg nézte végig a nép művészeti együttesek menettánccal egybekötött színes felvonulását. A szombat délutáni műsorkezdésre még az időjárás is megemberelte magát. Mielőtt megszólaltak volna „Az SZNF hagyatékához hűen“ című mű sor kezdetét jelző fanfárok, bár rövid időre, de a nap is kisütött. A műsor nyitóképeként több száz gyerek és felnőtt énekelt együtt a békéről, lenyűgöző látványt és maradandó élményt nyújtva minden jelenlevőnek. Ezután több mint két órán keresztül pergeti a főleg gyermek folklőrcsoportokra épített műsor, amelyben összesen közel ezer szereplő szórakoztatta a közönséget. Az Ivan Ivanőo által rendezett műsorban fergeteges gyorsasággal peregtek a képek. Az önfeledten játszó, éneklő és táncoló gyerekek élethűen elevenítették fel az egykori hétköznapokon, libalegeltetésekor és más alkalmakkor játszott kiszámolókat, a kapuzáró táncot, a lányok karikázó táncát, valamint a felnőtteket utánzó ügyességi és eszközös táncokat. Mivel a svidníki fesztivál a csehszlovákiai ukrán dolgozók kulturális életének legnagyobb seregszemléje, a CSEMADOK gombaszögi (Gombasek) rendezvényéhez hasonlóan itt is szereplési lehetőséget kapnak az egyes művészeti ágazatok központi versenyeinek győztesei. A szombat esti, „Éneklő Kárpátok“ című műsorban például a prešovi, a svidníki, a kurovl és a humennél könnyűzenei együttesek léptek fel, kellemes szórakozást biztosítva a könnyebb műfajt ked-A belorusz Zavirjuha együttes műsora Fotó: CSTK velő, főleg fiatalokból verbuválódott közönségnek. Vasárnap újra borult reggel virradt ránk, ennek ellenére szép számú érdeklődő várta a népművészeti együttesek színes felvonulását. Népes tömeg gyülekezett a hősök emlékművénél is, ahol a párt- és állami küldöttségek tagjai, a rendezők, a kerületi és járási szervek, valamint az ünnepély vendégel helyezték el a kegyelet virágait a duklai hadműveletek során elesett szovjet katonák emlékéпек tisztelegve. A Jozef Fefbaba érdemes művész által rendezett vasárnap délelőtti műsor még a legigényesebb nézőt is kielégíthette. Ebben az összeállításban szerepeltek a Duklaalji Népművészeti Együttes táncosai és énekeset, valamint a vendégegyüttesek. Nem csoda hát, hogy a szabadtéri színpau nézőtere zsúfolásig megtelt. A rendezők előrelátását dicséri, hogy az ünnepi békemanifesztációt éppen ezen együttesek nagyszerű hangulatot teremtő műsora utáp tervezték be. A felvonulást Fedor Kováő, az UDKSZ KB elnöke nyitotta meg és vezette. A párt- és állami küldöttség nevében július Hanus, az SZSZK kormánya elnökének helyettese köszöntötte a közönséget és a szereplőket. Jelen volt továbbá Rndolf Jurík. az SZLKP KB osztályvezetője, Jozef Mravík, az SZSZK kulturális miniszterének helyettese, Ján PirC, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára, fvan Panöura, az UDKSZ KB vezető titkára, valamint társadalmi és politikai életünk számos más képviselője. A jubileumi ünnepség ktcsúcsosodását a vasárnap délutáni „A haza virágai“ című műsor jelentette, amelynek első részét a Csehszlovák Televízió helyszíni közvetítésben sugározta. A délután folyamán összesen 22 folklór- és táncegyüttes 885 szereplője nyújtott élménydús szórakozást a több ezres közönségnek. Az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége által rendezett svidníki ünnepség \mOsorai jő szórakozást, nemes felüdülést nyújtottak az UDKSZ egyre igényesebb tagságának, a hazai ukrán kultúra pártolóinak. A szereplók, a szabadidejüket a kultúra ápolásának szentelő emberek ezrei Is elnyerték legnagyobb jutalmukat, a közönség önfeledt tapsát, amely újabb munkára ösztönzi majd őket. Meggyőződésünk, hogy a hazai ukrán kulturális élet klcsúcsosodását jelentő svidníki ünnepsorozat az idén is tovább erősítette a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus eszméit, és tovább táplálta népeink barátságának lobogo fáklyáját. BARDOS GABOR A menettánccal egybekötött felvonulás Svidník utcáin PABLO NERUDA*: A hárfa A zene egyedül járt. Nem volt még toll, se irh’a, tej se, füst se, nevek se, nem volt se nap, se éjjel, a bolygók közt magában, mint valami ruházat, a zene lebegett csak, a sötétség szülötte. Egyszerre csak a tűzben, fagyban egy csepp megalva'dt, s a mindenség előállt roppant kirakatával, láva, bozontos hamvak, csuszamlős fényű hajnal, minden átalakult, kemény lett, mind keményebb, | s a frissen égivé lett nedvességben I jeges szlmetriáit kimunkálta a gyémánt. És akkor a világelőtti zengés, a mindenség e magányos zenéje megfagyott és aláhullt, és lett belőle csillag, kővé vált, citerává, hárfává, hallgatássá. Lent a chilei parton, a télvíz hidegében, mikor heteket mosva hull, csak hull az eső, halld csak: zenévé válik a magány, s úgy rémlik, nem tudom, mért, hogy a szél, az eső, hogy maga az Idő e szárny s e hullám felcsap és nő. S a hárfa felkél a feledésből. Egyszerű ez Az erő néma (ezt mondják a fák) s a mélység is (mondják a gyökerek) s a tisztaság (így szól hozzám a lisztJ. Egyetlen fa se mondta: „Én vagyok a legmagasabb“. Még egy gyökér se mondta: „Én jövök legalulról“. S a kenyér sose mondta: „Nincs jobb, mint a kenyér“. * Nyolcvan évvel ezelőtt, 19П4. jójius 12-én született Pablo Neruda, a legnagyobb chilei költő. Költészetének leggyakoribb témája a hazaszeretet és a nép jogaiért vívott harc; emiatt évekig száműzetésben kellett élnie. RlmtelenUl áradó, változatos ritmusú szabadverseit gazdag szimbolika, spanyolos hév jellemzi. 1973 szeptemberében halt mag, 89 éves korában. « tnbázunk, a Magyar Területi Színház, fennállása alatt nem kényeztette el nézőközönségét a cseh, drámairodalom bemutatásával. Sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetünk elégedettek azzal, amit eddig láthattunk, ezért nem csoda, hogy tavaly, a cseh dráma évében is több elmarasztaló vélemény hangzott el színházunk címére. Talán ezért, talán mert a színház maga is érzi adósságát, az Idei évad záró előadása a MATESZ kassai (Košice) Tháíia Színpadán Ján Jílok kortárs cseh szerző darabja volt. Az előadásnak több érdekessége van: magyar nyelvű ősbemutató volt, egyúttal A csodatevő Borbála-ág az első mesejáték, amelyet cseh szerzőtől mutatott be színházunk. A darab egyébként — mint a műfaji meghatározása is mondja — népi játék felnőtteknek. Ez a további érdekessége az előadásnak Tudjuk, a cseh művészet eléggé polgáriasodott, a magyarral egyébként is nehezen hasonlítható össze a két nép történelmi fejlődésének különbözősége folytán, ám maradtak még jócskán olyan szokások, amelyek Ilyen vagy olyan formában (akár babonaként) fennmaradtak. Jflek mesejátéka is egy Ilyen szokásra épül. Nevezetesen: ha Borbála f Barbara — december 4.) napján egy letört faágat vízbe tesznek e lányos háznál, s az karácsonyra virágot ereszt, férjhez megy a lány. Ez persze, túlságosan kevés egy egész estét betöltő színdarabhoz, ezért a szerző már a népművészettől független cselekményt szerkesztett e szokás (babona) köré. Pontosabban: a cselekményt Itt-ott megbontva felidéz még néhány más szokást, de azok már függetlenek a Borbéla-szokástől és a köré fűzött cselekménytől is. Ezzel elmondtam azt Is, hogy színházunknak most sem sikerült a kortárs cseh drámairodalom csúcsalkotásat közül választania. Mert a dráma laza szerkezetű, a cselekmény helyenként erőltetett meghosszabbítása a darabnak, több helyütt pedig megtorpan a folyamatosság egy-egy népdal, mondőka vagy vers betoldásával a kassaiak előadásában pedig néhány tánckompozícióval (de sokkal pontosabb fogalmazás, ha ezeket csak lépésvariációknak nevezem). A rendező (Horváth Lajos, aki egyébként a darab fordítója Is) és a dramaturg (Tóth László) próbálkozása azonban figyelemre méltó, A Jflek-cselekményben meg-megállva egyegy évszakváltásnál, emberi sorsfordulónál a magyar nép szokásait, dalait, táncait használták fel részben mint illusztratív elemet, részben pedig ezzel emelték ki a nép életében fontos helyet elfoglaló események ünnepélyességét, meghatározó erejét. Vitatható, mennyire volt szerencsés beavatkozás, hogy dramaturgiailag sikerült-e összehozni a két, mentálisan egymástól távol álló népművészet különböző elemeit. Tény, sok esetben erősen vitatható volt a megoldás, sokszor viszont szépen, zökkenőmentesen épültek be népművészetünk kincsei a darabba. Eljut talán majd oda — ezen az előadáson keresztül ts — színházunk, hogy magyar népmese-Mesejáték felnőtteknek feldolgozást old meg hasonló módszerrel, s akkor az egy tőből fakadó művészetek összecsengése természetszerűleg egyenesít ki sok kérdőjelet. Annál is inkább bízunk ebben, mert éppen a kassai társulat vállalkozott már egyszer a rusztikus játékelemekre épülő előadásra. (Talán még emlékeznek a nézők-olvasók a Szélkötő Kalamona című előadásra, melyet Gágyor Péter rendezett, aki az 1983—84-es évadban a kecskeméti Katona József Színházban vendégrendező, s ugyanebben a darabban alakított emlékezeteset az a Csendes László, aki szintén a Katona József színházban vendégeskedik, méghozzá úgy, hogy az évad legjobb színészeként értékelték). Így — talán — mégsem véletlen a Jllek-darab bemutatásának stílusa. Meg talán azért sem véletlen, mert Horváth Lajos a kassai társulatnak egykoron talán a legjobban mozgó színésze volt, most pedig azt is bebizonyította, hogy van vonzalma a népművészethez. Ha a színház állandó alkamazottja lesz, a Thália bizonyára nem áll meg az elkezdett úton. Persze nemcsak egy folytonosságot vélve említettem a három évvel ezelőtt bemutatott mesejátékot, hanem azért is, mer,t az akkori előadás egyik legnagyobb hiányossága a színészi teljesítmények milyensége volt, legalábbis a szakmai értékelés szerint. Sajnos, a mostani bemutató esetében ezt többszörösen aláhúzva ismételhetjük meg. Az ilyen előadói stflus magas szintű ének- és mozgáskultúrát igényel minden szereplőtől. A kassai bemutatón többször szisszent fel a közönség a hamis hangok hallatán, pedig a felhasznált népdalok közül egyet sem a legősibb ismert változatában adták elő a szereplők. A szereplők közös éneklése végig elfogadhatatlan volt (olykor szinte paródiaként hatott), de a szólók Is csak akkor voltak élvezhetők, ha Danyi Irén (a Leány szerepében) vagy Kövesdi Szabó Mária (Borbála) előadásában hangzottak el. A táncbetétek esetében sem mondhatjuk el a színészek mentségére, hogy azok nehézségi fokozata megoldhatatlan feladat elé állította a szereplőket. A legegyszerűbb csapások kivitelezése is sok kívánnivalót hagyott maga után, sőt ritmuszavarok is előfordultak. (A zenei szakértő Lajka Istvánná volt, a koreográfus Varga Ervin.) Csak bízni tudunk abban, hogy a bemutatót követően még sokat gyakorolnak a színészek, ezáltal javul a darab zenei kivitelezése és markánsabbá válnak a táncok Is. A teljesség kedvéért hadd soroljam föl a többi szereplőt is. Ráveszi szerepében Várady Bélát. Ravaszinééban Szabó Rózsit, láthattuk; Jánost Pólós Árpád, a Halált Gombos Ilona, Matyit László Géza alakította. A Szomszédot Molnár László, a Legényt Bocsárszky Attila vitte színre. A végére hagytam a Nagyapó szerepében Érsek Györgyöt, aki nagyon jó jellemtípust formált meg. Meglepően jellegtelenre sikerültek Kopócs Tibor jelmezei, nem tudta támogatni a rendezőt elképzeléseiben. Az volt az érzésünk, hogy az előadásra nem Is készültek jelmezek, a meglévőkből válogatták össze, Így a jellemek aláhúzása nélkül, véletlenszerűen volt a színpadon egy švejki obsitos, egy rongyos koldus, egy századeleji kovács jelmeze a rendszertelenül stilizált népi viseletek és egyebek mellett. Platzner Tibor díszleteiről sem lehet sok Jót elmondani. Bonyolultságuk mellett (néha még a színészeket is zavarta) túlságosan illusztratívak voltak, a Halál „rezidenciája“ pedig esztétikailag sem nyújtott kellemes látványt. Mindezek ellenére dicséretesnek tartom a Thália Színpad próbálkozását, a színészi teljesítmények javulásával csiszolódhat az előadás, s így jó alap lehet az igényesebb feladatok megoldásához, a hasonló stílusú előadások jobb kivitelezéséhez. NESZMERI SÁNDOR
