Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-01 / 35. szám
6 —————— SZABAD FÖLDMŰVES 1984. szeptemfier í. A szádelöi völgy ösvényein Á Rozsnyóról (Rožňava! Kassára (Košice) vezető út bő egyharmada van mögöttünk, amikor keresztülhaladunk Szádudvarnok (Zádielske Dvorníky) községen. Két választásunk van: vagy folytatjuk utunkat megállás nélkül Kassa felé, vagy — ha van néhány óra időnk — balra térünk a kereszteződésen, egy szemmel láthatóan „alacsonyabb osztályú“, ám éppen ezért vadregényesebb, kanyargós útra, amely a ma már Szádudvarnnkhoz tartozó Szádelő (Zádiel) községbe vezet. A községen áthajtva egyre közelebb kerülnek hozzánk az utat közrezáró völgy fákkal dúsan benőtt lejtői; még néhány kilométer, és az aszfaltcsík gyalogösvénnyé keskenyediky amely az első kanyar után szinte elveszni látszik a százegynéhány méter magas, csaknem függőleges sziklafalak alkotta roppant szurdokvülgy alján A tábla az - elején — Gépjárművel behajtani tilos! — gyakorlatilag fölösleges, hiszen oda be sem férne ^semmiféle gépjármű. Egy másik tábla viszont erről informál bennünket, hogy a Szlovák Karsztvidék legimponzánsabb képződménye, a Szádelöi völgy kapuja előtt állunk. Ugorjunk vissza néhány millió évet az időben. A másodkori ősóceán lassan visszahúzódóban van, több kilométernyi vastagságú üledékréteget hagyva maga után. A rétegeződés az őskatlanokban évtízezredeken keresztül viszonylag zavartalan volt. A puha üledék a napfény és az erózió hatására elmészkövesedett, könnyen formálható anyagával szinte kínálva magát a leghatalmasabb szobrásznak, a természetnek. Apró patakok kerestek maguknak utat a hatalmas mészkőfcnnsikokon, és a puha kőzet engedett a gyenge erecskék évszázezredeken át tartó szívós igyekezetének. A barázdányi meder egyre mélyült, függőleges és egyre magasabb fala olykor beomlott, az alázúdult kőgörgetegét könyörtelen kitartással lassan újra koptatni, mállasztani kezdte a víz. Helyenként utat talált a pórusos kőréteg belső üregeibe, fáradhatatlanul tágítva, vájva azokat; ha az üreg boltozata beomlott, a völgy ismét néhány métert mélyült, ha pedig nem, a mai napig is maga vájta barlang alján kanyarog-csnbog a búvópatak. A völgy lejtőin pedig időközben lassan megtelepedett a növényzet: az eolikus termőföld-hordalék megtelepszik a kőplató repedéseiben, s táptalajként szolgál néhány szélfútta magnak. A véletlenek tízezred százaléknyi esélyű egyezéséhez volt szükség ahhoz, hogy a kopár kővilágban kizöldelljen az első szál őspáfrány; a természetnek azonban évszázezredéi voltak rá, hogy várjon. S ahol ezek a véletlenek nem jöttek össze, ott a mészkő ma is kopár. Néhol megmaradt tábla-simaságú, függőleges sziklafalnak, nyitott könyvként tárva elénk az ősóceán millió esztendőkön át tartó rétegépíto munkájának eredményét, máshol, az eróziónak engedve, bizarrnál bizarrabh sziklaalakzatokká formálódott. A növényzet egyre dúsabb lett, a falak üregeit madarak vették birtokukba, s a nemrég kihalt, ijesztően néma és rideg szurdok lassan élettel telt meg. Talpunk alatt a kavics ropogását magába olvasztja az ösvényt kísérő patak nyugalmat árasztó csobogása. Néhol eltűnik egy sziklaüreg torkában, hogy néhány tíz méterrel odébb az ösvény másik oldalán bukkanjon fel újra. Egy-egy, ki tudja mikor a mederbe zuhant, korhadt fatörzs megpróbálja útját állni; mögötte kristálytiszta vizű tavacska csillog, szinte rezdületlenül. A fatörzs pereméről apró vízesés bukik alá, tövében pezseg , forr a víz. A levegő tiszta, ózondús; lépteink zaján és a patak zúgásán kívül csak egy-egy madárfütty töri meg a völgy csendjét. Az óriási sziklaszurdokba ritkán téved be a napsugár, a szürkülethez hasonló félhomályban őrt álló óriásként tornyosul fel előttünk a Cukorsiiveg; mintha a völgy idilli csendjét vigyázná. A két hatalmas sziklafal olykor csaknem függőlegessé meredekül, s ha felnézünk, az égboltból csak egy keskeny kék szalagot látni. Máshol kissé eltávolodnak egymástól a völgy kőcsipkés peremei, a megmászhatatlannak tűnő lejtőkön fák kapaszkodnak, látszólag a semmibe, törzsük, ősi ösztönüknek engedelmeskedve a nyaktörő lejtőből kinőve is nyílegyenesen tör az ég felé. A hegyoldalban sötét foltként tátong- egy-egy barlang bejárata; innen még időben visszahúzódott az egykori búvópatak. Aztán, szinte észrevétlenül, egyre erősebb fény váltja fel a félhomályt. A meredeken alázuhanó falak, amelyek néhol szinte összeroppantással fenyegettek, úgy nyílnak szét ismét a napsugaraknak, mint egy gigantikus könyv lapjai. Az ösvény erdőkkel borított, „közönséges“ hegyek között kanyarog tovább; ezek már a Szlovák Érchegység déli nyúlványai. Közel két és fél kilométeres, csodálatosan szép sétánk végére értünk. VASS GYULA (A szerző felvételei)’ ADunamentl Folklórfesztiválnak háromévenként öt napon át otthont adó Kalocsa közel ezeréves, patinás, hangulatos kisváros, Budapesttől 100 kilométerre délre, a Duna mentén. Szemet gyönyörködtető barokk építészeti emlékeiről, virágzó s állandóan'megújuló népművészetéről, „piros aranyáról“, a fűszerpaprikáról messze földön, híres. Az idei, VIII. Dunamentt Folklórfesztiválra tizennégy külföldi és húsz hazai együttest, a népi kultúra legjelesebb képviselőit hívták meg. A rendezvény célja most is a népek közötti kölcsönös barátságnak a művészet, a néphagyományok útján történő elmélyítése volt. A hagyományokat tisztelő nagyközönség és a szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy a fesztivál betölti hivatását. Valóban azt mutatja be, ami közös, ami összeköt bennünket: a népek kultúrateremtő erejét. Teszi ezt közvetlenül és mindenkihez szólóan, mert nyelvezete olyan, amely nem igényel tolmácsolást. Magyarországon ez az egyetlen fesztivál, ahol a folklór hiteles, autentikus formáját tudják bemutatni. Ezt az eredetiséget most is megtartották ... A különböző népek, nemzetek ezúttal is a tiszta forrásból merített népművészet üzenetét hozták el a Duna mentére. Közös folyónk, a Duna, hegyek között születik; szélesedő mederben, dombos vidékeken folyik tovább, majd alföldeken hömpölyög, míg a tengerbe nem ér. Két partján más-más történelem alakította az embereket, a társadalmakat. A fesztiválon e különböző, de hasonló erők által formált népek kultúráját a tánc, a dal, a zene nemzetközi nyelvén szólaltatják meg, hogy örömeink, gondjaink is közösek legyenek. A fesztivált megnyitó est műsorának az „Élő népművészet“ címet adták. A műsorban az a szándék vezette a rendezőket, hogy látható legyen, hogyan öröklődik a népi ének-, zene- és tánckultúra apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre. A műsor szereplői a népművészet idős és ifjú mesterei, valamint azok a gyermekcsoportok és amatőr felnőtt együttesek voltak, amelyek egy-egy tájegység dalait, táncait legjobban ismerik, legközelebb állnak a forráshoz. A műsor méltó megnyitónak bizonyult, és felejthetetlen élményt nyújtott. Azok a fesztiválok tudnak igazi értékek hordozóivá Válni, ahol nemcsak a szereplő népművészek, hanem minden résztvevő együtt énekel és táncol, s a felfokozott hangulatban a szórakozás, az örömteremtés igazi táptalajára találhat. Az ilyen nemzetközi folklórfesztivál az általános ünneplésen túl más tartalmat is hordoz. Elsősorban azt az igényt, hogy a különböző népek megismerjék egymás népművészetét, s azon keresztül életét is. Hoznak azonban jelzéseket is a különböző csoportok, etnikumok sajátos arculatáról. Mert vajon mit képviselnek itt a folklórral a különböző nemzetek csoportjai, ha nem azt a képet, amit így jelképesen közölni szeretnének magukról? Saját népművészetük, népük, nemzetük mindennapi életének állandó elemeiből sűrűsödött össze, s bár áttételesen, de mai életünkre is utal. A Duna menti népek fesztiválján közép- és kelet-európai folklórcsoportok is megjelennek, s egy olyan terület népi kultúráját mutatják be, amely bizonyos fokig összetartozik, rokon vonásokat mutat, másrészt azonban igazán sokrétű, nemcsak á néphagyományok eredeti formáit illetően, hanem azok mai továbbélését, felhasználását tekintve is. A polgárosult német területeken például igen erős a kultúra lokális tagolódása, é3 a folklór mintegy második megjelenési módját figyelhetjük meg. Ehhez áll közel Ausztria és a cseh terület népi hagyományvilága is, itt azonban több a még ma is paraszti munkában dolgozók száma, noha természetesen itt is bekövetkezett a gazdaság modernizálása. Társadalmi fejlődésük útja is más. Tudjuk, hogy a cseh folklórénál is nagyobb a morva, és még annál is jelentősebb a szlovák folklór szerepe a nemzeti kultúra egészében. Ez megmutatkozik mindennapjainkban éppúgy, mint saját folklórfesztiváljaikon. Csehszlovákiát a fesztiválon három folklórcsoport képviselte: a postrekov! cseh folklórcsoport, a Turá Lúka-i Kýéer és a lédeci (Ladice) Párta magyar nemzetiségi csoport. Mind a három csoport jó színvonalon mutatta be műsorát. A rendezők több alkalommal is kiemelték a csehszlovák résztvevőket, akik véleményük szerint a legközelebb tudtak kerülni a fesztivál szelleméhez. Itt jegyzem meg, hogy á postrekov! csoport elnyerte a Béke és barátság díjat, a Kýčer a hagyományok tiszta megőrzéséért, a Párta pedig a lakodalmi szertartások • korhű előadásáért kapott díjat. Románia és Bulgária gazdag folklórja önmagában külön láncolat, és a Balkán felé mutat. Archaikus,, ugyanakkor igen eleven itt a folklór, színes és dinamikus a néptánc és a népdal, közelebb van a szokásokhoz, határozottabban közösségi jellegű. A' jugoszláviai folklór szinte önmagában képviseli az egész átmenetet a szlovénektől egészen a macedón folklórig. Igen sokrétű hagyomány jellemzi a területeket, ahol megjelenik az epikus ének és a szokásszerű férfitánc. A török folklór mindig nagy érdeklődést vált ki. A szovjet népi együttesek világhírűek. Az Arhangelszkből érkezett csoport tagjai ragaszkodtak az eredetiséghez, mellőzték a teátrális elemeket, hiteles formában tolmácsolták hagyományaikat. A lengyel folklór Is sokrétű: kelet- és közép-európai elemek keverednek bele. Azonosság és sokféleség üdítő változatossággal jelenik meg a Dunamenti Folklőrfesztivál eseményei során. A magyar együttesek műsora sem volt egyhangú, már csak a nemzetiségi csoportok gazdag képviselete miatt sem. A résztvevő 20 csoport közül válogatni is lehetett műsoronként, és még így is áttekinthető, ugyanakkor eléggé változatos képet kaptunk. Olyan keret ez, amelyet érdemes így megőrizni. A Jól szervezett fesztivál záróakkordjaként Decsen valódi lakodalomba Invitálták a fesztiválon részt vett csoportokat. Itt igazi lakodalmi hangulat uralkodott, a közös vacsora után pedig folytatódott a szórakozás. A fesztivál a Duna menti népek barátságát fejezte ki, amelyek a történelem folyamán gyakran voltak egymással ellenségek. A táncokon, dalokon keresztül kifejeződött a barátság, amit a táncok hasonlóságai Is bizonyítottak. Minden nemzet őrzi a hagyományát, úgy, hogy másokért Is őrzik és nem egymás ellen. i CZ1NGEL LÁSZLÓ élelött tizenegy óra tájban ér-I в kenem meg az üdülőbe. Az előcsarnokban eqy kövér, szakállas jérjl dámát játszott saját magával. — Jó napot kívánok! Kérem szépen, kinél kell bejelentkeznem? — kérdeztem. Összehúzott szemmel méregetett, aztán váratlanul kibögte: i — Tudsz dámázni? — Amatör szinten — jeleltem szerényen. — Ülj le, játsszunk egy partit! — Szívesen, de előbb talán bejelentkezem ... — RáérszI Ёп játszom a feketékkel... I Az első játszmát megnyerte. Két játszmát én nyertem meg. — Átváltunk dominóra? — kérdezte. Beráncigált egy világos helyiségbe, ahol az asztaloknál már egyetlen hely sem volt, mindenki játszott. Mi az ablakpárkányon kezdtünk játszani. — Legény vagy ám a talpadont — mondta a szakállas a nyolcadik játszma után.■ Látom, hogy nem vagy kezdői A helyiségbe berobbant egy vöröshajú fiatalember és elordította magát: — Tudok egy új viccet! Aztán elhadart néhány régi viccet. Majd pedig közölte a jelenlevőkkel, hogy Agyelina Nyikolajevnának sikerült a szomszédos boltban selyem tornacipőt vásárolnia. Erre mindenki abbahagyta a dominót. — A selyem tornacipők nagyon jók asztaliteniszhez — magyarázta nekem a szakállas. ' JURIJ PROKOPENKO; — Nekem már mégiscsak be kellene jelentkeznem... — mondtam, de a szakállas rhagával cipelt az étterembe. — Az a legfontosabb, hogy az ember rendszeresen ebédeljen — oktatott. — Az egyik ismerősöm nagybá— Szeretnék már bejelentkezni... — Nem tudna nekem mondani olyan zeneszerzőt, akinek a neve tíz betűből áll, s a negyedik betű „K"? — szólított meg egy idősebb férfi. — Ne zavardI — ripakodott rá a szakállas. — Ne emlegessük az asztaliteniszt, inkább sakkozzunk! Fő, hogy belejöjjünk — magyarázta, miközben felállította a sakkfigurákat. — En csak a második hét végén jöttem bele úgy igazában... A játszmát nem fejezhettük be. Bejött egy nő, és férfias hangon közölte, hogy kész az ebéi. csija azért ért el magas kort, mert. minden körülmények közt rendszeresen ebédel. Asztalhoz ülteteti, 6 pedig sorbadllt az ebédért. Miután megebédeltünk, nagyot ásított: — Most jó lenne szundikálni egy órácskát, meg a játszmát Is befejezhetnénk ... — Nem! — jelentettem kt. — Megyek bejelentkezni. — Ott sokáig ebédelnek, ráérsz. Amikor befejeztük a sakkpartit, a fikusz alatt szenvedélyes vita alakult ki a labdarúgásról. Bekapcsolódtunk, Ezután egymás után felpróbáltuk a vöröshajú fiatalember bőrzakóját. Fél* áron kínálgatta az üdülővendégeknek. — Nekem nagy! — mondta a sza-< kállas. — Te vagy kiest! — vágta rá a vöröshajú. — Majd mindjárt megnézzük, ki a kiest /— mondta mérgesen új barátom. leültek az asztalhoz, egymásba kulcsolták a kezeiket, hogy próbára tegyék, melyikük az erősebb. Az Udülővendégek közül többen követték a példájukat. Odajött hozzám egy öregapó: _ — Nos, mt is megpróbáljuk? A szakállas mindenkit legyőzött, én csak az öregapót. — Gyere, elmegyünk egy sörreI —« javasolta a győztes. — Nem! jelentettem ki határozottan. — Megyek és végre már bejelentkezem. Elvégre már majdnem egy egész napot töltöttem el itt az üdülőben ... — Miféle üdülőben? — ugrott jel a szakállas, — Ez itt hivatali Az üdülőt má rég elköltöztették innen. Ha jól tudom, a Hosszú utcába. Ön házszámot tévesztettI (Fordította Sági Tóth Tibor) FoSkSérünnep