Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-31 / 52. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES 1983. äecember 31. 12-----------------------------------------------Nemzetközi összefogással a tudományos - műszaki haladásért Irta: Miloslav Velebil szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes A CSKP XVI. kongresszusának határozatai megkülönböztetett figyelmet szenteltek a tudományos-műszaki haladás kérdéseinek. Többek között nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a tudományos-műszaki haladás vívmányainak rugalmas gyakorlati alkalmazása hazánk gazdasági fejlődésének alapvető tényezőjévé vált. Ez a fő mozgósító ereje a gazdasági hatékonyság és a belterjesítés növelésének. A tudományos-műszaki haladás terén elért eredményekkel, az előirányzott feladatok teljesítésével, a felmerülő hiányosságokkal, valamint távlati céljaival a CSKP Központi Bizottságának 8. ülése is behatóan foglalkozott. Megállapította hogy az elért nem csekély sikerek mellett jelentős tartalékaink vannak. Több tudományágban világszínvonalra tettünk szert, a másik oldalon viszont a kutatásban és a gyakorlatban egyaránt számtalan esetben nem használjuk ki teljes mértékben az adott lehetőségeket. Ezen a téren Is az az elv érvényesül, miszerint ami elegendő volt tegnap, az nem elég ma, s korántsem lesz elegendő holnap. A tudományos-műszaki forradalom folyamatában a tudományos-műszaki haladás olyan rendszert képez, amely elősegíti az új ismeretek céltudatos feltárását s eredményeinek gyakorlati alkalmazását. A tudományos-műszaki fejlesztés többféle összetevőből áll, mégpedig: a hazai kutatás, valamint a külföldi kutatás és a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködés, továbbá a próbakfsérletek eredményeiből, a külföldi technika és technológiák átvételéből, a licencek vásárlásából, a találmányok hasznosításából, az újító- és ésszerűsítő mozgalomból, a progresszív hazai és külföldi gyakorlati tapasztalatok alkalmazásából, s végezetül az információs források hasznosításából. A felsoroltakból kitűnik, hogy a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködés alapvető alkotó eleme a tudományosműszaki haladásnak. Eredményes továbbfejlesztése érdekében a CSKP KB 8. plenáris ülésének határozata értelmében feltétlenül meg kell ■ teremteni a szorosabb egyijttműködés feltételeit, különös tekintettel a szakosításra és a munkamegosztásra, főleg a gyártási programok tekintetében. Szükségszerű az együttműködés újszerű progresszív módszereinek az érvényesítése Is, amelyek keretén belül fontos szerepet tölthet be a jövőben a közös kutató és tudományos intézetek, a tervező vállalatok és közös cégek létesítése. Hazánk gazdasági továbbfejlesztése és a tudományos-műszaki haladás előrevitele szempontjából döntő jelentősége van a Szovjetunióval való célszerű, hosszú távlatú kapcsolatoknak. Nem kevésbé fontos a szorosabb együttműködés megteremtése — a sokoldalú és a kétoldalú együttműködési kapcsolatok létrehozásával — a KGST tagországaival. Emellett a fejlődő országokkal is ki kell bővíteni kapcsolatainkat. Hazánk a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén jelentős mértékben részesedik a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködésben. A sokoldalú együttműködési kapcsolatok a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szakaszán a KGST állandó bizottsága keretén belül mennek végbe. A tudományos-műszaki haladás fő irányvonalát a KGST hagyja jóvá. A konkrét tervek kidolgozását és részletesebb lebontását a KGST tudományos-műszaki együttműködés tanácsa, továbbá különböző ágazati bizottságok hajtják végre. A megvalósítás konkrét módjait a tudományos-műszaki együttműködés ötéves tervei, szerződések és egyezmények, továbbá a hosszú távlatú célprogramok foglalják össze. A kétoldalú együttműködésről az illetékes tárcák képviselői kötik meg az egyezményt a jóváhagyott magasabb szintű, kétoldalú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés céljaival összhangban. A jelenlegi ötéves tervidőszakban hazánk élénk és sokoldalú tevékenységet fejt ki a nemzetközi tudományos-műszaki együttműködésben. Ebben összesen 86 tudományos és kutatóintézet, valamint termelésigazdasági egység vesz részt. A sokldalú kapcsolatok keretén belül 52, a kétoldalú kacsolatokban eddig 134 témakör megoldásában részesedünk. Ebből legnagyobb arányban a Szovjetunióval, az NDK-val és a Magyar Népköztársasággal kötött megállapodások szerepelnek. A mezőgazdaság területén a legfontosabb kérdések megoldására koordinációs központokat hoztak létre. Ezekből jelenleg kilencet tartunk nyilván. Közülük kiemelkedő helyet foglal el a gabonanemesítés és vetőmagtermelés kérdéseivel foglalkozó koordinációs központ. Tevékenysége nyomán több kiváló, nagy hozamú fajtát nemesítettek ki, többek között a Regina őszibúza-fajtát, a Sylva tavaszibúza-fajtát, a Rubin és Horal tavasziárpa-fajtát. A csehszlovák fajták közül magyarországon a Fatran, az NDK-ban a Karát, az SZSZSZK-ban pedig a Favorit tavasziárpa-fajtát államilag is elismerték. Koordinációs központok jöttek létre a kiváló beltartalmi értékű nagy hozamú kukoricahibridek nemesítésére, az egyetemes tápanyagntánpótlási programok kidolgozására — figyelembe véve a talaj termőképességének megtartását, illetve növelését, továbbá az új növényvédő szerek kipróbálására, a biológiai növényvédelmi módszerek kifejlesztésére és a környezetvédelem kérdéseire. Az állattenyésztés szakaszán tevékenykedő koordinációs központok tagjai elsősorban az alapvető biológiai kérdések megoldására, a betegségek megelőzésére, valamint a száj- és körömfájás elleni hatékony védekezési módszerek és oltóanyagok fejlesztésére összpontosítják figyelmüket. A koordinációs központok keretén belül igyekszenek a szakemberek megoldani a növénytermesztés és az állattenyésztés egyes termelési folyamatainak gépesítését és automatizálását. Ugyancsak közös munka folyik a talaj termőképességének növelése érdekében, továbbá a legfőbb növénykultúrák fajtanemesítésében. Hasonló elvek szerint egy sor nyitott kérdés megoldásán munkálkodnak a szakemberek az élelmiszeripar és a közgazdaság terén is. Az előző csoporthoz viszonyítva a kétoldalú tudományosműszaki kapcsolatok lényegesen szerteágazóbbak. Számunkra a Szovjetunióval folytatott együttműködés a legjelentősebb. Ez túlnyomóan a fajtanemesítésre, a nagyüzemi sertéstelepek hígtrágyájának hasznosítására, a tömegtakarmányok hatékony tárolási, tartósítási és feldolgozási módszereinek a kidolgozására, az iparszerű progresszív baromfitelepek fejlesztésére összpontosul, hogy csak a legfontosabb témaköröket említsem. Az NDK-val együttműködve közösen oldjuk meg a cukorrépa, a burgonya és a takarmánytermelés sokrétű, bonyolult kérdéseit, továbbá a belüzemi szállítás legcélravezetőbb szervezési lehetőségeit. ígéretesnek mutatkoznak a Magyar Népköztársasággal folytatott együttműködési kapcsolatok is. Több konkrét eredményt könyvelhetünk el a zöldségfajták nemesítésében, a különböző öntözési rendszerek fejlesztésében valamint a vírusos növénybetegségek elleni védelemben. Nehéz lenne felsorolni az összes témaköröket, amelyek megoldásában hazánk szakemberei részt vesznek. Egy azonban bizonyos, a nemzetközi együttműködés nélkül nehéz lenne megvalósítani a tudományos-műszaki fejlesztés területén kitűzött feladatainkat. Annak érdekében, hogy a közösen folytatott kutatás, fejlesztés az eddiginél eredményesebb, gyümölcsözőbb legyen, az együttműködés hatékonyabb módszereit kell alkalmaznunk. Előrelépésnek tekinthető, hogy az utóbbi évek során a koordinációs központok keretében sikerült egynéhány kiválasztott feladat megvalósítására ideiglenes nemzetközi kutatócsoportokat létrehozni. A legcélravezetőbb megoldásnak azonban a széles körben kiterjedt és következetesen végrehajtott nemzetközi munkamegosztás tekinthető. Megvalósításához olyan intézkedések szükségesek, amelyek lehetővé teszik a tudomány és kutatás területén rendelkezésre álló kapacitások nemzetközi összevonását és a vállalt feladatok iránti elkötelezettség szilárdítását. Egyes kiemelt témakörökben meg kell találni a leghatékonyabb módszerét annak, hogyan lehetne a „tudomány — fejlesztés — gyártás — hasznosítás“ ciklusában létrehozni az ágazatközi kapcsolatokat. Az elkövezendő évek tudományos-műszaki fejlesztése terén kifejtett együttműködés tervfeladatainak előkészítésében két alapvető nézőpontot tartunk szem előtt: elsősorban a nemzetközi szintű egyezményeket, másodsorban pedig az 1986—1990- es évekre szóló tervek előkészítésének módszertanát. A jövőben fontos követelmény lesz, hogy csak olyan témakörök legyenek besorolva a tervbe, amelyek valamennyi résztvevő ország tekintetében egyaránt kiemelkedő jelentőségű problémák megoldására irányulnak. Igaz, eredményes megvalósításuk fokozott erőfeszítést követel majd a közös munkába bekapcsolódó felek részéről. A távlati tervek összeállításában a KGST 37. ülésszakán elfogadott intézkedésekből indulnak ki. A mezőgazdaság és az élelmezésügy szakaszán a nemzetközi együttműködés programját a tudományos-műszaki fejlesztés tervével összhangban készítjük elő. Ehhez: Ф felülvizsgáljuk az eddigi tudományos-műszaki együttműködés programjaiba vagy terveibe beiktatott témakörök, problémák célszerűségét; 9 a módosított javaslatok mellett új témajavaslatokat terjesztünk elő a várt eredmények, paraméterek, célok, valamint a megoldás és az együttműködés módjának megjelölésével; # a tervjavaslatok felülvizsgálata nyomán kiválasztjuk azon témaköröket, amelyek jelentőségük, valamint a feltételezett hozzájárulásuk tekintetében jövőre tárgyalás tárgyává válhatnak a külföldi partnerekkel. Az együttműködés említett formái mellett számtalan olyan témakört tartunk nyilván, ahol a nemzetközi együttműködés információcserére szorítkozik. Ezek külön csoportot képeznek majd. Az információk hatékonyabb és gyorsabb áramlása érdekében a jövőben a kialakulóban levő nemzetközi információs módszereket használjuk majd ki. Konkrétan a mezőgazdaság területén rendelkezésre áll majd a hazai Agroinform számítógépes rendszer. ACejkovicéről szóló legrégibb történelmi feljegyzések az 1248-as évekig nyúlnak vissza a templáfi lovagrend által épített erődítménnyel kapcsolatban. Milyen történetek fűződnek a lovagrendhez, nem tudni, nem is firtattuk. Egy azonban bizonyos, hogy körülbelül hétszáz évvel azelőtt a lovagrend tagjai hozták be Franciaországból az első szőlőültetvényeket, ők telepítették az első szőlőket Cejkovice környékén, és ők építették a mai napig Is rendeltetésszerűen szolgáló borospincét. Falainak kiépítéséhez a téglákat Olaszországból szállították. Délmorvaországnak ez a hírneves borgazdasága történelme során rengeteg gazdát cserélt. Egyesek kibővítették, fellendítették, mások pedig elhanyagolták, csorbították hírnevét, mint ahogyan ez általában a történelem során lenni szokott. mölcsösükben pedig kajszibarackot termelnek. A szigorú szakosítás csupán az állattenyésztésre vonatkozik. Sertéshizlaldáikban évepte nem kevesebb mint nyolcezer tonna sertéshúst termelnek. Becsületükre legyen mondva, hogy a szőlészetben az elmúlt két évtized alatt oroszlánmunkát végeztek. Folytatva úgy a szőlészet és borászat hagyományait, öregbítve a pincegazda’ x:: Я- í ^ "'<■ ж -щж у-, л. ч щ- Шш korszerűsítésével és új telepítésekkel a mai szőlészetük kétszáz hektárnyi területre terjed ki. Távlatilag háromszáz hektárral számolnak. A magasművelésű szőlőültetvényekben az összes munkák gépesíthetők. Telepítésre csakis a legkiválóbb fajták kerültek. A fajtaválasztékban Müller Thurgau, Olasz Rizling, Rulandi, Irsai Oliver, Tramín, Kékfrankos, Szentlörinci fajták neve szerepel. A borgazdaságban fokozatosan megvalósítják az ottani bortermelők régi vágyát, vagyis a dombos területek kihasználását. A lejtősök teraszosításával a nehezen hozzáférhető terepeken is a teljes gépesítés bevezetésével termelhetik majd a szőlőt. Igaz, szüret idején a lakosság segítségére szorulnak, hiszen hogyan is győzhetnék olyan nagy területről a hektáronkénti tíz mázsa körüli termést leszüretelni. — Az egész termést magunk dolgozzuk fel — mondja a borgazdaság vezetője a pinceszemle közben. — Minden egyes fajtát külön szüreteljük, préseljük és kezeljük. Évente egymillió üveg bort palackozunk. Hozzávetőlegesen nyolcszáz tonna szőlő levét hordókban tároljuk. Hazánkban a második legnagyobb hordó a templáfi borospincében található. Nem kevesebb mint 20 ezer 200 hektoliter bort tartalmaz borok a régi óriási méretű fahordókban érlelődnek. De az előrelátó gazdák a pincegazdaságot bővítették és korszerűsíDe hagyjuk a múltat és térjünk vissza a jelenbe. Az egy kilométer hosszú, labirintusszerű borospince egyik hangulatos, hűvös zugába — a sok közül — a zamatos borok kóstolgatása közben megtudtuk, de saját szemünkkel is meggyőződhettünk, hogy ma a borgazdaság fellendülésének virágkorát éli. A Hodonini Munkaérdemrenddel kitüntetett sertésnagyhizlaldának egyik gazdasági részlege. Mi tagadás, kissé furcsa társítás sertéstenyésztés és borászat. Erre magyarázatot is kértünk Jozef Hesektől a borgazdaság vezetőjétől. ság márkás borainak hírnevét. — A borászat fellendítéséhez minden feltétel adott volt, — készségesen tájékoztat benőnket Jozef Hasek miközben a pohárba töltött, a sorrendben már nem is tudjuk hányadik és melyik borfajta színét kémleli. — Ezen a környéken a szőlészet és a borászat mestersége nemzedékről nemzedékre szállt. Tehát kiváló szakemberek végzik e igényes és érzéket követelő munkát. A természeti adottságok pedig az egész délmorva területen itt a legkedvezőbbek. A hajdani huszonöt hektárnyi korhadozó szőlőültetvény tették. Tehát a régit az új technológiával ügyesen társították. A borversenyeken a márkás boraik közül a legtöbb érmet a Templáfi vörös és fehér borokkal szerezték. Ha netán az ünnepi asztalon felbontott palack címkéjén a Templáf márka szerepel majd, akkor gondoljanak a íejkovcel borgazdaság szorgos, munkájukat nagy szakértelemmel végző dolgozóira. — kim — — A sertéstenyésztésre szakosított nagyhizlalda 1960-ban alakult meg több kisebb gazdaság társításával — fogott hozzá nagy lendülettel a borgazdaság felelőse. — Ekkor fogadtuk örökségbe a őejkoviceí részleget is elavult, régi szőlőültetvényeivel és az idő vasfogát remekül álló borospincéjével. Persze az elnevezésből ítélve nem vonható le az a következtetés, hogy csakis sertéseket tenyésztünk és bort termelünk. Kisebb nagyobb mértékbeu foglalkozunk jóformán mindennel. Azonban a fent említett két ágazat a fő termelési profilunkat képezi. Az ötezerötszáz hektárnyi mezőgazdasági területen gazdálkodó nagyüzem növénytermesztésében a gabonatermelés dominál. Gabonafélékből évi átlagban elérik a 4,9—5 tonnás hektárhozamokat. Jelentős ágazatuk a lucernamag termesz- A borgazdaság palackozó részlegén évente egymillió darab tése is. A húsz hektáros gyű- üveget töltenek meg Fotó: Vass