Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-05 / 5. szám
1983. február 5. SZABAD FÖLDMŰVES m farkasok az erdószélen Ел csörtettek. Szomjúság ** gyötörte őket, káromkodtak, valamiféle zslvány népséget ts szidtak, amikor az egyik megpillantotta a fürge patakot.. Odarohantak a patak hoz, fölébe hajoltak és elkezd tek mohón inni. Ki bádogedény nyel, ki meg csak tenyerével merítgette a tiszta vizet. Egyszer csak felüti fejét az egyik farkas, szeme kidülled, az orrctmpája karikásra tágul, mint amikor a farkas bárányszagot érez, mert észrevette, hogy nem messzire tőlük valami jámbor birka iszik a patakból. Az észlelő figyelmeztette közeli társait, s nyomban jelentést tett Farkasnak is. Mindnyájan fölegyenesedtek, a birka felé irányították tekintetüket, az arcuk fölragyogott. Az egyik farkas elkiáltotta magát: — Héjl Mint a nyíl süvítése, zúgott el hangja a birka füle mellett. A nyavalyás birka megremegett. Értette a szót, de nem mozdult, úgy tett, mintha nem hallotta volna, vagy mintha nem venné magára. Nem is volt nehéz mozdulatlanul maradnia, mert a hirtelen ijedtségtől egy percre megdermedt. — Héjl — süvített újra az éles hang. — Héj, te jómadár. A birka most gépies engedelmességgel, ahogy életében megszokta, fölegyenesedett, és a farkasok felé nézett. — Hozd csak közelebb az irhádI — Zu mirI A birka nem Igen akart mozdulni. Bizony, jobb lenne belefordulnt a patak vizébe, és többé föl sem buknia. A szíve nagyon nehéz volt. Most a farkas szólt feléje megint, finoman, szinte barátsággal: — No, jöjjön csak idei A birka most már elindult. Valami enyhe remény ömlött el mellében, hiszen csaknem jóindulatú volt a hívó szó. Elindult, és lassan ment a farkasok felé. A farkasok szeme szikrázott, és nyelték a nyálukat. Farkas, ahogy a birka elébe érkezett és Illedelmesen, kalap levéve megállt, mosolyogva kérdezte: — Mtért zavarja ön a vizet, amikor mi iszunk? A - birka bajról feledkezve, csaknem bátran felelt: — Én zavartam a vizet? Nem is zavarhattam, hiszen önök állnak fölül, én pedig alul. — Ah igent „Superior stabat lupus." Nagyon helyes. és Farkas elnevette magát. Nevetését rekedt röhögő kórus kísérte. NAGY LAJOS* most fölsikoltant, és térdre rogyva zokogva és jajveszékelve könyörögni. De tehetetlen volt. Csak állt és hallgatott. A farkasok közelebb húzódtak hozzá, egészen körülvették, némelyik fölhördült vágyainak ostorcsapásai alatt, izmaik megmegrándultak, egyik a fogait csattogtatta, valamennyinek száján és orrán zöldfényű, kéngözös lehelet lobbant ki. A birka dermedten hallgatott. Az egyik farkas rábődült: — Talán beragadt a szád? Majd mindjárt kinyitjukl „Majd mindjárt kinyitjukľ — kopogtatta a birka agyát No, de ön tavaly rágalmazott bennünket! A birka szaporán védekezett: — 0, dehogy ... Isten mentst Hogy ts rágalmaztam volna önöket, hisz önök tavaly még nem ts léteztek. Farkas újra nevetett, csengő, irgalmatlan nevetéssel: — Helyes. Tavaly még csakugyan valahol a fenében voltunk. De hát, üsse kő, ha nem tavaly rágalmaztál, akkor az idénI Az idé-énnl Ha pedig te nem, akkor az apád. Vagy az anyád, vagy a testvéred, vagy akármelyik pereputtyád. Te vagy ti, a cinkostársaid, mindegyt A farkas arca sápadt volt, szeme villogott, csengő szabályos hangja már eltorzult. A birka, akt sok történetet hallott, a farkasokról, szeretett volna s könnyei megeredtek és sűrűn potyogtak. Sírástól meg-megszakítva mekegte: — Nincs is nekem ap-á-ám. А-árva gyermek vagyok. Az anyá-ám régen meghalt. Egy testvérem volt, az elesett a hááború-ban. — Elesett? — ismételte valaki vérfagyasztó gúnnyal. — Szóval: te nemi zavartad a vizet, neked nincs apád, anyád sincsen, testvéred sincsen, neked semmid sincsen, te semmit nem csináltál, te olyan vagy, mint a ma született bárány. — Igenis, kezét csókolom — mekegte a birka föltámadó reménységgel. , — Ha. Nincs. Te em, és neked nincs. Te tagadsz. Tehát... én hazudoktt A birka megdöbbent. Ekkor az egyik farkas iszonyú csapással sújott az arcába. A birka bal szeme rögtön kifordult. A farkas felüvöltött a gyönyörtől. — Hát ugye hazudik a nagyságos úr? Az anyád keserves... — Hazudik vagy nem hazudik? Rettentő csapás; a birka kifordult szeme szétpattant. A farkasok kórusban üvöltöttek. — Nem hazudik — lihegte a birka. — Nem hazudik? Hiszen akkor igazat mond! — üvöltött egy másik • farkas, és hévvel ütött a birka fejére. A birka koponyacsontja megrepedt. — Akkor hát te hazudszI Ütés. Reped a koponya. — Hazudsz vagy nem ha- • zudsz? Ütés. Szakad a bőr, törik a csont. En haiudok. — О-úgy? Hazudsz, kutya? Vágás. Csurog a vér. — Hát hazudtál, griffmadár? Ugye, hogy van apád is? Szúrás. — Van apám is. — Ugye két apád is van? -■Rúgás. — faj, két apám van. Törés. — Ugye három apád is van? Égetés. faj, három apám van. Ütés. — Ugye annyi apád van, ahányat akarunk? Reszelés. — fajjaj, száz apám van! Ütés. — Ugye, gyilkoltál? — Igen gyilkoltam. Rúgás. — Ugye, raboltál? Sok, sok ütés, törés. — Igen raboltam. Szúrás. — No, ugye, hogy rágalmaztál bennünket? Égetés. — igen. Törés. — No, ugye, hogy zavartad a vizet, amikor ittunk? Zuhogó ütések. — Zavartam. Ütés, vágás, szúrás, égetés. A birka már mozdulatlanul fekszik, gyöngén piheg. A farkasok kórusban üvöltenek. Farkas áll és komor. Cigarettára gyújt, a keze fehér, a körmei ragyognak. Lábszárvédője tündöklik a napfényben. A farkasok körülállták, és türelmetlen várakozásukban keservesen vonítanak. Int nekik. A farkasok elvitték a birkát az erdőbe. A szél zúgott, zúgatta, nyögette a fákat, és lóbálta erős ágaik sok,-sok terhét. (19221 . Fából készült varázslat Egy gömöri faluban, Várhoszszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka) él Ulman Gábor. A harmincegy éves ifjú gyermekko rátúl rajongója a zenének, mindenekelőtt a magyar népdabk nak. A gimnáziumban ismerke dett meg a citerazenével, és ugyanekkor kedvelte meg a népi fafaragást is. Mindebből szinte önként adódott az ötlete, hogy készít magának egy citerát. Az első ilyen, saját maga tervezte hangszer két hónap mintegy tucatnyi „varázshangszert“ barkácsolt össze. Gondos előkészület és igényes anyagválasztás után sok-sok türelmet igénylő, bonyolult műveletek nyomán áll össze egy-egy hangszer. Fontos, hogy a dió-, jávor- vagy fenyőfa kiválasztott darabja száraz és görcsöktől mentes legyen, mert csak ilyenekből születhet tiszta hangú hangszer. A méretezést, kivágást, összeragasztást, festést, lakkozást a húrozás követi, Ľudovít Fulla: Tóparti táj (olaj) * A Farkas és bárány című elbeszéléssel 100 éve született írójára, a magyar szocialista irodalom kiemelkedő alakjára emlékezünk, aki magányos, elszánt harcában felismerte a történelmet alakító nagy erőt, hitet tett a munkásosztály, a szocializmus ügye mellett. alatt készült el. Nemcsak az ő, de mások, hozzáértők véleménye alapján is kiválóan sikerült. Ezzel indult el meghódítani a közönséget. Magakészitette citeráját szülőfalujában szólaltatta meg először, később sorra fellépett a környék szinte valamennyi községében. Az első igazán nagy sikert 1974-ben, a Tavaszi szél... népművészeti verseny országos döntőjén aratta, ahol közönségdíjat nyert. Sikerének értékéből és műsorának színvonalából mit sem von le az a tény, hogy egyedül indult, mint szólóciterás. Itt már az új technikával szólaltatta meg hangszerét: lúdtoll helyett az ujját használta a húrok pengetésénél. A bratislavai sikert követően csaknem minden népművészeti rendezvényen, versenyen részt vett. Ki Mit Tud vetélkedők, járási és kerületi dal- és táncünnepélyek, országos versenyek állnak már mögötte. Saját készítésű citerájával, nagyobb részt saját gyűjtésű népdalaival kulturális rendezvényeink aktív szereplője. Volt már fellépése a Csehszlovák és a Magyar Televízióban is. Műsorában újabb keletű népdalok, népbailadák és betyárnóták szerepelnek. Szabadidejében — kell külön mondani? — jobbára citerakészítéssel foglalkozik. Eddig már majd a munkafolyamat talán legizgalmasabb szakasza: a hangolás. Nem csoda, hiszen ekkor szólal meg először a soksok órán át formálgatott, szépítgetett hangszer ... Ulman Gábort sokan felkeresik, akik citerát szeretnének. A rendeléseket azonban nem mindig tudja kielégíteni, mert sajnos nincsenek megfelelő szerszámai a gyors és folyamatos munkához. Mostani kezdetleges eszközeivel bizony fél évig is eltart egy hangszer elkészítése. Mivel a szükséges szerszámokat szaküzleteinkben nem tudja beszerezni, elhatározta, hogy megpróbálja ezeket Is házilag elkészíteni. Gondolom, ez a „vállalkozása“ idővel megér majd egy külön Írást. Ulman Gábor másik kedvenc időtöltése az olvasás. Szenvedélyes könyvbúvár; legszívesebben Móriczot, Jókait és Gárdonyit olvas, de kedveli a tudományos-fantasztikus irodalmat is. „Szellemi pihentetőül“ a sakkozást választotta, amelyet 'olyan szinten művel, hogy már nem egy bajnokságot is nyert. Mindezek mellett a CSEMADOK járási bizottsága keretében működő népművészeti, népművelési és néprajzi szakbizottságok munkájából is dicséretre méltó részt vállal. KORCSMAROS LÄSZLC Fotó: a szerzi Nemrég gondozásba vettem magamnak négy embert — egy egész falkát: nevezetesen a gazdit, a gazdasszonyt, a lányukat és a fiukat. Valamennyien fajtatiszták, Jó családból származnak. Csakhogy hiányzott az életűikből a ve zér, mármint én. Most én irányítom őket. Ne gondolják, hogy könnyű a feladatom. Az embereket észrevétlenül kell idom! tani, úgy, hogy azt higgyék, ők dresszíroznak téged és nem fordítva. Mindenekelőtt a küllemükkel kellett foglalkoznom: meg kellett szabadítani őket fölösleges kilóiktól, megerősíteni izmaikat. Hiszen járni is már majdnem elfelejtettek — állandóan autón, villamoson, trolin, taxin közlekednek. Az, hogy hívogató gyalogösvények, meg friss levegő is létezik, rég kiesett a tudatukból. Nos, rá kellett szoktatnom őket a sétára. Ez egyáltalán nem volt egyszerű: sokáig csökönyösen ellenálltak, hiszen az emberekből hiányzik az önfenntartási ösztön. Ha ők nem tudnak segíteni magukon, nekünk, kutyáknak kell a segítségükre sietnünk... Én ezt így csinálom: Reggel hétkor ugatni, szűkölni kezdek, igyekszem kicibálni őket az ágyból. Olyan képet vágok, mintha sürgősen ki kellene mennem, s már sehogy sem tudom visszatartani... Sőt, egy alkalommal, csakis a hitelesség kedvéért, az erkélyen... De ennek következményeit inkább nem részletezem. Mindegy, az a fő, hogy azóta reggelenként rendszeresen eljönnek velem sétálni, szép egymásutánban, néha pedig valamennyien. Kezdetben rögtön hazavonszoltak, mihelyt elvégeztem a dolgom, s így a séta hamar befejeződött. Persze nem hagytam ennyiben, és cselhez folyamodtam. Húztam az időt, mind messzebb és messzebb vezettem őket. Fokozatosan lazítottam a pórázukon, hadd mászkáljanak egy kicsit a fűben, fecsegjenek a szomszédokkal, akiket más kutyák sétáltattak... Ugyanezzel a módszerrel szoktattam rá őket az esti sétákra is, aztán áttértem az oktatás következő szakaszára. Sohasem volt a házunkban főtt étel, sohasem ebédeltek együtt. Ki étteremben evett, ki egy kávézóban vagy büfében kapott be néhány falatot. Legjobb esetben a háziasszony vásárolt nekem egy kis kolbászt vagy sajtot, és akkor ők is ezt ették. Megértettem, hogy Így nem húzzák sokáig. Gyorsan kell intézkedni. Egyszerűen beszüntettem a sajt- és a kolbászevést, de még a ikonzervet sem fogadtam el. Olyan képet vágtam, mintha egyik sem ízlene már, pedig csak úgy csurgóit rájuk a nyálam. Csontocskát akarok, olvashatták ki a tekintetemből. Amikor a háziasszony emiatt először kényszerült tyúkot főzni, olyan fergetegesen adtam tanújelét kutyaörömömnek, hogy a könnyük is kicsordult a meghatottságtól. Pedig az igazat megvallva, nem rajongóik a tyúkcsontért, sőt nekünk, kutyáknak nem is túl ajánlatos, mert könnyen megfulladhatunk tőle. De az egészségem 'kockáztatása árán is hősisen elpusztítottam az utolsó szilánkig, csak hogy máskor is főzzenek tyúkot. Azután ÉN ÉS A (Egy kutya elbeszélése) hasonló színjátékot rendeztem a levesekkel, a tejbepapíval, mi több, a párolt káposztával Is, pedig ezt, magunk között szólva, kifejezetten utálom... De így észrevétlenül rászoktattam őket a mindennapos otthoni étkezésre. Persze láttam, hogy van még éppen elég tennivalóm. Esténként például, ahányan voltak, annyifelé futottak. A gazdi késő éjszakáig preferánszozott a barátainál, a háziasszony a szomszédoknál pletykált, a kamaszfiú, ahogy csak tehette, futott a lépcsőházba vagy a klubba gitározni meg énekelni, az egyetemista lány a soros házibulira rohant. Nem volt vitás, hogy széthullóban a falka. Elkezdtem megjátszani, hogy szörnyen Ideges vagyok, ha valamelyikük estefelé elkészülődött hazulról. Ugattam, morogtam, az ajtónaik ugrottam, a ruhájukat cibáltam. „Nyugtalankodik értünk!“ — néztek ilyenkor meghatottan egymásra — és maradtak. Inkább ők hívták meg magukhoz a barátaikat, és velem dicsekedtek. „Nézzétek csak“ — mondta ilyenkor valamelyikük — ,most öltözködni kezdek, és ő nem fog kiengedni...“ Rendben van, gondoltam, belőlem akár bohócot is csinálhattok, csak szokjatok haza — és hülyére ugattam magam, ők pedig sugároztak a boldogságtól. Fokozatosan megszokták, megszerették az otthonukat. Mostanában már együtt üldögélnek, teázgatnak, közös dolgaikról beszélgetnek. Én pedig, miközben ott fekszem mellettük a szőnyegen, időnként észrevétlenül az órára pillantok. Amikor a kismutató a tizenegyre ugrik, tüntető ásítozásba fogok, és megugatom a lámpát. így jelzem, hogy aludni akarok és zavar a fény — persze, ez is az ő érdekükben történik. Ekkor rám néznek, összebólintanak, és szinte lopakodva vonulnak a hálószobáikba, leoltva a villanyt és csendesen betéve maguk mögött az ajtót. AHg két hétre volt szükség, hogy hozzászokjanak az új napirendhez. Mit mondjak még? Az egyetemista lánynak találtam egy szimpatikus udvarlót Ügy tettem, mintha tetszene nekem a fiatalember boxere. Kergetőzni kezdtem vele — Így összeismertettem őket egymással. Pedig a boxer egyáltalán nem a kedvemre való. Először is, nem tetszik az a ronda tigriscsíkos bundája, másodszor, túlságosan pimasz, se szó, se beszéd, nyalnf-falni kezd. De láttam, hogy e gazdája megtetszett az én gazdicsemetémnek, így hát feláldoztam magam. A fiú már néhány hónapja rendszeren jár hozánk, velünk teázik.,. Gondolom, esküvő lesz a dologból. Egyszóval csökkentek a gondjaim, megszaporodott a szabadidőm. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy magamra is gondoljak. Mindenekelőtt szeretnék néhány szép kölyköt. Amint így a legutóbb elnéztem, nem is olyan pimasz az ä boxer, sőt kedves, figyelmes, egészében véve szimpatikus fiú. Majd meglátjuk. Ami a legfontosabb — a falkám úgy viselkedik, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: összetartó és Jól idomított. Vonakodás nélkül teljesítik minden parancsomat, lesik minden mozdulatomat. Nem dicsekvésből mondom, de ha szerveznének egy gazdi-kiállítást — az enyémek biztos elnyernék az aranyérmet! ALEKSZANDR KANYEVSZKIJ Fordította Bokor Veronika i
