Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 1. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES 1983. január 8. Robog velünk a szolgálati gépko­csi. A ködös koratéll levegő párája finom cseppeikben por­uk szét a szélvédő üvegen; az ablak­törlők ütemesen mozognak. Az Idő­járás „hangulata“ akaratlanul ránk Is átragad: a kocsiban kevés sző esik. Mintegy másfél őrás utazás után el­mosódottan feltűnő, majd egyre ha­tározottabban kibontakozó, szelíd ívű hegyvonulatok lánca jelzi, hogy kö­zeledünk úticélunkhoz. Az országút autópályává szélesedik, a sűrűsödő forgalom Is érezteti már a közeli nagyvárost. Közlekedési táblái, jelző­lámpái és kereszteződései labirintusá­ban viszonylag könnyen kiismerjük magunkat, úgyhogy néhány perc múl­va „révbe érünk“, Nyitra (Nitra) fő­terének tágas parkolóhelyén. A szokásos rövid „haditanács“ kö­vetkezik. Kollégámat megbízása a vá­ros egyik üzemébe szólítja. Megbe­széljük a találkozás helyét és idő­pontját, és egyedül maradva, kényel­mesen elhelyezkedem a hátsó ülésen. Az utam célja két zoboraljai község: K. és G. „Mi a csoda, új „módit“ hozott az új év?“ — kérdezheti most az olvasó. „Kitalálósdit játszunk? Vagy annyira „rázós“ dolgokról lesz szó, hogy az újságíró jobbnak látja elhallgatni a helyszín nevét?“ Egyik sem. Az ok csupán annyi, hogy esetünkben úgy érzem, nem a helyszín a fontos, ha­nem a téma, a mondanivaló. Konkré tan: a falusi SZISZ-alapszervezeteik problémái. Két olyan községen ke resztül, amelyek elhelyezkedésüket, nagyságukat, a szórakozási és közmű velődésl lehetőségeket, valamint az ott élő fiatalok számát tekintve egy aránt átlagosnak nevezhetők, tehát példájukon keresztül jó statisztikai általánossággal közelíthetünk a prob­léma lényegéhez. Az alábbiakban te­hát arra a kérdésre próbáljuk ke­resni a választ, hogy az új év küszö­bén, néhány hónappal a Szocialista Ifjúsági Szövetség kongresszusai után milyen a falusi SZISZ-tevékenység színvonala, milyenek a lehetőségek a szövetség legfelsőbb fórumán hozott határozatok legalsóbb. legnagyobb tö­megeket érintő szintjén történő reali­zálására. Annyit azonban még feltét­lenül- szükséges előrebocsátanunk, hogy példáink alapján természetesen nem kívánom perdöntő bizonyosság­gal kijelenteni: ilyen a falusi SZISZ- munka, a harmadik, a tizedik, az öt­venedik községben is. Közelítésről beszéltem, nem teljes általánosításról. Viszont éppen arról lesz szó, ami a témával kapcsolatban a leginkább ál­talánosítható: azokról a lehetőségek ről, körülményekről, amelyek között általában a falusi fiatalok élnek, és közvetlen vagy közvetett hatással van­nak szervezeti életükre is. • • • „A SZISZ-elnököt keresi? Nem kell messzire mennie, az óvodában meg-' találja“ — hangzott az útbaigazítás a K.-i helyi nemzeti bizottságon. ízlése­sen berendezett tanteremben találtam rá, kockákkal, babáikkal, kisautókkal játszadozó apróságok körében. B-emu­­latkozunk, megkéri az egyik kolléga­nőjét, hogy helyettesítse őt néhány percre, és leülünk a szomszédos iro­dahelyiség asztala mellé. Előrukkolok a témával, és vendég­látóm mosolygós arcán nehezen meg­határozható, amolyan aggodalmas-ta­nácstalanság jelenük meg. . — A SZISZ? ... Hát, én nem is tu­dom ... Nincs róluk olyan sok írni­­való... — Nem a dicsőségkrónikától va­gyok — biztatom. — Nem okvetlenül látványos eredményekről, fényes si­kerekről akarok hallani. Inkább a mindennapjaikra, azokra a bizonyos szürke hétköznapokra vagyok kíván­zük meg együtt, mi az, aminek va­lóban a klubhiány az oka, és hol rejlik esetleg másban a hiba... Ma­gyarán: ikérem, szóljon néhány szót konkrétan a munkájukról! — Azt hiszem, értem, mire gon­dol: például, hogy gyűléseinket és szűkebb körű rendezvényeinket meg­tarthatnánk mondjuk itt, az óvoda épületében is, főleg hogy én itt dol­gozom. Elismerem, hogy ezen a téren nem hivatkozhatunk helyhiányra, hi­szen húsz-huszonöt ember számára egy órácskára helyet biztosítani nem igaz, hogy ne lehessen. Itt valóban máshol van a hiba. Tavaly szeptem­beri gyűlésünkre például annak rend je és módja szerint szétküldtük a meghívókat, a helyiség is biztosítva volt — és egyetlen tag sem jelent — SZISZ-üg/ben tolakodtam be — kezdem, majd elismétlem, amit egy községgel korábban. — jöhet minden: eredmények, f ondok, problémák ... Vendéglátón egy másodpercre el­gondolkodik, tztán olyan lendülettel kezd beszélni, hogy alig győzöm kö­vetni ceruzám nal. — Korábbról kezdem, jó? Ha hiszi, ha nem, ebbei a kétezer lakosú fa­luban másfél évvel ezelőtt gyakorla­tilag nem volt SZlSZ-szervezetl Pon­tosabban: csal papíron létezett, sem­mi több. Ott t irtottunk — akkor még nem én volta n az elnök — hogy a járási bizottsá ; egyszerűen töröl ben­nünket... Persze, ők Is tudták, hogy ez már valóba i az utolsó, amit tehet­nének, megoldásnak pedig semmikép­pen sem neve hető. Ezért 1981 júniu­FIATALOKRÓL - nemcsak fiataloknak esi... Kezdjük mondjuk azzal: hápy tagú a szervezet? Vendéglátóm arca feloldódik; be­szélni kezd, egyre folyamatosabban. Alig van szükség egy-egy közbeszúrt kérdésre: a téma — egy ezerötszáz lakosú falu SZISZ-szervezetének éle­te — úgy bomlik ki, mint egy jól meglódított pamutgomolyag. — Még ha akarnék, se tudnék na­gyon dicsekedni. Harmincán vagyunk, abból úgy huszonöt a rendes tag. De hiányoznak a fiúk! Ne értse félre, mármint a szervezetben. A tagság nyolcvan százaléka lány, a héttagú vezetőségben pedig mindenki! Vala­hogy nem ízlik a srácoknak a szer­vezeti élet: a diszkóra még csak el­járnak, de a gyűlésekre, brigádokra már alig-alig. Pedig főleg ez utóbbi esetben lenne nagy szükség a „férfi­kézre“: érdekünk, hogy miharabb be­fejeződjék a kultürház renoválása, a társadalmi munka terén is itt tettük a legnagyobb kötelezettségvállalást. Sok minden másként lehetne, ha ké­szen lenne már a kultúrház: tanul­hatnánk színdarabot, rendezhetnénk vetélkedőket, irodalmi esteket... — Ügy érzem, itt már nem is any­­nyira a kultürházról van sző, mint inikább arról, hogy nincs ottho­nuk ... —- Ha arra gondol, hogy van-e klu­bunk, akkor eltalálta. Nincs. Ponto­sabban: már nincs. A hnb épületében volt egy helyiségünk, ahonnan egy­szerűen kiköltöztettek bennünket. Épí­tik a kultúrházat, kell a hely a ce­mentnek meg a többi anyagnak... Azelőtt még csak összejöttünk hétvé­genként, volt hol megtartani a gyű­léseinket, szervezni valamit, közösen elszórakozni... — Ebbe a három pontba belefér tulajdonképpen az egész falusi SZISZ- munka. Nem vitatom, hogy klub nél­kül nehéz, de azzal sem értek egyet, hogy minden ezen múlik. Talán néz­meg... Különben is, általában na­gyon alacsony részvétel jellemzi a taggyűléseinket. — Rendezvényeink? A dolgok szo­rosan összefüggnek egymással, ezért nem nehéz kitalálni, hogy keveset mondhatok. A „kultúrház-brigádunk“, mint már mondtam, elég jól sikerült, ott azért összeverődött egy kissé a társaság. A sportszervezet minden év­ben megrendezi az úgynevezett sport délutánt a községben, amelynek — hadd mondjam így — társrendezői vagyunk. No, és egy valóban „saját“ akciónk az évről évre népszerűbb aszfaltrajz-verseny, a legkisebbek szá­mára. — A szórakozásról szólva viszont újra csak a klub problémájánál kö­tünk ki. Bármire is gondolunk, ami idetartozik — vetélkedők, teadélutá­nok, diszkóik — ezek mindegyikének tető kelll Éppen itt lehetne „megfog­ni“ a fiatalokat, rászoktatni őket a klub rendszeres látogatására, azon keresztül pedig a szervezeti életre. Ogy érzem, a mi esetünkben itt ké­ne kezdeni, hogy fokozatosan olyan szintre fejlesszük munkánkat, hogy azt már valóban SZISZ-tevékenység­­nek nevezhessük. Ismerjük a kong­resszusi határozatokat, tudjuk, hogy társadalmunknak jogos elvárásai van­nak á fiatalokkal szemben. De ahhoz, hogy ezeknek eleget tudjunk tenni, megértésre, segítségre, támogatásra van szükségünk! Arra, hogy ne csak mi érezzük fontosnak magunkat: má­sok is annak tartsanak bennünket! hogy ezeknek eleget tudjunk tenni, seljék a sorsunkat, mint mondjuk né­hány mázsa cementét... • • • A G.-i SZISZ-etnökre — a változa­tosság kedvéért — ágyban, párnák között találtam rá. Betegállományban volt, ezért otthonában kerestem fel, ígérve, hogy igyekszem majd rövid, és minél kevésbé fárasztó lenni. sában úgy döi töttek, hogy itt tartják meg a járási bizottság elnökségének ülését, amelynek keretében felmérik a helyzetünkéi, megvizsgálják a körül­ményeket, és megpróbálnak valaho­gyan „megmérten!“ bennünket. Tulaj­donképpen ekíor jött létre a SZISZ- alapszervezet, mármint az, amely el­tökélte, hogy valamit csinálni Is fog. És kapaszkodjon meg: akkor, velem, az új elnökk :l együtt, összesen Öt taggal kezdtür k. — Nagy ke ívem volna rákérdezni arra a bízón /os „sötét időszakra“, de van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha fátylat borítunk rá... Nézzük in­kább azt, hotá fejlődtek másfél év alatt? — Tizenhét rendes és tizenhét ún. regisztrált tag ink van. Látom, a nyel­vén van a' magjegyzés: nem valami sok ... Ez ig< z, de okai is vannak. Egyrészt: a hf lyi állami gazdaságnak külön szervezete van, ami máris „el­szívja“ a fiatalok egy részét. Ez per­sze még nem volna baj, hiszen az ő esetükben ez indokolt is. Viszont itt van az az évínte mintegy hét-nyolc fiatal, aki a: alapiskola elvégzése után középiskolába jelentkezik. Több­nyire értelmes, aktív, tettrekész gye­rekekről van szó, akik, általában nyit­­rai iskolákba járván, naponta haza­járnak, idejük nagy részét itthon töl­tik. Az lenne tehát a célszerűbb, a kívánatosabb, ha Itt lennének szer­vezett SZISZ-tagok. Viszont az isko­lák ezt szinte lehetetlenné teszik, és egyszerűen rá uk kényszerítik az ot­tani tagságot. Ennek csak az lehet az eredménye hogy ott is, Itthon is tagjai ugyan £ szervezetnek, de érde­mi munkát sehol sem fejtenek, nem is fejthetnek lel... Más szomorú pél­dával is szol; álhatók. Egyik vezető­ségi tagunk e;;y nyitrai üzemben dol­gozik. Beosztásából kifolyólag három napos tanfolyí mra kapott meghívót a járási bizottságtól i-* természetesen SZISZ-rendezvényről volt sző — és a három napból kettő munkanapra esett. Annak rendje és módja szerint be is mutatta a meghívót a főnőké­nek, amelyen külön kérték az üzem vezetőségét, hogy tegye lehetővé a részvételt — és egyszerűen nem en­gedték el. Azt mondták, mehet, >.a két napot hajlandó feláldozni a sza­badságából ... — Ha munkaadó nem jöhet szóba, akkor viszont nemegyszer a szülők fújják le az ilyen akciókat. Egy má­sik, fiatal vezetőségi tagunk szintén kapott hasonló meghívót. Az iskola el is engedte, nem úgy a szülei. Fél­tették a lányukat... — Lassan azért alakulnak a dol­gok, hogy ' már valami jót is mond­jak. A járási bizottságtól viszonylag jónak mondható felszerelést kaptunk. Itt élni, kell a lehetőségekei, tudjuk, hogy erre van keret, de azt is tudjuk, hogy előbb valamit fel kell mutatni, s csak azután jöhetnek a követelmé­nyek. Ezért egyelőre annak is örül­hetünk, hogy a járáson feleslegessé vált bútorokból kaptunk annyit, hogy egy klubot viszonylag szolidan be tudnánk rendezni. Az ám, de hol? Van itt a községben egy öreg ikastély, amolyan málladozó, volt grófi kúria, helyiségek még csak akadnának ben­ne, de őszintén szólva, szánalmasan néz ki az egész. Ha valamennyire próbálnánk is megbékélni ezzel a kulturáltnak távolról sem nevezhető környezettel, még mindig ott a prob­léma, hogy télon nincs lehetőség a fűtésre. Ezért például tavaly télen egyetlen akciónk sem volt. A helyi nemzeti ..bizottsághoz fordultunk, hogy legalább a fűtést segítsenek megoldani valahogy, de sajnálkozva tárták szét a kezüket: nincs keret, takarékoskodni kell... ... A hasonlóság szinte kísérteties. Kongresszusi határozatok, & SZISZ szerepének hangsúlyozása, a fiatalok aktivizálása az egyik oldalon — a lehetőségek hiánya, a közömbösség, az érdektelenség, sőt sokszor a ten­­niakarás kimondott megnehezítése a másik oldalon. Bekattíntom a ceruzá­mat, becsukom a jegyzetfüzetet és el­gondolkodva állok fel az asztaltól. Ogy érzem, nincs már mit kérdez­nem. Az utolsó kérdés — immár tel­jesen magánjellegű — szinte önkén­telenül csúszik ki a számon, amint vendéglátóm ikezére pillantok, ame­lyen széles aranygyűrű ragyog: — Ha nem tévedek, nagyon új még ez a gyűrű... Talán még egy utólagos gratuláció sem lenne időszerűtlen be­szélgetésünk végén .. . — Jó szeme van, valóban nem rég­óta koptatom még. Alig pár hónapja mentem férjhez. És ha már iiyen témáról beszélgettünk, hadd tegyem még hozzá: férjem a SZISZ. járási bizottságának titkára ... — Ha így van, akkor talán nem veszi kétértelmű célzásnak, ha min­den téren boldog és termékeny há-' zaséletet kívánok. VASS GYULA Jegyzetek a Tavaszi szél... elődöntőjéről Bár még csak a tél kezdetén tar­tunk, mégis, kél már a „tavaszi szél“, hiszen szerte az országban megkez­dődtek a hasonnevű népművészeit verseny elődöntői. Az egyik közülük a múlt év végén Nagy kapóson (Veľké Kapušany) zajlott le, a rimaszombati /Rím. Sobota), a rozsnyói (Rolňava), a kassal (Košice) és a tőketerebesi (Trebišou) járás kultúrcsoportjatnak részvételével. Nem könnyű a krónikás dolga, ami­kor értékelnie kell Ilyen nagyszabású rendezvényt, hiszen a hét kategóriát felölelő 59 műsorszámban mintegy 520-an léptek jel. T alálkožhattunk olyanokkal, akik már országos méret­ben is ismertek, de akadtak olyanok is, akiknek ez volt az első komolyabb bemutatkozásuk. Magáit a versenyt a néphagyomá­nyok, a népművészet értékeinek őrzé­se és újrateremtése fémjelezte, hisz ez már egyben azok éltetését, tovább­adását Is jelenti. Nem a múltbanézés kedvéért, hanem a jövőépítés céljából tesszük ezt, hiszed ha veszni hagy­juk elődeink hagyatékát, az utókor­hoz már hiába fellebbezünk. E mun­kában azoké a legfőbb érdem, akik az Az atsólánci folklórcsoport A toruagörgói citerásak évekig tartó gyűjtőmunka, a sok-sok próba és gyakorlás után kiállnak a színpadra, s több-kevesebb esztendő­vel a hátuk mögött jelenné varázsol­ják a múltat. Hiszen Nagykaposon is tapasztalhattuk, hogy a különböző csoportokban olykor hetvenen túliak szerepelnek együtt tizenévesekkel. Ezek után pedig lássuk a verseny rövid értékelését. A hagyományőrző éneklőcsoportok közül a szesztaiak (Cestice) műsorát találta a legszírwo halasabbnak a bíráló bizottság, ami főleg a kiválasztott dalok eredetisé­gének és az előadás tisztaságának volt köszönhető. Nagy sikerük volt még a zsarnói (Žarnov) és a kistár kányi (Maié Trakany) éneklőcsoport nak is. A hagyományápoló éneklöcso portok versenyében a hímt (Chym) női csoport bizonyult a legjobbnak, de feltétlenül említést érdemel a király­­helmeci fKráT. Chlmee) alapiskola és a pelsőci (Plešivec) zeneiskola „da- Fotó: Bogoly János lárdája“ is. A folklórcsovortok versenyét a tar­kaság és a ténagazdagság jellemezte. A barkaiak (Birka) a lucázást, a szt­­llceiek (Silica a verbuválást, az alsó lánciak (Nilm Lanec) pedig a kuko­ricafosztó hargulatát idézték fel, a zsűri és a közönség véleménye sze­rint egyaránt nagy sikerrel. A hagyományőrző táncosok „mező nyében“ a jól Ismert péterfalvi (Pét rovee) Katyl házaspár ismét bizonyí­tott. Nagy slkire volt a botolót bemu tató borzovai (Borzová) tánccsoport nak ts. A népi zene)-árok közül három ette razenekar érdemel elsősorban emli tést, éspedig i péterfalvi, a ktstárká nyl és a tornagörgői (Hrhov). A szó­listák közül Vt rga József clteraszámai tetszettek a legjobban. A szólóéneke­sek kiegyensúlyozott mezőnyéből a zsűri hosszas vita után a borsi Ha/dú Altcát, a petényi (Perín) Kohány Ivet tét és a bosszúsról (Dlhá Ves) Kan-v.Y. ..v^AwMv: kula Piroskát juttatta a országos dön­tőbe. Hosszú sora lenne, ha mindenkit felsorolnánk, akik a közönség szűnni nem akaró tapsa alapján megérmel­­nék. Am ez a kitűnően sikerült kul­turális rendezvény mégiscsak verseny volt, ahol nem juthatott mindenki to­vább. A többiek közül hadd említsük meg még a bolyi (Bot) női éneklő­­csoportot, a Rácz Andor vezette szó­mat őri (Somotor) folklórcsoportot, a várhosszúrétl (Krh. Dlhá Lúka) női és a ktstárkányi vegyes éneklőcsopor­tot, Petro Vilmosné, illetve Bálint Ist­vánná vezetésével. Végezetül pedig: feltétlenül köszönet Illett a CSEMA­­DOK naqykapost helyi szervezetét a kitűnő rendezésért, hiszen körültekin­tő munkájuk eredményeképpen a ké­ső estébe nyúló verseny zökkenőmen­tesen, fennakadások és üresjáratok nélkül folyt le. ILLÉS BERTALAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom