Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-04 / 22. szám
SZABAD FÖLDMŰVES, 1983. június 4, 6 Amikor megérkeztem, már javában zajlottak az események. A hatalmas, parknak Ь beillő Iskolaudvar színes atlétatrikók és melegítők nyüzsgő kavalkádja volt, amelyhez a hangkulisszát a „rövid távosok“ lábdobogása, a távolugrók tompa puffanása, az éppen csak „átvitt“, vagy éppenséggel levert magasugró léc pengése szolgáltatta. Na meg persze a társak lelkes bíztatása, hiszen lehet-e valamirevaló verseny szurkolók nélkül? Mert verseny folyt Itt, a javából; zaja visszaverődött a kastély évszázados falairól, körülfonta a park hatalmas fáit és kiszökött egészen az utcára. Akt felfigyelt rá, és megállt a díszesén kovácsolt kerítés mellett, akár együtt Izgulhatott a versenyzőkkel, akiknek arca ugyanúgy tükrözte a hajrá Izgalmát a „száz“ utolsó méterein, kezük ugyanolyan boldogan lendült a magasba a sikeres ugrás, után, mint ahogy a gyermekek örülaz osztályfőnökéhez: tanító néni, én győzteml Így, Ilyen önfeledt lelkesedéssel csak ahhoz szokás odafutni, aki hozzánk legközelebb áll, s az ő esetében ez valóban így volt, hiszen tanítójában az édesapját-édesanyját látta egy személyben, azokat, akiket nem Is ismer... S ha nem is Ilyen, de hasonló helyzetben volt a legtöbb gyermek, aki ezen a csodálatosan szép májusi napon, versenyzőként vagy szurkolóként részese VERSENYRŐL -azok tartoznak, akik szüleik kérelmére nyertek elhelyezést az Intézetben, mégpedig kizárólag a tankötelezettség optimális feltételeinek biztosítása érdekében. A második csoportot azok a növendékek alkotják, akik bírósági döntés alapján kerültek hozzánk, mert az otthoni környezetük nem biztosítja számukra a szükséges gondoskodást, esetleg nincsanek Is szüleik. Ezeknél az úgynevezett államilag gondozott gyerekeknél az Intézet töltt be az otthon, mi, pedagógusok pedig a szülő szerepét... Iskolánk a legnagyobb ilyen jellegű nemcsak a járásban, de — a magyar tannyelvüeket tekintve — egész Dél-Szlovákiában: ni tudnak a sikernek a világ minden iskolájában. Pedig mégsem voltak egészen olyanok, mint legtöbb gyerektársuk. Mert hadd árulom el most már, hogy hol jártam ezen a verőfényes májusi napon: a leírt idilli környezet, az Eszterházyak egykori kastélya és a hozzá tartozó gyönyörű park a galántai járás egyik községében, Tallóson (Tomašíkovo) található, és a járás, sőt egész Dél-Szlovákia legnagyobb magyar tannyelvű kisegítő Iskolájának otthona. E rövid bevezető után, bevallom, hosszú percekig ültem gondolataimba merülve az írógép fölött. Egyre határozottabban éreztem, hogy egy sporteredmények nélkül... volt a kisegítő Iskolák járási sportversenyének. — Az emberek többsége tévhitben él a kisegítő iskolákat illetően. Afféle „mumusnak“ tekintik, és sokszor még Ijesztgetik Is vele a gyermekeiket. Tény ős való, hogy Intézetünkben — hiszen bentlakásos Intézményről van szó, amely a tanulók egy részének nemcsak az iskolát, de az otthont Is jelenti — szellemileg fogyatékos gyermekek oktatása és nevelése folyik, de ez a megállapítás rovatba illő száraz beszámoló a verseny lefolyásáról, az egyes kategóriák győzteseinek felsorolásával ezúttal távolról sem fejezné ki mindazt, amit itt láttam. Sok minden hiányozna belőle. Például az, amikor az egyik versenyszám után a kis győztes boldogan rohant oda feltétlenül kiegészítésre szorul. Az értelmi fogyatékosságnak ugyanis pedagógiai szempontból három fokozata van, s ezek közül Iskolánk tanulói a legenyhébb fokozatot képviselik. Ezen túlmenően Itteni elhelyezésük okát Illetően két csoportba sorolhatók. Az elsőbe 153 tanulónk van, ebből 140 bentlakó. Mindezt már Gágyor Józsel, az Iskola igazgatója mondotta el a verseny szünetében, amikor a kastély ódon falainak kellemes hűvösében kerestünk menedéket a tűző napsugarak elől. Körülnézztem a tantermekben, amelyek így üresen is hangulatosak voltak: nagyságuk alig haladja meg egy átlagos szoba méreteit, a tanulók száma pedig osztályonként tíz és tizenöt között mozog. Itt nemcsak tanítás, hanem sol.kal Inkább családi jellegű együtttanulás folyik, gondoltam. S hogy ez valóban így van, arról szinte percenként meg győződhettem, amint újra viszszamentünk a gyerekek közé. Lépten-nyomon tapasztalhattam azt a végtelen őszinteséget és bizalmat, amellyel ezek a sajnálatos sorsú gyerekek közelednek tanítói felé. Szinte félve Írtam le ezeket a szavakat, hiszen nyilvánvaló, hogy sorsukat ők maguk tudatosítják a legkevésbé, főleg egy Ilyen felszabadult, játékos napon, amely Igazi ünnepet jelent a számukra. Ezért nem Írtam én sem eredményekről, győztesekről; bár verseny folyt itt, az elismerés mégsem a győzteseket illeti elsősorban. Sokkal inkább az Iskola pedagógusait, nevelőit és minden hozzájuk hasonló embert, akiken keresztül szocialista államunk gondoskodik a szeretet perifériáira szorult gyerekekről. S hogy ezt ők — a gyermekek — valószínűleg szintén nem tudatosítják? Nem baj. Elég, ha érzik. VASS GYULA (A szerző felvételei! A rozsnyői (Rožňava) járásban a Honvédelmi Szövetség öt kiképző központjában foglalkoznak a sorköteles fiatalok előképzésével. A legfigyelemreméltóbb eredményeket az almási (Jablonov nad Túrr.fin) körzetben érik el ebben a munkában, ahol háromtagú szakbizottság irányítja a tizenhárom községből összeverbuválódott sorkötelesek sokrétű felkészítését a katonai szolgálatra. A képzés első szakasza két nyelven folyik, s általános Irányzatú. A második „évfolyamban“ már — végzettségüknek megfelelően — specializált csoportokban folytatódik. A tematikus terv kéthetenként, pénteken délutánra irányozza elő a foglalkozásokat. Sajnos gyakorta előfordul az igazolatlan távolmaradás. Több munkaadó a termelési problémákra hivatkozva nem engedi el munkaidő alatt sorköteles alkalmazottját a kiképzésre. Pogány István — a kiképzőközpont parancsnoka — szerint a fiataloknak mintegy kétharmada kellő politikai tájékozottsággal rendelkezik. Ez az arányszám azonban már jóval alacsonyabb, ha a hazafias érzés és magatartás öntudatosultságának nézőpontjából vizsgálódunk. Ugyancsak alacsony szinten találjuk a fiatalok edzettségét, fizikai erőnlétét. A jelöltek közel negyven százaléka (111) nem tud úszni. Egyszerűen nem volt lehetőségük arra, hogy megtanuljanak. A képzés elméleti része a régi iskola egyik, erre a célra berendezett és segédeszközökkel jól felszerelt osztályában folyik. A terepen végzendő gyakorlatokhoz szakszerűen megépített akadályfutő pálya, valamint korszerű lőtér áll rendelkezésre. Pogány István Immár egy évtizede foglalkozik a fiatal sor-A sebesült társ kimentése a vegyileg fertőzött területről a honvédelmi felkészítés ábécéjéhez tartozik Fotó: Tóth József kötelesek katonai szolgálatra való felkészítésével. E munkája mellett még hat községben tart rendszeresen előadásokat a polgárvédelem módszereiről és formáiról. Tavalyelőtt a Honvé delmi Szövetség Központi Bizottsága a Honvédelmi Szövetség Fejlesztésében Szerzett Érdemekért kitüntetésében részesítette őt aktiv tevékenységéért. (K. L.) У <>■ ❖ *!• <* <* ❖ *1* <* ■%? 4ИР '** ❖ «8* *>> í* *s» ■**» ❖ ❖ <• «8» •:* «J» ♦ baújszlna (Snina) köz. ség SZlSZ-alapszervezetének munkáló az elmúlt évek során sokat javult, s a Nemzeti Front egyik legtevékenyebb szervezetévé vált. Mind a tavalyt, mind az azt megelőző esztendőkben több sikeres kulturális és politikai akciót szerveztek, tárást és kerületi méretű versenyeken vettek részt, nemegyszer kitűnő eredményekkel. Tevékenységük egyik jelentős területe a pionírszervezet munkájába való aktív bekapcsolódás: a helyi iskola pionírcsapatának valamennyi raját és Örsét SZISZ-tagok vezetik. Lelkes pártolói a népművészetnek is: többen közülük tágját a Rozmaring tánccsoportnak, amely nemcsak a községben, de járásszerte ismert, sőt határainkon tűt is jelléptek már. Aktívan bekapcsolódnak a község sportéletébe is, elsősorban a labdarúgásban és a kosárlabdában. Külön említést érdemel az a lelkesedés és eredményes munka, amit a szinat fiatalok a község „megifjodott" tűzoltótestületében végeznek. Parkánsky Péternek, a testület elnökének értő Irányítása mellett elsősorban nekik köszönhető, hogy egyre jobb eredményeket érnek el a különböző versenye-Tevékeny fiatalok ken. Hasonló a helyzet a Honvédelmi Szövetség helyt szervezetében ts: az utöbbt évek sikereinek első számú kovácsai itt ts a fiatalok voltak. Ezen a téren az egyik legjelentősebb akciójuk a minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi békemaraton. Persze, azért tennivaló ts akad még bőven. A fiatalok további aktivizálása például nagymértékben függ attól, hogy mennyire sikerül összehangolni a falusi alapszervezet munkáját az iskolai, valamint a szövetkezett alapszervezetben folyó tevékenységgel. Egy mondást Idézve: nem játszhat mindenki a saját homokján, hiszen végső soron közügyekről, a község valamennyi lakóját érintő dologról van szó. Minden elmondott pozitívum ellenére még mindig gyakori jelenség az ts, hogy egyes fiatalok a művelődést otthon, a könyvtár, a mozi, a tornaterem vagy az tfjúsági klub helyett a kocsmában töltik el szabadidejük legnagyobb részét. A többségre viszont — és ez mindenképpen örvendetes — valóban a tettrekészség és az aktivitás jellemző. Kívánjuk, hogy jó példájuk kővetőkre találjon az eddig kevésbé tevékenyek körében is. Iván Sándor > **• «$► «$► «$► «J* *2* *2« *2* *2* <♦ *** *2* *2* *** *2* •** ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *2* ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *** *2* *2* *** *2* »♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *»* A Példás könyvtár cím elnyerését tűzte ki célul az idei esztendőre a deméndi (Demandlce) könyvtár. Heti bárom napon át tart nyitva, és az Ide látogatókat példás rend, tisztaság, kellemes környezet fogadja. A könyvtár vezetője, Majoros Magda nagyon sokat tesz az olvasás népszerűsítéséért a községben. Egyebek között folyőlratrendeléssel toboroz egyre több látogatót, azonkívül rendszeresek a könyhőnapt találkozók az alapiskola tanulóival. Mesedélutánokat és Irodalmi jellegű kultúrműsorokat Is rendeztek az elmúlt év során; az előbbieket diafilmek vetítésével kapcsolták össze, az utóbbiak közül pedig különösen az Ifjú gárda, a Csenkóné gyermekei, valamint a Timur és csapata aratott nagy sikert. Amennyiben munkájuk színvonala az idén sem csökken, minden reményük megvan a megtisztelő cim elnyerésére. Belányl János + * ♦ A közelmúltban megtartották a losonci (Lučenec) járásban a Melódia ’83 járási döntőjét. A Füleken (Fiľakovo) sorrakerült rendezvényre 13 amatőr táncdalénekes és három szerzőpáros nevezett be, összesen hat dallal. A szakmai zsűri egyöntetű véleménye szerint a következőképpen alakult a végső sorrend a táncdalénekesek ka tegőrlájában: 1. Oláh Erika 2. Danyi Irén — mindketten Fülekről, 3. Telek Ilona (Nagy darőc). A szerzők versenyében Gordos László és Mázik István Várj című dala végzett az első helyen, Oláh Erika tolmácsoló séban, míg a második helyet a fiatal losonci szerzőpáros, Csőbönyei László és Varga Lóránt szerezte meg, a saját meguk által előadott „1983 emléke“ című dallal. Az ősszel megrendezésre kerülő kerületi versenyen járásunkat Oláh Erika és Danyi Irén képviseli majd, reméljük sikeresen. Csák István + * + A CSEMADOK szenei (Senec) helyi szervezete mellett működő Napsugár Vegyeskórus nemrég Szolnokon vendégszerepeit. Kapcsolatuk a házigazda Vásárhelyi Zoltán Vegyeskarral tavaly kezdődött; ennek első lépéseként tavaly az aranykoszorús magyarországi vegyeskar részt vett a Szenei Molnár Albert-napokon. A mostani szolnoki találkozón, amelyen kettejükön kívül még más énekkarok Is felléptek, az egyik legnagyobb sikert aratott műsorszám a kórusok által közösen előadót Régi diákköszöntő volt, Vinczéné Ásványi Mária, a Napsugár karnagya vezényletével. Csuka Julianna