Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-09 / 14. szám

1983. április 9. .SZABAD FÖLDMŰVES 13 A növénynemesítés helyzete és távlata A hetedik ötéves tervidőszak alap­vető feladatainak egyike a legfonto­sabb élelmiszerekből való önellátás fokozatos elérése. Megvalósítása olyan mennyiségű és minőségű élelmiszer­­termelést Jelent, hogy évi átlagban egy lakosra számítva 13—14 ezer k] fogyasztását tegye lehetővé. Pontosab­ban, 11—13 millió tonna gabona, 53 ezer tonna hüvelyes, 1,1 millió tonna gyümölcs, 1,5 tonna zöldség, számos­állatonként pedig — száraz anyagban számítva — öt tonna jó minőségű tö­megtakarmány termelését feltételezi. E cél valóra váltása a termelés szer­kezetváltását. de főleg a növényter­mesztés hatékonyságának növelését teszi szükségessé. lelenleg a gabonatermelésben ál­lónk a legközelebb ezen cél elérésé­hez. Az ötévenként! termésnövekedés hektáronkénti átlagban egy tonna többletet jelent. A gabonatermelésünk szerkezeti változásával a szemes ku­korica javára jelentősen növelhetnénk a szemesek össztermelését, s ezáltal az önellátást is. A hüvelyesek termelésében a fö cél a hektárhozamok növelése mellett a tervezett vetésterület betartása, vala­mint a lencse és a szója termesztésé­nek előnyben részesítése. A cukorrépa termelésében a vetés­­területet sikerült a kívánt szinten állandósítani. Viszont feltétlenül nö­velni kell a hozamokat, amelyek az 1970-es évhez viszonyítva 1981-lg 22 százalékkal csökkentek. Emellett alap­vetően fontos a cukortartalomnak legalább két százalékos növelése. A burgonyatermelésben a hozamok növekedési indexe — 1970-től 19Bl-lg — 188 százalékot tett ki, viszont az össztermelés csnpán 13 százalékkal növekedett a termőterületek csökke­nése miatt. Ezen ágazat keretén belül fontos követelmény a takarmánybur­gonya részarányának bővítése. A mezőgazdasági termelés jelenle­gi rendszerében legnagyobb hiányos­ságnak tekinthető a szántóföldi évelő takarmánynövények termőterületének csökkenése. A jelenlegi 13 százalékos részarányukkal lehetetlen tartós ta­karmányalapot teremteni az állatte­­nyésztég célszerű fejlesztésére. A mezőgazdasági termelés tovább­fejlesztésének és az önellátottság növelésének súlypontját a nem beru­­házásos jellegű belterjesftő tényezők hatékonv kihasználásában, a termelé­si és nem termelési jellegű folyama­tok irányításának és szervezésének tökéletesítésében, a termelésben és a gazdálkodásban rejlő tartalékok kiak­názásában, a dolgozók kezdeményező­készségének kibontakoztatásában, de nem utolsósorban a tudományos-mű­szaki haladás vívmányainak rugalmas gyakorlati alkalmazásában kell lát­nunk. Tekintettel a növénytermesztés el­sődleges fejlesztésének szükségszerű­ségére, elsősorban a kiváló biológiai anyagról, a nagy hozamú fajtákról és hibridekről kell gondoskodnunk. A növénytermesztés színvonalát szám­talan tényező befolyásolja, közülük döntő szerepet játszik a fajta, ennek genetikai tulajdonságai és termőké­pessége. A Slovosivo termelési-gazdasági egységei a nemesítési program kere­tében 1970-től napjainkig mintegy hetven fajtát és hibridet adtak át a > •> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ♦> *> ❖ ♦> ❖ ♦> *5 gyakorlat számára. Ezt az időszakot a hazai növénynemesítés szempontjá­ból sikeresnek minősíthetjük. Ennek köszönve a hazai fajtaválaszték úgy­szólván valamennyi növénykultúra esetében bővült. Míg a 6. ötéves terv­időszak első éveiben túlnyomórészt külföldi őszibúza-fajtákat termesztet­tünk, addig 1981-ig részarányuk 58 százalékra növekedett. Ez a nemesi­­tők és genetikusok áldozatkész mun­kájára utal, de mindenekelőtt olyan kiváló biológiai alapanyagnak köszön­hető, mint amilyenek a szovjet Miro­­novszkaja 808, a Bezosztaja, a jubilej­­naja vagy a Kavkaz fajták bizonyul­tak. A tavaszi árpa termesztésében mindig is a házi fajták domináltak. Ma külföldi fajtákat nem is termesz­tünk. Az árpa nemesítésében értük el a legnagyobb sikereket Fotó: —lta— A kukorica nemesítésében is jelen­tős sikereket értünk el. Ma összesen 17 hazai nemesltésű hibriddel rendel­kezünk. A hazai hibridek potenciális termőképessége valamennyi érési cso­portban eléri a külföldi hibridek színvonalát. Kivételt csupán a külföl­di csúcshozamú és az újnemesítésű hibridek képezik. Csupán a vetőmag­termelés elégtelen anyagi-műszaki alapja és a korai hibridek hiánya miatt szorulunk rá külföldi fajták behozatalára, amelyeket a termőterü­let 35 százalékán termesztünk. A takarmányozásra szánt hüvelye­sek termesztésében csakis hazai faj­ták szerepelnek. Termőképességük a külföldi fajtákéhoz viszonyítva na­gyobb. Az utóbbi években a szója és a lencse termesztésében a külföldi fajták jobban érvényesülnek, nagyobb hozamuk miatt. Az elmúlt két esztendőben jelentő­sen bővült a hazai burgonyafajták választéka is. Az étkezési burgonya termesztésében a hazai fajták 98. az ipari célokra szánt burgonyafajták pedig kilencven százalékos arányban részesednek. A külföldi fajták mind­össze a korai buurgonya termeszté­sében dominálnak. A hazai burgonya­fajták termőképessége megközelíti a külföldiékét, viszont az utóbbiak mi­nősége, ipari és egyéb tulajdonsága lényegesen jobb. A betegségekkel szembeni ellenállóképességük is na­gyobb. Az ntóbbi években azonban ezen a téren is bizonyos előrehaladás tapasz­talható. Sikernek számít például az első olyan hazai fajta (VL—10) kine­mesítése, amely csoportos ellenálló­­képességgel rendelkezik a vírusos be­tegségekkel szemben, egyben a bur­gonyafonálféreg két törzsével, vala­mint a burgonyarákkal szemben is ellenálló. Előrehaladást jelent az első szlovákiai nemesítésű korai Eta bur­gonyafajta, valamint a VI—30 fajta­jelölt, amely igen rövid tenyészidővel, étkezési szempontból kiváló minő­séggel, a mechanikai károsodással szemben nagy ellenállóképességgel és jó tárolhatósággal rendelkezik. Sajnos az elismert fajtáinkból nem vagyunk képesek egészséges ültető­­anyagot előállítani, továbbá megolda­ni a vírusos betegségek és a burgo­nyavész elleni hatékony védekezést. A cukorrépa-fajtákat illetően a ha­zai nemesítők későn tértek át a na­gyobb cukortartalmú fajták előállítá­sára. Bizonyos mértékben ez is hozzá­járult a cukorrépa hozamainak stag­nálásához és a cukortartalom csök­kenéséhez. Ez a helyzet ma is fenn­áll, annak ellenére, hogy a hazai ne­mesítésű egycsírájú fmona és Arimo­­na fajták elérik a legjobb külföldi fajták színvonalát. A szántóföldi takarmánynövények fajtanemesítésében lemaradtunk. A fajtaválaszték hazai fajtákból áll, vi­szont egyes fajták termőképessége hazai adottságaink között felülmúlja a külföldi fajtákét. A 7. ötéves terv időszakában a me­zőgazdasági bruttó termelés — az előző ötéves tervidőszak valóságához viszonyítva — 4,2 százalékkal növek­szik. Ennek alapvető feltétele a nö­vénytermesztés elsődleges fejlesztése. Mivel a belterjesftő tényezők tekinte­tében csak lassúbb ütemű fejlesztés­sel számolhatunk — a műtrágyák és növényvédő szerek korlátozott meny­­nyiségére, valamint a természetvédel­mi intézkedésekre való tekintettel —, a fajta jelentősége tovább fokozódik. A jelenlegi fajták genetikai adott­ságainak kihasználásában jelentős tartalékok rejlenek. Így például a bú­zafajták termőképességét 60—80 szá­zalékra, a szántóföldi takarmánynö­vényekét pedig mindössze 40—70 szá­zalékra használjuk ki. joggal állíthat­juk, hogy a jelenlegi fajtaválaszté­kunk — beleértve a fajtajelölteket is — genetikai adottságainak teljes mér­tékű kiaknázásával az előirányzott feladatok teljesíthetők. A nemesítési célok megvalósításá­ban mind az elméleti, mind a gya­korlati nemesítés tekintetében az ala­pok megteremtésének a peremén ál­lunk. Pontosabban, a nemesítés új korszakát tárjuk fel. Fokozott igénye­séggel kell hozzálátnunk a hozamnö­velő és minőségi mutatókkal szemben támasztott igények kielégítéséhez. Többek között a takarmányárpa ne­mesítésében hat százalékkal kell nö­velnünk a nitrogéntartalmú anyagok részarányát, a kukoricaszemek száraz anyagában pedig 9,4 százalékkal a lizíntartalmat. Hüvelyesekből olyan fajtákat kell nemesíteni, amelyek nagy fehérjetartalommal rendelkez­nek és a gépi betakarításra is alkal­masak. A burgonyafajták nemesítésé­ben elsősorban a betegségekkel és a mechanikai károsodással szembeni el­­lenállóképesség növelésére, a lucerna nemesítésében pedig a nagyobb hoza mú és magtermesztésre alkalmasabb fajták előállítására kell átállnunk. A fajtanemesítés további fejlesztése és ésszerűsítése, valamint a termőké­pességük megtartása érdekében fi­gyelmünket a következő problémákra kell összpontosítanunk: H Szükséges lesz a tudomány, a kutatás és a nemesítés között hatéko­nyabb kapcsolatot teremteni. A neme­siteknek erélyesebb hatást kell gya­korolni a kutatókra a társadalmi megrendeléssel összehangolt elméleti problémák megoldására. A kutatók nak ki kell dolgozniuk az újszerű nemesítési módszereket, főleg a ge­netika vonalán. Tanulmányozniuk kell a legfontosabb biológiai tulajdonsá­gok genetikaKalapját, s ki kell dol­gozniuk a kiinduló anyag .kiválasztá­sának hatékony módszereit, tovább­fejleszteni a heterózis és a poliploid nemesítés lehetőségeit stb. ■ Meg kell teremteni a feltételeket a nemesítés folyamatainak a lerövidí­tésére. ■, Az új fajták előállításával egy­idejűleg meg kell oldani a magter­mesztés problémáit is. A legkiválóbb termőképességü fajta mit sem ér ak­kor, ha a magtermelés nem éri el a megkövetelt színvonalat. ■ A nemesítés szakaszán kitűzött igényes célok megvalósítása megkö­veteli a nemesítési programok apró­lékos kimunkálását a legújabb tudo­mányos ismeretek alapján. E tekintet ben megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a minőségi követelmények nek. ■ A nemesítésben is kedvező fel­tételeket kell teremteni a csoportos munkára, ami a tudományos dolgo­zók, a kutatók és nemesítők aktív és konkrétan megjelölt részvételét je­lenti. ■ A kutató és fajtanemesítő inté­zeteket meg kell erősíteni káderek­kel. Ezen a téren is növelni kell az anyagi érdekeltséget és megteremteni a feltételeket a szociális igények ki­elégítéséhez. ■ Erőteljesebben fejleszteni kell a nemzetközi együttműködést. ■ A kutatóintézeteket és a neme­sítő állomásokat a lehető legrövidebb időn belül el kell látni a tudomány igényeinek megfelelő laboratóriumi felszereléssel, mert máskülönben mód­szertani szempontból elmaradunk. Vonatkozik ez a kisparcellás gépesí­tésre, az egyes munkafolyamatok automatizálására, valamint az egész nemesítő munka hatékonyabbá téte­lére. JOZEF BODIAN agrármérnök, a tudományok kandidátusa, a Slovosivo vezérigazgatósága nemesítési részlegének igazgatója Több figyelmet érdemel Közismert, hogy a napraforgó nö­vényzetében a legnagyobb károkat a fehérpenészes szárrothadás és a szür­kepenészes tányérrothadás Idézi elő. Sajnos az ellenük való vegyszeres védekezés nincs teljes mértékben megoldva. A Fundazolos kezelés a szürkepenész ellen eredményes lenne, de ehhez három permetezés szüksé­ges, mégpedig akkor, amikor a nö­vényzet éléri a 20—30 centiméteres magasságot, továbbá a virágzás előtt és közvetlenül virágzás után. Ezáltal a szklerotínia terjedése is nagymér­tékben visszaszorítható. Annyi Funda­­zollal viszont nem rendelkezünk, a­­mennyit a háromszori kezelés igé­nyel. Több mezőgazdasági üzemben nagyon helyesen egyszeri kezeléssel — a levéltetvek elleni Bi-58 vagy a Pirlmor szer alkalmazásával egybe­kötve — oldják meg a védekezést, amely ebben az Időszakban a legha­tásosabb. Ezért a virágzás előtti kezelés s«in­­te kötelező, s erre valamennyi mező­­gazdasági üzemben adottak a lehető­ségek. Sajnos több gazdaságban — különböző okokra hivatkozva — még ezt az egyszeri kezelést sem végzik el. Tavaly azokban a gazdaságokban, ahol a minimális egyszeri permete­zést elvégezték, 0,2—0,3 tonnával na­gyobb hozamot értek el hektáronként. Márpedig ha összevetjük, hogy egy hektárnyi területre kipermetezett Fun­­dazol ára — 0,50 kilogrammos adag­ban — hatvan korona, a 0,1 tonna napraforgó felvásárlási ára pedig nyolcszáz korona, akkor könnyen ki­számítható a többlettermésből szár­mazó bevétel. Az elmúlt két esztendőben kissé kényelmesen átsiklottunk e probléma fölött. Igaz, ebben a véletlen is köz­rejátszott, mert a virágzást követő időszakban nem alakultak ki kedvező feltételek a fertőzés terjedéséhez. Ta­lajaink viszont annyira fertőzöttek, hogy a betegség számára kedvező csapadékviszonyok esetén a fertőzés katasztrofális méreteket ölthet. Mindez részben azáltal előzhető meg, hogy a napraforgót ugyanazon a parcellán öt-hat éves Időközönként termesztjük. Ez a silókukorica- és a napraforgó-keverékekre is vonatkozik, mert ez Is hozzájárulhat a fertőzés terjedéséhez. A napraforgót több ezer hektáron termesztjük, s népgazdasági jelentő­sége ma szinte stratégiai jellegű. Ezért termesztése több figyelmet és jobb hozzáállást érdemel. —szálát— A növénytermesztés és az állattenyésztés szakaszán elő­irányzott feladatok teljesítése szempontjából alapvetően fontos az optimális feltételek biztosítása, a nagy és stabil hozamok eléréséhez. A növénytermesztés sikerének — a termőhelyi adottságok közül — egyik meghatározója a víz. A természetes csapadék nagyjából fedezi Is a növények víz­igényét. Viszont egyenlőtlen eloszlása a tenyészldő folyamán kedvezőtlenül befolyásolja a növények vízszükségletét, még a csapadékokban normális évjáratokban Is. Minden kultúrnövény fejlődésében van olyan szakasz, amikor a vízhiányra különö­sen érzékenyen reagál. A Bodrogköz vidékén végzett öntözési kísérletek Igazolták, hogy az öntözőberendezések építése ezen a vidéken Is Indo­kolt. Egyes növények az öntözésre igen kedvezően reagálnak. Öntözéses feltételek mellett, megfelelő agrotechnika alkalma­zásával a gabonafélék hozamát 10—19 százalékkal, a szemes kukoricáét 15—20 százalékkal, a cukorrépáét 30—50 száza­lékkal, az évelő takarmánynövények és a belterjes füállomá­­nyok hozamát pedig csaknem a kétszeresére lehet növelni. A herefüves keverékek, valamint a belterjes füfélék ter­mesztésével területegységről tetemes zöldtömeget nyerhetünk. Ezen túlmenően kedvezően befolyásolják a talaj fizikai és ké­miai tulajdonságait. Ezen növények öntözött viszonyok közötti termesztése felbecsülhetetlen jelentőséggel bir a kellő takar­mányalap megteremtésében és ezáltal az állattenyésztés szín­vonalának emelésében. A Somotorl Magtermelő Állami Gazdaságban például a bel­terjes füállományok létesítésével — öntözött viszonyok között —, valamint a szakaszos legeltetés érvényesítésével az egye denkéntl évi fejésl átlagot ötszáz literrel növelték. Az öntözéses gazdálkodás keretén belül az évelű takar mánynövények és a belterjes füfélék termesztése nagymérték ben növeli az öntözés gazdaságosságát és hatékonyságát. Ezek a növények jelentős mennyiségű vizet Igényelnek és öntözési idényük más növényekhez viszonyítva lényegesen hosszabb Több példa igazolja, hogy a belterjes füvek és a herefüves keverékek intenzív öntözéssel és szakaszos nitrogénes fejtrá gyázással húsz tonna szénaterméssel fizettek hektáronként. A kelet-szlovákiai síkság öntözhető területein a lucerna termesztése Is jól érvényesült, főleg a középkötött talajokon. Az öntözött lucernásokról két hasznosítási év átlagában 18—20 tonna szénát termeltek hektáronként. Igaz, öntözéssel lerövi­dül a lucerna hasznosítási Időtartama, viszont a két haszno­sítási év folyamán elért nagy hozamok kárpótolják a vesztesé­get. Emellett a kellő mennyiségű és jő minőségű tömegtakar-Az öntözés hatékony belterjes® tényező mány lényegesen kisebb területről biztosítható, mint a ha­sonló adottságú öntözetlen területekről, ahol a termés alaku­lása a csapadékoktól függ. A kukorica jól tűri a szárazabb termőhelyeket Is. Az öntö­zést viszont meghálálja. A legtöbb vizet a szárhajtás, a virág­zás és a tejesérés időszakában igényli. Kísérleti eredmények igazolták, hogy az öntözés szakszerű szervezésével és megfe­lelő agrotechnikával a kelet-szlovákiai síkság adottságai kö­zött Is elérhetők a tíz-tizenegy tonnás hektáronkénti hozamok. Hozamnövekedés szempontjából a cukorrépa reagál a leg­jobban az öntözésre. Több éves kísérletek átlagában öntözött viszonyok között hetven tonnás gyökérhozamot értek el hek­táronként. A cukorrépa melléktermékeinek hozama Is jelen­tősen növekedett. Hektáronkénti átlagban például hetven, de esetenként kilencven tonna leveles répafejet gyűjtöttek be. öntözött viszonyok között a mésodnövények termesztése is Igen eredményes. Adottságaink között nyári másodnövényként leggyakrabban a silókukoricát, kisebb mértékben pedig a nap raforgót és a takarmány-kelkáposztát termesztik. Ezen növé­nyek öntözött területeken való termesztésével hatvan-hetven tonnás zöldtömeg nyerhető hektáronként. Öntözéssel a tarló­növények is kielégítő hozamokat nyújtottak. Termesztésükkel jobban kihasználható a rendelkezésre állő termőterület, emel­lett a takarmányalap is számottevően bővíthető. A tizenöt-húsz éves kísérleti eredmények Igazolják, hogy öntözött körülmények között a kelet-szlovákiai síkságon Is nagy hozamok érhetők el. Mivel ,a kötött talajok jelentős terü­letet foglalnak el, a nagy kiterjedésű öntözőberendezések építése előtt, a kedvezőtten talajadottságokon javítani kell, úgy, hogy ezek megfeleljenek a belterjes növénytermesztés kö­vetelményeinek. Elsősorban megfelelő mennyiségű istáilótrá­­gyáról kell gondoskodni, továbbá arról, hogy ez idejében be legyen szántva. Ugyanis a síkság talajai szerves anyagban sze­gények. Hummusztartalmuk az esetek többségében mindössze 1—1,5 százalék. A kellő alapossággal végzett mélyszántás kedvezően befo­lyásolja a kötött talajok vízbefogadó képességét, s javítja fizikai tulajdonságait. A savanyú kémhatású talajokat rend­szeresen meszezni kell. A vetés előtti talajelőkészítésnek és vetésnek is fokozott figyelmet kell szentelni. Jó termés csak a megfelelő egyedszám biztosítása esetén várható. A vetésfor­góba elsősorban a vízigényes növényeket kell besorolni. Ezért szükséges bővíteni főleg az évelő takarmánynövények, a bel­terjes fűfélék, a szemes kukorica, a cukorrépa és a másod­növények vetésterületét. Csakis a komplex talajjavítási munkák által megteremtett optimális termőhelyi viszonyok között, a kellő időben és szak­szerűen végzett öntözéssel a hektárhozamok olyan mérvű nő vekedésével számolhatunk, amelyek kamatoztatják a tetemes befektetéseket. LÝDIA GERGEĽOVÄ agrármérnök, a Bratislava! öntözőgazdálkodási Kutatóintézet Somotori Kísérleti Állomásának munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom