Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-09 / 14. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1983. április 9. 14 ♦ MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZET + MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + Víz a méhek életében A mébnek, mint minden más élőlénynek táplálékra, vízre, levegőre és melegre van szüksége. Ezeknek szükség szerinti adagolásával élhetnek és szaporodhatnak eredményesen. Tavasszal a méz és a virágpor pótlásával aránylag sokat foglalkozunk. Ismereteink eléggé bővek. Kevesebb a tapasztalat a víznek a méhek tavaszi fejlődésében betültött szerepéről. A méhnek a méz hígításához vfzre van szüksége. Az idősebb álcák élelmének az előkészítéséhez és a kaptár páratartalmának biztosításához kell a víz. Nélküle lehetetlen a fiasftás nevelése. A méhcsaládok vízszükséglete különböző. Függ ez a családok népességétől, az évszakoktól, a Hasítás terjedelmétől és a külső hőmérséklettől. Legkisebb a szükséglet télen. Télen a méhek életritmusa minimális a szaporodás szünetel. A vízszükségletet a beáramló nedves levegőből fedezik. A sűrű mézkészlet a fedelezés eltávolítása után a levegőből vizet vesz tel és telhlguL Nyáron a nagy kiterjedésű zárt Hasítás és a külső hőmérséklet által átmelegedett kaptár belsejének a hűtésére a méhek sok vizet használnak. A Hasításnak nemcsak élelem és meleg, hanem a megfelelő páratartalmú levegő is szükséges. A száraz levegő gátolja a peték kelését, esetleg pusztulásukat okozhatja. A kísérletek azt bizonyítják, hogy a lárvák csak 90— 95 százalékos nedvességtartalmú közegben kelnek ki. Doutta (1976) megállapította, hogy például 60 százalékos nedvességtartományban a petéknek csak a fele, 70 százalékos nedvesség esetén pedig csak 4 százaléka kelt ki, tehát az álcák többsége megfulladt és beszáradt. Egy család vízszükségletét a tudományos dolgozók — egy idényre vonatkoztatva — 30— 40 literben határozták meg. A napi szükséglet függ a méhek létszámától, a Hasítás terjedelmétől, valamint a levegő hőmérsékletétől. Stengera szerint egy átlagos család napi vízszükséglete kedvező körülmények között 0,2 liter. Erős családnál, száraz forró nyáron 4,1 liter. A vlzhordó méhek naponta mintegy 30 alkalommal repülnek ki a kaptárból, és jj vizethordó méh 100 álcát lát ql vízzel. Egy méh tehát naponta 790 mg vizet hord a kaptárba. Park szerint egy méhcsalád Hasításának naponta 150 g vízre van szüksége. A vizethordó méhek a kaptárba érkezés után, hasonlóan mint a nektárt gyűjtök, átadják azt a várakozó fiatal etető méheknek. Az álcák táplálkozásához ők készítik az eledelt. A fiatal etető méhek képesek magukban elraktározni 2 napi vízszükségletet. A készlet felhasználása után jelzik a vizhordóknak, hogy a tartalékok kimerültek. Azok pedig a jelzésre djabb készleteket hordanak. Ha vlzlelőhely nincs a közelben, akkor baromfiitatókat, esetleg a méhész által készített méhitatókat keresik fel. Előnyben részesítik a 18 C-foknál melegebb, de 32 C-foknál kisebb hőmérsékletű vizeket. A 38 C-fok feletti vizet nem hordják. Elegendő nektár gyűjtésekor az ítatők szükségtelenek, hiszen nektárral fedezik a vízszükségletet. Megállapították, hogy a kevéssé sós vizet jobban elhordják, mint például a tisztát. A só ugyanis segíti a savképződést. Ez fehérjék emésztéséhez szükséges. Előnyben részesítik в 0,3— 0,5 százalék sótartalmú vizet. A só mennyiségének adagolását illetően eltérők a vélemények. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a só használata 0,5 százalékos töménységen felül mérgező a méhekre. Bulter szerint az 50 százalékos töménységű cukorszörpöt, melynek sótartalma egy százalékos, a méhek már nem fogyasztották. A kísérletek azt mutatják, hogy a só 0,5 százalék töménységig hasznos az itatók vizében, ám a méhek etetésekor a sót mellőzni kell. A méhek a levegő 5 százalékos páratartalmának eltéréseit is jól érzékelik. így találják meg a vízkészleteket. A mézhez és virágporhoz viszonyítva a vízből csak keveset tárolnak a kaptárban. A vizet a viaszból és a propoliszból készített kis sejtecskékben, főleg a lépek felső részén tárolják. Ugyanakkor vlzcseppeket helyeznek el a fedett Hasítás fedelén, de a nyílt fiasltásos sejtekben Is. A méhek a vízhiányra különbözőképpen reagálnak. Ha tavasszal a családoknak nincs lehetősége vlzhordásra, akkor az anya megszünteti a petézést. A méhek tavasszal emiatt a hirtelen lehűlés ntán még 5 C-fok hőmérsékleten is kirepülnek vízért és elpusztulnak. Ha a hűvös idő hosszú ideig tart, a méhek visszaesnek a fejlődésben. Megállaptiották, hogy például 0,6 liter víz behordásához 7 méter távolságból 17 ezer kirepülés szükséges. Amenynylben a méheket híg szörppel etetjük, akkor a vízért való kirepülést csökkenthetjük. Az 50 százalékos töménységű cukoroldat viszont nem csökkenti a vízpótlási, mert feldolgozása hígítást igényel. Tavasszal a cnkorszörp készítésekor vegyük tekintetbe, hogy ez élelempőtlásra vagy itatásra készítjük. Nyáron, a nagy forróságban, amikor a vízhordás sok méhot leköt, a mézveszteség nem nagy, amennyiben a vlzforrás közel van. Megállapították, hogy olyan méhcsaládok, amelyek a vlzforrástól egy km távolságra voltak, háromszor kevesebb mézet hordtak, mint amelyek a vizforráshoz közel voltak. Ha a vlzforrás 900 méternél távolabb esik a méhestől, akkor gondoskodni kell a méhek itatásáról. Legalkalmasabb az a vlzforrás, amely 100 méternél nincs messzebb a méhállománytól. A vízforrás közelsége tavasszal még fontosabb. A 24 kilométeres sebességű szél nehezíti a méhek repülését, 32 km sebességű szélben pedig megszűnnek repülni. A vízforrás vagy az itató ne legyen közel a méheshez. Legalább 15 méter távolságra legyen. Száraz nyáron a természetes vfzforrások, patakok, tavak sok esetben kiszáradnak. A méhek kényszerből ott keresnek vizet, ahol lehet. Ilyenkor a lakott területeken még egy kaptár is kellemetlenséget okozhat a szomszédoknak. Nem szabad tehát őket sorsukra bízni. Gondoskodjunk róla, hogy vizet találjanak. A természetes vlzforrás megszűnése után gondoskodunk Hatóról. Ahhoz, hogy a méhek az Hatót minél hamarabb megszokják, először 5—10 százalék töménységű cukorszörppel töltjük meg. Ha a méhek így sem veszik figyelembe, akkor egy lépdarabra mézet csepegtetünk és az Hatóba tesszük. Többféle Hatót is használhatunk. Ezeknek ismerjük az előnyét, de hátrányát is. A méhek természetüknél fogva a vizet sokszor a nedves talaj felszínéről, a homokból, az árkok mélyedéséből, valamint nyitott vízmedencéből szívják, hogy a fulladást elkerüljék. A kaptárban való itatásuk nagyon körülményes. Ratz a problémát úgy oldotta meg, hogy az itatót, a kaptár oldalára tette. Egyes méhészek, amikor a méhek tavasszal nem röpködhetnek, egy üres lépet langyos vízzel töltenek meg, és a fészek szélére teszik. Mivel az 1:1 arányú töménységű cukorszörp nem fedi a vízszükségletet, inkább vlzhordásra kényszerülnek a méhek. Ezért ajánlom az 1:2 bígitású vízpótló szörp etetését. ANTAL ZOLTÁN A gyümölcsös tőszomszédságában Fotó: š. KrajčoviČ Szakavatott méhész Ha valaki a hetven éves Bedécs Istvánt, az SZMSZ tornaijai |Šafárikovo) alapszervezete pénztárosát álmából felkeltené, s megkérdezné tóle hogy mennyi pénzkészlettel rendelkezik a szervezet, pontosan megmondaná. Ezt a tisztséget 19 éve tölti be, s húsz éve, hogy megválasztották őt az alapszervezet vezetőségébe. A feladatokat pontosan, fiatalos lendülettel, nagy lelkesedéssel végzi. A pénzforgalomról áttekinthető, tehát pontos nyilvántartást vezet. Az ellenőrző bizottság mindig a legnagyobb rendben találja a pénztári naplót. Az évzáró közgyűléseken dicséretes példaként méltatják munkáját. A mostani évzáró közgyűlés Pista bácsit továbbra Is egyhangúlag megválasztotta vezetőségi tagnak, és megbízta ót a pénztárost teendők végzésével. Fáradtságot nem Ismerve dolgozik a méhek egészségvédelmében Is. Antal Zoltánnal karöltve nagy lelkesedéssel propagálja és szervezi a kultúrnövények méhek általi megporzását. Neki és a vezetőség többi tisztségvlselójéne köszönhető, hogy a múlt évben a megporzásl versenyben a tornaijai alapszervezet vívta ki az első helyet a kerületben. Beszélgetésünk sorén kédeztem tőle, hogy mikor Ismerkedett meg a méhekkel. mert hiszen fiatal korában félt fölük. Még azt a környéket Is elkerülte, ahol méhek voltak. Mosolyogva említette, hogy a hatvanas évek elején Iván méhésztárs volt az alapszervezet titkára, s neki köszönheti, hogy beavatta ót a méhészkedés rejtelmeibe. Természetesen a szakkönyvekből és a еаьаама1»«в*а*ааяаа*ааа»«К1»'*Я1«> szaklapokból Is sokat merített, a gyakorlati ismereteket pedig Iván méhésztárs közreműködésével szerezte meg. Hamar megtanulta a méhészkedés mesterségét, öt-hat éven belül közel húsz családdal mébészkedett. A szaktanácsok megszívlelése, a szakirodalom lapozgatása hozzá segítette őt a jó eredmények eléréséhezi Később már arra Is rájött, hogy a korábbinál |obb eredmények elérését a vándorlás optimális kihasználása teszi lehetővé. Betegsége miatt gondot okozott neki a képtárak emelgetése. Ezért úgy döntött, hogy 25 család részére vándorkocslt szerez. Terve sikerült, s állománya tovább gyarapodott. A sok családdal való méhészkedés, no meg a tisztségek nagyon lekötötték, fárasztották őt. Így a múlt évben megvált a vándorkocsitől, illetve a 25 méhcsaládtól. Már csak 15 családja van. Pista bácsi az Ismereteket nem rejtegette véka alá. Sokszor segített másoknak. Főleg a méhbetegségek felfedezése terén rendelkezik gazdag tapasztalatokkal. Ha valahol méhbetegség Jelentkezett, ott méhegészségügyi felelősként 6 is segített a rászorulókon. A szakirodalmat ma Is figyelmesen lapozgatja. Mindig talál benne olyat, ami leköti a figyelmét. Most, amikor az ázsiai nagy atka, tehát a Varroa Jcobsoni egyre közeledik a Sajó völgye felé, éberen figyeli a fejleményeket, olvasgatja az ezzel összefüggő írásokat... Viczén István. méhészeti szakoktató urilla József méhésztársunk a Szabad Földműves^ 1982. november 20-i számában „Több szem többet lát címmel irt cikket. Célja az volt, hogy a méhészek körében egészséges vitát bontakoztasson ki a kaptárbontásról. írására „A kaptárbontás célja“ című cikkel válaszoltam mert magam is szeretném, ha a vita országos méretűvé terebélyesedne. Nekem is célom, hogy az atkatertőzés elleni küzedelemről a hozzászólók arról Írjanak, ami gyaraplthatná a méhésztársak ismeretanyagát, hiszen még sokan nem láttak atkafertőzést. Csurilla méhésztárs ez év február Í2-én reagált cikkemre. Igazat adok neki abban, hogy több szem, valóban többet lát. Az ésszerű megállapítást azoknak a tapasztalataival szeretném bizonyítani, akik különböző elnevezésű gyógyszereket használtak az atkafertőzés elleni küzdelemben. A tapasztalatokat méhésztársaimtól összegyűjtöttem, feljegyeztem, hogy a saját javamra, de mások Ismeretének e bővítésére Is hasznosítsam. A legtöbb Ismeretanyagot alapszervezetünk évzáró tanácskozásén a vltafelszőlalásokből merítettem. A bangyasavas kezelésről azért írok aránylag részletesen, mert Csurilla méhésztárs minden olvasónak tanácsolta, hogy olvassa el CZompoly méhésztársunk „A Varroa atka fertőzés ellenére méhészkedői kell“ című írásét. Ez a hangyasavas kezelés módjáról tájékoztatta az olvasókat. Az atkák elleni küzdelemről nemcsak Czompoly méhésztárs cikkéből, hanem azon méhésztársak elbeszéléseiből Is merítettem, akik alapszervezetünkben Is használtak hangyasavai az atkák megfékezésére. Az egyik méhész például tavaly tájé koztatott a hangyasavas kezelés módjáról. Elmondta, hogy a hangyasavas módszer nem nyújthat biztos eredményt. Azt Is közölte, hogy a méhek hangyasavas kezelése miatt néhány család anyja elpusztult. Beszélt róla, hogy naponta kaptárt bontott, hogy meggyőződjön a hangyasav napi adagjának párolgásáról, s a lehullott atkákat eltávolíthassa a kaptár aljáról, neöogy közülük több újra feléledjen, és felkapaszkodjon a gyűjtő méhekre. Ismerősöm még azt is megjegyezte, hogy a hangyasav az ujjatról a bórt lemarta. Akadt olyan méhész is, akt két dectllteres üveget töltött meg hangyasavval, s azt betette a kaptárba. Az üveget ekkor vette ki, amikor a hangya sav elpárolgott. Egy méhészismerősöm azt bizonygatta, hogy a hangyasavas kezelés ekkor sikeres, ha azt olyan kaptárban párologtatjuk, amelynek az alja elválasztható. A leválasztható részre helyezhetjük a rostaszövetet, hogy arra hulljanak az atkák, s ha felélednek, ne kapaszkodjanak fel újra a méhekre A rostaszövet alá helyezett kartonlapot olyan anyaggal lehet bekenni, «mihez hozzátapadnak a lehullott atkák. Alapszervezetünk tagsága 1983. február 27-én tartotta év záró tanácskozását. A királyhelmecl (Kráľovský Hlmec) alap szervezetből részt vett rajta Czompoly méhésztárs, de Szalal méhésztárs, a szervezet elnöke Is. Szalai méhásztársunk a hangyasavas kezelés módjáról elég részletesen beszélt. Azt Is közölte, hogy méhállományát az MNK-ból beszerzett Varreacen* füstölöcsíkkal Is kezelte. A kétfajta készítmény egymás utáni hasznosítása sikeres volt az atka elleni küzdelemben. Szalal méhésztárs még azt Is kiemelte, hogy meleg Időben a hangyasav Jobban párolog, s ez olyan veszélyt rejteget, hogy az anya beszünteti a petézést, s az Is előfordulhat, hogy az anya elpusztul. Tanácsos lenne, ha Szalai méhésztárs a kezelés módjáról a Szabad Földművesben részletesen írna. Czompoly méhésztárs viszont arról beszélt, hogy hangyasavval kezelte saját méhcsaládjait Is, a törekvés viszont nem hozta a várt eredményt. A kezelés felvázolása után ezeket mondta: „A füstölöcsíkkal való kezelés jobb, mint a hangyasavas, de még ez sem nyújt teljes eredményt.“ Azt is közölte, hogy amíg Szalai méhésztárs a hangyasavas kezelés híve, 6 inkább a füstölést részesíti előnyben. Mindketten megerősítették, hogy a hangyasavas kezelés azért nem biztosit teljes sikert a küzdelemben, mert az atkák idővel ellenállókká válnak vele szemben. Ezért jobb, ha a hangyasavas kezelés után a füstölő cetkot Is használjuk. Czompoly méhésztárs arra ts figyelmeztetett, hogy a méhészek csak a szakboltokban vásárolják meg a gyógyszert, mert esetenként előfordult, hogy néhányan az ügyeskedőktől hamisítványt vásároltak. Az évzáró tanácskozáson az egyik méhész Czompoly méhésztérs hangyasavas kezeléséről írott cikkét elhamarkodottnak ItéKe, mert egyszeri próbálkozás eredményeiről tudósi tott. Szerinte várnia kell volna ez adatok nyilvánosságra ho zásával, s csak később, a többszöri tapasztalat összegyűjtése után írni átfogó cikket. Erről csak aűnyit, hogy az írásról alkotott véleményem nagyon pozitív, hiszen hasznos adatokkal szolgált az atkák elleni védekezéshez. A szerző tehát nemcsak köszönetét érdeme] ezért, hanem megbecsülést és tiszteletet Is, mert közölte észrevétellt. Segítő szándékú törekvéseiről az évzáró tanácskozáson Is meggyőződhettünk. Felhívta a figyelmünket arra, hogy: „Egy méhész se rejtegesse véka alá tudásút, s ha tud, segítsen a másiknak." Ilyen törekvés vezérelte őt akkor is, amikor leközölte ,.A Varroa atka fertőzés ellenére méhészkedni kell" című írását. Tán mondani sem kell, hogy a méhészkedéssel kapcsolatosan Szalal méhésztárs véleménye Is hasonló. Az évzáró közgyűlésen ezeket mondta: „Bízzunk benne, hogy megtanulunk az atka károsítása mellett méhészkedni, s eljön az idő, amikor az atkák irtása nem lesz annnyira fárasztó, ez a munka nem köti le majd minden szabadidőnket__“ Még több féle kezelés is Ismeretes az atkák elleni küzdelemben. Ezekről a méhésztársakkal folytatott beszélgetések alkalmával ismerkedtem meg. Alapszervezetünk elnöke minden tőle telhetőt megtett azért, hogy méheit megvédje a pusztulástól. А г atkák ellen sokféle gyógyszert használt, 40 méhcsaládja mégis elpusztult. Egy kezelési módról azonban még írnom kell. Szaszák László Kassáról (Košice) a múlt évi közgyűlésünkön arról számolt be, hogy szervezetünk egyik Idős méhésze saját készítésű gyógyszerrel sikeresen védekezik az atkák ellen. Sajnos erről nem tudok véleményt mondani, mert az én méhetmet nem kezelte. Arról viszont írni tudok, amit hallottam a mé hészekről. Voltak tehát jó, de ellentétes vélemények is. Szaszák méhésztárs tehát e kassal alapszervezetben elmondta, mit hallott a szóban forgó gyógykezelésről. Ez arra ösztönözte egyik méhésztársát — akinek méheit az atka még nem támadta meg —, hogy előre megszerezze a említett gyógyszert. Ezt 0n Is tudom, mert Ilyen céllal az Illető engem Is felkeresett. Az atkák elleni gyógyszeres védekezésről azért írtam részletesen, mert Csurilla méhésztérs csodálkozott, hogy 1982. őszén én nem döntöttem a gyógyszeres védekezés mellett. Azért nem választotam azt az utat, mert valamiről meg akartam győződni. Ugyanakkor több oka volt annak, hogy ne használjak hangyasavat. 1. Célom volt, hogy megállapítsam, meddig tartózkodik az atka a méh torán. Erről úgy győződhetem meg, ha nem kezelem méheimet hangyasavval. 2. jelenleg csak két méhcsaládom ven, s ezért is mellőztem a hagyasavas kezelést a rossz következmények miatt. 3. A célnak megfelelően csak háromszor bontottam kaptárt. Most pedig egy mondatot Idézek Csurilla méhésztárs cikkéből, amelyet Czompoly méhésztárs Írásából közölt: „Megegyeztünk abban, hogy a családok gyógykezelését Július 20-én kezdjük, és 21 napon kersztül folytatjuk, majd augusztus tizediké után serkentő etetéssel a családok népesek lesznek“. Az ldézetN eredményeit Illetően csak mások tapasztalatai alapján válaszolhatok. Tehát azok, akik hangyasavval 21 napon keresztül kezelték a családokat, naponta a kaptárba tették a hangyasav adagját, s minden nap kivették a kaptár aljéra helyezett betétet a ráhullott atkákkal együtt, azok sokszor zavarták a családokat. Tán ez volt egyik Indítéka, hogy most már Czompoly méhésztárs sem híve a hangyasavas kezelésnek, hanem a füstölő csíkot használja. Arra kérném a méhésztársakat, hogy építő szándékkal ők Is szóljanak hozzá a Csurilla méhésztárs által kezdeményezett vitához. LENGYEL SÄNDOK
