Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-12 / 10. szám
Házasftás alatt Két- vagy többféle bor összekeverését értjük. A művelettel kedvezően befolyásolhatjuk a bor tulajdonságait. Ha a kemény, savas bort lágy borral keverjük, kellemes izü, savanykás nedűt kapunk, amely egyesíti a korábbi kétféle bor tulajdonságait. Házasítássai javíthatjuk a bor színét és ízét, s közben többféle jellegű, kisebb mennyiségű borokból nagyobb tömeg egységes bort nyerünk. Mikor van jelentősége a keverésnek, s mikor szükséges a házasítás? Mindenekelőtt akkor, ha van nagyon kemény, savas (0,8—1% fölötti savtartalom), fanyar ízű borunk (pl. Ezerjó, Pozsonyi fehér, esetleg Olasz rizling Ve. ,y Zöld veltelini), és van savban szegény (0,3—0,4 % savtartalom) lágy borunk Is (pl. Szlankamenka, Rizlingszilváni, Saszla-félék, Mézesfehér stb.J. Ezek bármelyikét olyan arányban keverhetjük össze, amilyen leginkább megfelel az ízlésünknek. Például 1 százalék savtartalmú Ezerjót 0,4 százalék savat tartalmazó Mézesfehérrel fele-fele arányban házasítva, kellemes ízű, 0,7 százalék savat tartalmazó italt nyerünk. Vagy: 0,9 százalék savtartalmú Zöld veltelinit 0,3 százalék savat tartalmazó Szlankamenkával keverve, 0,6 százalék savat tartalmazó, kellemes bort kapunk. Persze, a fele-fele arányú keverés nem mindig ad az ízlésünknek legmegfelelőbb minőséget. Ezért a legjobb keverési arány meghatározása céljából ajánlatos kisebb mennyiséggel keverési próbát végezni. Készítsünk elő három darab literes palackot. Az egyikbe háromnegyed liter savas és negyed liter lágy bort töltsünk. A másikba fél liter savas és ugyanannyi lágy bor kerül, a harmadikba pedig negyed liter savas és háromnegyed liter lágy. A palackokat megjelöljük, a bort Jól összerázzuk , és néhány napi pihentetés után megkóstoljuk. Amelyik a legjobban ízlik, annak megfelelően járjunk el a házasítási arány meghatározásakor. Rekordtermés esetén, vagy ha a szőlő nem érik be tökéletesen, a nyert bornak nagy lesz a savtartalma. A könnyű és vékony borokat már'akkor is savanyúnak érezzük, ha a savtartalmuk 0,5—0,6 százalékos. Ezzel szemben a testes, nehéz vagy édeskés borok még 0,8— 0,9 százalékos savtartalom esetén is kellemesek lehetnek. Ezt jó tudni, mielőtt a házasítás mellett döntenénk. A házasításnak mindig előfeltétele, hogy többféle: savas és lágy borunk is van. Legtöbb helyen keveréket préselnek, tehát itt nem lehet házasítani, mert nincsen mivel. Megoldás persze itt is van. Mit tehetünk a kemény, savas borral? Ha az ital nem túlságosan fanyar, és a savtartalma 1 százalék körüli, akkor édesítéssel a savat bizonyos részben takarni, közömbösíteni lehet. Száz liter borhoz 1—1,5 kg kristálycukrot kell adni. Még jobb, ha van sűrített mustunk (40—50 százalékos), amiből ízlés szerint 1,5—2,5 litert adhatunk száz liter borhoz. Igaz, hogy ezekkel a módszerekkel a savtartalmat nem csökkentjük, csupán eltakarjuk, de az Ital mindenesetre finomabb lesz. Ha olyan durva, savas a borunk, hogy ezek a módszerek nem használnak, akkor savtompttást kell végezni. A kémiai úton végzett savcsökkentéshez szénsavas meszel használunk. A bor savtartalmának 0,1 százalékkal való csökkentéséhez hektoliterenként 67 gramm szénsavas mész szükséges. Nem tanácsos 200 grammosnál nagyobb adagot használni (0,3 százalékos savtompítás), mert az már rontja a bor minőségét. Legjobb, ha kisebb mennyiségen próbát teszünk. Töltsünk meg borral négy darab literes palackot, és az üvegeket számozzuk meg. Ezt követően a palackokba keverjünk 0,5—1 1,5—2 gramm szénsavas meszet. Az italt rázzuk öszsze, tegyük hűvös helyre, s egy hét múlva kóstoljuk meg. Amelyiket a legjobbnak találjuk, annak megfelelően végezzük nagyban a savtompítást. Vagvis — az előbbi sorrendnek megfelelően — száz liter borhoz 50—100 —150—200 gramm szénsavas meszet adjunk. A szénsavas meszet egy kanna borban kell elkeverni, majd lassan betölteni a hordóba. Erősen habzik, tehát a hordóból vegyünk ki néhány kanna bort, s csak akkor töltsük vissza, ha a hab már elült. A hordóban gumitömlőn keresztüli fújással vagy tiszta bot segítségével keverhetjük meg a bort. Az italt 2—3 hét múlva fejtsük le az üledékről. Figyeleml Az ecetes bort szénsavas mész adagolásával nem lehet megjavítani. * Más eljárást igényel a savszegény, lágy bor. Itt a kellő savtartalmat borkősav adagolásával állíthatjuk be. Ha 0,1 százalékkal akarjuk emelni a savtartalmat, akkor száz liter borhoz 10 dkg borkősavat kell adnunk. A borkősavat borban oldva töltsük a hordóba, s alaposan keverjük el. A borkősavat fele arányban 'citromsavval is helyettesíthetjük. Borkősavból 30 dkg-nál többet ne adjunk száz liter borhoz (0,3%-os emelés), mert romlik a savak összhangja. Bármelyik eljárást választjuk a bor minőségének javítására, a beavatkozást ne hamarkodjuk el, mert a túlkezelt bor „gyógyítása“ nem könnyű feladat. VARGA JÖZSEF PINCEMUNKÁK Házasítás, savtompítás /WWWWVW</WWW\^\<V4/WWWW\A/W\A»WWW/VWWWVWW4/»^WVWWV A jó szerszám aranyat ér A szakirodalomban kevés szó esik a kerti szerszámok karbantartásáról, idény előtti előkészítésének módjáról. Kár, bogy Így van, hiszen a kertészkedők — főleg a kezdők — saját hibájukon okolva tapasztalhatják, milyen nehéz a rossz szerszámmal dolgozni. Az újonnan vásárolt kerti szerszámok (ásó, kapa) tompák, élesítésre szorulnak. Élesítés előtt azonban ki kell kalapálni a szerszámot, el kell vékonyítani az élet. Ehhez üllőre és kalapácsra van szükségünk, no meg sok-sok türelemre. A szerszámot úgy kell az üllőre helyzeni, hogy a széle jól feküdjön, majd fogjuk a kalapácsot és a hegyével könnyedén addig ütögetjük a szerszám szélét, amíg megvékonyodik. A kalapálást nyolc-tíz centiméteres szakaszonként végezzük, a nyakrésztől indulva. Ha nincsen széles üllőnk, a tőkébe szorított balta foka is megteszi. A helyesen kikalapált szerszám éle nyújtott ék alakú. Némely vidékeken nem széles, hanem keskeny üllőt használnak, melynek munkafelülete csupán 4—5 mm széles. Ilyenkor a kaszakalapács helyett közönséges kalapácsot választunk, és a fokával ütögetjük a szerszám szélét. Mondják, hogy ez a módszer valamivel könnyebb. A szerszám kikalapált élét végül reszelővei vagy villanyköszörfivel kiigazítjuk. Reszelni, köszörülni mindig csak az egyik oldalt, a belsőt kell. Ha reszelővei dolgozunk, akkor a kezünkre kell vigyáznunk, ha viszont köszörűvel élesftünk, akkor állandóan mozgassak a szerszámot a korongon, mert ha egy-egy szakaszon a fém túlságosan felmelegszik, könnyen elveszíti az edzéssel biztosított keménységét. A szerszámokat elég ó.ente egyszer kikalapálni, viszont az élét rendszeresen fel kell frissíteni reszelései, köszörüléssel. Hasonló módon kell kikalapálni, megélesíteni a kaszát is, de ezt jó hozzáértő embertől megtanulni. Az éles szerszám még nem minden, jő nyél is kell bele. Sajnos, a bolti kínálat nem éppen bizalmat gerjesztő. A sorozatban gyártott szerszámnyelek többnyire dnrvák, nehezek, általában könnyen törnek. Akinek mőd|ában áll, szakemberrel készíttessen szerszámnyelet, mások pedig igyekezzenek az igényeikhez igazítani a boltban vásároltat A rövid nyél fárasztó, a hosszú ügyetlen. A vásárolt nyél felületét gyaluval, finom dörzspapírral lesimítjuk, majd beillesztjük a szerszámba, és fából vagy fémből készült ékkel rögzítjük. A szerszámokat soba ne tároljuk a tűző napon, mert a nyél kiszárad, a szerszám mozogni fog rajta. Ha mégis meglazulna a nyélen a kapa, erősebb ék használatával segíthetünk a bajon. Aki valóban jó nyelet akar készíteni, vágjon magának megfelelő vastagságú ágat (fűz, topoly, bükk), tisztítsa meg a héjától, egyik végébe üssön szöget, a szögre kössön spárgát s annál fogva függessze föl a kamrában vagy más, közvetlen napfénytől védett helyen. Az így szárított fa jól kiszárad és nem torzul el. Az ilyen fából készült szerszámnyél finom felületű, nem töri a kezet, évekig jó szolgálatot nyújt a kertészkedőnek. P. J. PLAVEC tom értelmezzük a laboratóriumi talaivizsaaiat eredmenveif? A növényvédelmi tanácsadó szolgálat szolgáltatását Igénybe vevő kertészkedők közül tavaly többen is megkérdezték, hogyan kell értelmezni, illetve a mindennapi gyakorlatban kamatoztatni a laboratóriumi talajvizsgálat során nyert Ismereteket? A további kérdéseket megelőzendő, egy konkrét példa levezetésével igyökszünk válaszolni az eddigi érdeklődőknek. Mi is beadtunk egy — Csallóközből származó — talajmintát a bratislavai Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáló Intézet agrolaboratériumába, ahonnan a következő adatokat bocsátották rendelkezésünkre: a talaj kémhatása (pH-értéke) 7,1 — ami annyit Jelent, hogy a talaj semleges, illetve gyengén lúgos. A minta kalciumkarbopát (СаСОз) tartalma 7 százalék volt* tehát a talaj kalcium-ellátottsága nagyon is jó, meszezésre semmi szükség. A talaj foszfortartalma (szabad elemben kifejezve) 67 ppm, káliumtartalma pedig 265 ppm (mg/1 kg föld). Ezt a négy adatot tartalmazza a szokásos talajvizsgálat akkor, ha a pH-érték hétnél nagyobb. Viszont ha a talaj kémhatása többé-kevésbé savanyú (hétnél kisebb pH-érték), akkor a talajvizsgálat során megállapítják a meszezés szükségességének mértékét, s CaO-ban kifejezve megadják, hogy mennyi mész kijuttatásával érhetjük el a semleges (pH-7j kémhatást. Az agrolaboratéríum a talajvizsgálat eredményét a következő táblázat szerint értékeli. Mint a táblázat is mutatja, külön csoportban tárgyaljuk a szabadföldi, Illetve a hajtatott zöldségnövényeket, miközben a szabadföldi zöldségfélék adatai a gyümölcsfákra Is vonatkoznak. A két fő tápelem Itt Is ppm-ben (mg/kg föld) van kifejezve. Foszfor Kálium ellátottsága szabadföld hajtatás szabadföld bajtatás gyenge 33-ig 66 ig 107-ig 290-ig közepes 34—65 67—110 108—170 290—330 jö 65 fölött 110 fölött 170 fölött 330 fölött A táblázat szerint az elemzésre benyújtott talajmintánk a szabadföldi zöldségtermesztéshez bőven el van látva mind a két tápelemmel. Következésképpen a szabadföldi zöldségfélék alá az elkövetkező tenyészidőben foszfort és káliumot tartalmazó műtrágyát nem szükséges adagolni. Mint tudjuk, a hajtatott zöldségek lényegesen több tápanyagot igényelnek, s ezt a táblázat Is érzékelteti. Ebből a szempontból talajunk káliumtartalma jóval elmarad a gyenge szint felső határától, és a foszfortartalom Is csupán a gyenge szint határán mozog. A következő táblázatban — három csoportba osztva — a leggyakrabban hajtatott zöldségfélék igényét tüntetjük föl. A kevésbé igényesek közé soroljuk a salátát, retket és karalábét, a közepesen igényesek közé a karfiol, a legigényesebbek közé pedig a paprika, paradicsom és uborka tartozik. TÄPANYAG1GÉNY gramm/100 m2-ben KIFEJEZVE Növény Nitr. Foszfor gyeng köz. ió gyeng Kálium köz. jó Saláta, karalábé. retek 800 400 200 100 1200 800 400 Karfiol 1400 700 500 300 1700 1200 800 Paprika, paradicsőm, uborka 1400 700 500 300 2100 1700 1200 A leggyakrabban hajtatott zöldségnövényeink egyike a paprika, tehát ennek a példáján magyarázzuk meg a táblázat 3 .*****«******ш******** adatait. A paprikát általában szerves trágyával trágyázzák. Ehhez tudni kell, hogy a szerves trágyák mennyi tápelemet tartalmaznak. A legelterjedtebben használt istállótrágya (tiszta hatóanyagban kifejezve) átlagosan 0,45 százalék nitrogént, 0,11 százalék foszfort és 0,42 százalék káliumot tartalmaz. A növényi maradványokból készült komposztban 0,53 százalék nitrogén, 0,16 százalék foszfor és mintegy 0,15 százalék kálium van. Most tegyük fel, hogy 100 négyzetméter alapterületen 250 kg komposztot dolgoztunk be a talajba. Ez tápelemekre átszámítva annyit jelent, hogy 1,3 kg nitrogént, 0,4 kg foszfort és 0,3 kg káliumot juttattunk a földbe. Ha ezt a második táblázatban összehasonlítjuk a paprika Igényeivel, akkor még 0,1 kg nitrogént, 0,3 kg foszfort és 1,8 kg káliumot kell juttatnunk műtrágya formájában, hogy a gyengén ellátott földön termelt növény igényeit kielégítsük. Lehetőleg egy tápelemet tartalmazó műtrágyákat használjunk. A hiányzó nitrogént 33- százalékos ammónium-nitráttal (0,3 kg), a foszfort 8 százalékos szuperfoszfáttal (3,75 kg), a káliumot pedig 41 százalékos kállumszulfáttal (4,4 kg) ajánlatos pótolni. Nézzük most ugyanezt az esetet szerves trágya nélkül, hiszen nem mindenkinek áll rendelkezésére komposzt vagy istállótrágya. Feladatunk, hogy a táblázat adatainak értelmében, kizárólag műtrágya segítségével pótoljuk az elemzés szerint gyenge ellátottságának minősített talajon hajtatott paprika számára hiányzó 1400 gramm nitrogént (Itt átlagszámot használunk, mert az elemzés erer nem terjed ki), 700 gramm foszfort és 2100 gramm káliumot. Tehát a száz négyzetméteres területen 4,25 kg ammőnlum-nitrátot, 8,75 kg szuperfoszfátot és 5,1 kg káliumszulfátot kell bedolgoznunk a talajba. Ennyit a laboratóriumi talajvizsgálat eredményeinek értelmezéséről és gyakorlati alkalmazásáról. Most pedig az egyéb, szintén fontos tudnivalókról, de már rövidesebben. A talajvizsgálat eredményét döntően befolyásolja a mintavétel. Az elemzéshez kb. fél kilogramm földre van szükség. A laboratóriumnak megküldött átlagmintát lehetőleg több részmintából állítsuk össze. A részminták száma — a kert nagyságától függően — 10—20 között a legmegfelelőbb. A részmintát — ásó segítségével — 5—20 cm mélyről vesszük. Előbb kiásunk egy 20 cm mély gödröt, ennek egyik oldalát függőlegesen leegyenesftjük, eltávolítjuk a kb. 5 cm vastag felső réteget, majd mintát veszünk. A folyamatot a kert különböző pontjain többször megismételjük, végül a részmintákat összekeverjük, és ebből merítjük a szükséges átlagmintát. Az átlagmintát árnyékos, de szellős helyen kiszárítjuk, 0,5 cm-es lyukbőségű szitán átrostáljuk, majd becsomagoljuk és elküldjük a laboratóriumba. Aki a levezetett magyarázatot és számításokat bonyolultnak tartja, a puszta talajvizsgálaton kívül kiértékelést is kérhet, s akkor a szakemberek azt is feltüntetik, hogy a kívánt cél eléréséhez mennyi műtrágyát kell adagolni a termesztett növények alá. A talajmintákat a csatolt megrendeléssel együtt az alábbi címre kell küdenl. Nyugat-szlovákiai kerület: UKSUP, Matúškova 21, 83316 Bratislava. Közép-szlovákiai kerület: UKSUP, ul. J. Kráfa 2223, 960 01 Zvolen, és Kelet-Szlovákia: UKSUP, Švermova 3, 04139 Košice. A talajvizsgálat körülbelül kéthárom hét alatt készül el, s huszonöt koronába kerül. A kisebb kertekben egy talajminta kivizsgálása is jó kiindulópontot nyújthat, de a hajtatott zöldségek vagy a dísznövények termőterületét ajánlatos külön elemeztetni és külön trágyázni. Hogy most csupán a szegfűt említsem: az N:K arány tavasszal és nyáron a nitrogén javára, ősszel és télen viszont a kálium javára billen. A mintavételre mindenképpen az alaptrágyázás előtt kell sort keríteni. Ha szerves trágyázást tervezünk, akkor még ősszel, ha csak mütrágyázunk, akkor elég tavasszal mintát küldeni. Szerves trágyázást három-négyévenként ajánlatos végezni, mégpedig mindig a kert harmad- vagy negyedrészén. Ha meszezni is kell a földet, akkor ezt soha ne a szerves trágyázással együtt végezzük. Inkább a kővetkező évben. Matlák György agrármérnök *,
