Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-03-12 / 10. szám

1983. március 12. SZABAD FÖLDMŰVES 4 Jó eredmények - nehéz feladatok 9 A húseladási terv túlteljesítéséért: 988 exnr korona külttnjutelom #Tovább tökéletesítik a differenciált bérezési rendszert 0 Kiváló eredmények az állattenyésztésben ф A bővített újratermelés további sikereik zá loga 0 A gépüzemelési ágazat éa a melléküzemág dolgozóinak becsületes I Épülő szolgáltatóház a csinosodó, fejlődő Nagyfödémesen (Vefké Dfany) Fotó: nkl Felkészülten váriak a tavaszt Hangyaszorgalmukról, a mindig Jobbra törekvésükről, következetes cél­ratörésükről híresek manapság a Má­­tyusföld peremén évr^l évre eredmé­nyesen gazdálkodó nádszegi (Tretice) Csehszlovák—Szovjet Barátság Efss tagjai. így azután nem is véletlen, hogy a tömegtájékoztatási szervek foglalkoz­nak élenjáró, példás gazdálkodásuk eredményeivel, s a jó tapasztalatokat ország-világ elé tárják. Legutóbb e szövetkezet zárszámadó közgyűlésén vettem részt. Örömmel és nagy megnyugvással állapíthattam meg — mint már annyiszor ezt meg­előzően is —, hogy újfent sikeres gazdasági évet zártak. Amellett, hogy az 6 növénykultúráikat is sújtotta fagy, aszály, jégverés. Érdekes, hogy a mezőgazdasági termelés számára aráynlag kedvezőtlen év ellenére az eredmények mellett eltörpülnek a hi­bák, fogyatékosságok. BESZÉDES SZAMOK Az, hogy e szövetkezet a múlt évi árutermelési tervét 102,38 százalékra tudta teljesíteni, abban nagy érdeme van a helyes gazdaságvezetésnek, a szakember- és műszaki gárdának, az egész tagságnak. S természetesen a korszerű technikának, amely 28 mil­lió koronán felüli értéket képvisel. Tavaly például hárommillió koronát meghaladó összeget fordítottak gép- és gépieszköz-vásárlásra. Ennél is többet Öntözőberendezés vételére. Na­gyon sokat Jelentett gazdasági szem­szögből ítélve, hogy az Öntözőberen­dezéseiket kellően kihasználták, a szakszerűség követelményeinek is ele­get téve. Így azután bőséges és jó mi­nőségű takarmányalapot teremthettek Maradjunk egy kicsit még a nö­vénytermesztésnél. A szóban levő szö­vetkezet már sok éve élenjáró gabo­natermesztője a galántal Járásnak. A tavalyi kedvezőtlen évben — terven alul — 5,24 tonnás hozamátlagot ér­tek el búzából, tavaszi árpából meg 5 tonnásat. Ez kétségkívül érzéke­nyen érintette a gazdaságot, elvégre 754 hektárnyi termőterületről van sző. Am az ebből eredő terméskiesést a kukorica pötolta. amely a tervezett hét tonna helyett, 7,84 tonnával fize­tett hekáronként; mégpedig a vág­­sellyei (Sala) iparszerű kukoricater­melési rendszer keretében. Kiváló ho­zamátlagot (51,2 t/ha) értek el siló­kukoricából, valamint cukorrépából. Nem átkerült a gyümölcs-, szólő- és zöldségtermesztés úgy, ahogy azt sze­rették volna. Ehhez röviden annyit: a főbeszámo­­lőban Nagy István efsz-elnök megem­lítette, hogy a jövőben még körülte­kintőbben kell megválasztani a gabo­nafajtákat, a termőterületet, még szakszerűbben végezni a műtrágyá­zást és az Istállótrágyázást, valamint a talajelőkészítést, a vegyszerezést. X rozsnyát (RolfíavaJ járás felett csücskében található a Péterháza ta­nya. Nevéból ítélve valamilyen Péter lakhatott Itt, de a történet mást mond. Az öreg Spisdk bácsinak háromszor gyújtották fel a házát, három faluval odébb, a magyarországi HtdvégardÓ- ban. Negyedszer már nem volt kedve ugyanott építkezni. Televényes föld­jeit eladta, s helyette kétszer annyi sovány földet vásárolt a tornagörgöl /Hrhov) gazdáktól, Péterházán. Ké­sőbb szalmatetős házat Is épített ma­gának Ide, a jó vizű, kiest forrás mel­lett. Feltörte a sovány, elhanyagolt par­lagföldet, s bevetette. A ház körül gyümölcsöst létesített. Sok fáradságos munkával megtermelte családjának a mindennapi kenyeret és a ruhárava lót. Míg mások pihentek, 6 dolgozott Távol élt a világtól elzárva, de azért a mezön dolgozók felkeresték amikor szomjukat oltani akarták a forrás hús, kristálytiszta vizével, л pásztorok is betértek hozzá, amikor arra legeltették nyájukat. Megcsodál tűk a természetrajongó embert, aki nek a vagyona lassan, családja annál gyorsabban gyarapodott. Ahogy nőt tek a gyerekek, velük együtt az igé nyék is. Az utódokat már nem elégi tette ki a szűkös mindennapi kenyér Nagyobb élettérre vágytak. A kegyei len sors még Amerikába is elüldözött a gyerekek közül. i Sptsák bácsinak ma már csak egy unokáta él a tanyán, Erzsébet a fér­jével, Dániel jánossal együtt. Mind­ketten nyugdíjasok. A régi ház mel­az Állattenyésztés dicsérete Megkülönböztetett figyelmet fordít a gazdaságvezetés a szarvasmarha­­tenyésztésre, ami főleg a tejtermelés­ben mutatkozik meg. Annál is Inkább, mert az aránylag magas éves fejésl tervet (4100 liter) 98 literrel túltelje­sítették a tehenészet derék, szorgal­mas dolgozói, így aztán 11,3 literes napi tehenenkéntl fejési átlaggal zár­hatták az évet... Am a főbeszámoló nem hallgatta el azt sem, hogy a borjúelhullásl arány­­szám a vártnál Jóval magasabb. Az erre vonatkozó intézkedési terv a te­henészek és borjúgondozók egyik leg­főbb feladatává teszi az állategész­ségügyi rendszabályok megtartását, a feltétlen állattisztaságot. Hústermelési tervét a szövetkezet 103,8 százalékra teljesítette, amiért államunktól 588 ezer korona külön­­jutalomban részesült. Ebből is kéz­zel foghatóan kitűnik: azokat a mező­gazdasági üzemeket, amelyek több húst adnak a tervezettnél a társada­lom Javára, busás különjutalom illeti meg. Tehát érdemes a tervet túltelje­síteni. A tejtermeléshez még annyit, hogy csupán 8,48 százalék volt a II. minő­ségi osztályú tejük, a többi »első mi­nőségi osztályú. Hektáronként 1095 liter tejet adtak közellátás céljára, ami dicséretes eredmény. Viszont Javítani kell a hízőmarhák napi súlygyarapodási átlagát, hogy e téren se érhesse sző a közös gaz­daság „házelejét". Ez szakszerűbb ta­karmányozási technológia alkalmazá­sával rendszeresebb és következete­sebb ellenőrzéssel elérhető. SOK KICSI SOKRA MEGY A zárszámadáson szó esett többek között a munkaidő eddiginél Jobb hasznosításáról, a gépek több műsza­kos üzemeltetéséről és szakszerű, rendszeres karbantartásáról, nemkü lönben az energiahordozókkal való még ésszerűbb gazdálkodásról. Nem azért, mintha ezen a téren sok lett volna a mulasztás; a dolgozók érde­keltek abban, hogy a takarékosság! Intézkedések a gyakorlatban nyerje­nek létjogosultságot. Például csupán az üzemanyag-megtakarítás ellenében tavaly 39 ezer koronát fizettek ki a traktorosoknak, járművezetőknek, gép­kezelőknek. Mivel az anyagi érdekeltség jócs­kán kifizetődik az anyag- és energia­takarékosság vonalán, még Inkább tömegméretűvé kell tenni a takarékos­kodást. Ezáltal Igen számottevő költ­ség megtakarítása válik lehetővé, egyetlen év leforgása alatt. Aki nem hiszi, győződjék meg róla! Egyetlen napot, hetet alapul véve, ez kézzel­foghatóan kimutatható, különösen azokon a munkaszakaszokon, amelyek lett építettek maguknak egy újat, a­­miben laknak. A Dánlel-család egyet­len gyermeke Szádellön (Zádlel) épí­tett négytagú családja részére kétszin­tes házat, palotának ts beillőt. A fia­tal János a szövetkezet kiváló trakto­rosa, párttag. Nála volna elegendő Dániel János a mostani tanyás örömmel veszi ölébe az idei első kisbárányt Fotó: Csurllla Ilona helytállása 0 anyag- vagy energiafogyasztást ille­tően meghatározók a költségek ala­kulásában. A gazdaságvezetés nagyon helyesen látja, összefüggéseiben szemléli a dolgokat. Például a zárszámadási fő­­beszámolö többek között arra Int, hogy az állatgondozók csínján bánja­nak a vízfelhasználással, ne pazarol­janak, mert az trágyalevet szaporít. S ez bizony emeli a szállítási és egyéb költségeket, apasztja a mutat­kozó Jövedelmet. A HOLNAPRA IS GONDOLNAK Kétségkívül eredményes, Jó évet zártak, amelyhez a melléküzemági dolgozók (seprőgyártók, szárítóüze­­miek, pelletgyártók, építők stb.) is jelentősen hozzájárultak, gyarapítva a tiszta nyereséget, amelynek egy ré­szét a bővített újratermelésre, a kü­lönböző alapok feltöltésére és a ta­gok közösből eredő Jövedelmének ki­egészítésére fordították. Az építkezési ős termelésfejlesztési beruházásokra fordított, több mint 15 millió korona évek múltán busá­san megtérül majd. Mert hiszen a ta­valy telepített 80 hektárnyi szőlő né­hány év múlva termőre fordul. Az ön­tözőberendezés — szakszerű haszno­sítással — aszály űző, a termésátla­gokat növesztő tényező. A korszerű trágyatelep, a 400 férőhelyes marha­­hizlalda, a 800 férőhelyes korszerű tehenészeti telep mind olyan tényező amely biztonságosabbá, illetőleg kultu­ráltabbá teszi a termelést. S magától értetődő, hogy az állatgondozók mun­kakörülményeinek lényeges Javítása elősegíti a munkaerők állandósulását. Jobban vonzza még a fiatalokat is. TÖBB TDDÄSSAL, MÉG CÉLTUDATOSABBAN Száz szőnek ts egy a vége: Igénye­sek az idei tervfeladataik. Valóra vál­tásuk további hangyaszorgalmat, eltö­kélt, szilárd, öntudatos munka- és tervfegyelmet követel az évnek szinte minden napján. A differenciált bére­zésnek továbbra is a tervfeladatok következetes teljesítését, a minősé­get, a hatékonyságot és a gazdasá­gosságot kell elősegítenie. Méglnkább. mint eddig, Jusson előtérbe a dolgo­zók elvtársi segítőkéSzsége, kezdemé­nyezése — a szocialista brigádtagok és újítók, az élenjárók személyes pél­damutatása nyomán. Tegyenek még többet a szakmai­­politikai tudásgyarapításért, a hasz­nosítható tapasztalatok szélesebb körű elterjesztéséért, felhasználásáért. Fris­siben tegyék szóvá, ha rendellenessé­get észlelnek, mert ezek elmulasztá­sa nemcsak a közösségnek szaporítja gondját-baját, a dolgozók pénztárcá­ját is soványítja. Előre a bonyolult feladatok teljesítéséért, az idei még eredményesebb gazdálkodásért! N. KOVÁCS ISTVA'I hely a tanyán élő szüleinek befoga­dására, de azok csak látogatóba haj­landók elmenni fiukhoz. Ilyen az élet. A régihez való gör­csös ragaszkodás. Így aztán a fiata­lok mennek az öregekhez, többnyire saját autójukkal. Ttszteltk-becsülik szüleiket a nagy kitartásért, az aka­raterejükért, s vasszorgalmukért, ami­vel megváltoztatták a mostoha termé­szetet, termőre fogták a terméketlen földeket... A nehéz munkát ma már őic ts géppel végzik. Könnyebb így az élet, a jövedelem pedig nagyobb. A tanyán élő szülök nyugdíjasok, eljá­­rogalnak dolgozni a közeli erdőgazda­ságba, s a háztáji jószág ts népes. Három a tehenük, ugyanannyi a hízó. Ám a tanyás ember a juhállományára a legbüszkébb. Tavaly csupán gyapjú­kért 13 ezer koronát kapott. Huszon­négy bárányt meg a szövetkezet vá­sárolt meg tőle. Hová vándorol a jövedelem? A fiuk boldogulására áldozzák. Nos, mivé válik a tanya? Rokoni üdülőhellyé. Sptsák bácsi unokái és dédunokái a szó szoros értelmében ide járnak felüdülni — szabad Idejük­ben —, a tanyára. Mert a hüs forrás mentén már gyönyörű szőlőskertek díszlenek. S kívántatja magát Osztdő­­ben a vttamtndús gyümölcs. A jó ne­dű, köztudott, felvidítja a férftszlve­­ket. Van a tanyán minden: baromfi, ga­lamb meg miegymás. Ha elődje látná a mat életet, bizonyára nagyon örül­ne. Hiszen éppen ebből volt a legke­vesebb ... Kárpótlásul az utódoknak minden sikerül. A keserű múlt végleg szertefosz lőtt... Öröm, bőség és bizakodás vert tanyát a Felső-hegy lábánál elterülő Péterházán. Csurilla József Az enyhe tél gazdasági életünk va­lamennyi ágazatában éreztette jóté­kony hatását. Az évszakok Időjárás rendjéhez igazodó mezőgazdasági dől gőzök az évutói teendők befejezésé hez ajándékba kapták a természettől a telet megszelídítő hosszú ószt. De a szokatlanul enyhe időjárás az Idei termést megalapozó munkának is kedvezett, tgy a rimaszombati (Ri­mavská Sobota) járás mezőgazdasági üzemei a tavalyihoz képest előnyö­sebb körülmények között rajtolhat nak. Valamennyi munkagépet sikerüli időre kijavítaniuk. A járási mezőgaz­dasági igazgatóság a biztonságosabb mnnkavégzést segítette elő az erőgé­pek ú) ellenőrzési formájával; a mű­szaki és forgalmi előírások szigorú betartásával. A szomszéd járásokból átvett példa alapján a járási mező­gazdasági igazgatóság gépüzemelési szakosztályának vezetői a közbiztc­­sági szervek szakembereivel közösen minden gazdaságot meglátogattak és a helyszínen ellenőrizték a traktorok villamos, fék- és erőátviteli berende­zését. Ahol hiányosságokat észleltek, ott bevonták a jármű működtető' '* engedélyező műszaki jogosítványt, s mindaddig visszatartották, amig az észlelt hibákat el nem távolították. A mezőgazdasági üzemekben 117 lánc­talpas ás 918 kerekes traktor áll be­vetésre készen. Az őszi búza aránylag jól áttelelt. A fejtrágyázás folyamatosságát a feb­ruár elején lehullott nagy mennyisé-A FORDULAT ÉVE —1983? Kelet-Szlovákiában található az aba­­ral (Oborín) VIRÄGZÖ szövetkezet, amelynek tagsága nemrégiben tartotta zárszámadó közgyűlését. Az elnöki beszámolóból kitűnt, hogy sem a növénytermesztés, sem az állat­tenyésztés dolgozói nem teljesítették éves tervfeladataikat. Ettől függetle­nül azonban születtek eredmények. Kissé túlteljesítették hozamátlag-ter­vüket búzából, kukoricából, dohány­ból, silókukoricából. Viszont terven aluli hozamátlag takarult be cukor­répából, gyümölcsből, zöldségből, lu­cerna- és lóheremagból. Mivel a közös gazdaság mezőgazda­­sági összterületéből a rét 955, a le­gelő pedig 393 hektárnyi, ráadásul annyi termést sem ad, mint hajdanán, ezt az állatállomány sínyli meg. Ta­valy például kaszálóikról csupán 2,73 tonna szénát takarítottak be hektá ronként. Ha ezt képesek lennének megduplázni, máris nyert ügyük len ne, az állattenyésztést illetően. Sajnos, az a helyzet, hogy tavaly könyvelhették el a leggyöngébb ered­ményeiket az állattenyésztésben. Pél­dául a tervezett 470 borjú helyett csupán 406 született, s ebből Is tíz elhullott. Még elszomorítóbb a helyzet a malacszaporulatot Illetően: a terve­zett 2670 malac helyett csak 1727 jött a világra, vagyis 963 darabbal keve­sebb; ebből még hatvanhárom elpusz tűit. Mi az oka ennek? A főbeszámoló­ból, valamint a vitafelszólalásokból kiderült: sem a gazdaságvezetók, sem az állatgondozók nem fordítottak kel­lő figyelmet az állattenyésztésre. l~y azután az állattenyésztési mérleg­hiány meghaladta a 3,2 millió koro­nát. Túlzott derűlátás nélkül elmondha­gfi hó szakította félbe. A későbbiek során repülőgépek segítségével fejez­ték be a tápanyagpótlást. Az ősit repce mintegy 40 százalékát ki kel­lett szántani. Az idén — a gabona­­programnak megfelelően — a tava­lyihoz képest a járásban hétszáz hek­tárral növelték a gabonafélék, négy­százzal az olajnövények, hatszázötven hektárral pedig a szemes kukorica vetésterületét. Ugyanakkor ennyivel csökkentik a szántóföldi takarmány­­növények vetésterületét, amit az éve­lő takarmánynövények arányának nö­velésével pótolnak. A rétek és legelők nagy részén még az ősszel elszórták a nitrogén­­műtrágyát. A taiajmeszezést a talaj­­előkészítési munkák megkezdéséig fo­lyamatosan végzik. A szakma arany­­szabályát betartva lnmbhullástól rttgy­­fakadásig a metszőollóké a főszerep a gyümölcsösökben. Ennek során el­távolítják az elszáradt, letört gallya­kat, a fölösleges hajtásokat. A vetőmagellátásban nincs fenn­akadás, kivéve a lucernamagot, a­­melyből a kelleténél jóval kevesebb áll a gazdaságok rendelkezésére. Ve­tőburgonyából is lesz elegendő. A burgonyatermelő körzetben megkezd­ték a korai ültetőanyag előcsfráztatá­­sát. A rimaszombati járásban a szorgos munkával eltöltött tavaszváró időszak után minden feltétel adott ahhoz, hogy sikeresen lebonyolítsák az els8 erőpróbát: a tavasziak vetését. (korcsmáról) tő: felocsúdtak az abaralak, s a cse­lekvés kerül előtérbe. Hogyan? A nö­vénytermesztésnek legfőképp az állat­tenyésztés eredményességét kell sza­vatolnia. Mégpedig több és jobb mi­nőségű takarmány előfeltételeinek a megteremtésével. Már a múlt évben is -termeltek takarmányrépát, s az idén ugyancsak termelnek. Jől sike­rült a tavaszi takarmánykeverékük, így hát a mostani átteleltetés már nem járt oly sok gonddal, nehézség­gel, mint az ezt megelőzőek. Am ez­zel sem szabad megelégednll Mindenekelőtt a rét- és legelőgaz­dálkodást kell magasabb színvonalra emelni, az eddiginél sokkal nagyobb hozamátlagot elérni például szénából. Ehhez természetesen az kell, hogy a rétek, legelők tápanyagutánpótlásával jobban törődjenek. Célravezetőbb len­ne, ha például böhozamú fflféléket termesztenének a nyugat-szlovók>a! tapasztalatok felhasználásával. Már most kellene megtenni az első lépé­seket, hogy gyökeres fordulat követ­kezhessek be. Ehhez társulhat a lu; cerna-terinőterület bővítése. Ezen a vidéken jó hagyománya van az állattenyésztésnek. Ez azonban nem mlndenl Figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági termelésnek —, Így az állattenyésztésnek és a növény­­termesztésnek is — igazodnia kell a jelenleg! gazdasági körülményekhez és társadalmi elvárásokhoz. Ami teg­nap még jónak, elégségesnek bizo­nyult. nem biztos, hogy ma jó, s még kevésbé felel meg a közeljövő kívá­nalmainak. A „mindent megteszünk" ígéret he­lyett a cselekvés „mezejére" kell lép­niük. A részletes Intézkedési tervben rögzített feladatok valóra váltáséért kemény harcot kell vívni a gazdaság­­vezetésnek a tagsággal közösen. No meg természetesen a szakember-gár­dának is az eddigieknél többet kell tennie ahhoz, hogy a gazdálkodás eredményesebbé váljon. A szövetke­zet, nevéhez híven, valóban virágzó legyen. [Illés) Új élet a

Next

/
Oldalképek
Tartalom