Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-12-25 / 51. szám

1982. december 25.

SZABAD FÖLDMŰVES

KI HOGY LATJA.

KULCSEMBEREK

Három szövetkezeti elnököt mutatunk be az alábbiakban kedves olvasóinknak. Közülük kettőnek a ténykedése csupán néhány hónapra, a harmadiknak tucatnyi évnél is többre terjed. Az utóbbinak már volt módja, lehetősége a bizonyításra — s bizonyította is rátermettségét a gazdaságvezetésre —, az előbbieknek viszont minden

aranykalász! (Zlaté Klasy) szövetkezet jelenlegi elnöke. A sokak által ismert és nagyrabecsült Vass Feri elköltözött az élők söréből (tisztelet emlékének!), s a nagyon felelős tisztséggel a mártemlített agrármérnököt bízták meg, aki azt megelőzően az AGROPROGRES Közös Mezőgazdasági Vállalatban tevékenykedett. S azt megelőzően? Hát a szóban forgó szövetkezetben, amely egyáltalán nem ismeretlen számára.

Ez a tény, bárhogy ítéljük meg, nagy plusz az űj elnök részére; hiszen ismeri az embereket, gondolkodásmódjukat, szokásaikat. Azt is tehát, hogy kiben, milyen tehetség, jóakarat, megértés lakozik. Lehet-e felelősségteljes feladattal ezt vagy amazt megbízni vagy sem?!

Ügy tűnhet, hogy Tóth mérnöknek könnyebb a dolga, kevesebb a gondja-problémája, mint Cserge Károlynak, a CSKP Központi Bizottsága póttagjának. Am ez felületes megítélés. Mindenképpen. Még annak ellenére is, hogy az fdei gazdasági évet az -azt megelőző három évtől kedvezőbb eredményekkel zárják. Néhány konkrét példa: szemesekből kissé túlteljesítették a hozamtervet (két mázsával többet takarítottak be hektáronként, a tervezettnél!), viszont csúcshozamot, 56 tonnányit értek el, hozamátlagban, silókukoricából, ami azt Jelenti, hogy két évre képesek ellátni közős állatállományukat jó minőségű kukoricaszilázzsal. Minderről Matiaš*o Ladislav mérnök, üzemgazdász tájékoztatott. Aztán az új elnökhöz volt szerencsém, aki nagyon szimpatikus, friss észjárású és közkedvelt ember. 'Node, beszéljen 6, eredményeikről, problémáikról, elképzeléseikről.

— Silókukoricát a jövő évben nem vetünk, viszont bővítjük a lucerna termőterületét. Van egy MGF terményszárítónk, ennek ellenére, ha lehet, a napenergiát minden eddiginél jobban akarjuk hasznosítani. A lucernaszénát szalmabálázóval kötegeljük, így jóval kevesebb a levélveszteség, s a bálázott lucernaszépa könnyebben és veszteségmentesén tárolható. Persze, lucernaliszt gyártásáról sem mondunk le.

Igen nagy előnye ennek a szövetkezetnek, hogy jók az öntözési lehetőségei, s azt i— mint az idei tapasztalat is bizonyítja maximálisan, 100 százalékon felül hasznosították is, ami a kerületi öntözési versenyben az első helyet jelentette számukra. A szőrófejes öntözés dominál, s két Fregattal is rendelkeznek. Csöves megoldású is van, ám ezt legelőöntözésnél hasznosítják, távasztól őszig helyben a' csövek, nem kell azokat vállra véve cipelni... I Leleményes megoldás, az biztos!

összesen 86 hektáron termesztenek bőtermő fűféléket, nagyon jó eredménnyel: hektáronként 100 tonna zöldanyagot betakarítva. Körülbelül 600 tehenet legeltetnek, villanypásztoros megoldással, április 20-tól november 10-ig. Vagyis, hét-hét és fél tehenet tart el egy hektárnyi intenzív füvet termő, mesterséges legelő.

(Folytatjuk)

N. KOVÁCS ISTVÁN

A tagsággal vállvetve

Az ekecsl (Okoč) szövetkezet főmérnökeként már Ismert Cserge Károly agrármérnök került a közelmúltban a padány-bögellőí (Padáfí—Bohe lov) szövetkezet élére. Az 1147 hektáros közös gazdaság új elnökét könynyű szóra bírni. Arról a legkényelmetlenebb beszélnie, ml minden Játszott közre ahhoz, hogy ide került.

Annyi azonban hamar kiderült, hogy a gazdaság egy helyben topogott, éppen a vezetés hiányosságai s a távlatnélküliség miatt.

— Nagyon rövid az idő, amit elnöki tisztségben itt eltöltött, épp hogy csak a tájékozódásra tellett belőle... — indítom a beszélgetést. A házigazda rendezgeti gondolatait, majd olyképp válaszol, hogy igényességet sejtet, elsősorban önmagával szemben.

— A puszta tájékozódás kevésnek bizonyult volna; itt cselekedni kellett. Azonnal. Jó minőségben, idejében betakarítani az őszieket. A 200 hektárnyi kukoricaszárat répaszelettel sllózni, ami a tömegtakarmány-bázist gyarapította, amellett az őszi mélyszántást is könnyebbé tette. Mindez sikerült. Közben a dolgozók biztonságérzetét, szorgalmát is fokozni kellett. Mégpedig oly módon, hogy maguk is érezzék: csakis a Jó minőségű, becsületesen végzett munka hozhatja meg a várt eredményt. Így lesz nekik is vastagabb a pénztárcájuk.

Jóllehet a dolgozókról való gondoskodás nem volt éppen a legrosszabb, mégis felmérték a helyzetet. Arra a végkövetkeztetésre jutottaik, hogy csakis úgy várhat a gazdaságvezetés az eddigieknél jobb eredményt, ha maximálisan törődik a tagokkal. Vagyis: javítani kell a munkahelyi környezetet; szociális helyiségek például létfontosságúak, létesítésükhöz mielőbb hozzá kell fogni. Elengedhetetlen a nyugodt légkör, az ütközőpontok kiiktatása. Ki-ki tegye a saját dolgát!

Az elnök ezt úgy értelmezi, hogy

mindenekelőtt a fő termelési ágazatok vezetőinek az önállósítására kell megkülönböztetett figyelmet fordítani.

— Miért oly fontos ez? Két okból is: a felelős poszton levő csakis úgy tudhat bizonyítani, ha önmegvalósítása útját nem keresztezik akadályok; no meg aztán a felelősségérzet is úgy alakulhat ki az emberekben, ha tudják, ml a dolguk, kötelességük. A vezetőknek gyors helyzetfelismeréssel kell rendelkezniük, hogy az általuk nyújtott segítség se maradjon el. Az emberekkel Jól kell tudni bánni! Olyan ez, mint a legérzékenyebb szeizmográf. Ha durva a szó, s eléggé meg nem alapozott, taszitr viszont ha Jól átgondolt, segítőkész, az emberiesség csendül ki belőle, meggyőzőbb, a helyes útra térítés megbízható eszköze lehet. Szó és tett lehetőleg sose keresztezze egymást. Ha mégis keresztezi, abban az esetben a szó frázissá silányul.

A beszéd \ora kihozza: a Jó irányításhoz, a termelés továbbfejlesztéséhez és Jövedelmezővé tételéhez adottak a feltételek. A növénytermesztést mérnök, az állattenyésztést sokéves tapasztalattal rendelkező szakember irányítja. Az üzemgazdasági osztály, élen az üzemgazdásszal, aki ugyancsak sok értékes tapasztalat birtokában van — erős, megbízható támaszul szolgál a gazdaságvezetésnek.

— Célunk: a szellemi erőforrások Jó hasznosítása, legyen az szövetkezeti, vagy azon kívüli. Ez mindenképpen a fejlődést segítheti elő — tájékoztat az elnök. Azzal toldja meg, hogy a tagság semmiképp sem mondhat le a szakmai-politikai ismeretgyarapításról, üzemi feltételek között, valamint a tanfolyamok nyújtotta lehetőségekről. — Műszaki ellátottság terén már történt előrelépés: sikerült a beruházási összeget — a keretnek megfelelően — gépek vásárlására fordítani. Tökéletesítenünk kell az agrotechnikát, s nemkülönben a betakarítási-tárolási veszteség további csökkentését szorgalmaznunk majd a jövő évben.

Felfigyeltető, amit az elnök mondott a továbbiakban:

— A munkatermelékenység fokozása elengedhetetlen követelmény. Határunk termőterületének Jobb hasznosítása érdekében átértékeljük vetésszerkezetünket.

' Szólna erről konkrétabban?!

»— Tudja, a padányi határ kiváló kuikoricatermesztésre. Ne vegye dicsekvésnek, az idén 8,1 tonna kukoricát takarítottunk be hektárátlagban, viszont gabonából a járási átlagon aluli hozamszinttel kellett beérnünk.

— Elnök elvtárs, miben látja a gazdálkodás lényeges Javításának és továbbfejlesztésének legfőbb előfeltételeit?

— Tömören összefoglalva a következőkben: a munkadíjazásnak nálunk is Igazodnia kell a minőség, a hatékonyság és gazdaságosság követelményeihez; az állatállomány részére elegendő és jó minőségű szálas takarmányt, valamint jobb férőhelyet biztosítani, mivel a biológiai alap fejlődésben van; méginkább, mint eddig, kiakházni az ismeretgyarapítás és más szellemi erőforrások által nyújtott lehetőségeket, hogy azok termelőerőként hasznosulhassanak; több fiatalt megnyerni a szaktanintézetekbe, mezőgazdasági középiskolákba, jó összhang teremtése a növénytermesztés és az állattenyésztés között.

— Mit kíván a szövetkezet valamennyi tagjától?

— Mindenekelőtt, öntudatos fegyelmet, Jó kezdeményezőkészséget, termékeny versenyszellemet és vasszorgalmat, hogy a fejlődés létráján egy fokkal feljebb Juthassunk. Még közérthetőbben: 25 millió koronánál több legyen az éves áruértéikösszeg. Ehhez viszont az kell, hogy az áruforgalmazás éves terve feltétlenül teljesüljön. Ez míndannyiunktól függ: a szervező-irányító-ellenőrző és termelőmunkától, annak magasabb színvonalától.

A tervcél tehát napnál világosabb,

eléréséért érdemes felsorakozni a gazdaságvezetés mögé, s küzdeni nap mint nap a célba jutásért.

Az elkövetkező hetek, hónapok: a bizonyításé. Mutassa meg a tagság, a vezetőséggel vállvetve, mire képes!

A MAI ELVÁRÁSOKNAK

MEGFELELŐEN

Merőben más körülmények közepete vette át a „stafétabotot“ ez év februárjában Tóth Gyula mérnök, az

spad? Nem is annak hívtuk, hanem kislócának. Ott állt a házunk előtt az árokparton. Két fatuskóra deszkát rakott apám, aztán később még karja is került, hogy hasonlítson azokhoz a parkban levő padokhoz, amelyeket ritka városi utazásai egyikén láthatott valahol. Es hasonló pad állt falunkban minden harmadik ház előtt. Hiánya mostanában gyakran belém fájdul.

Hiszen talán azóta sem beszélgettem olyan természetes nyíltsággal sehol senkivel, mint ott azon az árokparti kislócán. Nálunje az helyettesítette a klubot, a népkórt, az volt a társas élet. Vasárnap délután kiültünk a lócára, jöttek a szomszédok, s mi, gyerekek csakhamar a füves árokoldalra szorultunk. Nem mozdultunk onnan mégsem. Mert az idősebbek szavaiból kibomlott a világ. S amíg a falust utca nyújtotta parányi látványosságokra figyeltünk, az idősebbek szava kitágította a falu határait, térben és időben megéltük mindazt, amit Ok megéltek. Jártunk a „nagy háború“ — így hívták az első világháborút — frontjain, távoli városokban és földeken, hallottunk történeteket, amelyeknek mindig egy volt a lényege: akárhová megy az ember, akármit lát, itt a helye, a falujá ban, a vasárnap estt kislócán, azok között, akik ismerik, s akiket ismer.

Csodákat hallottam ott?

Nemigen. Hétköznapok egyszerű kalandjait, az élet fordulásait, olyan természetesen elmondva, ahogyan a délutánt felváltja az alkony, s ahogyan a kondával hazasürgölődő malacok érkezésekor felállt nagyanyám, a tehenek lassú hazaballagása után meg apám. Munka volt velük. Etetés, fejés, aztán visszajöhettek hallgatni s mesélni.

A gyerekkor csodája? Nosztalgia? Megszépítő emlék?

Nem hiszem. A klspad vagy ktslóca valamikor a világlátás és világformálás legegyszerűbb, de leghatásosabb fóruma volt. Nagy dolgokban nem dönthettek a kisemberek, de véleményt s tapasztalatot cserélve évszázadok hagyományozták évszázadoknak, ami bennük érvényes és fontos csak akadt. ' - 1

Ma így mondanánk: a demokratizmus fórumai voltak azok a ktspadok. A gondolkodásé, a közösségé, az embereké, akiknek másnap vetni kellett vagy aratni, de egy délutánra és estére leültek egymás mellé sorsot vallani és sorsot alakítani. Szállt a por, becsukták szirmaikat a napimádók, az emberek viszont megnyíltak az alkonyattal, s a pipa vagy a cigaretta halvány pislákoló mécset varázslatossá tették az egészet.

Miért hiányzik?

Mert természetes volt. Mert ezt a fórumot nem szervezte senki, nem volt jelenléti ív, nem volt

kötelező sem a figyelem, sem a hozzászólás, el lehetett kalandozni múltba és jövőbe. Mostani demokratikus fórumaink száma sokszorosa az akkorinak. Gyűlés gyűlést ér, értekezletet értekezlet követ. S mégis: szinte mindegyikről hiányérzettel állunk fel, mert vagy bennünk maradt valami kimondatlan, vagy pedig formális volt az egész. Talán éppen a kötelező jelleg miatt.

A spontán, magától jövő, kényszer nélküli, természetes együttlét formáit feledtük el az elmúlt időben. A bérházak elé nem lehet kispadot állítani, itt úr a beton. Még a kertes portákat is kemény és szigorú vasrácsok, magas kerítések zárják el az utcától, mintha titkolnánk, mi folyik a lakásajtó, vagy a magasra meredező kis- és nagykapu mögött. Bezártuk magunkat önzésünk, rohanásunk, kapkodásunk, türelmetlenségünk és közömbösségünk falai és börtönrácsai mögé. Idő sincs, hely sincs, panaszoljuk sokszor, amikor a kollektív gondolkodást, eszmecserét kérjük számon egymástól. Beosztjuk perceinket is, nem érünk rá arra, hogy egymással csak úgy, vasárnap, alkonyati csöndben szót váltsunk.

Tudom, hogy köznevetség tárgya lennék, ha kiállítanék a négyemeletes hérház elé egy deszkaalkotmányt, amelyet kislócának neveznék. Nem ezt akarom én, nem a formát, nem a villany nélküli falusi estéket, dehogy. Hanem azok tartalmát, azt szeretném visszalopni, ami felgyorsult idege nedő világunkba. Azt a nyugalmat és békességet, amelyben elfeledte ki-ki másnapi gondját, a fe- * kete kenyeret, a zsír nélküli levest. Azt az egymáshoz tartozást, a szürkület megbocsátó és egybemosó varázslatát, melyben cigarettaparázsról ismerték fel egymást az emberek.

Ez kellene nekünk a is. Szervezett és napirenddel forgatókönyvvel ellátott fórumok helyett a spontán együttlét természstes öröme, amelyben szállt a szó, és szállt a füst, s amelyben a felnőttek gondjai nem parázslónak kisebb lánggal, mint a sodort cigaretták. S mi, gyerekek ott lestük el a szavakat, fogalmakat, ahogyan egymást és a tárgyakat szólítani lehet.

Tömegszervezeti aktivisták és népművelők százai dolgoznak ma közöttünk. Szerveznek keményen és tudatosan, adják a témát; a formát, a helyet, mindent. Nekünk szinte csak menni kellene. Néha még ezt sem vállaljuk. S ha elmegyünk is, ülünk a hivatalos csöndben, figyeljük a hivatalos előadót, és sehogy se tud megoldódni a nyel vünk, hiányzik az a természetes kitárulkozás, ami valamikor a vasárnap esti kislócák békességét jelentette.

Kispadja mindenkinek .volt, ha nem így hívták is. Helyettesített sok mindent, még a gyerekszobát is. Közéletünk, közösségi munkánk ma is tapasztalt hiányait ezeknek a kispadoknak az emléke tölti ki nagyon sokszor. Nemzedékek ültek ott egymás mellett, s évszázadok megélt tapasztalatai szálltak át a fiatalokra a csöndes szavakból. Nézzék el, ha sajnálom őket, sajnálom azt a hangulatot, azt a nyílt világot, azt az őszinteséget.

Vajon hol tudnánk most megteremteni az egykori kispadot? Pedig nagyon kellene, szorít a tapasztalat, a felgyülemlett mondandó, a vitatkozni- és vallgnivaló. De jó lenne találni egy helyet, ahol valóban meghallgatjuk egymást, és oda is figyelünk egy kicsit a másikra ...

В. J,

Több ezer kilométerre van bazánktól a Mongol Népköztársaság, mégis közel van, ha arra a barátságra gondolunk, amely az illéshází (Nový Život) Csehszlovák-Mongol Barátság’ Efs* és az archangaji körzet chasatl Mongol-Csehszlovák Barátság Szovhoz között létrejött 1960. április 26-án.

Ez a baráti kapcsolat nemcsak elmélyült és megszilárdult, hanem kiszélesedett és gyümölcsözővé vált. Az eltelt 22 év alatt járt községünkben a szövetkezetünkben a Mongol Népköztársaság külügyminisztere, Mongólia prágai nagykövete, valamint D^ambíjn Njama és Zandangij Enebiskt, a Mongol Forradalmi Néppárt Politikai Bizottságának tagja, Szampilin Dzsalan Adzsav, aki átadta Ferenoei Istvánnak, az SZLKP Duna^zardahelyi (Dunajská Streda) Járási Bizottsága akkori vezető titkárának és Bankó István efsz-elnöknek a Nagy Népi Hurál Barátság érmét a két nép barátsága elmélyítésének magasfokú elismeréseként.

EGY BARÁTSÁG- RÖVID

TÖRTÉNETE

Legutóbb (1982. Július 16-án) Járt itt Navcsin Elbeg, a mongol néphadsereg egyik alezredese, aki ugyancsak beírta nevét az efsz emlékkönyvébe. Ezenkívül meglátogatnak minket a hazánkban tanuló mongol fiatalok is.

Tőlünk elsőként Bankó elvtárs, az efsz-elnök Járt Chasatban, 1962- ben a Tfebiői Vnb elnökével, aki városa nagy szüiötérről, a Bohumíl Smeralrél elnevezett szovhozba vitte városa baráti üdvözletét. A Mongóliában töltött három hétből egy hétig Chasatban tartózkodtak, ahol a sok élményből a legkedvesebb az volt, amikor a baráti szovhoz tiszteletbeli tagjaivá választották őiket.

1973-ban Horváth Pál, az efsz pártelnöke és Pajger Tibor agrármérnök, zootechnikus az archangaji körzet fennállásának 50. évfordulója alkalmából jártak mongol földön. Majd 1976-ban Ismét a szövetkezet elnöke tett eleget a szíves baráti meghívásnak.

Legutóbb 1982. október 19-én a két állam mezőgazdasági minisztériumának egyezménye alapján Indult útnak Bankő efsz-elnök és Bőgi Vince agronőmus. A repülő útiránya: Bratislava ŕ-- Prága f—< Moszkva — Ulánbátor. A kétnapos repülőút végeztével vonattal folytatták útjukat Chasatba. Megérkezésükkor hazánk mongólial nagykövete Is részt vett az ünnepélyes, baráti fogadtatáson. A községben és környékén 600 családban mintegy 3000 ember él. A szovhozban a növénytermesztésen kívül főleg állattenyésztéssel foglalkoznak. Találkoztak a szovhoz dolgozóival, a pásztorokkal és tolmács segítségével cserélték ki tapasztalataikat. Tulajdonképpen ez a cserelátogatésok célja.

Ottlétük során 40 tagú népi

énekegyüttes hangversenyén vettek részt szövetkezetünk küldöttei, hazánk nagykövetével együtt. Ezt díszvacsora követte, az ottani szokásoknak megfelelő ételekkel, Italokkal. Vendégkörútjuk során Cecerlichbe, a Járási székhelyre Is eljutottak, ahol a Járási szervek fogadást rendeztek a tiszteletükre. Innen víszatérteík a baráti községbe. Ünnepélyes gyűlésen búcsúztak vendéglátóiktól, megköszönve a szíves vendéglátást. A chasatíak kézlfaragású népi hangszerrel ajándékozták meg vendégeiket, ami egyben a további barátságot is Jelképezte.

A hazafelé vezető úton még Ulánbátorban részt vettek egy korszerű cipőgyár átadási ünnepélyén, majd a reptérre indultak, irány: Ulánbátor — Moszkva — Bratislava. Sok szép, felejthetetlen élménnyel gazdagodva érkeztek viszsza munkahelyükre, a Csehszlováik-Mongol Barátság szövetkezetbe.

Ravasz László tanító, Illésháza (Nový Život)----------------- 5

(

előfeltételük, adottságuk megvan ahhoz, liogy bi- i zonyíthassanak ... S reméljük: belátható időn be- ] lül már Jó eredményekről számolhatunk be.

A fordított sorrendért a legtapasztaltabbtól és a 1 korát meghazudtolótói szíves elnézést kérünk! ( Kezdjük hát a nem egészen három hónapja tisztét j betöltővel. 1