Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-08-21 / 33. szám

A deméndi jDemundice) Pén­zes István immár- hetvennyolc éves, mégis évente százhatvan munkanapot dolgozik a helyi gazdálkodás üzemében. Nagy szükség van rá, hiszen a volt kőművesmester még mindig so­kat segít a választási program­ból eredő feladatok teljesítésé­ben. Pista bácsi a nyugdíjasok klubjának egyik legszorgalma­sabb látogatója. Szereti a házi­állatokat, és 1970 óta a Szlo­vákiai Kisállattenyésztök Szö­vetsége helyi szervezetének lel­kes tagja. Fajtatiszta nyulakat tenyészt. Idős kora ellenére ta­valy is százhetvenhat pecse­­nyenyulat értékesített. A szá­las takarmányt az árokparton, az erdőben és egyéb helyeken szerzi be. A kertben és a sző­lőben lucernát termeszt. Id. Pénzes István az idén százötven pecsenyenyulat tér vez eladni, ebből a nyitrat BRANKO már negyvenöt dara­bot elszállított. fbj) Fúnudek (Sokulce) elsősorban leveszöldséget, uborkái, meg gyümölcsöt termelnek, de Eszti néni a gazdagnak ígérkező szőlőtermésnek is örül Fotó: — lek A rózsát lehetőleg a kora délutáni órákban szedjük, mert ilyenkor tartalmaznak legtöb­bet a virág tartósságát befo­lyásoló, napközben képződő tápanyagokból. Ekkor a rózsa kevésbé fonnyad; annak ellené­re, hogy a páratartalom kisebb, mint reggel vagy este, amikor a rózsát szedni szokták. • MEDDIG STERILIZÁLJUK A ZÖLDSÉGÉT? A SÓS vagy ecetes lében eltett zöldséget 80—90 C-fokos hőmérsékleten 10—25 percig kell sterilizálni. A borsót 25, az uborkát 15 percig kell csírátlanítani, 90 C-fokos hőmérsékleten. A kara­ráiét és a sárgarépát 25, a zellert, vöröshagymát, zöldpara­dicsomot és zöld babot 20, a salátának fölvágott uborkát pedig 10 percig kell sterilizálni, 85 fokon állandósított hő­mérsékleten. A karfiolnak, paradicsomnak, káposztának (20 perc), zellersalátának és céklának (15 perc) a 80 C-fokos hőmérséklet is elegendő. A zöldséget legjobb Omnla pohárban, és a sok helyütt elő­szeretettel alkalmazott ecetes lé helyett enyhén savanykás lében eltenni. • Nem messze Alma-Atától nemrég úgyszólván teljesen megbénult a közúti forgalom. A gépkocsivezetők legnagyobb meglepetésére a fennakadást a mérgeskigyók hosszú menete okozta, amint a szárazság elől menekülve, hűvösebb vidék után kutattak. A szemtanúk szerint az úttesten egy-egy négyzetmé térén öt-hat kígyó volt. (Sf) A FEKETERIBISZKE ERTEKESEBBB A pirosribiszke gyümölcse 100 grammonként körülbelül 40 mg, ugyanannyi citrom pedig 50 mg C-vitamint tartalmaz. Ezzel szemben a feketeribiszke 140 mg С-vitaminnal jeleske­dik. Hasonló a helyzet az А-vitaminnal is. Ebből a piros­ribiszkében 0,12 mg, az almában 0,04 mg, a feketeribiszké­ben pedig 0,22 mg található, természetesen ismét 100 gramm­nyi friss gyümölcsöt véve alapul. A feketeribiszke kisajtolt levében négyszer több C-vitamin van, mint a narancslében. (Rn) 0 A felmérések szerint a kö­zép-szlovákiai kerületben az idén 41907 tonna zöldségre van szükség a fogyasztók igé­nyeinek kielégítéséhez. Viszont a kerület — beleértve a kis­termelők 273 tonnás kínálatát is — mondössze 24155 tonna zöldség megtermelésére képes. Furcsa, hogy a déli járások is legfeljebb gyökérzöldségből és káposztafélékből tudnak eleget termelni. így könnyebb Festett már valaha léckerí­tést? Igen? Akkor bizonyára tudja, milyen fáradságos, és kényelmetlen dolog órákon át kézben tartogatni a festékkel teli konzervdobozt, műanyag kiskannát, kompótospoharat stb. Ha legközelebb ilyen munkába fog, jusson eszébe ez a rajz, készítse el az ábrázolt, Igen egyszerű, de hasznos segédesz­közt. Meglátja, sokkal köny­\ szlovákiai kertbarátok ál­tal is szívesen látogatott ZA­­HRAOA CECH 'BZ országos nyebb lesz a dolga, és sóhaj­­gyümölcs-, zöldség-, bor- és tozás helyett talán fütyörésznl komlókiállítást Litoméricén az is fog. A keze mindenesetre idén szeptember 18. és októ- nem fog görcsbe merevedni, bér 3 között rendezik meg. (z) ŰJ KARTEVŐ Magyarországon tavaly figyeltek föl a lombosfa­­feliórmoly tömeges elsza­porodására. A jelzések szerint a kártevő roha­mos támadása az idén is folytatódik. Az alma, körte és meggy elsőszá­mú levélkárosítójának kb. 4 mm-es, gyönyörű színezetű lepkéi a leve­lek fonáki részére 40— G0 tojást raknak. Pár nap múlva a lárvák a tojás védelme alatt be­­fúrják magukat a levél­be. A károsított levél megbámul, lehullik; é- i venfe 3—4 nemzedékkel kell számolni, a legna­gyobb kártétel 0110 zť>s­­ban-Szeptemberben vár­ható. A javasolt permet­­szert (Bi 58 ЕС, Decis 2,5 ECI a lepkék töme­ges repülésekor, finom porlasztással és úgy kell kijuttatni, hogy főleg a levelek fonáki részét ér je. A Decis 2,5 ЕС-t leg­feljebb kétszer használ­hatjuk, mert a hasznos parazita szervezeteket is pusztítja. [Szabad Föld) ÉRSEKŰJVAROTT (No­vé Zámky) a Jednota Fogyasztási Szövetkezet májusban megnyitott, Nyitrai utcai fölvásárló központjában általában nagy a sürgés-forgás. Fő­leg a szállítói-átvevői szerződéssel nem rendel­kező kertészkedők közül hetente sokan megfor­dulnak itt, hogy felkí­nálják, eladják többter mék gyanánt jelentkező zöldség- és gyümölcster­mésüket. Az új átvevő­helynek más járásokban is híre ment, így az utóbbi hetekben alapo­san megnőtt a forgalom. A telepen eddig salá­tát, karalábét, karfiolt, sárgarépát, vörös- és fok hagymát, salátának való, Illetve csemegeuborkát, ribiszkét, egrest, cseresz­nyét vásároltak föl. A kajszi felvásárlása július tizennyolcadikén vette kezdetét. A fölmérés sze­rint a járási székhelyen mintegy háromszáz-négy­száz tonna kajszi-kíná­lattal lehet számolni. f Hí I A szerződéses háztáji állat­tartásra vállalkozók az idén is jó munkát végeznek. Például a humennéi járás állattartói ígé­retet tettek, hogy 3,5 tonna húst, több mint egy millió liter tejet és 216 ezer tojást értéke­sítenek. Fotó: —bor О Az elválasztott nüvendéknyulakat nagyon elővigyáza­tosan kell etetni. Kizárólag friss takarmányt kí­nálunk nekik, s ne feledkez­zünk meg a csontozat kiépíté­séhez nélkülözhetetlen ásványi anyagok biztosításáról. Az ete­tőkben mindig legyen minőségi széna. * A kísérleti és a gyakorlati megfigyelések egész sora iga­zolja, hogy a uövendéknyulak részére nagyon értékes takar­mány a petrezselyemzöld. Ez az eleség kedvezően hat az emésztésre, sőt, a nyulak egész­ségi állapotára is. ( Klein tierzüch tér J 1 BESZÉLGETÉS, ezúttal a laskagomba - termesztésről Ha jól számolom, tíz év Is eltelt azóta, hogy a Hetényl (Chotín) Efsz-ben, a borospin­ce közelében földbe süllyesz­tett, gazdagon termő, laska­gombával szépen berakodott rönköket láttam. A laskagomba meghonosításával több helyütt is próbálkoztak, eredménytele­nül. A háztájiban is inkább a csiperke hódít, pedig a késői laskagomba (Pleurotus ostrea­­tus) régóta ismert, jóízű ehető gomba. Természetes viszonyok közepette, földünknek úgyszól­ván minden mérsékelt égövi lomberdejében, ritkábban a tű­levelű erdőkben is előfordul. Az erdészek valaha a ház kö­zelébe szállították a laskagom­bát termő rönköt, s árnyékos helyen tartva, időnként meg­locsolták, hogy rendszeresen teremjen. A laskagomba korunkban há­zilag sikeresen termeszthető. Hogy milyen eljárásokkal, azt Mackó András mérnöktől kér­dezzük, aki előbb csak gomba­csírát kínált lapunk hasábjain, majd úgy döntött, hogy tapasz­talatait is megosztja szakrova­tunk gombatermesztés iránt érdeklődő olvasóival. Ф A vonatkozó szakiroda­lom szerint, a sikeres laska­­gumba-termesztés alapja a meg­felelő tenyésztörzs, illetve a minőségi oltóanyag. On milyen csírát kínál a kertésztársak­nak? — Több évig kísérleteztem a legmegfelelőbb alapanyag megválasztásával. Ma jegenye­­fa-fűrészporból és apróra da­rált kukoricacsutkából készült táptalajon szaporítom a hirde­tésben is népszerűsített gom­­bacsfrát. Sokan gabonaféléken nevelik a csírát. Ettől az enyém abban különbözik, hogy a gombafonálzat nem olyan feltűnően fehér színű. A literes poharakban átszövetett oltó­anyagot fóliatasakba öntve szállítom, mert többen jelez­ték, hogy az üvegek a csomag­ban összetörnek. • Milyen alapanyag beoltá­sára alkalmas ez a csíra? —- Az általam kínált gomba­csíra mindenekelőtt lomblevelű fatűrzsek, illetve fűrészpor át­­szövetésére alkalmas, de kiváló eredménnyel alkalmazható pél­dául szalma, gabonapelyva, ku­koricaszár és csutka kezelésé­re Is. 0 Talán vegyük sorba a módszereket. Hogyan kell be­oltani a fatörzsket? — A farönkön való termelés a legegyszerűbb eljárás, mivel nem Igényei fertőtlenítést. A kiszemelt 15—20 cm vastag, lehetőleg teljes nedvkeringés idején kidöntött fa (nyárfa, bükk, nyírfa, bálványfa) tör­zsét kb. 40 cm hosszú rönkök­re vágjuk, hogy a beszerezhető fóliazsákokba négy-négy darab elférjen. Ezt követően minden rönk végéből lefűrészelünk még egy kb. 3 cm széles ko­rongon. Kesztyűt húzunk, vagy megmossuk a kezünket három százalékos chloramin-oldatban (3 dkg + 1 liter víz), esetleg denaturált szeszben. Most a csirát tartalmazó tasaknak le­vágjuk a sarkát, kevés csírát a tenyerünkbe szórunk, és jó> bedörzsöljük a rönk friss vá­gási felületét. Helyére illsszt­­jük, és szöggel rögzítjük a ko­rábban lefűrészelt korongot, utána hasonlóan kezeljük a rönk másik végét. Négy kezelt rönköt zsákba teszünk, a zsá­kot jól bekötjük, gödörbe he­lyezzük, s legalább 15 cm vas­tagon földdel betakarjuk. A földkupacot szárazság esetén locsolni kell, hogy a zsákok állandóan nedves környezetben legyenek. A zsákokat szeptem­ber végén fölszedjük, a fehér gombafonállal átszőtt rönköket árnyékos, szélvédett helyen, kb. 15 cm mélyen (függőlegesen, hogy cca 25 cm-es rész kiáll­­jon a földből) eltelepítjük. Szá­razságban locsoljuk a telepet. 0 Mikor szüretelhető az el­ső termés? — A szakszerűen átszövetett, megfelelő helyre telepített és jól gondozott rönkök 16 C fo­kosnál hidegebb időben kezde­nek teremni, s kedvező időjá­rás (mérsékelt hideg) esetén december végéig folyamatosan teremnek. Ha tavasszal meglő csoljuk a rönköket, ismét be­rakodnak. A faanyag három­­négy éven át terem, utána komposztálható. 0 Ha kivágjuk a fát, a visz­­szamaradó tüsköt nem lehet gombaterinelésre kényszeríteni? — Lehetni lehet, csak senkt nem alkalmazza, mert az erdő­ben termő gombát bárki le­folytatás a 3. oldalon) Az egész évben gondosan ápolt (metszés, tápanyag­pótlás, növényvédelem) őszibarackfák rendszeresen és gazdagon teremnek. Ezt a többi között Őszi Károly gútai (Kolárovo) kertészkedő példája Is igazolja. A nyugdíjas állattenyésztő hat éve tagja a kertészkedők szövetségének, s azon túlmenően, hogy a család aszta­lát telerakja zöldséggel és gyümölccsel, a szerződéses árutermelésben is szép eredményeket ér el. Fotó: —bor Nyár végi zöldmetszés az őszibarackosban Az őszibarack nyár végi zöldmetszésére augusztus második, illetve szeptember első felében kell sort keríteni, amikor a hajtások növekedése már szünőben van. A vezérvesszőket a fa oldalelágazását szolgáló hajtásokat, a leendő termővessző­ket most érintetlenül hagyjuk. Viszont azokat a vesszőket, amelyek az idén termést hoztak, eltávolítjuk ágy, hogy lehe­tőleg az ághoz minél közelebb egy-két erős hajtás maradjon, mert ezek lesznek a jövő évi termővesszők. A száraz, beteg vesszőket, gallyakat és ágakat levágjuk, a sűrűn álló hajtá­sokat megritkítjuk, az értékteleneket kivágjuk. Ennek a kései, nyár végi metszésnek az a célja, hogy a meghagyott hajtások több napfényhez és tápanyaghoz jussa­nak, jobban beérjenek, termőrügyeiket jobban kineveljék. Gyakori eset, hogy az intenzív növekedés következtében az egy vagy másfél méteresnél is hosszabb vesszőkön harmad- és negyedrendű elágazások képződnek. Ezek túlsúlyban véko­nyak, sok esetben be sem érnek. Az augusztusban végzett, megfelelő irányú és erősségű másodrendű hajtásra történő visszametszéssel elősegíthetjük ezeknek az elágazásoknak a kifejlődését és beérését. A vizsgálatok és kísérletek bebizonyították, hogy a növe­kedés csökkenésének kezdetétől a Inmbhullásig terjedő idő­szakban végzett metszésnek van legkedvezőbb hatása a kö­vetkező évi terméshozamra. A nyári zöldmetszés előnyei közé tartozik, hogy az alacsonyabban elhelyezkedő' vesszők, vala­mint a vesszők alsó részén elhelyezkedő rügyek értékeseb­bekké válnak, s csökken a felkopaszodás. Ugyancsak előny­ként említhető, hogy ilyenkor a metszlapok hamarabb begyó­gyulnak, csökken vagy teljesen elmarad a mézgafolyás. Varga József

Next

/
Oldalképek
Tartalom