Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-01 / 17. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. május I. 12 lésére Is. alkalmazzák, így a ritka növényzet, az elégtelen tápanyagellátás stb. esetében. A második esetben az öntözés a maximális termés elérésére irányul, ami tulajdonképpen az öntözés küldetése is. Ezért egyre több gazdaságban erre összpontosítják a figyelmet, s helyes irányba terelik az öntözőgazdálkodást. Az optimális öntözési rendszer alkalmazásának azonban több akadályát tapasztalhatjuk a gyakorlatban. Az öntözés előnyeit —a zöldségtermesztés kivételével — jóformán valamennyi szántóföldi növény termesztésében nem használják ki teljes mértékben. HOGYAN JAVÍTSUNK A HELYZETEN? Az öntözés Igazolt bektárhozamnövelő hatásának ellenére — főleg az aszályos években — ott is, ahol jelentős öntözhető terület áll rendelkezésre, a gabonaféléket hagyományos módszerrel termesztik. Hogy a szántóföldi ^öntözésben gyakran miért részesítik "előnyben az egyéb növényeket a gabonafélékkel szemben, annak fő oka elsősorban abban rejlik, hogy a gabonafélék aránylag jól hasznosítják a téli vízkészletet. Továbbá az elsők között kerülnek le a földekről, s így részben elkerülik a nyári hőséget. Ennek következtében kevesebb mennyiségű vízzel is megelégszenek. Ezekkel a tulajdonságokkal viszont nem rendelkeznek a később vetett növények — például a cukorrépa, a kukorica, a szója, a napraforgó, a takarmánynövények stb. —, amelyek a tenyészídő folyamán a legnagyobb nyári hőségeknek vannak kitéve. Emellett műszaki, jellegű okok is felmerülnek. Mindez ahhoz vezet, hogy a gabonafélék öntözésében szuboptimális vízmennyiséget akalmaznak. A gyakorlatban elterjedt öntözőberendezésekkel rendszerint a kalászosodás időszakáig öntözik a gabonaféléket, maximálisan egyszeri adagolásban. Tehát abban az időszakban, amikor az öntözőberendezések kezelése nem okoz különösebb gondot, s nem károsítja jelentősebb mértékben a növényzetet. Mivel szuboptimális öntözővlz-menynyiségről van szó, amely nem Biztosíthatja a növényzet optimális vízszükségletét, ezért nem Is válhat hatékony eszközzé a hektárhozamok növelésében. Tehát nem járulhat hozzá a növény termőképességének teljes mértékű kiaknázásához sem. A gabonafélék vízigénye a ka’ászosodás után is jelentős s a tejesés viaszörés közötti időszakban ér véget. A legnagyobb vízigény a virágzás időszakában tapasztalható, amikor a növényzet szerves anyaga I Ш жШШШШ Щ A korszerű Öntözőberendezések lehetővé teszik a növényzet folyamatos öntözését a későbbi fejlődési szakaszokban is Fotó: Tarr is gyors ütemben növekszik. A gyakorlatban ebben az időszakban már rendszerint nem öntözik a gabonaféléket, pedig éppen ekkor — főleg kevés csapadék esetében — az öntözés segítségévei biztosítani lehetne a nagy hektárhozamokat. Ha kivételes esetekben mégis alkalmazzák az öntözést, ezt csak azért teszik, hogy megmentsék a növényzetet a kiszáradástól, vagyis a növényzet ne szüntesse be teljesen vegetációs folyamatait. Az, hogy a kritikus időszakban — a kalászosodástól a magképződésig — nem használják ki kellőképpen az öntözést, ez részben az öntözőberendezések nem megfelelő műszaki szerkezetéből ered, de főleg abból a téves előítéletből, miszerint ebben az időben alkalmazott öntözés a növényzet megdőlését eredményezheti. Igaz, ez esetenként elő Is fordulhat, de csak a helytelen fajtaválaszték vagy öntözési rendszer alkalmazása esetén. Hogy ez ne forduljon elő, szem előtt kell tartani a növényzet vízszükségletének folyamatos biztosítását. Vagyis azt, hogy a talaj víztartalma elérje vagy megközelítse az optimális szintet. Ha a tavaszi időszak végén vagy a nyár elején — műszaki jellegű akadályok miatt — az öntözés nem valósítható meg, akkor legalább a tavaszi időszak kezdetén kiadásabb öntőzésről kell gondoskodni. Tehát az az Időszak jön számításba, amikor a gyakorlatban rendszerint még csak felkészülnek az öntözésre és a gabonafélék növényzete még alacsony. Ez az időpont rendszerint április végére és május elejére esik. Ekkor kétszeres (80 mm) vízmennyiség alkalmazható, anélkül, hogy a növényzet károsodna. A talaj nagyobb rétegben átnedvesedik, ami a jó víztartóképességű vályogtalajok esetében annyit jelent, hogy az önötzés hatása későbbi időszakra is kinyújtható, s Így részben a növényzet vízszükséglete szempontjából kritikus időszakot is érinti. Ez a javaslat összhangban van a magyarországi Bocza professzor tapasztalataival is, aki a gabonafélék öntözésében két Időpontot emelt ki, mégpedig az őszi és a tavaszi időszakot. Az öntözési a tenyészídő előtti (augusztus—szeptember) és kora tavaszi (március—április) időszakra bontja. Az első esetben az öntözés fő feladata az, hogy feltöltse a talaj nedvességtartalmát, függetlenül a növényzet vízszükségletétől, a másik esetben pedig, hogy a növényzet által megkövetelt vízszükségletet biztosítsa. Mindkét esetben kétszeres, vagyis 80 mm-es vtzadagot javasol, persze a talajtípustól, annak víztartalmától és a csapadéktól függően. Ezzel a módszerrel kiváló eredményeket ért el. Az öntözőberendezések tökéletesítése lehetővé teszi, hogy az öntözhető terület bizonyos részét bármikor öntözhessük, függetlenül a növényzet magasságától. Azokban a gazdaságokban, ahol megfelelő berendezésekkel rendelkeznek, s mégis az összes növény öntözése gondot okoz, ott a kis adagban történő öntözés helyes alkalmazására kell összpontosítani a figyelmet, főleg a növényzet kritikus fejlődési időszakában. A gyakorlatban ezt úgy is szokták mondani: „tudni kell kis mennyiségű vizet ésszerűen alkalmazni a maximális hatás elérésére“. Doc. Ing. MIKULÁS DERCO, CSs., a bratislavai Öntözőgazdasági Kutatóintézet dolgozója. Csupán negyedév telt el a mezőgazdaság tervszerű irányítási rendszerének tökéletesítésére irányuló intézkedés hatálybalépése óta. Ez túlságosan rövid idő ahhoz, hogy hatásmechanizmusáról átfogó és mélyreható ítéletet lehessen mondani, viszont máris rendelkezünk olyan megfigyelésekkel és tapasztalatokkal, melyeket szükséges jobban szemügyre venni. A tapasztalatok és a megfigyelések zömmel a tervezés területét érintik. Az új intézkedési rendszer ezen a téren hozott legjelentősebb változásokat, köztük azt, hogy a kötelező tervmutatők eddigi körét a termelés és a felvásárlás szakaszán két alapvető mutatóra, a szemes termények és a hús eladási kötelezettségére korlátozta. Ezenkívül a mezőgazdaság közvetlen Irányító szerveinek Is csak további legfeljebb három kötelező mutató előírására adott jogot. A többi feladat biztosítását a felvásárló és feldolgozó üzemek és a mezőgazdasági üzemek közvetlen egyezkedésére bízta. A gyakorlat a kötelező mutatók számának csökkentését egyértelműen helyesnek mutatja. Mint kiderült, a mezőgazdasági üzem egyes termelési ágai között valójában nagyon szoros belső összefüggés és kölcsönös kapcsolat áll fenn, s az említett kát kötelező mutató közvetve a további üzemágak terjedelmét és tevékenységi körét is messzemenőleg befolyásolja. Hozzávetőleg azt mondhatjuk, hogy a kát kötelező alapmutatóval az üzem termelési kapacitásának 60 1—65 százalékát, öt kötelező mutatóval pedig 80—85 százalékát lehet meghatározni — hacsak nem egyoldalúan specializált vállalatról van szó. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) (órásban a mezőgazdasági Igazgatóság például a három megengedett további kötelező mutatő meghatározásától teljes egészében eltekintett és megelégedett a szemesek és a hús eladása országosan kötelező mutatójának felhasználásával. A további kötelező mutatók helyettt valamennyi mezőgazdasági üzemre ■ anyag, energia,, munkaerő stb. — mérleget dolgozott ki, melyből egyértelműen megállapítható, hogy az egyes termelést célok megvalósításához miből mennyire van szükség. Például a szemesek mérlege megmutatta, hogy a szövetkezetek és állami gazdaságok a kötelező mutatók teljesítésének csak akkor tudnak eleget tenni, ha szemesekből legalább 211 ezer tonnát termelnek. Ez közvetve megadta a szemesek szükséges vetésterületét, amiből viszont egyszerű vlsszaszámolással még KÖZGAZDASÁGI PROPAGANDA egész sor további összefüggő adat volt megállapítható. Ezek a tájékoztató jellegű mérlegek sok tekintetben hatásosabb irányítási eszköznek bizonyultak, mint sok kötelező mutató előírása, mivel a járás mezőgazdasági üzemei a kezdeményező tervezés keretében olyan tervjavaslatokkal válaszoltak, melyek a kötelező mutatókon kívül csaknem az összes Informativ jellegű termelési és felvásárlási mutatót is fedezték, illetve túlhaladták. Lényegesen kevesebb megelégedéssel értékelhetjük a felvásárló ás feldolgozó üzemek és a mezőgazdasági nagyüzemek szerződéses kapcsolatainak szerepét a termelési és felvásárlási tervek alakításában, holott az új intézkedési rendszer ennek szánta a legfőbb tervformlási szerepet. Tény, hogy ez a feladat a felvásárló és feldolgozó szervezeteket készületlenül találta. Tudomásul vették, hogy a tervszétírás Informatív mutatő formájában milyen eladási feladatot közöl a mezőgazdasági üzemmel az őket érintő terméket Illetően, de továbbra is a járási mezőgazdasági igazgatóságtól várták, hogy azt Számukra - a mezőgazdaA tervszerű irányítás alapelveinek sági üzemnél — hatalmi szóval biztosítsa. Hiányzott az új Irányítási rendszer által feltételezett szervezeti felkészültség és a termelés biztosításával járó készség. Bonyolította a helyzetet e téren a gázolajkiutalás leszűkülése is. így gyakran a felvásárló és feldolgozó szervezetek és a mezőgazdasági vállalatok között a szerződés kötés nem a felvásárlási mennyiséget, esetleg minőséget érín-, tő viták miatt húzódott el vagy hiúsult meg, hanem a szállítások biztosítása körüli kérdések tisztázatlansága folytán. A feldolgozó és felvásárló szervezetek képviselőt egyszerűen kijelentették: elismerik, hogy a 123-as hirdetmény szerint a szállítás gondjai és költségei a vevőt terhelik, mivel ezt gyakorlatilag biztosítani nem tudják, a szerződést nem írják alá, Illetve a mezőgazdasági Igazgatósághoz fordulnak, hogy az határozattal kötelezze a mezőgazdasági üzemeket a szállításra. Ezen a téren bizony még messze vagyunk attól az állapottól, amit az új intézkedési rendszer feltételezett, hogy a felvásárló és feldolgozó szervezetek tevőlegesen közreműködnek az illető termény termelésének szervezési, anyagi-műszaki, esetleg pénzügyi biztosításában is. Ilyen készség eddig csupán a dohányipar és a tejipar részéről volt tapasztalható >— szerény mértékben. Egyértelműen kedvezően értékelhetők azok az intézkedések, melyek a beruházások tervezését módosították — beleértve az apró beruházások határértékének 5 millió koronára való felemelését, főleg azonban я silóterek, trágyatelepek, rétgazdálkodási létesítmények stb. limiten kívüli építésének engedélyezését. Hogy ez mit jelent, annak érzékelésére vegyük a silóterek példáját: egy-egy silótér átlag 50 hektáron termelt silókukorica befogadására szolgál. Ennek veszteségei a hagyományos silózásnál átlag 35 százalékra rúgtak, azaz 17,5 hektár termése ment veszendőbe. Ez a veszteség most a felére csökken, vagyis minden egyes sllótér a takarmánynövények vetésterületének 9 hektárral való növelésével egyenértékűd Nem kevésbé jelentős a trágyatelepek építésével elérhető tápanyagmegtakarítás sem, mely lehetőséget ad a műtrágyaköltségek mérséklésére. Sajnos, a szalmapajták építése ebbe a beruházási csoportba nem kerül bele, viszont a rétgazdálkodási iétesitmények keretében mód nyílott olyan fészerek építésére, melyek a legeltetési idényen kívül szalmatárolásra is felhasználhatók. Nem véletlen, hogy a mezőgazdasági üzemek a silőterek, a trágyatelepek és a rétgazdálkodási létesítmények lránt nagy érdeklődést tanúsítanak, mivel a tömegtakarmányok szükséges menynylségének biztosításához a leghatékonyabb mőd a tartósítási veszteségek csökkentése és a szalma jobb hasznosítása. Az új Irányítási rendszer külön kiemeli a terv egyes részel közötti szerves kapcsolat biztosításának nélkülözhetetlenségét. E követelmény fontosságát az Idei tervezési folyamat különösen Igazolja és ebben az irányban bizonyos előrehaladásról tanúskodik. Lényegesen javult az egyes termények, termékek és teljesítmények technológiai kártyáinak kidolgozása, a hozzájuk szükséges élőmunka, gépi munka és anyagi kellékek norma szerinti kiszámítását illetően. Ennek folytán számottevően javult a termelési- és a munkaerő terv, illetve az anyagi-műszaki ellátás tervei közötti kapcsolat. Sajnos, ugyanezt nem mondhatjuk el a termelési és a pénzügyi terv kapcsolatét illetően. Tekintettel a felvásárlási és a beszerzési- árak változására, üzemeink a pénzügyi tervet régi árakban és új árakban egyidejűleg dolgozták ki. A tételesen kiszámolt nyereség végösszege valamennyi mezőgazdasági üzemben alatta maradt azoknak a mutatóknak, melyeket a felettes szervek a szövetkezetek számára Informatív, az állami gazdaságok számára pedig kötelező mutatóként utólag írtak szét a nyereségképzésre vonatkozóan. Üzemeink e napokban újra tételröl-tételre menőleg ellenőrzik a tervezett költségeket és a tervezett jövedelmet. Munkájukat nehezíti, hogy számos anyag ára még mindig nem ismeretes. Örvendetes, hogy mezőgazdasági üzemeink az új irányítási rendszer alapvető célkitűzését, a gazdaságosságot és az ésszerű takarékosságot nemcsak a tervkészítésben, hanem az üzemi gyakorlatban is következetesen érvényesítik. Meggyőző példája ennek a gázolajfelhasználás alakulása. Az év első két hónapja folyamán a tényleges felhasználás a múlt év első két hónapjához viszonyítva 800 tonnával volt kevesebb. Ebből 230 tonnás megtakarítás a fuvarozások csökkentéséből, valamint abból adódik, hogy az ósz folyamán sok olyan munka került realizálásra, melyet egyébként tavasszal kellett volna elvégezni. A megtakarítások zöme azonban az ú] szervezési és munkarend bevezetésére vezethető vissza. A múlt gyakorlata az volt, hogy először beindították a traktorokat és aztán osztották ki a munkát. Idén a munkaelaosztás már előző este megtörténik, s másnap csak azt a traktort Indítják be, melynek a vezetőjét előző nap konkrét munkafeladattal bízták meg. Gazdaságonként tucatnyi traktor maradt üzemen kívül, s kezelőik a gyümölcsösök és szőlők téli A gabonafélék öntözése A hatvanas évek elején, amikor az öntözés túllépte a zöldségtermesztés határát, telmerült a kérdés, vajon a szántóföldi öntözésben melyik növénykultúrát kell előnyben részesíteni. Az akkori Ismeretek arra utaltak, hogy elsősorban a vizet legjobban hasznosító növényeket kell öntözni. A gabonafélék öntözése ezldötájt nem jöhetett számításba, mert a magas szárú gabonafajtákat a bőséges-mennyiségű tápanyag és a nagy nedvességtartalom esetében a megdőlés veszélyeztette. A gabonafélék széles körű termesztésében — a megdőlésre való hajlamosságuk miatt — nehéz volt túllépni a hektáronkénti négy tonnás, kivételes esetekben pedig az öt tonnás átlaghozamot. Az alacsony szárú Bezosztaja 1 szovjet búzafajta nemesítésével megszűnt ez az akadály és a búza Is az öntözött növények sorába került. Ennek következtében hektárhozamai íokozatosan meghaladták az öt tonnás határt. Ma őszi búzából bó fajtaválaszték áll rendelkezésünkre. Az új fajták öntözött körülmények között is eredményesen termeszthetők. Fokozatosan a tavaszi árpa Is az öntözhető növények közé került. , Az öntözögazdasági kutatóintézet kísérleti eredményei nyomán aszályos évjáratokban az öntözés hatására az őszi búza átlaghozama 16,2 százalékkal (hektáronként hat tonnáról hét tonnára), a tavaszi árpáé pedig 14,6 százalékkal (5,32 tonnáról, 6,63 tonnára) növekedett,- anélkül, hogy a növényzet megdőlt volna. Ezt a növekedési arányt egyéb agrotechnikai Intézkedések révén nem lehetne elérni. A GABONAFÉLÉK VÍZSZÜKSÉGLETE Dél-Szlnvákia éghajlati adottságai közöt a búza őszi időszakban (október l-től november 10-ig) hektáronként 800 köbméter vizet, a tavaszi és nyári időszakban pedig mind az őszi búza, mind a tavaszi árpa egyaránt 2200 köbméter vizet igényel hektáronként. Csak ritkán fordul elő, hogy ezt a vízmennyiséget a csapadék biztosítja. Az évjáratok többségében kiegészítő öntözéssel (400 köbméter/ hektár) kell számolni, azaz a tavaszi idényben egy-három, az őszi búza esetében pedig egy őszi öntözéssel is. A tavaszi időszak kezdetén — az esetek többségében május derekáig — a gabonafélék képesek vízszükségletüket a talaj téli nedvességtartalmából fedezni, azonban előfordulnak olyan évjáratok is, amikor a szűkös téli csapadék következtében a gabonaféléket már kora tavasszal kell öntözni. Ezekben az — a gyengébben fejlett gyökérzet miatt — a szárazság jobban sújtja a tavaszi árpát, mint az őszi búzát. Természeti adottságaink között a gabonafélék öntözése nem 'artozik a nélkülözhetetlen agrotechnikai intézkedések közé. Ezért az öntözés csupán kiegészítő jellegű. Az aktív talajrétegben abszolút vízhiány gyakorlatilag nem fordul elő. A növényzet trágyázás és öntözés nélkül is vegetál, de a hektárhozamok igen gyengék. Mivel az agrotechnikai tényezők közül ma már csupán a vízkészlet lehet minimumban, a vízszükségletet öntözéssel kell szabályozni. Ehhez azonban megfelelő szakismeretek szükségesek. Mivel a gabonafélék öntözött körülmények közötti termesztése csak rövid múltra tekint vissza, a tudományosan megalapozóit öntözési rendszerek alkalmazásával a gyakorlatban csak kivételes esetekben találkozunk. Az öntözés alkalmazásakor mindenekelőtt figyelembe kell venni azt a tényt, hogy nem minden talajvíz egyforma mértékben hozzáférhető a növények számára. A vízszükséglet szakszerű szabályozása szempontjából szükséges ismerni a talajnedvesség szélső határait. Ezek a következők: ■ olyan állapot, amelynél az adott növényzet létezése még lehetséges — ez a talajnedvességtartalom alsó és felső határát, vagyis a hervadási pontot képezi; ti olyan állapot, amely lehetővé teszi a maximális termés elérését — ez az optimális víztartalom felső és alsó határát képezi, amely rendszeszerlnt a talaj 60—80 százalékos víztelítettsége között ingadozik. Az első esetben, ha a nedvességtartalom alsó határáról — hervadási pontról — van szó, az öntözés már csak a termés megmentésére irányul. Ezt az öntözést gyakran akkor alkalmazzák, ha a vízhiánynak külső tünetei Is jelentkeznek. A helytelen öntözésnek gyakori esetei azokban a gazdaságokban fordulnak eló, ahol a szántó jelentős hányada öntözhető, ahol nagy a homokos talajok részaránya, s ahol nincsenek kellőképpen felkészülve a szakszerű öntözőgazdálkodásra. Ezekben az esetekben rendszerint szuboptimális mennyiségű öntözővizet juttatnak a talajra, s megengedik, hogy a talaj nedvességtartalma az öntözési dény egyes szak.tzaiban a hervadás pontjára süllyedjen. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a növényzet vízhiány következtében Idő előtt fejezi be vegetációs folyamatait. Az említett helytelen öntözési rendszert sokszor az agrotechnikai intézkedések során keletkezett hiányosságok kiküszöbö