Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-16 / 2. szám
1982. január IB. SZABAD FÖLDMŰVES 7 КЕТ EMBER (Gorkij) 1905-ben találkoztam először Leninnel, a párt londoni kongresszusán. Addig nem Is olvastam tőle annyit, amennyit kellett volna. De az, amit elolvashattam, különösen pedig az őt személyesen ismerő elvtársak lelkes elbeszélései, nagy erővel vonzottak feléje. Amikor megismerkedtünk, keményen kezet szorított velem, éles tekintetével végigtapogatott, és régi ismerős hangján, tréfálkozva szólalt meg: — Jó, hogy eljöttl Hiszen szereti a verekedést? Itt nagy verekedés lesz. Nem ilyennek képzeltem. Valami, amit vártam, hiányzott belőle. Raccsolt, és csípőjére vagy Inkább hóna alá tett kézzel állt. És tálában, egészében — valahogy túl egyszerű volt, semmi vezérlt nem éreztem benne. Plehanov, amikor „eléje vezettek“, mellén keresztbe font karral állt, szigorúan, kissé unottan nézett rám, ahogyan munkájába belefáradt tanító néz egy újabb tanítványára. Egy elcsépelt frázist mondot: — Tehetségének hódolója vagyok. Ez viszont, ez a kopaszodó, raccsoló, zömök, kemény ember, egyik kezével szokratészi homlokát dörzsölve, a másikkal az én karomat rángatva, csodálatosan élénk szemét nyájasan csillogtatva, nyomban Az anya című könyvem hibáiról kezdett beszélni. Elmondtam, hogy sietve írtam ezt a könyvet, — de még nem volt Időm megmagyarázni, hogy miért siettem, amikor Lenin, helyeslőén bólintva, maga adta meg a magyarázatot: nagyon jó, hogy siettem, erre a könyvre szükség van. — Nagyon időszerű könyv — ez volt egyetlen, de nekem nagyon értékes bókja. (Lenin) 1988. február 13. Kedves Lunacsarszklj elvtársi Tervét, hogy a Proletarijnak legyen szépirodalmi rovata, és azt bízzuk Gorkijra, kitűnőnek találom, rendkívül örülök neki. Én is épp erről ábrándoztam. De féltem, szörnyen attól, hogy ezt egyenesen javasoljam Is, mert nem ismerem Alekszej Makszimovics munkájának jellegét (és nem ismerem hajlamait). Ha valaki komoly, nagy munkával van elfoglalva, ha ennek a munkának árt az, hogy holmi apróságok, újságírás, publicisztika miatt időnként félbe kell szakítani, akkor ostobaság és bűn volna zavarni, és elvonni a munkájától. Ezt nagyon jó tudom és átérzem. ön ott a helyszínen láthatja ezt. Ha úgy gondolja, hogy nem fog ártani Alekszej Makszimovics munkájának a rendszeres pártmunka) (márpedig a pártmunka rengeteget nyerne ezzell), igyekszem nyélbe ütni a dolgot. Szívélyesen üdvözlöm. (Lenin) Krakkó, 1912. október 17. Kedves Alekszej Makszimovicsl A napokban a Pravda pétervári szerkesztőségétől levelet kaptam, melyben arra kérnek, írjam meg önnek, hogy nagyon örülnének, ha ön állandó munkatársa lenne a lapnak. „Soronként 25 kopejkát akarunk felajánlani Gorkijnak, de félünk, hogy megsértődik“ — ezt írják nekem. Biztos vagyok benne, hogy a Pravda aggályai alaptalanokö Vagy közvetlenül a szerkesztőségnek írjon egypár szót, vagy nekem. (Gorkij) Lenin eljött hozzám Londonban a szállodába, hát látom: gondterhelten tapogatja végig az ágyat. >— Mit csinál? i— Nézem nem nyirkos-e a lepedő. Nem értettem mindjárt, mért kell neki tudnia, hogy milyenek Londonban a lepedők. Ekkor, észrevéve értetlenségemet, megmagyarázta: .— Vigyáznia kell az egészségére. (Lenin) 1919. július 31. Kedves Alekszej Makszimovicsl Minél figyelmesebben olvasom a levelét, minél többet gondolkozom következtetéseiről, annál inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy teljesen beteg ez a levél, betegek az ön következtetései és az ön összes benyomásai. Pétervár az utóbbi időben a legbetegebb pontok egyike. Ez érthető is, hiszen Pétervár lakossága szenvedett a legtöbbet, elsősorban a pétervári munkások adták oda erőik színejavát, a városban súlyos éhínség dúl, háborús veszély fenyeget. Nyilvánvaló, hogy az ön idegei felmondták a szolgálatot. Nem csoda. És mégis mak'acskodik, amikor azt mondja az ember, hogy el kellene utaznia, mert igazán semmi értelme hagyni, hogy egészen tönkremenjenek az idegei. Olyan pozíciót választott, ahonnan nem tudja közvetlenül figyelni azt, ami új a munkásoknak és a parasztoknak, vagyis Oroszország lakossága 9/10 részének életében; ahol kénytelen beérni azzal, hogy csak foszlányait látja az egykori főváros életének, hisz a munkások színejava a frontra és falura ment, és aránytalanul nagy számban maradtak ott az állástalan és munkanélküli értelmiségiek, akik éppen önt „ostromolják“. Érthető, hogy beteggé tette magát: mint írja, nemcsak nehezére esik, hanem „nagyon utál“ élníl Hát perszel Megfosztotta magát attól a lehetőségtől, hogy azt tegye, ami mint művészt kielégítené — egy politikus dolgozhat Péterváron, de ön nem politikus. Ma — értelmetlenül betört ablakok, holnap — lövések és Jajkiáltások hangja a börtönből, azután a Pétervárott maradt, végtelenül fáradt emberek beszédeinek foszlányai, azután a főváros nélkül maradt fővárosi értelmiség, azután a megbántottak száz meg száz panasza — hogyne jutna hát ilyen körülmények között odáig az ember, hogy nagyon utálja az életet. őszintén elmondtam önnek azokat a gondolatokat, amelyeket levele ébresztett bennem. Nem akarom ráerőszakolni önre a tanácsaimat, de meg kell mondanom: radikálisan változtasson az életkörülményein, válasszon más környezetet, különben megtörténhet, hogy végleg megundorodik az élettől. Meleg kézszorítással: Lenin. Gorkij) Az élet olyan ördögi ügyességgel van berendezve, hogy aki nem tud gyűlölni, az képtelen őszintén szeretni. Már pusztán ez, az embert gyökeresen eltorzító lélekhasadési kényszer, hogy szeretni kizárólag csak gyűlölet által lehet, egymagában pusztulásra ítéli a mai életkörülményeket. Oroszországban, abban az országban, ahol a „lélekmentés“ általános módszere a feltétlen szenvedés, és egyetlen emberrel sem találkoztam, egyetlen olyat sem Ismerek, aki annyira mély és annyira erős gyűlöletet, utálatot és megvetést érzett volna az emberek szerencsétlensége, bánata, szenvedése iránt, mint Lenin. Az én szememben Leninnek épp az az érzése jelenti kivételes nagyságát, hogy engesztelhetetlenül, olthatatlanul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a balszerencse nem a lét kiküszöbölhetetlen alapja, hanem olyan nyavalya, amelyet az emberek kötelesek és képesek eltávolítani 'magukból. (Lenin) 1919. Július 5. Kedves Alekszej Makszimovics! Ejnye-ejnye, úgy látszik, mégiscsak megrekedt Péterváron. Nem jó dolog egy helyben maradni. Hajlandó lenne utazni egyet? Megszervezzük. (Gorkij) Lenin túl keveset törődöt önmagával ahhoz, hogy magáról beszélt volna másokkal; lelkének titkos viharairól úgy tudott hallgatni, mint senki más. Egyszer azonban Gorkiban, valakinek a gyerekeit cirógatva, így szólt: — Lám, ezeknek mér Jobb életük lesz, mint nekünk, amit mi átéltünk, ők sokat nem fognak végigszenvedni. Az ő életük nem lesz ilyen kegyetlen. És a távolba nézve, a dombokra, ahol szívósan tapadt meg a falu, elgondolkozva tette hozzá: — És én mégsem irigylem őket. A ml nemzedékünknek sikerült teljesítenie egy lenyűgöző, történelmi jelentőségű feladatot. Életünk kegyetlenségét, melyre a körülmények kényszerítettek, meg fogják érteni, meg fogják bocsátani. Mindent meg fognak érteni, mindent! (Lenin) 1921. július 9. Alekszej Makszimovics! Atküldtem levelét Kamenyevnek. Annyira fáradt vagyok, hogy semmihez sincs erőm. Ö viszont vért köp, és nem utazik! Igazán mondom, ez lelkiismeretlenség és ésszerűtlen. Európában egy jó szanatóriumban kezelni is fogják, és háromszor annyit fog dolgozni. Bizonybizony. Nálunk meg sem gyógykezelés, sem munka — csak kapkodás. Hiábavaló kapkodás. Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskodjék. Gorkij) St. Blaisen, 1921. december 25. Gyógykezeltetem magam. Naponta két órát fekszem a szabad levegőn, bármilyen időben. Itt a magamfajtát nem kényeztetik: esik az eső — feküdj! Esik a hó — akkor is feküdj! És fekszünk Is engedelmesen. Vagyunk itt 283-an, az egyik tüdőbajosabb, mint a másik. Hiába — az élet nagyon becses. A hely szép. Hegyek, erdő, sok a mókus és a rigó, meg a különböző kismadár. Jó lenne, ha ide utazna egy hónapra, kipihenni a régi gazdaságpolitika termeléseinek fáradalmát. Tréfálok, tudom, hogy sehová sem utazik. Jő egészséget, és kímélje magát! Ne felejtse el, hogy az orosz ember a legmeglepőbb tettekre képes — csinál valami disznóságot, aztán maga is csodálkozik: hogyan Is csöppentem ebbe bele? Minden jót Alekszej Peskov. (Gorkij) Gorkij levele Romain Rolland-nak. Lenin agyát felőrölte a boldogtalan élettel szembeni gyűlölet, a titkos, lelke mélyén rejtőző részvét az emberek iránt. Én tudom, hogy 6 az embereket szerette, nem pedig az eszméket, tudja ön azt, hogyan gyúrta, alakítgatta az eszméket, ha a nép érdeke azt megkövetelte! Én szerettem őt, és — szeretem. Haraggal szerettem. Élesen beszéltem vele, nem kíméltem őt. Vele úgy lehetett beszélni, mint senki mással. Lenin értette, hogy mi van a szavaink mögött, bármit is mondottunk. Én különösen gyengéden és mélyen szerettem őt azért, mert gyűlölte a szenvedést, mert engesztelhetetlenül gyűlölt mindent, ami megnyomorítja az embert. Iljtcs távozása — Oroszország legnagyobb szerencsétlensége az utolsó száz évben. (Gorkij) Makszim Gorkij távirata 1924. január 23-án, Marianbadból Moszkvába: A koszorúmra, amit Lenin koporsójára tesztek, ezt írjátok: „Búcsúzom tőled, barátom!“ Mikor meghalt Lenin, Egy katona, őre a holtnak — azt beszélik Társához így szólt: Hinni sem Akartam. Bementem oda, ahol Teste pihen s fülébe ordítottam: „Iljics, Jönnek a kizsákmányolók!“ De meg se moccant. Csak most tudom, hogy igazán halott. Ha egy jó ember menni készül, Miképp marasztalhatod? Mondd meg neki, mért van szükség reá. És itt marad. Mi marasztalhatta volna Lenint? Így gondolta a katona: Ha meghallja, hogy jönnek a kizsákmányolók, Betegen is fölkel, bizonyosan. Lehet, hogy mankón biceg majd. Lehet, hogy ölben viteti magát. De fölkel és elindul. Hogy megvívjon a kizsákmányolőkkal. A gyönge nem harcol. Aki erősebb Harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a legerősebb, A legerősebb nélkülözhetetlen. Ha az elnyomás fokozódik. Sokan elvesztik bátorságukat, De az ő bátorsága nő. Szervezi harcát egy garasnyl Bérért, egy korty teáért És az államhatalomért. Faggatja a magántulajdont: Te honnan támadsz? S faggatja az eszméket is: Kinek hasznára vagytok? Hol folytonos a hallgatás, Ott ő szavát felemeli, S hol elnyomás az úr és Végzetről beszélnek, A gyereket ő nevén nevezi. Ha 6 asztalhoz ül, Az elégedetlenség ül az asztalhoz És megromlik az étel És egyszerre szűk lesz a szoba. Ahová őt fizik, odavonul A Lázadás, s ahonnan őt elűzik, A Nyugtalanság ott marad. Mikor elment Lenin, mintha lombjához szólt volna a fa: Én elmegyek. A szabadság és a béke harcosa 1902. január 20-án született Názim Hikmet, tűrök költő, a szabadság és a béke harcosa. Az első világháború után, a győztes imperialista nagyhatalmak látszólag korlátlan uralma idején emeli fel először szavát, bogy nagyszerű költői tehetségével és eszmei tisztaságával csakhamar túlnőjön a hazai Irodalom békanyálas állóvizein, és határozott állásfoglalásával az emberség és szabadság nagy költőinek tradícióit szellemben és megnyilatkozásban folytassa. Hangjának sokszőlamúságában, őszinteségében, művészi intenzitásban és színvonalban egyaránt szinte páratlan Jelenség. Költészetében hangot kapnak az elnyomottak, de ez a hang nem a kétségbeesett panasz, hanem a dacos tettvágy hangja. Bárhol ütjük fel a könyvét, bármely versét olvassak, egy láthatatlan fényforrás: a jobb jövőbe vetett hit és a meggyőződés atmoszférájának szuggesztfv ereje csap meg bennünket. Názim Hikmet ott él a tömegek szívében, ott él mindenkiben, aki az életet és nem a pusztulást akarja, ott él az emberi jogokért harcolók öntudatos hadseregében. Születésének 80. évfordulója alkalmából kö zöljük az alábbi verset 1917 (RÉSZLET) (Ez a vers a cári Oroszország haláláról szól, amely hosszú éveken keresztül az imperlallz-mus véres őrszeme volt Keleten.) Ezerkilenszáztizenhét már októberbe ért... És szól Lenin finom, mélyen zengő hangon: „Tegnap korán, holnap késő, ma kell tennünk, itt az idő!“ „Akkor hát ma!“ kiáltotta mnnkások s parasztok hada. „Akkor hát ma!“ visszhangozta barikádok bosszú sora. „Akkor hát ma!“ ezt harsogta az Auróra ágyúszava. „Akkor hét ma!“ Nem sietnek többé selyemszoknyás rimák buja tivornyákra a Téli Palotába. Nem vegyül többé bilincsrsörgés a húsvéti harangok szavába. Nem áztatják többé földesúri herék súrga kócbajszukat a vodkás pohárba. Nem hurcolnak többé rongyos parasztokat dölyfös úr dolgára. Nem issza többé fekete úri föld balálragyötört szakállas parasztok véréti Sose vágtat többé fekete viharként utcáinkon a cár kozákhada, s gyilkos lándzsájuk elől nem fut már több rémülettől síré, véresarcú munkásanya. A kétfejű sas fekete szárnyai elégtek, porbahnllott, vége... A Balti-tenger partján egy ablak mindkét szárnyát szabadon kitárták, szélesre tárták ... Ezeriklencszáztizenhét már októberbe ért... Fa még ily nagyszerű gyümölcsöt nem termett, földből, tfizből, vízből Ily csoda nem született, mint amit itt az ember teremtett. S az emberek bizakodva, kéz a kézben néztek a csillagokra fenn az égen. Végre elmondhatták: „Gyönyörű az élet!“ Bölcs gondolatok Aki iszik, az nem gondolkodik, aki gondolkodik, az nem iszik. A pálinkalvó nép intellektuális cselekedetre sohasem képes. * Némelyik ember ágy dolgozik, mint egy 16, hogy pénzt szerezzen, azután úgy szórja, mint a szamár. Míg nem helyesen élünk, azt sem tudjuk, hogy helyesen érzünk, gondolkodunk és cselekszünk. * Az emberben levő aljasságok eredete táplálkozásának rútságában rejlik. * A betegség Is tápszert kíván, ha ezen neki való tápszert megvonják, úgy a betegségnek Is meg kell szűnnie. Semmi sem alkalmasabb az egészség gyors megrendításére, mint a tisztátalanságokkal telített levegő belélegzése. Sok betegség étrendi hibában keresendő. * Minden gyógyítási folyamat első feltétele az összes hibák elhagyása, melyek a beteges állapotot előidézték. * A friss levegő szakadatlan élvezése, a napmeleg és a napfény, valamint a friss víz használata az egészség és az élet fenntartásának legfontosabb feltétele, * Az éhség nemcsak a legjobb szakács, hanem e legjobb orvos Is. * Nem azért élünk, hogy együnk, de azért eszünk, hogy éljünk. Badonics Mihály
