Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-04 / 27. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. július 4. Őseink kultúráját No unokák éltetik Frank István, Vank Sándor, Abel Gáber a CSEMADOK zselizi helyi szerkezetének vezetői, a fesztivál szervezői. Ünnepi díszbe öltözött a város, úgy várta vendégeit, akik egyre jöttek személyautókkal, autóbuszon, vonattal. Ügy tűnt, hogy ezen a júniusi hétvégén minden út Zseiizre (Želiezovce) vezet. Mert jöttek a népművészet rajongói Kelet-Szlovákia távoli vidékéről, éppúgy, mint Gömörből. Palócföldről, Csallóközből vagy Szlovákia fővárosából, Bratislavából. A XXVI. Országos Népművészeti Fesztivál vonzerejét talán legmeggyőzőbben az a libereci rendszámú két személygépkocsi bizonyította, mely a szállóközelében parkolt le. Az egyikből harminc év körüli, bajuszos fiatalember szállt ki és a fesztivál színhelye felől érdeklődött az arra haladó bevásárlótáskás nénikétől. Magyarul, de,a kiszálló családtagoknak már cseh nyelven tolmácsolta a választ. Kiejtésén érződött, hogy a magyart sajátította el előbb, annak zamatja színezte a később tanultat is. Sok volt az idegen ezen a hétvégén Zselizen, de a város oly szeretettel fogadta minden vendégét, hogy az szinte otthon érezhette magát. XXX A fesztivál rendezőszervei gazdag műsort állítottak össze a két napra, volt miben válogatni. Szombaton délelőtt a lévai „Barátság“ kultúrházban zajlott a gyermektáncegyüttesek versenye, melyet a SZŐTTES: „Mese, mese, mátka“ című műsora követett. Zselizen a fesztivál-program a szolgáltatások házában rendezett néprajzi kiállítás megnyitásával kezdődött. Ez a komáromi (Komárno) járás népviseletét és népművészeti alkotásait mutatta be. A gyűjteményről Méryné T. Margit tartott rövid előadást, melyben ismertette előforulásuk helyét, készítésük módját, valamint, hogy mit, milyen alkalmakkor viseltek. A legszebb kézimunkák, hímzések között legtöbb martosi (Martovce) izsai, hetényi (Chotin) eredetű volt, ahol az idősebbek még ma is gyakran viselnek ezekhez hasonlót. XXX Bár a folklórműsor csak délután öt órakor kezdődött a „Csak tiszta forrásból“ című összeállítással, melyben a komáromi járás népművészeti hagyományaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, a Schubert-park évszázados fái alatt már a reggeli óráktól „nagyüzem“ volt. Az együttesek készülődtek a fellépésre, rendezgették dolgaikat, a táncosok ismerkedtek a színpaddal. Mire műsorkezdésre került sor, ha nem is foglaltak el minden helyet a nézők, szépszámú közönség előtt mutathatták be a komáromi járás képviselői: a búcsi, az izsai, a naszvadi, a dunamocsi, a madari, a nemesócsai, a hetényi és martosi csoport színes, gazdag, igényesen összeállított műsorukat. Ezek az eredmények nem alkalomszerűen születtek, nem egyik napról a másikra jöttek létre, hanem legtöbbjük többéves, évtizedes szorgalmas munka gyümölcseként. Ezt bizonyította a martosi folklórcsoport vezetőjével, Zsittnyan Istvánnal folytatott rövid beszélgetés is, melyben a Martosi Lakodalmast olyan nagyszerűen bemutató csoport eddigi tevékenységét ismertette. — A martosi csoport eredményekben gazdag múltra tekint vissza, hiszen már, 1949-ben tevékenykedett, amikor pedagógusként kerültem a községbe. Persze, a kezdet ennél jóval előbb volt, már 1938-ban Budapesten részt vett az együttes a „Gyöngyösbokréta“ megnevezésű országos versenyen. Akkor Osztényi Benő tanító irányítása mellett tevékenykedett, aki a csoport megalakítója volt. Az azóta eltelt időszak alatt, ha nem is rendszeresen, de mindig tevékenykedett az együttes. Gazdagodott a műsor, egymást váltották a csoport tagjai, sikerek születtek. Nyitrán (Nitra) a kerületi seregszemlén 1957-ben szerepeltünk sikerrel, 1977-ben Zselizen a Tánccsoportok nagydíját nyertük el. Többször voltunk Gombaszögön, képviseltük a csehszlovákiai magyar folklórt a východnái fesztiválon is. — Valami rendkívüli történt-e az együttessel fennállása óta? — Számunkra valóban rendkívüli és örömteli esemény, hogy együttesünk egy magyar tv-filmben szerepel-Szvorák Kati népdalénekes, aki a közelmúltban meghídótotta a magyar közönséget. hetett. Az előzmények a „Dunamenti Népek Nemzetközi Fesztiváljára vezethetők vissza, ahol felfigyeltek „lakodalmasunkra“ és megkértek, szerepeljünk vele Tamási Áron: A havasi selyemfiú című regényéből készülő filmben. Mi szívesen vállaltuk, a film elkészült, s bemutatására már sor került a martosi kultúrházban. Mondani sem kell, hogy ez olyan „rendkívüli“ esemény, amire joggal büszkék lehetünk. Ez a siker serkentőleg hatott további munkánkban is, az idősek és fiatalok önzetlen és lelkes, több hónapos kitartó munkája nélkül ezt a sikert nem tudtuk volna elérni. Jóba Ferenc, György Sándor, Jóba Kálmán, a 65 éves Sahin Klára néni, Pásztorok Anna és a többiek elkövetnek mindent, hogy az eredményekben gazdag út még sikeresebb legyen. Szólnom kell a helyi efsz vezetőiről is, akik jelentős anyagi támogatással segítik tevékenységünket. Autóbuszt biztosítanak számunkra, ha szükségünk van rá. Finta Sándor, a szövetkezet elnöke és Kontás János, gépesítő és Jóba István, növénytermesztési csoportvezető szívügyének tekinti az együttes jó szereplését, a martosi hagyományok ápolását. — Mit kívánhatok az együttesnek? Továbra is lelkes pártfogókat s természetesen további sok sikert! XXX A délutáni műsor után „Zseliz üdvözlése“ címmel újabb következett. Ebben a mintegy három órás blokkban a nagyidai (Velká Ida) Ilosvai együttes, a nyitrai járás egyesített Párta, a gottwaldovi járásból érkezett „Kašava“ és a budapesti Alsóerdősori Általános Iskola gyermektánccsoportja lépett fel. Minden előzetes műsorratűzés, hírverés nélkül került sor Szvorák Kati, a Röpülj páva győztesének fellépésére. Kicsit el volt keseredve, hiszen ez a fellépés számára szinte az utolsó percig titokban maradt. De azért bármikor közönség elé lép, ha felkérik őt: — Közös célunk, feladatunk őseink folklórktncsének ápolása, továbbadása — mondta, amikor visszatapsolt műsorszáma után néhány percre feltartottam őt. XXX — A jő ügyet az időjárás is támogatja — mondja mosolyogva Abel Gábor, a CSEMADOK zselizi helyi szervezetének elnöke, a seregszemle egyik felelőse, amikor vasárnap délelőtt a gyermektánccsoportok gálaműsora zajlott. Rengeteget dolgoztunk, mindent elkövettünk, hogy ez az idei rendezvény semmivel se maradjon az előzők mögött. Ügy látszik, nem dolgoztunk hiába a sok zselizi ügyszerető emberrel, a lelkes Csemadok-tagokkal, akik közül kettő: az itt levő Vank Sándor és Farkas István pénztáros szintén alaposan kivette részét a munkából. Vank Sándor Csemadok-alapítótag, 1957 óta minden fesztivál szervezéséből kivette a részét. Amint mondta, a zseliziek örülnek a rendezvénynek, ünnepet jelent számukra s annak sikere az itt élők öröme is. A gyermekműsor előtt a város főterén kezdődött a második napi program. A gyermekcsoportok játékbemutatója és játéktanítása volt az első, mely iránt — talán, mert újszerji — gyér érdeklődés nyilvánult meg. A Hősök emlékművének megkoszorúzása után a csoportok felvonulása következett. Utána léptek színpadra a bélyi (Biel) Általános Iskola, a dunaszerdahelyi (Dunajská Stredá) Istiglinc, a galántai Pitypang, a gímesi (Jeienec) Villö, a gortvai Barkóca, a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Apró Bodrogközi, a rimaszombati (Rimavská Sobota) Napocska, a somorjai (Šamorín) Kis-Csalli, a szepsi (Moldava nad Bodvou) Fehér liliomszál, az érsekújvári és a helyi Csemadok tánccsoportjai. Nagy sikerrel mutatták be gyermekjátékok című műsorukat. A délutáni gálaműsorban az Ilosvai, a diószegi (Sládkovičovo) Űj Hajtás, a komáromi Hajós, a Kašava, a budapesti Alsóerdősori Általános Iskola együttesei és természetesen Szvorák Kati aratott megérdemelt sikert. Mindent egybevetve: a kétnapos fesztivál gazdag néprajzi, népművészeti anyaga minden jelenlevőt meggyőzött arról, hogy milyen felmérhetetlen értékű örökség maradt ránk, melynek megmentése a mi feladatunk. Jóleső érzés volt látni azt, hogy jó kezekben van ez az ügy, hiszen a jelenlevő együttesek munkája azt igazolta, hogy ennek érdekében akarnak és tudnak is tenni. Öröm volt tapasztalni, hogy a fesztivál jegyében megmozdult az ország magyar ajkú lakossága, ami bizonyítéka annak, hogy szocialista társadalmunkban az alkotó munka mellett dolgozó népünk a hagyományok ápolása és a népművészet gyöngyszemeinek a megmentésére is nagy gondot fordít. BÖJTÖS JANOS Idén először vettem részt a Jókainapokon. Az összehasonlításra nincs különösebb alapom. Ezért mentségemre szolgáljon, ha netán igazságtalan lennék, más mércével mérnék. Látszólagos kitérővel kezdem, a magyarországi amatőrmozgalom rövid történetével. 1956 után a színjátszó mozgalom átszerveződött, a hatvanas években már minden valamirevaló együttes irodalmi színpadnak nevezte magát, a versmondás, hivatalos fórumaként megalakult az Irodalmi Színpad, a mai Radnóti Színpad elődje. A színjátszó mozgalom — sokszor éppen az irodalmi színpadok hatására —. formálódott. A hagyományos, egész estét betöltő, realista vagy naturalista stílusban előadott színmüvek helyét az egyfelvonásosak és a pódiumjátékok foglalták el. Amit a nagyszínházak nem vállaltak, bemutatták a műkedvelők: az egzisztencialistá írókat és az abszurd drámákat a hivatásos színházakban gyakran követte a premier, de a kísérletező, felfedező kedv mindig az amatőrökre volt jellemző. Az amszterdami „bolondok fesztiválján", hivatalos nevén a Nemzetek Színházában Magyarországon egy félamatőr együttes, Fodor Tamás Studio К. nevű színháza képviselte. Ahogy az irodalmi színpadi mozgalom kitermelte a maga hívatásos színházi csúcsszervét, úgy a színjátszó mozgalom a 25. Színházat. JAzóta mindkét intézmény átalakult.) A színjátszó mozgalom a filmmel együtt fedezte fel a dokumentalista stílust, megelőzve a hivatásos színházat. Példa az Universitas Pilinszky: Élőképek előadása az Egyetemi Színpadon, Vándorfi László rendezésében, de ma már az egész estét betöltő darabokat sem lehet úgy játszani, mint régen. Alapvető tanulság: az amatőr mozgalom számtalanszor megelőzi, megújítja a hivatásos művészeti intézményeket, a műsorválasztásban és a játékstílusban, szerencsés esetben mindkettőben. Az amatőr színház nem utánjátszó színház! Ha igen, kiteszi magát annak a veszélynek, hogy az adott előadást összehasonlítják a színházakéval.. Ezt csak akkor szabad vállalni, ha a rendezőnek egészen újszerű, minden addigitól eltérő koncepciója van. Oj darabnak mindenféleképpen újszerű a premierje. De a klasszikusoknak? Milyen egy korhű Shakespeare-előadás? Már maga a mai dobozszínpad sem azonos a Globe Színházéval. A színház nem múzeum! Ha korhű nem lehet, legyen korszerű. A „Dulszka asszony erkölcse“ előadását a Jókai-napokon például mindkét irányból támadás érte: a korhűséget és a korszerűséget kifogásolták. Előzőről feleslegesen sok szó esett, utóbbit pedig hamar elintézte a rendezőt segítő színész: a darab modernségéről mindent megírtak a lexikonban. Nos, engem mint nézőt éppen az érdekelt volna, hogy a drámairodalomból miért választották ezt af remek tragikomédiát, mennyiben találkoznak saját közvetlen környezetükben hasonló kispolgári képmutatással, vajon nem kellett volna-e a darabot közelíteni korunkhoz, a hiányolt régies mütyürök helyett miért kellett mai giccsekkel telezsúfolni a lakást, a szükségből erényt csinálni, a kényszerű anakronizmusokat szándékosakkal felcserélni, mintegy időről időre kikacsintva a nézőkre. így viszont a mai kispolgárok megnyugodhattak: velük ilyesmi nem eshet meg, a teherbe ejtett lány elmehet abortuszra vagy még előbb védekezhet tablettával. Ha egy darabból eltűnik a történelmi háttér, ettől ► Ünnepi felvonulás népvieseletben. A gyermekcsoportok tagjai és a vezetők pihenés közben. Fotó: Böjtös J. ◄ 7 még nem lesz örök emberi vagy maii Ёп szívem szerint a mai újgazdagok kifigurázására voksolnék, akár dramaturgiai beavatkozás árán is. Egy példa a zenés műfajból: a West Side Story forgatókönyve a Rómeó és Júlia aktualizálásával. Azóta már az eredeti Shakespeare-tragédiát sem lehet a régi módon játszani, ezt bizonyítja Zeffirelli filmje. Ha a múlt messze van, helyezzük bátran a darabot a mába. A szereplőknek is könnyebb dolguk lesz, nem kell történelmi előtanulmányokat folytatni, elegendő mondjuk, a szomszédjukat megfigyelni. Hans Pfeiffer: Lampionünnep című színmüve a Rómeó és Júliát aktualizálja, nyíltan is utal rá, a történetet Japánba helyezi. Míg azonban Shakespeare-nél a fiatalok halnak meg, itt a szülők. További különbség, hogy ezt a szerzőt nem Shakespeare-nek hívják. A tisztességes politikai szándék melodrámába fullad. Mindkét előadás sikeres volt, hálás szerepekkel és jó szereplőkkel. Kérdés azonban, elég-e ennyi: megnyugtatni, vagy felkavarni, állásfoglalásra kell késztetni a nézőt. Ez a rendező feladata, nem a szereplőké; ők még a rossz darabot is sikerre vitték. Külön elismerést érdemel a Lampionünnep díszlete, egyszerű eszközökkel éri el a japános hatást. Nagyon jó volt a Dulszka asszony erkölcse befejezése, a nevetést megakasztó számonkérés. Sajnos, a rendezők ritkán éltek az ellenpontozással, azzal, hogy a szereplő a szöveg ellen játszik (iskolapéldája Dürrenmatt: Play Strindberg című darabja), nevezhetjük brechti elidegenítésnek is. Hagyományos realista színjátszást láthattunk. A többi színielőadásnak még csak a címét ismertem, mikor e sorokat írtam. Utólag jogos a kérdés: vajon a csehszlovákiai magyarság legégetőbb gondjairól szólnak-e? Az ilyen szándék érezhető volt a vers- és prózamondóknál, az együtteseknél azonban alig. A versmondók már felfedezték maguknak az erdélyi magyar irodalmat, a színjátszók még nem. A mai magyar irodalmat a színjátszók műsorán mindössze egy mű, Gyárfás Miklós: Kisasszonyok a magasban című vígjátéka képviselte. A legfeltűnőbb a mai csehszlovákiai magyar irodalom szinte megmagyarázhatatlan hiánya, pedig irodalmi hátétr, saját szerzők nélkül aligha létezhet. Aki az itteni színielőadásokból akarja megismerni a mai csehszlovák valóságot, vajmi kevés információhoz jut, pedig meggyőződésem szerint egy-egy dokumentumjáték nagy érdeklődésre tarthatna számot. Elég utalnom Moldova György szociográfikus riportkönyveinek vagy a szovjet Gelman termelési drámáinak sikerére. A mai faluban is új konfliktusok keletkeznek, ez már nem Móricz Zsigmond világa, hanem Galgőczy Erzsébeté és Suksiné. Ha már itt tartunk, megemlítem, mennyire meglepett a falusi és a kisvárosi szereplők felkészültsége és életkora. Nálunk, Magyarországon a színjátszómozgalom említett megújulása magával hozta a minden újra fogékony fiatalok előretörését, a mozgalom megfiatalodását. Harmincéves kor fölött — ez a korhatár egyre lejjebb tolódik, — már alig találni amatőr versmondót, színjátszót. Aki addig nem tud hivatásos színésszé válni, abba is hagyja. Családos ember már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy „ingyen“ dolgozzon. Pedig a ,£Zép szó“ öröme végigkísérheti az embert egész életén. A „korelnök" Szabó Anna megjelenésekor jelmorajlott a nézőtér, de a népi mesemondók hangján elmondott Mikszáth-novella után tapsviharban tört ki. Vas Ottó fiatalember, de tanár: nálunk elképzelhetetlen, hogy egy tanár a diákjával együtt versenyezzen, fellépjen. Nos, Vas Ottó — velem együtt — vallja, hogy a tekintélyt nem a három lépés távolsággal, hanem tehetséggel, tudással, példamutatással lehet és kell kivívni. Izgalmas, robbanékony, szenvedélyes versmondó, latinovitsi alkat, de nem utánoz: minden szava mögött éreztük az egyéniség hitelét. Ha egy mondatban akarnám összegezni véleményemet, elmondhatom, hogy elsősorban ezt az összefogást, ezt a közösségteremtő erőt érzem követendőnek, s ha lehet javasolni valamit, akkor ez az, hogy a fesztivál jelszava „hagyomány és újítás“ legyen, mert csak így lehet előbbre lépni. Rudnai Gábor \ f > Mkai-iMpok ^
