Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-19 / 51. szám

1981. december 19.

SZABAD FÖLDMŰVES

5

a várta

Országhatáraink sérthetetlenségét dolgozó népünk bátor, edzett, s jól felkészült ifjai, a határőrök szavatolják. A nap minden percében kemény helytállásról tesznek tanúbizonyságot. Lehet nyári szúnyoginvázió, téli fagy, farkasorodltó hideg, hófúvás, zuhoghat az esó, határőreink éberen őrködnek, eleget téve a CSKP honvédelmi politikája által kitűzött feladatoknak.

A Szlovák Nemzeti Felkelés határőregység egyik alegységének három kiváló katonáját mutatjuk be az alábbiakban. Azokat, akik szolgálatteljesítésükkel, cselekvőkészségükkel, szó cialista hazafiságukkal és egész ma gatartásmódjukkal példaképül szolgálnak a többieknek.

ként is helytállók. Kedvelem a sportot, amely fejleszti erőnlétem, edzettségem, ügyességem. Ugyanakkor a modern zenének is hódolok.

Bizony nem „anyámasszony-katonája“ Lusánszky határőr. Sasszeme felfedte egy augusztusi napon, hogy az országhatár közvetlen közelében két alak ólálkodik, kezükben térképpel. Mondani sem kell: parancsot kapott a lefülelésükre. Ebbéli feladatát példásan teljesítette, ártalmatlanná téve a határsértőket.

kapott, meglátogathatta szüleit, szeretteit.

— Határőrszolgálatom legméltóbb elismerésének azt tartom, hogy a SZISZ-szervezet a párt tagjelöltjének javasolt — mondta örömtől sugárzó arccal. — A CSKP soraiba kerülni nemcsak dicsőség, hanem nagy felelősség is. A kommunistától személyes példamutatást, jobb munkát, elvtársi segítőkészséget vár el környezete, az alegység, я társadalom, a párt.

Iván ikertestvére, Vladimír is itt

teliesít határőrszolgálatot.

Itt van például a Nagykaposról tVefké Kapušany), vasutas-családból származó Lusánszky Barnabás, aki

i— mielőtt bevonult — a bratislavai SLOVNAFT-ban dolgozott.

•—i Minden vágyam az volt — vall

Az alegység másik legjobb határőreként tartják számon Pétery Ivánt, aki a mátyusföldi Abrahám község szülöttje, s civilben géplakatos. Ez a fiú az alegység SZISZ-szervezetének vezetőségi tagja, jó szervező, kitűnik

1

4

a

а

И

a

H

3

s

>

önmagáról >—, hogy a határőrségnél teljesíthessek szolgálatot. Óhajom teljesült. Mint határőr azóta igyekszem a lehető legjobban teljesíteni a reám rótt feladatokat. Erre kötelez az is, hogy a CSKP tagjelöltje vagyok. S az alegység SZISZ-szervezetének tagjakulturális és sporttevékenységben egyaránt. Rajongója a labdarúgásnak, a kézilabdának, a könyvolvasásnak és a gitározásnak. S természetesen: mint „kutyás“ is példamutatóan, hozzáértően teljesíti a kötelességét. Bizonysága ennek: a hü segítőtárs képes egyszerre három határsértőt is a földhöz lapítani, azaz feltartóztatni, s ártalmatlanná tenni...

Pétery határőr a példás szolgálatteljesítés és a jó ifi-szervezeti munka jutalmául nemrégiben eltávozást

Ugyancsak munkásszülők gyermeke Kiouda Jiíí, ez a szerény, mindamellett bátor fiú, aki géplakatosként edződött mint a munkásosztály neveltje, Moravské Budéjovicében. Öt feltétlen megbízhatósága, példás magatartása, öntudatos fegyelme és szocialista hazafisága emelte a Jelenlegi erkölcsi elismerés magas fokára.

ö az, aki két ízben nemcsak példásan, hanem nagy bátorságot és hősiességet tanúsítva, teljesítette szolgálatból eredő kötelességét. Az év legveszélyesebb, országosan körözött — a törvényfelelősségrevonása elől szökni próbáló — határsértők számításainak keresztülhúzásában és ártalmatlanná tételében játszott (Gábriš határőrön kívül, aki már letöltötte szolgálati idejét) döntő szerepet. Jifí elkötelezettsége, s hazafias helytállása határőrtársait is példájának követésére készteti, nemcsak az alegységben, hanem a határőregységen belül is.

Amikor Kiouda határőrt afelől faggatom, mi késztette erre a hőstettre, szerényen így válaszolt:

— Csupán a határvédelmi kötelességemet teljesítettem, mint SZISZ-tag, s mint a CSKP tagjelöltje.

Mindhármukról nagyon elismerően nyilatkozott az alegység parancsnoka és két tisztje (Unger, Majoros és Linek elvtárs). Hangsúlyozták a párthoz, a társadalmi rendünkhöz való feltétlen hűségüket, öntudatos fegyelmezettségüket, személyes példamutatásukat.

Az ünnepek meghitt perceiben gondoljunk a határőrökre is, akik hófúvással, metsző hideggel dacolva, állnak a vártán, vigyázzák, védelmezik országhatárainkat.

(kovács)

Fenyőfa-kálvária

Az örökké zsémbelődő Var jasné, mint afféle szélkakas, többször is megperdült saját tengelye körül, s megparancsolta munkába igyekvő férjeurának, egy hónappal az ünnepek előtt:

— Aztán fenyőfa nélkül haza ne gyere ...I

Varjas papa tűvé tette a várost; loholt egyik vélt telephelyről a másikra. Ám a fenyőfák ágat között még a téli szél fütyült, valahol fönn a hegyekben.

— Ahol nincs, onnét az isten se ... — mentegetődzött a hazaérkező, akit amúgy istenigazában letorkolt a neje:

— Nem is próbálkoztál ... Mondd meg az igazat...!

— Már megint károgsz?

— Én? Méghogy én károgok?...

A parancsosztás minden nap

reggelén megismétlődött. Mindaddig, amíg fát nem vásárolt. Addig azonban összefagyott néhányszor ... Dolgavégeztével mehetett csak fenyőfa-beszerzési körútra. Így hát a szebbjét már mind kiválogatták azok, akiknek volt rá bőven idejük. Talált két nyeszlettet, s azt csomagoltatta be, mondván: majd fabrikál a kettőből egyet.

— Hát te mit hoztál? Seprűnyelet ...? — replikázott Varjasné. — Vidd oda, ahonnét hoztadI...

Másnap a parancsosztás módosult. Peti kapta feladatul a vásárlást ... Sorra mustrálgatta a fenyőfának semmiképp sem nevezhető gallyakat. Hármat leméretezett, mondván, majd csak kialakul belőle egy a kisfúró és a kés segedelmével.

No, lett is hadd-el-hadd... A zsémbes asszony akkora patáliát csapott, hogy még a tizedik szomszéd is hallotta.

— Ilyent hoztál, te szerencsétlen. Hiszen ez „varfúrugdalás“. Ráadásul pénzt dobtál ki érte?...

Persze ellenvetést Varjasné nem ismer.

Elég az hozzá, az ügyesebbnek vélt Pali fiú sem fárt szerencsével. 6 négy gallyért dobta ki a

pénzt. Anyja, a ház kedvencébe ts belefojtotta a szót. S imigyen próbálta megnyugtatni önmagát:

— Majd a Nusi... Ha ö rámosolyog, a szemébe kacsint az eladónak, hát lesz lombját nem hullató fenyőfa. Azt garantálom...

Nos, Varajsné garanciája ezúttal csődöt mondott. Felnyurgult, néhányágas fával gyarapodott az állomány. Mert köztudott, hogy az számít, milyen magas a fa, ehhez szabják az árat, ami merő igazságtalanság, pénzrablás.

Varjas papa károgta el magát:

— Most már rajtad a sori Mutasd meg, hogy... — nem fejthette ki a véleményét, mert neje dührohamot kapott, s kiabált, mint akt elvesztette józan eszét. Nagynehezen nyugodott csak meg,

s éjszaka a kisváros legszebb karácsonyfájáról álmodott.

Másnap valóban ő csaplatott fenyőfa-ügyben. A „szerencsés“ véletlen úgy hozta, hogy a legeslegutolsó, girbe-gurba fát sózták a nyakába, csekély ötvenesért. Mert hát, üres kézzel 6 sem mehet

haza, mit szólna a pereputty...? Meg aztán, egy nappal karácsony előtt nem lehet a család fenyőfa nélkül...

A görcsös, féloldalas fa lett a legszebb. Varjasné ilyen akkurátus asszony, ö díszítette fel, ami drága idejéből rabolt el két és fél órát. Már épp a villany gyertyahuzalt igazgatta, s fényt akart varázsolni, amikor a szomszéd Verebesné nyitott be, mondván: a fia megérkezett a fővárosból, s hozott egy gyönyörű fenyőfát, amit kár lenne a szemétdombra dobni.

A családban ezzel kapcsolatban megoszlottak a vélemények. Végül mégis Varjasné mondta ki a döntő szót:

— Hát persze, hogy átvesszük. Márts rohanok ... I

Hát. így végződött a fenyőfavásárlást kálvária. Ki-ki ítélje meg, mire vezet az ilyen kivagyiság, s legfőkép a pénzpazarlás . > >

(vízközi)

Ezen a karácsony előtti vasárnapon, fehér reggelre ébredt a falu. A szunnyadó természet fehér hósapkája az emberek hajlékát Is befedte, s őrzi nyugalmukat. Már tizenegy felé Jár az idő, de utcahoszszat egy élő lélek sem köszön rám. A meleg otthonokban készül a vasárnapi ebéd, miközben a család tagjai tervezgetik a karácsonyt Szákéknál is.

Valíka sürög-forog a korszerűen berendezett konyhában, közben mesél gyermekeinek. Én is hallgatom: t— Bizony, gyerekek, manapság minden vasárnap felér egy karácsonnyal. Az én gyerekkoromban bezzeg nemigen ismertük a szaloncukor ízét, a csokoládéról nem is beszélve. Az ilyen flancban még a gazdag parasztok gyerekeinek is ritkán volt része. Annál több kijutott a rettegésből. Nem csoda, hiszen nagy gond volt a megélhetés a mienkhez hasonló szegény családokban. A mi szorongásunk ennél is nagyobb volt apám munkásmozgalmi tevékenysége miatt.

— Anyu, mesélj vidámabb dolgokat •—i szakítja félbe kisebbik lánya —, az emlékektől mindig szomorú leszel.

De 6 gondolataiba mélyedve, szemrebbenés nélkül folytatja:

— Sosem felejtem el, édesapátokkal együtt a martini cellulózgyárban dolgoztunk, húsz éves voltam akkor. Ott akartunk otthont, családot alapítani, de én egyszeresek rémálmokat láttam, hogy szüléimre rászakadt a már düledezőfélben levő viskónk. Nem volt maradásom, haza jöttünk.

— Talán még ma is bánja ezt a lépését?

— Ugyan, nincs mit, bánnom, kedvesem. Nemsokára jobbra fordult a sorsunk. Apámék megalapították a szövetkezetei, hatvanháromban a tagja lettem én is. Igaz, a kezdeti évek nem adtak okot a bizakodásra, de apám egyre bátorított: „Kitartás, lányom, lesz ez még jobban isi“. Igaza volt, azóta szépen boldogulunk. Amint

látja, új családi házban lakunk, a lányaim középiskolába járnak.

SZAK VALÉRIA 1972 óta egyfolytában a pogrányi (Pohranice) Februári Győzelem Efsz állattenyésztési ágazata alsóbodoki (Dolné Obdokovce) részlegének kocagondozója. Érti a dolgát. Munkatársaitól és a szövetkezet vezetőitől csak elismerő szót halottam felőle. A szocialista brigádok nyári értékelésekor a legjobb eredményeket elérő állatgondozó címén kitüntették.

— Valikét mindenki dolgos, szorgos asszonynak tartja: azért az ünnepre, a pihenésre, gondolom, neki is szüksége van. Milyen érzés gyertyafényes karácsonyeste felvenni a munkaruhát?

í— Nem lennék őszinte, ha azt állítanám, hogy valami szívet melengető érzés a kedélyes családi légkörből kilépni a csikorgó hidegbe és kisietni a gazdasági udvarba. Dehát a jószág karácsonykor is enni kér. Sőt nemcsak enni, hanem éppoly gondos elátást igényel, mint máskor. Az ember egy pillanatnyi figyelmetlenséggel leronthatja az egész évi eredményt. Most is fő a fejem, hová helyezzem el az ellés előtt álló kocákat, hogy a rossz állapotban levő istállóban megvédjem őket és kismalacaikat a hidegtől. Az ünnepek táján is várható szaporulat. A gyámoltalan kis „mazsolák“ pedig külön törődést várnak az embertől.

Lesz tehát teendő karácsonykor is, és nem érdemes elnagyolni. Különben is száz meg száz ember tart szolgálatot a szeretet ünnepén. Meggyőződésem: minden beosztás, bár más-más jellegű, de nem kisebb vállalásokat, ha úgy tetszik, lemondásokat követel. Dehát ahogy ma dolgozunk, úgy élünk holnap.

ФФФ

Bözsi nénit, Szákné munkatársát vasárnap délutáni pihenés közben zavarom. Sajnálom, hiszen hamarosan munkába kell mennie, pedig ráférne a pihenés a már nyugdíjas családanyára, akitől öt gyermekének felnevelése és az állatgondozásban végzett IX évi jó munka után is idegen a semmittevés. Rendes, tisztességes család GYEPES ERZSÉBET (Alsóbodok) családja: jőlnevelt, tisztelettudó gyermekei már csaknem valamenynyien önállósultak, csupán az ikrek, Teri és Veronika élnek a szülőkkel. Most is itt tesznek-vesznek a konyhában, úgy látom, ők már mentesítik édesanyjukat a házi munkától. Egyébként a héttagú családból négyen a helyi szövetkezet dolgozói.

— Milyen lesz a Gyepes család karácsonya? — szegezem a kérdést Bözsi néninek.

— Nálunk a karácsony mindig igazi örömünnep, gondolom másutt is. Ilyenkor együtt a család, átadjuk egymásnak szerény ajándékainkat. Mi a férjemmel gyönyörködünk az unokáinkban, a gyerekek pedig beszélgetnek. Boldog vagyok, mert szeretik egymást.

— Csakhogy az állatgondozót ilyenkor is szólítja a kötelesség — zavarom meg elég prózai módon merengésében.

— Bizony, lelkem, gond ez nekem, hogy minden ünnepen menni kell. Dehát az évek során ezt is megszokja az ember. Higgye el, nem szívesen bíznám másra az általam gondozott állatokat. Nem is kellett engem helyettesíteni egy évtizeden át csak egyetlenegyszer.

— Hogyan zajlik a karácsony esti vacsora anyuka nélkül? — fordulok kíváncsian az ikrek felé.

—i Anyuka nélkül?! Hát el lehet képzelni az ünnepi vacsorát nélküle? Amíg anyu munkában van, mi feldíszítjük a fát, megterítjük a karácsonyi asztalt, s amikor megjött, együtt gyújtunk gyertyát.

— Mi minden van az ünnepi asztalon? Tartják-e még a régi szokásokat?

— A hagyományos karácsonyi étlap ma már kiegészül néhány újfajta étellel. A vacsora előtti ceremóniánál természetesen nem hiányozhat az alma, dió, szőlő, méz, feketebors, fog-* hagyma és az ostya i— mindez egy kosárban —, kalács, aprósütemény, Középen egy fenyőgallyakból, szárítót bogyókból és színes, csillogó sza» lagokból készült karácsonyi dísz és gyertya. Az asztal közepére, a terítő alá egy kis maréknyi búzát is szoktunk szórni, hogy búzából sose legyen hiány. Hagyományosan lencselevest vacsorázunk ilyenkor, hogy — az öregek mondása szerint — sok legyen a pénzünk — jegyzi meg tréfásan Bözsi néni. >— A következő fogás a mákosguba és derelye, ám ezeket csak megkóstoljuk, mert különben a rántott hal meg a burgonyasaláta szégyenben maradna.

Kissé elmélázik, majd merengő tekintettel folytatja:

— Még egy nagyon megható szokás fűződik a karácsonyestéhez. Vacsora előtt egy kis köteg szénát helyezünk az asztal alá, mellé pedig egy tányért, amelybe családunk minden tagja tesz egy-egy kanállal a saját vacsorájából, azaz jelképesen szállást nyújtunk a hajléktalanoknak, és megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel. Mi régen jobban megértettük ennek a lényegét, de a gyerekeink már kissé mulatságosnak találják. Pedig sajnos ma is milliószámra vannak még éhezők és hazátlanok.

Egy lélegzetvételnyi szünet után mély sóhaj kíséretében vonja le a következtetést beszélgetésünkből:

— Bizony nem az a baj, lelkem, hogy mi karácsonykor is dolgozunk, hanem az, hogy a béke és szeretet ünnepén még ma, az űrrepülések korszakában is milliók éheznek, nélkülöznek. Szenvedésük torz szürke foltként dacol a karácsonyi fényözönnel. Bárha a karácsony varázsa jobb belátásra bírná azokat, akiknek önzése és gőgje veszélyezteti az emberiség békéjét.

És könny csillan a szemében.

Gy. A.