Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-11-21 / 47. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. november 21. Életműve múlhatatlan örökség F l Pártunk és szocialista államunk, a nemzetközi munkásmozgalom nagy személyiségére emlékezünk e napokban. November 23-án töltené be 85. életévét KLEMENT GOTTWALD, a csehszlovákiai munkásosztály és kommunista párt nagy vezére, a felszabadult és a szocialista építés útjára tért csehszlovák állam első munkáselnöke. A morvaországi Dédicéről indult el Klement Gottwald életútja. Zsenge gyermekkorában mezőgazdasági vidéken ismerte meg az agrárnyomort, az osztálykülönbségeket, a kizsákmányolást béresasszony fiaként. Életének következő állomása a századeleji Bécs volt, ahol német környezetben asztalosinasként, majd segédként érlelődött öntudatos osztályharcossá. Itt a nemzeti elnyomás viszonyait, a nacionalizmus megnyilvánulásait tapasztalta. Becsben már 1912 óta tagja volt a Csehszláv Szociáldemokrata Ifjúsági Szervezetnek és Munkástestnevelő Egyesületnek, s már fiatalon a baloldal elszánt képviselőjeként, vezetésre rátermett egyéniségként mutatkozott be. Tudásszomjának ösztönző hatására gazdag és sikrétű ismereteket sajátított el, pártfunkcionáriusi képességei mellett újságírói tehetsége is kibontakozott. Rövidesen az 1921-ben alakult CSKP vezetői közé küzdötte fel magát, majd a párt bolsevik magjának élén 1929-ben az V. pártkongresszuson, már a Kommunista Internacionálé vezetőségi tagjaként leleplezte a pártban elharapódzott opportunizmust, és megnyitotta az utat a párt bolsevik aktivizálására. A párttagok többségének bizalmát élvezve, a kongresszus választásának eredményeként Klement Gottwald képviselőként is nagy tekintélynek örvendett a burzsoá kizsákmányoló rendszar megtestesítői ellen vívott, megalkuvást nem ismerő, bátor harcával. Igen aktiv szerepet játszott a közvélemény mozgósításában a harmincas években, amikor Németországban előretört a fasizmus és leplezetlen céljait hangoztatva Csehszlovákia biztonságára és létére tört. Gottwald elvtárs a népfrontpolitika egyik lelkes hirdetője és megvalósítója volt. A náci megszállás idején a párt moszkvai vezetőségének élén állott, innen figyelte az események alakulását és irányította a lehetőségekhez képest, leginkább a moszkvai rádiún keresztül a hazai ellenállást. A felszabadult haza háború utáni építése temérdek probléma megoldását igényelte. Gottwald miniszterelnökként a kommunisták élén hozzálátott az országépítési feladatok megvalósításához, mindenekelőtt az új köztársaság népi, népi demokratikus jellegének megszilárdításához. 1948 februárjában a győztes munkásosztály élén állott, s rövidesen köztársasági elnökké választották. A párt elnökének és köztársasági elnöknek tisztségében, immár súlyos betegen tevékenykedett 1953. március 14-én bekövetkezett haláláig. Röviddel előtte, 1952 októberében pártküldöttség élén még részt vett az SZKP XIX. kongresszusán. Klement Gottwald gazdag örökséget hagyott hátra. Ez elsősorban a marxizmus-leninizmus tisztaságához való hűség, a munkásosztály önzetlen szolgálata, aktív szocialista hazaszeretet és létünk, boldogulásunk feltételeként a Szovjetunióhoz fűződő örök barátságunk ápolása és fejlesztése. L. L. JÓGI VÁLASZOK Érdemes-e beruháznia? D. K.: Olvasónk teljesen rokkant és alacsony rokkantjáradékából nehéz volt eltartania és nevelnie öt kiskorú gyermekét. Kérelmére a földművelésügyi minisztérium engedélye alapján az, állami gazdaság kimért és használatára bocsátott a határ félreeső részén elhanyagolt rét területet Sok munkával kitisztította és fokozatosan kiültette gyümölcsfákkal úgy, hogy emellett a rét jellege nem változott Szép számmal akadtaik irigykedik Is; többen figyelmeztették, hogy az (Folytatás az 1. oldalról) letek szervei a jövőben következetesebb ellenőrző munkát kell hogy végezzenek a gazdasági, valamint a társadalmi élet minden területén. Tekintettel arra, hogy a Szabad Földműves olvasótáborának tájékoztatására írom e sorokat, megemlítem, hogy érthető és szigorú törvényünk van a mezőgazdasági földalap védelmére. Sajnos, nem tartjuk tiszteletben és a számtalan törvénysértés, vétség óriási károkat okoz nemzetgazdaságunknak, szocialista társadalmunknak, ami főleg a szántóföld területi csökkenésében nyilvánul meg. Persze az egyéb törvények be nem tartása is hiányosságokat, anyagi és szellemi károkat okoz, az emberek egészségét, sőt életét veszélyezteti. Szüksége tehát, hogy úgy a képviselők mint a dolgozók tömegei hamrcsa Jelenségnek vagyunk 'tanúi a napokban: hosszú sorok állnak bizonyos üzletek előtt, és rendkívül megnőtt a vásárlási igény egyes cikkeikkel szemben. A következmény: kiürülnek a boltok polcai és túlméretezett készletek halmozódnak fel a háztartásokban. E jelenségekről és okaikról, a vásárlási pánik oktalanságáról nyilatkozott a Pravda munkatársának Dezider Goga elvtárs, az SZSZK kereskedelmi minisztere. — Helyenként abnormális piaci helyzet alakult iki. A sótól kezdve a mosószerekig mindent fel akarnak vásárolni. Nincs szó általános vásárlási lázról; tüneteivel általában ott találkozunk, ahol hitelt adtak a nyugati propaganda állításainak, hogy „a CSKP Központi Bizottságénak 4. ülése általános áremelésről fog tárgyalni“. Lakosságunk meggyőződhetett róla, hogy a helyzet egészen más a valóságban. Például nemcsak elegendő sónk van, hanem még fölöslegünk is. A Preäov melletti Solivar csakúgy ontja a sót. Szlovákiában az évi átlagos sófogyasztás egy fóre számítva 4,8 kilogramm. Lényegtelen probléma volt egy csomagoló gépsor üzemzavara, emiatt késett a sószállítás. Vagy itt a liszt kérdése. Elegendő lisztünk van a lakosság ellátására. Ügyélünk a készletek rugalmas feltöltésére. Itt csak helyi szállítást zavarok fordulhatnak elő. Szlovákiában az egy fóre számított lisztfogyasztás 84 és fél kilogramm, ezzel szemben a Cseh SZK-ban csak 75,8 kg. Az általános lisztfogyasztás évről évre csökkenő tendenciájú, s ez az ésszerű táplálkozás követelményeit tekintve helyes Is. Llsztkészletetnik biztosítottak. Mit mondhatunk a cukorról. Ezzel kapcsolatban is fölösleges az aggodalom. Cukorgyártó nagyhatalom vagyunk, s az Idén több cukrot termelünk, mint tavaly. Az egy fóre számított cukorfogyasztás tavaly 30,2 kilogramm volt (1976-ban 35,9 kg). Ott, Vásárlási láz, avagy sok hűhó semmiért állami gazdaság a területet újból saját megművelésébe veheti. Nézetünk szerint, ha az írásbeli határozat alapján használatba adott területet annak rendeltetése szerint rendesen megműveli, nem ikell tartania attól, hogy a terület használatát Öntől elveszik. A terület rétjellegét (kultúráját) csak az Illetékes mezőgazdasági szervek (a jnb mezőgazdasági osztálya) változtathatná meg. Ezt a körülményt okvetlenül vegye figyelembe további gyümölcsfa-ültetést terveiben. Ha kifogásolható volna a nem korszerű megművelés, az 1975/123. számú törvény alapján a jnb elrendelheti, hogy a kérdéses területet újból, Időbeli korlátozás nélkül az állami gazdaság megművelésére bízzák. Dr. F. J. CSAK AZ EFSZ ENGEDÉLYÉVEL K. P.: Szintén teljesen rokkant. Azelőtt juhász (bacsó) volt és most mint rokkantjáradékos kisállattartó tovább foglakozik juhokkal. Eddigi megtűrt szokás szerint a szövetkezeti földek tarlóin Is legeltette juhait, amíg az efsz elnöke meg nem tiltotta. Az első, amdt tudatosítania kell, hogy az Ilyen esetleges legeltetés, bár az efsz-nek közvetlen kárt nem okoz, csak az efsz engedélyével folytatható. A kisállattartás mértékét pedig főként az a körülmény határozza meg, hogy képes-e az Ilyen állattartó a maga által használt területről megfelelő mennyiségű eleséget és takarmányt biztosítani. Dr. F. J. A képviselő-testületek feladatai a CSKP KVI. kongresszusa után ahol a cukor elfogyott, az üzletek készletét rendszeresen feltöltik. A nagy mennyiségben felvásárolt oitkkek között van a rizs Is. Fölösleges készleteket halmozni. Van elég rizsünk, s ha valaki kockázatot vállalva, otthon nagy mennyiségben tárolja, aztán kidobja, ez már pazarlás. Egyébként Szlovákiában 5 és fél kilogramm, a Cseh SZK-ban 4,2 kilogramm az egy főre jutó rízsfogyasztás. Egyes járásokban az étolajat Is nagy tételekben vásárolják. Ez is Indokolatlan. Az olaj nagyobb méretű tárolása nem egyszerű dolog, először Is az étolajat féléves szavatolási időtartammal árusítjuk, s e téren sem rövidülhet meg a fogyasztó. E- gyébként tavaly már 21,2 kg étolaj jutott egy fóre Szlovákiában, 4,4 kilogrammal több, mint a hagyományosan étolajfogyasztó Cseh SZK-ban. Átmenetileg fennakadás mutatkozott olyan közszükségleti cikk elosztásában Is, mint a toalettpapír. Az átmeneti probléma oka az, hogy a harmanecl papírgyár, mely október 16-án még 170 tonna készlettel rendelkezett, vasúti teherkocsik hiánya miatt nem tudta idejében szállítani áruját. Egyébként a termelésben különféle intézkedéseket tettek: harmadik műszak bevezetésével, szombati és vasárnapi munkával, ésszerűsítéssel növelik a termelést, és mintegy ezer tonnával az árualapokat. Sok járásban szaponátos mosóeszközök sem kaphatók. A mosószerek felvásárlása Is indokolatlan vásárlási lázzal magyarázható. Ezt az árufajtát úgy kell látnunk, hogy lényegesen fokozódott a háztartások ellátottsága automata mosógépekkel. A mosószer- fi Mrigatősta találkozó Prágában A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága és a Csehszlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetségének Föderális Központi Bizottsága a múlt héten Prágában megrendezte azoknak a csehszlovák interbrigádistáknak a találkozót, akik 45 évvel ezelőtt a nemzetközi brigádok keretében részt vettek a spanyol nép harcában, melyet a demokratikus Spanyolország védelmében a fasizmus ellen vívott. A gyűlést Frantiiek M i š e f e, a Csehszlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetsége Föderális Központi Bizottságának elnöke nyitotta meg, majd TomáS Trávníöek, a Csehszlovák Nemzati Front Központi Bizottságának elnöke mondott beszédet. Interbrigadistáink nem csekély áldozatokat hoztak Spanyolországban, majd később a második világháború frontjain és a náci koncentrációs táborokban és börtönökben. Tetteik méltán sorolhatók népeink dicső forradalmi és harci hagyományai közé, méltó hely illeti meg őket a csehszlovák antifasiszta és nemzeti felszabadító mozgalom történetében. A szónok beszéde végén hangoztatta, hogy a 45 év előtti eseményekből méltán vonunk le tanulságot a jelenre nézve, annál is inkább, mert ma, más körülmények között ugyan, de nyugtalanító azonosságot vélhetünk felfedezni a harmincas évek helyzetével. Az imperializmus szülöttje, a fasizmus elleni harc mit sem vesztett időszerűségéből. A harmincas évektől eltérően ma egészen mások az erőviszonyok. A találkozó részvevői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kifejezik a CSKP politikájának és a Szovjetunió, a többi szocialista ország békekezdeményezéseinek támogatását. Határozottan elitélik az Egyesült Államok és szövetségesei hazárdpolitikáját. Kiemelik a fasizmus elleni harc időszerűségét; váljék ügyévé mindenkinek, aki számára drága a békés élet, a demokrácia, a népek biztonsága és ellátás ezzel arányos, s normális vásáriás esetén a fogyasztási mérleg kiegyensúlyozott. Üzleteink dolgozóit arra késztetjük, hogy gondoljanak minden fogyasztóra, egy vásárlónak ne adjanak aránytalanul nagy, vagy korlátlan mennyiségű mosószert. Az idei évre 310 tonnával több szaponátos mosószert biztosítottunk belpiaci szükségletekre. Természetesen, további lntézkedések is történnek a kialakult helyzet rendezésére. Az állami Kereskedelmi Felügyelőség munkatársainak naponta ellenőrizniük kell a piaci helyzetet, erről naponta jelentést tesznek, s ennek alapján teszünk operatív és egyéb Intézkedéseket. Objektiven megállapítható, hogy lényegesen csökken a vásárlási láz cukor-, rizs-, liszt- és olajkészletek halmozásával kapcsolatban. Az üzleti dolgozók a kereskedelmi irányító szervezetek utasítására az adott helyzetnek megfelelően, a lakosság hathatós támogatásával tovább -szabályozzák és irányítják az eladást. November 14-től megkezdődött a karácsonyi vásár. Erre szervezésileg és árukészletekkel Is felkészültünk* Rendszeresen együttműködünk a termelőkkel és szállítókkal, hogy idejében megérkezzenek a szállítmányok. Minden lehetőséget felhasználunk arra, hogy érdekes árufajtákhoz jussunk, mégpedig a szerződésileg lekötött mennyiségen és választékon túl Is. Feltételeket teremtünk a téli piac élelmiszer-ellátásának következetes, operatív feltöltésére. A téli piac ellátását — az előző évekhez hasonlóan — a kereskedelmi* mezőgazdasági és élelmezési belügfy- és közlekedésügyi minisztérium, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetsége, a kerületi nemzeti bizottságok és a Bratíslavaf Fővárosi Nemzeti Bizottság kereskedelmi és idegenforgalmi osztályai képviselőiből álló munkacsoport fogja irányítani. A közellátási menetközben a kerületi és járási közellátási koordinációs bizottságok szüntelenül' figyelemmel kísérik, s hatékonyan együttműködnek a resszort munkacsoportjával. Kihasználiák a lefíetöscseket (Folytatás az 1. oldalról) beket — évente mintegy tízet — járási szintű elbírálásra küldünk, melyek közül többet elfogadnak és más mezőgazdasági üzemekben is hasznosítanak. —i Mit kívánnak a mezőgazdaság irányító szerveitől? —i Törődjenek még többet a tudományos-műszaki haladás ütemének gyorsításával, vagyis az irányító és ellenőrző munkájuk színvonalának emelésével fokozzák a tudományos kutatóintézetek munkájának hatékonyságát. ősszel éles viták voltak a cukorrépa felvásárlási ára körül. Szerintünk az árak megállapításakor az Illetékesek nem Indultak ki a sokévi Nemcsak meleget, óvatossagot is! törozottabban, nagyobb eréllyel, közösen az állami és társadalmi szervekkel javítsanak a törvényesség helyzetén. Többször hangsúlyoztuk az eredményes termelés, a hatékony gazdálkodás, a kiváló minőségű munka szükségességét — a népgazdaság tervszerű irányítás! rendszerét tökéletesítő intézkedések elsajátítását és azok gyakorlati bevezetését. DoLgoző népünk képviselői és képviselő-testiiletei szintén jő munkát igyekeznek és akarnak végezni. A XVI. pártkongresszus határozataival összhangban közvetlenebb kapcsolatot szándékoznak teremteni választóikkal, a Nemzeti Front szerveivel, az állami és gazdaság szervek dolgozóival a társadalmi egység további megszilárdítása, nemzetgazdaságunk fejlesztése érdekében. A* Idei őszön szokatlanul korán jelentkezett az évszaki Időjárás kellemetlenebb része, a csípősnél erősebb hideg, ami szükségessé tette a lakások fűtésének még a hivatalos fűtési Idénynél korábbi megkezdését. Érthető, hogy az általános gazdasági helyzetben a fűtőanyag gazdaságos felhasználása parancsoló szükséglet. Ami kell, az kell, pazarlásra azonban nincs módunk. Ezt mind a szolgáltató szervezeteknek, mind a lakosságnak, az otthonok lakóinak tudniuk kell. Éppen, ezért különösen bosszantó, ha még mindezek ellenére a fűtési idényben gondatlanságból okozott tűzesetek miatt pótolhatatlan károk keletkeznek. Rideg számadatok tanúsítják, hogy ez nem puszta ijesztgetés. A legutóbb öt fűtési idényben a legtöbb tűzvész ugyan 1977—1978-ban volt, de a közvetlen károk „csak“ valamivel haladták meg a három és fél millió koronát, viszont a tavalyi fűtési Idényben előfordult legkevesebb tűzeset — 148 m 17 millió koronát meghaladó közvetlen kárt okozott. Ha ennél tekintetbe vesszük, hogy 8 személy életét vesztette, 18 pedig megsebesült, van min elgondolkozni. Még teljesebb képet kapunk a helyzet veszélyességéről, ha azt sem tévesztjük szem elől, hogy a tűzoltók és a lakosság hősies helytállásával több mint 75 millió korona értéket mentettek meg a pusztulástól. Országos méretben az előző fűtési idényt 644 tűzeset jellemezte, ennek következményeként 28 személy vesztette életét és 81 megsebesült. Ha a hatóságok által feltárt részleteken elgondolkozunk, látjuk, bizony helyénvaló az állandó figyelmeztetés. Hiszen a hanyagság, mégpedig a felnőttek hanyagsága és óvatlansága 63 tűzesetet okozott közel 15 milliós kárral. A konkrét ok: a fűtőtestek helytelen kezelése, gyúlékony anyagok szárítása fűtőtest mellett, nyílt láng használata gyúlékony anyagok közelében, izzó hamu óvatlan elhelyezése, különféle technológiai szabálytalanságok. átlagból és a mezőgazdasági üzemeik jövedelme az előző évekhez viszonyítva csökkent. Azt hiszem a tudományos kutatóintézete^ feladata lenne a több cukrot adó fajták gyorsabb kinemesítése. Jobb lehetne a gép- és az alkatrészellátás is. Főleg nagy teljesítményű vetögépekre lenne szükségünk. A műtrágyaellátás megfelelő, viszont nincs mindig elegendő jó minőségű gyomirtószer. Egyszóval a mezőgazdasági termelés növeléséért a CSKP XVI. kongresszusa mezőgazdaságra és élelmiszerellátásra vonatkozó határozatainak teljesítéséért az eddigieknél többet kell tenniük mind az irányító szerveiknek, mind a gazdaságok ve< zető dolgozóinak. Beszélgetett; TÖTH DEZSŐ Ami ezt Illeti, a fűtőtesteket és egyéb berendezéseket előállító gyárak Is ludasok, mert nem tartják be az állami normákat. Az ellenőrzés és felelősségrevonásuk kétségtelenül a hatósági szerveik feladata, viszont a tűzesetek megakadályozására, megelőzésére való ráhatás az egész társadalom kötelessége. Annál Is inkább, mert olyikor hanyagságból elképesztő károk keletkeznek, amelyek nemcsak dolgozóinkat rövidítik meg társadalmi értékek elvesztésével, hanem olykor pótolhatatlan veszteségeket okoznak a termelési alapban. Példa rá a márciusi trenőínl eset, amikor a TOS konszernvállalat raktárában az akkumulációs kályha felügyelet nélkül hagyása következtében tűz keletkezett és tízmillió korona kárt okozott. Bár a lakástüzek viszonylag kis hányadát teszik ki a „vörös kakas“ pusztításának, most, a fűtési Idényben itt Is fokozottabb éberséget kell tanúsítani, mert a nehezebb gazdasági körülmények között különösen szem előtt kell tartani, hogy „nem babra megy a játék“. LŰRINCZ LÄSZLÖ