Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-19 / 38. szám

SZABAD FÖLDMŰVES ,1981. szeptember 19. Sikeres rajt 'Az idén Szencen (Senec) töltöt­tem a szabadságom. Az üdülőtelep közvetlen közelében van a város­ka sportlétesítménye, melyen a labdarúgópálya zöld pázsitját so­kan megcsodálják, és jónéhány­­szor a fővárosi csapatok is igény­be veszik. Ezen a pályán edz a szenei együttes, ami kissé bosz­­szantja a sportszervezet vezetőit, mert a jelentős beruházás, a sok társadalmi munka ellenére, hely­szűke miatt nem tudnak edzőpá­lyákat létesíteni. i-. Hat labdarúgó-csapatunk van, de csak egy edzőpályánk ►—. említette Szabados Gyula a sport­­szervezet titkára. A legjobb eset­ben is csak egy edzőpályát léte­síthetünk. Sokan, főleg a felsőbb szervek többször bírálnak ben­nünket, hogy miért nincs nálunk sokoldalúbb sporttevékenység. Lé­nyegében igazuk van: Lehetne női és férfi kézilabdacsapatunk, csak­­hát ehhez pályákra lenne szük­ség. >— Szívesen jár e közönség а fezép környezetben lévő sportte­lepre? t—i A szenciek eléggé konzerva­tívak, bizony gondot okozott az újonnan létesített pályára kicsalo­gatni őket. Egyesek még mindig a régi pályát emlegetik, ahol a régi gárda rúgta a gólokat. Szen­­oen mindig voltaik jó focisták, sőt a kézilabdát és az asztaliteniszt is sokan kedvelik. A labdarúgóink huszonöt évvel ezelőtt már a di­vízióban rúgták a bőrt. Aztán — különböző okokból — jöttek a ne­héz évek, és sokszor a kerületi bajnokságban is alig tudtunk meg­kapaszkodni. Két esztendeje újból a divízióban, illetve újabban a Szlovák Nemzeti Ligában szerepel csapatunk. A rajt jó volt, mivel Idegenből elhoztuk a két pontot. hogy egy-egy bajnoki mérkőzésre 1000—1500 néző kíváncsi. — No, ezt azért nem mondhat­ja, szólt közbe Gergely Bálint — aki nemrégiben még a legjobbak között játszott, mostanában pedig a CSEMADOK és hetilapok labda­rúgó-csapatát erősíti. — Igaz, játszanak nálunk néhá­­nyan Bratislavából, sőt az egyik játékosunk trnavai, ez viszont ért­hető, mert nem akarunk leszere­pelni а II. ligában. Az utánpótlás kérdését végső soron saját neve­lésű játékosokkal akarjuk megol­dani. Szeretnénk körülnézni a szomszédos falvakban is, ahol sok tehetséges fiatal játékos akad. Mi bízunk a falusi szervezetek veze­tőinek józan állásfoglalásában, akik nehezen válnak meg legjobb­­jaiktól, de mégis elengednek egy­­egy tehetséges labdarúgót. Sok környékbeli szurkolónk van és Ők is büszkék lehetnek a hozzánk került fiatalokra. A vezetőink, szakembereink látogatják a vidéki csapatok mérkőzéseit, s reméljük nem eredménytelenül. — Vannak külföldi kapcsolataik is? — Szeretnénk szorosabban e­­gyüttműködni — vette át a szót a titkár — Veszprémmel és Kapu­várral. Már az első lépéseik meg­történtek, a sporszervezetek veze­tői és a labdarúgó-szakosztályok között. Úgy gondoljuk, hogy a kölcsönös tapasztalatcsere és a barátságos mérkőzések elősegítik csapataink jő szereplését. — Hányszor edzenek hetente? — Négyszer. Jozef Cnrgaly mes­teredző irányításával. Az ilyen in­tenzitású edzésekre szükség van, hogy a színvonalas bajnokság kö­zépmezőnyében megálljuk a he-A II. Szlovák Nemzeti Ligában szereplő szenei labdarúgó-csapat Fotó: Gergely Bálint a hazai pályán pedig két vállra fektettük a nehéz ellenfélnek szá­mító Bánvocét. Az ifjúsági, a diák és az utánpótlás-csapataink helyt­állnak, bár többet kellene velük törődni, hiszen ők a jövő remény­ségei. A labdarúgó-csapatok az állami gazdaság nevét viselik. Varga Márton, a lelkes sportszervező, aki játszott az egykori „aranycsa­patban“ is, szívből örül a jelen­legi együttes sikerének. — A szívem még a régi, de a „kerekek“ már nem bírják úgy, mint hajdanában. Igaz, az öreg­fiúk csapatában a három belső csatár — köztük vagyok én is — összesen 150 éves, de ezért igyek­szünk betalálni az ellenfél háló­jába. Őszintén megvallva, elége­dettek lehetnénk, de hát nem min­den arany, ami fénylik. A sok labdarűgő-csapat ezernyi gondot okoz, szerepeltetésük jelentős ösz­­szegbe kerül. Bár igyekszünk meg­teremteni az ayagi feltételeket a kiadások fedezésére, amelyhez je­lentősen hozzájárul a városi nem­zeti bizottság. Vladimír Kopecký, a vnb elnöke mindenben a rendel­kezésünkre áll. Az állami gazda­ság előbbi igazgatója Ján Kubiš szintén sok áldozatot hozott a sporttevékenység érdekében. U- gyanezt várnánk a jelenlegitől is, aki néha elfelejti, hogy a gazda­ság neve alatt szerepelnek labda­rúgóink, s szereplésükre büszke a város lakossága. Nem véletlen, lyünket. A játékosok fegyelmezet­tek, s csak Igazolt esetben hiá­nyoznak. — Van valami remény a beszél­getésünk elején említett két szak­osztály eredményes szereplésére? —i A kézilabdázókhoz, hozzáér­tő edzőt kell keresni. Az asztali­­teníszezőkkkel nincs különösebb gond, bár kiestek a divízióból, de Nagy Lajos edző irányításával új­ból visszakerülhetnek. Ehhez min­den előfeltétel adott. Eddig na­gyon nehéz körülmények között, sátortető alatt edzettek. Az új központi épületben rövidesen át­adjuk rendeltetésének azt a 40 X 15 méteres helyiséget, ahol a sportág kedvelői hat asztalon gya­korolhatnak. Emellett éveik óta épül az új tekepálya, ahol jelen­leg már csak az automatikus be­rendezés hiányzik. Ha készen lesz, a teke-szakosztályt Is megszervez­zük. Szencen a vezetőknek ezer gondjuk volt az utőbbi években, de nem Ismertek fáradságot és önfeláldozó, kitartó munkájuk so­rán kialakult egy szép sporttelep, minden igényt kielégítő központi épülettel. De ez csak úgy valósul­hatott meg, hogy a nemes törek­véseket segítette a vnb, az állami gazdaság és nem utolsósorban a lelkes sportszerető közönség, vala­mint az öregfiúk gárdája, akik minden hétfőn testületileg dolgoz­nak a korszerű stadion befejezé­sén. TÓTH DEZSŐ Ш tője i íiíi! !< I Ez év tavaszán, amikor a duna­szerdahelyi Csallóközi Múzeum pati­nás termeiben megnyitottuk L á b i к János párkányi (Štúrovo) festő kiállí­tását, nem feltételeztem, hogy ezt a kiállítást aránylag rövid időn belül a második kiállítása követi. Arra pe­dig még gondolni sem mertem, hogy ez a tárlat külföldön, a szomszédos Magyarország nyolcszázéves Duna­­menti községében, Táton kap helyet. Láhlk János azonban termékenyebb festőnek bizonyult, mint azt feltéte­leztem. A tavaszi kiállítása óta ké­peinek száma nagyon megszaporodott. A Dunaszerdahelyen látott kollekció egész sor új képpel gazdagodott. Olyanokkal, amelyeken több az egyé­ni vonás, s amelyek tükrözik azt az erőfeszítést, amely a szubjektív jelle­gű alkotó problémák leküzdésére irá­nyul. Kétségtelen, hogy Láblk János ta­vasz óta nemcsak sokat dolgozott, hanem sokat is fejlődött. Nem vélet­len az sem, hogy až egyik hazai la­punk Láblkot munkésfestőnek nevez­te. Hiszen alkotó munkájára, aktivi­tására átvitt értelemben is ez a leg­­találébb meghatározás. Lábik János mint jóhírnevű szoba­­ős betűfestő keresi a kenyerét. Tehát nem veti meg eddigi szakmáját, ha­nem mivel úgy érzi, hogy többre is képes, szabadidejében a meszelőt ecsetre váltja fel, hogy megörökítse a Duna, a Garam vagy az Ipoly menti táj csodálatos hangulatát. Lábik nem másolja a tájat, hanem igyekszik a megragadott élményt a maga egysze­rű, de érthető módján visszatükrözni, megörökíteni. Színeit a pasztelles árnyalatok uralják. Festményeinek hangulata nyugodt, csendes, de nem néma, ha­nem egyértelműen optimista. Ihleté­nek forrása a természet és annak minden múlandó, de képein örökké maradandó szépségeivel. Pincesor A táti kiállítás rendezősége jől vá' lasztott, amikor Lábik János képeinek kiállítása mellett foglalt állást. A munkásfestő esztergomi és hazai ta­nítómesterei pedig büszkék lehetnek arra, hogy tanítványuk az ismeretlen­ség homályából kitörve, képeivel ma­radandó élményt nyújt a tárlatláto­gató közönségnek. Bízunk benne, hogy a sikeres küN földi szereplés buzdítéan hat Lábik János további munkáságára, alkotó törekvéseire, s igyekszik tovább tö­kéletesíteni, emberközelivé formálni művészi alkotásait. -gi-Lábik János táti kiállításának egy része SEBEI UUilll—II1ДКДМ ÉPiTÖMÜVESZETI KIÁLLÍTÁS: 1975—1980 .Két lábbal a földön...” Építőiparunkat gyakran érik külön­féle vádak. Neves szakemberek szá­jából hangzik el nemegyszer kerek­­asztal-beszélgetések, különböző nyi­latkozatok során: Építkezéseink pro­­vizorérikusak, esztétikai paramétereik nem mindig érik el a kívánt színvo­nalat ... Tervezőépítésszeink csak a vonalzót ismerik, a körzőt nem ... A „vádak“ fogalmazóinak szótárá­ban még létezik néhány kifejezés, persze a gondok megoldási lehetősé­geinek „lajstroma“ már szerényebb. Mert bizony ezek a problémák valódi problémák, ugyanis az építészet — nemcsak nálunk, világviszonylatban is — a legszerteágazébb szervezési módok, iparágak összefogója. A nehézségek ellenére a hatodik ötéves tervben Szlovékla-szerte olyan építészeti remekművek születtek, me­lyekre társadalmunk valóban büszke lehet. A Szlovák Építőművészek Szö­vetségének a múlt hetekben Bratisla­­vában megrendezett kiállítása azt a célt szolgálta, hogy — bár kis terü­leten —, de hű képet nyújtson fény­­képfelvételek segítségével az elmúlt ötéves tervidőszakban elkészült épü­letekről. Vladimír Faiang építészmérnök, a Szlovák- Építőművészek Szövetségének elnöke bizakodóan szólt az említett népgazdasági ágazat fejlődéséről. — Kollégáim nevében több nem­zetközi elismerésből kiindulva — el­mondhatom, hogy munkánk színvo­nala évről-óvre emelkedik. Ez termé­szetesen a körülményeink javulásá­nak is köszönhető. Az utőbbi Időben kiépült a tervezőirodák hálózata, az elmúlt tíz évben minőségi változások álltak be tervezőépítészeink főiskolai képzésében. Fiatal szakembereink, kollégáink mind inkább megértik: ne­künk is szocialista valóságunk érde­keihez kell alkalmazkodnunk, tehát célszerűen kell gondolkodnunk. Ter­veink között nincs helye az ultramo­dern „légváraknak“. A „nyugatmaj­­molás“ útiránya nem a mi útvona­lunk. Nekünk a földön kell járni, csakis így tudunk olyan maradandó objektumokat alkotni, melyekért uno­káink előtt sem kell szégyenkeznünk. A kiállításon elbeszélgettem néhány látogatóval, érdekelt az építészetről alkotott véleményük. Zuzana Grébnerová, nyugdíjas: „Az ember szinte csak most látja, hogy öt év alatt hány építészeti remekmű született Szlovákiában. Egyik csodá­latosabb, mint a másik. Én azt hi­szem, hogy valóban büszkék lehetünk építészeinkre. Jifí Doležal építész: Mivel én Is szakember vagyok, bratislavaí látoga­tásom alkalmával örömmel jöttem el erre a kiállításra, amely hű kereszt­­metszete építészetünk jelenlegi hely-* zetének. Én úgy érzem, hogy az ed' digl eredményekre büszkék lehetünk, de a jövőt illetően nem lehetünk elé­gedettek. Szerintem többet kell ad' nunk a külső formákra, a sablon­építészet „árkát“ be kell temetnünk, plasztikusan a tájba simuló formákra kell törekednünk. A kiállítás látogatói mind az épü­letek „megjelenési“ képével, mind tervrajzával megismerkedhettek. A nagyméretű fényképfelvételeken meg­csodálhatták a Banská Bystricai ikér-i házat, a bratislavaí Kljev főtér hotel' és üzletépületének együttesét, Léva (Levice) legfijabb lakóközpontját, a piešťanyl új szanatóriumot, a duna­­szerdahelyi (Dunajská Streda) járás­ban felépült sertéshizlaldát. Természetesen ennek a kiállításnak — folytatása lesz. Az öt év múlva is­mét megrendezésre kerülő kiállítás, szocialista építészetünk újabb reme­keivel ismerteti meg a látogatókat. Kalita Gábor • T S s I * 6 « О 1 * о 5 00 2 со i* Z es

Next

/
Oldalképek
Tartalom