Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-27 / 26. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. Június 2fi Egy folyó, míg végcéljához ér, ml mindent hordoz, sodor magával. Szorgosan cipel élelemmel, vassal, szénnel rakott uszályt, álmodozva ringat csónakot, könnyű röptű vitorlást, —* ám, hogyha medrére nem vigyázunk, magával ragad hidat, házat. A tengerhez majd így is megtér — de hordalékot minek vigyen magával? A VI. Dunamenti Tavasz rendezvényei is a tiszta forrásból eredő, kék tiszta folyóhoz hasonlítottak: Nehezen búcsúztunk el- tőle, mindig viszszaemlékezünk rá, hogy „víztükrének“ ezernyi változatú színárnyalatát újra meg újra megcsodáljuk, selymes vizében felfrissüljünk. ♦♦♦♦ Napjainkban, amikor a kultúrát igénylő ember formálásának fontosságáról beszélünk, akkor végső soron a jövőre gondolunk, magatudó, jövőt formáló, távlatokban gondolkozó ifjúságot kívánunk magunk köré. A Dunamenti Tavasz négy napján a legjobb hazai magyar gyermek vers- és prózamondók, kisszinpadok, báb- és felkészülés pedig a szép magyár beszédre való törekvést is jelentette. Olyan küzdelem ez, melyre nyelvünk tisztaságának megőrzése érdekében nagyon nagy szükség van. \ ♦♦♦♦ Hat éve kezdődött... Hat éve kezdte szárnyait bontogatni a fesztivál. Hat év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy sikerült legyőzni a nehézségeket, s a Dunamenti Tavasz országos hírű rendezvénnyé izmosodott. A színjátszó csoportok és az irodalmi színpadok versenye például idén volt a legszínvonalasabb. Az eredmények azt igazolják, hogy beérett a munka gyümölcse. A Bratislavai Népművelési Intézet és a Kelet-szlovákiai Kerületi Népművelési Központ által rendezett tanfolyamoknak köszönve tudatosabb lett a rendezők munkája, s a műsorválasztás terén is örvendetes előrehaladást tapasztaltunk. Pozitívan kell értékelnünk azt a tdliy is, hogy a fesztiválon bemutatkozott színjátszó és kisszínpadi csoportok vezetői és A János Vitéz a Deáki Általános iskola diákjainak előadásában színjátszó csoportok, a Csallóköztől a Bodrogközig minden tájegységünket képviselve vették birtokukba a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Művelődési Házat. Hétmérföldes csizma nélkül, autóbuszon érkeztek a bábcsoportok a meseországba, s annak paravánnal határolt félszigetére. A nézőtéren ülő szinte repülőszőnyegen érezte magát, a színpadon megelevenedtek a mesehősök, s a szereplőik jóvoltából betekinhettünk a meseország palotáiba és parányi kunyhóiba. A színházi élmény ezen a rendezvényen nem akkor kezdődött, amikor felgördült a függöny, s nem akkor ért véget, amikor meghajoltak a szereplők, s megköszönték a tapsot. A készülődés izgalma, jóval az előadás kezdete előtt megmozgatta a fantáziát. Gyermekek böngészték, a kisebbek pedig szótagolva olvasták a városszerte kiragasztott plakátokat, s kérdések özönével árasztották el szüleiket, nagyszüleiket, pedagógusaikat. A Dunamenti Tavasz a szép szó ünnepe is volt. A fesztiválra való rendezői közül tízen huzamosabb idő óta foglalkoznak a gyermekszínjátszással, s ez a szakmai rutin a gyermekegyüttesek sikeres szereplésében is visszatükröződött. A több irányban történő előrelépés legmarkánsabb példáját, a színjátszó csoportok versenyének győztese, a szenei (Senec) Pöttömszínház — melynek valóban pöttömnyi tagjait Csuka Mária vezeti — szolgáltatta. Ludas Matyijük, Debreceni Tibor feldolgozása alapján tartalmilag sok pompás ötlettel volt gazdagítva. A mondókákkal, versekkel és dalocskákkal tűzdelt élénk játék nagy sikert aratott, s a szereplők bájos, esztétikailag is jól megválasztott ruhácskái a látványosság szempontjából is lenyűgözően hatottak. Kevésbé volt kidolgozott a színpadi eseményekben dinamikus Csalóka Péter, melyet Weörös Sándor nyomán a rozsnyői (Rožňava) Mandiko mutatott be Zabari Béla rendezésében, de a találó megoldások náluk is igazolták a csoportok és a rendezők fejlődéséről mondottakat. A Csallóközi Gyermekszínpad Molnár József Kincses sziget című színművét vitte színre az idei fesztiválon, Molnár Éva rendezésében. A Dunaszerdahelyi Gorkij utcai Általános Iskola és a városi művelődési ház színjátszó csoportja három éve alakult, s a tavalyihoz hasonlóan folytatta a társadalmi szempontból is lényeges jelenségeik vizsgálatát és elemzését, melyek a mai gyermek lelkivilágát és magatartását befolyásolják, abban a környezetiben ahol hiányzik a szabad mozgás, s ahol a televízió — az egyszerű óriás — gyakran agresszív hírekkel és cselekményekkel veszi körül a gyermekeket. A szereplők nagy kedvvel játszottak, a mondanivaló zsúfoltsága miatt viszont nem mindig sikerült felszínre hozniuk a darab eszmei mondanivalóját. A kisszinpadok kategóriájában nyolc csoport lépett színre, s közülük öten ritmusjátékkal szerepeltek. A buzitai (Buzica) kisszínpad vezetője Skvareniák Mária, a szepsieké (Moldava nad Bodvouj Tóth Sándor, a helyieké (Biel), Ronkay Agnes, és a bolyiaké (Во!) Szaniszló Ferencné mondókákból, gyermekversekből és dalokból szerkesztett műsort, illetve ezekre építette összeállítását. A színpadi mozgás, beszéd és ritmus elősegítését célzó, pedagógiai szempontból is jelentős összeállítások szépséghibáját az egysíkúság jelentette: Különböző változatokban és a megjelenítésekben úgyszólván kivétel nélkül előfordult a Weörös-szöveg. Az említett csoportoknál feltétlenül gazdagítani kell a válogatást, főképpen az egyre színvonalasabb hazai gyermekköltészettel. A marcelháziak (Marcelová) Gál Lívia rendezésében Illyés Gyula Fanyűvő, vasgyüró, hegyhengergető mesejátékéval szerepeltek, a deáki (Diakovce) pedig a János vitézt vitték színre, Szabó Frigyes rendezésében. Mindkét csoportot dicséret illeti, mivel a gyermek kisszíhpadi mozgalom új formájával, cselekményes történetekkel próbálkoztak. A színpadi megvalósítás sajnos csak félsikert hozott számukra: nagy kedvvel és örömmel előadott műsoruk átgondolt koncepció hiányában erőtlennek és szétesőnek bizonyult. Szándékosan hagytuk utoljára a kisszinpadok versenyének győztesét, a dunaszerdahelyi Kis Fókuszt. A járási népművelési központ és a járási pionírház kisszínpadának Mondjuk meg a magunkét című műsorát a nagy pedagógiai és rendezői tapasztalattal rendelkező Jarábikné Trúchly Gabriella rendezte és állította össze. Janikovszky Éva műveire, a mai svéd gyermekverseikre és a gyermekek ötleteire alapozott összeállítás csípős iróniával érintette a szülő és a gyermek között fennálló nem mindig egészséges viszonyt. ♦♦♦♦ Az első verset íkisdíákkoromban szavaltam. Máig hálás vágyóik egykori tanítómnak, aki abban a Szívszorító örömben részesített, amit a elmondása — a figyelő, érdeklődő, kritikus szemek előtt — jelentett számomra. Később rádöbbentem arra, hogy az ember — természetesen csak lélekben — költővé válhat, ha nemcsak elolvassa, hanem el is mondja a verset. A költőről vagy arról, hogy én vagyok most az ő szószólója, nem elég csak képzelegni. Azt is pontoton tudni kell, hogy mi a versek mondanivalója, ha úgy tetszik, üzenete a ma embere számára. „Mondjuk meg a magunkét“ a Kis Fókusz előadásában Fotó: Gyökeres Jenő Szabó Ildikó (jobboldalt), a versmondás II. kategóriájának győztese Sajnos ezen a fesztiválon több olyan gyermek , lépett a pódiumra, aki csupán a szövegmondás, a reprodukálás szintjén maradt — mert a vers- és próza rossz megválasztása következtében — koránál fogva nem érthette meg a vers és a próza mondanivalóját Ügy gondolom, hogy a győztesek — Horváth Andrea, Kovács Gizella, Szabó Ildikó, Buchlovics Péter, Eszenyl Henriette és Bock Andrea — nemcsak tehetségüknek, hanem az előadott alkotás korosztályukhoz szóló gondolatainak köszönhetik sikerüket. Nézetem szerint a fesztivál legmaradandóbb élményét Szabó Ildikó nyújtotta. Élmény' volt hallgatni hangjának zenéjét, hetyke magabiztosságát: ahogy elutasította önmagától a pózt, a pátoszt. A versmondás II. kategóriájának győztese egyúttal azt is igazolta, hogy a népköltészet milyen tiszta, játékos formát ölthet tehetséges gyerek előadásában. Úgy adta tovább a népköltészet drága kincseit, hogy a szájából jövő hangokkal fényesítette az igéket, felszíkrázta a jelzők fényét, ránk ragyogta a képeket. ♦♦♦♦ Hogy a színes mesék, a bábuikkal életre keltett mesehősök egyre jobban meghódítják a közönséget, azt leginkább a dunaszerdahelyi, a marcelházi, a komáromi, a deáki és a zselizi (Želiezovce) bábjátszók igazolták. Szereplésük egyértelműen bizonyította, hogy van ennek a műfajnak valami kimondhatatlan ősi varázsa, amit nem lehet megunni, mint ahogy a mesék világában való barangolást sem. Az olvasott mese szép, a mondott mese még szebb, a megjelenített mese a legszebb. ♦♦♦♦ А VI. Dunamenti Tavasz négyna-> pos rendezvénye újra igazolta, hogy a sokféleségből is kirajzolódhat határozott karakter, sajátos egyéni pro-" fii. Hiszen éppen ez a többszínűség, változatosság rajzolta meg a gyermekfesztivál legjellemzőbb, legkarakteresebb vonásait. Ettől vált puszta szállásadóból — a CSEMADOK Központi Bizottsága, a Bratislavai Népművelési Intézet, a Dunaszerdahelyi Járási és Városi Nemzeti Bizottság, a járási népművelési központ és a városi művelődési otthon jóvoltából — vendéglátó gazdává Dunaszerdahely, tovább gondolásra, szellemi gazdagodásra, akkumulálódásra áhító gyermekek találkozójává. Az élet lelke a mozgás ... Játsszatok csak, gyerekek! Nekünk felnőtt teknek legnagyobb ünnep a dolgos hétköznap. Ezeken a napokon is játsszátoik el bábjaitokkal a baglyok bölcsesésgét, a törpék törpeségét, a tudósok tudatlanságát, a tündérek csodáit, a csiga palotájának otthonosságát. A mesék varázsa óriási. Ti) a ma meserajongői, már gyerekfejjel megszeretitek a kultúrában és a művészetben rejlő szépet, felnőttként már keresni is fogjátok: könyvben, tárlaton, színpadon és az életben. A kék, tiszta folyó sok mindent sodor magával míg a tengerbe ér. Hordalékot minek vigyen magával? Mi, felnőttek ügyelünk arra, hogy a cirádás út helyett mindig a szocialista kultúra ösvényeit tapossátok. CSIBA LÄSZLÖ A gútal (Kolárovo) Derű színjátszó csoport „Az elcserélt királykisasszony“ című mesejátékkal szerepelt
