Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-17 / 3. szám

1981. Január 17.

.SZABAD FÖLDMŰVES,

3

Pillantás

A prognosztizálás, az előrejelzés iránti fokozott érdeklődést napjainkban nemcsak az örök emberi kíváncsiság magyarázza. A gazdasági, társadalmi és más folyamatok előrelátásának művészete annak csábos lehetőségét nyitja ipeg, hogy a kívánt Irányban befolyásoljuk a fejlődést. A Szovjetunió a világon az első állam volt, amely az egész társadalom méretében alkalmazta az előrejelzést és tervezést, s tapasztalatai igazolják, hogy reális lehetőségről van sző. A Szovjetunióban most új, hosszú távú tervezési rendszert dolgoztak ki, melynek „Időhorizontja“ a 2000. év.

c£l Es sajAtossAg

A tervezés szovjet megközelítésének sajátossága főként abban van, hogy a bosszú távú céllétesítmények kialakítása szempontjából döntően fontos a szociális problémakör. A társadalom Jelenlegi és előre látható szociális szükségletei, mindenekelőtt a népjólét színvonalának mutatói, a lakosság anyagi és szellemi szükségletei kielégítésének fokai jelentik a terv összeállításának kiindulási pontjait. Brezsnyev elvtárs nemegyszer hangoztatta, hogy társadalmunk szempontjából nem öncél, hanem eszköz a gazdasági feladatok me%oldása. A figyelejn természetesen a legnagyobb népgazdasági kérdésekre összpontosul, a fölösleges részletezés ugyanis zavarhatná az elvi kérdések megalapozását. Nem azt a kérdést szorgalmazzák, hogyan és mennyit termeljenek bizonyos termékfajtákból, hanem az a probléma áll előtérben, hogy a meglevő és előrelátható termelési eszközök és módszerek kombinálásával elégítsenek ki bizonyos társadalmi szükségletet.

A hosszú távú tervezés alkalmazásával bővül a kijelölt célok elérése lehetséges változatainak a köre: nő a kölcsönösen cserélhető nyersanyagfélék, gépek, technológiák száma, elérhetővé válik a termelésnek és a fogyasztásnak számos, a múltban túltávolinak tartott területe, bővülnek a nemzetközi munkamegosztás lehetőségei. Például a Szibéria program kidolgozásakor több lehetséges alternatívát vettek tekintetbe. Az egyik változat a táj fejlesztését elsősorban nyersanyag-vonatkozásban irányozta elő, a másik viszont a természeti erőforrások alapos feldolgozására épülő termelési ágak fejlesztésére épült, a harmadik pedig a Szibéria—Kazahsztán—Közép-Azsla gazdasági komplexum megteremtéséből indult ki.

A távlati tervezés szerepe nagyon fontos, hiszen például az ötéves tervek, még kevésbé az évi tervek tartalmát számos vonatkozásban már a múltban kialakult és gyors változástól mentes tendenciák határozzák meg. A tervezésnek és az irányításnak szem előtt kell tartania a jövő céljait, hogy a gazdasági fejlődés hatékony legyen, hogy ne kerüljön a tehetetlenségi erő hatása alá az érvényes termelési-gazdasági rendszer.

PROBLÉMÁK

Egyrészt természetes az a törekvés, hogy megtaláljuk az optimális fejlesztési rendszer, a kívánt modell leghatékonyabb útját, ahogyan az a hosszú távú terv kidolgozásának pillanatában mutatkozik, s ezekkel az elképzelésekkel összhangban elosszuk az erőforrásokat. Másrészt viszont az erőforrások túl merev elosztása nem teszi lehetővé a velük való manőverezést abban az esetben, ha megváltoznak az objektív feltételek, új feladatok és lehetőségek tárulkoznak ki az idő folyásával.

Hogyan küzdjük le ezt az ellentmondást? Először Is szigorúan meg

kétezerbe

kell választani azokat a problémákat, amelyekkel kapcsolatban kötelező döntéseket kell hozni, (például az atomenergetika gyorsított fejlesztése a Szovjetunió középső és nyugati vidékein nem zárja ki alternatív energiaforrások kihasználását). Másodszor, a hosszú távú tervnek a szerkezete is legyen hajlékony és rugalmas. Éppen ezért bizonyos határidőket Jelölnek meg (minden ötödik évet), hogy ennek megfelelően kiigazítsák a tervet. Ez lehetővé teszi, hogy se a magunk, se a következő nemzedékek kezét ne kössük meg a fejlesztés leghatékonyabb útjainak megválasztásában és érvényesítésében.

HOSSZÉ TÁVÚ tervezési

RENDSZER

A Szovjetunióban kialakult új hoszszú távú tervezési rendszer két összetevőből áll: A tudományos-műszaki haladás komplex programjából, mely 20 évre, (tehát 2000-ig szól) és tízéves tervből, melynek elnevezése: A Szovjetunió gazdasági és szociális fejlődésének fő irányai.

Az első, húszéves komplex program kidolgozása bonyolult probléma volt. Összeállítóinak nem annyira a tudomány és a technika jelenlegi színvonalát kellett tekintetbe venniük, mint inkább előrelátható állapotukat. A program, melynek kidolgozásában több mint kétezer tudós, szakember, gyakorlati dolgozó vett részt, lényeges előrelépéseket tételez fel a Szovjetunió gazdasági szerkezetének fejlesztésében — főként a feketefémkohászat műszaki korszerűsítését (a megszakítás nélküli acélolvasztás kiterjesztését, porkohászat fejlesztését, az elektrosalakos olvasztás terjesztését stb.), a fűtőanyag-energetikai mérleg bizonyos átalakítását (az atomenergetika, a szénlelőhelyek és a vízforrások szerepének növelését], a szállítási, közlekedési és postaügyt, az autóipari komplexumban eszközölt beruházások további újraelosztását helyezi kilátásba. Az elsődleges tudományos fejlesztési irányzatokat is kijelölték.

A program megállapításainak tekintetbe vételével alakul a már említett, 1990-ig szóló tízéves terv. A lényegét tekintve komplex, a tudományosan megalapozott előrejelzéstől eltérően a fejlesztési fő irányokat tartalmazó tízéves terv direktív jellegű. Meghatározza a termelésszerkezet módosulásának és a termelőerők területi megoszlásának fő vonalait. A tízéves terv különböző fokozatú részletezésből áll össze. Az első öt évre (1981— 1985) konkrétabban, évenként, a második öt évre csak az utolsó, 1990. évre Jelöli iki a mutatókat.

Az új, hosszú távú tervezési rendszerben pontosan érvényesül a szakadatlanság elve. Hogyan? 1985-ben például elengedhetetlenül szükséges módosítások történnek a tudományosműszaki haladás komplex programjában (mondjuk újabb műszaki lehetőségek stb. alapján), s egyidejűleg a program fő Irányzataiból kiinduló komplex prognózis készül a 2005-ig terjedő Időszakra. Ily módon 1985-ben is megmarad a húszéves program. Valamelyest módosulva, időben előrehalad. Ugyanez történik 1990-ben is. Analóg módon ötévenként a tízéves tervben is történnek kiigazítások. így például 1985-ben konkretizálni fogják második, általánosabb részét, az egyes évekre fogják részletezni. Egyidejűleg a következő öt év feladatait is körvonalazák, megszabják az 1995. évi mutatókat.

VAGYIM KIRICSENKO,

a közgazdaságtudományok doktora

(APN) •

Washington arra számít, hogy a Perzsa-öbölben, Irán partjainál az olajvidéken felvonulási teret épít ki a Pentagon. (Jurij Kersin rajza)

A z ifjúság a társadalom leg** védtelenebb és legtapasztalatlanabb része. A nyugat-európai országokban évente alig lépve át az iskoLa küszöbét fiúk és lányok százezrei találják szembe magukat a kapitalizmus keserű valóságával — a tömeges munkanélküliséggel A burzsoá társadalom demagóg módon hirdetve az emberi jogokat és szabadságjogokat, a profithajszában nemigen veszi tekintetbe az emberi sorsokat; tömeges elbocsátásokkal növeli a munkanélki'liek seregét. A hivatalos statisti- Jcák töbnyire nem tartalmazzák az életük első munkahelyének megszerzésére törekvő fiatalokra vonatkozó adatokat. A burzsoá sajtó hasábjai azonban eláruljáky hogy a fiatal munkanélküliek száma állandóan nő. Bár a közöspiaci országokban nem haladja meg a húsz százalékot, részaránya a hétmillió munkanélküli között túllépi a 40 százalékot. Közgazdászok előrejelzései szerint a nyolcvanas években tovább nő. A valóságban ez azt Jelenti, hogy a fiataloknak egy egész nemzedékét megfosztják legfőbb emberi jogától — a munkához való jogtól. /

Angliában a munkanélküliség a harmincas évek válsága óta a legmagasabb szintet érte el. Különösen bonyolult a helyzet Walesben, Skóciában és Észak-Irországban.

[ Tavaly nyáron 300 ezer iskolavégzett fiatal állt sorba munkanélküli segélyért. Minden harmadik brit munkanélküli 24 évesnél fiatalabb. Észak-írországban több mint 13 В ezer, 18 évnél fiatalabb munkanél; küli van. Egyikük a 17 éves Curson Lewis tavalyelőtt végezte el az iskolát. A 13 ezer lakosú városban több mint 400 Iskolavégzett 1 nem tud munkát találni. Curson ' vágya, hogy bekerüljön valamilyen I szállító vállalatba, később pedig jogosítványt kapjon nehéz tehertTwnanrrumaiaix »j cce

A NYUGAT A VALÓSÁG TÜKRÉBEN

autók vezetésére. Am egy éve hiába vár.

A 17 éves Teresa O’ Hire az

észak-írországi Cookstownban él. A város lakosainak 22 százaléka munkanélküli. Vele együtt még vagy 300 iskolavégzett verseng állásért. Teresa egészségügyi nővér szeretne lenni, noha tisztában van vele, hogy nincs hozzá megfelelő végzettsége. Még Iskoláskorában hat ulsteri kórházhoz fordult, melyekben ápolónői tanfolyamok folynak, ám egyik folyamodványára sem kapott választ Most egy konyhaipari iskolába szeretne bejutni, de meddőn. — Itt még ideiglenes munkát sem kaphat az ember, — mondja csüggedten. 0 ugyanis katolikus, Észak-Irországban pedig a katolikusak még nehezebben kapnak munkát, mint a protestánsok.

Geoffrey Holland, a kormány munkaügyi szakértője úgy véli, hogy az iskolából kikerülő fiatalok körében tovább nő a munkanélküliség, és 1982 elején — a számítások szerint — félmillió angliai fiatalnak nem lesz munkája.

Az olasz ifjúság végleg kiábrándult az ún. 285-ös törvényből, melyet három éve fogadott el a parlament, s amelynek az lett volna a rendeltetése, hogy különleges intézkedések történjenek új munkahelyek létesítésére a 14 és 29 év közötti fiatalok számára. Ebben a korcsoportban 1 millió 300 ezer munkanélkülit tartanak nyilván. Tavaly májusig, a törvény elévüléséig a fiatal munkanélküliek különleges listájára felvettek közül csak 80 ezer fiatalnak sikerült elhelyezkednie. A munkanélküliség terhe elsősorban az állami szektorra nehezedik, ugyanis mintegy hatvanezer fiatal munkanélkülit vett fel, ezzel szemben a magánszektor csak húszezret. Am, mindkét esetben csak két évig terjedhető ideiglenes foglalkoztatásról van szó. Állandó munkához csak 11 ezer személy jutott. így tehát, fügetlenül attól, hogy a törvényben kilátásba helyezett intézkedések végrehajtására 1 billió 380 milliárd lírát fordítottak, a törvény csak csalódást okozott.

„A törvény a fiatalok munkanélküliségének problémájúval szembeni közöny spanyolfala lett“ — így fejezte ki röviden és velősen véleményét Antonio Lethieri, a Fémipari Szakszövetség országos titkára.

(Sunday People, Panorama)

Jogfosztott nemzedék

több mint

KOMMENTÁRUNK

Qenf Ismét fontos tanácskozás színhelye. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár védnöksége alatt öszszeült az ún. Namíbia-bizottság, hogy az érdekelt felek közreműködésével kölcsönösen elfogadható megoldást dolgozzék ki; ezt követően már márciusban életbe lépjen a tűzszünet, választásokat rendezzenek a Namíbiának nevezett egykori Délnyugat-Afrika területén, természetesen az ENSZ ellenőrzésével, majd megalakuljon a többséget képviselő kormány, mely arra hivatott, hogy egyengesse a béke és az Igazságosság útját ebben a zaklatott térségben.

Eleve óvnunk kell az olvasót a túlzott derűlátástól. Bár egy hétre tervezték a konferencia tanácskozásait, természetesnek veszik meghosszabbítását, mint azt Is, hogy nem ígérkezik sima lefolyásúnak. Ez már a megnyitáskor megmutatkozott, amikor a Dél-afrikai Köztársaság küldöttsége kivonulással fenyegetőzött arra az esetre, ha a délnyugat-afrikai felszabadító mozgalmat képviselő SWAPO-t egyenrangú tárgyaló partnerének tekintik. A viszályt Waldheim közbelépésével kerülték el; ugyanis találtak egy salamoni megoldást, mely szer.int Namíbiát nem Pretoria, hanem az általa kinevezett namíbiai főkormányző, Danie Hongh képviseli, s ez a lépés kölcsönösen elfogadhatónak bizonyult.

feliről is folyik a vita? A hetvenes'évek második felében a portugál gyarmatbirodalom összeomlása és a rhodesial fajüldöző rendszer meghátrálása, a független Zimbabwe kikiáltása ytán a Dél-afrikai Köztársaság magára maradt a gyarmattartók afrikai porondján. Magára maradt, mégpedig megkövesedett gyarmaturalmi elképzeléseivel, a hírhedt faji elkülönítő apartheid-rendszerével, a nem fehérekre vonatkozó összes korlátozásokkal. A pretoriai kormányrendszer sokáig „állta a sarat“, azaz még taktikai szándékkal sem volt hajlandó változtatni magatartásán, sőt a világszervezettel, így az egész emberiséggel Is dacolva sem volt hajlandó kiengedni kezéből Délnyugat-Afrikát, melyet a második világháború óta gyámságt területként igazgatott az ENSZ megbízása értelmében, de szépítés nélkül a német, majd angol gyarmattartók örökébe kívánt lépni. Az ENSZ Közgyűlése már a hatvanas évek derekán, a húsz évvel ezelőtt, 1960 decemberében elfogadott dekolonizáciős határozat végrehajtására szólította fel Pretoriát, de Verwoerd, Vorster, majd Botha rendszere kihívó arcátlansággal dacolt a világszervezettel.

Walamiben azonban kénytelen " volt politikáján változtatni a dél-afrikai fajüldöző rendszer. El kellett ismernie, hogy körülötte megdőltek támaszai — a portugál gyarmatok és a rhodesial fehértelepes rendszer —•, 1975 őta ún. frontállamok veszik körül (Angola, Mozambika, Botswana stb.), melyek területén, például Angolában menedéket és támogatást kapnak a namíbiai hazafiak. Pretoria viszont azzal reagált erre, hogy fegyveres csapatai többször Is betörtek szuverén afrikai államokba, és namíbiai partizánokat keresve romboltak, pusztítottak.

A Dél-afrika! Köztársaság kormánya folytatólagosan fittyet hányt az ENSZ és a vil ágközvélemény követelésének. Tehette, mert a nyugati tőkés körök támogatását élvezte, még ahhoz is, hogy kijátssza az ezek kormányai által is szentesített embargóintézkedéseket.

Ugyanakkor a SWAPO, a Délnyugatafrikai Népi Szervezet, melyet az Afrikai Egységszervezet, majd az ENSZ 1973-ban a namíbiai nép egyetlen törvényes szervezetének ismert el, a környező független országok, elsősorban Angola támogatására, továbbá a szocialista és a fejlődő országok politikái és erkölcsi segítségére, szolidaritására támaszkodva folytatta fegyveres harcát a 60 ezer főnyi fehértelepes dél-afrikai hadsereg ellen. A Nyugat számára patt-helyzet alakult ki. Ez kényszerítette ismét a hírmagyarázatunk elején megnevezett öt „kapcsolatfenntartó“ országot újabb kezdeményezésre, melynek eredményeképpen a genfi konferencia megvalósult.

®retoria álláspontjára cselezés

" jellemző. Menteni minél többet, mit és amíg csak lehet. Nyilvánvaló, hogy Piet Botha kormányfő, a

A döntés órája vagy időhúzás ?

Ennek egyszerű a magyarázata; á dél-afrikai állam és az általa bitorolt Namíbia természeti kincsekben roppant gazdag. Van itt gyémánt, arany, ezüst, réz, horgany és főként urán. Érthető, hog a nyugatf nagy társaságok felette érdekeltek a dél-afrikai gazdasági életben, amit az is bizonyít, hfcgy 700 angol, több mint 500 amerikai, mintegy 450 nyugatnémet cég tevékenykedik itt Pretoria védnöksége alatt, hiszen világviszonylatban csábítóak az itteni befektetési lehetőségek: 40—45 százalékos profit kecsegteti a beruházókat Ez ad magyarázatot arra is, miért nem kényszerítették Pretoriát az ENSZ-rendelkezések betartására. A nyugati országoknak érdekük volt egy olyan mindenkori rendszer fennállása, amely biztosítaná számukra ezeket a mesés üzleti feltételeket.

Ы amíblában 824 292 négyzetkllo” méternyi és körülbelül egymillió lakosú terület jövőjéről van szó A fekete földrész fejlődése és az erőviszonyok változása egyrészt tápot adott a namíbiai nemzeti felszabadító mozgalom kibontakozására, másrészt a pretoriai kormányt is merev álláspontjának feladására kényszeritette. Különösen azután, hogy felsült az 1978 decemberében játszott namíbiai választási komédiájával. Ugyanis a választások eredményeinek meghamisítása folytán kormányzó párttá emelkedett Turnhall Demokratikus Szövetség teljesen elszigetelődött mint a fajüldözők bábja. Ebben az esetben egyébként vegyes összetételű, az apartheid-törvénytől érintetlen politikai szervezetről volt szó. Valamilyen alkotmányző gyűlés bevezetése sem sikerült.

faji elkülönülési politika kemény vonalának híve, tisztában van a helyzettel, melyet egyik nyilatkozatában így jellemzett: „Nem gondolom, hogy eltérünk a Nemzsti Párt alapelveitől, de változó világban élünk: vagy alkalmazkodunk, vagy elpusztulunk“.

Pretoria „.alkalmazkodni“ próbál, de hamis szándékai átlátszóak. Ezért jelentették ki a SWAPO megbízottal, hogy minden ésszerű megoldásba belemennek, de Namíbia valamilyen névleges függetlenségét nem fogadják el.

A szervezet követeléseit egyébként 1976-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsa 85. számú határozatában is a magáévá tette: Namíbia törvénytelen megszállásának megszüntetése, Pretoria ismerje el Namíbia területi épségét, mondjon le a dél-afrikai rezervátumok, bantusztánok mintájára szervezendő „homeland“-ek létesítéséről, bocsássanak szabadén minden politikai foglyot, tartsanak választásokat ENSZ-elienőrzéssel és tegyék lehetővé a namíbiai népnek, hogy magú dönthessen jövőjéről.

A SWAPO egyébként programjában célul tűzte ki a függetlenség azonnali kikiáltását, demokratikus állam alakítását, a nemzeti és osztályelnyomás gyökeres megszüntetését, az általános választójog bevezetését, mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulások megvalósítását, beleértve a termelőeszközök államosítását, a földreformot, a létező intézmények demokratizálását.

Ezért küzd a SWAPO immár 21. éve. Vajon győzelem koronázza-e most erőfeszítéseit, vagy marad a további harc? LŰRINCZ LÄSZLO