Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-14 / 11. szám

1981. március 14, SZABAD FÖLDMŰVES Mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésünk tudományos-műszaki fej­lesztése teljes mértékben dolgozó né­pünk érdekeit szolgálja. Alapvető kö­vetelmény, hogy az élelmiszeripari nyersanyagok és a kész élelmiszer­­ipari termékek termelése arányban legyen az életszínvonal emelkedésé­vel. Ezzel párhuzamosan előtérbe ke­rül a minőség növelése és a válasz­ték bővítése. Rövid húsz esztendő alatt az állati alapanyagokból készített élelmiszerek minden korábbinál nagyobb teret hó­dítottak dolgozóink körében. Az egy főre jutó húsfogyasztás például már 1960-ban elérte az ötvenhét kilót, a múlt évben pedig nyolcvanöt kilóra növekedett. Tejből kétszázharminc litert, tojásból pedig egy lakosra szá­mítva háromszáztíz darabot fogyasz­tottunk évi átlagban. Nem szabad figyelmen kívül hagy­ni persze azt sem, hogy az eltelt tervidőszakban a mezőgazdasági ter­mőterület 125 ezer, ebből a szántó­föld hetvenötezer hektárral csökkent hazánkban. Ennek okai ismeretesek. Rohamosan fejlődött az ipar, újabb és újabb területeket foglaltak el a la­kásépítéssel, az úthálózattal stb. Szük­séges tehát, hogy a rendelkezésre álló alapanyagokkal, s a 'kész élelmisze­a citromos-vaníliás ízanyaggal készí­tett TONÄT túró, mely azonnali fo­gyasztásra vagy pedig sütemények alapanyagaként Is megfelelő, az IM­PERIAL sóval ízesített túrósajt, a NAMA pedig alacsony kalóriaértékű, azonban kitűnő beltartalmú vajas­­krém-készítmény. Ez azonnal fogyaszt­ható, de élelmiszerek alapanyagaként is megfelel. Alojz Saüka, a Cukor- és Cukoripari Tröszt igazgatóhelyettese említette, hogy minden igyekezetük a cukor gazdaságos felhasználására irányul. A cukorka és a desszert gyártása so­rán a hazai ízesítő adalékok felhasz­nálására, vagyis az import minimali­zálására törekednek. Ezen termékeik közé tartozik a JANA, a DANA és a LENA tej alapanyaggal készített ka­rameliek földimogyoróval és egyebek­kel törtött csemege cukorka, és az új készítményként forgalomba hozott SVETLANA. Karel VašíCek, a Cseh Húsipari Tröszt igazgatóhelyettese tájékoztató­jában elmondta, hogy a porciózott húsáru forgalmazásának főleg a fiatal házasok körében vau nagy jelentősé­ge. Ezen ismereteik birtokában úgy határoztak, hogy a hetedik ötéves tervidőszakban több porciózott hús­árut hoznak forgalomba, mint koráb-Külkereskedelmünk árukínálata eddig, mert gyártását kétszáz száza­lékkal növelik. , A KOOSPOL Külkereskedelmi Válla­lat a -SALIMÁ-n komplett áruválasz­tékkal tűnt ki. Választékos tárolásban mutatta be az élelmiszeripar alap­anyagait, s ezekkel együtt a kész termékeket is felsorakoztatta. A lát­vány nagyon vonzotta az egyszerű lá­togatókat, de a külföldi szakembere­ket is. A Baromfi- és a Konzervipari Tröszt szintén az ésszerű táplálkozás szó­szólójaként szerepelt a SALIMÄ-n. A baromfihúsból készített termékek ugyanis könnyen emészthetők, ezért fogyasztásuk jótékonyan befolyásolja főleg a fiatalkorúak szervezetének fejlődését. Konzerviparunk bő választéka rekkeí ésszerűbben gazdálkodjunk, mint eddig. Törekedjünk a korszerű táplálkozás elveinek betartására, vagyis étrendünk módosítására. Erre figyelmeztetnek az orvosok, az idén azonban a SALIMA Nemzetközi Élel­miszeripari Kiállítás is nyomatékosan hangsúlyozta az egészséges étrend betartásának szükségszerűségét. Vojtech Masár, a Szlovákiai Tejipa­ri Tröszt osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a régi, kiváló minősítést elért tejipari termékek mellett az idén újabbakat is forgalomba hoztak, hogy kielégíthessék a fogyasztók igényét. Űj termékeik között említhető a fa­gyaszott ASCOT tejkrém, a karamellí­­zált és kakaóval ízesített MILKO tej­desszert, stb. A fagyasztott tejikrémek választékában továbbra is gyártják az Angelika, a KOPPÁ CAFFE és a FRA­­GOLA LIMONE készítményeket, külön­féle ízanyagokkal. Az ASCOT, vagyis a fagyasztott tejkrém-család legújabb tagja tejföl, csokoládé és dió keveré­kéből készül. Színe és ízanyaga az adaléktól függően változik. Ebben az évben az új termékből kétmillió négy­­százezer adagot készítenek a fogyasz­tói piac részére. A MILKO pedig tej, tejföl, cukor és más alapanyagból készül. Porciózása előtt mikroblális eljárással kezelik, s így rendkívül ízletes, sajtszerü anyaggá válik. Az új termék har­minchárom százalék szárazanyag- és 18 százalék " tejzsírtartalommal kerül forgalomba. A készítménynek kiváló energiatermelő hatása van, ezért fő leg a gyermekek étrendjébe kellene besorolni. A fentieken kívül természetesen egyéb új gyártmányok is készülnek. Köztük említhető a dietetikus hatású savanykás ízanyagú acidofíl teljes tej, ban. Kisebb és nagyobb porciókat ké­szítenek, hogy ki-ki tetszése és pénz­tárcája szerint válogathasson. Ojabban konyhakész húsárut is for­galomba hoznak. Olyan hús ez, ame­lyet megtisztítanak a zsiradéktól. Ezért tíz százalékkal drágább. A fo­gyasztó szívesen megfizeti a többle­Anton Lisovský mérnök, a LIKO termelési-gazdasági egység dolgozója újságolta, hogy újabban a Márka üdítőitalt almaalapanyagból is készí­tik' később azonban más hazai alap­anyagokat is felhasználnak erre a célra. Nemrégen forgalomba hozott termékük, a narancs és más ízanya­gokkal készített zacskós üdítőital, a SOLI azonban több ízanyag-változat­­han, vagyis porított formában ikerül a piacra. Vízzel keverve kitűnő minősé­gű üdítőital. A szovjet külkereskedelem képvise­letében Galina Ivanovna Ohkurenko mutatta be a bő választékú mezőgaz­dasági és élelmiszeripari termékeket. Köztük szerepelt a TV 303 Krasznodr kukorica, amely tizenkét tonna szem­termést, a T 85 Dnyeprovská kukori­ca, amely 8—10 tonna szemtermést, az M 137 Ogyeszka kukorica, amely kedvező talaj, agrotechnikai, éghajlati és más adottságok közepette tíz ton­náig terjedő szemtermést nyújt hektá­ит&жш mm A Szovjetunió gazdag anyaga tét, mert tudja, hogy tiszta húst kap. A cseh húsipar is kísérletet tett szárazszalámi forgalomba hozására. A POLIČAN száraz szalámit, amely Hasonló, mint Szlovákiában a Nitran, már egy éve gyártják, s attól elte­kintve, hogy kilója kilencven koroná­ba kerül, a fogyasztók máris nagyon megkedvelték. Ez adta az Indítékot, hogy készítését több húsipari válla­latra kiterjesszék. Ebben az évben te­hát a POLlCAN szárazszalámi még jobban meghódíthatja a piacot, mint ronként. A kiállított választékban lát­hattuk a nagyhozamú, vagyis a ná­lunk is használatos búzafajtákat is. A kompotok és a gyümölcsízek kö­zött nagy feltűnést keltett a ’dinnye­­dzsem, a zölddiö-lekvár, a rózsabo­­gyó-lekvár; a halkonzervek között az olajos lében tartósított új készítmény, Kramarics Ferenc, a magyarországi külkereskedelmi Iképíviselet prágai dolgozója arrőrl tájékoztatott, hogy a csehszlovák—magyar kereskedelmi kapcsolat hagyományosan nagyon jó. A Hungarofrukt külkereskedelmi vállalat eléggé bö választékban kínál­ta a magyarországi élelmiszeripari különlegességeket. A világhírnévnek örvendő Pick szárazszalámi mellett jobbnál-jobb Globus konzerveket Is láthattunk. A szárítmányok választé­kában bemutatták a zöldségfélék gaz­dag választékát. Ezek főleg a városok háziasszonyai körében arathatnak si­kert, mert a friss zöldség tárolása a betonrengetegben szinte lehetetlen. Nem ártana, ha élelmiszeriparunk is hasonló zöldségszárltmányokat ké­szítene a városokban élő családok el­látására, hiszen télen nemegyszer gondot okoz, a levesbe való friss zöldség előteremtése. A tejipar termékei HOKSZA ISTVÁN Minőségi változást vártunk ____________________________11 A CSKP XV. kongresszusának irány­elvei a hatodik ötéves tervidőszak végéig Szlovákiában 230 ezer lakás építésének a befejezését szabták meg. Ez mintegy 35 milliárd 891 millió ko­rona beruházást jelent Az építők a tervet túlteljesítették, ugyanis 232 ezer 867 lakást adtak át. Ezzel a SZSZK-ban aránylag kedvező a lakás­kérdés megoldása, hiszen az építke­zés Ilyen lendületével a korábbi évek­ben nem találkoztunk. Ugyanakkor a családi házak építési tervét 2740 la­kásegységgel túlteljesítették, örvende­tes, hogy az utóbbi évek során, főleg a központi falvakban épített családi házak minősége javult: egyre szapo­rodik az összkomfortos családi házak száma. Szlovákia fővárosénak lakásépítői szintén túlteljesítették a CSKP XV. kongresszusa által kitűzött feladato­kat Az épületberuházások kivitelezé­sében 25 ezer 120 lakást adtak át, vagyis 120 lakással többet a tervezett­nél. A tervidőszak a befejezett és át­adott lakások mennyiségét Illetően egyértelműen pozitív. A sikereket a­­zonban jelentősen csökkenti a laká­sok minőségének gyenge színvonala. Az új lakótelepeken nem megfelelő a szolgáltatás, kevés a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a napközi otthon, az üzlethálózat stb. Állandó problé­mát jelentenek a befejezetlen beruhá­zások. Ennek oka főleg a hiányos mű­szaki ellátottságban keresendő. Sok vállalatra jellemző, hogy az építkezés kezdeti üteme nagyobb, mint a befe­jezés. A főváros új lakónegyedeiben az építési tervet hetvenöt százalékra sikerült teljesíteni. Meg kell Jegyezni azt Is, hogy gyakori az évvégi hajrá: 1978-ban a terv 23,8 százalékát, 1979- ben 29 százalékát, 1980-ban pedig 37,5 százalékát az év utolső hőnapjai* ban teljesítették. Ez azért van így, mert nem sikerült az a törekvés, hogy az egyes épületcsoportokat kompleti* záltan adják át. Ennek több oka Is van. Például gyakran akadozik a ka­zánházak és a szükséges berendezé­sek, a fűtőtestek, a felvonók stb. szál­lítása, késik a belső szerelési munkáik végzése, és még így sorolhatnánk to­vább ... A problémák és fogyatékosságok miatt a lakásépítés Jelenlegi színvo* nalát külterjesnek tekinthetjük. En­nek ellenére megállapíthatjuk, hogy a többi beruházással összehasonlítva, a legfegyelmezetebb és legjobb mun­ka a lakásépítés terén folyt és folyik. A hetedik ötéves tervidőszak épít* kezési koncepciója népgazdaságunk fejlődését befolyásoló külső és belső tényezőket tükrözi, de bizonyos kor­látozó Jelenségekkel is számol. Szlo* vákiában a lakáshelyzet az utóbbi években lényegesen javult, most pedig az építés viszonylag stabil szakasza következik, amelyben a minőségi té< nyezők kerülnek előtérbe. Konkrétan: viszonylag kevesebb, de jobb lakások* ra számíthatunk. így azt gondolhat* nánk, hogy az építkezési ütem csők* kentése a problémák megoldásával Jár együtt, holott a helyzet épp az ellenkező. A minőség javítása az ed­diginél is nagyobb Igényeket támaszt az építkezések előkészítőire, tervezői* re, és kivitelezőire, minden egyes dol­gozóra. Az elmúlt tervidőszak eredményei­nek és hiányosságainak elemzése olyan komplex Intézkedéseket igényel, amelyek megakadályozzák a korábbi hibák és hiányosságok megismétlődé* sét, s mind korszerűbb, minden szem­pontbél jobb lakások, lakótelepek építését szorgalmazzák. —nt—i / A dolgozók szolgálatában A CSSZSZK 1976—1980. évi gazda­sági és társadalmi fejlődésének irány­elvei nyomatékosan hangsúlyozták a lakosságnak nyújtott szolgáltatások elmélyítésének éa bővítésének szük­ségszerűségét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy e téren lényeges ja­vulást értün kel. A közelmúltban az SZLKP duna­­szerdahelyi (Dunajskú Streda) járási konferenciáján természetesen ezt a kérdést is napirenden tartották. A konferencia anyaga mélyrehatóan ele­mezte a CSKP XV. kongresszusa gaz­daságpolitikai célkitűzéseinek megva­lósítását, közte a Járás dolgozóinak nyújtott szolgáltatások sokrétű fejlő­dését Is. Nem kis eredmény, hogy az eltelt őt évben a helyi gazdálkodás üzemei erőteljesen fejlődtek, és a fokozatos­ság elvének értelmében egyre na­gyobb feladatot vállaltak a lakosság igényeinek a kielégítésében. A sző­­banforgő vállalatok forgalma — a korábbi öt esztendő valóságához vi­szonyítva — több mint harminchat, a szolgáltatások terjedelme pedig több mint ötvennyolc százalékkal ja­vult. A bevétel összege azonban arra utal, hogy a lakosságnak nyújtott, de a társadalmi alapokból fedezett szol­gáltatások terjedelme gyorsabban nö­vekedett, mint az egyének által fede­zett szolgáltatásoké. örvendetes, hogy a szolgáltatások­kal párhuzamosan a nők foglalkozta­tottsága, a szolgáltatások színvonala Is Javult, s ezáltal növekedett a mun­ka üteme. A helyi gazdálkodás üzemel ered­ményesen kihasználták a munkater­melékenység növekedését befolyásoló összes tényezőt. A kiskereskedelmi forgalom megkö­zelítőleg százharminc százalékos nö­vekedése fényes bizonyítéka annak, hogy stabilizálódott a járás lakossá­gának az ellátása. A szép eredmények mellett persze problémák Is előfor­dultak. Bér húsbői volt elegendő, a választék azonban nem mindig felelt meg az Igényeknek. A hézagot termé­szetesen a baromfihús töltötte ki. A tervidőszak éveiben a CSKP XV. kongresszusa irányelveivel összhang­ban a fogyasztók védelméről Is gon­doskodtak. Ebből a célból bővítették a porciózott és a konyhakész ételek, valamint nyersanyagok választékát, s ezzel egyben a dolgozó nők otthoni munkáját tették könnyebbé. . A lakosságnak nyújtott sokrétű szol­gáltatások soron levő feladatait a pártkonferencia határozataiban kör­vonalazták. Elsőrendű feladatnak te­kintik a lakosság jő minőségű áruval való rugalmas ellátását, az áruforgal­mazás kultúrájának a meghonosítását, az üdültetés színvonalának és az üdü­lők ellátásának szüntelen javítását, a dunai vízlépcső körzetében élő és dolgozó emberek közellátásának a tökéletesítését, a szolgáltató szerve­zetek anyagi-műszaki bázisának komp­­letizálását, a szolgáltatások választé­kának további bővítését stb. A fentiek J6I bizonyítják, hogy a járás szolgáltató szervezeteiben se­rénykedő emberekre nagy és minősé­gileg is igényes feladatok várnak. A hatodik ötéves tervidőszak gazdag tapasztalatainak birtokában kell meg­valósítaniuk az új tervidőszak célki­tűzéseit. Az eddigi tapasztalatok jől bizo­nyítják, hogy a járásban kibontakoz­tatott, tömegeket mozgósító politikai aktivitás a szolgáltató szférában is nagy visszhangra talált. Ezzel magya­rázható, hogy a CSKP XVI. kongresz* szusa ás pártunk megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére szervezett vállalások nemcsak a szolgáltaié szférában, de a kereskedelemben is szép sikerekt hoztak. Ezen q szaka­szon több mint nyolcmillió korona értékű felajánlás született. Ez Is azt bizonyítja, hogy a szolgáltatások és a kereskedelem dolgozóinak sokasága eredményes munkát végez. Biztosak vagyunk benne, hogy mind a szocia­lista felajánlásokat, mind a tervekben megfogalmazott célkitűzéseket a la­kosság örömére sikeresen valósítják meg. —hai—i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom