Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-22 / 47. szám

1980. november 22. SZABAD FÖLDMŰVES BORISZ VASZILJEV: __________________________ Ш PILLANAT «táK VI. Fjodor átfésülte a terepet a tábor­helyen, és közben még egy párocskát megzavart, aztán visszament a komor, félig lerombolt víztoronyhoz. Itt várta ki az aknatámadást, innen ment az utolsó csatába, ezen a meredélyen futott a fekete hajú rádióslány, fel­fogva a szoknyáját... Lenézett a mé­lyedésbe, ahol a híradós központ ko­csijainak kell lenniük, és meg is pil­lantotta őket. A kis ablakon alig ész­revehető fénycsík látszott; az elsöté­títő redőny szemmel láthatóan nem illett rá pontosan. A férfi nesztelenül a kocsihoz lo­­pódzott, be akart nyitni, de mivel az ajtaját zárva találta, bekopogott. Han­gosan kopogott, mint akinek dolga van itt. — Ki az? — kérdezte valaki oda­­bentről, a férfi megismerte a lány hangját. — A tábornok hívat — mondta a lehető legtermészetesebben a férfi. — Mindenki ott van, csak te hiányzol. -. > — A tábornok? — kérdezte megle­petten a lány. — Miféle tábornok? — Hát a mienk. Ki más? — Azonnal megyek! Azonnal!, гг Máskor a férfi felfigyelt volna arra, mekkora boldogság cseng a lány hangjában, de most kisebb gondja is nagyobb volt ennél. — Frissebben — sürgette. — így Is szép vagy. A lány kilépett az ajtón: még égett a villany, a férfi egy pillanatra lát­hatta, hogy a lány arca sugárzik. Az­után a lány becsapta az ajtót, a fény kialudt. — Hová kell mennem? — Oda, a torony mögé — mondta Fjodor. — Eredj előre. A lány se jobbra, se .balra nem né­zett, sebesen kezdett felkapaszkodni a toronyhoz. — Hogyan jutottam eszébe? Fjodor érezte a hangján, hogy a rádióslány mosolyog, és dühbe gurult: — Biztosan megtetszettél neki. Ép­pen jókor mulattad meg, amid van. A lány elhallgatott. Fjodor mögötte haladt. Egyáltalán nem gondolt sem­mire, csak élesen fülelt a hangos éj­szakában, megpróbálta megállapítani, vajon van-e valaki a közelben. Igaz, egyszer felködlött benne a gondolat, hogy amit csinál, bűn, de mindjárt el is hessentette: „Nem mer panaszt e­melni. De még ha bepanaszol is, meg­bocsátanak. Á Győzelem miatt min­denki jóságos,. Odafenn a toronynál megállt a lány. Csodálkozva nézett körül. — Es most? A férfi szótlanul rávetette magát. Hátulról támadott, magabiztos fogás­sal fordította meg és vágta hanyatt a lányt. Rávetette magát: a bal kezét a szájára szorította, a jobbal pedig felfelé ráncigálta a szűk szoknyát. A lány mozdulatlanul feküdt, any­­nyira váratlanul érte a dolog, hogy képtelen volt ellenállni. Az igazat megvallva a férfi számított is erre, a lány azonban gyorsabban felocsúdott, semmint a férfi gondolta volna, és olyan hevesen szegült ellen, hogy si­került lelöknie magáról a férfit. Fjo­dor újra támadott, de a lány ügyesen odébb penderítette a lábával, és gmi­­kor a férfi felugrott, a lány hangosan és tagoltan azt mondta: — Ne mozdulj, vagy lövök! A férfi nem hitte, lépett egyet, a szeme előtt tüstént vakítóan fellob­bant a láng, a golyó közel sivított el mellette. Fjodor ösztönösen hátrált, a lány újra lőtt, most már a levegőbe. A férfi megállt, lihegett: — Nem vagy eszednél... — Menj innét — szólt rá a lány. — Beléd lövök! Fénysugár szegeződött rájuk, meg­világította a híradós lányt: felhúzott lábbal ült a földön, előrenyújtott ke­zében a pisztoly; a földön bepiszko­lódott szoknya a térde fölé csúszott. — Felállni! — rikkantott a járőr­­parancsnok, az alhadnagy. — Fegy­vert leadni!. •> / Folytatjuk) A századforduló igazszavú lírikusa Száz esztendővel ezelőtt, 1880. no­vember 28-án született Pétervárott (a mai Leningrádban) az orosz klasszi­kus líra egyik utolsó és a forradalmi szovjet költészet egyik első kiválósá­ga, Alekszandr Alekszandrovics Biok. A művészet és a tudomány légköré­ben nőtt fel, hiszen szülei, nagyszülei valamennyien e két terület valamelyi­kén tevékenykedtek. Alekszandr Alekszandrovics Biok gimnáziumi tanulmányainak befejezé­se után beiratkozott a pétervári egyetem jogi tanszékére, de 1901-ben átlépett a filológiai tanszékre, mi­után rájött, hogy a jogi tanulmányok iránt nem érez különösebb vonzódást. A filológiai fakultást — a szlavisztika­orosz nyelv szakon — 1906 tavaszán államvizsgázve fejezte be. Házasság­­kötése kapcsán közelebbi kapcsolatba került az orosz tudomány egyik ki­válóságával is. Anyai nagyapja, And­rej Nyikolajevics Beketov révén meg­ismerkedett a világhírű orosz ve­gyésztudóssal, Dimitrij Ivanovics Men­­gyelejevvel, és az egyik lányát vette el feleségül. Biok gyermekkorát édesanyja csa­ládjában töltötte, s ez egész életére, sorsának további alakulására rányom­ta bélyegét. A Beketov családban szinte valamiféle kultusza volt az írott szónak, az irodalomnak. Így vált aztán Alekszandr Alekszandrovics Biok afféle „csodagyerekké“, aki már öt­éves korában szépen csengő gyermek­verseket írt. Amikor 1904-ben megje­lent első verseskötete, a „Versek a Gyönyörű Hölgyről“, már gazdag írói máit állt mögötte, hiszen ekkor már csaknem nyolcszáz vers költőjének mondhatta magát. E versek túlnyomó többségének hősnője a „gyönyörű hölgy“, későbbi felesége, Ljubov Dmitrijevna Mengyelejeva volt. Ebben oz időben Blokot társadalmi és politi­kai problémák még nem foglalkoztat­ták. Első versei tehát, melyekben fel­lelhetők az öntetszelgő individualiz­mus, a fellengzősség, az absztrakt szimbolizmus, de az őszinteség jegyei is, még semminemű szociolégikus vi­láglátást nem tükröztek, ahogy ezt maga is beismerte. Mindez érthetővé válik, ha tudato­sítjuk, hogy 1904-ben, amikor Biok szinte diadalmenetben vonult be a század elejének orosz avantgarde iro­dalmába, az orosz társadalom és az orosz szellemi élet mér a válság sú­lyos jegyeit viselte magán, egyre in­kább kiütköztek a cári Oroszország1 feudálkapitalista rendszerének tör­vényszerű ellentmondásai, Vlagyimir Iljics Lenin pedig már szervezte a munkásosztály történelmi küldetésé­nek jegyében az új típusú forradalmi pártot. Biok Szolovjov dekadens filo­zófiájának uszályába került, s az ő filozófiájának, arc poeticájának szel­lemében írta ekkor számos versét, melyekről később maga is lekicsiny­lőén vélekedett, s beismerte, hogy va­lójában nem értette a századeleji misztikusok filozófiáját, de szerette volna meglelni benne a rejtélyek nyitját. Az 1905-ös oroszországi forradalom már hozott némi változást, néhány új színt és hangot Biok költészetébe, aki kitörve az önmagára kényszerített magányosság és elzárkózottság ele­fántcsont-tornyából már észrevette a szociális problémákat is és írt a nyo­morgó koldusokról, a társadalom számkivetettjeiről is. Ars poeticájá­ban nagy változásokat hozott létre az a körülmény, hogy Biok egyre inkább „felfedezte“ a forradalmi népet, an­nak jelentőségét a társadalom továb­bi alakulása szempontjából. Biok ma­ga ugyan nem volt sem forradalmár, sem szocialista, mégis lelkesen fo­gadta a forradalmat, mert úgy talál­ta, hogy a forradalom feloldja azt az elégedetlenséget is, mely őt eltöltötte. A forradalom hatására írt költemé­nyei még ugyanolyan misztikusak voltak, mint régebbi költeményei, e költeményekben azonban már a sokszorosan megénekelt „Gyönyörű Hölgy“ helyét a „Forradalom-Isten-VSX^XXXXXXXXXXXXXVXX4XX4XXXX4XXXXXXXXXXXXVVXXXXXXX>XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX4VV.>X*V>X>ÄX>XVVXXV*V4XXVV4 A szovjetunió kisebb városaiban is korszerű szállókat építenek. nő“, a „Szabadság-Istenasszony“ és „Oroszország“ foglalta el. A két forradalom — az 1905-ös és az 1917-es — közti időszakban Biok sok szerelmes és hazafias költeményt írt. Ám, még szerelmes verseire is rányomta bélyegét e kor nyomasztó atmoszférája, s ezért még ezek a versek sem árasztanak sok derűt. Ek­kor születtek gyönyörű hazafias ver­sei is, a „Hazám" és „A Kulikov me­zőn“, majd egy önéletrajzi versesre­gényt, a „Megtorlás“-! kezdte el ír­ni. Három énekben szerette volna be­mutatni az orosz értelmiség három nemzedékének életét, de csak a pro­lógus és az első két ének készült el ebből a műből. Az 1917-es februári forradalmat lelkesen köszöntötte, utá­na nagy lelkiismeretességgel látta el kapott új tisztségét: a cári miniszte­rek bírósági kihallgatási jegyzőköny­vének lett irodalmi szerkesztője. Ami­kor pedig elérkezett a világrengető nagy esemény, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom, bár idegenkedett a marxizmus racionálisan ateista rendszerétől és nem igen értette meg a bolsevik forradalom-szervezés tu­datos ideológiáját, mégis megérezte a forradalom történelmi jelentőségét és bizakodva tekintett a jövőbe. Rokon­szenvezett a forradalom élcsapatával, a bolsevikokkal, azok szenvedélyes forradalmisága miatt. A maga módján és a sajátmaga alkotta világkép je­gyében lelkesedett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomért és e lelke­sedésnek adott hangot „Tizenkettő" című poémájában is, amely a legje­lentősebb költeménye. Ez a költe­mény tizenkét vörösgárdista őrjáratá­ról szól, miközben felvillannak a forradalom képei, a forradalom által elsöpört úri világ nevetséges, néha ijesztő figurái. Biok miszticizmusa a­­zonban még e jelentős költeményben is jelen van; a bizakodó, lelkes és vérző Pétervár utcáin haladó tizenkét vörösgárdista, az új világ tizenkét apostola élén árnyalakként halad ma­gasra emelt vörös lobogóval Krisztus­úr, a szegények megváltója, a szebb holnap hírhozója. Biok tehát ezúttal is forradalmiságát vallásosságával pá­rosította. A verset ennek ellenére a vörösgárdisták a magukénak tekintet­ték, plakátokon is terjesztették és sokszor kórusban szavalták. A breszti béketárgyalások idején, 1918 januárjában látott napvilágot Biok másik nagy elbeszélő költemé­nye, a „Szkíták“, melyben a költő az orosz nép világtörténelmi szerepét hangsúlyozta, bár elfogadhatatlan ideológiai alapokra támaszkodva. Ez­után Biok már alig írt verset. A kul­turális és társadalmi életben töltött be komoly tisztségeket: elnöke volt a színházak müsorigazgatási bizottságá­nak, később mint a világirodalmi könyvkiadó lektora dolgozott, majd a költőszövetség pétervári tagozatának elnöke lett. A sok és igényes munka aláásta az egészségét. 1921. augusztus 21-én szívbajban meghalt. Sági Tóth Tibor Pillanatfelvétel a Tajgai történet című szovjet filmből VX>.V\XX\.XX\X4N-^X4XXV4WXWÄX4444\X4N44Vv4NVXVV4V4.VV\VC4'4XWNoSNV4Me4444\XV4XXVVO.X\>^.4X4VSXXXVW.VV^ lev Nyiblájevics Tolsztoj Hetven évvel ezelőtt halt meg Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz regény­író, elbeszélő, drámaíró, az orosz és a világirodalom klasszikusa. Kazány­­ban kezdte meg egyetemi tanulmá­nyait a keleti nyelvek fakultásán. De a tanulás nem megy túl jól, egy év múlva átiratkozik a jogi karra, de ehhez sincs elegendő kitartása. Egyetemi tanulmányait félbe hagy­va, 1847-ben visszatér a Jasznaja- Poljana-i birtokra. Tolsztoj sehol sem találja helyét, ingázik a Jasznaja- Poljana-i csend és a nagyvárosok kö­zött. Tulában a katonaélet vonzásába kerül, ahol ismerkedik az elbűvölő tájakkal és érdekes emberekkel. A kaukázusi garnizonban írja meg első jelentős irodalmi műveit: a „Gyer­mekkor“, a „Serdülőkor“ és az „Ifjú­ság“, „Támadás“, „Erdőirtás“ és a Szevasztopoli elbeszélések. Tolsztoj leszerelése után hazatér és Jasznaja- Poljanán a „szabadnevelés“ szellemé­ben egy nagyregény körvonalai is nyéken több hasonló iskolát létesít parasztgyermekek számára és peda­gógiai újságot indít. Diákokat, fiatal értelmiségieket von be a népoktatás kiszélesítésébe. Azonban a kiteljesedést, a valódi sikereket az írói tevékenység hozza meg számára. Ezidőből származnak jelentős művei a paraszti életről: a „Polikuska“ és a „Kozákok“. Tervei­ben egy nagyregény körvonalai is kibontakoznak, amelyek élete fő mü­­vének, a. Háború és békének megírá­sához szolgálnak alapul. 1862-ben házasságot köt Szofja Andrejevna jBers-szel, egy német származású udvari orvos lányával. A házassága nem nélkülözi a feszültsé­geket sem, de a feleség stabilizáló szerepe nélkül, a nagy Író nem mun­kálkodhatott volna olyan zavartala­nul. Felesége nemcsak a birtok és a család ügyeit intézte, hanem odaadó segítőtársa volt Tolsztojnak az Írói munkában is. Másolta férje kéziratait^ s ez nem kis munka volt, mert a nagy műgonddal alkotó Tolsztoj me­netközben újra meg újra átírta mű­veit. 1863—69 között készült a „Háború és béke“, ez a páratlan szépségű ha­talmas regény a XIX. századi realista próza csúcspontja. Tolsztoj az írás mellett paraszti munkát is végez és családját is ráveszi erre. 1873—1877 között keletkezett másik fő műve, a „Karenina Anna“. A 80-as évektől színműveket is írt. 1889-ben elkezdi írni harmadik „nagyregényét“ a Feltámadást. Ebben a regényében kemény és mélyreható társadalomblrálat született Tolsztoj tolla alatt: vádirat a feudális erkölcs, a bíróságok működése, a száműzetési gyakorlat miatt. Tolsztoj tevékenységét nem szíve­sen nézték a felsőbb hatóságok, de mivelhogy ezidőben már óriási nem­zetközi tekintélye van, Tolsztojhoz személy szerint nem mertek nyúlni, csak az egyház vall nyíltan színt és 1901-ben kiközösíti a pravoszláv kö­zösségből. Tolsztoj tehetsége idős korára sem hanyatlott. Tolla alól olyan késői re­mekművek kerülnek ki, mint a „Had­­zsi Murat“, a „Szergij atya“, vagy az „Élő holttest“ c. dráma. Tolsztojt szo­ros kapcsolatok fűzték az új írói nemzedékhez í$, Csehov és Gorkij is élvezhették barátságát. Maga Lenin is nagyra értékelte Tolsztoj műveit. Szerepéről az orosz és a világirodalomban, Lenin ezt mondta: „Tolsztoj kitűnően ismerte a „falusi“ Oroszországot, a földbirtoko­sok, parasztok életét, és regényeiben nagyszerűen ábrázolta életüket. Tol­sztoj művei a világirodalom legna­gyobb értékei közé tartoznak: Gorkij pedig így emlékezett meg Tolsztojról: „Olyan egyéniség volt, aki országa történetében egy egész korszakot te­tőzött be.“ rp. A budapesti Nemzeti Színház Bratislavában A Csehszlovákiában megrendezett magyar kulturális napok keretében a bratislavaiak is beleízlelhettek déli szomszédaink színházművészetébe. Nem kisebb társulat, mint a buda­pesti Nemzeti Színház művészei láto­gattak el Szlovákia fővárosába, hogy két esti és egy éjszakai előadással kedveskedjenek az ittenieknek. A Hviezdoslav Színházban mutatták be Vörösmarthy Mihály Csongor és Tün­déjét illetve Arnold Wesker angol író Konyha című darabját, a Wesker pro­dukció után pedig az Oj Színpad stú­diószínházában Budapesti Orfeum címmel négy fiatal művész a régi Pest csipkelődő humorát érzékeltette velünk. A magyar reformkorban írt Csongor és Tündéről mindenki tudja, hogy legszebb és legromantikusabb mesejá­téka a magyar irodalomnak. Bratisla­va! színrehozatalára már csak azért is kíváncsiak voltunk, mert a darabot a MATESZ is játszotta. Pénteken este újból zsúfolásig telt nézőtér várta a budapestiek második fellépését, a Konyha című darab be­mutatását. És itt mindjárt meg is jegyzem, hogy ebben a darabban mu­tatkozott igazán meg a vendégtársu­lat nagysága. Pedig a Wesker-műnek alig van összefüggő története, kon­fliktusai sem feszítik pattanásig a nézők idegeit és^ mégis olyasmit lá­tunk, ami mindenkit érdekel. A lélek­telen tömegmunka hajszáját, az alko­tókedvnélküli robotot s az így dolgo­zó emberek elégedetlenségét, civako­dását és a jobb élet utáni vágyát. És éppen az ilyen taposómalomban őrlő­dő emberek megmutatásában és meg­értetésében mérhettük le a vendég­színház igazi nagyságát. Egy nagy­étterem döbbenetesen élethű óriás­konyháját varázsolják ugyanis elénk, ebben sürög-forog az a többtucatnyi konyhai személyzet, akiknek a hajrá­ban elejtett szavaiból is mesterien megértetik azt a mondanivalót a mű­vészek, hogy ezeknek a „robotembe­reknek“ is emberi lelkűk van, ők is szebb élet után vágyódnak, ők is sze­retni akarnak és ők is boldogok sze­retnének lenni. A Wesker-darab elgondolkoztató, da kissé fárasztó megtekintése után tes­tet és lelket felüdítő változást jelen­tett a színháznak az a harmadik elő­adása, amelyet aznap éjjel három fia­tal színész (Benedek Miklós, Császár Angéla, Szacsvay László) és egy zon­gorista (Orosz István) előadásában as Oj Színpad stúdiószínházában kacag­tunk végig. Igaz, hogy kissé régiesek voltak már ezek az 1906 és 1945 kö­zötti évekből összeválogatott kabaré­­tréfák és politikai szatírák, dehát mégiscsak pesti humort kaptunk, azť az akasztófahumort, amelyről olyany­­nyira híres a magyar főváros lakos­sága. Mindent egybevéve szép siker­rel zárult a többek között Kohut Magdát, Agárdi Gábort, Csurka Lász­lót, Máthé Erzsit, Sarlai Imrét és Ma. jor Tamást felvonultató budapesti Nemzeti Színház bratislaval vendég­­szereplése, Neumann János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom