Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-19 / 3. szám

az abraktakarmányt a felhordó szállítószalagjára továbbítja. A takarmánvfajták részarányát a rétegezett anyag magassá­gának változtatásával szabályozzák. A takarmányelőkészítés e módját a pfíbramt Járás Krásna Hora-i szövetkezetében vezették be, és kb. 800 szarvasmarha számára biztosítják a takarmány keverését. 4. Variáns: gépek Munkaműveletek: karmányköltség nem haladja meg a S koronát Különösen Jó viszonyok között a 7 koronát. A CSSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma az eredmények alapján a pelletált TG takarmánykeveréket foko­zatosan besorolta a keverékek kerületi és országos listájába. Ezt a keveréket 1976 óta takarmánycukor nélkül gyártották, helyette melaszt, szárított répát és más összetevőket adtak. Idén s a következő években a TG keverék 4,5 százalék takar­mánycukrot tartalmaz. DoD 3,1, DoD 3, Minor III-l adagolóasztal, 1 db DoD 3, Minor III-l, Minor IV adagoló­dSZtäl UNHN 500, 750 hidraulikus rakodó. Ferde szállítószalagos felvonó. ZJ 15-ös abraktakarmány­tároló és adagoló. ŔZH 1200-as homogénizáló szecskavágó. Ferde szállítószalagos felvonó. A lédús takarmány átvétele és adagolása. A száraz takarmányok át­vétele és adagolása. További lédús és száraz ta­karmányfajták adagolása és rakása az adagolóasztalok­ra. A takarmány ŔZH 1200-as homogénizáló szecskavágó vagy keverő gépbe való szállítása. . Az abraktakarmányok átvé­tele, tárolása és adagolása. A takarmány keverése és részbeni zúzása. A keveréktakarmány szál­lítóeszközökre való Jutta­tása. A J '.karmánykeverő üzemek további típusai még kipróbálás alatt állnak. A takarmánykeverő üzemek létesítésekor, főként ha válla­­lati hatáskörről van szó, olyan telephelyet kell választani, hogy a szállítási távolságok a lehető legkisebbek legyenek, mind a takarmány behordása, mind a tárolókból a takarmány­keverő üzembe, mind a keveréktakarmány Istállókba való szállítása szempontjából. A takarmánykeverő üzem nem meg­felelő elhelyezése az eddigi megfigyelések szerint lényegesen növeli a szállítás költségeit, s így lényegesen rontja a takar­mánykeverő üzem termelésének gazdaságosságát. A CSSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma radikális intézkedésekre készül a szarvasmarha-tenyésztés ál­talános belterjesítésére. A kezdeti kulcsfontosság'ú feladatok egyike a növendékmarhák tenyésztésének belterjesítése. Ez magába foglalja a súlygyarapodás növekedésének belterjesí­­tését az alábbi tájékoztató jellegű napi és állatonként! súly­­gyarapodással számolunk: a borjaknál 6 hónapos korig 740 g, az üszőnevelésben 700 g, legeltetéses üszőtartásban 600 g, növendékmarha-hizlalásban 920 g. A növendékmarhák ked­vező súlygyarapodásával gyorsítható az állatforgó. Igyekez­nünk kell, hogy a növendékmarhák átlagos napi súlygyarapo­dása születésüktől 180 napos korig 700—800 g legyen. Ezek szerint a 180 napos növendékmarhának kb. 165—180 kg-osnak kellene lennie, az üszők- és a növendékbikák közötti megfe­lelő súlykülönbözettel. Az a cél, hogy az 1 kg súlygyarapo­dásra jutó takarmányköltségeket 3 koronával csökkentsük. Ezért a nevelés első Időszakában a takarékossági intézkedé­sek elsősorban a drágább takarmányok megtakarítására irá­nyul. Ilyenek a teljes tej, a tejes takarmánykeverék (Lakto­sen). Ennek az a jellemző vonása, hogy a borjak tejes takar­mánykeverékkel való itatásának időszakát lényegesen lerövi­dítik. A MÓDSZER ALAPELVEI 1. A teljes tej fogyasztását borjanként 50—70 literre kell korlátozni — gyakorlatilag a borjú profilaktőriumban való tartózkodási idejére —, ezzel növelhető a tej árutermelése. 2. A borjak tejes takarmánykeverékkel (Laktosanj való ita­tásának időtartamát úgy rövidíthetjük le, hogy a borjúra jutó fogyasztás kb. 20 kg legyen. A csökkentést az ízletes TG ta­karmánykeverék etetésével kell elősegíteni, amelyet kezdetben tetszés szerinti mennyiségben adhatunk a borjaknak a nevelő istállóba való áthelyezésük első napjától fogva. 3. A préselt TG keveréket a borjaknak íz és fiziológiai szük­séglet szempontjából megfelelő takarmányokból állítják össze és olyan áron, hogy elősegítse a borjúnevelés gazdasági haté­konyságát. 4. A TG takarmánykeverék receptjét úgy módosították, hogy az etetés szervezésének és technikájának leegyszerűsítése ér­dekében a borjakat nevelésük ideje alatt egyetlen keverékkel etethessék. Ez a tény üzemelési szempontból nagy előny. 5. A TG takarmánykeverékből azért készítenek pelettet, hogy növeljék a takarmányozás hatékonyságát és az ízletességet, csökkentsék a kezelést és takarmányozási veszteségeket’ s könnyebbé tegyék a takarmányozás gépesítését. 6. A javasolt (takarmányozási séma szerint) technológia be­­artása s a borjúnevelés ideje alatt a 700 gramm átlagos súlv­­yarapodás elérése esetén az 1 kg súlygyarapodásra jutó ta­A Laktonas „A“ takarmány etetése a gyártó cég javaslata szerint 14—21 napig tarthat, vagyis a borjak 24—31 napos ka­ráig. A Laktonas „B“ takarmány etetése pedig az itatásos idő* szak végéig, tehát a TG takarmánykeverék hasznosítása esetén a borjak 40—50 napos koráig tart. A Therasan készítményt az álaltorvos javaslatár,a 3—5 napig etethetjük. A Laktonas „A“, „B“ fajtának etetését a TG takarmánykeverékes módszer al­kalmazása esetén következetesn be kell tartani. A Laktonas­­fogyasztás csökkentését nem szabad a Laktonas „A“ rovására szervezni. A pelletált takarmánykeverékkel a borjakat 10 napos koruk­tól a nevelés egész ideje alatt etetik. Ez az egyetlen abrak­­takarmány-keverék, amely a táplálás módját műszaki és szer­vezeti szempontból egyszerűbbé teszi. Megemlítjük, hogy a két takarmánykeverék (TKt és ТКг) hasznosításán alapuló etetés a gyakorlatban nehézségekkel jár. Nem ritkaság, hogy a fia­talabb borjakat ТКг és ellenkezőleg, az idősebbeket TKt keve­rékkel táplálják. Erre rendkívüli esetekben kerül sor, amikor a keveréket a mezőgazdasági vállalatnak késve szállítják. Ezeket a szervezeti-technológiai hibákat a TG takarmánykeve­rékes módszer kiküszöböli. A TG takarmánykeverék önmagában képtelen a borjúneve­lés 8 hónapja alatt teljesen fedezni a szabvány szerinti táp­lálóanyagszükségletet. A plusz és mínusz differenciák a neve­lés Idején csak rövid ideig tartanak. Ezzel a módszer javas­latakor számoltunk. A módszer eredményei igazolták, hogy az eltérések a nevelés folyamán nem jártak negatív következmé­nyekkel. . A TG takarmánykeverékes etetési módnak, mint a tejes takarmánykeverékkel (borjútáppal) való itatás csökkentett időtartamával járó módszernek jellegzetes vonása, hogy a borjak súlygyarapodása 60 napos korig alacsonyabb. Ez azon­ban gyorsan kiegyenlítődhet és semmiesetre sem okoz súly­gyarapodás-csökkenést a borjúnevelés egész 6 hónapos tarta­ma alatt. A borjak Laktosannal való itatásának beszüntetése, amire a TG-módszerrel egyszerre kerül-sor, a nagyüzemi vi­szonyok között egyedüli lehetőség, s ahhoz vezet, hogy a bor­jak gyorsan, 2 nap alatt teljesen megszokják a TG takarmány­­keverék fogyasztását. Ezt a tápot fokozott mértékbem kell adagolnunk, és egyúttal a borjának több terimés takarmányt kell adnunk, mivel a borjakból minél hamarább kérődző álla­tokat akarunk nevelni, amelyek alacsony takarmányköltségek mellett nagy súlygyarapodást képesek elérni. A módszert az etetőautomatákkal ellátott borjúistállókban is alkalmazhatják. Ezt a módszert 1978-ban a kutatók kipróbál­ták néhány mezőgazdasági vállalatban. Az alábbiakban ismer­tetjük a technológiai alapelveket és a tapasztalatokat: Erre az etetőautomaták használatának két módját választhatjuk. a) A Laktosant automatából etetjük, amely a nap folyamán a következő időbeli ütemterv szerint adagol: Először 6-tól 8 óráig, Másodszor 11,30-tól 13 óráig, Harmadszor 15,30-től 18,30-íg. Az éjszakai szünet 11 és fél óráig tart. Ezt az időbeli ütem­tervet a helyi viszonyoknak megfelelően módosítjuk. A borjak a Laktosant reggel 6 és 7 óra között és délután 17,30 és 19,30 óra között fogyasztják a legintenzívebben. A második itatáskor, azaz 11,30 és 13 óra közöt kevés Lakto­sant fogyasztanak. b) A második módszer esetén az etetőautomatába reggel be­töltik a napi Laktosan-adagot és ettől fogva állandóan nyitva tartják. Amikor a Laktosan napi adagja elfogyott, az etető­automatát már csak ivóvízzel szabad megtölteni. Ennél a mód­szernél ajánlatos a Laktosant 1:9 vagy 10 arányban hígítani, hogy meggátoljuk az állatok esetleges túltáplálását. Az 1978- ban végzett kísérletek folyamán mindkét a), b), módszer al­kalmazása esetén 20—25 kg borjankéntl Laktosan-fogyasztást értek el az egész itatásos időszak alatt. A borjak TG szemcsézett takarmánykeveréken alapuló táp­lálási módszerét a mezőgazdasági vállalatokban elért sikeres eredmények alapján gyorsan fejlesztették. Ezt a módszert a kerületi mezőgazdasági igazgatóságok kb. 30 ezer borjú eseté­ben alkalmazták és néhány járásban az egész borjúnevelés­ben. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a módszert nem min­den esetben alkalmazták maradéktalanul. Később a takar­mánykeverékből kihagyták a takarmánycukrot, ami a takar­mányozási érték és az ízletesség rovására ment. Ennek elle­nére ezt a módszert megfelelő eredményekkel alkalmazták. Haladó tapasztalatok iskolája V. TANANYAG A jó takamántftartósítás, az avatok szakszeri etetésének jelentősége s a termelőképesség továbU növelése Hazánk állatállománya részére a takarmányszükségletet gyakorlatilag a mezőgazdasági földterületnek 80 százalékán termeljük. Ezzel párhuzamosan a takarmányhozum-költségek az állati termékek önköltségeinek csaknem 65 százalékát te­szik ki. A szarvasmarhaállomány emészti fel a terimés takar­mánytermelés több mint 90 és a takarmánygabona 40 száza­lékát. Komoly problémát jelent a terimés takarmányok terme­lőhatásának a hasznosítása. Jelenleg a töménytakarmányok tápanyagainak termelőhatását csupán 60—90 százalékban használják ki. A CSKP KB 1975 októberi plenáris ülésén kitűzött és a CSKP KB 13. ülésén lebontott stratégiai célok időtartamát, azaz a szemestermények termelésében az ürtellátottság eléré­séi s az élelmiszertermelésben az önellátottság fokozását je­lentős mértékben befolyásolja majd az, hogy mennyire leszünk képesek mozgósítani a terimés takarmányok hasznosításában rejlő tartalékokat. A megoldás súlypontja a terimés takarmányokkal való gaz­dálkodás komplex ésszerűsítésében és az állatok táplálása tudományos irányításának érvényesítésében van. E probléma­kör az alábbi két alapvető szakaszból áll: Az első szakasz a terimés takrmányok termelését, betakarí­tását és tartósítását foglalja magába. A tarimés takarmányok tartósítása és tárolása során még eddig nem sikerült megfelelően csökkentenünk az anyag- és tápanyag-veszteséget Ennek egyik legfőbb oka a szilázs- és szenázstárolók el­aprózottsága és viszonylag kis kapacitása, valamint a széna­­betakarítás kockázatossága. A második szakaszt időben és térben a takarmányoknak a tárolók és az etetővályúk közötti kezelése határolja. Ennek egésze magába foglalja a terimés takarmányok bel­­tartalmi értékének növelését, a takarmányozás- szervezését, technikáját és technológiáit, s befejeződik a takarmányok ter­melésben való értékesülésének a folyamata. Az ésszerűsítés lehetőségei itt legalább olyan jelentősek, mint az első sza­kaszban. A minőségi eltérés abban van, hogy a második sza­kaszban az ésszerűsítő intézkedések legfőbb célja nem a ter­melés és a takarmányok használati értékének megőrzése, hanem azoknak a termelésben való maximális hasznosítása, amelynek gyakorlati eredménye a termékegységre jutó táp­anyagszükséglet csökkentése. A takarmányok tartósításának célja, hogy kis . veszteséggel megőrizzük a beltartalmi értéket, jó minőségű és ízletes szl­­lázst, szenázst és szénát készítsünk kielégítő gazdaságosság­gal. A FEHÉRJÉS ÉS A FEHÉRJETARTALMÚ TAKARMÁNYOK friss Állapotban való silozAsa E takarmányok tartósítása viszonylag nagy, átlagban 25—35 százalékos veszteségekkel jár. Ezeket egyrészt a takarmá­nyok nagyobb nedvességgel járó magasabb erjedési foka, más­részt a szilázsból elcsorgó lé nagyobb mennyisége okozza. Az ebből eredő veszteség eléri a 15. százalékot. A silóié körül­belül hat százalék szárazanyagot tartalmaz, amelyben igen értékes, könnyen emészthető tápanyagok vannak, a szénhid­rátokon kívül egyszerű nitrogénanyagokat, ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaz. Az elcsorgott silóié károsítja a felszíni vizeket, árt a halgazdaságnak, szennyezi a talajvizet, illetve az ivóvíz-forrásokat. Ezért friss takarmányt csak ked­vezőtlen éghajlati viszonyok között silózzunk. A friss takarmány silózásának módszerét a nagyobb száraz­anyag-tartalmú takarmányok tartósításának módszerével he­lyettesítettük. Ez t a takarmányok előzetes fonnyasztásával 1 érjük el. Tartósan kedvezőtlen, nedves időjárás esetén a le­kaszált takarmány fonnvasztása nem lehetséges, s a növény­zet öregedése miatt a betakarítást nem lehet elhalasztani, akkor kénytelenek vagyunk az első módszer alkalmazására. Bevezettük a friss takarmányok fonnyasztás nélküli silózá­sát, hét-tíz százaléknyi rövidre szecskázott szalma hozzáadá­sával. Ezt a módszert a 25 százalékon aluli szárazanyag-tar­talmú silókukorica begyűjtése után is érvényesítjük. A szal­ma, a silótakarmány tömegét növelő tényező, a silőlevet ma­gába szívja, s a takarmánnyal azonos anyagot alkot, tömegét kedvezően növeli. TAKARMÁNYOK TARTÓSÍTÁSA NAGYOBB SZÁRAZANYAGGAL Kaszálás után a mezőn fonnyasztással elért nagyobb száraz­anyag-tartalmú takarmányokat betonból készült vagy a földbe ásott (ideiglenes) silóvermekben vagy betonból, fémből, fából készült, felül nyitott vagy zárt toronysilóban is tartósíthatjuk. A silóvermekben való tartósítás. Az eddig használatos, csu­pán 1,5—2 méter mély silóvermek nem megfelelőek. A 30—40 százalék szárazanyag tartalomra s a szalmaszecska hosszúsá­gára (5—7 cm) való tekintettel ennek a tartósítási módszer­nek a legalább négy méter mély silővermek felelnek meg a legjobban. A silóvermek nagyságát, szélességét, hosszát és mélységét a betöltés időtartamától, tehát a betakarító gépsor teljesítményétől függően kell meghatározni. A két méter mély silóárok esetében a Cetöltésnek nem kellene meghaladnia a 2—3 napot. A mélyebb silóárkok esetében a betöltés idő­tartamát kissé meghosszabbíthatjuk, mivel a szecskázott ta­karmány nagyobb vastagságú rétegének az alsó rétegek az oxidációval szemben védettebbek, mivel ezekből a levegő tö­kéletesebben kiszorul. Amennyiben naponta 100 tonna fony­­nyasztott takarmányt tudunk a silóvermekbe tölteni, akkor a 300 tonnát befogadó silóvermeket három nap alatt megtölt­hetjük, s ez kielégítő. A fonnyasztott takarmány jó minőségének silóvermekben való megőrzése szempontjából fontos, hogy azt 15—20 cm-es rétegenként jól legyúrassuk. A silóvermes tartósítási módszer­nek ez alapvető műszaki feltétele. Ezzel biztosítjuk a takar­mányban levő levegő kiszorítását, s ugyanakkor lehetővé tesszük, hogy a silóvermekben hosszabbra szecskázott takar­mányt tárolhassunk, mint a szenázstornyokban. A gyúratás időtartama, amelyet nehéz szállítóeszközökkel végzünk, a ta­karmány szárazanyag-tartalmától és a szecska hosszától függ. A nagyobb szárazanyag-tartalmú takarmányok tartósítása mellett a folyamat kedvező lefolyása a technológia betartásá­val nem igényel tartósítószereket. A silóvermeket megtöltés után feltétlenül le kell zárni. Ezt plasztiklepedővel végezhet­jük el a legjobban. A lepedőt használjuk a silóvermek letaka­rására akkor is, ha a silózást például éjszakára, vagy kedve­zőtlen időjárás miatt megszakítjuk. A módszertan azt javasolja, hogy a silóvermekbeu tárolt fonnyasztott takarmánynak legalább 30—40 százalékos száraz­anyag-tartalma legyen. A felső határ a legnagyobb fehérje­­tartalmú növényzetre, főként a lucernára, az alsó határ pedig a fűnövényzetre vonatkozik. A technológia betartásával a fű­növényzetet is lehetséges 40 százalékos szárazanyag tartalo­mig fonnyasztani. A szárazanyag-tartalom határát azonban nem tanácsos túllépni. Tudatosítanunk kell, hogy a silóverem tartalmát a nagy felület, tehát az oxidáció következtében be­álló nagyobb veszteségek lehetősége veszélyezteti. Tömörítés­kor a korlátozott felső határú szárazanyag tartalmat kell vá­lasztanunk, mivel minél nagyobb a szárazanyag-tartalom, an­nál nehezebben lehet kiszorítani a takarmányból a levegőt. Amennyiben a tartósított takarmány szárazanyag-tartalma legmagasabb, vagyis 40 százalék körüli — ami gyakorlatilag a szenázstoronyban tárolt takarmány szárazanyag tartalma alsó határának felel meg — a mezőgazdasági gyakorlat „siló­­verem-szenázs“-nak nevezi. A takarmány szárazanyag-tartalmának a meghatározása mind a silóárkos, mind a silótornyos tartósítás során jelentős

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom