Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-19 / 3. szám

és igényes feladatot Jelent a betakarítás időpontjának mégha-* tarozása szempontjából. A kezdők úgy segíthetnek maguknak, hogy a fonnyasztás ideje alatt a takarmányminták (kb. 5 kg-os) súlyát kísérik figyelemmel és a súly (víz) csökkenésé­ből ki lehet számítani a szárazanyag-tartalom növekedését. A szárazanyag-tartalom üzemi meghatározására azonban elő­nyös az egyszerű laboratóriumi berendezés használata. Ennek segítségével betakarításkor a takarmány szárazanyaga néhány perc alatt megállapítható. Ilyen infralámpás szárító berende­zést például a Labora n. v. szállít. A silótornyoknak az az előnye a vermekkel szemben, hogy a takarmányt vertikálisan, tehát kisebb felületen tárolják. Ez lehetővé teszi a betakarító és a takarmányozó gépsorra való könnyebb rákapcsolást, hátránya viszont, hogy a siló­toronyba töltött takarmányból a levegőt nehezebben lehet ki­szorítani, mivel hiányzik a tömörítés. Ezért kell a toronyba töltött takarmányt rövidebbre szecskázni, mint a silóvermek­ben tartósítottat. A RÉPAFEJ TARTÖSlTASA A répafej tartósításakor főként a lé elcsorgása és az erje­dési folyamat nem megfelelő lefolyása miatt érzékeny, 50 szá­zalékot is elérő veszteségek keletkeznek. Ez az állapot tart­hatatlan. . A veszteségek csökkentése érdekében 1975-ben olyan tartó­sítási módszert próbáltak ki és javasoltak a gyakorlatnak, hogy a durvára zúzott répafejet 8—10 százalékra rövidre szecskázott szalmával adagolóasztalok és a kapcsolódó szállí­tókkal silóvermekbe töltik. A sílóvermekben az anyagot bul­dózerrel egyengetik. A szilázs készlete a szalma hozzáadásá­val célszerűen növekszik, a szalma felfogja a kicsorgó levet és a szilázsban önmaga is jól hasznosul. A královcei és a čelechovicei szövetkezetben 1976-ban szer­zett tapasztalatok alapján, aztán 1977-ben, majd 1978-ban na­gyobb mértékben kipróbálták az új módszert. Legfontosabb elv, hogy a répafej szárazanyag-tartalmát a mezőn, rendeken való fonnyasztással növeljék. E célból a répafejet kétszaka­szosán takarítják be, vagyis módosított nyesővei rendekre rakják, majd néhány napig fonnyasztás után a forró levegős szárításra, vagy közvetlen takarmányozásra szállítják. A répafej szárazanyagának növekedése jó feltételeket te­remt a répafej tartósítására. Erre nagyon jók a forrólevegős szárítók. A módszer nagy mértékben lügg a répabetakarítás­kor uralkodó éghajlati viszonyoktól. Meg kell oldani a beta­karító és a szállító gépsorok géptechnikai kérdéseit, főként a répafej hiányos betakarításából eredő veszteséget. A tartósítási módszereket összevetve megállapíthatjuk, hogy amíg az első módszer, vagyis a répafej szalmaszecskával együttes silózását bármilyen időjárási viszonyokban végre­hajtják, addig a másik módszer sikere már az időjárástól függ, ezért a betakarítási időszaknak csupán az első harma­dában vagy felében fogják érvényesíteni. ígéretesnek mutatkozik a Katušicei Állami Gazdaságban (Mladá Boleslav-i járás) meghonosított répafej-silózási mód­szer is. A répafejet speciális rakodóval szalmával együtt 6—8 méter magasra rétegezik tömörítés nélkül. A cukorgyárak az utóbbi években a répaszelet cukortalaní­­tásának új módszerét, az ún. kontinuális diffúziót alkalmaz­zák, amely fokozatosan tért hódított minden cukorgyárban. Az így nyert cukorgyári répaszelet vékonyabb, rövidebb és kevésbé összetartó, ezért tartósításkor könnyebben megpuhul és kenődik. A mezőgazdasági vállalatok nehezményezik az új répaszelet ezen tulajdonságait, panaszkodnak, hogy a répasze­let kevésbé ízletes és a hagyományos eukorgyári répaszelet takarmányértékéhez viszonyítva az állatok termelőképessége újabban nem kielégítő. A cukorgyári répaszelet silózásakor fontos tényező a víz­tartalom. A Csehszlovák Szabvány értelmében a cukorgyári répaszelet 92 százalék vizet tartalmazhat. Ezért a cukorgyá­rak a répaszelet minőségének növelése érdekében a száraz­anyag-tartalmát sajtolqk segítségével 12—15 'százalékra nö­velik. Ez nemcsak a répaszelet minőségének javítása szem­pontjából fontos, hanem azért is, mert ezzel csökken a szelet súlya és vele együtt a szállítási költség is. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a cukorgyári répaszelet száraz­anyagának növelésével járó előnyök ellensúlyozzák a konti­nuális diffúzió'okozta tulajdonságokat, ezért a répaszelet szá­razanyagát sajtolással mindenekelőtt a cukorgyárakban kel­lene növelni, ahol bevezették a kontinuális diffúziót. SZÉNAKÉSZlTÉS A nagyüzemi követelmények szempontjából alkalmatlannak bizonyult néhány szénakészítési módszer. Jelenleg a szecská­­zógéppel végzett betakarítást és a rácsozaton végzett utánszá­­rítást tekintjük a legígéretesebbnek. E módszer hátránya a nagy levélpergési veszteség. Csökken a széna beltartalmi ér­téke. Nagy jövője van a magajáró gépekkel történő széna betaka­rításának. E módszert főleg о dombos területeken tudják ér­tékelni, ahol nincs lehetőség a nehéz silókombájnok haszná­latára. A szénatárolás más módszere a tornyokban való után­szárítás, amelyek külföldi típusát a hazai követelményeknek megfelelően módosítottuk. Előnyös lenne, ha a szénát nem az eddigi 60—70 százalékos, hanem kisebb, kb. 50 százalékos szárazanyag-tartalommal takarítanánk be és szállítanánk a toronyba. A kisebb szárazanyag-tartalom lehetővé tenné, hogy lerövidítsük a takarmány mezőn való fonnyasztásának időtar­tamát, mert ez érzékeny veszteséggel jár. Ugyanakkor a fony­­nyasztás csökkentésével kiküszöbölhetnénk az időjárás beha­tásával kapcsolatos kockázatot is. A terimés takarmányok tartósításának döntő módszere a si­lózás és a szenázsolás. Ezért be kellene tartanunk a javasolt technológiát, főleg az alábbiakra kellene ügyelnünk: a) A silóverem és a silótorony gyors megtöltésére, hogy meggátoljuk a takarmány hosszabb ideig tartó érintkezését a környező levegővel. Ezért a két méter mély silóvermet és a hat méter átmérőjű kis befogadóképességű 6ilótornyot két-három nap alatt, a négy méter mély nagy befogadóképességű siló­vermet és a nagy befogadóképességű (9 m átmérőjű és na­gyobb) silótornyot 5—7 nap alatt ajánlatos megtölteni. b) A takarmány megfelelő rövidre való szecskázására, amely­nek hossza a silóvermek esetében öt cm, a silótornyokéban pedig 2—3 cm. Minél rövidebb a szecska, annál könnyebben tömöríthető a silóveremben a takarmány. A silótornyokba töltött szecska hosszának még ennél is nagyobb a jelentősége. Itt nincsen tömörítő berendezés, ezért a takarmány közé szo­rult levegőt csak a felső rétegeknek az alsóbbakra gyakorolt nyomása szorítja ki. Minél rövidebbre vágjuk a szecskát, an­nál nagyobb lesz a takarmány térfogatsúlya, tehát az általa gyakorolt nyomás is, és annál tökéletesebben zárja ki a leve­gőt. c) A tartósító-térség kifogástalan és tökéletes lezárására. Ez a felület nagyságára való tekintettel a silótornyok esetében megfelelőbb, mint a silóvermekben. Fontos, hogy a tartósító­térségeket megtöltés után azonnal befedjük. A befedés elodá­zása következtében a takarmány felső rétege huzamosabb ideig érintkezik a levegővel, bemelegszik, a hő átterjed az alsóbb rétegekre is, és megbomlik a tejsavas erjedés. Ez meg­zavarja az erjesztés folyamatát. A terimés takailnányok nemesítésének és beltartalmi értéke növelésének formái közül az alábbi módszereket emeljük ki: 1. Kazlazott takarmányszalma ammóniák«« kezelése. A kazlazott szalma vízmentes ammóniákkal való kezelését viszonyaink között az utóbbi három évben alkalmazzuk. A módszer jelentősége abban van, hogy a szalmát nitrogén­­anyagokkal dúsítjuk, növeljük a szervesanyag emészthetősé­gét, javítjuk a szalma ízletességét, s amennyiben a szalmát penész, gomba vagy baktériumok támadták volna meg, előse­gítjük annak közömbösítését. A módszer lényege, hogy az ammóniákozásra szánt szaba­don kazlazott szalmát plasztiklepedővel légmentesen befedjük, és injektorokkal a kazalba bizonyos mennyiségű vízmentes ammóniákat juttatunk. Az állatok szívesen fogyasztják az ammóniákos szalmát. Egy fejlett szarvasmarhával naponta 4—5 kg ammóniákos szalmát etethetünk. Bebizonyosodott, hogy a szarvasmarha szívesebben fogyasztja az ammóniákos szalmát, mint az am­móniákkal nem kezeltet. 2. Silótakarmány ammóniákozása. A friss fíinüvényzetből, herefélékből, alacsony szárazanyag­­tartalmú kukoricából, valamint a répafejből és a cukorgyári répaszeletből készített szilázsra nagy, kb. 4,00 pH-értékű kém­hatás jellemző. A savanyú kémhatást jelentős mértékben az ecetsav befolyásolja, mivel a tartósított takarmányok nagyobb nedvességtartalma esetén éppen az ecetbaktériumok szapo­rodnak gyorsan. Az ecetsav csípős íze lerontja a szilázs íz­anyagát. A fogyatékosságokat a szilázs ammőniákozásával kü­szöböljük ki. • Célunk ezzel: 1. Az ammóniák megfelelő oldatával csökkenteni a szilázs savanyúságát; 2. Növelni a szilázs nitrogénanyag-tartalmát. Ez különösen fontos a szénhidrátbs, a kukorica-, répafej- és répaszelet­­szi lázsoknál. A módszer lényege: A szilázst ammőniáRos vízzql átnedve­sítjük, 1 mázsa szilázsra 1 liter 25 százalékos, vagy 2,5 liter 10 százalékos ammóniákos vizet számítunk. A szilázs ammóniákozása következtében fokozódik a takar­mány emészthető nitrogénanyaga is, méghozzá kb. 0,4—0,8 százalékkal. Ezek szerint az alacsony szárazanyagú kukorica­­szilázs emészthető nyersfehérje-tartalma az eredeti 0,7-ről 1Д—1,3 százalékra emelkedik. Különben azt is hozzáfűzhet­jük, hogy 20 kg ammóniákos vízzel dúsított szilázs takarmá­nyozása hozzávetőleg annyival növeli a takarmányadag emészthető nyersfehérje-tartalmát, mint 99—100 g karbamid etetése. Az ammóniákos vízzel való kezelés biztonságosabb, mivel a keletkező ammónsavak plasztikus táplálóanyagként túlsúlyban hasznosulnak, de nem a bendő míkroflórájában, mint a karbamid. Ezért az ammóniákozott szilázs takarmányo­zásakor nem kerülhet sor az állatok mérgezésére. V A SZILÄZS AMMÖNIAKOZASABAN SZERZETT GYAKORLATI TAPASZTALATOK A szilázs ammóniákozása a gyakorlatban 1960 óta nem fej­lődött ki, mivel a kézi permetezés igen fáradságos. A szilázs ammóniákos vízzel való későbbi injektorozása is nehézségekbe ütközött. Csak 1974—1975-ben fejlesztették ki az új, célszerű módszert, például az RU—5 típusú kocsi, vagy a VSZ—140 silóklszedő segítségével. Ennek az az elve, hogy az ammóniá­kos vizet öneséssel a kiszóróhoz vezetik és a szilázst jói ösz­­szekeverik. A szilázs ammőniákozásának módszerét a savanyú sllótakar­­mányok minőségének és ízletességének növelésére Irányuló törekvések szerves részének kellene tekinteni. 2. Variáns: Eszközök T 174, UNHZ 500, 750 típusú hidraulikus rakodó. DoD 3, DoD 3,1, Minor I1I-1-1 adagolóasztal. 1. Szállítószalag. Takarmányozó kocsik, traktor­ral vontatott és függesztett pótkocsik. Munkaművelet: A takarmányok meghatároz zott részarányban való jut* tatása az adagolóasztalra. Takarmánykeverés. A takarmánynak az adago­­lóasztalról szállítóeszközök­­re való juttatása. A takarmány istállókba való szállítása. A TAKARMÁNYOK OPTIMÁLIS HASZNOSÍTÁSÁNAK IRÁNYAI A táplálóanyag-értékesülés alacsony hatékonyságának oka egyértelműen a terimés takarmányokkal való gazdálkodásban uralkodó hiányosságokkal magyarázható. Hazánkban a mezőgazdasági termelés összpontosítási és sza­kosítási folyamatának jelenlegi szakaszában komoly problémát jelent a növénytermelés állattenyésztési termeléshez viszonyí­tott gyors ütemű összpontosítása és szakosítása. A szarvas­marha-tenyésztés műszaki bázisának a nagyüzemi technológia alapján történő átépítése viszonylag hosszú ideig tartó folya­mat. Ilyen feltételek között igen előnyösnek tűnik a növény­­termesztés nagyüzemi összpontosítása. A szarvasmarhatartás összpontosítása objektíve alacsonyabb mértékű. Viszonylagos elaprózottságával, a takarmánykeverékek központi juttatása útjáh, s a szarvasmarhák táplálásának tudományos irányításá­val megfelelő módon valósítható meg. A körzeti laboratóriumok bekapcsolásával s a számítás­­technika kihasználásával Is számolunk. A takarmánykészítő (takarmánykeverő) üzemek alapvető termelésgazdasági fel­adata a szarvasmarha-tartásban felhasznált terimés takarmá­nyok minőségének a fokozása. A takarmánykeverő üzemek körzetében teljesen vagy többnyire megszüntetjük a terimés takarmánytárolók és bizonyos szarvasmarha-istállók közötti eddigi kapcsolatokat. Összpontosított gazdálkodást és eloszlást vezetünk be. En­nek műszaki-termelési központja a takarmánykeverő üzem. Szervezeti szempontból a terimés takarmánykeverő üzemnek vállalati szervezeti egység jellege van. A keverőüzemeket a konkrét megoldások jelentős különbözősége mellett nagyjából a következő két csoportra oszthatjuk: ф egyszerűen felszerelt takarmánykeverő üzemek, amelyek a raktárak és az istállók között kialakulóban levő átkapcso- Iási rendszer kiegészítőjeként működnek. Hatáskörük a teri­més takarmányoknak csupán néhány fajára és a mezőgazda­­sági vállalat, vagy az állami gazdaság gazdasági központjának csak egy részére terjed ki. v # központi takarmánykeverő üzemek, amelyek hatásköre kiterjed a vállalatra, vagy az állami gazdaság központjaira. Minden terimés takarmányfajtával központilag, a takarmány­keverő üzemen keresztül gazdálkodnak. Az üzem elosztja a keveréktakarmányt a hatáskörébe tartozó istállók között. Az említett két formán kívül amelynek alapja a kiépítés alatt álló raktárokra való kapcsolódás, fokozatosan létrehoz­zuk a takarmánykeverő üzem környékén elhelyezett nagyka­pacitású tárolókkal felszerelt takarmánytermelő központokat. Azzal számolunk, hogy a vállalatok szervezeti alakulatai foko­zatosan a növénytermesztést és az állattenyésztési termelést összekapcsoló láncszemmé válnak. JAVASLAT A TAKARMÄNYKEVERO ÜZEMEK LÉTESÍTÉSÉRE A takarmánykeverőket a termelésszervezeti küldetésnek megfelelő meghatározott kapacitással létesíthetjük. Ezeket alapjában véve két csoportba sorolhatjuk: X. egyszerű felszerelésű takarmánykeverő üzemekre, ame­lyeknek tárolói az istállókra való kapcsolódás szerves része­ként működnek; 2. központi takarmánykeverő üzemekre, amelyeknek hatás­köre kiterjed a vállalatokra, vagy az állami gazdaság köz­pontjára. Az egyszerű berendezésekkel rendelkező takarmánykeverő üzemeket olyan gépekből állíthatjuk össze, amelyek minden mezőgazdasági vállalatban rendelkezésre állnak. Az egyszerű takarmánykeverő-gépsorok összeállításának le­hetősége: I. Variáns: Eszközök: Munkaművelet: Az 1. variáns gépsorának kihasználása jó példájaként említ­hetjük a domažlicei „Moravan Efsz“-t. A szövetkezetben a szarvasmarhákat három helyen szállásolták el. Minden lédús takarmányt szalmával kevernek. A takarmány keverését egy öt tagú csoport végzi. A csoportot a következő gépekkel látták el: 2 db Z—5611 traktor; 1 db Z—8011 traktor; 1 db Z—4611 traktor; 1 db MUJZ—500 hidraulikus rakodó; 1 db szállítósza­lag; 3 db T—032 istállótrágya-teregetö. A KEVERÉS MŰSZAKI FOLYAMATA A tárolóból a szalmát szállítószalaggal megfelelő mennyi­ségben a trágyateregetőkbe rakják, majd bevontatják azokat a silőtárolóba, ahol meghatározott mennyiségű szilázst a trá­gyateregetőkbe raknak. A takarmányt onnan a takarmány­előkészítőbe viszik, ahol a trágyateregető kiürítésekor a ta­karmány összekeveredik. Így takarmányoznak a nyáron Is, amikor a szalmát zöld­­takarmánnyal és még szilázzsal is keverik. Takarmányozásra répafej- és kukoricaszilázst használnak. Az állatcsoportok ta­karmány adag júna к összetételét, valamint a takarmányfajták keverésének részarányát a főzootechnikus határozza meg, A takarmányadagokat úgy állítják össze, hogy az állatcso­portok répafej-, vagy kukoricaszilázst kapnak, így a két szi­lázst nem szükséges összekeverni. A nyári Időszakban az álla­tokkal zöldtakarmányt és szilázst Is etetnek. Az egyik esetben zöldtakarmányt kevernek szalmával, a másikban pedig szi­lázst. A szövetkezet főzootechnikusa által vezetett takarmá­­nyos csoport a munkaműveleteken kívül még a szemestakar­mányok, a széna és a szarvasmarhák elszállítását Is ellátja és más munkálatokat is végez. Ehhez további gépekkel és munkaerővel rendelkezik. A terimés takarmányokkal való ellátás ezen módjának elő­nye, hogy: 1. minden istállót olyan fajta és mennyiségű takarmánnyal látnak el, amennyit a takarmányozási terv előír; 2. a rakodókat jobban kihasználják mint azelőtt, amikor minden farmnak meg volt az önálló takarmányozó csapata; 3. a takarmány trágyateregetőkkel való keverésével kapcso­latban a szállítás iránti követelmények lényegesebben nem növekednek, mivel a takarmányt a tárolóból ugyanúgy szállít­ják az előkészítőbe, mint azelőtt. TECHNOLÓGIAI FOLYAMAT A beszállított takarmányt az adagolóasztal összekeverte, majd a szállítószalag továbbította. A keverőüzem állóeszközei­nek az ára 86 ezer korona volt. Az 1 órára jutó villanyáram­szükséglet 14,7 kwő volt, a hidraulikus rakodó üzemanyag­szükséglete 5,84 liter. 3. Variáns — a Repyi Mezőgazdasági Gépkísérleti Kutatóintézet javaslata szerint Gépek: t)oD III, DoD 3,1, Minor 111,1, DKO—12-es adagolóasztal. Ferde szállítószalagos felhordó. PŠ 1000/350-es terelőlemezes keverőcsiga. Szállítószalagos felvonó Munkaműveletek: Takarmányátvétel. A takarmány az adagoló­asztalról a felhordóra kerül. A takarmány keverése. A takarmány istállóba vagy szállítóeszközökre való juttatása. T 174, UNHZ 500, 750 típusú hidraulikus rakodó. Takarmányozó kocsik (számu­kat a szükséglet és a szállítás távolságának megfelelően álla­pítják meg). A takarmány részbeni ke­verése és a takarmányozó kocsikra való rétegezése. A takarmánynak az istálló­ba szállítása, a vályúkba vagy az előkészítőkbe való lerakása. az abraktakarmAny-tArolök A beszállított takarmányt az adagolóasztalra billentik, ahon­nan folyamatosan Jut a ferde szállítőszalagos felhordóra, amelv az anyagot a takarmányelőkészítőben ..lerakja . A ta­karmány keverését és továbbítását keverőcsiga végzi, amely

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom