Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-21 / 29. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES 1979. íölins ZL Vizeink védelme - nemzedékek életének feltétele! Szocialista rendszerünkben mintegy harminc évvel ezelőtt a termelőalapok létrehozása okozta a legnagyobb gondot. Azóta Szlovákiában az ipari, a mezőgazdasági és a szolgáltató vállalatok sokasága épült fel. Ez azonban újabb gondokat, például a vizek szennyezettségét vonta maga után. Az élő környezetet erősen szennyező vállalatok és üzemek hálózatának az építése során — valljuk be őszintén — nem gondoskodtunk a védelmi berendezések létrehozásáról. Ezeknek Intézményes építése sajnos már csak akkor került napirendre, amikor ezt környezetünk túlzott szennyezettsége halaszthatatlanná tette. Köztudott, hogy élő vizeink — főleg folyóink és patakjaink — a gyöngébb szennyezettséget „elviselik“. A víz ugyanis az egyedüli olyan eleme a természetnek, mely — amennyiben a szennyezés nem folyamatos és nem lépi túl az elbírhatóság határát — önmaga, vagyis emberi beavatkozás nélkül megújul, azaz megtisztul. Legutóbb egy sajtóértekezleten az újságírókat arról tájékoztatták, hogy Szlovákiában a folyóvizek összesen 45 ezer kilométert tesznek ki. Ebből 7500 kilométer a vízgazdálkodás tekintetében nagy jelentőségű folyó, s ennek 2500 kilométeres szakasza különféle vegyszerekkel annyira szennyezett, hogy vize a legkisebb mértékben sem hasznosítható. Mindenkinek tudnia kellene, hogy az életkörnyezetünket szennyező különféle hulladékanyagoknak tökéletes likvidálása azért szükséges, mert ezek a folyó- és talajvizeket szennyezik. A vízgazdászok szerint nem feltétlenül szükséges, hogy a szennyvizeket olyan tökéletesen tisztítsuk, hogy ezek fogyasztásra alkalmassá váljanak. Tisztításuk csak olyan mértékben szükséges, hogy a folyókba jutva, ne bontsák meg az élővíz biológiai egyensúlyát. Ha az erősen szennyezett folyóknál ezt el tudnánk érni, akkor azok bizonyos időn belül önmaguktól megtisztulnának. A sZenynyezés mértéke azonban esetenként már olyan nagy, hogy a biológiai egyensúly megbomlása miatt a folyók némelyike holt vízzé vált, s a szenynyezés felszámolásával is időbe telne amíg helyreállna ezeknek a biológiai egyensúlya. A víz szennyezettségének a százalékát úgy határozhatjuk meg, hogy a szennyvízben hány fajta káros hatású vegyszer található. így annak megfelelő százalékában jelentkezik annak tisztításigénye is. A vízgazdászok öt szennyezettség! fokot különböztetnek meg. Szerintük a Dunára a második szennyezettség! fok jellemző. Ugyanakkor a Kis-Duna szennyezettség! foka a legnagyobb. Nem csupán a folyó, hanem a föld alatti élő vizek tisztaságának a védelme is életbevágóan fontos. A védelmi rendszabály nemcsak a jó minőség megtartására, hanem egyben a vizek eredetére, a lelőhely bővítésére s a víz összetételére is vonatkozik. A vizek védelmét szabályozó törvényes rendeletnek a betartása tehát nem tetszés szerinti, hanem kötelezői A rendeletet 1973-ban adták ki. A törvény azonban csak 1975-től emelkedett jogerőre. Az élet persze megy tovább. Az utóbbi négy évben az új vízgazdasági törvény mellett nem kevesebb, mint huszonnyolc végrehajtó rendelkezést adtak ki a törvény kiegészítésére. Időközönként ugyanis újabb és újabb problémák kerültek a felszínre. A 17. paragrafus kimondja például, hogy a vizek használói kötelesek a víz minőségének szüntelen javítására. Ez azonban nemcsak a szennyvizek tisztítására, hanem a lelőhelyek környékének a karbantartására, védelmi rendszerének kiépítésére és egyebekre is vonatkozik. A speciális vízvédelem az ivóvízlelőhelyekre vonatkozik. Ezeket a lelőhelyeket pedig — 1,. 2, 3 — védelmi sávokra osztották fel. A számokkal jelölt sávok a lelőhely közelségét és távolságát jelölik meg. A Csallóköz talajvize Szlovákiában a törvényesen védett ivóvízlelőhelyek legfontosabbika. A 18. paragrafus értelmében mód van arra, hogy a védett területeket továbbiakkal bővítsék ki. Ezt azonban az illetékes tárcáknak javasolniuk kell. Amint látjuk további védett vízgazdálkodási területeknek a jóváhagyása nem egyszerű, hiszen az amúgy is kevés művelhető földön egyre többet kell termelni. Elkerülhetetlen tehát a föld termőképességének szerves, vagy műtrágyákkal való visszapótlása. Az is tény, hogy a víz a népgazdaság mással pótolhatatlan kincse, mindennemű élet nélkülözhetetlen „kelléke“. A vízgazdászok ezért sokszor problémák előtt állnak, mert a védett területeken is termelni kell. A fogyasztók igénye ezt szükségessé teszi. Hazánkban az egy lakosra jutó termőföld oly kevés, hogy minden talpalatnyi területet okszerűen kell kihasználnunk. Bizonyos azonban, hogy a vizeket túlságosan szennyező objektumokat nem a legtermékenyebb területekre kellene építeni. Ezeknek az elveknek a betartása felett a nemzeti bizottságoknak kell őrködniük, őket terheli a felelősség, ha a védett területeken a vizeket erősen szenynyező üzemrészeket építenek. A vízgazdászok Szlovákiában tíz védelmi körzet létrehozását tanácsolták. Ezek között van az Ipoly és a Rima felső szakasza is. Ez azt jelenti, hogy a szóbanforgó körzetekben mindent meg kell tenni azért, hogy az élővizek biológiai egyensúlya ne szenvedjen kárt. A vízgazdaságok azt is tanácsolták, hogy a védett területeken minél hamarább számolják fel a vizeket erősen szennyező üzemeket, beleértve az állattartó telepeket is. Ez szerintük akkor is szükséges, ha ezek az objektumok népgazdasági szempontból fontosak. Javasolták továbbá, hogy a vizeket szennyező üzemeket és telepeket olyan területekre helyezzék át, amelyek belterjes művelésre kevésbé alkalmasak. Ha ezt az illetékesek megszívlelik, akkor megszűnik a további szennyezés veszélye. Az objektumok felszámolása azonban nem ennyire egyszerű, hiszen újabbak építésére nagy összegek kellenének. E- zért a túlságosan szennyező üzemeknek az áthelyezése csak fokozatosan valósítható meg, vagyis ez a művelet évekbe telhet. A vízgazdaságilag védett területek Szlovákia összterületének 27 százalékára terjednek ki. Olyan javaslat is elhangzott, hogy a gazdag ivóvíz lelőhelyek kihasználásával Szlovákiában építsék ki az ivóvíz vezetékek sűrű hálózatát. Szóba került az is, hogy manapság a nagyüzemi mezőgazdaság szintén erősen szennyezi az élővizeket. Ezért időszerű a szennyvíz felfogó rendszereknek a megépítése és tilos a talaj és a folyóvizeket erősen szennyező vegyszereknek a használata. A józan ész azt diktálja, hogy a vizek tisztaságának megőrzése céljából valóban mindent tegyünk meg. Oly módon kell ezt megvalósítanunk, hogy sem az ipari, sem a mezőgazdasági termelés ne csökkenjen, hanem inkább növedekedjen. Ezt pedig a tudósoknak kell megoldaniuk. A szennyvíz tisztító berendezések hálózatának építése valóban égetően fontos. Amennyiben ezt ma nem szorgalmaznánk, akkor az utókor elítélne bennünket. Hoksza István Találmány született... ősszel ládánként húsz grammnyi „csodaszert“ helyeztek a tárolt szőlő mellé és tavasszal, amikor a ládákat kinyitották, hinni sem akartak a szemüknek: a szőlőszemeken harmatcseppek csillogtak, mintha akkor szedték volna a fürtöt. E kiváló eredményt hozó tablettákat a Donyecki Kokszolóműnél gyártották; segítségével sok tízezer — gyümölcs- és zöldség tárolásánál foglalkoztatott — ember munkája megtakarítható. A különleges készítmény összetételét Alekszandra Kacsurova, a műszaki .tudományok kandidátusa már néhány évvel ezelőtt kidolgozta, de a gyártástechnológia létrehozásával hosszú ideig sem a vegyészek, sem a mikrobiológusok nem tudtak megbirkózni. A problémát végül a területtől meglehetősen távol álló Donyecki Kokszolóműnél sikerült megoldani. Kezdetben egy kilogramm tablettát. majd további négy kilót gyártottak, hogy Örményország és a Krím szőlőiben elvégezhessék a megfelelő próbákat. Az eredmények minden várakozást felülmúltak. Nem csoda, hogy a megrendelők egyre nagyobb számban jelentkeztek igényeikkel. A gyártás pedig már tonnaszámra folyt. A gyártást a szüreti „csúcsidőben" mégis le kellett állítani, mivel az évi húsz tonna tablettához (ennyi- a készülék kapacitása) egyetlen szovjet vegyipari vállalat sem gyártja az alapanyagként alkalmazandó káliummetabiszulfidot. Azóta a Kingisepp-i Foszforitaegyesülés létrehozta a gyártáshoz szükséges kapacitást és a „csodatevő balzsam“ hamarosan ipari méretekben is gyártható lesz. N. MIKR1SCSEV (APN-KS) A vezető szerep a traktoroké A fejlett tőkés országok gépiparának egyik leggyorsabban fejlődő ágazata a mezőgépgyártás. Jóllehet a műszaki fejlesztés a speciális és sokoldalú gépek egész seregével látja el a mezőgazdaságot, a gépesítésben a vezető szerepet még mindig a traktorok játsszák. Pedig olyan jóslatok hangzottak el, hogy elveszítik vezető helyüket az önjáró munkagépekkel szemben. A traktor életképessége abban rejlik, hogy a vontatott munkaeszközök és munkagépek garmadával egészíthető ki, ezért minimális ráfordítással a legkülönbözőbb területek gépesítési problémáit oldja meg. A traktorgyártásban az egyes tőkés országok közt határozott szakosítás figyelhető még. A legnagyobb teljesítményű erőgépeket az Egyesült Államok, a kis és közepes méretűeket a nyugat-európai onszágok gyártják. Japán gyors ütemben fejleszti a kis teljesítményű traktorok gyártását, s évente mintegy 300 ezer darabot állít elő belőlük. Japán egyébként a darabszámot tekintve messze megelőzi az amerikai, az olasz, az angol és a nyugatnémet gyártókat, az eltérő teljesítmények miatt azonban a darabszám szerinti összehasonlítás aligha nyújthat reális képet. A mezőgazdasági gépek fejlesztésének egyik jellemzője a teljesítmények állandó növekedése. A talajmunkáló gépektől (ekék, boronák stb.J, vetőgépektől, betakarítógépektől egyre nagyobb munkaszélességet és munkasebességet követelnek meg; ennek arányában persze a vontatásukhoz mind nagyobb teljesítményű erőgépek szükségesek. Az USA-ban gyártott traktoroknak egy évtizede még csak 3 százaléka volt 100 lóerőnél nagyobb teljesítményű, most pedig közel a fele tartozik ebbe a kategóriába. Ojabban már a 140—300 lóerős traktorok is mindennapossá válnak. (CsMH) Okszerű talajerő-gazdálkodás Ha napjaink átlagos gyakorlati eredményeit összegezzük, akkor kiderül, hogy a műtrágya felhasználásának hatékonysági szintje alig haladja meg az ötven százalékot! A hatékonyságnövelés már az iparban kezdődik. Nagyon fontos, hogy egyenletes szemcseméretű, nem porló és nem tapadó, hanem jól kezelhető és szórható műtrágyát biztosítsunk ahhoz, hogy termőföldjeink felületére lehetőleg azonos arányban jusson tápanyag a növény számára. A tároló-kapacitások hiánya és egyéb fogyatékosságok miatt — a gyártás-Okuljunk a múlt év tapasztalataiból! Az állattenyésztők jól tudják, hogy eredményeik nagymértékben függnek a takarmányozástól. Ezt úgy összegezik, hogy a tehén a száján keresztül tejel. Az állatokat tehát megfelelően kell takarmányozni, ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket és a takarmányt úgy bekészíteni, tartósítani, hogy minél kisebb legyen a minőségi veszteség. A trebišovi Járás mezőgazdasági üzemeinek szakemberei a közelmúltban a takarmánygazdálkodás és a takarmányozás időszerű kérdéseiről tárgyaltak. A járásban jó az állatállomány gyarapodása és a tenyésztés, valamint a tartás korszerűsítése. A takarmányozásban ma még nagyok a gondok. Egy kiló hús, egy liter tej és egy darab tojás előállításához sok abrakot használnak fel. Nem megfelelő a rét- és legelőgazdálkodás, gyengék a hozamok és a minőség sem megfelelő. Sok helyen a szakszerűtlen tárolásból és etetésből eredően jelentős a szilázs- és szálastakarmány-veszteség. Csak kismértékben hasznosítják az élelmiszeripari üzemek melléktermékeit; még a meglevő kukoricaszárat és répafejet sem használják fel helyesen. A fenti okok miatt számos gazdaság állattenyésztése veszteséges, vagy az állami támogatással is csak enyhén jövedelmező. Az egyik helyen a hízómarha, a másikon pedig a sertéshús termelése ráfizetéses, ugyanez mondható el a baromfihús vagy a tej termeléséről is. Az állattenyésztésben itt még nagyok a szélsőségek. Egymás mellett üzemelnek a szakosított és hagyományos telepek, azonban a fajtákat tekintve az állomány nem kifogástalan. Annak ellenére, hogy a termelőhelyi különbségek eléggé nagyok, mégsem indokolt a sokszor ezer litert is meghaladó tejtermelés! eltérés, a sertéstenyésztésben pedig a nagy és a gyenge szaporulat közötti különbség. Ha javulna a takarmánytermesztés és felhasználás színvonala, akkor az állattenyésztési termelés is gazdaságosabb lenne. Nem veszteséggel, hanem nyereséggel termelhetne egy-egv üzem. Ez nemcsak üzemi érdek. Mindamellett, hogy a múlt évben a járás mezőgazdasági üzemei nagyobb .területen termeltek takarmányokat, mint tervezték, a gyenge átlagtermés, a megkésett betakarítás miatt hiány mutatkozott szénából és nedvdús gyöktakarmányokból. Az évelő takarmányok hektárhozama is változó volt. A pillangósoknál a járási átlag 76,4 mázsa lett. Ezzel szemben a bolyi (Bof) szövetkezetben 104, a Hardicsai (Zemplinské Hradište) Efsz-ben 95, a kisgéresiben (Malý Horeš) 94, és a nagykaposlban (Veľké Kapušany) pedig 93 mázsa szénát takarítottak be hektáronként. Az abarai (Oborin) szövetkezetben azonban csak 46, a cejkovlban 54, a lelesziben (Leles) 56 mázsa szénatermést értek el hektáronként. A kukoricaszilázsolás tervét 3686 vagonnal túlteljesítették. Néhány gazdaság terméseredménye azt bizonyítja, hogy silókukoricából szintén jobb hozamot lehetne elérni. Természetesen a rét a legfontosabb szénaforrás. Több mint hatezer hektárról azonban csak 23,9 mázsa szénát gyűjtöttek be. Ez rendkívül kevés. Azok a gazdaságok, amelyek idejében végeztek a betakarítással, jóval nagyobb hozamot értek el, mint ahol a munkával megkéstek. !gy Vojőícén 50, Terebesen 43, Bolyban 5,2, Pólyánban —Pofany) pedig csak 7,2 mázsa szénát takarítottak be hektáronként. A takarmányrépa termesztése körül is előfordultak hiányosságok. A tervezett termésből mintegy négyszáz vagon hiányzott. Összességében a sllótakarmány mintegy kétezer vagonnal több lett a tervezettnél, a minőségi követelménynek azonban a készlet ötven százaléka sem felelt megl Szenázsból hétszáz vagonnal lett kevesebb a tervezett mennyiségnél. A minőség tekintetében a szenázs sem felel meg az előírt normának. Végeredményben az az igazság, hogy a tömegtakarmányok jelentős hányada alig érte el a felhasználhatóság színvonalát. A tartósítási technológián is javítani kellene. Növelni a silónövények és a pillangósok termésátlagát, lerövidíteni a betakarítás idejét és biztosítani a tökéletesebb tárolást A természetes és a mesterséges rétekről begyűjtött szálastakarmányok tárolása körül is sok még a probléma. Több gazdaságban késve látnak munkához, elhúzódik a szárítás, nagy a veszteség, mert nem rendelkeznek megfelelő gépparkkal, a tárolást sem végzik szakszerűen, mert hem ritmikus a szállítás, s ennek folytán a veszteség nagy. Nagy utat kell megtenniük az optimális takarmánygazdálkodás megalapozásáig, s a felsorolásból is kitűnik, hogy ezen a területen óriási tartalékokkal rendelkeznek a járás mezőgazdasági üzemei. Eléggé nagy kiterjedésű a járás természetes gyep- és legelő területe. Ez az egyik legnagyobb fartalék, mert az ősgyep jelentős hányadán sokkal jobb gazdálkodást folytathatnának. Például a Királyhelmeci (Královský Chlmec) Állami Gazdaság és néhány szövetkezet eredményei mutatják, hogy ahol a rétek és a legelők feljavítására, karbantartására nagy gondot fordítanak, ott az eredmény kielégítő. A takarmánygazdálkodás feladatköre nagyon sokrétű. Tekintetbe kell venni, hogy az állati termékek önköltsége normális viszonyok között többségben a jó takarmányokkal csökkenthető. A járás irányítói nagy figyelmet fordítanak az állattenyésztés fejlesztésére. A következő években az össztermelésnek több mint ötven százalékát kell, hogy az állattenyésztés adja. Ezért a takarmánytermesztést az eddiginél sokkal jobban kell szervezni. Elsősorban a pillangósok vetésterületének kiterjesztésére kell törekedni és vetőmagról is gondoskodni. Még ebben az évben új alapokra kell helyezni a herefélék vetőmagtermesztését. Érdemes a takarmányrépa termesztésével is foglalkozni. A gyakorlat igazolta, hogy — egységnyi területen — nagy tömegű takarmányt lehet termelni. Ahogyan azt Szemán Milán, a jmi agronómusa elmondotta, az idén a járásban is nagy lendületet adnak a takarmányalap előteremtésének. E célból a lucerna, a lóhere és a réti fű huszonöt százalékából szénát készítenek, a termés negyvenöt százalékát szenázsolják, illetve silózzák, tizenhat százalékából takarmánylisztet készítenek, s a termés 14 százalékát zölden etetik meg. Mintegy 735 vagon takarmányliszt és 550 tonna préselt takarmány készítésével számolnak a téli takarmányozásra. A silókukoricát 2700, míg a takarmányrépát 540 hektáron termesztik. Az idén mintegy nyolcezer hektárral bővítik a pillangósok vetésterületét. Ügy tervezték, hogy egy számosállat részére 2,5—3 tonna takarmányt biztosítanak, természetesen száraz állapotban. Illés Bertalan tói a felhasználásig — kb. ötven százalékra tehető a hatóanyagok vesztesége. A fogyatékosságok kiküszöbölése céljából helyenként műtrágyatárolók épülnek. A műtrágyákkal való munkára és a szállításra azonban az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani. A növénytermesztés bázisát, a termőtalaj összetételét legalább három évenként meg kell vizsgálni, hogy szakszerűen hasznosíthassuk a trágyákat, arányosan adagoljuk azokat. Azonos elveket kell érvényesíteni a talajvizsgálat adatainak és a műtrágyázás szaktanácsadásának a gyakorlatában. A tápanyagarányok megállapításhoz a talajvizsgálaton túl megbízható üzemi-termelési adatszolgáltatás is szükséges, mert jó tervet csak a talaj, a növény és egyéb feltételek számbavételével, valamint üzemi technológia ismeretében lehet készíteni. A műtrágya kijuttatásának módja a gazdaságokban ma már kialakult. A műtrágyaszórók szakszerűen csak a gazdaságosság figyelembevételével üzemeltethetők. A műtrágya-választék minőségének javításával párhuzamosan helyenként áttérnek a pneumatikus, vagy csigás szerkezetű műtrágyaszóró-gépek használatára. Ugyanakkor a lehetőségekhez mérten a folyékony, illetve szuszpenziós műtrágyákat is sikeresen hasznosítják. A lombtrágyázást, mint kiegészítő és elsősorban mikroelem-pótló tápanyag-visszapótlást tovább kellene fejleszteni. Ugyanakkor a szerves trágyakészleteket is fel kellene használni. A savanyú és elsavanyodó talajokon okvetlenül meg kell szervezni ezen trágyák hasznosítását. A mélyen gyökerező szántóföldi növények részére pedig az altalaj-lazítással kombinált mélytrágyázást tanácsos alkalmazni. Az agrokémiai jellegű tevékenység feladata ez. A hatékony tápanyaggazdálkodás egyik fő feltételének, a helyes meliorációs munkának egyre inkább a korszerű növénytermesztés alapfeltételévé kell válnia. Elengedhetetlenül szükséges a növénytermesztés technológiai feladatainak pontos, összehangolt végzése is. A talajerőgazdálkodás ezért nem szakítható ki az üzem egészéből: színvonala, hatékonysága egyúttal a mezőgazdasági üzem együttes hatékonyságának a mércéje is. Ha a vegyi növényvédelem ma alkalmazott módszereit elhanyagolnánk, akkor a mezőgazdasági termelés színvonala rövidesen visszaesne. Ezért a jövőben még nagyobb szerepet szánunk a műtrágyák hasznosításának, mert az istálótrágya okszerű felhasználása mellett ez a másik legfontosabb tápanyagforrás a növények részére. Dr. LÄSZLÖ LÁSZLÓ, tud. kutató
