Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-01 / 48. szám
1979. december 1 SZABAD FÖLDMŰVES .11 Közszükségleti cikkek kiállítása Az idén a bratíslavai Pihenés és anyag gyárai közé tartozik a libereci Kultúra Parkjában megrendezett or- Plasztimat, a nyitrai Plasztika stb. Az szágos kiállítás több éves hagyomá- említett nagy vállalatok egy sor olyan nyokra tekint vissza. A gépipar köz- műanyag cikket vonultattak fel, meszükségleti cikkek kiállításán össze- lyek ma már világszínvonalúak. Az sen hatvan vállalat vett részt, melyek érdeklődők a rendezvényen meggyőcsakis azokat a legújabb termékeiket ződhettek a következőkről: iparművévonultatták fel, melyek már most szeink, technológusaink mindinkább vagy 1980-ban kaphatók lesznek az kezdik felfedezni a műanyagok forüzletekben. A látogatók — szóban és málhatóságát és felhasználhatóságáa vendégkönyvben nyilvánított — vé- nak széles skáláját. S hogy a műleményein s a mi meglátásaink alap- anyagipar hovatovább a legfrekventálján leszögezhetjük, hogy a gyártók a tabb iparágak közé tartozik már, ezt minőségi követelmények mellett nagy maga a kiállítás is hűen bizonyította, hangsúlyt fektettek termékeik esztéti- A nézelődő ugyanis jóformán nem takai kivitelezésére. A háztartási cikkek lálkozott olyan kiállítási tárggyal, A kiállításon főleg a fiatalokat vonzották a szebbnél szebb kerékpárok. A jól ismert ESKA, FAVORIT, VELAMOS kerékpárgyártő üzemek számos új terméket vonultattak föl. Mivel küszöbön a karácsony, a szülők főleg a gyermekkerékpárokat csodálták meg. Az ESKA gyár képviselője arról tájékoztatót, hogy az 1979-es gyártási évben már az új szabvány szerint gyártják a gyermekkerékpárjaikat: a mai fiatalok ugyanis nyúlánkabbak, fejlettebb izomzatúak, mint a korábban születettek, ennek révén a kerékpárok is „megnőttek“. A kis súlyú, de masszív — SOBI-kerékpár a „legszigorúbb“ szakemberek körében is elismerésnek örvendett. A világhírű FAVORIT gyár most nem a minden igényt kielégítő versenygépeit állította ki, hanem olyan sportkerékpárokat, melyek turisztikai célokat szolgálnak. A TESLA nemzeti vállalat — nyolc üzemének képviseletével — ötven terméket állított ki. Az új típusú — senzorral felszerelt >— ízlésesen kivitelezett hordozható, televíziók, minőségi magnetofonok, stereo-fülhallgatók, keverőpultok, tovább öregbítik a TESLA hírnevét. A Csehszlovák Autóipari Vállajat külön pavilonban mutatta be legújabb termékeit. A nagyközönség megtekinthette a Skoda — 105 és 120-as — 1980-as modelljeit, melyeken a gyártócég számos újítást eszközölt. A külső változásokon kívül — a hátul elhelyezett műanyag-spoyler, ütésgátló gumi stb. — technikai módosításokra is sor került: az „alacsonyabb“ szélesebb gumiköpenyekkel felszerelt autó elődeinél jobban fekszi az utat, s az előírt aerodinamikai követelményeknek is megfelel. A JAWA üzem is bemutatta legújabb termékeit, melyek iránt külföldön is nagy a kereslet. A közszükségleti cikkek kiállításán résztvett a ZBROJOVKA nemzeti vállalat is, mely főleg vadász- és sportfegyvereket, számítástechnikai berendezéseket, írógépeket állított ki. A nézel'ődők megcsodálhatták azt a sokat bírált „színtelensége“ már nem volt tapasztalható, hiszen a termékek valóban ízléses színösszeállításban, szép kivitelben képviselték a gyártócéget. ■ □ ■ A kiállításon a legtöbb terméket a PRAGO UNION vonultatta fel. A tröszt —, amely húsz nemzeti vállalatot irányít és összesen harmincnyolcezer dolgozót foglalkoztat — gyártmányai nemcsak minálunk, de kiváló minőségük révén külföldön is jól ismertek. A tröszt ELEKTRO PRAGA vállalata a rendezvényen főleg a háziasszonyokat lepte meg. A bemutatott villanytűzhelyek, infra-grillek, elektromos szobamelegítők, hajszárítók, ventillátorok mellett több érdekességgel is találkozhattunk. Ezek közé soroláható az HETA-mixer-robot 053 készülék, mely a modern konyha egyik bútoreleméül is szolgálhat. A mixer hajtómotorja a fából készült tartóállványra van rögzítve, s a polcokon ott találhatók a tartozékok. Többek között a gyümölcsprés, a szeletelő, a reszelőberendezés, a húsdaráló, a habmixer, stb. Az igényesen előállított, jól felszerelt robot árát mindössze 7750 koronában határozták meg. További újdonságként említhető az ETA 1400-as porszívó, amely a modern formaterve zés minden nyomát tükrözi. Nemcsak tetszetős, de műszakilag is kiváló tunlajdonságokkal rendelkezik: ki sebb energiafogyasztásnál jóval nagyobb teljesítményt nyújt elődeinél. Ugyanúgy, mint másutt a közszükségleti cikkek kiállításán is elmarad hatatlan a műanyag gyártmányok bemutatása. Hazánk legnagyobb mümelynek valamelyik részeleme ne lett volna műanyagból. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a STROJSMALT termékei iránt, mely hatvan kiállítási cikken keresztül adott keresztmetszetet gyártási programjáról. A hűtőszekrények mellett nagy érdeklődést keltettek a különálló mélyhűtők, melyek főleg a hús hosszabb idejű tárolására szolgálnak. A STROJSMALT eddig még nem forgalmazott propánbután-fagyasztókészüléket is bemutatott. A gyár jelenlévő képviselője megjegyezte, hogy a jövőben már nem lesz hiánycikk a családi házak fűtésére szolgáló gázkazán vagy a kisebb kapacitású — gázfelhasználási! — tűzhelyek. 222.3 jelzésű Consul írógépet, mely főleg külalakjával hívta fel magára a figyelmet. A gyár képviselője jelezte, hogy a masszív műanyagvázas írógép a vállalat legjobb termékei közé tartozik. Reméljük, az új gép nemcsak a kiállításon, de hamarosan az üzletekben is megjelenik. A Bratislavában novemberben megrendezett közszükségleti cikkek kiállítása teljesítette küldetését: a rendezvény rámutatott állami szerveink azon törekvéseire, melyek a szocialista ember életszínvonalának emelkedését szolgálják. KALITA GÄBOR A TESLA gyár stereo-gramofonja és az ETA jelzésű — szép kivitelezésű porszívó nagy sikert aratott a kiállításon. A szerző felvételei. fény- és árnyoldalai |ű|a a népgazdaságnak nincs olyan ágazata, ahol a vegyipari termékeket ne hasznosítanák. Ezért a vegyiparnak — a gépipar mellett — döntő szerepe van az iparosítás, a műszaki haladás fejlesztésében, a termelés hatékonyságának növelésében. A háború előtt, agrár jellegű Szlovákia viszonylatában aligha lehetett beszélni vegyiparról. Äm az elmúlt három évtizedben sorra épültek fel a korszerű vegyipari üzemek, s ma hazánk vegyipari termelésének jelentős részaránya ezekből Származik. Szlovákia fejlett ipari országgá alakult. A vegyipar gyorsütemű fejlődéséről azok az igényes feladatok tanúskodnak a legjobban, amelyeket a CSKP XV. kongresszusának határozatai tűztek ki célul a hatodik ötéves tervidőszakra. A jobb áttekintés érdekében nem árt legalább részben körvonalazni a fontosabb feladatokat, az elmúlt három évben elért ‘ eredményeket, s mindazokat a problémákat, nehézségeket, melyek kiküszöbölésével a fejlődés üteme felgyorsítható. A jelenlegi ötéves tervidőszakban a fő hangsúly a kőolaj feldolgozására, a petrokémiára, a vegyi szálak, a műanyagok, a festék- és mázoló anyagok, valamint a polimerek adalékanyagának gyártására irányult. Az inovációs program keretében pedig a gumiipar fejlesztése, a műtrágyák és a növényvédőszerek gyártásának fokozása került előtérbe. A feladatokból kitűnik, hogy Szlovákia vegyiparának termelését — az előbbi ötéves tervidőszak valóságához viszonyítva — pontosan negyven egész öt tized százalékkal kell fokozni. Ez pedig nem csekély feladat. Az eddigi eredmények azonban biztatóak. Az elmúlt három év alatt vegyiparunk az előirányzott termelési tervét egymilliárd háromszázhetven millió koronával túlteljesítette, s habár nem mindegyik termelési-gazdasági egységben sikerült a tervezett feladatokkal megbirkózniuk, a kilátások arra engednek következtetni, hogy e fontos népgazdasági ágazat ezt az ötéves tervet eredményesen zárja. Az elmúlt három évben jelentősen növekedett a kőolaj feldolgozása. A vegyi szálak gyártásában ugyancsak szép eredményeket értünk el, köszönve a beruházások határidő előtti átadásának s üzembehelyezésének. Minden jel arra utal, hogy 1960-ig elérjük a célul tűzött termelés fokozását, ami az 1975-ös év valóságához viszonyítva több mint negyvenhét százalékos növekedést jelent. A mázolóanyagok gyártásában is a termelési terv szerint halad. Bizonyos javulás történt a gumiabroncsok és a műszaki gumiárú gyártásában. A javulás elsősorban a tehergépkocsi gumiabroncsok gyártásában állt be, ahol a gyártási technológia korszerűsítésével, a termelés hatékonyságának növelésével lehetővé vált a radial gumiabroncsok gyártási programjának sikeres megvalósítása. A fokozott munkatermelékenységnek köszönve már az 1978-as évben elértük az előirányzott termelési ütemet s ezekből a gumiabroncsokból évi átlagban háromszázezer darabot gyártottunk, méghozzá kiváló minőségben. Sajnos, az említett program nem oldotta meg a traktor gumiabroncsok kellő mennyiségű gyártását. A személygépkocsi gumiabroncsok gyártásában ugyancsak problémák merültek fel. Ugyanis a nem megfelelő termelési szerkezet következtében a diagonális gumiabroncsok gyártása nagyobb arányú volt a kelleténél. Emiatt értékesítésük nehézségekbe ütközött, ami érthető, hiszen a személygépkocsi-tulajdonosok a lényegesen előnyösebb, jobb minőségű radial gumiabroncsokat részesítik előnyben. A forgalmazási nehézségek miatt a gyártók hozzávetőlegesen négy százalékkal csökkentik a termelést. A tervezett feladatokat nem sikerült teljesíteni az etilén gyártásában, ahol az elmúlt három év alatt a kiesés megközelítette a száznegyvenezer tonnát. A helyzet javítása érdekében az intézkedések a termelés stabilizálására irányulnak. Az elmúlt időszakban akadozott a műanyagok gyártása is, ahol az előjelek szerint a tervet csupán kilencvenöt százalékra teljesítjük. Habár a mezőgazdasági termelést a vegyipar valamennyi ágazata közvetve, vagy közvetlenül érint, mégis a legnagyobb mértékben a műtrágya és a növényvédőszerek gyártása befolyásolja. Az utóbbi években pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vegyszerekkel való ellátás nem minden esetben kielégítő. A hatodik ötéves terv célkitűzései szerint a műtrágyák gyártását százhatvankét ezer tonnával — tápanyagban számítva — kell fokozni. Ez az 1975. év valóságához viszonyítva az 1980-as év végéig harminchat százalékos növekedést jelent. Az elmúlt három évben a vegyipar túlteljesítette a műtrágyák tervezett össztermelését. Ez év első felében a műtrágyák gyártásában aránylag kedvezőtlen helyzet alakult. Ennek ellenére megvan a feltétele annak, hogy az 1980-as év végére a vegyipar teljesítse a műtrágyák gyártásában előírt feladatokat. Természetesen ehhez szükséges lesz az eddiginél hatékonyabban kihasználni a meglévő termelési kapacitásokat s előtérbe helyezni az egy és több hatóanyagú cseppfolyós műtrágyák gyártását. A növényvédőszerek gyártásában jelentős nehézségek merültek fel a nyersanyag hiánya miatt — mert a szükséges hatóanyagokat behozatalból biztosítjuk — s ennek következtében a vegyipar sem a mennyiség, sem a választék tekintetében nem tudja kielégíteni a mezőgazdaság szükségletét. Csupán a Burex — cukorrépagyomirtószer — gyártásában sikerült a termelést évi átlagban háromszáz tonnával növelni. Habár a vegyiparban elért eredményeket pozitívan lehet értékelni, a termelésben számtalan probléma és nehézség merül fel, amelyek megnehezítik vagy hátráltatják a feladatok teljesítését. Csak a legfontosabbakat említve, nbhézségeket okoz például a nyersanyag- és az energia hiánya, valamint a nyersanyagok évről évre növekvő ára, a gépi berendezések és a gyártási technológia korszerűsítésének lassú előrehaladása, a beruházások megvalósításának késedelme, de sokszor a termelés szerkezetében felmerülő hiányosságok is, melyek főleg a termékek minőségét és az áruválasztékot hátrányosan befolyásolják. KLAMARCSIK MARIA mérnök |J azánkban a családi házak építésének nagy jelentősége van a lakásprobléma megoldásában. Nem vitás, társadalmunk sokoldalú anyagi támogatásban részesíti azokat, akik lakásgondjukat családi ház építésével igyekeznek megoldani. Mégis a hagyományos családi házak építésének üteme az utóbbi Időben csökkent, főképpen azért, mert a figyelem középpontjába a szövetkezeti lakásépítés került. Ami a családi házépítést illeti, ezen a szakaszon is egyre inkább a tömbösített lakásépítkezés kerül előtérbe. Az ilyen jellegű építkezések már az ötödik ötéves tervidőszakban kezdtek kialakulni. 1971-ben a nemzeti bizottságok százhetvenöt községben tettek előkészületeket a tömbösített építkezésre 40 329 lakás esetében. Közülük 1978 végéig- 5535 lakás készült el, ugyanakkor 5174 új családi ház építését kezdték meg. Ezek az építkezések lehetővé .teszik, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban megközelítőleg tízezer családi ház épülhessen fel az új koncepció szerint a központi településekben. A fenti adatok arra utalnak, hogy a jövőben a családi házak tömbösített építése Jelentősen növekszik, de még mindig nem kielégítően. Ennek több oka is van. Ahhoz, hogy az ilyen jellegű építkezést továbbfejlesszük, egy egész sót hiányosságot kell kiküszöbölmegteremtené annak a feltételét is, hogy a családi házak építésével létrejöhessen a munkaerők bizonyos fokú stabilizálása. Ez a legjárhatóbb útja annak, hogy a családi házak építésére alkalmas területeket gazdaságosan használják ki s egyben ez pozitívan hat a sok helyütt az építkezési lehetőségek korlátozottak, különösen, ha figyelembe vesszük a mezőgazdasági területek védelmét. Ezért a meglevő telektartalékok feltárására kell törekedni. Ebből a célból a Szlovák Szocialista Köztársaság Építésügyi Minisztériuma karöltve Eliítirlien a csoportos építkezés ni. Elsősorban az illetékes szerveknek olyan intézkedéseket kell érvényesíteniük a gyakorlatban, amelyek az egyéni építőket meggyőzik, hogy csoportosan építkezzenek, mert ez minden szempontból előnyösebb a hagyományos építkezésnél. Hogy ezeket a többlakásos épületeket, illetve családi házakat nem okvetlenül a jelenlegi lakóhelyükön kell felépíteniük, hanem a központi községekben. Ez lehetővé tenné a magánépítkezések csoportosulását, és települések városias jellegének kialakítására. Az új koncepció szerinti építkezések megvalósítása körültekintő és felelősségteljes munkát igényel: megköveteli a központi szervek és a helyi nemzeti bizottságok koordinált együttműködését, s szükségessé teszi az építkezési körzetek kijelölését. Ezen túlmenően rendezni kell a telkekkel kapcsolatos tulajdonjogi viszonyokat, ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy az Állami Építőipari Kutatóintézettel kidolgozta a vidéki települések beépítési tervét. Segíti a helyi nemzeti bizottságokat a kijelölt telepek gazdaságos kihasználásában. A családi házak építésének minőségi javításával kapcsolatban előtérbe kell helyezni az esztétikus architektúrát. Fokozott figyelmet érdemel a fűtőenergiaforrások ésszerű kihasználása is. Ezen a téren az irányító szerveknek a meglevő hő- és energiaforrások hatékony kihasználására kell törekedni. A tömbösített építkezések esetében a hővezető hálózat kiépítése minimálisra csökken, ezáltal lehetővé válik az energiatakarékosság. Ezenkívül az ajtók és ablakok szabvány szerinti gyártása, jó szigetelése és gondos beépítése nagy mennyiségű hő elillanását akadályozhatja meg. Az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni a tömbösített építkezés ütemének a meggyorsítására. Ugyanis az eddigi tapasztalat azt igazolja, hogy hosszú idő telik el az alapok lerakásától a beköltözésig. A késedelmet sok esetben az anyagbeszerzési, valamint az iparosmunkával kapcsolatos problémák okozzák. Az építés átfutási idejének csökkentése érdekében olyan intézkedések szükségesek, amelyek a fogyatékosságokat eltávolítják. Mivel a beköltözést sok esetben a befejezési munkálatok — nevezetesen különféle szerelőmunkák — késleltetik, el kell gondolkozni afelett, hogyan lehetne a szakmunkák gyors elvégzését megoldani. i—nt—