Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-22 / 38. szám

1979. szeptember 22.,

SZABAD FÖLDMŰVES

Nálunk ,fialóciában" van a híresneves Pipiske község. Két okból is nevezetes. Egyrészt azért, mert ott fekszik az Isten háta mögött a kínjukban meggörbült dombok között, másrészt azért, mert in illő tempore éppen ennek a derék falunak még derekabb lakói vitték keresztben a létrát az erdőben.

Amikor a világ teremtője a falvakat szebbnél szebb helyekre állította, egy nagyobb batyuba kötötte a kiválasztottakat, s velük együtt községünket is. járván a világot, kereste minden falunak a legmegfelelőbb helyet itt ezen a hepe-hupás talajon uram bocsás megbotlott és a batyuból kicsúszott Pipiske község és éppen a háta mögé esett.

Ezért az úr bőkezűen kárpótolta őket. Annyi erdőt adott nekik, amenynyit csak tudott.

Egyszer a falubeli gyerekek fészket szedni indultak az erdőbe egy hatalmas lajtorjával, munkájuk végeztével azonban sehogyan se tudták kihozni azt az erdőből és ezért segítségül hívták apáikat, segítenének nekik.

A derék atyafiak a helyszínen azonnal megállapították, hogy a létra csak úgy kerülhet haza, ha azokat a fákat, amelyek eléje kerültek, egytől egyik kivágják. Persze, a létrát éppen keresztbe vitték, s ezért nem sok fa kerülte el sorsát. Azóta ragadt rájuk a mondás: „Keresztbe viszik, mint a pipiskétek az erdőben a létrát.“

Legújabban azt is kisütötték rájuk, hogy a második világháború után az állatorvosi tudományban is nagy előretörést tanúsítottak. Büdös Pista, Recsege Péter és Szuka Józsi a falu legeszesebb lakói, közvetlenül a háború befejezése után a kertek alatt egy kehel lovat találtak. Elhatározták, hogy 'ezt a lovat kikúrálják.

Büdös Pista emígyen szólította meg a szegény párát:

— Ne lógasd az orrod te oktalan állat, hiszen ha három ilyen okos ember kezelésbe vesz, nemsokára még versenyt is nyerhetsz.

A lónak azelőtt arra sem volt ereje, hogy farkával elhesegesse magáról a legyeket, de most e biztató szavak hallatán mintha erőre kapott volna, vagy talán féktelen örömében négy-öt lépést tett előre.

— Hallod-e Józsi sógor, jó erőben van még ez a lovacska, hát meggyógyítjuk.

— De meg ám! lstenugyse meg!

Büdös Pista másnap bement a városba. A lódoktort kereste. Meginvitálta két deci borocskára és elmondta neki szándékukat. Eleinte az állatorvos nagyon rossz hangulatban volt, de amikor meghallotta miben sántikálnak a pipiskeiek, mosolyra húzta száját, kacsintott egyet és ennyit mondott:

— Menjen haza jó ember, és Istennek igen tetsző dolgot müveinek, ha fél liter petróleumba — de jól jegyezze meg, négy tojás sárgáját kevernek visszakézből és ezt megerősítik egy fél deci pálinkával. Mindezt egy fél órai keverés után adagolják be a lovacska torkába, mert úgy mond mind a három dolog antibiotikum. Különösen a pálinka, hiszen tudja, hogy az embereknél még a kolerát is azzal gyógyították az első világháborúban. Aki ivott az megmaradt, aki nem, már két nap múlva alulról szagolta az ibolyát.

A hasznos tanácsért Büdös Pista még egy litert erőszakolt az állatorvosba.

Hazaérve, töviről hegyire mindent elmondott társainak.

— Hát sógor ehhez tartsuk magunkat. Annyi szent, ha én is megtámaszthatom a lelkem valami jóféle pálinkával, még az asszony se bír velem, pedig az a legnagyobb veszedelem itt ezen a sárgolyóbison.

Péter komájuk is megszólalt:

— Hát én is javaslom az elgondolást, de ne a torkába öntsük, hanem az orrába. Tegyük ezt azért, mert így legalább nem égeti össze a petróleum a ló pofáját.

— De amikor az állatorvos azt mondta, hogy csak a torkába adagoljuk.

— Engem ne tanítson. Elég, ha megmondta azt az anti izét.

— Antibiotikumot.

— Igen, a többivel ne törődjön.

El is határozták, hogy élnek az antibiotikum nyújtotta előnyökkel, Pista segít a lovat fogni, Péter pálinkát hoz, de nem egy fél decit, hanem egy fél litert, Józsi meg petróleumot és tojássárgáját. Így aztán mindenki kiveszi részét ennek az istennek tetsző dologból.

Elhatározták, hogy az egész műveletet este holdvilág mellett végzik el, nehogy az emberek észrevegyék.

Este kilenckor,, amikor a faluban már elült a zaj és mindenki otthon tartózkodott, indult a három ember. Igaz, a fél liter pálinkából a lovacska részére mindösssze egy fél deci maradt, a többit a tett színhelyén elkortyolgatták a lódoktorok.

Aztán mindent összekevertek olyan forsriftosan, ahogyan azt az állatorvos ajánlotta. Szuka Józsinak majd a keze szakadt le a visszakézből való keveréstől.

Amikor az utolsó perc is letelt, megfogták a gebét. Pista egy fadarabbal kipeckelte a ló pofáját és önteni kezdték bele az antibiotikumot. Eleinte csak tűrte a szegény pára, de amikor a szesz marni kezdte orrlyukait, még a farát is felvetette rúgott vagy kettőt s neki a futásnak.

— Látod-e már táltosodik — mond ta Pista sógor.

— No, most mi lesz, hiszen az or vosság fele itt maradt.

— Egyet se törődj vele — nem láttad milyeneket rúgott, ettől a fél adagtól is biztosan meggyógyul.

— Ha kikúráljuk, kinek a nevére íratjuk — vetette fel a kérdést Péter. Ezen majdnem összevesztek. Végre is elismerték Pista sógor elsőbbségi jogát, mert az 6 kertje alatt találták, ö volt az állatorvosnál, hát legyen az övé.

— Minek nevezte az állatorvos azt az izét — kérdezte Péter.

— Antibiotikum.

Többet nem szóltak. A patakban megmosták kezüket és betértek a faluba. Elhaladtak a kocsma mellett.

— No, Pista, tied a ló, most már rajtad a sor —■ szólt Józsi sógor.

Pista tudta a kötelességét.

Benyitottak a kocsmába, ahol csak ketten üldögéltek.

— Agyisten!

— Isten hozta, minek köszönhetem ezt a késői látogatást — faggatta őket a szép kocsmárosné.

— Ne is kérdezze, csak adjon egy fél liter antibiotikumot.

— Mi az isten csudáját?

— Fél liter antibiotikumot — ismételte meg Pista sógor a megrendelést.

Péter és Józsi széles mosolyra húzta a száfát.

Péter kiegészítetette:

— Ha lehet szilvából csepegtetett

antibiotikumot.

A kocsmárosné még a száját is eltáltotta, de hirtelen eszébe ötlött, hogy a rendelt ital nem lehet más csak szllvórium. Adott is kerek ötvenesét.

Amikor a lódoktorok az italt hajtogatták, döbbentek rá, hogy ez nem is olyan rossz, ez az antibiotikum, s ezért még egy fél literrel megtoldottak.

Nemsokára hazamentek. Reggel, mivel mindhárman koránkelő emberek voltak és szerfölött kíváncsiak, már négy órakor találkoztak Pistáék kertje alatt. A gebét keresték.

Meg i* találták a közeli vízmosásban. A szemeit az égre emelve múlt ki szegény pára, mintha tekintetével panaszkodott volna az úristennek.

— Uram bocsásd meg nekik — nem tudták mi az antibiotikum.

GÄUK JÁNOS

шшшшштязшшш*

Шт$ szmíi hajnalok

Az ember emlékezőtehetsége rendkívül csodálatos: magába vési mindazt, amit az ember átélt, ami meghatotta, esetleg bosszantotta, megőrzi a gyermekkori emlékeit, és sokáig nem tűnnek el a feledés homályába azok sem, akiket nagyon szeretett. Ezen csodálatosságban rejlik, hogy képesek vagyunk feleleveníteni történeteket, melyek évekkel ezelőtt játszódtak le, elég egy gyermekhang, amelynek csicsergésére figyelmesek leszünk, amely csengő hangon szólal meg:

„Édesanyám, miért piros a hajnal?“

E kérdés gondolkodóba ejt, és a következő esemény elevenedik meg előttem:

Azon a bizonyos 1944 szeptember 8-ai reggelen történt. Egy nappal előtte esett és egész éjszaka félelmetesen villámlott. Az embernek az volt az érzése, hogy a Vrútky felőt hallatszó ágyúk hangja nem csöndesedik és örökké hallható lesz... Ezen szorultság csak akkor oldódik, ha a falu feletti hegyről ágyűhangok helyett gyermekkacagástól lesz hangos a vidék — de addig rettegés a falu lakosainak az élete. Erre gondolt az a fiatalasszony is, aki ötéves kisfiával a gangon üldögélt. Majd körbejárta a baromfiudvart, megvetette az ágyat, és újból leült az udvarról a konyhába vezető lépcső második fokára. Az elsőn a szőkehajú kisfiú ült, a haja színe megegyezett az apjáéval... Az asszony megsimogatta a szöszi fejet és fe|sőhajtott:

— Ki tudja, hol van az édesapád...?

A kisfiú nem válaszolt. Anyja oly

sokszor ejtette el e mondatot, hogy már megszokta. Csak bámulta az udvaron levő terebélyes cseresznyefát, majd hirtelen megszólalt:

— Édesanyám, miért piros a hajnal?

Ez a kérdés akkor megválaszolatlanul maradt. Ott lebegett a cseresznyefa levelei között, a palántákon, a ház tetőfedőjén, sőt meg az udvar kövei fölött is. Ott maradt megválaszolatlanul, mert abban a pillanatban lépett az udvarba négy katona, sapkájukon háromszínű vékony szegéllyel és sző nélkül eléjük helyezték a hordágyon fekvő halott apát.

4--------------------------------------------Az aratási ünnepségeken pompásahbeál-pompásabb koszorúk láthatók.

Fotó: «r-tt-т*

„Itt a mi édesapánk“ •— akarta mondani, de a szomorúság é's az irtózat vegyülékétől megbénult ajka. Csak nézte a halottat, akit a piros hajnal . megaranyozott, a hajnal, amely annyira, de annyira hasonlított az édesapja véréhez ...

Az emberi emlékezet csodálatos. Az én emlékezetemben is megelevenedett a bystriőkai felkelés ideje alatt történt esemény és a fiam megválaszolatlanul hagyott kérdése. Most, hosszú évek múltán, amikor a fiam már katona, most válaszolok neki és a villamoson utazó kisfiúnak is, és minden embernek ezzel a rövid szóval: Béke.

És így folytatom:

„Fiam, emlékszel még az édesapádra? Olyan volt a haja, mint a tied, erős a keze, amellyel szántott, vetett, aratott, de veled is játszott, magasba dobált és könnyedén hintáztatott. Ezekkel szerette volna a te életedet könnyebbé tenni, vezetni és védelmezni. De sajnos a sors közbeszólt, és 6 nem vezethetett iskolába, nem taníthatott meg sípot faragni, saját tapasztalatait átadni... Tudatosítod vajon, fiam, mi történt akkor, amikor megdermedt kezekkel hazahozták bajtársai? Talán nem, hiszen akkor még nagyon kisi voltál és inkább a pirkadat érdekelt mint édesapád vörös vére ... Gyermek voltál még, az ő és én gyermekem. Meg kell, hogy mondjam, akkor egy ártatlan embert öltek meg. Százezer ártatlan halt meg akkor, és százezren siratták őket... — úgy, mint mi az öreg cseresznyefa alatt.“

Sírásban és az igazságtalanság tudatában az ember megerősödik..., ezért neveltelek fel, vezettelek az Iskolába édesapád helyett, tanítottalak sípot készíteni és adtam át tapasztalataimat. Ezt vésd emlékezetedbe, mert ezt édesanyádtól kaptad, egytől a millió anya és nő közül, akik kéz a kézben harcoltak közös céljukért, a békéért.

Fiam, ezért pirosak a hajnalok...

Fordította: Pénzesné B. Ilona

7

Bulgáriában nagyra becsülik az irodalmárokat és a hazafiakat. A legkiválóbbaknak emlékművet állítanak. A felvételen Petr Csengelov impozáns emlékműve látható Plodivov főterén.

II

Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij

(1904—1936)

Midössze harminckét évig élt ez a bátor harcok és kommunista íré, mégis nemzedékek tanultak tőle eszme iránti hűséget, szorgalmat és kitartást, Élete, magatartása példaképe lett az ifjúságnak, írásművészetét pedig elismerte az egész világ.

Osztrovszkij Ukrajna Vilije nevű falujában született. Édesapja szeszfőzdéi munkás volt. Ö maga 1910— 1913 között járt egyházi elemi iskolába, ahol csak három osztályt végzett, mert már gyermekiével pásztornak kellett beállnia. Később amikor folytatni akarta tanulmányait, az iskola papjával támadt nézeteltérése miatt kitetták a szűrét. Később egy vasúti étterem konyhájában szolgált, mint mosogató. A család ekkor már Sepetovkában lakott, ide menekültek az első világháború idején, s Osztrovszkij itt lett villanyszerelő a vasút fűtőházában. A vasúti munkások között bolsevikokkal találkozott, azoktól szerezte első marxista ismereteit. A német megszállás és a polgárháború idején a vilianyeröműben illegális bolsevikok megbízatáséit teljesítette. Tudását mindenképpen fejleszteni akarta s ezért 1917—1919 között befejezte az elemi iskolát.

Ezerkiiencszáztizenkilenc júliusában belépett a Komszomolba és ugyanaz év augusztusában önkéntesként csatlakozott a Vörös Hadsereg Kotovszkij brigádjához. Később a legendás hírű Bugyonnij-féie Első Lovashadsereghen is harcolt a lengyel „púnok“ ellen. Ezerkilencszázhúsz őszén a Lvov környéki harcokban súlyosan megsebesült, ie kellett szerelnie. 1921—1922-ben a kijevi vasúti főműhely technikumában tanult tovább és később a Komszomol titkára lett. Ezerkilcncszázhuszonkettőben a létfontosságú bojárkai vasútépítkezésen dolgozik és — immár másodszor — megkapja a tífuszt. A súlyos betegségből felgyógyulva ismét munkám jelentkezik és 1923-ban egy liatárzászlóalj politikai biztosa lesz.

Ezerkilencszázhuszonnégyben belép a Kommunista pártba és ezt követően a sepetovkai járás Komsznmol-bizottság titkáraként tevékenykedik.

Ézerkilencszázhuszunhétben egészségi álapota annyira megrendül, hogy megfosztja munkaképességétől. A háború idején szerzett sebesüléseiből, ínként gerincsérüléséből származó betegsége, amely az ízületek fokozatos megmerevedését okozta, ágyhoz láncolja és teljesen megbénítja. A látása is rohamosan romlik, de nem adja meg magát a betegségnek: a vakság rémével küszködve hatalmas tudásszomjjal tanul, képezi magát, sót ágya köré gyűjtve a fiatalokat, őket is tanítja. Ezerkilencszázhuszonnyolcban utoléri a teljes vakság, írásba kezd, gondolatait diktálja, ,vagy erre a célra készített tábla és vonalzó segítségével, hallatlan türelemmel „araszolva“ rója a sorokat. Neki lát nagy lélegzetű, önéletrajzi ihletésű regénye „Az acélt megedzik“ írásának. A regény 1932—1934 között folyóiratok hasábjain, majd 1935-ben könyv alakban is megjelenik. Leninrenddel jutalmazzák a nagyszerű művet.' A világ sok nyelvére lefordították, összesen több mint kétszáz kiadást ért meg eddig.

„Az acélt megedzik“ főhősében, Pavel Korcsagin alakjában sokan az írót látják —, de a regény mégsem egyszerű önéletrajz; sokkal több annál — egy egész nemzedék vall benne lelkes, de súlyos életútjáról.

Osztrovszkij e műve a forradalmi romantika egyik kiemelkedő alkotása. Erényeit felismerve több filmforgatókönyv készült belőle, az elsőt maga Osztrovszkij írta.

Osztrovszkijt 1934-ben a Szovjet Írók Szövetsége tagjai közé választotta. Ettől fogva a három kötetre tervezett „A vihar szülöttei“ című regényén dolgozott. A halál azonban kiragadta kezéből a tollat, a műnek csupán az első kötete jelent meg.

rp.

A könw a béke és a haladás szeigálatáfoan

Ezzel a jelszóval nyílt meg Moszkvában szeptember elején a vásár jellegű II. nemzetközi könyvkiállítás.

Az idei vásáron 80 ország csaknem kétezer könyvkiadó vállalata vett részt. A rendezvény fö célja: — a világ nemzetei közötti kulturális együttműködés bővítése, a legjobb könyvtermék népszerűsítése, valamint a könyv tontpsságának kiemelése az egyéni és társadalmi életben.

Hazánkat a kiadóvállalatokon kívül az ARTIA és a SLOVART képviselte, ugyanakkor jelen voltak а ЫТА és a D1ĹIA szerzői-jogi szervezetek is.

A csehszlovák kiállítás egy nemzeti pavilonban, valamint tizenöt egyéni sátorban kapott teret. Ezekben a sátrakban a cseh és szlovák kiadóvállalatok az elmúlt két év termékeit mutatták be, összesen ezerkétszáz könyvet.

„A gyermek és a könyv“ elnevezésű kiállítási részlegen hazánkat 20 szlovák és 30 cseh könyvtermék képviselte. A „Sportirodalom“ címet viselő kiállításon 15 szlovák és 30 cseh művet tekinthettek meg a látogatók. Ezen a részlegen főleg olyan könyveket mutattak be, amelyek az 1980-as moszkvai olimpiai játékok előkészítésével foglalkoznak.

A kiállított könyvek téma szerint voltak csoportosítva. A politikával és társadalomtudománnyal foglalkozó irodalom részlegén helyet kaptak többek között a KGST megalakulásának 30. évfordulója, a Szlovák Tanácsköztársaság megalakulásának 60. évfordulója, a CSKP IX. kongresszusának 30. évfordulója kapcsán született könyvek, írások. Ezenkívül a szépirodalom, szépirodalmi fordításokat, illusztrációkat és képzőművészeti alkotásokat elemző könyvek, tudományos és szakirodalom — köztük jelentős mértékben képviselve a mezőgazdasági szakirodalom is — valamint egyéb kiadványok, tankönyvek, turisztikai útmutatók voltak láthatók. Persze nem hiányoztak a hanglemezek és bélyegek sem.

A moszkvai II. nemzetközi könyvkiállításon irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat is rendeztek, sőt szakelőadások is elhangzottak.

Perhács Valéria