Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-08 / 36. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1979. szeptember 8. 8 Napjaink jelentős társadalmi gondja a házasságok viszonylag nagy százalékának felbomlása. Pedagógusok vallják: az egy szülőre maradt gyerek (tehát csak az anyára, vagy csak az apára) miként sínyli meg ezt a változást, hogyan lelhetők fel ennek a helyzetnek a nyomai tanulmányi eredményeiben, lelkivilágának alakulásában. A felnőttek érzelmeinek elhidegülését tehát a vétlen— a gyerek — sínyli meg leginkább, a kihúnyt lobogás közös akarattal megszületett tanúja. Mert a legtöbb esetben hiábavaló a gyermeket megkapott szülő minden erőfeszítése (most nem az anyagiakra gondolok), a család teljességéhez hiányzik valaki. Ez nem mellékes, hiszen más-más a szerepe a családban az anyának és az apának, még ha céljuk közös Is: az utód jellemének együttes formálása, jó tulajdonságainak továbbfejlesztése, közösségi emberré nevelése. Most nem is azokról a gyerekekről szeretnék írni, akik egy szülőre maradtak, hanem azokról, akik édes szüleik elválása után, rövidebb-hosszabb idő után új családi közösségbe csöppennek, új körülmények közé kerülnek. Azokról tehát, akik új anyukát vagy apukát kapnak, akivel kiegészül a család, olyan gyerekekről, akik kevésbé érzik (legalábbis kevésbé szabadna érezniük) szüleik házassága felbomlásának káros hatásait. Űj családi közösségbe kerülve (netán a nevük Is megváltozik, ha az új apa örökbe fogadja feleségének első házasságból származó kicsinyét), nem szenved törést a gyermek személyiségének kialakulása. Ehhez azonban az kell, hogy a gyerek az új családban ne érezzen semmiféle különbséget az új apa (vagy anya) részéről akkor sem, ha egyébként egyedüli gyerek marad, és akkor sem, ha az új házasságból is születik gyerek. (Sietek kijelenteni, hogy ebben a fejtegetésben, amikor gyerekről szólok, egészen fiatalokra gondolok, mert nyilvánvaló, más a kapcsolat jellege akkor, ha az 50 éves apa 20 éves lányhoz köti a sorsát az anyakönyvvezető előtt, ahol az apa első házasságából származó fia idősebb az új asszonynál.) Kanyarodjunk azonban vissza, hiszen az új család kialakulásának előzményei vannak. Ezek az előzmények a két igen — akarja-e házassága felbontását? — igen; akarja-e feleségül? (férjül) az itt jelen levű X-et — igen; — amikor a felbomlott régi kapcsolat után kicsírázík egy új. A két felnőtt a kölcsönös rokonszenvtől a szerelemig terjedő utat járja végig, és az új kötelék megteremtése előtt alaposan (vagy kevésbé alaposan) megismeri egymást. A gyerek ebből eleinte csak annyit észlel, hogy az anyukához vagy az apukához mind gyakrabban jár a Kázmér bácsi, vagy a Lujza néni. A lényeg az elején a megszólításon van: bácsi, néni. A gyerekek, különösképpen a legkisebbek, a mind gyakoribb látogatásokból nem tudnak automatikusan következtetni arra, hogy a láthatáron a néni (bácsi) személyében megjelent az új anyuka (apuka). A gyereket erre fel kell készíteni! Felkészíteni, hogy az új helyzet ne érje váratlanul, amikor a néni (bácsi) beköltözik oda, ahol eddig csak ketten voltak. A kisgyerek nehezebben érti meg az új helyzetet. Nem lehet elvárni tőle, hogy egyik anpról a másikra ugyanolyan szeretettel tekintsen az új anyára, (apára) hiszen ebben a korban még nehéz megérteni, hogy a Lujza néniből vagy a Kázmér bácsiból anyuka vagy apuka lesz. Éppen ezért sok gondot, nehézséget okoz, hogy a gyerek a megváltozott körülményeknek megfelelően ugyanígy tekintsen a családhoz újonnan csatlakozóra, mint árra a szülőre, aki addig nevelte. A gyerekeknek is hozzá kell szoknia a megváltozott helyzethez, ahhoz, hogy most már nem ketten, hanem hárman vannak, hogy az addig csak rá pazarolt szeretet megoszlik, hogy nem ő körülötte forog már csupán a világ. Akármilyen fiatal is a gyermek — persze nem a csecsemőkorszakról beszélek, — ha nem is érti esetleg az életében bekövetkezett változást — mert nemcsak a mama vagy a papa élete került új vágányra —, de érzi azt. Helyes e siettetni, gyorsítani — nem a legjobb pedagógaii módszerekkel —a megszerettetés folyamatát? Próbáljuk-e úgy megnyerni a gyermek érzelmeit, hogy olyan körülményeket teremtünk számára, amelyek eltérnek a hétköznapokon megszokottaktól? Tömören szólva, „vásároljuk-e meg“ a gyerek kegyét ajándékokkal, túlzott engedékenységgel és más hasonló módszerekkel? Ügy vélem, ha nem a ■ .f/ývA Ш pillanatnyi eredményt tartjuk szem előtt, hanem a mai pedagógia holnapi lehetséges következményeit is, az ilyen mézesmadzag-húzogató szeretetvásárlást el kell utasítani. ■ Mert a nyakló nélküli ajándékozáshoz hozzá lehet szokni — és később is, amikor a kapcsolat már teljesen harmonikus —, elvárni. Nem jutunk más eredményre akkor sem, ha a „mostoha“ szülő olyankor is védelmébe veszi a csemetét az édesszülővel szemben, amikor a gyerek rászolgált a dorgálásra. Lehet, hogy ezért „kijár“ akkor egy kis doromboló hízelgés, de később nehéz lesz megmagyarázni majd az egykori kivételezettnek, hogy nem akkor jártunk el helyesen, amikor engedékenységgel igyekeztünk a kedvében járni, hanem most, amikor egyetértés van a szülők között a csíny elítélésében, a dorgálás szükségességében. Nehéz szülőnek lenni, még nehezebb — legalábbis az esetek nagy többségében — új szülőnek lenni. Nehéz ezt egy gyermekkel, még nehezebb két, az előző házasságból származó gyerekkel, amikor a család a szülőkből és az „én gyerekemből, a te gyerekekből és a mi gyerekünkből“ áll. Nagyon nehéz úgy „porciőzni“ nem a kenyeret, hanem a szeretetet, hogy mind a három gyereknek egyformán jusson belőle, hogy a „mi gyerekünk“ miatt ne szenvedjen semmi hátrányt az „én és a te gyereked“. Mert a minden kivételezettség nélküliség teremti meg — most már leszűkítve a problémákat — a gyerekek közötti harmóniát. Megoldható ez? Feltétlenüll Magas iskolai végzettség kell hozzá? Nem feltétlen! Az kell, hogy a szülők figyelembe vegyék a gyermek személyiségét, ne feledkezzenek meg arról, hogy a gyerek sok olyan apró jelet is észrevesz, amelyre a felnőtt nem is ügyel. Vigyázzunk tehát, mert a felnőttektől függ — a szülőktől —, hogy jó testvérként élnek-e az ilyen új családban a gyerekek, vagy a csaknem észrevehetetlen kivételezések szembeállítják őket egymással. R. S. BUGA DOKTOR: Elpirulás - sápaáás Elpirulás — sápadás ... két olyan panasz, amit kézlegyintéssel szoktak elintézni még a szakemberek is. — Hát azt én sem mondom, hogy kétségbeejtően komoly tünetek vagy, mondjuk, élettani jelenségek, de ha gyakoriak, vagy mindennapossá válnak, akkor érdemes megnézni, hogy mi van mögöttük — mondta hajdanán az én bölcs belgyógyász profeszszorom. Ö mondta, én meg látom, hogy egyeseknél — főleg fiataloknál — olyan feszültséget, olyah szorongást okozhatnak, ami már a kifejezett enurózissal határos. Ilyenkor nem árt törődni velük. A bőr színét két tényező biztosítja: a bőrfesték — a melanin — jelenléte és a vér, ami a bőr, illetve a nyálkahártya alatti hajszálerekben kering. A melanin télen megfogyatkozik, nyáron a napfény hatására fokozott fejlődésnek indul. Különben is, az említett folyamatokhoz nem sok köze van. A hajszálerek vérteltségét az erek állapota és ruganyossága tartja fenn. A vér mennyisége és a színe — öszszetétele — befolyásolja leginkább a bőr halványságát vagy pírját, még egészséges körülmények között is, amikor azt mondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben van. A rendkívüli elpirulás vagy elsápadás taglalásánál az egyik legfontosabb kérdés az, hogy az elváltozás milyen tartós: hosszadalmas, alkalmi, átmeneti vagy aránylag rövid ideig tartó. Tartós sápadságot okozhat a vérszegénység, az elcsigázottság, vagy valamilyen szerv — esetleg szervrendszer — betegsége. Tartós pirosságnak bővérüség vagy valamilyen bőrbetegség lehet az okozója. És mi okozhat hirtelen — átmeneti — elsápadást? Ijedtség. Erős felindulás. Félelem. Hirtelen jelentkező nagy fájdalom vagy egyéb szellemi vagy testi megrázkódtatás. Lássuk ennek a magyarázatát! Az erek tágulását vagy szűkülését az érmozgató idegek szabályozzák. Ezek a vegetatív — az életfenntartó — pályákon át szoros kapcsolatban vannak a központtal és az ember általános idegállapotával, közérzetével. Az izgalom, a feszültség, a kedélyhullámzás, a váratlanul ható ingerek — legyenek azok jók, vagy kellemetlenek — ily módon az erek állapotát befolyásolják. Szűkíthetik vagy tágíthatják azokftt. Elsápadásnál szűkülnek, pirulásnál kitágulnak az arc bőralatti hajszálerei. A központi ártalom hatásra az érmozgató idegekben keletkező gátlás vagy görcsös összehúzódást — az arcból valósággal kipréselődik a vér — vagy tehetetlen tágulást okoz és így azok annyira megtelnek vérrel, hogy pipacsvörösre színezik az arcot. Mindkét rendellenes állapot addig tart, amíg az izgalom nem enyhül, amíg az élettani egyensúly helyre nem áll. Mindkét állapotra jellemző, hogy a környezettől független és az elpiruló hűvös időben, pihenten, megerőltetés nélkül is elpirul, ha izgalom éri. Sőt, az elpirulás tudata még jobban felizgatja, a folyamat önmagát súlyosbítja. Az ok tehát mindkét esetben azonos: ideghatás, de az elpirulás kellemetlenebb, mert gyakoribb. Az ilyen „elpiruló“ olyan tartósan neurotikus állapotba kerül, hogy valósággal szégyell emberek közé menni és társasággyűlölővé válik. Pedig az elpirulás kezdetben nem a szégyen következménye és később is csak azért kapcsolatos vele, mert fokozza a feszültséget. Gyógyítható-e a panasz? Igenl De nem helyileg, nem bőrfehérítéssel, ahogyan egyesek hiszik, hanem általánosan: megnyugtatással, idegerősítéssel, az érzékenység csökkentésével és szoktatással. Ha az idegrendszer bizonytalansága megszűnik, szinte észrevétlenül elmarad a kisebb és közepes izgalmakat kísérő kellemetlen pironkodás. A nagy és komoly ideghatásokat kísérő elsápadás vagy elvörösödés ellen küzdeni nem lehet és nem is érdemes. Emberek vagyunk és a súlyos izgalmak ránk ütik bélyegüket. Az ezek elleni küzdelem — a minden körülmények közti márvány arc — megtartása olyan belső megerőltetést jelent, ami már nem emberi és amivel az önmagát egyensúlyozó többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon, és amire nyugodtan mondhatja, hogy nem éri meg a fáradságot. ÍEHESZTBEJTViHY csizmák Volt egyszer egy ember, a szakálla kender, a bánata mérföld, a gondja meg tenger.. Egy pár csizmája volt, egyebe se volt tán, hét százhetvenhét lyuk tátongott a csizmán. De, hogy a szavammal szavamba ne vágjak, azt mondja az ember egyetlen fiának: — Nincs már a kamrában se borsó, se lencse, itthon nem ér utol a szerencse. Elég széles a föld, sok bokor, sok árok, eredj kedves fiam, próbáljál világot. Itt ez a pár csizma, ez az örökséged, apádról, anyádról ne feledkezzél meg, ha majd az életed rózsásabbá válik, s a szerencsecsillag fölötted világit. Botjára akasztja a legény a csizmát, oldalára meg a pogácsás tarisznyát, s búcsúzik apjától, búcsúzik anyjától, utoljára meg a kapu félfájátói. Mendegél, kutyagol — figyelj Kati, Pista — elmarad mögötte falu, város, puszta. Mendegél, kutyagol,, ki tudja mióta, elmarad mögötte erdők fája, bokra. Kutyagol, ha mondom, de csak úgy mezítláb, hát csak megszólalnak a hátán a csizmák. Azt mondja az egyik: — Láttam sok szamarat, de a mi gazdánknál nem akad szamarabb. No, így rá a másik: — Bizony, igazad van, mezítláb bandukol, holott csizmája van. A mi legényünkben szörnyű harag támad, s a lábára rántja a lyukas csizmákat. S ahogy a lábbelit felrántja ügyesen, felszállnak a csizmák, s repülnek sebesen. S Búbánat-országban huppannak a földre, hullott ott, pergett ott a szemek sós könnye. S megkérdi a legény: — Mondják, jó emberek, mért itatják könnyel itt az egereket? — Ugyan honnan jöttél, ugyan miszél hozott a mi szép hazánkba, hogy még ezt sem tudod? Nagy a mi bánatunk, meghalt a királyunk és nem akar senki király lenni nálunk. Nem akarnak enni májas pástétomot, se paprikás csirkét —• a szó ekképp zokog. — A paprikás csirke kedvenc eledelem, a pástétomot is majd csak megkedvelem, s ha hozzá ehetnék jó füstölt szalonnát, megválaszthat engem királlyá az ország. Erik a hajlik a fénylő búzakalász, eldöntötte hamar, a minisztertanács: — Na jó, légy a király, ha vállalkozol rá! így kiáltották ki fenséges királlyá. S dolmányára arany gombokat varratott, csizmáira arany foltokat rakatott. S nem feledkezett meg anyjáról, apjáról, felhivatta őket magához hálából. S igen jó dolguk lett, arany ágyban háltak, s arany hintón ültek, ha kíkocsikáztak. ölbey Irén KISS BENEDEK: A víziló meg a víz A víziló megrögzött vízivó, s így megállapítható: nemcsak a víziló van a vízben — a vízilóban szintúgy van víz benn. VÍZSZINTES: 1. Az első rejtvény első része. 10. Verdi híres operája. 11. ... Sándor, szlovák író. 12. A- ramközvetítő. 13. ... de Maupassant, p.7 francia író. 14. Pálca. 16. A. T. S. 17. Névelő. 18. Fia arabul. 19. Szlovák év. 21. Lekvár. 22. Kikötőhely. 23. Rohamoz. 24. Arany franciául. 26. Látni vélt kép, ék. hiba. 27. Hangtalan lát. 28. Idegen nem. 29. Csüng. 30. Ruhát tisztít. 31. Asztatine vegyjele. 32. Apa törökül. 34. Szemével észlel. 36. Varróeszköz. 37. Ázsiai nép. 38. Nagyüzem. 39. Bern közepe. 41. Ékezettel ruhadarab. 42. Kassák Lajos lapja volt 43. Igevégződés. 44. Görög betű. 45. Ékezettel sértetlen. 46. Fűtőtest. 49. Béke csehül. 53. Hamis. 55. Igen olaszul. 57. Tyúklakás. 61. Művészet franciául. FÜGGŐLEGES: 1. Macskaféle ragadozó. 2. Nagy magyar forradalmi költő. 3. Svéd és osztrák autók jelzése. 4. Nemesgáz. 5. Erdélyi folyó. 6. Nátriumklorid. 7. Tér peremei. 8. Tenger angolul. 9. Kártyajáték. 9a. A második rejtvény első része. 10. A vízszintes 1. folytatása, zárt betűk: b, t, e, z, é, e, j, b, n. 14. A függőleges 10. folytatása, zárt betűk: 1, á, a, i. 15. A függőleges 9a folytatása. 18. Belső szerv. 19. Takarít. 20. Méhlakás. 23. Lök. 25. Piros németül. 27. A Lengyel Légiforgalmi társaság neve. 32. Peer Gynt anyja. 33. Angolna németül. 35, Morze jel. 40, Király franciául. 42, ... Hari, kémnö. 43. Jelt ad. 46. Kéz szélei. 47. Vissza áll. 48. Ad acta. 50. Föléje. 51. Ételízesítő. 54. Idegen sorsjegy. 56. Literben van! 58. Mellrész. 59. Lángol. 60. Igavonó. 61. Prágai autók jelzése. 62. Helyrag. Belküldendő a vízszintes 1. és függőleges 10., 14., valamint a függőleges 9a és 15. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 33. száma keresztrejtvényének helyes megfejtése: A munkairányítás minősége döntő tényező. Könyvnyertesek: Piszton Boldizsárné, Szőgyén (Svodín). Fischer Tivadar, Pered (Tešedíkovo), Németi Margit, Szentes (Plešany).
