Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-27 / 4. szám
16 SZABAD FÖLDMŰVES. 1979. január 2% Az összefogás szép példája Szlovákia járásaiban mindinkább előtérbe kerül a gyermekintézmények létesítésének és a férőhelyek gyarapításának kérdése, különös tekintettel a nemzetközi gyermekévre. lőnéhány járásban, mint például a lévaiban (Levice) is, már hamarább hozzáfogtak ennek a kérdésnek a megoldásához. így tűzhették célul Zseliz (Želiezovce) városka állami gazdaságának és Haladás nevű szövetkezetének illetékes vezetői, hogy nek, szakszerű gondoskodásának jelentőségét, s köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen útonmódon elősegítették a gyermek intézmény mielőbbi felépítését, berendezését és átadását. De ezzel még nem szakadt vége a gyermekekről való sokoldalú gondoskodásnak. A városka grófi kasté*lyának — ahol Franz Schubert, a híres osztrák zeneszerző is megfordult az Esterházyaknál — gyönyörű parkközösen 40 férőhelyes, korszerű bölcsődét létesítenek, közös összefogással, közel egy és háromnegyed millió korona költségráfordítással. S lám a terv, az elgondolás máris valóra vált. A szép bölcsőde átadására már sor is került. Lipovský Michal, a vnb elnöke az avatóünnepségen méltatta a két mezőgazdasági üzem összefogásában rejlő erőt, valamint a gyermekek helyes étkezéséja övezi majd az óvodát, amelynek megnyitását szintén szorgalmazzák az illetékesek, mégpedig az idén, a nemzetközi gyermekév jegyében. Az összefogásnak, a tettrekészségnek ez a példája sok-sok követőre találhatna, főleg a mezőgazdasági nagyüzemekben. Kép és szöveg: Cimmermann Mária, Levice MESTERSÉGES BOR Két amerikai tudós mesterséges bőrt készített, amelynek alkalmazása nagyon hasznos lehet az égési sebek gyógyításában. Az állatokon végzett kísérletek szép eredményeket adtak, úgyhogy már jövőre megkezdik vele az emberi bőr helyettesítését súlyos égési sebek esetén. NAPENERGIA Mongóliában feltérképezték az ország hőmérsékleti viszonyait. Az atlasz adatai szerint az év 365 napjából 300 napsütéses. Mongólia területének mindenegyes négyzetcentiméterére 140 kalória hő jut. A kutatók kifejlesztettek egy sor, napenergiával működő berendezést: vízmelegítőket, hűtőberendezéseket, melegházakat. Az állattenyésztő telepek részére például olyan készüléket szerkesztettek, amely a napsugarak megfelelő fókuszba állításával plusz 70 Celsius fokra felmelegíti a vizet. Ez a napenergiát fogyasztó szerkezet évente akár hét hónapig folyamatosan ellátja meleg vízzel a tenyésztelepeket. A kísérletek kimutatták, hogy így évi 160 tonna szén megtakarítható. KÖVÉREK KLUBJA „A kövérség szépség“ — a jelszava a kövérek klubjának, amely nemrég a japán fővárosban alakult. Eddig 500 tagja van. Legkövérebb tagja 200 kilót nyom. A klub alapszabályzata értelmében a szervezet minden tagjának büszkének kell lennie arra, hogy nem sovány. A Kravany nad Dunajom-i mezőgazdasági szaktanintézet értesíti az érdeklődőket, hogy az 1979/1980-as tanévre 1979. szeptember l-től az alább felsorolt szakokra felvesz olyan fiúkat és lányokat, akik 1979. július 1-ig sikeresen elvégezték a kilencéves iskola 8. vagy 9-lk osztályát Középfokú képzés: 1. Kertészeti szak (gyümölcs-, zöldség-, virágkertészet és díszkertészet. 2. Szőlészeti szak (pincegazdaság, szőlészet és gyümölcskertészet). Hagyományos hároméves tanoncviszony 3. Kovácsszakma (hegesztő, lakatos). 4. Asztalosszakma (kádár, bognár). A tanulók az iskola diákotthonában laknak és étkeznek. A szakmai gyakorlatot az Iskola műhelyeiben és tangazdaságában végzik. Az érdeklődők írásban vagy személyesen jelentkezhetnek az iskola és tangazdaság igazgatóságán, a kővetkező címen: Poľnohospodárske odborné učiligte Mezőgazdasági Szaktanintézet 946 36 KRAVANY NAD DUNAJOM okres Komárno Beszélgetés a Szovjetunióról Az ndvardi (Dvory nad Žitavou) AURORA Efsz-ben eléggé népes a szovjetbarátok üzemi szervezete. Közülük a legszorgalmasabbak, a legtevékenyebbek, mintegy negyvenötén, ellátogattak a Szovjetunióba, mégpedig a Barátság-vonattal. Köztük voltak a Vadkerti L. vezette szocialista brigád tagjai is, a központi javítóműhelyhői. Természetesen, a résztvevőknek módjukban volt megismerkedni a szovjet emberek életével, munkakörülményeivel, s városnézésből is jutott bőven: a Moszkvában, Leningrádban, a hős Volgográdban, s más városokban szerzett élményeik is gazdagok, felejthetetlenek. Elhatározták tehát, hogy odahaza beszámolnak az efsz-tagságnak élményeikről, tapasztalataikról. Kitűzött feladatukat meg is valósították, mégpedig a CSSZBSZ üzemi szervezetének rendezésében. PAVEL J. PLAVEC, Kolárovo } • NYÉRCTELEP. Taksonyon (Matúškovo) főképp nyércek és ezüstrókák tenyésztésével foglalkoznak sikeresen. Á múlt év két utolsó hónapjában például 6200 nyérc- és 300 ezüstróka-prémct szállítottak feldolgozásra a Liptovský Miknláš-i feldolgozó üzembe. Egy-egy bunda elkészítéséhez nem kevesebb, mint 60—70 nyércprémre van szükség, ami azután igen jelentős mértékben befolyásolja e téli kellék árát is — több tízezer koronába kerül. (krf) • GUMIABRONCSBÓL — OLAJ. Angliában hamarosan eldöntik, hogy felépítik-e azt a tervezett gyárat, amely használt gumiabroncsokból olajat állít elő lepárlással. Ha a terv megvalósul, ez lesz a világ első ilyen üzeme — írja a Financial Times. A gyár évi 50 ezer tonna hulladék gumiabroncs feldolgozására lesz majd alkalmas. Felépítése 2,5 millió font sterlingbe kerül. Egy próbaüzem már dolgozik a Batchelor R. fém- és vegyiművek laboratóriumának keretében, amely 6—12 tonna abroncsból párol le olajat. Az első eredmények rendkívül biztatóak. • ÖVODÄK SZAMARA! A seredi NOVOPLAST vállalat üvegrost felhasználásával készít különböző árucikkeket. Az utóbbi időben megkezdte a fürdőmedencék gyártását. Ezek a fürdőalkalmatosságok elhelyezhetők gyermekintézmények udvarában, főleg a nyári fürdőidényre, A vállalat így járul hozzá a nemzetközi gyermekév sikeréhez. (kfg) • Almodnak-e az Állatok? Erre a kérdésre csupán azért nehéz a válasz, mert az állatvilág legfejlettebb egyedel nem tudnak beszámolni álmaikról a kutatóknak. Mégis valószínű, hogy a magasabb rendű emlősök némelyike álmodik, sőt: rosszat álmodik. Erre utal, hogy a mélyen alvó kutyák „álmukban“ néha szűkülnek, lábaikkal pedig menekülő mozdulatokat tesznek. Ezt a jelenséget minden kutyatulajdonos és ebbarát ismeri. Az ilyenkor ajánlatos eljárás: óvatosan meg kell simogatni a kedvencet, hogy megszűnjön a lidércnyomása. • HASZNOS VERSENY. A tardoskeddi (Tvrdošovce) általános iskola diákjai a mostani tanévben már öszszesen 23188 kilogramm hulladékvasat gyűjtöttek össze. Az osztályok közötti versenyben a IV. A. és a VIII. A. osztály tanulói voltak a legügyesebbek. A versenygyőztes osztályok tanulói jutalmul belföldi társasutazáson vehetnek részt, eljutva hazánk valamelyik szép tájára. (Tanka Klára) О RIASZT. A Brandalarm elnevezésű berendezés még a hétalvókat Is felébreszti, ha szokatlanul erős füstöt vagy olyan Jmeleget észlel, amelyet valamilyen izzó anyag áraszt a szobában. A falra erősíthető újfajta készülékkel elsősorban azok a lakástüzek előzhetők meg, amelyek egy cigarettától meggyulladt ágynemű, vagy tüzet fogott függöny nyomán pusztítanak a lakásokban. A Brandalarm úgy van szabályozva, hogy cigaretta, vagy szivar füstjére még nem reagál. Ül i l ...... -JANUÄR — FEBRUAR j kelte nyugta kelte nyugta ! ó p. 6. p. ó. P-6. p. Január 29 Hétfő ADÉL GÁSPÁR 715 16 40 7 48 18 31 Január 30 Kedd MARTINA EMA 7 14 16 41 8 22 19 49 Január 31 Szerda JÁNOS EMIL 7 13 16 43 8 56 21 05 Február 1 Csütörtök IGNÁC TATIANA 7 11 16 45 9 28 22 17 Február 2 Péntek KAROLINA ERIKA 710 16 46 9 59 23 28 Február 3 Szombat BALÄZS BLAŽEJ 7 09 16 48 10 30 — Február 4 Vasárnap RÁHEL VERONIKA I 7 08 16 49 11 04 0 34 ÖSZINTESÉGI ROHAM VW« — Tudod, mit kaptam tőle a születésnapomra? Egy idegösszeomlást! (Vasvári Anna karikatúrája.) PANASZ — Szörnyű az életem. Nem Ihatok, nem dohányozhatok, sőt még nőkre sem nézhetek. — A doktor megtiltotta? — Dehogy. Megnősültem. REMÉNY A rab a beszélőben reménykedve súgja látogatójának: — Tegnap erősen megbíráltam a börtönigazgatót. Lehet, hogy kirúg? PONTOSSÁG A villasorban van az ismert kritikus „vityilló ja “. A rácsos kapun tábla: „Harapós kutya“. Valaki még odaírta: „És elvtelen Is.“ MEGTAKARlTÄS — Ha örömet akarok szerezni a családnak, az mindig legalább két százasomba ikerül. — Ha én örömet akarok szerezni, az legalább három százas megtakarítást jelent. — Hogy csinálod? — Józanul megyek haza. IDŐZAVAR A férj késő éjszaka tér haza. A feleség nem gyújtja fel a villanyt, a sötétben kérdi: —Tudod, hány őrá van most? — Tíz. — Nem tíz, hanem éjjel egy óra van! — Dehogyis, tíz. — Gúnyt űzöl belőlem? Hiszen az imént ütött egyet az óra. — És te talán azt akarod, hogy a nullát Is üsse? (CSMH) IDŐSZERŰ KÉRDÉS — Esténként nem tudok elaludni! — panaszkodik Péter. — Nincs televíziód? — kérdezi János. GYŐZELEM — Minek örülsz? — kérdezte Diogenész a fiatal atlétát. — Én győztem a versenyen. Nem tudod? — Van is mivel dicsekedned! — szólt megvetően a bölcs. — Hiszen magadnál gyengébbeket győztél le. Helytelen munkaerőelosztás. szenvedély — Ejnye, hányszor kapjam még rajta, hogy bent dohányzik? SZARAD FÖLDMŰVES пшишсшшша Indez: 49 630 — Kiadja as SZSZK Mezőgazdeságl öl ElelmezésBgyl Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- 6a Lapkiadó nemzett vállalatban. — Főszerkesztő: Pál bő Károly. — Szerkesztőségi titkár: Kádak Gábor. — Szerkesztőség és kladéhfvalal: 891 27 Bratislava. Krííkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475 08 — telefonközpont: 472 41 — helsé vonolak mezőgazdasági osztály 18, propaganda osztály 55. — Nyomja a SVORNOSŤ nyomda, n. r, Bratislava. Odhnrárske nám 3 - Terjeszti H Posta Hfrlapszolgálata - Előfizetésekéi felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS. ústredná espedfcia tlače 8«4 19 Bratislava Gnftwaldnvo ním 48 Előfizetési dl) egy évre 52,— Kčs, fél évre 28,— KCa. — A szerkesztőség kéziratokat és féoyképeket nem úrlz meg és nem kőid vissza. A 1ap nyilvántartási száma: SÜTI 11/8.