Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
ár n. SZABAD FÖLDMŰVES Huszonnyolc év az élet forgatagában Amikor Dömény Jánost ezerkilencszázötvenben Topoľníkyn (Nyárasd) a földművesszövetkezet előkészítő bizottságának tagjává választották, helybeli raktárosa volt a terményfelvásár- 16 üzemnek. Akkoriban a túlsúlyban nádfedeles házakbókáüó faluban szinte egyedüli lehetőség volt ez az állandó munkahely. Más alkalom esetleg nyáron valamelyik gazdánál részesaratóként kínálkozott. Ez azonban a rokkant ember részére nem volt távlati megoldás. Egy esztendő múlva —'1951 — itt Is megalakították a földmüvesszövetkezetet. Elnökévé a jó szervezőképességú, gerinces, javakorabeli Dömény Jánost választották, aki senkinek nem ígérgetett, hanem inkább azt mondta, hogy a javakból ki-kibecsületes munkája szerint részesedhet A kezdő szövetkezetnek akkoriban százhuszonhárom hektár földterülete volt. A gazdálkodást az elhagyott földeken állatállomány és gépek nélkül kezdték. A következő évben — 1952 — azonban a község minden földművese a szövetkezet mellett döntött. A közös gazdaságnak ezerháromszázötven hektár földje lett. A belépők néhány gazdasági felszerelést és igavonó állatot vittek a szövetkezetbe. Mivel az állatok elhelyezése gondot okozott, elkezdték a közös istállók építését és 1955—56-ban összpontosíthatták azokat: A kezdeti időszakra Dömény János ma így emlékezik vissza: „A megalakult szövetkezet terméseredménye egyesek részére nem volt biztató, s a gazdaság nem fizethette ki a munkadíjakat. így az 1953—54-es években hetvenkét gazda kilépett a szövetkezetből. Ebből elég nagy bonyodalom támadt. Kosztyankó Antal elvtársnak, a Calovói (Nagymegyer) Járási Pártbizottság titkárának a támogatásával persze ezen is túltettük magunkat. Akik a szövetkezetben maradtak (kétszázan), azok hűek voltak a gondolathoz, vállalták, a kezdeti nehézségeik leküzdését. Olyan házirendet vezettünk be, melynek segítségével megszilárdíthattuk a lúunkafegyelmet és az ellenőrzést. így a szövetkezet 1956- ra teljesen konszolidálódott és a korabeli nagymegyeri járás legjobb közös gazdasága lett. Akkor léptem be a pártba“. Akik korábban kiléptek a szövetkezetből, azt láthatták, hogy az elnök és a többiek fegyelmezett magatartásukkal a közösben olyan eredményeket értek el, amilyenekre az egyénileg gazdálkodó paraszt képtelen volt. Ezért ismét kérték felvételüket a szövetkezetbe. A vezetőség mérlegelte a kérelmeket és módot nyújtott mindenkinek a visszatérésre. így lett Nyárasdon végérvényesen az egész községre kiterjedő szövetkezet. Akkoriban vettek át a szomszédos, hroboiíovői (Alistál) szövetkezettől négyszázötven hektár földet, s így a közös gazdaság ezerhétszázötven hektáron gazdálkodhatott. A járások területi átszervezésével (1960) Nyárasdot is a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) járáshoz csatolták. Ez a szövetkezet 1976-ig minden tekintetben a járás legkonszolidáltabb gazdasága volt. A nyárasdi, a Trhové Mýto-i (Vásárvámos) és az ohradyi (Csallóközkürt) szövetkezetek egyesítésével létrejött egy 4750 hektáros nagygazdaság. Már az első év eredménye azt mutatta, hogy a társult gazdaságban továbbra is tartják a jó színvonalat. — Miben látta az elnök a sikerek lényegét? — tettem fel a kérdést az 1963-ban munkaérdemrenddel 'kitüntetet Dömény Jánosnak. „A nyárasdi szövetkezet megalakításakor arra törekedtünk, hogy a vezetőséget fejlődőképes fiatalokból válogassuk öszsze. A vezetők életkora akkoriban harminc-harminckét év körüli lehetett, s ami a legfontosabb, mindegyikük nagyon komolyan vette a szövetkezetben betöltött tisztségét, a fegyelmet, a gazdálkodás haladó formáit. Ma több mint negyedszázad múltával mondhatom: sikereink elérésében nagy jelentősége volt annak, hogy hanyagság és alkalmatlanság miatt egyetlen szövetkezeti vezetőt sem kellett leváltani. Mindenkitől az optimumot követeltük. így ki-ki a maga szakaszán a lehető legjobb eredmény elérésére törekedett. Nem lényegtelen persze az sem, hogy egyes vezetők huszonöthuszonnyolc évig ugyanabban a tisztségben teljesíthették a rájuk bízott feladatokat, természetesen politikai és szakmai képességük állandó bővítésével. Csak azok váltak ki közülünk, akiket a kegyetlen halál elragadott, helyükbe azonban újabbak kerültek“. A okosan szervezett és irányított gazdálkodásnak minősíthető, hogy Nyárasdon az 1956—57. években a növénytermesztés eredménye — a korábbi évek átlagához képest — 2,5, az állattenyésztésé pedig háromszorosával javult és 1957-től mind a szarvasmarha-, mind a sertéstenyésztéssel az állami törzstenyészetbe kerültek. Ez rangot jelentett a gazdaságnak és nagy tekintélyt a vezetőknek. Ez persze egyben azt is megkövetelte, hogy mindenkivel szemben tovább növeljék az igényeket. Az 1968—69-es években, amikor a jobboldali opportunista bajkeverők hazánk gazdaságának tönkretételén és a politikai hatalom elferdítésén fáradoztak, a nyárasdi szövetkezetben tovább szilárdították a termelést és ötszáz tehéntől már abban az időben négyezerkétszáz-négyezerháromszáz literes évi tej hasznosságot értek el. Ez megkövetelte a vezetők szakmai ismereteinek bővítésén kívül, hogy a tehenészet dolgozói részére is szaktanfolyamokat szervezzenek. Termelési eredményeik persze más gazdaságoknak is példát mutattak. Az élvonalba kerülés tulajdonképpen hajtómotorja lett a szövetkezet továbbfejlődésének. Ezzel összefüggésben Dömény János' így nyilatkozott: „Sikereink hírére egyre több gazdaságból látogattak hozzánk tapasztalatszerzésre. Ez azt jelentette, hogy ha továbbra is lépést akartunk tartani a követelményekkel, új hasznos dolgok elsajátítása céljából nekünk is körül kellett néznünk. így nemzetközi kapcsolataink is alakultak. Jó együttműködés jött létre szövetkezetünk, s a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola és rajta keresztül számos ország tudományos kutatóintézetének több dolgozójával. Kölcsönös látogatásaink és eszmecseréink alkalmával minden új dolgot megfigyeltünk és a hazatérés után az ismereteket megpróbáltuk hasznosítani. Ez adta a lendületet szövetkezetünk további fejlődésének. Nagyra értékelem persze a politikai és a gazdasági intézmények önzetlen segítségét is. Amit magunkra vállaltunk, azt becsülettel teljesítettük. Ez aztán arról győzte meg az illetékeseket, hogy mindig számolhatnak velünk. Milyen a különbség a hajdani és a mai Nyárasd között? A kérdésre Dömény elvtárs így válaszolt: „Nagyon időszerű kérdés ez. Falum első fiatalja ugyanis 1960-ban szerezte meg a mérnöki diplomát. Azóta már harminc-harmincötén végeztek különféle főiskolákon és több százan középiskolákon. És az is említést érdemel, hogy Nyárasd szocialista falu lett. Az élet persze megy tovább és huszonnyolc évi elnöki pályafutásom után nagyon jó érzéssel adom át a stafétabotot. Annak tudatában megyek nyugdíjba, hogy amit a munkatársaim közreműködésével és a szövetkezet dolgozóinak segítségével elértünk, az hasznára vált társadalmunk egészének. Persze az is jó érzés, hogy rátermett emberek vezetik tovább a közben megnagyobbodott gazdaságot. Ez biztosíték a továbbfejlődéshez. Még talán annyit: ha az utódok hasonló lelkesedéssel, becsületes helytállással végzik a rájuk háruló feladatokat, mint évtizedeken keresztül mi, később majd ők is emelt fővel adhatják át a stafétabotot ...“ Hoksza István A korszerű utáni vágy — Kaszát kalapálni, fenni tudsz? — Sose volt kasza a kezemben — válaszol nevetve Lakatos József. — Manapság a modern mezőgazdaságban géppel kaszálnak — morfondíroz Koeztyu Imre. — Ekevasat élezni tudtok-e? — Igen, azt a kovácsműhelyben már csináltuk — feleli a két másodéves tanuló, a Leleszi (Lelesz) Mezőgazdasági Szaktanintézet műhelyében. A GÉP MEGSZELÍDÜL A két fiú aztán magyarázni kezd: sok mindent tanulnak, de a cél mégis az, legyenek képesek a korszerű masinák karbantartására, javítására és vezetésére. — Szaktanintézetünk növénytermesztési, gépesítési és állattenyésztési szakú — mondja Sipos Győző igazgatóhelyettes. — Lényegében olyan alapismereteket tanítunk, amelyek képessé teszik az itt végző szakmunkástanulókat arra, hogy a gyakorlatban jól érvényesüljenek. Jelenleg száztizennyolc tanulónk van. Két első, szintén két második és egy harmadik osztályunk ,van. Az elméleti és gyakorlati oktatásról négy szaktanító, hat mester és három nevelő gondoskodik. — Ogy van *az, hogy a leleszi Május 1. Efsz-ben találkozunk a modern gépekkel — folytatja Kosztyu Imre. — És ami a képről, könyvből szörnynek tűnt, a valóságban megszelídül. — Látjuk, hogyan működik a valóságban amit tanultunk, s mindjárt értjük, mi miért van — toldja meg Lakatos József. Csendesen figyelem a javítóműhelyben Bodnár Árpád mester magyarázatát. A kenőrendszerekről magyaráz, s a traktorok gyakorlati karbantartását tanítja. — Bonyolult dolog ez, hiszen az itt tanulóknak meg kell ismerni a régi gépekej, amelyek még futnak, de az újakat is, hiszen mind több a mezőgazdaságban a bonyolult gép — tájékoztat az oktató. A fiúk hegesztést, kovácsismereteket, egy sor vasmunkát tanulnak és csupa olyan ismeretet, ami nélkülözhetetlen a korszerű erőgépek működési elvének megértéséhez. „MI LESZÜNK AZ IPAR...“ — Mit jelent nektek a föld? — kérdem beszélgető partnereimet. A két fiú egymás szavába vág: — Azt az anyagot, ami meghatározza, hogyan kell beállítani a gépet, az ekét, milyen technikát kell választani a különböző talajban és időjárásban. — Mi már nem leszünk igazi parasztok — folytatja Kosztyu Imre. — Talán úgy lenne a legpontosabb, ha azt mondanám: mi leszünk az ipar a mezőgazdaságban. — A gépé a jövő — egészíti ki Lakatos József. — Sok szépség van a traktorban, kombájnban, silózóban, fűkaszálóban — hogy ne soroljam végig. Én nem bántam meg, hogy ide jöttem, mert tudom, nagyon fontos, amit csinálni fogunk. Őszintén izgatott, mit is értenek az itt tanulók a „Mi már nem leszünk igazi parasztok“ alatt. Ezzel a kérdéssel fordultam Szabó Katalinhoz, aki éppen a traktor vezetést gyakorolta Most másodéves. A lány rámnézett, késedelem nélkül felelt: Mi szakmunkások leszünk. A leleszi szaktanintézetből többen is megerősítik, hogy ők szakmunkások lesznek. De vajon mit értenek ez alatt? Állok a traktor mellett. Megvárom, míg a kis termetű lány kiugrik a kormánykerék mögül, megigazítja hajfürtjét, s így válaszai kérdésemre: — Mit jelent munkásnak lenni? — Pontosan dolgozni, a teljes munkaidőben, hasznosan. — És hallottál már arról, hogy munkáshatalom? — Igen — mondja határozottan. — A muifkáshatalom azt jelenti: van sok kötelességem és ezután sok jogom. Lehet, akad aki vitába száll a kis Szabó Katalinnal, én nem. Ha felfogása szerint cselekszik egész életében nem tévedhet el a jó úton. — Csak hallani kellene őket • SZISZ-összejöveteleken — mondja nagyon vidáman Ovák Ferenc nevelő. — Tudnak vitázni. — Mi mindent tanulsz az iskolában? — érdeklődőm Szabó Katalintól. — Sok mindentl Azt, amit a fiúk, talán még többet, mert mi lányok a szakgyakorlat keretében tanulunk varrni, főzni, a háztartási dolgokat, sok érdekességet. — A tanulók hogyan hasznosítják a szabad időt? — kérdezem Ovák Ferenc nevelőtől.-- Szaktanintézetünkben különböző érdekkörök működnek. Az ateista körben a tanulók politikai dolgokkal foglalkoznak. Van fényképészeti körünk. A honvédelmi nevelés keretében lövészkörünk. Sport- és turisztikai kör. Jól működő zenekarunk és tánccsoportunk van. A sakk-körünk is fellendült. Felépítettünk egy röplabda-, egy kosárlabdapályát és még ebben a tanévben felépítünk egy kézilabda- és egy teniszpályát. Hetente egyszer filmvetítés folyik. Tehát a tanulók kedvejk szerint sportolhatnak, szórakozhatnak nevelői felügyelet mellett. A tudatos felkészülés, a felelősségérzet, & társadalomban rájuk váró helyük, a munka tisztelete hatja át a diákokat a Lelesi Mezőgazdasági Szaktanintézetben. Meggyőződhetünk róla, hogy valóban olyan használható alapísmereteket tanítanak az oktatók, amelyekre a gyakorlat, a továbbtanulás során építeni lehet. Illés Bertalan Vitafórum Melyik módszer az előnyösebb? Mezőgazdaságunk dinamikus fejlődése, s ezen belül az üzemszervezés és gazdaságirányítás tökéletesítése bonyodalmakkal jár, problémák sorát veti fel. Ezek közül a munkatermelékenység fokozása, a tartalékok feltárása és hasznosítása, a termelés gazdaságossága mindinkább előtérbe jut. Mind nagyobb mértékben, céltudatosabban kell hasznosítanunk az ez irányú lehetőségeket. Gyakran előfordul azonban, hogy a papíron, az íróasztal mellett kiszámított gazdaságosság nem egyezik a gyakorlati munkában elérhető gazdaságossággal. Ha például az ipart összehasonlítjuk a mezőgazdasággal, lényeges a különbség: alkatrészek nélkül gép nem gyártható; nekünk a mezőgazdaságban viszont akkor is termelni kell, ha kevés a műtrágya, ha nincs Burex vagy Bronál, vagy egyéb termést védelmező, vagy azt növelő vegyszer. Arra is hiába várunk, hogy valamelyik ellátó vállalat felvásárlója borravalót ad nekünk azért, hogy kapjon kenyeret, húst vagy zöldséget. Ezért is szükséges, hogy a mezőgazdaság sok gyakorlattal, élettapasztalattal rendelkező vezetői, szakemberei gyakrabban megvitassák problémáikat, szorosabb kapcsolatban legyenek a tudományos dolgozókkal — a termelés gazdaságosabbá tétele érdekében. A tudomány ma már nélkülözhetetlen, ezzel tisztában vagyunk, mi mezőgazdasági dolgozók is. Ám vannak esetek, amikor a tudományos ismeretek alkalmazása nem hozza meg a kívánt eredményt. Ilyen például az itatásos borjúnevelés. Nézzük meg, ml az előnye. Állítólag a munkaerő-megtakarítás, a tejtakarékosság, a fertőzés-megelőzés, valamint a borjak szopásról való leszoktatása. De nagyon is vitatható az utóbbi, ami természetellenes... Nem ártana az egész borjúnevelésí módszert átértékelni! Persze, az átértékelésbe feltétlenül be kellene vonni a gyakorlati mezőgazdasági szakembereket. A közelmúltban meglátogattam egy csehországi szövetkezetét, s mit tapasztaltam? Arra a kérdésre kaptam választ, ami sok éven át nem hagyott nyugton: mármint az itatásos borjúnevelés. Legnagyobb megelégedésemre, nemcsak a meglátogatott szövetkezetben foglalkoznak behatóan a szoptatásos borjúneveléssel, hanem járási méretben. Mi az elképzelésük? A borjak 10—12 napig a saját anyjukat, utána öt-hét hetes korukig pedig az erre a célra kijelölt, úgynevezett „dajka-teheneket“ szopnák; két borjú egy tehenet. Mik az eddigi tapasztalataik? Ily módon jelentősen csökken a borjak elhullási aránya, kevesebb a gyógyszerfogyasztás, a felhasznált tej olcsóbb és teljesebb értékű, mint a tejgyár többmilliós költségű berendezésein keresztül „kergetett“ tejpor, s ami a leglényegesebb: egészségesek, életerősek a borjak. E módszer hátrányairól nem beszéltek, de ismerem a ml borjúnevelési módszerünk fogyatékosságait. Mi a dercsikai (Jurová) székhelyű Barátság szövetkezetben 8—12 napig hagyjuk a borjút az anyja alatt. Már ezen idő alatt is csökkentjük az édes anyatejet, de azután teljes mértékben kénytelenek a tejet nélkülözni. Hogy pótoljuk a tejét, igyekszünk a borjaknak összehozni valamit — Laktavit, Kolostrán, TKS, injekció és tabletta —, szóval mindent, csak éppen teljes értékű tejet nem. Hát mi ez? A borjak megnyomorítása, hiszen épp akkor nem kapnak tejet, amikor a szervezetük a legjobban igényelné. Ehhez még hozzá kell számítani azt is, mint hátrányt, hogy nem mindig tökéletes az, amit készítünk — a tejpótló egyszer meleg, másszor langyos, hígra, vagy sűrűre sikerül. Ezt követi azután a hasmenés, vagy az elhullás gyakori előfordulása. További hátrány: nem mindenütt megfelelő a tejpótlék-adagoló, viszont a kannából kannába öntögetéskor nagy a veszteség. Amikor ezt említettem egy állatorvosnak — mármint a borjúnevelés tökéletesebb, jobb módszerét nálunk is bevezetni —, válaszától megrökönyödtem. így hangzott: „Hét azután mi mit fogunk csinálni...? !“ Meglehetősen tömör véleménynyilvánítás, ugye? De hét egy állatorvos mondta. Megbékélhetünk az Ilyen válasszal? Sohal » összegezésképpen: Ha papíron, száraz számokkal akarnám az itatásos és a szoptatásos borjúnevelési módszert összehasonlítani, könnyen meglehet, hogy az előbbire billenne a mérleg nyelve. Ha viszont figyelembe vennénk a borjak fejlődési tényezőit, egészségi állapotát, az elhullási arányt, gyógyszeriparunk exportfeladatainak teljesítését, akkor a mérleg valószínűleg egészen mást mutatna. Bartal Rudolf, a dercsikai (Jurová) BARÄTSÄG efsz elnökhelyettese JEGYZET Füst, tűz, halá Azzal a nem kedves hírrel ébreszt a rádió, hogy megint tüzet okoztak a dohányosok. Szép kis szenvedély — füstölgőm —, és eközben érzem, hogy a házpanelek résein alattomosan szivárog fölfelé a füst a lenti lakásból. Gyors szellőztetés. Ez is környezeti ártalom. Küzdeni kellene ellene, de hogyan? Nem fölösleges energiapazarlós a dohányzás ártalmairól szólni vagy írni? A töprengés, úgy vélem, helyénvaló. Alapkérdés: lehet-e a káros szenvedélytől, ez esetben a dohányzástól valakit meggyőzéssel megszabadítani? Különben is ez a szándék nem okoz-e kárt? Netán gazdasági veszteséget. Néha a tiltás sem ártana: szűk szobában étkezik egy tucat ember. Fele aktívan szívja, fele paszszívan. Az fuldoklik, aki kénytelen tűrni a füstöt. Ha megtiltják, akkor a másik hat válik ingerültté, noha tiszta körülöttük a levegő. A társas lakóház bejáratánál hirdetmény közli a pontokba szedett házirendet, az együttélés írott szibályait. Mert van aki „szenvedélyből“ bömbölteti в rádiót, szétszedi a liftet, teleszemeteli a lépcsőt, folytonosan kalapál valamit. Szólni lehet, de minek? Veszekedés lesz belőle. Mikor tanulunk meg másokra tekintette! lenni? Ezt szinte naponta megfogalmazzuk, kimondatlanul. Tesszük ezt a munkahelyen, amikor kollégánk úgy dolgozik mellettünk, mintha egyedül ő élne ezen a világon; az utcán, ahol a többi közlekedő némelyike vagy túl lassú, vagy túl gyors manővereivel veszélyhelyzeteket teremt, idegeket borzol. „Jogom van hozzé!“ — harsogják társaink, akik csak önnön jogaikkal, kényelmükkel, előmenetelükkel törődnek egy olyan társadalmi környezetben, amelyben a közösségi gondolkodás, érzés, magatartása példaadó. Űk magabiztosan úsznak az árral szemben? Z.-nek, H.-nak és a többieknek természetesen joguk van ahhoz, hogy füstölögjenek bárki orra alá, akár szünet nélkül is. Oly kevés helyen tiltják meg ezt. Sőt, azt is megtehetik, hogy elalvás előtt is dohányoznak, álmukban felgyújtják saját ágyukat, vagy erdőtüzet, robbanást idéznek elő egy hanyagul eldobott égő csikkel... Igen, ennek már következményei is vannak. Olykor megdöbbentőek. A szenvedélyhez való jog nem az egyetlen, talán nem is a legértékesebb. Kiváltképp, ha az hanyagsággal, könynyelmüséggel párosulva, még halált is okoz. Fülembe cseng a rádió híre: megint tüzet okoztak a dohányosok. Mi lenne ebben a világban, ha senki sem vigyázna senkire? (bálint)
