Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-24 / 12. szám

1979. március 24. .SZABAD FÖLDMŰVES 3 Iráni helyzetkép: Erjedés és kristályosodás Ha csak a gazdasági élet menetéből Ítélnénk, azt állíthatnánk, hogy Irán­ban visszatért az élet régi medrébe, újra megindult az olajtermelés és szállítás, előbb Japánnak, majd az Egyesült Államoknak. Valóban, ez fontos tényező abban, hogy normális hétköznapok következzenek a sah megdöntése és a nemzeti—iszlám for­radalom lezajlása után. Ám a látszat csal: a forradalom még nem fejező­dött be, az erőviszonyok alakulóban vannak, s most politikai téren a múltban sohasem tapasztalt polarizá­lódás tanúi vagyunk. Mit akarnak a tömegek? Mit akar a kormány? Mit akar a „szent ma­gányába“ visszahúzódott Khomeini ayatollah, síita egyházi vezető, aki az iráni forradalom lelke volt? Lássuk a tömegeket. Feltétlenül tá­mogatják Khomeini iszlám forradal­mát és várják a beígért változásokat. A fegyveresek megoszlanak. Az ún. fedajinok, a palesztinai gerillák min­tájára megszervezett harcosok eszme­ként a marxizmus—leninizmust vall­ják, és a változásokban tovább akar­nak menni, mint amennyit Khomeini, forradalma ígér. Ám már feltűntek ellenlábasaik is: múdzsahidok, vagy másként az iszlám brigádjai. Ók szi­gorúan egyházi alapon szervezkednek, a legfőbb parancs számukra a Korán tanítása. Khomeini hű gárdáját alkot­ják, s nem kétséges, polgárháború jesetén kinek az oldalán harcolnának. Ha már azonban említettük az utca emberét, nem hallgathatjuk el azok ellenzéki megnyilatkozását, akik fér­jük oldalán tevékeny szerepet játszot­tak az iráni forradalomban. A nők­ről van szó. Azokról, akiknek arcát a hagyomány tiszteletéből lepte csador, fekete fátyol, de most az ayatollah vallási parancsként rájuk akarná kényszeríteni. És lássuk a Nemzeti Frontot, mely az elégedetlen rétegek, csoportok képviselőit, elsősorban a nemzeti burzsoáziát és a haladó pár­tokat, például a Tudehet tömörítetté? Már nem olyan egységes. Csoportok szakadtak ki belőle, a legnagyobbat Nemzeti Demokratikus Front néven éppen Matiné Daftari neves jogtudós, az egykori Moszadik miniszterelnök unokája alapította. Demokratikus köz­társaságért küzd. Most tehát metre lépjen az iráni kisember? Polarizálódás van a fdrra­­dalmi táboron belül. Ez természetes folyamat, az osztályharc dialektikájá­nak megfelelően bontakozik ki. Oly­kor a látványos egység megtörésével jár. Az iráni fejleményekre azonban jellemző, hogy a nemzeti erők egysé­gét nemcsak a fejlődés törvényszerű­sége kezdte ki, hanem különféle bomlasztó erők vannak jelen, a sötét múlt erői, az amerikai Imperializmus ügynökei, CIA-emberek, akik minden­képpen meghasonlást akarnak elő­idézni az iráni népben, ellentéteket akarnak támasztani a tömegek és vezetőik között. Az amerikai imperia­lizmusnak nem érdeke az iráni forra­dalmi rendszer szilárdulása, mert a sah bukásával megrendült hatalmi pozíciója a térségben, s ez a Közel- Keletre is erősen kihat. Az iráni kisember nehezen igazodik el a napi politikában. Szinte áhítattal lesi az ayatollah szavait. Khomeini pedig azt mondja, iszlám köztársasá­got akarnak, iszlám forradalmat haj­tottak végre, s az iszlám szóban ben­ne van a demokrácia fogalma is, hol­ott azok, akik „demokratikus“ jelzők­kel ellátott intézményeket követelnek, megromlott burzsoá találmányokra gondolnak, s ez nem kell. A valóság­ban azonban bizonyos vallási szabá­lyok merev, közéleti kötelezővé téte­léről van szó, s emiatt lázadtak fel például a fátyolviselő nők is. Gya­korlati politikai vetülete ennek pél­dául Bazargan miniszterelnök és a főpap utóbbi időben gyakori nézet­­eltérése. Névlegesen Bazargan gyako­rolja a hatalmat, de a gyakorlatban a döntéseket a titokzatos, névtelen iszlám forradalmi tanács hozza, ez adja áldását az iszlám forradalmi bí­róságok halálos ítéleteire is, melyek főként egyes polgári politikusok ese­tében elhamarkodottaknak tűnnek és Bazargan kormányfő nemtetszését váltják ki. A nézeteltérések a leg­többször harmadik fél irányában tett nyilatkozatok formájában nyilvánul­nak meg. Olykor nyugtalanító, hogy mind a kormány, mind a főpap részéről kom­munistaellenes kijelentések hangza­nak el, noha a szomszéd Szovjetunió barátságának jelentőségével tisztában vannak s edt hangoztatják is. Az ilyen kijelentések gyakorlati lecsapódása aztán az, hogy igyekeznek elszigetelni a Tudeh Pártot a forradalmi mozga­lomban, .mert eleve félnek a balrato­­lődástól. Ez nagyon világosan kitűnik az új rendszer erős kezű emberének, Ibrahim Jahdi miniszterelnök-helyet­tesnek, a forradalom kérdéseivel hi­vatalból foglalkozó politikusnak a ki­jelentéséből. „Nincs hely azoknak, akik nem iszlám, vagy iszlámellenes nézeteket hangoztatnak. A marxisták szabad véleménynyilvánítást élveznek, de meg kell érteniük, hogy iszlám forradalomról van szó.“ Különösen gyakori az ilyen jellegű polémia most, amikor az ország népe a március 30-i népszavazásra készül, amelyen a két és fél ezer éves mo­narchia felszámolásának és az új ál­lamformának kell eldőlnie. Ezzel kap­csolatban az iráni kommunisták párt­ja, a Tudeh minden más erőnél vilá­gosabban látva a helyzetet leszögezte: „Most mindenekelőtt a győzelmet ki­harcoló politikai erők egysége és szi­lárdulása a legfontosabb, mert csak így lehet megakadályozni az imperia­listák és iráni kiszolgálóik újabb ösz­­szeesküvéseit és csak így lehet meg­teremteni a feltételeket a nép vá­gyainak a megvalósításához.“ Az iráni forradalmi vezetésben mu­tatkozó nézeteltérések okait röviden így jellemezhetnénk: amolyan kettős hatalom érvényesül, a kormány nem tudja teljes mértékben érvényesíteni jogkörét, mert a hatalom teljes birto­kosának a Khomeini vezette iszlám forradalmi tanács tekinti magát. Ezek az ellentétek hol fel-fellobbannak, hol elsimulnak. Megoldhatók, különösen akkor, ha minden forradalmi erőt a hazafias ügy őszinte szolgálatának ér­zése hat át. A Nemzeti Front a na­pokban kéréssel fordult Khomeinihez, részesítse kegyelemben a megbukta­tott rendszernek azokat a kiszolgálóit, akik nem vettek részt ártatlan embe­rek megölésében és nem vádolhatók a nép kizsákmányolásával. Ez először is a közvélemény megnyugtatását szolgálná, másrészt elősegítené a nemzeti egység szilárdulását, amire most a belviszályok szítására irányuló imperialista mesterkedések miatt igen nagy szükség van. S ezért szólított fel a Nemzeti Front minden iránit arra, tartsa hazafias kötelességének az iszlám köztársaságra szavazást. L. L. MEGNYIRBÁLTÁK a költségvetést Az Egyesült Államokban a katonai körök nyomására érzékenyen meg­nyirbálták a költségvetés egészségügyi előirányzatait. Ennek következté­ben számos kórházat kénytelenek voltak bezárni s egyébként is csökkent a kórházi férőhelyek száma. (V. Fomicsev rajza) |#ét nemzedék váltotta egymást " azóta, hogy a magyar és az európai történelem egén . felragyogott a szocializmus napja. A mai nemze­dék már elmondhatja, hogy- megvaló­sította az apák álmát, a felnövő fiatal nemzedék pedig betetőzi az előző ge­nerációk művét a szocializmus teljes felépítésével. FORRADALOM — ez volt a mentő és éltető eszméje a Habsburg-mönarr chia elnyomott Magyarországának, mely urai bűnös politikájából klfolyó­­leg belesodródott az első nagy világ­égésbe. Százezrek harcoltak kinn a frontokon, esztelenül, idegen érdeke­kért. Odahaza egyre romlott a gazda­sági helyzet, éhínség ütötte fel a fe­jét, nagy volt a nyomor. Minden szen­vedésből elsősorban a proletariátus­nak, a szegény osztályoknak és réte­geknek jutott ki. Az oroszországi februári, majd ok­tóberi forradalom megmutatta, hogy nem kilátástalan a helyzet, s a meg­oldás útja a forradalom, az orosz pél­da követése. Az országban egyre fo­kozódott a feszültség, s az 1918. októ­ber 31-i általános sztrájk lemondásra kényszerítette a kormányt. Győzött a polgári demokratikus forradalom, melynek vezető ereje a munkásosztály volt, élén azonban reformista szociál­demokrata vezetők álltak. Károlyi Mi­hály vezetésével, tehát ilyen vegyes összetételű kormány alakult, amely egyrészt a benne képviselt politikai erők érdekellentétei, másrészt a reak­cióval szembeni védekezésre kénysze­rülése miatt nem tudta megoldani a forradalom fő feladatait. Kétségtele­nül voltak pozitív forradalmi1 intézke­dései, mint a részleges földreform, a nyolcórás munkaidő törvénybe iktatá­sa, a dolgozók demokratikus szabad­ságjogainak formális szavatolási, ám a tényleges demokráciától még távol állt,1 s ezért nem is tudta teljesen megnyerni a tömegek támogatását. A magyarországi szociáldemokrácia is a II. Internacionálé jellegzetes kor­rupt, szociáláruló pártja volt, de bel­sejében — éppen a tömegek forra­dalmi tapasztalatainak és elsősorban az oroszországi bolsevikok példájának AZ ŰJ REND ÜTTÖRÖJE A dicsőséges Tanácsköztársaság hatására — kialakult és erősödött a forradalmi rhag, a következetes szo­cialista forradalmárok csoportja, melyből a szociáldemokrata múlttal való következetes szakítás órájában, 1918. november 24-én megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, melyben a baloldali szociáldemokra­ták, a volt hadifoglyok, a polgárhá­ború magyar részvevői egyesültek. Az új párt hadat üzent a reformiz­musnak, a burzsoá rendszernek, küz­dött a proletárdiktatúra megteremté­séért. A forradalmi helyzet a gazda­sági életben is érződött, amikor egyes helyeken a parasztok elűzték a föl­desurat és felosztották földjeit, nép­nyúzó gyárigazgatókat távolítottak el. A forradalmi erjedés az egész társa­dalmi életre kiterjedt. A burzsoázia érdekeit képviselő kormány letartóz­tatta a kommunista párt vezetőségét. Fordulatot jelentettek az antant ha­talmaknak a magyar kormánnyal szemben támasztott követelései, ame­lyek miatt a tehetetlennek bizonyuló polgári kormány lemondott. Átadta a hatalmat a kommunistáknak, akikkel együtt kormányozni régebben nem volt hajlandó. 1919. március 21-én a kommunisták és a szociáldemokraták egyesültek, megalakították a forradalmi kormány­zó tanácsot és kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Az örömhírt az ország egész népe nagy lelkesedéssel fogadta. Am kö­vetkeztek a hétköznapok és velük együtt a gondok, megpróbáltatások. A forradalmi kormány intézkedései a burzsoázia és támogatói nagy ellen­állásába ütköztek. A kormányzó ta­nács államosította a húsz alkalma­zottnál többet foglalkoztató ipari üze­meket, az 57 hektárnál nagyobb föld­birtokokat, állami gazdaságokat létesí­tett, bevezette a nyolcórás munkaidőt (a keresetek 25 százalékos emelkedé­se mellett), egyenjogúsította a nőket (a bérezés terén is), államosította a közlekedést és a bankokat, szétválasz­tatta az egyházat az államtól, államo­sította az egyházi iskolákat stb. Érthető, hogy a levert burzsoázia erői összeesküvést szőttek az új rend ellen. Kihasználták a forradalmi erők elégtelen éberségét, jóhiszeműségét és természetesen a külső reakció szere­pét, főként az antant-hadseregek je­lenlétét. Az antant attól tartva, hogy a bolsevizmus példája Magyarország után más európai országokban is ra­gadós lesz, 1919 májusában közvetlen katonai intervenciót indított a fiatal tanácsköztársaság ellen. Északon a csehszlovák légiósok operáltak, a ro­mánok Debrecent is megszállták s e körülmények közepette Horthy Miklós tengernagy és gróf Bethlen István konzervatív politikus Szegeden ellen­­forradalmi kormányt alakított. Az események gyors folyást nyertek. A tanácsköztársaság 133 napi ellenállá­sa után a külső és belső ellenforra­dalom összeesküvése következtében elbukott. A volt szociáldemokraták a döntő pillanatban elárulták a prole­tárdiktatúrát. Ez volt hibái, forradal­mi túlzásai, a parasztsággal szemben elkövetett hibái mellett a magyar proletárforradalom egyik legfőbb ta­nulsága. Az egyesülés csak formai volt, s inkább ártott, mint használt a mozgalomnak. A Magyar Tanácsköztársaság rövid fennállásának legfőbb tanulsága azon­ban az volt, hogy a bolsevizmus, a proletárdiktatúra tana és megvalósí­tása nem maradt tisztán oroszországi jelenség, hanem bebizonyosodott ál­talános érvényszerűsége, amely közel harminc év múlva nagyon sok euró­pai országban konkrétan megnyilvá­nult, miután népi demokratikus álla­mok keletkeztek és fokozatosan szo­cialistákká fejlődtek. —ín— Külpolitikáé kommentárunk Carter békéje ■ygég februárban kiásták a dicste­­len véget ért első Camp Oa­­vid-i közel-keleti' különmegállapodást, leporolták az aktákat és az egész amerikai diplomáciai gépezet ráállt a tárgyalások felújításának és végső fokon a megállapodás tető alá hozá­sának elérésére. Kerüljön, amibe ke^ rül — volt Carter elnök jelszava s ki­tartott mellette. Am mi és miért ért annyit az elnöknek? Ezt napjaink po­litikai fejleményei és az imperialista hatalmak érdekeivel való összefüggé­seik magyarázzák meg. MI AZ ÜJ CARTER JAVASLATAIBAN? Az amerikai elnök védnöksége alatt folytatott Camp David-i egyiptomi­­izraeli különtárgyalások megfeneklet­tek, sőt, az amerikai elnökre nézve is csúfos kudarccal végződtek, amikor tavaly december 15-én elmaradt a megállapodás aláírása. Nem váratlan körülmények merültek fel, hanem az izraeli diplomácia, sajátos érdekeket követve, az egyezményt megnehezítő újabb követelések felvetésével meg­hiúsította *a szerződés tető alá hozá­sát. Az izraeli fél megmakacsolta ma­gát, és három lényeges kérdés emiatt nyitott maradt, a tárgyalások holt­pontra jutottak. Mindenekelőtt a Pa­lesztinái kérdés rendezésének menet­rendje, továbbá az maradt nyitott kérdés, hogy izraeli részről követel­ték, az Egyiptommal kötendő külön­béke jogi elsőbbséget élvezzen Kairó­nak minden más, arab országgal kö­tött szerződésével szemben, meg a nagykövetcsere, vagyis a diplomáciai kapcsolatok konkr.ét felvételének idő­pontja. Izrael magatartásának motívuma nemcsak az őszinteség hiánya volt, hanem különösképpen az, hogy alkal­masnak látta a pillanatot Washington megzsarolására. A különmegállapodáshoz vezető út — Szadat gálád árulása és Izrael hetvenkedő magatartása mellett — amolyan kötélhúzó versenyre emlé­keztetett, csak nem volt éppen bohó­zatba illő. Washington kezdetben nyil­ván arra várt, kinek fogy el előbb a türelme, ki kinek enged, hogy aztán öregbíthesse a maga kötötte „béke­­fenntartó“ hírnevét. így várt vagy két hónapig türelmesen, de aztán olyan események játszódtak le a közel­­keletivel szomszédos térségben, ame­lyek a legfelsőbb amerikai köröket is nyugtalanítani kezdték. Az iráni ese­ményekre gondolunk. Carter mindvégig a sah személyére épített, s ezzel a maga szempontjából jóvátehetetlen hibát 'követett el. Irán­ban az iszlám köztársaság felé ten­dáló perzsa földön még a nemzeti burzsoáziára sem támaszkodhat. Min­denkit népárulónak tartanak, akinek valami köze is volt az amerikai im­perialistáikhoz. S az ország új vezetői azzal is megerősítették antiimperia­­lizmusukat, hogy Iránt kivezérelték az imperialisták által összetákolt CENTO tömbből, megszakították kap­csolataikat Izraellel és általában ádáz ellenségüknek tartják a cionizmust. Irán elvesztése tehát nagy csapás az Egyesült Államok számára. Veszély­ben forognak az iráni olajszállítmá­nyok, melyek küldését a Khomeini— Bazargan-rendszer ugyan felújította, igaz új feltételekkel, de akármikor le is állíthatja. Még nagyobb veszteség Washington számára az Iránban ke­letkezett politikai vákuum, azaz nem Is légüres tér, hanem eleve antiim­­perialista politikai légkör és közhan­gulat. Természetesen nemcsak erköl­csi-politikai vonalon, hanem katonai erői állomásoztatási lehetőségének el­vesztésével együtt érte ez a vereség az USA-t. Az iráni hatóságok máris elszállíttatták az országból az ameri­kai lehallgató berendezéseket. Az iráni fejlemények azonban nem­csak egy ország elvesztését jelentet­ték az amerikai imperialistáknak. Még súlyosabb következményei vannak láncreakciójuknak. IRÄN LÁNCREAKCIÓJA Irán nagy szerepet játszott az im­perialisták terveiben, és a sah nem átallotta hadseregét más országok népi mozgalmainak elfojtására alkal­mazni, mint ez Ománban is történt. Az iráni császári hadsereg a térség csendőrének a szerepéből is részt vállalt. Ezt a szerepet felfokozva most Szaúd-Arábiának, az arab világ erős hatalmának szánná Washington, de az iráni események hatása itt is megmu­tatkozott. Khaled király rendszere sokkal óvatosabb lett. Bár maga a ki­rály az amerikaiak felé hajlik, politi­kusainak álláspontja érvényesült, s ez az Egyesült Államokkal ápolt kapcso­latok elhidegülését, majdnem fagy­pontra hűlését okozta. Ríjad óvatos, a teheráni történtek megfontoltságra intik, ugyanakkor állampolitikájára hatással van az Egyiptom árulását-el­­ítélő és a különbékét ellenző arab or­szágok „szilárdság csoportjának“ a magatartása. Tehát nem akarja ki­hívni maga ellen a százezres „arab tenger“ haragját. Washington kényszerhelyzetben é­­rezte magát, cselekednie kellett. Ügy véli, mindkét ország, Izrael és Egyip­tom markában tartásával maga is el­láthatja a csendőr szerepét a térség­ben. Kérdés, meddig. Először persze, meg kellett törnie a jégnek Izraelben. Washington nyil­ván nyomós érvekkel hatott a Tel Aviv-i kormányra, másrészt az izraeli kabinet van olyan leleményes, hogy ikiérezze, meddig feszítheti a húrt, és mikor kell engednie nagy szövetsége­se akaratának. Így kerülhetett sor a mostani megegyezésre. A MEGOLDÁS: UGYANAZ PEPITÁBAN Carter közel-keleti útját Brown hadügyminiszter és Vance külügymi­niszter látogatása előzte meg. A kö­zel-keleti kérdésben a diplotnáciai in­gázás az amerikai politika szokásos módszer lett. Carter javaslatai, ame­lyeket Vance juttatott el a címzettek­hez, azoknak az akadályoknak az el­hárítására vonatkozik, amelyek le­hetetlenné tették a Camp David-i megállapodás hatályba lépését. Mi új volt bennük, ha csak az nem, hogy teljesen kiiktatták a palesztinok> kérdését. Mintha nem is léteznének. Vagyis Egyiptom további engedménye­ket tett. Pedig a kresszet tárgyalá­sokon az ellenzéki Munkáspártot kép­viselő Simon Peresz is figyelmeztetett a palesztinok jogai rendezésének tör­ténelmi szerepére, nem mintha szur­kolna nekik, csak éppen a kormány, figyelmét kívánta felhívni, mi okoz­hat még galibát. A tárgyalások még az utolsó pillanatokban is felbomlás­sal fenyegettek. Különösen három kérdésben volt nehéz a megállapodás, amelynek részleteit hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra. Az első az olajszállítás kérdése — évi 2,8 millió tonnáról van szó —, melyet Izrael közvetlenül, nem pedig ameri­kai közvetítéssel akar megkapni; — a második kérdés a gazai övezet auto­nómiájának megvalósulása, amit Izrael a többi terület kérdésétől függetlenül kíván megoldani; végül a nagykövet­ségek megnyitásának kérdése, amelyet Izrael tíz hónappal a szerződés alá­írása után akar kopkretizálni. A „nagy alku“ megtörtént. Nyélbe­­ütője, Carter elnök, élvezve a babért, rögtön igyekezett magát biztosítani azzal a kijelentéssel, hogy átfogó, komplex megoldásról van szó, ame­lyet azonban maguknak a feleknek kell tovább konkretizálniuk és ki­munkálniuk. Vagyis nagy szavak konkrét lényeg nélkül. A meg? >­­dás ugyanis egyáltalán nem biz a a térség békéjét, legfeljebb n...iyt mutat a felek további együttmunkál­­kodására Washington szellemében. Ez a világsajtó általános megállapítása is az aláírás és parlamenti jóváha­gyásra kerülő megállapodással kap­csolatban. A lényeg pedig: semmi sem oldó­dott meg, de Carternek látszatsiker kellett, hisz a kudarcok elnökének nevezhetnék Amerikában, ahol jövőre esedékes az új elnökválasztás. Carter­nek pedig némi „sikert“ mégiscsak fel kell mutatnia ... LÖRINCZ LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom