Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-29 / 30. szám

Egy idős nyúltenyésztő tapasztalatai Szabó Józsefnek a nyúlte­­ayésztés már nyugállományba vonulása előtt is kedvenc idő­töltése volt. Több mint húsz éve tenyés: ; nyulakat, s közben sok hasznos tapasztalatra tett szert. Mint említette, sokszor megtré­fálták a tapsifülesek. Egy reg­gel, amikor etetni akart, hűlt helyüket találta. A sövényből font, sárral betapasztott ól fa­lét könnyűszerrel kikaparták a inihasznák és szétszéledtek a kertben, ahol bizony tetemes kért okoztak. Az ilyen és ha­sonló meglepetésektől azonban már régóta nem kell tartania, hiszen szakértelemmel megépí­tett, korszerű ketrecekben tart­ja kedvenceit. A két évtized során több faj­tával is szerencsét próbált. A kezdet kezdetén az egyik isme­rőse a belga óriásokat ajánlotta a figyelmébe. Megfogadta a ta­nácsot, de hamarosan rájött, hogy ez a fajta nem neki való. Megfigyelte ugyanis, hogy ezek a nyulak ugyan hatalmasra megnőnek, ám ugynakkor el­híznak, kicsi a betegségekkel szembeni ellenálló képességük, sőt a takarmányozásra is rend­kívül igényesek. A francia kos­­orrúak tenyésztésével is hamar felhagyott. Utána huzamosabb ideig nagy csincsillákat tartott. — Akkor, a hatvanas évek­ben, ez a fajta volt a sláger. A mi falunkban, Nagykeszin (Veľ­ké Kosihy), a tenyésztők zöme kizárólag csincsillával foglalko­zott. Én is hosszú éveken ke­resztül tenyésztettem ezt a faj­tát, mert gyorsan kiderült, hogy igen jó tulajdonságokkal ren­delkező s a betegségeknek kitű­nően ellenáll. Az is mellette szólt e fajtának, hogy a takar­mányokat jól értékesítette, a szaporasága megfelelt az igé­nyeknek, és a gereznájáért is többet fizettek — emlékezett józsi bácsi. Miközben a csincsillákat dé­delgette, kísérletképpen vásá­rolt néhány tarka nyulat is. Megfigyelése szerint ezek is jó gazdasági tulajdonságokkal je­leskedtek, szaporaságuk, ta­karmányértékesítő képességük megfelelő volt. Igénytelenek is voltak, mégsem tudták teljesen megnyerni a tenyésztő szívét. Józsi bácsi ma már csupán mu­tatóba tart belőlük néhány da­rabot. Később természetesen megte­kintettük vendéglátóm birodal­mát. Az egyik hatrészes ketrec­­tömbnél hosszasan elidőztünk. A tágas ketrecekben gyönyörű, vörösessárga szőrű nyuszik maj­szolták békésen a takarmányt. — Most ezek a kedvenceim — mondta Józsi bácsi, s közben kinyitotta az egyik ketrec ajta­ját, hadd nézzem meg közelebb­ről is, milyen tiszta környezet­ben tartja az állatokat. — Ezek új-zélandi vörösek. Ez a fajta fehér és fekete változatban is előfordul. A fehéreket sokan kedvelik és tenyésztik, ellenben a vörös és a fekete változatot a legrangosabb kiállításokon is csak néhány példány képviseli. En ezeket a rókaszínüeket ked­veltem meg. Vendéglátóm később a szak­ma fortélyairól beszélt. Elmond­ta, hogy mindig olyan nyulakat választ ki továbbtenyésztésre, amelyek szemmel láthatóan életrevalóak, jól esznek és ame­lyeknek kifogástalan a külle­mük. Hathónaposnál fiatalabb nőstényeket soha nem pároztat. A kiválasztáskor arra is ügyel, hogy a meghagyott nőstények olyan anyától származzanak, a­­melyiknél nem észlelte a kanni­balizmusra való hajlamosság legkisebb jelét sem. A bakokat tervszerűen cseréli, hogy elke­rülje a rokontenyésztést. — A tenyésztés eredményes­sége szempontjából igen fontos a takarmányok helyes megvá­lasztása — magyarázta Józsi bácsi. — Szerintem a zöldtakar­mányok etetése a leggazdaságo­sabb. A nyulak szívesen fo­gyasztják a zöld eledelt, hiszen ebben a táplálóanyagok köny­­nyen emészthető formában van­nak jelen. Legjobban a pillan­gósvirágú zöldtakarmányokat kedvelik, azok közül is elsősor­ban a lucernát. Ez abrak-meg­takarítást eredményez és mér­sékli a nyári vízfogyasztást. Én kaszálás után néhány órán át fonnyadni hagyom a lucernát, s csak azután teszem az állatok elé. Jegyzetfüzetemben egyre sza­porodtak a sorok, alig győztem lejegyezni vendéglátóm szavait. Amulva hallottam, hogy a nyu­lak megeszik a csalánt és az akácfa levelét. Hitetlenkedve néztem az öregre, ű meg le­emelte a ketrec tömb tetejéről a vesszőkosarat és a tartalmából egy maroknyit az állatok elé szórt a vályúba. — Ha nem hiszi, győződjön meg róla személyesen — mond­ta Józsi bácsi mosolyogva, s előbb a nyulak felé biccentett, majd meg elém tartotta a kosa­rat. — Én így, keverve etetem az apróra vágott csalánt és akáclevelet. S csak látná, mi­lyen jó étvággyal fogyasztják a nyulaim az érett, hullott gyü­mölcsöt! Amikor elbúcsúztunk, még utánam szólt: — Aztán né nagyon cifrázza ám a betűt, mert hozzám ha­sonló nyúltenyésztő több is a­­kad a faluban! Keszi Molnár Ferenc л paradicsomot leggyakrab­­” ban a vírusok okozta betegségek támadják meg. A növényzet fertőzöttségére a fia­tal leveleken észlelhető sza­bálytalan világoszöld foltokból lehet következtetni. A betegsé­gek elleni védekezés alapját a higiéniai követelményeknek be­tartása adja. Betakarítás után a kellékeket lúgos szappannal fertőtlenítjük. Palántanevelésre csak egészséges anyanövények­ről nyert vetőmagot haszná­lunk, és azt fertőtlenített talaj­ba vetjük, a fertőzött vagy be­tegnek tűnő növényeket meg­semmisítjük. A baktériumos betegségek kö­zül a paradicsomot többnyire a baktériumos rák és tőhervadás károsítja. Ennek okozója a Co­­rynebacterium michiganense baktériumfaj. A kórtünet alulról felfelé a levelek lassú és foko­zatos sárgulásában, kanalaso­­dásában és hervadásában nyil­vánul meg. A kórokozó bakté­rium felületi fertőzésként mag­gal vagy növénymaradványok­kal a talajban terjed, ahol mint élősködő, aránylag hosszú ideig megőrzi fertőzőképességét. Se­beken keresztül hatol a nö­vénybe, és a rovarok is terjesz­tik. A védekezés szempontjából igen fontos a termények helyes váltakoztatása. A paradicsom legkorábban 3—5 év múlva ter­meszthető önmaga után. Főleg kacsozáskor nagy gondot kell fordítani a higiénia betartásé-A paradicsom növényvédelme ra. A palántanevelésre szolgáló melegágy földjét, illetve a ter­mőterületet célszerű fertőtlení­teni, a vetőmagot pedig higany­tartalmú készítményekkel vagy antibiotikumokkal kell csávázni. A gombás betegségek közül leggyakrabban a burgonyavész támadja meg a szabadföldi pa­radicsomot. Közismert, hogy a burgonyavész a szabadföldi vi­szonyok között termesztett pa­radicsom és burgonya legsúlyo­sabb gombás megbetegedése. A gomba (Phytophtora infestans] a paradicsom leveleit és termé­sét támadja meg. Bizonyos faj­tákon a levéltünetek igen szem­betűnőek: szabálytalan alakú, gyakran halványzöld udvarral kiegészülő, szürkésbarna színű foltok észlelhetők a beteg nö­vény levelein. A terméseken a foltok kezdetben igen aprók, később azonban kiterjednek a felület nagyobb részére. Előfor­dulhat, hogy a levelek csak alig, a termések viszont erősen fertőzöttek. A betegség ellen megelőző intézkedésekkel véde­kezünk. Ültetéskor arra tflre­­kedjünk, hogy a paradicsom a burgonyától a lehető legmesz­­szebbre kerüljön. A vegyszeres védekezés során a Dithane M 45 0,2 %-os töménységű, a Kupri­kol 50 0,6 °/o-os, illetve a Kup­­rikol 30 1 %-os töménységű ol­datát hasznosítjuk. A szerves gombaölő szerek közül felhasz­nálható még a Perozin 75 0,4 százalékos oldata. A megfigye­lések szerint a kombinált ké­szítmények alkalmazása, vagy a már említett szerek váltakozta­tása nyújtja a legjobb ered­ményt. A kombinált készítmé­nyek közül a Neroxon javasol­ható, mégpedig 0,5 %-os tö­ménységű permetlé formájában. Ha állati kártevőket észle­lünk a növényzeten, legjobb a Phosdrin 24-EC 0,15 %-os tö­ménységű oldatát igénybe venni, mert ez megbízhatóan pusztítja a bagolypille hernyóit, a burgo­nyabogarakat és a levéltetveket is. Ha ez a szer nem áll rendel­kezésünkre, akkor a bagolypille hernyói, illetve a burgonyabo­garak ellen a Soldep 0,5 %-os oldatát hasznosítsuk (talán ez a szer a legkönnyebben besze­rezhető), a levéltetveket pedig a Pirimor DP 0,075, az Anthio vagy a Gesfid 0,15 %-os tö­ménységű oldatával pusztítsuk. (kr) Л A 2 ygü —* .aoib/töiüsa s,;k ; .• /. »seb OECtESZSEGr-; A kisállatokat olyan épüle­tekben, ólakban, ketrecekben és egyéb szálláshelyeken kell elhelyezni, amelyekben nincse­nek kitéve fertőzési veszélynek, környezetük száraz, levegőjük nem tartalmaz az egészségre ártalmas anyagokat, tollazatuk, illetve szőrzetük tiszta marad, az etető- és itatóedények alom­mal, ürülékkel nem szennyeződ­hetnek. A betelepítés előtt az új helyiséget alaposan ki kell takarítani, s amennyiben ott előzőleg már állatokat tartot­tak, fertőtleníteni is kell. Almozásra csakis száraz, por- és penészmentes, jó nedvszívó anyagot kell használni. A taka­rításra, az ürülék és az elhasz­nálódott alom eltávolításának gyakoriságára vonatkozóan nem lehet általános érvényű szabályt meghatározni. Az állományok elszállítása után és betelepítése előtt azonban minden esetben takarítani és fertőtleníteni kell. Örvendetes tény, hogy kisállattenyésztőink közül — a külön­féle nehézségek ellenére — még napjainkban is sokan hódol­nak a juhtenyésztésnek. Foto: —bor beállítására és a túlfolyás meg­akadályozására is különös gon­dot kell fordítani. A tartási hely nedvességét hi­deg, párás időjárás esetén a szellőztetéskor a szabadból köz­vetlenül bejutott levegő is ká­rosan befolyásolja. Ilyenkor ugyanis a pára lecsapódása a szellőzőnyílások környékén ál-A kisállattartás higiéniája Almot kell cserélni abban az esetben is, amikor annak ned­vességtartalma olyan szintű, hogy az elhelyezés levegőjét már észrevehetően rontja. A tartási hely levegőjének olyan­nak kell lennie, hogy a huza­mosabb ott-tartózkodás a gon­dozó személy számára se le­gyen kellemetlen. Az állatok tartási helyének klímája szempontjából döntő je­lentőségű a nedvességtartalom szabályozásának megoldása. A keletkezett nedvesség ugyanis az ürülékből, és zárt tartás ese­tén a kilélegzett levegő pára­­tartalmából, keletkezik. Ezt a nem megfelelő vagy a nem megfelelően működő itatókból elcsepegő víz is kiegészítheti. Az alomba jutott Ürülék meg­­száradásának feltétele az alom megfelelő vastagsága, lazasága, nedvszívó képessége és főleg szükség szerinti forgatása, lazí­tása, tehát kezelése. A zártan tartott kifejlett ba­romfi számára ajánlatos rend­szeresen kevés szemes takar­mányt szórni az alomra, hogy az állatok a takarmány keresé­se közben állandó kapargálás­­sal az alom forgatását, tehát szárazon maradását is elősegít­sék. Az átnedvesedett alomra történő friss alom szórása nem oldja meg tartósan a kérdést, ezért nem is helyeselhető. Az önitatók működésének szabályo­zására, a víz szintjének pontos nedvesíti a falat és az almot. Ez ellen a padlástérből történő szellőztetéssel lehet eredménye­sen védekezni. A nagyüzemekhez hasonlóan a kisállaltartó telepeken is mi­nimálisra kell csökkenteni a személyforgalmat. Idegen sze­mélyek lehetőleg ne lépjenek az állatok tartására szolgáló épületekbe, még kevésbé enged­hető meg az állatok kézbefogá­sa. A más állatokkal történt foglalkozás után a gondozónak fertőtlenítenie kell a kezét és a lábbelijét. Ha a kisállattenyész­tő zárt körülmények közt tartja az állatokat, az épület bejára­tánál lábbeli-fertőtlenítő ládát kell elhelyezni. Ennél azonban sokkal megfelelőbb, ha a gon­dozó csak erre a célra használt fapapucsot vagy nagyméretű sárcipőt tart a bejáratnál, s ab­ban lép az állatok közé. Különö­sen a járványok idején fontos ezeknek a szabályoknak a szi­gorú betartása. Helyes, ha a kisállattenyésztö áttanulmá­nyozza a tartott állatfaj nagy­üzemi tartási viszonyait, mert az ott alkalmazott elvek némi módosításokkal többnyire kis­üzemekben is felhasználhatók. Különös gondot kell fordítani az itatok, illetve az ivóvíz tisz­taságára. Elsősorban olyan Ha­tókat kell használni, amelyek megakadályozzák az ivóvíz szennyeződését, könnyen mos­hatók és fertőtleníthetek, üzem­biztosak és környezetüket nem nedvesítik át. Olyan etetőket célszerű hasz­nálni, amelyekben az eleség ürülékkel, illetve alommal nem keveredhet és amelyekből a ta­karmány nem szóródhat az alomba. Ha rövid szálú alom keveredik a takarmányba, azt az állatok elfogyasztják. Az igy felvett fás rost azonban emész­tési zavarokat, rossz takar­mányértékesítést, gyomorelzáró­­dást, néha pedig elhullást okoz­hat. Az alomba hullott takar­mány azonkívül, hogy nem ér­tékesül, megromlik, s bélgyulla­dás előidézője is lehet. Különö­sen vonatkozik ez a különféle gyári takarmánykeverékekre. A gondozás, az itatás, az ete­tés és a takarítás idejére mun­karuhát kell ölteni vagy leg­alább munkaköpenyt kell fel­venni. Az állatok átadása és át­vétele során különös gondot kell fordítani arra is, hogy a szállításra használt ketrecek mindig tiszták és fertőtlenítet­tek legyenek. A fiatal tenyészállatokat — a lehetőségekhez mérten — aján­latos a szabad kifutókba enged­ni. Ebben az esetben is gondos­kodni kell azonban a kifutó tisztaságáról és száraz voltáról. A víziszárnyasokra különösen nagy fertőzési veszélyt jelente­nek a kifutó területén levő iszapos gödrök vagy pocsolyák. Ha ezekbe fertőző anyag jut az ürülékkel, akkor az egyes kor­csoportok nevelése során ezek a tocsogók közvetítik a ragály­anyagot a még nem fertőzött csoportokba. Mivel az ilyen he­lyek fertőtlenítése szinte lehe­tetlen, csak kiszárításuk vagy feltöltésük után telepíthetők ilyen helyre napos- vagy növen­dékállatok. A mesterséges úsz­­tatők vizét — hasonló okból — gyakran kel) cserélni. A zártan tartott galambállományoknak adott fürdővizet a fürdés befe­jezése után el kell távolítani, mert az állatok később ihatnak belőle, s ezáltal fertőződhetnek. Forrásanyag alapján: —blm— i jól sikerült kiállítás A Szlovákiai Kisállattenyész­­tök Szövetsége lučeneci (loson­ci) járási bizottsága Divinben rendezett kiállításán 51 tenyész­tő vett részt 9 nyúl-, 13 ga­lamb-, s 16 baromfifajtával. A háromnapos kiállításon az ifjú kisállattenyésztők számára kü­lön részleget tartottak fenn, s ugyancsak megkülönböztetett figyelmet fordítottak a posta­galambok, az akváriumi halak és az egzotikus madarak kiállí­tására. Az értékelő szakbizottság — nyulak esetében — az I. díjat a hradištei Kudlák Jánnak ítél­te oda, dr. Fleško Marian (Lovi­nobaňa) előtt, míg a két III. díjra a fHakovói (fűlekl) Agócs Józsefet és a losonci Makovník Mariant érdemeseítette. A galambászok közül a trend (tőrincsi) Ottmár Tibor vívta ki az I. helyezést, a füleki Koron­­czi Tibor, s a divíni Zsilka Ferenc előtt. A baromfitenyésztők sorából Paulik Viliam, Krajník István és Kürti Erzsébet (mindhárman lo­sonciak) kiállított baromfijai emelkedtek ki a többiek közül, minőségükkel, jó fajtamegvá­lasztásukkal. Az egzotikus madarak te­nyésztői közül csupán a füleki Kovács Tibor vívott ki díjat, el­ismerést. A füleki Andor Attila és a lo­sonci Hajtman János akvarista tiszteletdíjat, illetve tárgyi ju­talmat kapott. A jól sikerült kiállítást mint­egy 3500-an tekintették meg. Sólyom László, Lučenec A vetés idejének hatása A tudósok egy érdekes kísér­let sorún arra kerestek választ, a különböző (őszi, téli, tavaszi) vetést időpontok milyen hatást gyakorolnak némely szabadföldi zöldségnövény terméshozamá­nak nagyságára, illetve koraisá­­gára. A tudósok a korai szabad­földi spenóttal, kaporral, salá­tával, sárgarépával, céklával és petrezselyemmel végeztek kí­sérleteket. Megállapították, hogy az ősszel elvetett, hidegtűrő zöldségfélék 6—27 nappal ko­rábban adnak piacképes ter­mést, mint a hagyományos mó­don Itavaszt vetéssel) termesz­tettek. Ugyanakkor azt is meg­figyelték, hogy az őszi vetés az említett zöldségfélék átlagho­zamát hátrányosan befolyásolta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom